Keresés

Részletes keresés

menut Creative Commons License 2020.10.05 -1 1 9577

Nézd, van lakossági igény a a látó-hegyi átjárásra. Az a helyzet, h régen is volt, csak leszarta mindenki. Eleve a t. lakosság is, megoldotta az átjárást balesetveszélyesen, úgy is jó volt neki. Ebből kifolyólag az is, aki esetleg tudott volna intézkedni, kezdeményezni a témában. Magától ugyan kinek kellett volna jófejnek lennie ezügyben?

Ez a látens igény jelent most meg, az utolsó utáni pillanatokban. E beruházás kereteiben belül lehetett volna megoldás erre az igényre, de, mivel senki nem jelezte 2008 óta (amikor az első terveket megfuttatták a szoci/szadesz önkorinál, akik szintén hülyék voltak), igy honnan tudta volna a tisztelt budapesti tervező úr, hogy kellene bele átkelőt is rajzolni. Most már nem is lesz, mehetnek a népek a bicikliútig, ha át akarnak menni a Látó-hegyre. Ami, lássuk be, egy ilyen erősen rétegigényt tekintve, nem egy tragédia.

 

Kalmár tér szerintem is gáz, dehát, erre is igaz, tizenx éve ismert ez a megoldás. tetszettek volna időben forradalmat csinálni. Az meg, hogy ai veszprémkukacon azok az önkori képviselők hősködnek most, akik annak idején először elkúr...ták, az meg mindent elmond Hartmann mesterről és a többi lúzer szerencsétlenről. Még egy ok, h sose többé ne szavazzak rájuk :)

Előzmény: r.tonyo4 (9576)
r.tonyo4 Creative Commons License 2020.10.05 -1 0 9576

http://www.veszpremkukac.hu/kozlemeny-van-lakossagi-igeny-a-cholnoky-es-a-latohegy-kozotti-kapcsolat-megteremtesere/

 

Nem abban a városrészben lakom és életemben egyszer voltam a Látóhegyen, valamint tudom, hogy sokan járnak ki oda rekreációs céllal. De valaki árulja már el, hogy mégis mi a francért kell a gyorsforgalmi úton keresztül biztosítani az átjárást oda, ahova az úton keresztül elvileg tilos átjárni és hivatalosan soha nem is lehetett? Más útvonalon nem lehet eljutni oda? Tényleg nem értem.

 

A Kalmár téri körforgalom elhelyezkedése szerintem is necces. Az biztos, hogy ha én laknék ott, akkor nekem sem tetszene.

Ugyanakkor nem értem a szituációt. Ezek a tervek eddig nem voltak ismertek? Miért a kivitelezés közben kell ezeket a felvetéseket megtenni? Mi köze van az utólag megépített ideiglenes elterelő útnak egy végleges műtárgyhoz?

menut Creative Commons License 2020.10.04 0 0 9575

https://vehir.hu/cikk/57279-megkezdodott-felsoors-alsoors-kerekparut-epitese?fbclid=IwAR3zJ1-mJZ2JnuYUZdeNJPalM_yD6oMcEFhCYTBBqMORkDa-0vnzQrB6t7Q

 

A mezőgazdasági út az pontosan milyen burkolatot jelent?

A vegyes forgalmú út mit jelent pontosan?

Hol és hogyan fogja Felsőörs-Alsóörs között keresztezni az autóutat a bicikliút?

Elég érdekes a felsőörsi nyomvonal :) Az alsóörsit se értem igazán, miért kell a legforgalmasabb Endrődi S. u.-ban visszavinni a nyomvonalat? A vele párhuzamos, buszfordulótól lefele induló utca is elég széles, h ráfessék az útburkolati jelet. Vagy Alsóörsön belül is aszfaltoznak külön biciklisávot? A terv szerint igen, de mondjuk minek?

crossroad Creative Commons License 2020.09.27 -1 1 9574

Ez csak burkolatfelújítás volt, egy pillanatig sem volt szó arról, hogy járda épülne. Új járda tervezéssel, közvillel mindennel együtt kicsit más volumen már. (Az útfelújítás is azért lett meg, mert volt rá pályázat épp, amibe belefért.) Ettől függetlenül szomorú, hogy még mindig ennyire a prioritási lista alján van ez a nyomorult járda... mert tény, hogy kellene.

Előzmény: menut (9573)
menut Creative Commons License 2020.09.27 0 2 9573

Kistó utcában végül nem sikerült járdát épiteni a felújitás során. Továbbra is lehet caplatni az árokszélen, füvön-sárban-kőzúzalékon. Fura.

crossroad Creative Commons License 2020.09.23 -1 1 9572

Hamarosan változik a szitu, ha jól tudom a jövő héten újra megnyit a Déli intézményközpont kerékpárútja a város felé és ezzel egy időben lezárásra kerül a szentkirályszabadjai.

Előzmény: weirdo (9571)
weirdo Creative Commons License 2020.09.23 0 1 9571

Én is pont ezt nem értem. Ahol a tudtommal lezárt bringaút indul a belső körgyűrűről, ott láttam egy sárga Szabadsagpuszta táblát. Lejjebb, a lámpánál meg sárga Almádit vagy Füredet. Nem emlékszem, de ma megnézem megint.

Előzmény: crossroad (9570)
crossroad Creative Commons License 2020.09.21 0 0 9570

Ezt kifejtenéd jobban? Sajnos nem egészen értem. Kerékpárral Veszprémből kifelé Szabadságpuszta irányába jelenleg az Almádi út a jó (talán ezt jelölték táblával?), ugyanez autóval a Füredi út felé van.

Előzmény: weirdo (9569)
weirdo Creative Commons License 2020.09.21 0 0 9569

Teljesen kezelhető, jogos. Ami nekem furcsa, hogy a Shell-től lefelé, a bringaút lekötésénél van egy sárga Szabadságpuszta felirat, ami akár autót is jelenthet. Az vajon mi?

Előzmény: crossroad (9568)
crossroad Creative Commons License 2020.09.19 -1 0 9568

Terelőúton fel, terelőúton le. Ezerszer biztonságosabb, mint menetiránnyal szemben beengedni a kerékpárosokat.

Előzmény: menut (9567)
menut Creative Commons License 2020.09.19 0 0 9567

Ha valaki kerékpárral menne a Maxonba dolgozni, Sz.-puszta felől? :)

Előzmény: crossroad (9565)
menut Creative Commons License 2020.09.19 0 0 9566

Te értetted félre, attól tartok :)

 

Miért is mennének az Almádi út felé, ha mehetnének a Füredi felé is? Miért van behajtani tilos a penny felé? Máshol lehet kitenni kerékpárosokra vonatkozó feloldó táblát?

 

Előzmény: crossroad (9565)
crossroad Creative Commons License 2020.09.19 0 0 9565

Megnéztem mire gondolsz de félreértetted a helyzetet. A bicikliseknek az autókkal együtt a terelőúton kell felmenniük az almadiúti kerékpárút irányába. Minek is mennének egyenesen tovább, hisz jelenleg az a kp.út le van zárva.

Előzmény: menut (9564)
menut Creative Commons License 2020.09.17 0 1 9564

Éppenséggel az autók mellett el lehet férni, ha ők is akarják, csak épp behajtasz a táblával jelzett tilosba. Pont 30m-t kell menni  a Penny mellett illegálba. Miközben a bicikliút aszfaltja mellett elplaníroztak egy autósávnyi szélességű murvás utat, szóval, ha nagyon akarták volna... Ezért mondom, h balkáni eddig ez a kivitelezés.

Előzmény: crossroad (9563)
crossroad Creative Commons License 2020.09.17 0 0 9563

Bár azért nincs vége ott az életnek a kerékpárosok számára, csak egy darabon az autókkal együtt kell menniük. Szóval ha kiírod Szabadságpusztán, hogy kerékpárút lezárva, akkor az megint komoly félreértésekre ad okot.

Előzmény: menut (9561)
crossroad Creative Commons License 2020.09.16 0 0 9562

Jogos

Előzmény: menut (9561)
menut Creative Commons License 2020.09.16 0 1 9561

Szabadság-puszta felől haladva, a bicikliút ipartelepi csatlakozásánál, Veszprém felé ki van téve a behajtani tilos tábla. Jönnek szembe az autók az ideiglenes (bicikli) úton. Mondjuk, ezt nem ártana Szabadság-pusztánál jelezni.

Előzmény: crossroad (9560)
crossroad Creative Commons License 2020.09.16 0 1 9560

Fene tudja, én építettem már hasonló volumenű csomópontot 10 évvel ezelőtt is ebben az országban, ahol fel sem merült, hogy nem létesül teljes értékű provizórikus út a kivitelezés idejére. Ez itt szerintem egyéni nemtörődömség/költséghatékonyság volt, ami későn került olyan emberek elé, akik személyes érintettségük révén kellő empátiával tudtak nyúlni a témához és szóltak, hogy ez így nem lesz jó.

Előzmény: menut (9558)
crossroad Creative Commons License 2020.09.16 -1 0 9559

Az ötlet jó, de tudod mi történt volna? Felháborodott autósok tízezrei (velük a tv2, rtlklub...) rohanja meg a hirdetést kirakó szervezetet, mivel a tábla alapján azt hiszi, hogy megáll az élet egy országos főúton.

A tábla így félrevezető lenne, mivel a csomópont csak bizonyos irányokban lesz lezárva és lesz terelőút kiépítve stb... ha értelmes, korrekt tájékoztatást akarsz és nem hisztériát generálni, akkor annyi információt kell kitenned, ami már meghaladja a műfaj által biztosított kereteket. (Lássuk be, ez nem intézhető el annyival, hogy stop soros...) Én már sok építkezésnél sokféleképpen végigjátszottam ezt az országban, olyan, hogy jó kommunikáció, ilyenkor nincs. Mindig van aki kimarad, van aki felháborodik és fogást keres, hogy hibáztathasson valakit, de ezeknek néhány napon belül el kell ülniük, amint beáll az új rend. Persze vannak olyan esetek, amikor rossz a kitalált ideiglenes konstrukció (igazából az mindig rossz, mert mindig fáj) és van, hogy menet közben újra kell gondolni. Monitorozni kell folyamatosan a forgalmat és figyelni, hogy lehet-e ésszerűsíteni rajta.

Előzmény: vtmgq8 (9557)
menut Creative Commons License 2020.09.16 -1 0 9558

Ennyi. Nem kellett volna több.

Persze, mivel magára a terelőútra se gondoltak, hogy gondoltak volna tájékoztatásra :)

Ez olyan igazi ká-európai megoldás volt, business as usual. Sose fogunk feljebb lépni, semmiben, úgy tűnik...

Előzmény: vtmgq8 (9557)
vtmgq8 Creative Commons License 2020.09.16 -2 0 9557

Nem az első napok tévelygői miatt kellet volna tájékoztatni, hanem a tervezhető dolgok miatt. p. tüzelőszállítás inkább intézd el 14. előtt. ha be akarsz költözi Almádiből gyere korábban stb.

ennyi elég lett volna

Előzmény: crossroad (9555)
crossroad Creative Commons License 2020.09.16 0 0 9556

Az utolsó mondatod helytálló, valóban ez történt. Illetve nem elfelejtették, csak úgy gondolták, hogy jó lesz ez anélkül is, a város volt az, aki kibalhézta a terelőutat. Viszont ez lényegtelen a jelenlegi helyzettel kapcsolatban már. A tábláról lentebb leírtam a véleményem, szerintem ha a kommunikáción tovább reszelne az ember, akkor max annyit tud elérni, hogy az első napon már többen keresnek kerülőt. A 3. napra így is úgyis értesül mindenki mindenről és megy minden a maga útján. Szóval lehet azon vitázni, hogy óriásplakáttal 20 ember jobban érezte volna magát az első napon, de a teljes folyamatot nézve ez szerintem elhanyagolható. Ez az egész szar szitu több mint fél évig marad, a problémát nem a kommunikáció fogja jelenteni, hanem az, hogy 20 perccel tovább tart majd mindenkinek az útja, ami szívás (én is napi szinten érintett vagyok sajnos).

Előzmény: menut (9552)
crossroad Creative Commons License 2020.09.16 -1 1 9555

Őszinte a kíváncsiságom, mert magam is foglalkozom ilyesmivel: Mit érdemes szerintetek az óriásplakátra feltenni? Mert nekem az a tapasztalatom, hogy túl sok információt nem érdemes felpakolni rá, mivel aki elmegy mellette, az úgysem tudja leolvasni. Aki a dugóban áll, annak meg már rohadt mindegy, hiszen így vagy úgy, de belefutott. Nem hinném, hogy akad olyan ember, aki azért áll a dugóban, mert nem tudja, hogy mi történik, de még ha az első nap elő is fordul ilyen, akkor a második napra már tutira utánanézett.

 

Azért azt ne felejtsük el, hogy a város egyik legfontosabb megközelítési útvonala szűnt meg, annak a terhelése nyilván hozzá fog adódni a többihez, amik csúcsidőkben amúgy is telítettek voltak. Dugó lesz, akárki akármit mond, ebben nincsenek csodák. A forgalom meg úgy működik mint a folyadékok, néhány nap alatt meg fog oszlani a különböző alternatív útvonalakon és kiegyenlítetten, egységesen mindenhol nőni fog a dugó.

Előzmény: vtmgq8 (9553)
r.tonyo4 Creative Commons License 2020.09.16 -1 0 9554

azért helytálló a káosz kifejezés, mert olyan irányokban volt durva torlódás, ahol eddig nem nagyon:

Délután a városból kifelé a Füredi út a Gyarmatiig visszatorlódott, emiatt aztán a Cserepes utcá lefelé a balra kanyarodó sáv is tele lett, ami aztán a Mester utcai kereszteződésig tolta vissza a dugót. A google térkép szerint a a mártírok útján a Renault szalonig ért a kocsisor. Na ilyet még egy augusztusi kánikulai hétvége előtti pénteken sem láttam. Ez délután ötkor már így volt, és nem tudom meddig tartott. Inkább visszamentem a Radnóti tér felé és onnan a belvároson át haza.

Ez volt ugye hétfőn és a káoszelméletet :) erősíti, hogy tegnapra már nem volt ilyen súlyos a helyzet. Volt torlódás, de nem ekkora. A reggeli helyzetet nem ismerem.

Előzmény: crossroad (9550)
vtmgq8 Creative Commons License 2020.09.16 -1 0 9553

Igen egy-egy szép óriásplakát a lámpáknál egy mondattal, hogy mi lesz. Tőlem a többi részén megállithatják brüszelt vagy bármi ami épp aktuális...

Ma a terelőúton 2 perccel hamarabb értem be mint szoktam a normál almádi utas módon. Lehet hogy sokan megijedtek és nagyon korán jöttek be, vagy már mindenkit elkapott a korona?

 

Előzmény: menut (9552)
menut Creative Commons License 2020.09.16 -1 1 9552

Helyi tv, újság: senki nem olvassa, nézi.

Facebook: már jobb, de az se fed le mindenkit.

NIF, strabag (??), város honlap: ugye, viccelsz, hogy ezeket valaki megnézi. Városit, esetleg.

Lakossági fórum: közvetlenül érintetteken kivül senki.

Kreszsárga: az a kis egységnyi csik, két nappal a terelő megnyitása előtt felrakva, áthúzva? Arra gondolsz? Nagyon minimál azt tájékoztatásnak hivni.

 

Tudod mi? Jó nagy tábla az kereszteződésekben, autósnak, biciklisnek, hogy amig áll a lámpánál, elolvashassa. Legalább azt, h további információt hol talál. Eleve ahhoz jut el, aki arra közlekedik. Józsi nénit a Haszkovón mérsékelten érdekli, amikor a helyi újságot olvassa.

 

Mondjuk, szerintem egyszerűen elfelejtették a terelőutakat, amilyen hirtelen és kapkodással készült. Az épitkezés kezdőpillanatában el kellett volna kezdeni épiteni, hirdetni. 

Előzmény: crossroad (9551)
crossroad Creative Commons License 2020.09.15 -1 1 9551

Helyi tv, helyi újságok, facebook, honlap a nifnel strabagnál és a városnál, lakossági fórum és kresz szerinti sárga terelőtáblak. Van még ötlet?

Előzmény: menut (9547)
crossroad Creative Commons License 2020.09.15 0 0 9550

Ekkora "káoszt" szvsz hétfő reggel is lehetett volna videózni, pedig akkor meg lezárás sem volt.

Előzmény: r.tonyo4 (9548)
menut Creative Commons License 2020.09.15 -1 0 9549

Na, mindegy, ez van, majd ezt is megszokjuk :)

Előzmény: r.tonyo4 (9548)
r.tonyo4 Creative Commons License 2020.09.14 0 0 9548

itt egy drónvideó róla:

https://youtu.be/hfajrAisXMs

kb. 1:20 tól a káosz:)

Előzmény: menut (9547)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!