Az, amit mondott, meglepett engem is. Szülőként felül tudom írni ezt a képet, és meg is teszem. Az általad említett filmekkel nálam éppen ez volt a helyzet, amíg néztük otthon, az édesapám olyanokat kiabált, amiket nem írok ide le. Így ellenkező módon hatottak. Gondolom, nem nálunk volt csak így :)
Érdekes ez a kialakult gyerek-elmélet. Sötét egyenruha, kemény pofa és fúj, német. Akkor ki az, aki neki nem fúj? Unkasz? Egy Tamás bátya indián? Miközben tudott dolog, filmek ezreit gyártották a hős orosz, amerikai, angol, francia kontra gaz német, japán témában és a mai napig nem rossz se a német, se a japán megítélése pl. az oroszéhoz képest. A másfél évezrede halott Attila a mai napig a vérnősző barbár szinonímája nyugaton,noha fogalmuk nincs, a valóságban milyen volt. Valahogy így lehet máig a amerikai őslakossággal is a helyzet.
Elgondolkodtam a náci hasonlaton, és hát igen. A 2722-ben írtam le egy párbeszédet a kisfiammal, abban nagyon jól látható, hogyan kategorizál egy gyerek. Kemény arcú férfi sötét egyenruhában, az számára egy német és fúj. Nem sok ilyen témájú filmet láthatott, azt is megkockáztatom, hogy csak egyet, vagy csak részleteket. Nagy a filmek hatalma, mert erős érzelmi hatást tudnak kiváltani. Képzelem, mekkora felháborodás lenne, ha egy áruház játékai közt feltűnne pár tucat SS-ruhához erősen hasonló öltözetű baba "német tiszt" címszó alatt. (Ebben a témában ezen a topikon nem szeretnék messzebb merészkedni.)
Egyszerű megállapítás az, amit egyszer Sher írt, de nagyon kevesen gondolják igazán végig: minden népben vannak mindenféle emberek. Quanah Parker ennél továbbment: valahol minden ember egyforma. Naiche pedig még ennél is tovább: egymás fivérei és nővérei vagyunk.
Vagy ahogy József Attila írta: "aki él, mind-mind gyermek és anyaölbe vágy. Ölnek, ha nem ölelnek - a harctér nászi ágy. "
Ami a változásokat illeti, valaki egy nagy hordóhoz hasonlította, amibe csepeg a víz. Hiábavalóságnak látszik, aztán egyszer lesz egy csepp, ami már túlcsordul. Kis dolgokban? Nagy dolgokban? Nem tudom. De hiszem, hogy végül az Isten letörli a könnyeket és "mint utolsó ellenség, töröltetik el a halál."
Sajnálom, ha úgy tűnik számodra, hogy rálegyintettem a rendőrös ügyre. Nem legyintek rá, sőt készséggel elismerem, hogy az iskolai lövöldözésekhez nagyobb részben járul hozzá az általad leírt mentalitás, mint amit én kifogásoltam. De szerintem arra sem jó rálegyinteni, amit felvetettem.
Azt is sajnálom, ha a "szegény lakotákat" gúnynak értetted, mert nem annak szántam. Nem sajnálom tőlük az pozitív ábrázolást. Csak furcsának találom, hogy amíg évtizedes dogmákat próbál ledönteni egy alkotás, addig más embercsoportok irányában megerősíti azokat. De lehet, hogy eddig a paunikról olyan pozitív kép élt a filmművészetben, ami elbírja ezt, csak én nem tudok erről. Akkor javíts ki, és készséggel megváltoztatom a véleményem. A varjúkról annak idején beszélgettünk, akkor nem úgy tűnt.
Hát, a fene tudja, engem azért az is zavar, ha egy rendőrt ábrázolnak úgy, ahogyan azt Clint Eastwood játszotta. Az lehet, hogy nem annyira iszonyatos, viszont éppen azért sokkal veszélyesebb, mert nem viszolygást kelt, hanem úgy állítja be a dolgot, mintha teljesen magától értetődő dolog volna elvenni másnak az életét. Helyénvaló, hogy valaki önbíráskodjon stb.
Miközben az amerikai alkotmány, amire annyira büszkék, az elsők között mondta ki, hogy nem lehet valakit tárgyalás nélkül elítélni...
"De ez a film becsapja a nézőt, aki azt gondolhatja, hogy végre eljött az igazság napja szegény lakotákra, és nem veszi észre, hogy egyszerűen csak máshol hasítja ketté a világot jó és gonosz népekre."
Azért ez nem ilyen egyszerű. A lakoták, cheyennek évtizedeken keresztül kaptak hideget-meleget és jó, ha 6-8 olyan film készült, amiben ők a pozitív hősök. Ez sem teljesen objektív nyilván, de azt ne felejtsük el, hogy egy objektív filmmel nem nagyon lehet ellensúlyozni egy évtizedeken át súlykolt, dogmává merevedett tételt. Arról nem is beszélve, hogy ez amerikai film, amerikai közönségnek készült, tehát, hogy úgy mondjam kontrasztosabb, szájbarágósabb, mintha mondjuk egy európai rendező forgatta volna le. Ha ezt pl. Richard Attenborough rendezi (lásd: "A híd túl messze van" c. háborús eposz), akkor - gyanítom - jóval árnyaltabb jellemekkel találkoztunk volna.
Kedves annie 99!Először is egy személyes megjegyzés:erősen tulértékelsz.Jól esik,mert kicsit hiu vagyok,de mivel eleget tanultam az élettől,azt kell mondanom,hogy tulértékelsz.A lényeg viszont,hogy ismét sikerült belecsapni a lecsóba,ahogy olvasom a párbeszédeket.Picit közelebbi példa:Németország.Valószinüleg több generációnak kell ahoz felnőni,hogy teljesen eltünjön a fasiszta mult emléke.Pedig nem mindenki volt az,és ezzel együtt általánositják a németeket és a fasizmust.Valamiért az olasz,japán,román,magyar csatlós országokbeli történetek mintha feledésbe merültek volna.A paonikról is,ahogy olvastam,negativ a kép,és igazad van,a babákkal ez megy tovább,az uj nemzedék ezt a képet raktározza el.Tudunk-e tenni valamit ez ellen?Itt,szük körben adhatunk elégtételt mindkét oldal áldozatainak,foglalhatunk állást,de ez változtat valamin?A babagyáró cégnek van itt nagy felelőssége,a filmesek ügyében nem tudok állást foglalni.
Az "iszonyat" szóból kiindulva szeretném megmagyarázni, hogy mire gondolok. Rudolf Otto Das Heilige című könyvében fejtette ki talán először, hogy miben különbözik a félelemtől. Az iszonyatban van valami "kísérteties", valami rettenetes, amitől megnémul a lélek. Saját testi tünetei vannak, például a borzongás. (Ha érdekel, esetleg idézhetek tőle pontosan, de most nincs kéznél.)
Egy bűnözőt hátbalövő rendőr nem iszonyatos. (Hosszan lehetne írni arról, hogy valóban mennyire káros ez is, mint pozitív minta, teljesen igazad van ebben.) Egy ellenség, akinek úgy tűnik, vérrel van borítva az arca, mintegy "megfürdött a vérben", az iszonyatos. A rémület, amit okoz, valamiképp természetfeletti, mint a láncfűrészes gyilkosé. Az a mondat, amit megjegyeztetek a filmből, szintén ezt fejezi ki. "Vér kell nekik." Vagyis "vérszomjasak". Egyetlen embernek sem kell a másik vére, hacsak nem rituális okból. A vérben van az élet, a lélek. Aki a véredet, a lelkedet akarja, azt el kell pusztítani, azzal nem lehet tárgyalni, az maga a Pusztító, a transzcendens Gonosz.
Ha ezeket nem gondoljuk így végig, akkor is hatnak. Ez is volt a dolguk. De ha azt feltételezzük, hogy a gyerekek majd ki tudják vonni magukat a hatása alól, hogy majd csak egy műanyag izét látnak benne, mint mi, akkor szerintem elég nagyot tévedünk. A játék a személyiségfejlődés egyik legfontosabb terepe, és a vizuális ingerek egyébként is erőszakot tudnak tenni a gyermeki lelken. A film és a baba egymás hatását megerősítik. István elmondása alapján az ábrázolás módja még egy edzett kommandósra is hatással tudott lenni. A filmre gondolok persze. A baba az a gyerekeknek adagolja ugyanezt. Nyilvánvaló, hogy ebből a szempontból vannak még sokkal súlyosabb játékok is, de azok inkább a virtuális kategóriában. Ettől függetlenül nem írtam volna a babáról, ha valami kitalált csillagközi lények lennének így ábrázolva. De az indiánok évszázadokig hordták "ördögi" bélyegüket. Nem lehet az a célja egyetlen jóindulatú embernek sem, hogy újabb generációkon át éljen ez a kép. Még ha a vallási háttér némileg ki is kopott mögüle, a hatás nem sokban különbözik.
A másik kérdésedre: valóban nem örülnék a kifestett csejenn babának sem, ahogy annak sem, ha a filmben a lakotákat is úgy mutatták volna be, mint a paunikat. De ez a film becsapja a nézőt, aki azt gondolhatja, hogy végre eljött az igazság napja szegény lakotákra, és nem veszi észre, hogy egyszerűen csak máshol hasítja ketté a világot jó és gonosz népekre.
"Egy olyan társadalomban, ahol egyre gyakoribb eset, hogy a gyerekek halomra lövik az osztálytársaikat és a tanáraikat, nem tudom, hogy célszerű-e ilyen játékokon felnevelni őket. A piros a vér szimbóluma, a pirosra festett arc olyan mély - tudatos és tudattalan szinten ható - ősi szimbólum, amit a maga korában sem gyerekjáték céljaira használtak, hanem a harci stratégia részeként. Ez egy pszichikai bomba."
A Rambo-, a Bosszúvágy-, Piszkos Harry-, stb. sorozatok a '70-es-'80-as években készültek. Utóbbiban pl. a főhős rendőr egyetlen egyszer sem kísérli meg letartóztatni a gyanúsítottat, hogy egy esetleges vádemelés után a bíróság előtt feleljen vélt vagy valós bűneiért, hanem nemes egyszerűséggel hátbalövi a menekülőt. Nem hinném tehát, hogy pont ezek a babák az első erőszakos megnyilvánulások az amerikai nép történetében.
Annienak nem az a baja a babával, hogy nem élethű.
Biztosan az. Csak :
- Egy olyan társadalomban, ahol egyre gyakoribb eset, hogy a gyerekek halomra lövik az osztálytársaikat és a tanáraikat, nem tudom, hogy célszerű-e ilyen játékokon felnevelni őket. A piros a vér szimbóluma, a pirosra festett arc olyan mély - tudatos és tudattalan szinten ható - ősi szimbólum, amit a maga korában sem gyerekjáték céljaira használtak, hanem a harci stratégia részeként. Ez egy pszichikai bomba.
- Ha ez az ábrázolásmód egy etnikai csoporthoz kötődik a köztudatban, az a szabad identitásválasztás mindkét útját megtorpedózza. Az asszimilációt megnehezíti, mert a befogadó közegnek sokkal súlyosabb sztereotípiákat kell tudatosan és erőlködve leépíteni (ami korántsem jelenti azt, hogy a tudatalattiakkal is el tud bánni). A saját kultúra megőrzése és újraépítése is terhelt, mivel nem az etnikum tagjai által továbbra is értékesnek ítélt elemekből alakul ki annak megítélése. Reméljük, hogy a pauni nép ma nem a Farkasokkal táncolóban ábrázolt identitásra vágyik.
- Végtelenül igazságtalan dolog, hogy míg egy népet rehabilitál a film, addig egy másikba belerúg egy sokkal nagyobbat.
Ezt a pawnee-t Wes Studi-ról /Farkasokkal Táncoló/ mintázták, azért olyan! :-) A cheyenne-t meg nem Rod Rondeaux (Roman Nose-t játszotta az Into the West-ben/. :-)
De most komolyan: az a problémád, hogy a cheyenne-eket túl "szimpatikusnak" és a pawnee-kat túl ijesztőnek ábrázolták?
(Amúgy a fotók ellenére a taréjas hajviselet /is/ hiteles! Vagy legalábbis én úgy tudom... )
"Egyébként én úgy tudom, hogy a korai időkben (1851 előtt) ők is meg-megtámadták a telepesek karavánjait. "
Egyezik.
Sőt a síksági indiánok közül ez volt az egyetlen törzs, amelyik még a 19. sz. elején is gyakorolta az emberáldozatot.
Van is egy megható történet, hogy egy Petalosharo nevű főnökük megment egy fehér telepeslányt a feláldozástól, amiért az amerikai Kongresszustól kitüntetést kap.
Ne vedd magadra a dühöngésem, a babatervezőnek szólt. Kívánom, hogy szülessen vörös hajú pigmeusnak a következő életében... Csak viccelek. Azért azt én is tudom, hogy voltak indiánok, akiknek a szemük sem állt jól :)
Sőt, már kiskorukban is rettentő veszélyesek tudtak lenni. :)
A filmben valóban volt egy kis pawnee-ellenesség. (Nyilván, hiszen a sziúk szemszögéből nézte a dolgokat.) Volt valami szöveg, hogy "ezek nem lovakat akarnak, hanem vért stb.".
Egyébként én úgy tudom, hogy a korai időkben (1851 előtt) ők is meg-megtámadták a telepesek karavánjait. Csak akkor lettek olyan nagy fehérbarátok, amikor kiderült, hogy az amerikaiak és a sziúk között elkerülhetetlen lesz az összecsapás. És akkor persze "az ellenség ellensége a barátom" elv alapján foglaltak állást.
Kedves annie 99! Nem utolsó szempont,ha az ember revidiálni tudja az álláspontját.Tehát,itt és most,ünnepélyesen:butaságot irtam,mikor általánositottam a paonikkal kapcsolatban,elhittem Tiz Medvének,hogy a paonik"nem lovakért jönnek,hanem vérért"Hiba volt.Biztosan voltak köztük jóravaló emberek is.Bocsi.
Mióta ezeket a játékbabákat láttam, egyfolytában motoszkál bennem, hogy írnom kellene róluk, most aktuálissá vált az új téma kapcsán. Az első a csejenn baba, a második a pauni. Egy híres baba-sorozat darabjai, most nem jut eszembe a neve. "Gyönyörű" példája ez a társadalmi képmutatásnak. Ezekkel a játékokkal lehet rögzíteni a sztereotípiákat a gyerekekben, aztán lehet költeni a milliókat tolerancia-programokra.
Nem mondom, hogy ez az ábrázolás nem "igaz", de igazak azok a képek is, amiket lejjebb beszúrok. Az, hogy a ma felnövekvő pauni és csejenn gyerekek mit gondolnak magukról, és mások mit gondolnak róluk, az sokkal jobban függ a társadalom hétköznapi és öntudatlan hozzáállásától, mint a hivatalos propagandától. A sastollas csejenn baba párja egy sastollas pauni baba lenne, a másiké pedig egy csejenn kutyakatona. De nem találtam olyanokat.
Pauni főnökök tradicionális viseletben. Költői kérdés lenne, hogy melyik babára hasonlítanak. Szúrtam már be olyan anyagot, ahol egy apacs antropológus már az ellen is felszólal, hogy a gyerekek "indiánosdit" játszanak, és hogy nem ábrázolják az indiánokat sehol cowboynak vagy varrónőnek. Igaza van, de szerintem ez a típusú tematizálás még az alapproblémán is túlmegy.
Az egyik legnagyobb bajom, hogy a festék miatt a babának nincs arca, és ettől tényleg gyilkológép benyomását kelti. Ezzel az eszközzel éltek az indiánok a harcban, de hogy lehet egy népet sztereotip módon arctalanná tenni, sőt "vérrel festett" arccal adni a gyerekek kezébe? Ezt borzasztónak látom. Ne haragudjatok az indulataimért, de aki ezt elkövette, az vak és szivacs van a koponyájában...
Az, hogy éppen a szövetségesek vannak így kifizetve, az is szép, de talán mellékes.
Szeretnék mutatni néhány arcot, csúnyábbak-e, embertelenebbek-e, mint a csejenn vagy lakota arcok?
Köszönöm a megerősítést. Tényleg nem voltam még katona :) Éppen ezért örülök mindennek, ami közelebb visz ahhoz, hogy legyen valami elképzelésem. Köszönöm, hogy megosztottad velem ezeket. Talán Csíkszentmihályi sem volt katona, de nagyon sok interjút csinált az emberekkel arról, hogy mikor mit éreznek, évtizedekig kutatta ezt, övé az érdem, ha valamit tud.
A pawnee jelenettel kapcsolatban én is másképp emlékszem. A Farkasokkal táncolóra gondolok. Úgy emlékszem, volt egy jelenet, ahol két harcos elégedetlenkedik a főnökük ellen, amiért nem nyughat, és szomorúan veszik tudomásul. Mintha itt azt akarta volna kifejezni az író, hogy a "vérszomjasság" nem egy nép, hanem egy ember sajátja. Persze az más kérdés, hogy így már minden korrekt-e...
A másik oldalon sem Grál-lovagok harcoltak: egy nagy létszámú lakota-csejenn harci csioport 1873-ban lerohnat egy nagy pauni falut, amelyből a férfiak éppen vadászaton voltak.
Kedves Annie 99! Pici adalék az egyébként remek,bár szomorusággal átszőtt irásoddhoz/////.a háború olyan mély közösségi élmény volt számukra, amiben feloldódhattak, ami segítette szinte "eggyé válni" a harcosokat, és ezzel tudati struktúráikat olyan rendbe ágyazni, ami igazán örömteli volt a számukra////Mivel vélhetően nem voltál katona,ezért irtál olvasmányos élményeidről. Szerény személyemnek megadta az Isten,hogy tagja lehettem egy magyarországi viszonylatban elitt kommandónak,jó régen.Amit irtál,az érzés,az igaz.A közös szenvedés-szó szerint-annyira összekovácsolja az embereket,hogy amig élnek,élénken megmarad.Ugy szoktam ezt megfogalmazi,hogy az a néhány ember,akivel annak idején együtt voltam,kérhet tőlem bárhol,bármikor bármit.Természetesen ez,mint minden sarkos dolog csak részben igaz,de a koncepció ez.Semmit nem őrzök ebből az időszakból,de néhány fotó,és egy "lepke"-sapkára ,vagy felkarra való rendfokozati jelzés,amit egyébként nem hordtunk-minden válást,össze és elköltözést tulélve velem jön,mert fontos.Nagyon.
Kedves Galgadio! Köszönöm a remek irást,beigazolódtak a sejtéseim,miszerint nem Grál-lovagok voltak ezek a kedves emberek.Bár nem elhanyagolható a fehér megbizóik felelőssége sem. A farkasokkal táncolóban pszihotikus ölőgépeknek állitotta be őket Blake,ezek szerint nem is tévedett.
Frank North kereskedőként dolgozott a Pawnne rezervátumban, megtanulta a nyelvüket.
1864-ben Curtis tábornok javaslatára szervezte meg a pauni zászlóaljat, amelynek célja az volt, hogy segítséget nyújtson a hadseregnek a lakoták, csejennek és arapahók elleni harcban.
1865-ben kapitányi rangot kapott és a pauni zászlóalj létszámát 100-ra emleték.
A zászlóalj 1865. nyarán részt vett Patrick E. Connor tábornok Powder River-hadjáratában.
1865. augusztus 23-án a paunik megvertek egy lakota-csejenn harci csoportot, 34 ellenséges harcost ölve meg.
Később segédkezet nyújtottak Connornak a Tongue River partján egy északi arapahó falu lerombolásához.
1867. márciusában Cristopher Augur tábornok elrendelte 200 pauni felderítő toborzását.
A pauni zászlóalj azt a feladatot kapta, hogy az Union pacific vasút építőit védje az ellenséges indián támadásoktól.
1867. nyarán sikeresen lerohanták egy csejenn harci csoport faluját.
Fontos szerepet játszottak 1869. július 11-én a Summit Springs-i csatában is, amikor Eugene Carr őrnagy szétverte az utolsó ellenséges csejenn harci csoportot a Platte Rivertől délre.
North egysége Crook tábornok hadteste mellé beosztva harcolt az 1876. évi sziú háborúban.
1876. november 25-én a Powder River mellett ott voltak Ranald S. Mackenzie hadtestében, amelyik brutálisan szétrombolta az északi csejenn Tompa Kés faluját.
A pauni zászlóaljat végül 1877. májusában, a lakoták és csejennek kapitulációja után szerelték le.
Frank North was born at Ludlowville on 10th March, 1840. His family moved to Nebraska in 1856. He became involved in transporting goods between Omaha and Fort Kearny. During this work he made contact with local Pawnee. North learnt their language and in 1860 he was employed on the Pawnee reservation near Fullerton, Nebraska. Later he worked as an interpreter at the reservation.
In 1864 North became involved in guiding troops to Fort Kearny. He impressed Major General Samuel R. Curtis with his knowledge of the Pawnees. Curtis suggested that North should organize a company of Pawnee scouts to help the army during the Indian Wars. North agreed to this proposal and was given the rank of lieutenant and placed under the command of Captain Joseph McFadden.
The following year North was promoted to captain and was commissioned to raise a company of 100 Pawnees with headquarters at Fort Kearny. In 1865 North's Pawnee Scouts accompanied Brigadier General Patrick Connor on the North Plains expedition from Julesburg to the Tongue River. On 23rd August the Pawnees fought against a Sioux and Cheyenne war party and killed 34 warriors. Later that month the scouts directed Connor and his men to an Arapaho village and was able to capture 750 horses and mules.
In March 1867 General Christopher Auger commissioned North to enlist 200 Pawnee scouts. Major North was given the task of using these men to protect workers building the Union Pacific Railroad. They did this successfully and were able to defeat a Cheyenne war party that had derailed a train at Plum Creek.
North and his Pawnees played an important role in the victory over Tall Bull and his warriors at Summit Springs, Colorado, on 11th July, 1869. Over the next couple of years North and his men were based at Fort Russell, Wyoming with the 3rd Cavalry.
North served under General George Crook in the wars against the Sioux. Based at Fort Laramie the Pawnee Scouts combined with the men led by Ranad Mackenzie to defeat the Cheyenne at Powder River on 25th November, 1876.
The Pawnee Scouts were disbanded in May, 1877. North also left the army and joined up with his brother Luther North and Buffalo Bill Cody to purchase a ranch on the Dismal River in Nebraska.
In 1883 North joined Cody's Wild West Show. The following year he was badly hurt when he was thrown from his horse and trampled on at Hartford, Connecticut.
Frank North retired to Columbus, Nebraska, on 14th March, 1885.
Támadt még néhány gondolatom a harci viselkedéssel kapcsolatban. A "kis béna rajz" egy olyan könyvből van, amiben Trudy Griffin-Pierce elemzi a festmények készítésének körülményeit Csíkszentmihályi elmélete alapján, és valamikor majd még pár gondolatot idézni is szeretnék belőle, mert talán nem látszik, hogy ezek a primitívnek mondható alkotások milyen nagy teljesítményt jelentenek - figyelembe véve alkotójuk járatlanságát a tevékenységben, elszántságát és kitartását. De most egy korábbi állapotot szeretnék "csikszentmihályisan"végiggondolni, ami talán érdekesebb is számodra.
Ez a kép a csirikavák táboráról készült 1886 márciusában. Asszonyokkal és gyerekekkel éltek ilyen körülmények között. Látszik a nyomor, és az is, hogy ha korábban talán voltak is szabályok a wikiapok belső elrendezését illetően, ekkorra gyakorlatilag belsejük sem volt. Úgy tűnik, itt vesztes csata folyt a "pszichikai entrópia" - vagyis a tudatot is fenyegető káosz - ellen. A sátrak még felépültek, de formájukat és funkciójukat is elvesztették, céltalan rendezetlenségükben még rájuk nézni is fáj.
Ez a kép pontosan ugyanakkor készült. A harci rendben felsorakozó férfiak rendet, erőt és hatalmat sugároznak, úgy érezni, hogy kezükben tartják a sorsukat, és veszélyesek. Pedig erejük végén jártak már, tárgyalások folytak a megadásról. (Csak mellékesen jegyzem meg, hogy középen a lovon Naiche ül.) Ahogy most látom, talán ebben a különbségben van a kulcsa annak, hogy mit is értsünk a háború szakralitásából eredő örömnek. Azt gondolom - de cáfolj meg nyugodtan, ha másképp olvastad -, hogy a fegyelmezetlen apacsok a szent harc közben nagyon is fegyelmezettek voltak. Azt tudom, hogy az ifjú harcosoknak életük első négy hadjáratán nem volt szabad senkihez sem szólniuk, és ahogy már említettem, a csapat tagjai is szigorú szabályok szerint beszélhettek csak. A kép azt a benyomást kelti - és az olvasmányaim alapján is úgy gondolom -, hogy a háború olyan mély közösségi élmény volt számukra, amiben feloldódhattak, ami segítette szinte "eggyé válni" a harcosokat, és ezzel tudati struktúráikat olyan rendbe ágyazni, ami igazán örömteli volt a számukra. A szentség azt is jelenti, hogy nem csak egymással, hanem egy természetfeletti entitással is egységben érezték magukat. Az ilyen ellentmondásmentes élményeket Csíkszentmihályi "flow"-nak, vagy tökéletes élménynek nevezi, és bár sokak szerint a melegvizet találta fel, (és ez némileg igaz is), de most például nekem jól jött :) Hasonló okból lehetett később a már teljesen szétesett életű hadifoglyok számára jó megoldás az amerikai hadsereg is, ahol még az egyébként halálos ellenségek, mint Geronimo és Chatto is együtt tudtak működni, és szinte kivétel nélkül "összeszedték magukat"a züllés korábbi mértékéhez képest.
Van egyébként Cs.-nek egy érdekes gondolata, miszerint a kultúrákat lehet minősíteni aszerint, hogy milyen áramlat-élményeket tartogatnak a tagjaik számára, és ez mennyire felel meg saját céljaiknak, valamint hogy milyen mértékű pszichikai entrópia van "beépítve", milyen jellemző pszichés zavarokkal. Vannak kultúrák, ahol az "áramlás" legtöbbször agresszív tevékenységekben valósul meg. Ezekben a kultúrákban sokszor maga az életforma is át van szőve erőszakkal és félelemmel. De nem lehet azt mondani, hogy az egyének vagy a csoportok saját maguk "választották" volna, hogy erőszakban és félelemben akarnak élni, vagy hogy látniuk kellene a kiutat abból a rendből, amiben szocializálódtak. Tudni kell, hogy ők maguk is szenvednek tőle. (Elég, ha csak a vérbosszú intézményét nézzük egy családszerető közegben, ezt én teszem hozzá.) Ezért a gondolatért - amit a kulturális relativizmus dogmájával szemben említ - hálás vagyok neki. A tabuk feloldásán túl arra késztet, hogy mielőtt köveket kezdünk dobálni ezen az alapon, a saját kultúránk furcsa szokásain (tömeges abortusz, környezetrombolás, stb.) is elgondolkodjunk.
Szia István!
Sőt, már kiskorukban is rettentő veszélyesek tudtak lenni. :)
Nem tagadhatom meg magam :)
sziasztok! 
Nem mondom, hogy ez az ábrázolás nem "igaz", de igazak azok a képek is, amiket lejjebb beszúrok. Az, hogy a ma felnövekvő pauni és csejenn gyerekek mit gondolnak magukról, és mások mit gondolnak róluk, az sokkal jobban függ a társadalom hétköznapi és öntudatlan hozzáállásától, mint a hivatalos propagandától. A sastollas csejenn baba párja egy sastollas pauni baba lenne, a másiké pedig egy csejenn kutyakatona. De nem találtam olyanokat.
Pauni főnökök tradicionális viseletben. Költői kérdés lenne, hogy melyik babára hasonlítanak. Szúrtam már be olyan anyagot, ahol egy apacs antropológus már az ellen is felszólal, hogy a gyerekek "indiánosdit" játszanak, és hogy nem ábrázolják az indiánokat sehol cowboynak vagy varrónőnek. Igaza van, de szerintem ez a típusú tematizálás még az alapproblémán is túlmegy.
Az egyik legnagyobb bajom, hogy a festék miatt a babának nincs arca, és ettől tényleg gyilkológép benyomását kelti. Ezzel az eszközzel éltek az indiánok a harcban, de hogy lehet egy népet sztereotip módon arctalanná tenni, sőt "vérrel festett" arccal adni a gyerekek kezébe? Ezt borzasztónak látom. Ne haragudjatok az indulataimért, de aki ezt elkövette, az vak és szivacs van a koponyájában... 
Ra-Ruh-Wah-Kuh 
Chah-Oh-Ta-Kee
Ez a kép a csirikavák táboráról készült 1886 márciusában. Asszonyokkal és gyerekekkel éltek ilyen körülmények között. Látszik a nyomor, és az is, hogy ha korábban talán voltak is szabályok a wikiapok belső elrendezését illetően, ekkorra gyakorlatilag belsejük sem volt. Úgy tűnik, itt vesztes csata folyt a "pszichikai entrópia" - vagyis a tudatot is fenyegető káosz - ellen. A sátrak még felépültek, de formájukat és funkciójukat is elvesztették, céltalan rendezetlenségükben még rájuk nézni is fáj. 
Ez a kép pontosan ugyanakkor készült. A harci rendben felsorakozó férfiak rendet, erőt és hatalmat sugároznak, úgy érezni, hogy kezükben tartják a sorsukat, és veszélyesek. Pedig erejük végén jártak már, tárgyalások folytak a megadásról. (Csak mellékesen jegyzem meg, hogy középen a lovon Naiche ül.) Ahogy most látom, talán ebben a különbségben van a kulcsa annak, hogy mit is értsünk a háború szakralitásából eredő örömnek. Azt gondolom - de cáfolj meg nyugodtan, ha másképp olvastad -, hogy a fegyelmezetlen apacsok a szent harc közben nagyon is fegyelmezettek voltak. Azt tudom, hogy az ifjú harcosoknak életük első négy hadjáratán nem volt szabad senkihez sem szólniuk, és ahogy már említettem, a csapat tagjai is szigorú szabályok szerint beszélhettek csak. A kép azt a benyomást kelti - és az olvasmányaim alapján is úgy gondolom -, hogy a háború olyan mély közösségi élmény volt számukra, amiben feloldódhattak, ami segítette szinte "eggyé válni" a harcosokat, és ezzel tudati struktúráikat olyan rendbe ágyazni, ami igazán örömteli volt a számukra. A szentség azt is jelenti, hogy nem csak egymással, hanem egy természetfeletti entitással is egységben érezték magukat. Az ilyen ellentmondásmentes élményeket Csíkszentmihályi "flow"-nak, vagy tökéletes élménynek nevezi, és bár sokak szerint a melegvizet találta fel, (és ez némileg igaz is), de most például nekem jól jött :) Hasonló okból lehetett később a már teljesen szétesett életű hadifoglyok számára jó megoldás az amerikai hadsereg is, ahol még az egyébként halálos ellenségek, mint Geronimo és Chatto is együtt tudtak működni, és szinte kivétel nélkül "összeszedték magukat"a züllés korábbi mértékéhez képest.