Egy nem vasútbarát, de kisvasutak iránt pozitív érzelmekkel rendelkező cimborám járt Bugac környékén, és azt tapasztalta, hogy egyes helyeken a kisvasúti pálya meg van tisztítva a benövő növényzettől, eltérően a nyári átáláthatatlan állapotokhoz képest.
1. Na de ha megépül, akkor 99%n hogy Ti fogjátok azt a részt is üzemelteni, nem? Tehát a FB átlag hülyéje számára Ti vagytok a Gonosz Hattérhatalom, akik a színfalak mögött manipuláltok ;-)
2. Lássuk be, hogy amíg senki nem látta a konkrét terveket és ütemezést, addig a "nyugi, nem fog semmi megváltozni" álláspont pontosan egyenértékű a "jaj istenem, tönkreteszik a természetet" véleménnyel. Ugye itt elsősorban rugalmasság kéne minden résztvevő részéről, hogy ne a 100% támogatás harcoljon a 100% elutasítással, hanem valahogy kialakuljon a mindenki által elfogadható kompromisszum. Azért lássuk be, hogy a "semmi közötök hozzá, úgyis megépül" vélemény rendkívül káros tud lenni, ezért talán nem olyan nagy baj, ha egy kis okoskodás is folyik az ügyben :-)
Az igazság az, hogy okoskodtok. Nincs mit megmagyarázni:
1. Nem a KBK épít, sőt köze sincs hozzá a projekthez -hála istennek. Az Ipoly Erdő Zrt. dolga lenne a kommunikáció és a fals információk megcáfolása, de nem tesz semmit.
2. A vérszemet kapott és elvakult idiótáknak nem lehet semmit sem megmagyarázni. Mr. Zuckerbergnek köszönhetően a világ összes futóbolondja ránkszabadult. Csak a kisvasút van mint szitokszó és Felcsút. Politikát csinálnak a semmiből.
Lehet, hogy többet kellene ebben a fórumban töltenem és hasonló, látszólag hozzáértő marhaságokat irogatnom, mint amit ti írtok. De inkább nem.
A legnagyobb félelem pedig az, csak ezt zöldék sem tudják pontosan és értelmesen megfogalmazni, hogy a kissé makrancos Cserna/Csorna mitől fog megszelidülni, netán szabályozni is kell, vagy pedig ennek hiányában minden nagyobb áradás után néhány hónapra építőteleppé válna az erdő. Mindkét megoldás drága és környezetromboló, tehát erre kéne valami megnyugtató válasz. A szóbanforgó patak már többször is "bizonyított", tehát a bezina-völgyi párhuzam ezért is sántít. Szóval lehet észérveket hozni ezerrel, ha közben a legfontosabb kérdést mindenki megpróbálja elsunnyogni...
Hát nem túl jó írás, az biztos. A címe különösen béna, milyen lehet egy álhír, amelyik nem félrevezető??? Hogy hány kisvasút van, az abszolút irreleváns, itt és most a kemencei régi/új pályáról van szó, nem a másik 30 km-ről. Hogy milyen aljjal és milyen technológiával épülne újra a vasút, azt ugye nem tudjuk, de a Bezina-völgy lehetne persze referencia, de akkor az a minimum, hogy annak menetét részletesen bemutassa a cikk...
Először tisztázni kellene, hogy mit is jelent az "érintetlen" fogalma. Mert, ha érintetlennek számít, hogy nemrég kisvasút működött benne, akkor azt az érintetlen állapotot sürgősen helyre kell állítani.:-)
olvasom a kisvasutak.hu legfrissebb cikkét. Értem a mögötte lévő indulatot, és egyet is értek vele, de szerintem ez a cikk nem jó abból a szempontból, hogy az ingadozókat meggyőzze. Nem tudom, hogy ez cél volt e..
Szerintem sokkal fontosabb lenne arra fókuszálni, hogy mi a valóság, ami a pozitív dolog (pl, a Transzbörzsönyi minta), és kevésbé arra, hogy mi nem igaz, különösen igaz ez a minősítésekre (..'álhír'..) még akkor is, ha nyilvánvalóan az..
Másrészt, az, hogy 3 vagy 5 kisvasút van - ez tök vitatható, mert 5 önáló szakasz van, ezt kár beírni, mert támadható.
Érdemes lenne szerintem a párhuzamot leírni az értékmezőrző tevékenységgel kapcsolatban, hogy a kisvasútbarátok ez irányban elkötelezettek és, hogy a természet védelme, és az épített örökségünk védelme az tulajdonképp elég hasonló dolog..
Ennek kapcsán pedig leírni, hogy a szép, élhető környezetért elkötelezettek a kisvasút barátok és, hogy ennek a beruházásnak az a célja, hogy sok örömet szerezzenek embereknek, azzal, hogy a kisvasút hosszú idő után újra eléri az erdőt, és ezt nagyon környezetbarát módon teszi, pl, van elektromos mozdony is, stb.
És, akkor leírni, hogy ennek fényében nagyon meglepőek azok az állítások amiket megfogalmaztatok, és innentől tárgyilagos cáfolat.
...szerintem így jobban átmenne az üzenet, mit gondoltok?
Hát de látja, hogy nem fölösleges, mert most épp mindenki aggódik és a szent anyatermészetet temeti. Meg kell hívni tanulmányi kirándulásra az újságírókat, hátha változik a véleményük.
Azért annak komoly irodalma van, hogy műszaki emberek hányszor mondták már, hogy " nem lesz rá hatással", "fizikai képtelenség, hogy felrobbanjon", aztán mégis lesz rá hatása és mégis felrobban. Szóval értem én a műszaki értelmiség sziklaszilárd meggyőződéseit, de azért az sem csoda, hogy ez ellen sokakban él egy zsigeri, erősen hangulati ellenérzés...
Erre semmi szükség, látván a bezinai vasút újjáépítését ahol az erdő is megmaradt és a vasút is készen lett nagyon szépen a tájba illesztve. Ebből is látszik hogy a sötétzöldek óbégatása csak hangulatkeltés. És az ügy érdekében 40 fős csoportban széttiporják a völgyet.
Ez valószínű így van, viszont mivel ez érzelmi alapon szított vita, ezért itt az észérvek, a logikus érvelés nem működik, mert meg sem akarják érteni hallani az ellenvéleményeket.
(Sajnos időnként sikerül olyan vitába belecsúsznom, hogy próbálom megtalálni a közös alapot, ami alapján lehet érdemben beszélgetni, ám valahogy hiába érvelek... Érvelek így, érvelek úgy, de valahogy sosem akar átmenni a lényeg, akárhogy is igyekszem.. És, akkor rájövök, hogy sokszor az az ok, hogy nem AKARJÁK érteni.... Sajnos nálunk a "vitakultúra" alacsony szintű, nem tanítják a vitakultúrát, a helyes érvelést, és sokan az ellenvéleményt személyes támadásnak fogják fel. Pedig, egy jószándékú (és néha a nem jó szándékú) kritikából sokat lehet tanulni. Nem egyetérteni kell a másikkal, csak érteni az álláspontját. És, ez ma sajnos sokszor nem sikerül...)
7. Az sem lenne baj, ha komplett programcsomaggal/ajánlattal várnák az utasokat. Ha lenne néha olyan vezetett vonatos kirándulás, ami pl. Lillafürednél megállna Ómassánál, valaki elmagyarázná, hogy kik és mikor és hogyan és mit dolgoztak itt, aztán menne tovább a menet. Vagy egy infotáblán lenne 5-6 olyan útvonal ajánlat, amit gyalogosan és/vagy vonatosan is be lehet járni, kúlönös tekintettel a látnivalókra és jó fotós helyekre. Satöbbi. Az sem ártana még, ha az ember előre tudna tervezni cuccok és kaják tekintetében, tudom, hogy a jegyvizsgáló nem vendéglátóipari szakmunkás, de attól még finom melegszendvicset akár készíthetne is szabad idejében :-)))
Abszolút, de előtte tessék ám jól felkészülni, mert minden C50 és MD40 teljes élettörténetére, nagyjavítására és mechanikus finomságaira kérdezni fogok ;-)
A felső szakasz felújítását már nem mi végezzük, állami beruházás. Ezért a felsorolt pontokról mi sem rendelkezünk 100 %-os információkkal, így kommunkiációnk fals lenne.
De troglodita utasunk, ő nem látja a napért való küzdelem szépségét:-)
Tény, ha valakit csak a lényeg, a vasútüzem érdekel akkor jobban jár ha nyugis üzemnapon jön. Pl. ha a járműveinket akarja végigfotózni, nem áll mindenhol valaki aki benne van a képben.
A bakancsos turisták nem anyagi okokból tűntek el... vagy épp ellenkezőleg, azt az életstílust, életformát inkább a szocializmus korlátozottabb anyagi körülményei generálták itt.
A felsorolásodból nekem nagyon hiányzik egy hatodik pont, ami a családok és a vasútbarátok számára is fontos lehet: az igényes kivitelezés. Ezt még sok kisvasútnál nem képesek meglátni, noha azért már több helyen - Almamellék, Mesztegnyő pl. - akadnak pozitív ellenpéldák.
Az, hogy a gyerekeket is le kell kötni valahogy, az rendben, de attól még az arcfestést be kéne tiltani a francba... vannak értelmesebb dolgok is, amik építőbb jellegűek akár a testük, akár a belső adottságaik szempontjából.
Viszont nemcsak olyan rendezvényekre van szükség, amelyek az egész családot célozzák meg, hanem kell kifejezetten vasútbarátoknak szóló is. Talán még a sóher magyar körökben is akadnának olyanok, akiknek megérne annyit, hogy csak a járműveket kell hallgatni, és csak a néhány antizoomos fotóst kizavarni a képből...
Érzelemre érzelemmel lehet hatni szerintem, és tulajdonképp a Kemencei üzemeltetők is érték őrzők, ipartörténet emlékeket gondoznak sokszor a saját pénzükből.. ez pont nagyon hasonló, mint a természetvédelem
Igen, de ezt a legtöbben nem értik meg, nekik az ember alkotta szép legfeljebb csak az építészetben meg a képzőművészetben tud érték lenni. Meg lehet persze győzni őket az ellenkezőjéről, de az is igencsak időigényes...