Az utóbbi időben mintha elmélyült volna a bevándorlással, bevándorlókkal kapcsolatos problémakör hazánkban és Európában.
De miért is probléma ez, ha az európai országoknak ott van az elöregedés és a népességfogyás is problémaként?
Mégis megtelt a vén kontinens? Nem tudjuk magunkbaolvasztani, asszimilálni, befogadni a menekülteket? Miért van ez és kiken múlik ez?
Magyarországon ugyanaz a helyzet kicsiben, mint Európában? Most nem tudnánk olyan telepesfalvakat létrehozni, mint pl. annakidején a görög menekülteknek Beloianniszt?
1956-ban Magyarország egy fejletlen agrárország volt. A magyar menekülteknek beilleszkedési nehézségei voltak, legtöbben egy szót sem tudtak a befogadó ország nyelvén.
Kinek mi a probléma, ugye. Vannak, akik úgy gondolják, h az állam legfőbb feladata megvédeni a polgárait a külső és belső fenyegetésektől. A külső egyértelműen a határvédelem, a belső meg a kulturált együttélést kikényszerítő törvények. Ahol a többségi polgárai érdekeitől eltérő érdekek érvényesülnek, az nem demokratikus (démosz=nép) állam, hanem egy szimpla zsarnokság. Pl. ha agyonhallgatják a migráció problémáját, sőt, azt büntetik, aki beszélni mer róla. Ahol hagyják, h színesek, anarchisták az utcán randalírozzanak és terrorizálják a lakosságot. Sőt, aki beszélni mer róla, azt hurcolják meg. Ahol bolond ideológiákra (pl. klímaváltozás) extra adót vetnek ki a jónépre (karbonadó). Ugyeugye. A ha így nézzük, a fejlettnyugat mára egy egész csinos kis diktatúra, mondhatni, 'nemzetiszocializmus' lett, a te fogalomtárad szerint.
Sose unjátok meg ez az 56ozást? Magyarország 1956ban egy első világbeli ország iparával és oktatási rendszerével rendelkezett. Ugyanis a komcsik még csak 7 éve voltak hatalmon. Fejlett ipari ország volt.
Nemcsoda, hogy a magyarok be tudtak illeszkedni egy teljesen hasonló kultúrába.
Afganisztán egy középkori törzsi társadalom 80%os analfabétizmussal, iszlamista sötétséggel. Azok itt csak gettósodni fognak.
Nem. Lecsekkolni őket. A tálibok is küldenek álmenekülteket. Mo a bolha f@szán a pattanás, de ha honosítást nyernek, zavartalanul tovább tudnak mozogni aíz EU-ban és böszmeségeket fognak csinálni, lejáratjuk magunkat. A nem dzsihádista, valódi menekültekkel sokkal jobban járnánk, mint a maoista majmokkal. Kikérdezésre rendelkedzésre áll kb 30 000 fő, akik ránézésre tudják a frankót.
Ugyanazokkal a feltételekkel? Simán! Tehát csak Palksztánba mehetnek, zárt táborba. Ott a lehetőségek mérten ellenőrzik a kilétüket-múltjukat, a balhésakat és nyilvánvaló ügynököket visszabasszák. Tovább az mehet, akit valamely ország meghív, önkényes továbbcsörtetés kizárva.
Ez esetben a nemzetközi közösség, Magyarországot is beleértve, szerintem szívesen hozzájárul az ottani ellátásuk költségeihez, ha a pakik nem bírják egyedül.
A tálibok miatti menekülteket nem csak erekölcsi, hanem nemzetközi jogi kötelesség is eltartani, minthogy 1956-ban 200 000-250 n000 magyar is megkapta. A honosított afgán a jég hátán is eltartja magát. Az egész úgy kezdődött,hogy a kommunista puccs, terrorrendszer miatt kitört polgárháború és orosz agresszzió miatt sok kpmcsi forrónak éprezte a talajt és Kádár rengeteg ilyen fiatalt befogadott, ösztöndíjak, stb. Beilleszkedtek. Az 1996-os tálib hatalomátvétel után is sokan elértrék. Nem okoztak/okoznak problémát. A korlátlanul Antallék által beengededtt vörös kínai maoista majmok, a gagyiszemetet kínáló üzloeteikikiel és a lejárt szavattóságú ételekiet kínáló búzlő kajáldáikkal qrvára b@sszák az agyamat és a csőrömet, de ez is visszafordíthatatlan. Torgyán apu azt javasolota, hogy engedjük be a visszacsatolástól rettegő hongkongiakat, akiik rengeteg működő tőkét hoznak be és a KNK helyett Tajvant ismeerjük el Kínának, akik szintén - járt is ott. Antall és Jeszenszky máshogy döntött. Bravo!:)))) Ennél az afgánok beengedése is jóval jobb.
((((-: világos, az érdekessége, hogy ez a magyarokat jobban érdekli mint a dánokat.
Nekem csak ez szokott lenni a kifogásom, hogy miért kap ez ekkora teret a magyar nemzetiszocialista kormány propagandájában? (mert ez már nem párt, hanem párt és kormány teljes összefonódása) Azért amiért 1944.-ben volt korábban ilyen? A nemzetinek meghatározott kormány az idegenrendészet fontosságára és a keresztény hazánk határának megvédésére alapozta a propagandáját, a viszonylagos népszerűségét?
Tehát a topic nyitó kérdésre a válasz az, hogy igen, probléma, de nem olyan nagy probléma mint amekkorának a magyarországi kormány propaganda állítja be.
"..Volt még egy érdekes ötletük, miszerint a bevándorló csakis egy harmadik ország dán nagykövetségén adhatna be kérelmet. Ha jól értettem, oda ők elpaterolnák a migránst először is.."
Ezt én már 2015-ben is javasoltam.
Minden menekült adja be a kérelmét a célország hozzá legközelebb eső nagykövetségére.
Nem vagy képben, Mo-on kb 30 000 afgán, illetve félvér él, többségük állampolgár. 1979-80-ban kezdődött betelepítésük. Pár éve volt egy eisztázatlan körülményú nemi erőszak, iszlamista terrorcselekmény zero.
Dániában nemrég egy "nulla illegális bevándorló" című programot hirdettek. Ennek szellemében toloncolják őket hazafalé, már a lehetőségek szerint.
Egy érdekesség, mivel a fogadóország a COVID-tesztet megköveteli, aki nem engedi magán a tesztet, azt kényszertesztelik. Jelentsen ez bármit, jobban nem részletezte Cser Attila, az MTV skandináviai tudósítója. Volt is rá példa, de utána a többiek már nem ellenkeztek inkább.
Volt még egy érdekes ötletük, miszerint a bevándorló csakis egy harmadik ország dán nagykövetségén adhatna be kérelmet. Ha jól értettem, oda ők elpaterolnák a migránst először is.
De még nem találtak ilyen "harmadik" országot, így az ötlet nem működik.
Ami működik, hogy jelentős pénzösszeget kínálnak fel az idegennek, amiből otthon új életet kezdhet, de nem csak úgy kidobják az embert, mindent meg is szerveznek neki, papírokat elintézik stb.
Sokan azt gondolják, hogy az iszlám olyasmi mint pl Német Lászó hit gyülekezete vagy jehova tanúi, pedig azoknál sokkal ritkább az ilyesmi. Lhet, hogy van, én sose találkoztam vele míg Bruxelesbe jártam se pedig az autó kereskedésekben szinte csak azok, de az ott élő öcsémnek is van vagy 6 muszlim munkatársa ismerőse haverja a hollandiai fiamnak is.
Ez a nyugat feketítése a kádárkori propaganda volt és nem is akarom elhinni, hogy ezzel manapság lehet választást nyerni.
Amit csak csodálkozok, hogy hogy a fenébe térhetett ez így vissza?
Nekem megadatott ilyen ismerettség, a diplomás kabuliak, férfiak és nők nőven hozzák az európai kulturális mércét. Volt aki ateisatának vallotta magát, volt aki mecsetbe nem járó, de otthon imádkozó hívőnek, de gyúlölik a bigottságot, hát még a dzsihádizmust. Az ateistáknak is felállt a szőr a hátukon a sertéshústól és a mérsékelt hívők is ittak alkoholt.
Köszönik jól vanank a németek. azon lenne érdemes elgondolkodni nem a migráns bevándorlás politikájukon, hanem hogy a fenébe lehet ott 1200 euro a minimális nyugdíj ami itt 100 se? Ekkora különbség nincs a két gazdaság között. (Oké... vannak feltételei, de akkor is, ekkora különbségnek nem gazdasági oka van) Ez érdekesebb mint a bevándorlás helyzetük. 50 év múlva egyébként is ugyan úgy néz ki az utcakép már itt is, csak egy kis fázis elcsúszás van. Egyik ismerősöm most egy kínai étteremben dolgozik tegnaptól másik meg egy albán péknél, de hát volt itt kenyér sütve és kajálda is ezek nélkül is ha jól emlékszem (-:
Hát NEM! katonát egyet se!legalábbis nem 1000km en túlra.
Általában nem tetszik ennek a törvényhozásnak, kormánynak semmilyen társadalom politikája (a gazdasági az okés) főleg nem a propagandája, de sose orbánoztam, gyurcsányozni gyurcsányoztam egy kicsit az igaz, de hamar leszoktam arról is, de ez más eset most már.
Optimista forgatókönyv is van. az oroszt most megverik, ez már nem az akiket a filmből ismerünk a Ballada a katonáról. Meg, de nem itt hanem ott valahol a csendesóceánnál vagy ázsia közepében ahol se érdekeltségünk se erkölcsi alapunk, keresnivalónk ott nincs. ...az viszont megeshet, hogy a szuhojok úgy megtépázzák a román hadsereget, hogy nekünk kell ott erdélyben biztosítani a szabad békés demokratikus választás lebonyolítását. ((((-: A magyar hadsereg pont arra kell alkalmas legyen és már lassan alkalmas is amire a román volt alkalmas 100 évvel ez előtt. Na akkor kell okosnak lenni, úgy állítani helyre a kárpát-mdence egységét, hogy az örök átoknak vége legyen, nyugodjon meg mindenki. (-: