Bemutatkozott Milosevic!
Két góllal, igaz egy amator csapat ellen.
A hirek szerint nagyon együtt mozgott Amorosoval. Malesani pedig istenitette.
Megérkeztek az EB játékosaink is, már csak Almeyda nincs a kerettel. Mostantól érdemesebb jobban odafigyelni az edzomeccsekre!
Komolyabb igazolások szerintem már nem várhatóak, de ki tudja?
Helló! PARMA szurkoló vagyok én is, de ezt a topicot csak most fedeztem fel. Mostantól néha én is fogok írni, bár lehet, hogy nem vagyok olyan felkészült, mint ti. Nem tudom, hogy elemezgettétek-e már, ezt a CRESPO cserét a Lazio-val. Ugyan Crespo nagyon fog hiányozni, szerintem a Parma jól járt ezzel a cserével. Remélem, hogy Conceicaonak és Almeydának is jól fog menni a szezon.
Olvastam, hogy Thuram megint kezd jó formában lenni, úgyhogy azt hiszem remek védelmünk lesz.
Jól mondtátok, hogy ki esélyes(Roma, Lazio, Juventus). Azonban szerintem ott vagyunk mi is, és szerintem az Inter is jobb lesz.
Majd meglátjuk!
Marcus!
Horvath-ot a Sparta Pragaból igazolta a Sporting.
TenHag!
Furcsának tartom, hogy nem hallottál még Di Vaio-ról, tavaly ő szerezte a legtöbb gólt Crespo után. Ha jól emlékszem a Veneziától (vagy a Lecce-től) igazoltuk. Elég penge, amit a gólja is mutat, ennek ellenére csak a 3. számú csatár.
Prince!
Azért az első félidő sokkal jobb volt elhiheted. A második az viszont nagyon lehangoló. De ez csak egy előkészületi meccs volt a sok közül. Hozzá teszem, hogy a mult héten hármas-tornát nyert a csapat (Napoli, Inter, Parma). Tegnap pedig csak két játékos lépett pályára a várható kezdőcsapatból. Az egyik Fuser, a másik Baggio aki söprüt jáccott, mert se Torrisi, Cannavaro, se Thuram sem volt bevethető. A kapus egyébként nem volt olyan rossz. Két tizenegyes gólt kapott, mindkettőt a védelme hozta össze. Azért akik pályára léptek azok cserecsapatnak nem olyan rosszak! Pályán volt a tizenéves Montano, Appiah, és Junior Cannavaro. Midegyik óriási tehetség. Sartor pedig a mezőny egyik legjobbja volt. Egy az egybe verhetetlen. Di Vaio gólja pedig nagyon ott volt, igaz kellett hozzá Schmeihel is.
A lényeg a lényeg, ez egy előkészületi meccs volt, a pályára lépett játékosok között 5-6 tizénéves volt a hires Parma iskolából. A bajnokságig még két teljes hónap van. Senki ne vonjon le messzemenő következtetéseket, főleg az eredményből ne!
Ja és Prince!
3. forduló Parma-Milan !!!
Srácok a tegnapi meccsen mutatott teljesítménye a csapatotoknak elég gyenge volt. Igaz az első félidőt nem láttam de ha az is olyan volt mint a második akkor van még mit gyakorolniuk kezdésig. A második félidőben egy rendes támadásuk nem volt mintha nem is a Parma lett volna, ráadásul a tartalék kapus elég sokat bakizott. A riporter azt mondta,hogy több tartalék is játszik ez azért szerintem nem mentség a teljesítményükre. Egy erősebb olasz csapatnak a tartalékjai is legyenek jó játékosok vagy nem?
ui.
Nem a Parmahoz kapcsolódik de egy érdekesség a lelátón feltünt a Torcida Verde zászlói között egy Dortmund zászló!!! Ez egy kicsit meglepett.
Lehet, hogy a csapat kész, de biztos, hogy nem őket láttuk Liszabonban. De fel a fejjel, lesz ez jobb is. Korántsem a legjobb felállásuk volt.
Sporting - Parma (2:1)
Lehet, hogy le vagyok maradva, de speciel, én a Parma egyetlen gólját lövőjéről még nem is hallotam, de a gól azért szép volt. ( legalább is nem tizenegyesből született, mint a többi)
Aláírt Milosevic.
Malesani szerint kész a csapat.
Talán holnap már látunk belőle valamit.
TenHag!
Őszintén szólva kurvára nehéz ilyen kincset beszerezni. Nekem is csak melegítőt sikerült ezidáig (egy olasz kamionostól). Most hozatok olaszból mezet is. Ha ismerősöd megy esetleg oda nyaralni, akkor hajrá! 50 USD
Részemről rendben a fogadás,bár ez még egy kicsit korai szerintem. Ti tudtok valamit az olasz bajnoki sorsolásról? A kérdésedet érdemesebb a 'focimezek' topicban feltenni.
Kedves prince elismerem, hogy nehéz jóslásokba
bocsátkozni az idény előtt.
Tavaly ki gondolta volna, hogy a bajnokság a Lazio - Juventus csatából fog kikerülni. Elismerem az Inter, és a Milan csapatát is, mégis úgy érzem, hogy az általam említett csapatok lesznek a befutók.
Kössünk fogadást egy rekesz sörben!
Ha a Parma a bajnok, akkor te küldesz, ha a Milan lesz a befutó, akkor én küldök neked.
Kedves Gialloblu! Örülök, hogy van még egy elvetemült Parma rajongó kis hazánkban. Isten tartson meg jó szokásodban.
Abban egyet értünk, hogy a csapat jeletnősen megerősödött. (Főleg, mert úgy nézz ki, hogy az egyik kedvenc csatárom oda igazol). Jön Milosevics!
Kiváncsi lennék, vajon ki a kedvenced a csapatból?
Szerintem Thuram a befutó.
Apropó, nem tudja valaki, hogy hol lehet Parma mezt beszerezni?
Üdvözlöm a topicot és Téged is TenHag, hogy megnyitottad.
'93-óta fanatikus Parma szurkoló vagyok, eléggé naprakész vagyok a csapatból.
Úgy tűnik, hogy sikerül megerősiteni a csapatot októberre. A középpályára, ahol a tavalyi scudettot elbuktuk érkezett Micoud, Lamouchi, Almeyda, Conceinco. Ortega szinte biztos, hogy megy, hiszen már a kispadon sem férne el. Távozott Crespo, nagyon nehéz lesz pótolni. Valószinűleg Milosevic érkezik a helyére, ha Salas nemet mond, ami szinte biztos. Szóba került Kluivert és Baggio. Ezekből tuti, hogy semmi sem lesz, valamint mindkettő Inzaghi, akikkel szintén ez a helyzet. Hál' isten a védelem egyben maradt, igy azt hiszem megint a Calcio legjobb védelmével vághatunk neki a campionatónak. A tavalyi maghoz csatlakozhat a sérüléséből felépült Amoroso, Boghossian és Torrisi.
A bajnokság csak októberben indul, addig még bármi lehet.
Véleményem szerint a Parma ugyanolyan esélyes a scudettora, mint bárki a "hatokból". A Lazio ugyan kimagaslis közülük, magasan a legjobb a keretük, de lehet hogy, túllőték magukat.
A Milan nagyobb, az Inter kisebb mértékű visszaesését várom. Szerinetem Juventus stabil lesz az idén is, ez bármire elég lehet. A Rómát tavaly is előbbre vártam, most viszont Batistutával biztositottak maguknak 15-20 gólt előre és eddig sem voltak gyengék. Sőt.
Nagyon jó bajnokság elé nézünk.
2000/2001 idényben nem árt majd odafigyelni a két éve UEFA kupát nyert együtesre, még el sem kezdődött az olasz bajnokság, már sokat lehet halani a csapatról.
Bár Crespo elment ( Chiesa nélkül nem is ért olyan sokat), jó futbalisták kerülnek a helyükre ( Salas, Micous, Almeyda, S. Conceincao ...).
Még ha Milosevicset is szerződtetnék, vagy Robby
Baggiót, akkor megkérdőjelezhetetlen lenne, hogy menyire esélyesek már megint.
Lazio pedig csak akkor lehet jó csapat, ha megvan
a csapatszellem.
Az olasz bajnokság győztese a Parma - Lazio - Roma hármasból fog kikerülni.