J. Johnson nem egymaga, hanem néhány "hegyi ember" (Mountain man) társával viselt magánháborút a varjak ellen, amely végül is mintegy húsz évig tartott.
Eközben - ha hihetünk az elbeszéléseknek - mintegy háromszáz varjú férfit ölltek meg. Ez borzasztóan magas szám, főleg ha azt vesszük, hogy a varjak összlétszáma a 19. sz. elején nem nagyon haladta meg az ötezer főt.
Persze ha aháromszázat beszorozzuk 0,3-mal (amerikai elbeszélés koefficiens), akkor rögtön egy kezelhetőbb számot kapunk.
Mint valamelyik komancsok ellen vívott csatában, ahol a komancsok kb. 30 embert veszítettek a Texas Rangers elleni ütközetben, de mire a keleti parti újságokban megjelent az ütközet híre, azok már száz elesett komancs harcosról és egyetlen túlélőről cikkeztek....
Ez a kedvencem, ha lehet mondani: Ninham sachem, a Van Cortlandt-i csatában Washington katonáival, Lafayette oldalán harcolt 60 harcosával az angolok ellen. Megsebesült és meghalt, amikor is kiderült, hogy itt állt Ninham népének kis faluja, Wappnachi korábban, amíg az angolok el nem vették tőlük a területet. Azaz nem Washingtonért harcolt, hanem saját elveszett vadászmezőiért.
Ez a forgatókönyv egy kicsit jobb fogakat kíván, viszont utána már emészthetőbb - ha élhetek egy ilyen képzavarral. A destrukció öröme és egy fehér, aki rituális emberevéssel gyűjt erőt... Jó témák. Nagyon kíváncsi lennék a kibékülés részleteire.
Néha az élet írja a legrosszabb forgatókönyveket. A film hőse nem kitalált személy, bár nem Jeremiah, hanem John Johns(t)on volt a neve. Hegyi ember volt, aki egy flathead főnök lányát vette feleségül. Egy napon, amikor hosszúra nyúlt vadászútjáról hazatért, borzalmas látvány fogadta: állapotos feleségét lemészárolta egy hadiösvényen járó varjú csapat. Johnson bosszút fogadott és gyilkolni kezdte a varjakat, áldozatai máját pedig kivágta és megette. Innen kapta a nevét: Varjúölő vagy Májevő Johnson. Állítólag a varjak egyszer 20 legjobb harcosukat küldték Johnson elintézésére, de egyikük sem tért vissza élve. Érdekes módon végül Johnson - akárcsak a filmben - békét kötött a varjakkal, olyannyira, hogy a későbbiekben "varjú testvéreim"-nek nevezte őket.
Meggyalázott varjú temetőről viszont nem szól a fáma, lehet hogy a valóságos történetben Johnson feleségét minden különösebb ok nélkül ölték meg.
Már rég nem tettem fel hímzéseket. Ez egy vegyes apacs válogatás múzeumi anyagból, pontosabb adatokat sajnos nem mentettem el róluk. Talán nem csak nekem esik jól egy kis nyárias hangulat :)
Láttam, de ez se volt sokkal több, mint a szokásos kemény, törekvő magányos fehér és a neki bajt okozó néhány bennszülött kliséje. Én nem éltem soha magányosan a Vadnyugaton kb.150 évvel ezelőtt, lehet, hogy pontosan ilyen volt. Olvastam, hogy a fehérek a bennszülött nők nélkül soha nem jutottak volna el olyan vidékekre, ahova eljutottak. (vagy sokkal nagyobb erőkkel) A Fekete Kabát c. film sokkal hitelesebb volt minden szempontból.
Nem akarok megvédeni egy rossz forgatókönyvet. Nem is láttam. A történet valószínűségéről sem mernék semmit mondani, nem ismerem a kultúrát. Csak elgondolkodtam, hogy meddig tekinthető valaki barátságosnak vagy semlegesnek.
Úgy tünt, őt is kinyírhatták volna, semmivel sem volt nagyobb ügy, mint a bennszülött nő+gyerek megölése. De a film mese miatt élvehagyták J.J.-t. Ha most én az ősök szellemei miatt háborgok, őt, aki ténylegesen bement a temető területére, miért hagynám élni? Miközben a családot kivégzem? Én megértem, hogy bűn az ősöket háborgatni, de akkor az mindenkire nézve az, nem a vétlenekre. Meg amúgy is, egy magányos prémvadászt eltűrtek hónapokig a területükön, nem bántották, pedig vágta a fákat, fogdosta a vadakat és nem adott semmit cserébe.
Remélem én is, hogy nem ez a valóság, és nem volt olyan fehér ember, akit barátsággal fogadtak, barátságot mutatott, és mégis odavezette az idegeneket, az "idegen isten" emberét, hogy a lova patáival gyalázza meg az ősök csontjait. Én is remélem, hogy ez csak túlzás.
Amúgy egy film az nem egyenlő a valósággal. Tehát alapesetben nem lehetetlen, hogy a temetőn való átvonulásért hőbörögnének a rokonok, de mégsem irtanák ki az egyébként velük semleges/baráti viszonyban élő családot.Tehát ez a jelenetsor a film kedvéért eltúlzott is lehet és a valósághoz semmi köze.
"Vezetőjük egy protestáns tiszteletes, aki nekem a filmben a nyugati felsőbbrendűség eszméjének élő megtestesülésének tűnt."
Sajnos ez az ábrázolás, már amennyi így olvasva kiderül számomra, sok esetben még túl finomnak is mondható. És nem csak a múltban, hanem most is. És nem csak Amerikában, hanem itt is.
De azért voltak ellenpéldák is. Neveket csak a Fort Sill apacsok közt élő lelkészek közül tudok mondani. Walter C. Roe nevét már említettem, aki megfogadta, hogy bármibe kerül is neki, segít Naichénak kihozni az apacsokat a hadifogságból. (Geronimo már nem élt.) Az orvosa figyelmeztette, ha a telet nem egy déli szanatóriumban tölti, hanem Washingtonban, nem fogja túlélni. Nem is élte túl, de a csirikavák kiszabadultak. Ettől még lehetett volna nyugati felsőbbrendű. De nem volt az. Naiche festményeit, amiken legfontosabb közösségi rítusukat, a fiatal lányok beavató-rítusát festette le újra és újra, nem csak hogy nem ördögözte le, hanem rábeszélte őt, hogy mutassa be Washingtonban. A ma fellelhető legszebb ilyen festmény az ő hagyatékából származik, ajándékba kapta. A másikat egy másik lelkész, Leonard L. Legters, kisfia születésének emlékére. Beszédes dolgok ezek szerintem. A szabadulás után egyébként nem festett többé, új korszak kezdődött az életében.
Néha elkalandozok a valfil topikokon, és elriadok. Csupa fenyegetés, számonkérés, ijesztgetés a "kereszténység". Roe ezt nem tette, hanem megmutatta azt a szeretetet, amit Jézus a legnagyobbnak mond: ha valaki életét adja a barátaiért. De voltak mások is, akik rövidebb-hosszabb ideig együtt küzdöttek velük a kormányzati politika és sokszor a saját egyházuk érzéketlensége ellen is. Ilyen ember volt Simms, akinek a levél szól, ami gyakorlatilag egy ajánlólevél is egyben. Látszik, hogy Naiche egyenrangú fél Simms-szel szemben, az apacsok felé pedig egy törzsfőnök tekintélyével, mégis szelíden beszél. Nem fenyeget és nem kér számon. Egyetlen egy mondata van, ami bármilyen negatívumot hordoz: "Jézus nem akarja azt látni, hogy a sötétségben jártok." Nincs köztünk senki, aki jobban tudná, hogy miről beszélt, mint ő maga. De azért sejtjük.
Megint elkalandoztam "együgyűségem" irányába, de hát provokálva vagyok :) Jó értelemben. Csak azt akartam alátámasztani, hogy bár a kereszténység történelmét korábban egy mocskos pocsolyához hasonlítottam, és fenn is tartom a véleményemet, (ahogy azt is, hogy bocsánatkéréssel tartozunk a meggyalázott népek felé), a háttérben csendesen más dolgok is történtek. Elrejtett kis zugokban éltek és haltak emberek, akik tényleg azt végezték, amit Krisztus rájuk bízott: a békéltetés szolgálatát.
Annyira nem tudom, csak azt, hogy találtak egy félőrült nőt egy csecsemővel, a nő túlélt egy indián támadást. Majd meghalt és J.J. magához vette a kicsit. A feleségét is vmi igen ügyes módon szerezte meg annak apjától, a törzsfőnöktől ajándékba. De nem az ismert ajándékozási szertartáson, hanem csak úgy, mint ahogy egy kiskutyát adna vki egy havernak.
Nem tudom, hogy a "zokon vétel" mit jelent, érdekelne. Úgy érzed, hogy túlreagálták?
Általánosságban mondom csak, hogy az archaikus gondolkodásban minden rendkívüli esemény (betegség, baleset, stb.) szellemek műve, akiket valamiképp meg kell nyugtatni vagy ki kell engesztelni. Az éam. indián vallások ilyen szempontból nem voltak egyformák, a varjúról semmit nem tudok, de az ilyen heves ellencsapás mögött talán nem csak harag és kötelességérzet volt, hanem félelem is. Már ha van valós alapja a történetnek.
Ilyesmit mondani mindig nehéz, mert egyik oldalról úgy tűnhet, hogy kisebbítem a "tisztelet" értékét, amit nem akarok. Szeretnék Richard Twiss (lakota lelkész) háta mögé bújni, aki szerint bizonyos vallási cselekedetek mögött nagyon sokszor nem az áll, hogy "hisznek benne", hanem hogy "félnek tőle". Jung is így gondolta nagyjából. Ez persze sok esetben a kereszténységről vagy más vallásokról is nyugodtan kimondható.
Szerintem mások szent helyeit ne gyalázza meg senki, ha kedves az élete :)
Igen, az ősök szellemei eléggé zokon is vették, hogy beléptek a temető területére a fehérek. De J.J.-t nem bántották a szellemek, csak az élők a családját...
Annie és Nj kedvéért röviden ismertetném a film menetét:
Jeremiah Johnson a Sziklás-hegység gyönyörűségesen gyönyörű vonulatai közé megy, hogy prémvadászként próbáljon szerencsét.
Miután beletanul a "szakmába", a barátságos Flathead törzs egyik főnöke feleségül adja hozzá a lányát.
A törzstől külön élnek a hegyek között egy kis gerendakunyhóban.
Születik egy kis félvér gyerekük.
Namost idáig eléggé lapos, szokványos történet, de most jön az a jelenet, amire céloztam:
Fehér telepesek próbálnak átvergődni a Sziklások (Rockies) égbenyúló vonulatain, nyugatra tartanak, Oregonba, az ígéret földjére.
Vezetőjük egy protestáns tiszteletes, aki nekem a filmben a nyugati felsőbbrendűség eszméjének élő megtestesülésének tűnt.
Az a lényeg, hogy a csoport jól eltéved a hegyek között, hóvihar is fenyeget és J. Johnsontól kérnek segítséget, hogy biztonsággal át tudjanak kelni a hegyeken.
Johnson elvállalja, hogy segít nekik.
A legrövidebb út történetesen pont a varjú (Crow, Absaroka) indiánok egy ősi temetőjén vezet keresztül.
Johnson nem akarja megbántani a varjak szellemeit, ezért egy hosszabb útvonalat javasol.
A tiszteletes azonban - aki már azt is kifogásolja, hogy Johnson indián nővel, egyházi áldás nélkül él együtt - azonban megvetően letorkolja, hogy a pogányok sötét babonaságai miatt csak nem akarja őket ekkora kerülőre kényszeríteni.
Johnson jobb érzése ellenére keresztülvezeti a csoportot a varjú temetőn.
Persze az eset kitudódik és a filmben addig békés varjak vérengző vademberekké válnak: az első áldozat Johnson felesége és fia.
A film innen tkp. még folytatódik Johnson és a varjú törzs háborújával, de ebbe már nem akarok belemenni.
Értitek, hogy mire céloztam, amikor a nyugati és az indián gondolkodásmód különbségéről beszéltem?
Valószínű, hogy az indiánok még egy ellenséges törzs temetőjébe sem léptek volna be a holtak szellemei miatt, míg a fehéreknek ez csak sötét babonaság, amely akadályozza őket a vadon meghódításában és civilizálásában.
A film maga egyébként jó közepes volt, számomra a legtöbbet a Sziklás-hegység gyönyörű tájképei nyújtották.
Utah államban forgatták valami nemzeti parkban (mind a Flathead, mind a Crow törzs a valóságban ennél jóval északabbra élt).
Már rég nem tettem fel hímzéseket. Ez egy vegyes apacs válogatás múzeumi anyagból, pontosabb adatokat sajnos nem mentettem el róluk. Talán nem csak nekem esik jól egy kis nyárias hangulat :)
