Ahogy elnézem, nekem jutott az a megtiszteltetés, hogy az új "Történelem" topikcsokorban megnyithattam az első témát.
Sokan állítják a történelemtudomány céltalanságát abban az értelemben, hogy nem képes időszerű tudást nyújtani a szélesebb közönség számára, hanem a múlt, gyakran ma már nem aktuális eseményein elmerengve voltaképpen öncélú módon vizsgál egy másik idődimenziót. (előre is bocs a terjengős, erősen tudományos szagú bevezetőért)
A trianoni békediktátum azonban messze nem tartozik a szokványos, a múlt ködében eltűnt események közé. Ma Magyarországon viszonylag kevés ember hajlandó tudomásul venni ( egyáltalán magát a tényt befogadni), hogy a magyarság egyötöde (nyolcvannégy éve még több, mint egynegyede) a szomszédos országokban él, szinte kivétel nélkül alacsonyabb életszínvonalon, mint mi, és akik 1920 óta kisebb-nagyobb mértékben folyamatosan ki vannak téve a felűlről rájuk erőszakolt asszimilációs törekvéseknek.
Trianon a magyar politikai gondolkodás beteg gyermeke: az első világháború után a vélemények kizárólag a revíziós gondolat mellé csoportosultak, ami pozitív jelenség volt abból a szempontból, hogy kizárta a beletörődés lehetőségét és a külpolitikában gyakorlati eredményekre vezetett a két bécsi döntéssel, súlyosan negatív előjelű volt azonban amiatt, hogy az újabb világháborúba való belépés, Hitler Németországával való stratégiai szövetségkötés és a fokozódó fasizálódás felé lökte az országot.
A második világháború után, a kommunista hatalomátvételt követően ellenkező tendencia érvényesült: a trianoni sérelmek felemlegetése nacionalista elhajlásnak, kiirtandó sovinizmusnak számított annak bolsevik pártnak a köreiben, melynek főideológusa, Révai József 1945-ben még maga is az etnikai elvű revíziót sürgette. 1920. június 4- e pedig negyven évre lesüllyedt az imperialista nagyhatalmak békeművévé, amit a nagy Szovjetúnió felszabadító harca már amúgy is semmissé tett.
Jött a rendszerváltás, jött a szólásszabadság, meg az objektív véleménynyilvánítás lehetősége, de Trianon továbbra is az indulatok gerjesztésére alkalmas szó maradt. Egyfelől a kommunista utódpárt és szövetségese potentátjai részéről, akik csípőből tüzelve nacionalizmust, populizmust, netalántán antiszemitizmust kiáltanak, ha valaki a békediktátum igazságtalanságairól beszél. Alternatívaként pedig ott van a két magyar mondatot egymás után megfogalmazni képtelen Csurka István, a pártjával egyetemben, akiknek ezzel kapcsolatban (szintén) nem született egyetlen értelmes, előremutató gondolata, leszámítva a tökös Nagy-Magyarország pólókat, cimkéket és kitűzőket.
Trianonnal kapcsolatban ma már elválaszhatatlan hozzátétel, hogy az Európai Unióhoz való csatlakozás megoldotta a problémákat, ami túl azon, hogy nagyon ismerős szöveg (lásd feljebb), rengeteg jelenség okainak kiküszöbölésére nem ad választ (asszimiláció, eltérő regionális életszínvonal, Magyarország számára kieső gazdasági lehetőségek, porba és sárba süllyedt kulturális emlékek, továbbélő intolerancia a kisebbségi magyarsággal szemben, stb.) A Trianon-szindróma pedig nem pusztán abból állt, hogy eddig nem utazhattunk korlátozások nélkül a szomszédos országokba.
Egyáltalán nem célom földöntúli jelentőséggel felruházni ezt a topicot, ezért röviden csak annyit kérnék, hogy terepe lehessen a fórum az előítéletektől mentes, objektív hangú párbeszédnek. Maga a téma véleményem szerint egy magyar ember számára sem lehet közömbös, nem mellékes tehát, hogy egy normális közgondolkodás alakuljon ki vele kapcsolatban.
