Én még csak a HÉV-ről néztem, kb 93-ban még meg volt a vágánykereszt, aztán 1-2 év után kiszedték, és olyasmi látvány lett mint ZöPö képein...
Borárosról indult HÉV-ről nézve, a Szabadkikötő megálló elött nem sokkal, a dunai oldalon van...
Jé, ezt a képedet már láttam. De akkor hová mennek a kelebiai vonalon a Szerjoek? Mintha a képen lenne pár új betonalj, nem lehet, hogy csak ideiglenesen szedték ki a kereszteződést?
LG!
Én is ismerem az említett vonalat (szóval láttam:-), de ahogy elnéztem nem sűrűn használják.
Egyébként nem tudjátok, hogy hova került a 113-as BDt a Nyugatiból? Én Kecskemétre gyanakszom, mert Kő-Kin láttam egy új vezérlőt, ráadásul a belseje sem olyan volt, mint egy átlag lajosmizsei kocsié...
—sebesvonat az, ami gyorsitott (pl. fehervar - bp kozott kihagy 2 megallot, az mar S)
—20-as NOHAB vegig ment kecskereti deltan es lajosmizsen at, odaig 20-as lassujellel, aztan tovabb Putnokra!
—M44 hasonlit nehany ameikai mozdonyra (SW, nem is olyan ijjeszto az az amerokusoknak, inkabb talan arrol ismertek fel, hogy vonatrol van szo...)
—Nyirvideken volt mar 200-as lassujel is, de van egy utasitas, ami szerint ott nem kell 10-zel osztani a szamot, igy tenyleg csak 20-asnak szamit(ott)
—120a eltereles: EC-k/699/974 szolg. megallasuk van R.rendezon, a tobbi vonatot nemtom
—Db-ben is vo'tak Skoda trolik, egy kis ideig...
–szegedi Tatra egyedulallo, mert ilyen keskeny egyvezerallasos kocsikat meg nem gyartottak
—Egyes nemet viliknel egy vezerallas van, de hatul is van iranyitopult, ki kell szedni a burkolat alol (pl. muncheni MAN alacsonypadlos villamos) - egyszer valami eltereles volt, gondolom baleset mijatt, es egy elagazasnal ahol nem volt megfelelo vaganykapcsolat, a vezeto hatragyutt, kinyitotta, hatratolatott, lezarta, aztan visszament a helyere es folytattuk utunkat egy masik iranyba.
—azbeszt (is) gyun a fekpofabol...
—Hungaryban is van korridorvonat, Ipolytarnoc-Nogradszakal kozott. Sopronban az OBB megall, az nem korridor vonat!
Néhány napja egész' rászoktam a topicra. Valamelyik éjjel nem feküdtem le, mert belefelejtkeztem a villamosokba...
Azt hittem, hogy ritka az olyan lökött mint én a Landyval, de megnyugodtam, ez a normális állapot. ;-)
Hö-hö, ha van olyan vonat, amelyik át tudja ugrani ezt, akkor használhatja! :-))
További képek a helyszínről: 1 és 2. A galériám néhány képe is ott készült.
Hasonló kérdésem nekem is van: az M5-ös autópálya alatt, arra merőlegesen visz egy vasút, az Inárcsi pihenőhelytől délre kb. 2 km-re. A vonal erdőben, egy nyiladékban visz. Milyen vasút ez? Lehet, hogy hülyeséget mondok, de ha jól emlékszem, a 100a-n van ebbe az irányba Pilisnél egy leágazás. Nem lehet hogy a 100a-t és a 142-t köti össze?
Az első áramszedő használata is ugyanolyan sebességet tesz lehetővé? Nemrég egy Szili 90-nel húzott egy ingavonatot, hát igencsak hüledeztem.
Lenne még egy kérdésem: Soroksár és Pestlőrinc között van egy vonal, amely Pestimrénél keresztezi a 142-est. Ezt még használják? Egyébként szintén a környéken van egy iparvágány- bár használaton kívül-, ami egy háború előtti térkép szerint elment egészen a Kö-Ki és a Fradi közti vonalig, ráadásul az egykori pálya helyét meg lehet figyelni az utcákon ( a nevükön is, van vasút utca vasút nélkül). Egy teherpályaudvart is terveztek, ezt gondolom a háború akadályozta meg. Ezt a vonalat mikor szedték fel?
A felújítás régóta napirenden van, de csak nemrég kezdték el. Én Bp-Nagykáta között ismerem a vonalat. 10 éve a személy kb. 55 perc alatt tette meg a távot, ma 75 perc. Ecser-Maglód között kb. 30-as a pálya (nemzetközi fővonal). Ezen kívül a menetrendben is nagy tartalékok vannak, gondolom a késések elkerülése érdekében. Rendszeresek a több perces, látszólag indokolatlan ácsorgások az állomásokon. Ezek ellenére bírnak pontosak lenni a vonatok. Egyszer felsővezeték szakadás miatt kb. 30 perc késéssel indultunk a Keletiből, Nagykátán már csak 7 perc volt belőle!
A V6-os személyvonati alkalmazását '84-ben diplomamunka keretében vizsgáltam a Bp-Veresegyház-Vác és Bp-Pusztaszabolcs vonalakra. Nem tűnt igazán alkalmasnak a vonatfűtéstől eltekintve sem. Egy csomó menetdinamikai számítást végeztem a vonóerő-sebesség diagram, a pálya hossz-szelvény és a járművek menetellenállási képleteinek alapján. Ha jól emlékszem (Úristen, ez 15 év!!!) jól kezdett gyorsítani, de 50 km/h fölött már nagyon kevés volt a teljesítménye tovább gyorsításhoz.
A súlyokról annyit, hogy forgóváz áttervezésben részt vettem nyári szakmai gyakorlat alkalmából a Ganz-Mávagban. Az volt az alapelv, hogy rakjak bele bőven anyagot, kell a súly. (Nem tudom, megvalósult-e a tervem.)
Mizújs van a Szolnok-Újszász vonalon? Tud valaki bővebbet is erről a felújításról?
Mert, ha van valami értelme, akkor jobban elviseli az ember azt, hogy 90 perc alatt jut el Szolnokról Jászberénybe.
t.
Mi több, a bécsi városi közlekedési térképen minden villamoson fel van tüntetve Sopron, mint R-Bahn megálló (Regionalbahn, olyasmi, mint a szobi Hernyó).
A Bz-hez: két db. 200-as Bz összekötve, két melléket vontatva 50 mp alatt éri el a 70 km/h-t takarékos üzemmódban (saját szememmel láttam). Szerintem ez elég korrekt, nagyjából olyan gyorsulás, mint a Szilié, ha vonatot húz. A Szili egyébként mozdonymenetben 24 s alatt éri el a 100-at.
Bence
Erről a berlini S-Bahn jutott eszembe, még a Fal idejében. Amikor a megszálló hatalmak szektorokra osztották a várost, nem voltak tekintettel semmilyen utca vagy S-Bahn vonalvezetésre. Európa szégyene és a megosztottság jelképe volt pl. a Potsdamer Platz vagy a Brandenburgi kapu. Voltak azonban olyan nyugati S-Bahn illetve metróvonalak, amelyek "átfúrták" a Falat, sőt, néhány megállójuk is vold "odaát"! Hihetetlen élmény volt: a szerelvény lassított, a vezető bemondta az állomás nevét(!), lépésben áthaladtunk a kivilágított, de kihalt, ugyanakkor karbantartott és rendszeresen takarított állomáson, majd ismét gyorsítottunk. A térképeken és a menetrendeken üres körrel voltak jelölve az ilyen állomások, azzal a magyarázattal, hogy "ezeken az állomásokon nem áll meg a vonat". Amikor például a metrón utaztam és bemondták az Alexanderplatz megállót, rémülten néztem körül, hogy akkor most hol is vagyok? :o) A született berlini házigazdám (50+ éves) maga sem tudta megmondani, hogy hol van a felszíni metrólejárat az Alexon. Megvolt, csak álcázva.
Azt hiszem azt kene elerni a jugokkal, hogy visszallitthassuk
a Bacsalmas -Szabadka atmenetet, aztan korridorvonatokat vinni arrafele, le lehetne vinni a menetidot 3 ora korulire.
Ugy tudom,hogy az osztrak sogoreknak vannak ilyen vonataik
Deutschlandon keresztul Salzburg-Kufstein utvonalon.
Megoldas lehetne meg a rovid vonatokra a V46-os
is, igaz o is csak vmax=80km/h-s de azt nagyon
gyorsan eleri. Nincs viszont futese, holott -
gepeszektol tudom - akkora ballasztsulyok vannak
benne (a tolatashoz szukseges tapadas miatt),
hogy anna a helyen rohogve elferne a futesi
generator. Es - kapaszkodj meg - a 001-es
ilyennek is epult, csak a MAV-nak nem kellett,
legyen inkabb olcsobb. Ki is szedtek iziben..
A cimet megnezem, koszi!
A harommotoros konstrukciorol: szerintem mar nem ferne el a tengelyen a hajtashaz a differencialmu es a kormanymu mellett. Valoszinuleg ezert nem hajtottak a kormanyzott tengelyeket sem buszon sem trolin.
Az MTB 82-es tipusu trolikat 1948 korul a 70-es troli megnyitasaval kapcsolatban vettek a Szovjetuniobol (kb. 50 darabot osszesen). Erdekessegkeppen a SzU-ban ugyanilyen szekrennyel gyartottak villamost is MTV 82-es tipusjelzessel. A kocsin nem volt szervo, hanem a gazpedal kozvetlenul forgatta a kapcsolohengert. Emellett kormanyozni is nehez volt, igy eleg nehezkesen lehetett vezetni. Az ajtajai is szuknek bizonyultak, emiatt mas aprobb valtoztatassal egyutt kiszelesitettek az 50-es evekben a ket ajtajat. A 60-as evekben a ZIU 5-osok vasarlasaval selejteztek oket.
Tovabbi erdekesseg, hogy ugyanez a szovjet gyartmanyu villamos berendezes kerult az IK 60T-be is (az elso sorozatba), majd a kesobbiekben a Magyarorszagon gyartottak a villamosberendezest is az IK 60T-be.
Egyetértek. Igazából ott van számottevő különbség, ahol a Bz max. sebessége alatta van a pálya max. sebességének. Gondolom, a 80a-n is vannak 120-as szakaszok, és ha a Bz itt csak 80-nal megy, nyilván jóval később ér oda. Azonban, ha pl. 80-as pályáról lenne szó, szerintem nem lenne nagy különbég az időben. Néha szoktam utazni Hmvhelyre az IP-vel, hát az úgy lő ki a szegedi állomásról, hogy ha nem kapaszkodik az ember (állni szoktam, a gyerekeket szoktam leültetni az ülésre, általában több szabad hely nemigen szokott lenni), jónagyot esik.
Valo igaz, Jaszbereny-Bp is Bz. Lathatolag a
Balassagyarmati sebessel valo csatlas erdekeben.
Nem vagyok Bz ellenes, de...
Itt is , mint sok mas viszonylatban a
versenykepesseg a rovidebb menetidon mulik.
Marpedig ha megnezed, joval hosszabbakat
csinalnak a Bz-k., ide is a kis villamos
motorvonat kellene.
Ha mindket szedo jo, es egyformak, azert
hasznaljak a hatsot, mert ha torik, igy nem tori
ossze a masikat, amivel esetleg meg folytatni
tudja a mozdony az utat a baleset utan.
Ha viszont kulonboznek, pl az erintkezo
szenbetetje lehet mas a kulonbozo kopasallosagu
vezetekek igenyenek megfeleloen, akkor a celszeru
hasznalat eloterbe kerul a serules megelozesevel
kapcsolatosan irottakkal.
Ime a pelda a villamositott fovonalon kozlekedo
Bz-re. Nem is tudom ki irta, hogy fovonalon nincs
Bz. Persze ha igy belegondolok, volt a 140-esen
is par eve KM es FH kozt este 21ora utan egy
szemelyvonat Bz-vel. Mindez felveti, hogy milyen
jo lenne egy kisebb befogadokepessegu villamos
motorvonat (is!) a MAV-nak az 1-2-3 Bhv kocsi+V43
szemelyvonatok helyett.