Keresés

Részletes keresés

Felek Ferenc Creative Commons License 2018.12.28 0 0 62192

Gyulai vár állapota 90 évvel ezelőtt:

 

https://filmhiradokonline.hu/watch.php?id=8928

Nagyon Várbarát Creative Commons License 2018.12.28 0 0 62191

Egyetértek veled!

 

A Szigeterőd-projekt fő célkitűzése, hogy a teljesen elpusztult külsővárat {Huszárvárat} kivegye a feledés homályából. Hiszen ezért kutatta meg régész az egykori magas palánkfalaknak a talajban rejtőző üszkös csonkjait, hogy képet nyerhessünk az 1566-os török ostromkor meglévő erődítményeknek. Mert minden tiszteletem Zrínyi és szigetvári katonáinak, de mégis csak Kerecsényi László és vitézei tartották magukat a legtovább az oszmán harcosok rohamában.

 

Tehát megérdemlik, hogy emlékezzünk rájuk is, mint magyar hősökre! Ugyanígy emlékezzünk, hogy milyen volt a váruk? {külsőváruk}

Előzmény: puntooo (62189)
Nagyon Várbarát Creative Commons License 2018.12.28 0 0 62190

Már régen jártam Léva {szl: Levice} várában, de azért leírom, amit tudok róla.

 

Ahogyan a város felől odaérsz, egy parkon keresztül vezet az utad a keresztben álló egykori Dobó-palota boltíves kapualján át az alsóvár udvarára. Itt ebben a nagy épületben Múzeum található. Ezt belépőjegy ellenében lehet megnézni. Míg a lévai vár legkorábbi magját, a kis sziklán emelkedő középkori várrészt -- TUDTOMMAL -- nem lehet megtekinteni, a látogatók elől elzárt terület.

 

Felkérném a Topiklakókat, ha valakinek újabb információja van erről a felsővárról, írja meg!

 

            

Előzmény: Shingen (62187)
puntooo Creative Commons License 2018.12.28 0 0 62189

Gyulán én is csak a rondállához kapcsolódó külső tégla falakat,tornyokat építeném vissza.

 

Bocsi, de én ezzel vitatkoznék. Úgy végképp egy lovagvár kinézete lenne, és leírtam az érveimet, hogy valamilyen szinten minél jobban rekonstruálni kéne egy "magyar" falú várat. Fonyód csak egy palánk, Nyírbátor tisztelendő, de nem közismert próbálkozás.) -Emlékszem gyermekkoromban csak bámultam a kicsiny Gyulai "dupla" téglavárat (anyagában és alaprajzában is), és a vékony külső falacska alapját, és el nem tudtam képzelni, hogy ez hogyan bírta 2 hónapig az ostromot. (Azt most sem értem, hogy hogyan maradt ennyire épségben:-)) Az alább látott mindkét terv tökéletes lenne. -A külső téglafal (a földbástyákkal együtt) nyilván dekoratívabbá tenné a várat-bár azon mindig is elgondolkoztam, hogy az ostrom készülve nem bontották-e le maguk a védők, legalább részben, hogy a fejükre ne dőljön az ágyútűzben. -Ha a folyók gátját karban lehet tartani több száz km hosszan, a török tenger elleni gát is tán' csak karbantartható lenne. Korhűnek meg csak annak kéne lenni, ami látható...    

Előzmény: jazd (62177)
Shingen Creative Commons License 2018.12.28 0 0 62188

egyedül a "túl nagy kalapok" ellen emelnék vétót

 

Somoskőnél is szerintem nagyobb a kalap, de nyílván nem ennyire...

Előzmény: Nagyon Várbarát (62184)
Shingen Creative Commons License 2018.12.28 0 0 62187

Másik vár amit fel szeretnék keresni ebben a túrában LÉVA vára.

 

Várból csak rom maradt meg várat iskola meg ilyesmi épületek veszik körül.

Googlebe olvastam egy leírást vki amikor ott járt azt írta csak körbe lehet sétálni a várat bele vagy felmenni nem lehet.

Vagy az illető nem volt elég vakmerő, hogy vmelyik falszakaszon felkapaszkodjon....

 

 

Vár tövébe látok ajtókat sárgával jelöltem, nem tudom azok merre vezetnek.

Pirossal jelölt részen meg találtam a neten képet hogy onnan vki fotozott szóval vhogy biztos fel lehet jutni.

 

 

Előzmény: Nagyon Várbarát (62183)
Nagyon Várbarát Creative Commons License 2018.12.28 0 0 62186

Jó ez a belső felvételt, mert ahogyan körbeforog a kamerával, látni az egykori épületeket is. Pontosabban egy részének az alsó részét visszaépítve, míg a többinek csak az alacsony romjait. Viszont körben fent a várfalban szép sorban látszanak az egykori mestergerendák fészkei, amelyek tartották a lakó és gazdasági épületek járószintjeinek padlózatát. Ha ezeket az épületeket is visszafalazzák, nyerhettek volna sok kiállítótermet a Vármúzeumnak.

Előzmény: Shingen (62182)
Shingen Creative Commons License 2018.12.28 0 0 62185

Köszönöm szépen az infokat és a megerősítést!

Előzmény: Nagyon Várbarát (62183)
Nagyon Várbarát Creative Commons License 2018.12.28 0 0 62184

A restaurálással én is megelégedett vagyok, egyedül a "túl nagy kalapok" ellen emelnék vétót. Arra viszont kíváncsi volnék, hogy a kis méretű vár legkülső védelmi vonalát vajon a közeli folyóból vezetett vízzel teli vizesárokkal oldották-e meg? Mert ha igen, azt is jó lett volna bemutatni, hiszen egy csillogó vízfelülettel körbevett középkori vár még jobban mutatna.

 

Ezért is örülök, hogy a gyulai "Szigeterőd-projekt" tervei szerint ismét vizesárkok fogják körbevenni a védőműveket, úgy mint régen. Gondoljunk bele, ha Szigetvárt vagy Sárvárt ismét tavak kerítenék, milyen szépek lennének... és valósághűek!

Előzmény: Shingen (62181)
Nagyon Várbarát Creative Commons License 2018.12.28 0 0 62183

Teljesen jól gondolod és írod a saskői várhoz a feljutást. Tehát ott az információs táblánál parkolj le, majd gyalogosan felfelé a gyanúm szerint eredeti középkori kétnyomú szekérúton. Úgy félútban elérsz egy tisztásra, ahol kis házikó {esőbeálló} fogad. Ha felnézel, már a sziklagerincen Saskő vára integet feléd. De még a sűrű erdőben kell ballagnod, hogy az egyre meredekebbé váló úton elérd Saskő alsóvárát. Amiből egyedül a mély ciszterna maradt meg.

 

 

Autóval nem ajánlom, hogy a szilárd útról le gyere, kivéve, ha valami menő terepjáróval vártúrázol. Ha megnézted Saskőt és még akad rá időd, mássz fel a Várhegy nyergével szemközti csúcsra, mert ott is rejtőzik egy történetében nem ismert várrom.

Előzmény: Shingen (62180)
Shingen Creative Commons License 2018.12.28 0 0 62182

Itt egy másik video a vár belsejéről:

 

https://www.youtube.com/watch?v=e8afmXpJSwU

 

Szépen megcsinálták, de sok lakrészt nem látok benne.

Előzmény: Nagyon Várbarát (62179)
Shingen Creative Commons License 2018.12.28 0 0 62181

Szépen felújították, szerintem jól néz ki és maga a vár formája rajzolata is tetszetős.

 

Előzmény: Nagyon Várbarát (62179)
Shingen Creative Commons License 2018.12.28 0 0 62180

Jövő évi terv következő helyszíne ahová a segítségeteket/útba igazításotokat kérném SASAKŐ vára.

 

Azt olvastam ez kis zsákfalu.

Megközelítés: gépkocsival a várszikla alá, onnan gyalog.

 

Néztem a google térképet azt láttam a 2. kiállásnál van az út a várig:

 

Kérdésem, hogy onnan csak gyalog lehet már felmenni vagy egy darabig még kocsival?

 

Így nézne ki ez az út:

 

Sárgával bekarikáztam elvileg ott van egy tábla gondolom rajta van arra van a vár.

Elég meredeknek tűnik az út szerintem innen már csak gyalog lehet menni, de javítsatok ki ha tévedek.

 

Ha pedig itt lehet gyalog felmenni a kocsit hol lehetne letenni?

Google szerint elég szűk kis út, másik oldalán patak, oda nem lehet állni....

 

 

Nagyon Várbarát Creative Commons License 2018.12.28 0 0 62179

A román műemlékes oldalon a sorban következő vár: Soroca.

 

Mivel a felmérése 1938-ban készült, úgy gondolom, hogy ez a terület akkoriban Románia fennhatósága alá tartozott. Napjainkban azonban Moldova köztársaság keleti határán, az Ukrajnával szomszédos folyó partján magasodik. A felmérések idején még romos várat napjainkra szépen restaurálták. Az újjáépítések a kör alaprajzú várfalat és a tornyokat érintették, míg a falhoz támaszkodó épületeket nem, azok maradtak alapfalaikban. A számomra furcsán hatnak a jócskán kinyúló védőtetők, mint hatalmas kalapok fedik le a tornyokat.

 

 

Itt pedig egy drónos felvétett a sorocai várról:

 

https://www.youtube.com/watch?v=YiUa1mjU1T8

 

 

Előzmény: Nagyon Várbarát (62121)
jazd Creative Commons License 2018.12.28 0 0 62178

Gyila= Gyula :-)

Előzmény: jazd (62177)
jazd Creative Commons License 2018.12.28 0 0 62177

Köszönet érte! Hátha valami kézzelfogható kiderül. Gyilán én is csak a rondállához kapcsolódó külső tégla falakat,tornyokat építeném vissza. Esetleg egy földbástyát.

Az lesz a gond a megépített külső várral,hogy valószínűleg egy gyatra utánzata lenne a régi eredetinek..

Ha tényleg földből,fából épülne meg, az sűrű gondozást igényelne. Azt meg mindenütt hamar elfelejtik.

Előzmény: Felek Ferenc (62176)
Felek Ferenc Creative Commons License 2018.12.28 0 0 62176

Januárban bemegyek egy polgármesteri fogadóórára és megkérdezem.

 

Magunk között legyen mondva, a lakosságnak nem tetszik, nem érzik magukénak, feleslegesnek érzik. Szerintem is elég lenne a falcsonkok visszaemelése, illetve a Északi, Keleti oldalról visszaépíteni a palánkot-földbástyát. 

Előzmény: jazd (62137)
Nagyon Várbarát Creative Commons License 2018.12.28 0 0 62175

A váras bélyegeket senki nem akarja megfejteni?

 

Azt hittem nagyobbat csobban, ha bedobom a Topik vizébe.

Nagyon Várbarát Creative Commons License 2018.12.28 0 0 62174

Köszönöm szépen a nyírbátori fotókat. Hogy ez nekem nem jutott az eszembe, pedig jártam ott.

 

Ilyen formában már szívesen látnám a gyulai külsővár palánkjának legalább egy szakaszon való visszaépítését. Bár, ha nagyon precízek akarnak lenni, akkor a külső oldali vesszőfonatot még agyaggal be kellene tapasztaniuk, hogy a török ne tudja felgyújtani. Az évszázadokkal ezelőtt élt palánkvárbelieknek erre is ügyelniük kellett, hiszen az életük múlt rajta.

Előzmény: jazd (62170)
puntooo Creative Commons License 2018.12.27 0 0 62173

Nahát! Ez azért nem közismert, meg hát a nyírbátori nem is tartozik a legismertebb várak közé...Érdekes, a rekonstrukciós videón ( https://www.youtube.com/watch?time_continue=37&v=-g-K4pwdUgg ) ennél vékonyabb külső "kerítést" képzeltek el, a palotaszárny mögötti várfalat kőből rajzolták. 

Előzmény: jazd (62170)
vlacko Creative Commons License 2018.12.27 0 0 62172

Magyar Bálint egy true badass volt, igazi hazafi. Ahelyett, hogy meghúzta volna magát a kényelmes és biztonságos Szigliget vastag kőfalai mögött, ő Fonyódon a török torkában ebben a hevenyészett palánkvárban, a régi templom falai között vigyázta a véget, nem is akárhogy.

A templom alapfalai máig megvannak. Hát meg kell mondjam, alapterületre akkora, mint egy kisebb csűr. Szígliget legkisebb épülete lehetett akkora, mint ez a belsővárrá átalakított templom.

Előzmény: Nagyon Várbarát (62163)
jazd Creative Commons License 2018.12.27 0 0 62171

Szászvári üvegfal agyhalál, az biztos. 

Előzmény: Shingen (62168)
jazd Creative Commons License 2018.12.27 0 0 62170

Nyírbátorban egy rövid szakaszon rekonstruálták fa-föld falat.

 

Nagyon Várbarát Creative Commons License 2018.12.27 0 0 62169

Akkor remélem, hogy jól beleírtál a gyulai kastély vendégkönyvébe. Mára ennyi voltam, kilépek.

Előzmény: Shingen (62168)
Shingen Creative Commons License 2018.12.27 0 0 62168

A "köves támfal" abszolút, de nem adja vissza a gyulai külsővár 1566-os arculatát.

 

 

Nem kötekedés képen, de szerinted ezeket a  "nagy nemzeti várprogramba lévőket" mennyire fogja érdekelni, hogy nem adja vissza az 1566 arculatot?

Megmondom, nagyon NEM érdekli őket, mint ahogy Szászvárnál is berakták azt a nagy üvegfalat.

Ott se érdekelte őket annak a várnak a hangulata és múltja.

Ez a banda nem az a banda, mint amit mutattál ma Suceava vára, na arra azt mondom igen az egy korrekt szép rekonstrukció, mégis belecsempésztek mai technikát virtuális alakok, de ezek a modern dolgok egyáltalán nem vették el a vár középkori feelingjét.

 

Ha már Gyula.

Igaz a Gyulai Almásy kastély elég lepusztult volt mikor nekifogtak felújítani, de a felújitás szerintem borzasztó lett.

Ott minden modern, virtuális, stb.

Hát mit ne mondjak........ nem tudom kinek tetszik egyáltalán ami ott alkottak vagy melyik jó képességű találta azt is ki, legalább megcsinálhatták volna úgy mint a Gödöllői kastélyt......

Előzmény: Nagyon Várbarát (62167)
Nagyon Várbarát Creative Commons License 2018.12.27 0 0 62167

A "köves támfal" abszolút, de nem adja vissza a gyulai külsővár 1566-os arculatát. Kár ezen előre töprengeni, majd meglátjuk...

 

Tehát akkor hogy is vannak ezek a váras bélyegek?

Előzmény: Shingen (62166)
Shingen Creative Commons License 2018.12.27 0 0 62166

Miből készülnek a falak?

 

Szerintem is vmi köves támfal lesz.

Engem az gondolkodtatott el mi lesz a vár és a kastély közötti nagy téren?

 

Hasonlókat tudnák elképzeli mint amit te is említettél:

-palánkfal rekonstrukció

-ágyú állások

-egy végvári játékokhoz küzdőtér kialakítása

-kis hadi tábor rekonstrukció

Előzmény: Nagyon Várbarát (62159)
Shingen Creative Commons License 2018.12.27 0 0 62165

Igen, ez úgy néz ki mintha vmi gyerek játszótér lenne. :)

 

Gyulán a vár mellett is kb. hasonló van a gyerekeknek.

Ettől függetlenül Fonyodiba is biztos sok munka van......

 

Gyulai játszótér:

Előzmény: Nagyon Várbarát (62163)
Nagyon Várbarát Creative Commons License 2018.12.27 0 0 62164

A bélyeges rejtvényemre esetleg tudsz válaszokat adni?

Előzmény: Töck Jenő (62162)
Nagyon Várbarát Creative Commons License 2018.12.27 0 0 62163

A Balaton déli partján létezett, a török hódoltság korában magyar végvárként működő fonyódi "Fácános" végvárának a feltárása után rekonstruálták a védőművét. Minden tiszteletem az építőknek, de ezt nem tudom a "kerítés" szónál többre értékelni.

 

                           

 

                          Gyula váránál sokkal többet várok a palánképítőktől!

Előzmény: Töck Jenő (62162)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!