Már több nálam okosabb embertől olvastam, hogy a jelenlegi káosz Irakban... No inkább egy hasonlat: Tudod, miért verte Orr fejét Rómában a cipője sarkával az az örömlány?
Nono... Elszánt lakosság ellen egyetlen gyors megoldás létezik, amit mondjuk Dzsingisz tett Xi Xiával, vagy a rómaiak Dáciával.
Az amerikai hadviselés csak akkor tud tartós győzelmet kivívni, ha beveti a hollywood ágyút meg a kólabombát, amely teljesen le tudja rombolni a célzott nép összetartását, tudatát, motivációit. Vietnamban az volt a baj, hogy a dszungelben nem tudtak elég mozit és gyorséttermet nyitni.
Ha már szóbahoztad a kiképzést, Nem hinném,hogy ebben "is" amerikai előny lenne,ill.létezne egyáltalán. Sok ország katonái felveszik a versenyt velük,vagy akár le is hagyják. De mondhatnám pl. más példaként ,azt a mindenki által ismert tényt,hogy Vietnamban a hazaszerető polgárokból álló miliciák mondhatni szétverték a híres amerikai sereget. Komoly kiképzés nélkül. Még ha a hazai pálya előnyét is élvezhették.:-)
Az én szerény véleményem szerint,amit az ismereteim megengednek,arra a következtetésre jutottam,hogy ami az USA sikereinek a hátterében áll,az a minden területre kiterjedő gépesítés. Ebben van az erősségük és nem az egyéni kiképzésben,ill.nem az élőerejükben. Mindíg visszatérő gondolatom evvel kapcsolatban,az a híradás,mikor az USA elit egységét kelepcébe csalta,pár birkapásztórból avanzsált ellenálló és halomra lőtték őket. Ha olyan logisztikai háttérrel rendelkeznének pár más ország katonái,akkor itt gyorsan kiegyenlítődne az erőegyensúly. Mégegyszer összegzésképpen,a technikai háttér ami kiemeli azEgyesült Államokat a többi korabeli sereg közül manapság és nem az emberi élőerő minősége. Volt apósom mondogatta,hogy " nézd meg,ha egyszer leszálltak a földre,onnantól kezdve meg vannak halva !" És hát igazat kell adnom neki. Pl. lásd az iraki helyzetet,de mondhatnám Vietnamot,vag Koreát, vagy akár az egész huszadik századi hadi tevékenységüket,amit idegen seregek ellen vívtak. Mindíg a haditechnikai fölényük volt ami döntő volt és nem a katonái kivételessége. Midőn közvetlen harcérintkezésbe léptek a katonái az ellenséggel,máris kétséges volt a siker.
"emlitett koreai invazio katasztrofalis vereseg volt a japanok szamara"
A koreai invázió miért lett volna katasztrofális vereség? Volt egy olyan partraszállás és invázió, amit a világ összes katonai akadémiáján tanítanak, aztán visszavonulás a hatalmas kínai túlerő elől.
"Mondjuk az USA megszoritasa is egy kicsit eros, mert miutan felepitettek az uj flottat, a frissen kikepzett iowai parasztgyerekekkel a fedelzetukon a flotta ugy lotte szarra a japikat az elso adando alkalommal, hogy csak nyekkentek."
Új flottát? Vajon mIért kellett új flottát építeni, mi lett a régivel?
Arról a nagy nyekkenés 4 évig tartott úgy, hogy a kapitulációkor még erős, harcképes sereg állt fegyverben, nem úgy, mint a németeknél.
Nem kell lebecsülni az amerikai erőfeszítéseket, oda kellett rendesen tenni magukat. Ha nem adták volna meg magukat, akkor nem kedv kérdése lett volna a partraszállás, hanem kényszer.
De tényleg nem értem, miről beszélünk, szerintem senki nem mondta egy szóval sem, hogy a japánok a világ legjobb katonái voltak, akkor meg mit offoljuk szét a topicot?
A wiki szerint két nagyobb nép keveredéséből jött létre a japán nép. Az egyik a Jomon nép beáramlása (Jomon period) ie 14000-400 valszeg Észak Ázsiából származtak. A japán kultúra számos egyedi vonása ebből az időszakból származik. Pl Shinto vallás, laminált íj, házzassági szertartás.
A másik kultúra a Yaoi. Ez ie 400-isz 300 zajlott. ők valszeg délkínából és koreából származtak.
Az biztos hogy kínával szoros kapcsolatban voltak. onnan származik az írásuk, a budhizmus, a korai hadviselési módszerek, a páncélok feygverek. Ezek csak a isz 700-900 tól kezdett elkülönülni a kínaitól.
A japánok nagyra értékelték a kínai hadászati kézikönyveket (pl szun-cu) és biztos hogy alkalmazták is.
Több hullámban foglalták el a Japán szigeteket, mindenképpen ázsiaiak, ez biztos. Amateraszu Ómikami napistennő testvére a Vihar és Tenger istene az, akinek a képe olyan, mint egy néhai hun harcosé teljes fegyverzetben. Ha igaz, akkor inkább a Bajkál környékéről,(itt voltunk egymáshoz legközelebb valaha magyarok és japánok)mint délkeleti ázsiaiak az őseik a ma általunk japánoknak tartottaknak. Persze, az ainuk vagy az ős-okinavaiak picit másfélék.
Ez ajapán nép érdekes. Honnan jöttek? Kínából talán. Ha így volt,vajon a legkorábbi még fellelhető fegyverek mind kínai mintára készültek? És ha igen akkor találni pajzsot is a legrégebbi leletek közt? Hm?
Sietek hozzátenni: p.l. japán kard ügyileg rákereshetnél a ,,ken" szóra, de gyanítom, hogy nem a klasszikus japán egyenes kardot fogja kidobni neked, hanem a daiso-kat, azaz japán szablyákat, amiket ,,kardnak" nevezünk manapság.
Teljes mértékben. Eleinte mindent Kínától vettek át, vagy azt majmolták (irodalom, vallások (még a hagyományosan japán shintora is nagy hatással volt!), építészet, etiket, mezőgazdaság, tudományok. A fegyverek sem voltak ez alól kivételek. At eredeti japán kard eredetileg kétélű volt és egyenes, méghozzá teljesen kínai minta alapján készült (gyanítom, hogy korábban exportálták).
Egy kérdés. Nem tudja valaki,hogy miként alakult a japán fegyverzet és taktika a az idők során,a környező országokéhoz viszonyítva? Mert mindíg azt hallani,hogy a japán szigetek erős kötődéssel voltak pl. kínához és ez bizony meghatározó volt a kultúrájuk alakulásában,végső soron a hadművészetükre is nagy hatással volt.Így igaz ez?
Bocs, a bushi harcost jelent. Bushido a harcos utja. Toyotomi Hidejoshi az ellenfél és Iljeaszu Tokugawa a leendő shogun.Persze lehet,hogy a különböző átiratokban kissé változott a név,ami bizony a történelemben sokszor megesik.:-)
Olvastam már olyasmit, hogy a japán harcos fegyverzete a néhai hun harcoséval szinte azonos volt. Kard, tőr (kés) lándzsa és íj. Ehhez egykor a bőrvért, majd acélvért járt. A legjobb lovakat Közép-Japán táján nevelték, egy aranysárga harci mén nevét is megjegyeztem a ezerötszázas évekből, Ichi no Heguro volt, 16 marok magas hadvezérhez méltó állatnak írták le. (ez kb.170 centi marmagasságot jelent ma)
"A szamurajok nem zsoldosok, hanem az europai nemesegnek megfelelo tarsadalmi csoport."
Tévedsz a szamurájok kezdetben zsoldosok. innen a nevük ami szolgálót jelent. csak a 8-13. század alatt váltak vezető réteggé ahogy fokozatosan a hatalom közelébe jutottak majd átvették azt. A szamuráj csak a 17. században mint nemesi rendé előtte bárki szamurájjá válhatott ha volt egy kardja és egy daimjo szolgálatába ált.
"Nem csak lovas szamurajok voltak,"
Ez igaz, kezdetben gyalogosak, a 9-12 százádban sok a lovas. utánna a seregek létszámának felszaporpdásával ismét a gyalogos katonák kerültek előtérbe. De mindg voltak lovas szamurájok.
"Bizonyara ezert hasznalta oket a fel vilag a gorogoktol az arabokon at a kozepkori lovagokig. A pajzsot nem csak ugy lehet hasznalni, mint az Asterix kepregenyekben."
Ahogy mondtam a japán vért már a kezdeti kínaiaktól kölcsönzött is kielégítő védelmet adott az aktuális kézifegyverek ellen, akárcsak a 14-15. századi lovagoké, akik elhagyták a pajzsot mihelyt hozzájutottak ehez a max védelmet nyújtó vérthez.
"fém alkarvédőt "
Valóban a japán vérthez hozzátartozik a fémmel megerősített alkar és lábszérvédő. Elmondható hogy a japán kard nem tudja kettévágni a japán páncélt. (esetleg a gyenge pontjainál, illesztéseknél). A japán vérteknél ugyanazt a hajtogatott acélt használták a páncél kritikus pontjain mint amiből a kardot készítették.
Egyébként is a japánok csatában lándzsát és íjjat használtak elsődlegesen a kard csak a végső megoldás volt. (ehhez hozzátartozik hogy amíg csatáztak (16 sz előtt) addig a kard hosszabb és nehezebb volt)
"Az nem lehet, hogy a középkori japán gyalogoshadviselés kimerült a annyiban, hogy hangos "banzai" ordítással rárontottak az ellenre, aztán kaszaboltak akit értek?"
A sekigaharai csatában meglehetősen széttagolt seregek csaptak össze ahhol a csata állásától függően áltak át a kissebb hadurak a győztes félhez és ahhoz képest hogy az egyik oldalon 100 000 a másikon 80 000 ember csapott össze a veszteség nem volt nagy. Hiyedori oldalán 5-32000 Tokugawa oldalán nem ismert a veszteség de nem jelentős.
Hiyedori serege nem megsemmisült hanem a csata után a katonák dezertáltak illetve mind hazament a saját hadurához.
Pajzhot használtak, de inkább ritka kivételnek számít az alkalmazása, mint bevett gyakorlatnak. A puskás gyalogosok pavése-szerű nagy pajzsait most ne is említsük, ezek szinte biztosan európai közvetítéssel érkeztek japánba (a puskákkal együtt).
Egyedül Okiawáról tudom, hogy használtak kisebb ökölpajzsokat (tinbei), de az sem a szamurájok fegyvertárába tartozott, hanem inkább a helyi parasztok sajátos védő felszerelése volt, majd megmaradt néhány klasszikus harcművész iskolában (p.l. Matayoshi-Ryu)
Nem tudom, hogy hasznos-e az információ, mint azt sem, hogy hol lehetne ennek utánnanézni.:(
lyesmith: - A szamurajok nem zsoldosok, hanem az europai nemesegnek megfelelo tarsadalmi csoport. - Nem csak lovas szamurajok voltak, hanem gyalogosok is a kezdetektol. A lovak egyebkent is kevesen vannak Japanban: keves a fu, sok a hegy-volgy-bambuszerdo. Sokszor a lovakat is szojaval etettek... Ha ismered a nattot, a lotarto szamurajoktol ered.
Chiro: > A párviadalban a pajzs csak akadályt jelent. > pajzs értéke az alakzatban való közelharcban mutatkozik meg Bizonyara ezert hasznalta oket a fel vilag a gorogoktol az arabokon at a kozepkori lovagokig. A pajzsot nem csak ugy lehet hasznalni, mint az Asterix kepregenyekben.
> A szamurájok véletlenül nem a fém alkarvédőt használták ilyen kvázi pajzsszerű védekezésre? Nem azok a nindzsak a videofilmekben. Aki beleall egy kardvagasba egy bambusz alkarvedovel, az meg is erdemli.:)
> Az nem lehet, hogy a középkori japán gyalogoshadviselés kimerült a annyiban, hogy hangos "banzai" ordítással rárontottak az ellenre, aztán kaszaboltak akit értek?
Nem valoszinu, mert a "banzai" a csaszart elteto felkialtas, es Japanban a Meijiben terjedt el, pont, mikor a szamurajok kihaltak. :) De a kerdes egyenkent erdekes: nekem eletszerunek tunik, hogy ennyi volt.