Nyitotta:még csak az kéne, 2006.05.20 22:53 |
Hozzászólások: 961 | Hozzászólók: 136
"A szlovák rendőrség szombaton Pozsonyban több személyt is lekapcsolt, akiket azzal gyanúsítanak, hogy megszegtek egy helyi jogszabályt, amely foglalkozási engedélyhez köti az idegenvezetést. A koronázási dómból kiráncigált sértettek a gyanú szerint a "tiltott idegenvezetés" bűnébe estek, amikor társaiknak a műemlékekről kiselőadást tartottak."
Kovács (Szomszédok Érzékenysége) Laca ilyenkor hol van?
Ezeket a mélymagyarokat össze kellene hozni a mélyszlovákokkal egy hosszú hétvégére, hogy elmélyíthessék a két nép barátságát, ha már mindkét ország bent van az Európai Unióban. :-////
Nem mondtam, hogy nem jogos a külügy tiltakozása, sőt, indítványoztam a topikban, hogy be kell rendelni a szlovák nagykövetet a minisztériumba, és bocsánatkérést kell kieszközölni.
De mit érsz el a bosszankodással? Attól jobban fogod magad érezni? (nem liberálisként, hanem emberként)
Nem kéne annyira félni attól, hogy ránksütik az irredentizmus vádját. Liberálisként is bosszanthat, ha azért kerül valaki kellemetlen helyzetbe valamelyik környező országban, mert magyar. Nem most jöttünk le a falvédőről, tudjuk, hogy ez a fajta magyarellenesség létezik. És nem mindegy, hogy csak egy bunkó szól be, vagy ehhez még rendőri segítséget is kap. Ezért jogos a Külügy tiltakozása, nem árt, ha tudatosodik, hogy az ilyesmit nem vesszük jónéven.
Nem azért tilos Szlovákiában idegenvezetni külföldinek, mert az a helybéli hivatásosoktól veszi el a kenyeret, hanem mert esetleg egy magyar vagy német civil másképpen magyarázza a történelmet mint a hivatalos szlovák propaganda...
Ami ott történt most, az egyszer?en szégyenteljes a szlovákokra nézve. Modern Európa, pfff. A sok hiszterolib segg meg, aki itt védi a szlovák mundér becsületét, elmehet a búsba. ENNYIRE gy?löltök mindent, ami magyar? Szánalmas... :-/
Nekem ebből a történetből az jött le, hogy durva túlkapás történt. Téged ez nem nyugtalanít? Nem a nemzeti büszkeségről van szó, hanem, hogy pl. velem is megtörténhet ugyanez!
Én úgy hallottam, hogy gyurcsi épp most jött azzal, hogy 10 millió magyar, meg 5 millió kinti magyar vezetóje akar lenni. Hát tessék. Most megmutathatná mennyi vér van a pucájában.
Ha vki azon az alapon, hogy másokat (jelen esetben: ismeretlen honfitársait) hatósági túlkapás ért külföldön, elkerül 1 országot, várost, azzal szerintem csak a saját életében teremt felesleges korlátokat (pl. ezen az alapon fosztja meg magát esetleges szép élményektől, mik az adott országban érhették volna). Ma Horvátország, Szlovákia, holnap meg fél Európa, attól függően, hogy miről fog hírt adni a sajtó. Mi értelme van ennek az egyén életében? Ettől nem lesz boldogabb. Vagy igen?
Másrészt a külföldieket M-o-n érő túlkapásokkal mi lesz? Túlzásba vitt rendőri razziák, korrupt közúti rendőrök miatt ne jöjjenek ide a németek, angolok, osztrákok stb.? Ha mindenki így gondolkodna, akkor szépen csücsülnénk a saját országunkban, mert számunkra ismeretlen embereket igazságtalanság ért külföldön, és vmi külügyes mikiegér nem kért bocsánatot. De elmondhatnánk magukról: kurva nagy a nemzeti büszkeségünk. És emellett nagyon ostobák vagyunk.
Pozsony gyönyörű, a sör tökéletes, imádjuk a szlovák síterepeket.
Szinte évente járunk minden felé az országban. Élvezzük. Igen is a normális szlovák (több vendéglátó) ha tud megszólal magyarul, és beszél is. (Mi az, hogy "tud de nem akar megszólalni" - marhaság, ez már nem jellemző.) A többség örül a magyar turistának és az elköltött pénzének. (normális, sok felé Szlovákiában szükség is van rá, ezt tudják ők is…) Mi meg megtanultunk annyit szlovákul, sört, korbácskát, sztrapacskát szlovákul is tudunk kérni.
Miközben Pozsonyban az óváros teraszán isszuk a sört, a szemben lévő ház falán olvasgatjuk a magyar nyelvű - kb. 300 éves - feliratot. Lehet, hogy Trianon is eszünkbe jut, de azért még adunk borravalót a felszolgáló csajnak, nem cseszegetjük a szomszéd asztalnál ülő szlovákokat. Túl kellene tenni már magunkat ezen a Trianon érzésen. (Nekik is- nekünk is!)
Lám az egész eset abból a szörnyű érzésből adódik amit még mindig nem tudnak megemészteni. Mert ott is (és nálunk is) vannak akik nem tudják a "Trianont" megemészteni.
Olyan ez mint az a férfi akinek nem sikerül már "férfinak lenni" és ezért agresszív.
Tanulságok:
1.Tegyük végre túl magunkat rajta!
2. A tanár nem idegenvezető, és az a dolga, hogy minden helyzetben magyarázzon. Tanítson, neveljen a rábízottakat tájékoztassa. (A normális szlovák is így gondolja!!)
3. Milyen hatóság az a "turisztikai felügyelő" az egész esetben ez a ....
áhh.. amikor az itteni magyar fiatal sem tudja mikor volt a rendszerváltás akkor nem érdemes kvízekre hagyatkozni. meg egyébként sem a szlovákok járnak át, hanem a magyarok. a magyarlakta területek relatíve kevés fejlesztési forrást kapnak, minden beruházás északra megy náluk.
Azért mindenekelőtt szögezzük le, minden népnek olyan sajtaja van, amilyet megérdemel. És ezt nyugodtan vehetik önkritikának.
Különös incidensbe keveredtek Pozsonyban magyar városnézők. Ilyesmi címekkel számoltak be a magyar rádiók szombaton arról, hogy tiltott idegenvezetésért bevitték néhány honfitársunkat a rendőrségre. Érdemes megnézni például a közszolgálati Kossuth hírét, de az MTI verzióját az Index is lehozta.
A szomszéd törvénye
Ez utóbbi azt mondja például, hogy a gyanú szerint a magyarok megszegtek egy "helyi jogszabályt". Különös, furcsa országocska ez a tótoké. Azt persze nem kell a magyar közönség orrára kötni, egyáltalán utána se kell nézni, hogy Európa összes országában hasonló jogszabály van érvényben. Például Magyarországon is. Bizony, nálunk is csak az vezethet idegent, aki elvégezte a megfelelő tanfolyamot. Különben akár elvihetik a rendőrök. Ha idejön egy csoport Nyugat-Európából, a budapesti városnézéshez igénybe vesz egy helyi (pontosabban helyi vizsgával rendelkező) idegenvezetőt.
Mert nemcsak elvihetik, de ki is utasíthatják pár évre az országból.
A szabályozás persze nem mindenhol egyforma, de a munkavállalók érdekét mindenhol védik. Meg az országimázst. Ezzel indokolják legalábbis, hogy Törökországban még az sem lehet állítólag idegenvezető, akinek csak az egyik szülője török. Ennél azért általában könnyebb a helyzet, de ha például egy magyar Spanyolországban akar vezetni, főiskolát kell végeznie, nálunk ehhez elég egy tanfolyam. Van, ahol a buszban még beszélhet övéihez a külföldi, van ahol, már ott sem, van, ahol a múzeumban lefordíthatja a feliratokat, de semmit se tehet hozzá, van, ahol meg sem szólalhat. És az ellenőrzés sem egyformán szigorú. Egy magyar idegenvezető azt mondta nekem, őt még sosem ellenőrizték Pesten, de mondjuk Bécsben nem merne mikrofont a kezébe venni a Ringen, ha ebédelni viszi a csoportját. Mert nemcsak elvihetik, de ki is utasíthatják pár évre az országból.
Követelhetné tehát a szorgos sajtó, hogy nálunk is legyen szigorúbb az ellenőrzés, de miért kell úgy csinálni, mintha felháborító lenne, hogy a magyarokkal külföldön be akarják tartatni a törvényeket, rendeleteket?
Eszünkbe jutnak ugye a Horvátországban bontott magyar ingatlanok? Egy másodpercig se akarom azt állítani, hogy a szlovák vagy a horvát hatóságok eljárásában nem lehet kivetnivaló. Vagy ha akár minden szabályos is, akkor nem lehet vitatni őket. Lehet, hiszen Szlovákia, Horvátország jogállam, ahogy Magyarország is.
De miért kell azonnal elfelejteni a sajtó legalapvetőbb szabályait? Miért csak annyira volt képes a magyar sajtó 90 százaléka, hogy odatartsa a mikrofont annak a vállalkozónőnek a szája elé, aki az egyébként érdekesen megszerzett vagyonát arra fordította, hogy bevallottan illegálisan építse föl a most lebontásra ítélt épületek egy részét. A vállalkozó - aki alá a tévékben nem a beruházó szót inzertálták, hanem azt, hogy a viri ingatlantulajdonosok képviselője - nyilván annyira elfogulatlanul volt képes értékelni a bonyolult jogi helyzetet, hogy a horvát hatóságokat, vagy bárki mást megkérdezni teljesen fölösleges volt.
Mi a búbánatos fityfirittyért tart fenn helyi tudósítót a távirati iroda meg a közrádió, ha nem képesek megkérdezni egy szlovák illetékest?
És visszatérve az idegenvezetőkre, mi a búbánatos fityfirittyért tart fenn (részben) az én adóforintjaimból helyi tudósítót a távirati iroda meg a közrádió, ha nem képesek arra egy ilyen esetben, hogy megkérdezzen egy szlovák illetékest, rendőrt vagy idegenforgalmi szakembert? Mert nem képes. Ehelyett - nézzük most a Kossuth hírét - minden mondatából sugárzik az ítélet. Aszonygya: [a rendőrök] vakon megbízva a civil bejelentőben igazoltatás nélkül azokat a személyeket tuszkolták ki a pozsonyi Szent Márton-dómból, akikre a szlovák idegenvezető rámutatott. És még: angol-német keveréknyelven értekeztek, a rendőrkapitányságon azonban már volt olyan rendőr, aki tudott magyarul. Mert ugye minden magyar rendőr tud szlovákul? Sőt, én már örülnék, ha angol-német keveréknyelven tudnának.
Magyar-szlovák keveréknyelvet!
Vagy hát nem ugyanaz? Egy magyar rendőrnek nem kell tudni szlovákul, de egy szlováknak kell magyarul? Vagy a kedvenc verzióm: tud az, csak nem akar megszólalni. Hiszen Pozsony a miénk volt? Meg Horvátország is? Én elhiszem, hogy nagyon fáj Trianon, elvégre a derék szekszárdi meg győri turisták csak a magyar történelem emlékeit akarták megnézni a dómból, de ettől még értsük már meg, hogy egykori fővárosunk most egy másik országhoz tartozik, sőt most az ő fővárosuk. És külföldön meg be kell tartani a külföldi törvényeket. Sőt az elcsatolt területeken meg még inkább. Mert a kérdés nemcsak nekünk érzékeny, hanem nekik is. És vannak magyargyűlölő szlovákok, horvátok. És vannak bunkó szlovákok, meg horvátok.
És vannak magyarellenes túlkapások. A magyar hatóságok ezekben az esetekben védjék meg polgárainkat, a sajtó meg számoljon be ezekről az esetekről. De nem olyan módszerekkel, mint az igen tisztelt közszolgálat teszi. Hanem mondjuk a tények iránti minimális kiváncsisággal. Mert az sem derült ki a tudósításokból, hogy az elszenvedői kicsodák. Illegálisan dolgozó idegenvezetők, az iskoláscsoportot kísérő tanárok, szülők? Pedig ez fontos kérdés, ha a családomnak magyarázok például, azért sehol sem jár büntetés.
Ha nem is durvák, de szokatlanul határozottak voltak.
(Azt ne higgyük, hogy csak a nemzeti sajtóval van baj ebben az ügyben, merthogy ugye a Magyar Rádió oda sorolható. A Klub rádió szakasztott ugyanígy számolt be a pozsonyi incidenről.)
És akkor bonuszként még mindig a közkossuthból az egyik sértett, aki úgy fogalmazott, hogy a szlovák rendőrök, ha nem is durvák, de szokatlanul határozottak voltak.
Ez aztán tényleg felháborító, magyar testvéreim! egy határozottan intézkedő tót rendőr.