Szervusztok! Ez egy topik, ahova bármelyik klubtag beírhat olyan verset, rövid prózát, amely elnyerte a tetszését és amelyről úgy gondolja, szeretné másokkal megosztani. Csupán három kérésem van.
1. Ne saját műveket írjatok be, erre rengeteg más topik létezik.
2. Minden esetben írjátok be a mű címét és szerzőjét.
3. Tudom, létezik egyéni és közízlés.
Mivel ez mégis egy közösség, durva és sértő módon ne térjünk el ez utóbbitól.
Elképzelt hazámhoz hűtlen leszek, hűtlen a bánat nő-csillagához, hűtlen a téboly útjához e nyárban.
Erkélyem vas-kosarába tűzze ki sárga porzászlait a szél, mert puszta hely immár, ott nem tipródik baba se virág, se gyullasztó ábránd, eltűntem onnan magam is, hűséges őrszem, ki árván s félelmesen tudtam figyelni.
Nem talál meg házamban senki, se ellenség, se barát, de vadászó szemük föllelheti sas-körmöm nyomát a vasárnapi újságokon, asztalomon az éneket s nagy tálban a tűnődés hamuját.
Kitaláltam a boldog hazát, s nehogy e szent napon orkán bántsa, félretette képzeletem. Én pedig porban, légy-döngésben plakátok édes mosolyában csak állok a söntés szentjei közt, félvállra akasztott kabáttal, két kézre fogott pohárral.
Az angyal tétován áll egyre áll, nem mozdul, nézi büntetni-kénytelen kezét. Ez itt még gyermeki ég, miért, miért, miért a hetedik pohár? Aranyöve kibomlik, gyolcspáncél-szigora lehull Urára néz, és új parancsra vár.
Jókedvet adj, és semmi mást, Uram! A többivel megbirkózom magam. Akkor a többi nem is érdekel szerencse, balsors, kudarc vagy siker. Hadd mosolyogjak gondon és bajon nem kell más, csak ez az egy oltalom még magányom kiváltsága se kell sorsot cserélek, bárhol, bárkivel ha jókedvemből, önként tehetem; s fölszabadít újra a fegyelem ha értelmét tudom és vállalom s nem páncélzat, de szárny a vállamon. S hogy a holnap se legyen csupa gond de kezdődő és folytatódó bolond kaland, mi egyszer véget ér ugyan - ahhoz is csak jókedvet adj , Uram.
Csak egyszer adnád énnekem Teremtő Úr hatalmadat: Az elszabadult orkán erejét, A felhőszakadás Patakokat dagasztó hatalmát! Csak azt a percet adnád énnekem Én Istenem, csak azt a percet, Amelyben a leomló görgeteg Közepén vágja ketté az utat És a lázadó elemek Kitűzik zászlajuk A halombadőlt szálfák barrikádján. Csak ezt a percet, Csak ezt a földrengető percet add nekem, Isten!
Csak azért az egyetlen napért érdemes volt megszületnem, amikor szeretni tudtam, és szeretnek-e, nem kérdeztem. Csak ennyi történt teljes életemben, egyébkor szakadékba buktam. Csak azért az egyetlen napért érdemes volt megszületnem.
Halkan, ahogy könyv csukódik be, meghalt újra egy szerelem: mi benne volt már elolvastatott. Előbb gyógyul a sebezett szárny mindig, mint fájdalma, tudhatod.
Elmém sötétkamráját magamra zártam, nem nyithat rám, csak a kósza gondolat. Mint fotós, ki vár a bíbor félhomályban, úgy ülök a törtfehér lámpafény alatt.
Szavak a papíron - lélek a tükörben. Az ihlet apránként zárt sorokba szédül. Ezernyi összegyűrt negatív köröttem - s csak pár kép marad, mi versbe szárad végül.
Hátulról öregember, elölről fiatal férfi. Megy ki az emlékezetből a mozgólépcsőn. Ma, mikor vele álmodsz, nem is érzi. Holnap majd hátrafordul, de későn.
Hátulról fiatal férfi, elölről soha többé nem szabad kezdeni a felénél fölébredve. Ijesztő gyengédség rántja össze a szívet így is: kihagy egy hosszú percre.
Ki teszi jóvá, ami jó volt, kever egy arcba ennyi titkot? Lélegzik fent az elfogyó hold, mire kijutsz, már senki sincs ott.
Az éj sohase teljes Higgyétek el ha mondom Mindig marad A bánat mélyén is egy nyitott ablak Egy ablak mely világos Mindig marad egy álom ami virraszt Vágy betölteni csillapítni éhség Egy jó egy tiszta szív Egy kitárt kéz egy nyílt baráti kéz És figyelmes szemek S egy élet amit meg kell osztani.
szívemben még mindig az vagy aki lehettél volna otthonosan keringsz vérkörömben szépséges gyilkosom testem fogyasztod határnélküliségről álmodozol idegen csendet löksz ágyamba minek mutattad meg a mindent tanácstalanság élő szobra ha végzeted kéri tagadd le nevem vedd vissza a szeretőzést nélküled szükségtelen a világot átrepülöm hátha elmaradsz belőlem éveim biztos magasáról nézlek ígéretek jégverésében háttal állsz a boldogságnak szándékaid fölött ragadozómadár köröz holdfény csipkézi csóktalan ajkad kegyetlen sorsot választasz magadnak hiányaidhoz sorolsz pedig szívedben az vagyok aki lehettem volna
Rőt fák közé két út vezetett, S csak egyre tehettem lábamat, Sokáig álltam, s míg lehetett, Szemmel követtem az egyiket, Míg el nem tűnt a bozót alatt;
S a másik útra tértem, amely Ugyanolyan szép volt s jobb is talán, Mert járni való fű lepte el; Noha járt voltában semmivel Nem tett túl egyik a másikán,
S mindkettejükre e hajnalon Láb nem taposta levél borult. Az elsőt, ó, máskorra hagyom! De visszatérek-e, nem tudom, Ismerve, hogyan fut útba út.
S így kezdem majd sóhajtva mesém Valahol sok hosszú év után: Két út vitt át a fák sűrűjén, S a ritkábban járt lett az enyém, A különbség ebben áll csupán.
mondjátok meg nagyokosok mi legyen ki ne legyen miközülünk maholnap és ki legyen ki legeljen penne ágyon rozmaringos mellfilét ki pecázza kukából a halolajos kiflijét kinek legyen friss levegőn tartózkodni ideje kinek teljen karcinogén cuccokkal a tüdeje ki rágja a Cafe Picard mascarponés pitéjét ki mossa a Szentiványi nagyságosék bidéjét kinek kelljen éjjel-nappal folyton-folyvást igyekezni kit lehessen kapásból és szemtől-szembe letegezni ki ne jusson ötről hatra kinek fussa futópadra Pulára meg Balira kit vegyenek palira kinek legyen hobbija a népi magyar hagyomány kinek jusson másfél bála angol-pólya-adomány kinek bocskor rámás csizma cifra mente kacagány kinek jusson mér' is jutna szar se jusson ha cigány
na most akkor mondjátok meg nagyokosok mi legyen ki ne legyen miközülünk maholnap és ki legyen ki rakja ki carrarai márvánnyal a klotyóját kinek pakoltassák ki a pénztárnál a motyóját ki zúzzon ki Rómába hogy láthassa a piétát ki nyomassa ezerrel a déligyümölcs-diétát ki merengjen el egy régi feudális szokáson kit érjenek állítólag kisebb bolti lopáson kinek legyen ad abszurdum reklamálni mersze ki merjen a jogaiért kiállni na persze kinek legyen dilije a kuszkusz meg a falafel ki próbálja nem feladni végül mégis adja fel
na most akkor mondjátok meg nagyokosok mi legyen ki ne legyen miközülünk maholnap és ki legyen ki költözzön proli szagtól fuldokolva Budára ki költse egy komplett pesti panel árát dudára ki ápolja klinikán az egészséges körmét ki válasszon rövid utat ki pedig a görbét ki lásson a Hun West Travel irodával világot ki álmodjon zöld fű közé piros fehér virágot ki ültessen minden kerti törpe mellé tuját is ki adja az ártatlant de hogyha kell a buját is ki rendeljen ülőbútort magának a neten kik lakjanak egyetlenegy félszobába' heten
na most akkor mondjátok meg nagyokosok mi legyen ki ne legyen miközülünk maholnap és ki legyen ki utazzon még a világ végére is kocsival ki tudjon le minden bajt egy odavetett bocsival ki vegye a nyakába egy papucsér' a plázát kinek vigye el a bank a vakolatlan házát kinek legyen párnája a hugyos-sáros aszfalt ki foglaljon négy személyre ablak mellé asztalt kinek legyen jelszava a részvét és a szeretet kinek kelljen beszerezni tüdőszűrő-leletet ki kerüljön révületbe Csaba testvér szent szavától ki keljen ki magából egy utastársa test- szagától
na most akkor mondjátok meg nagyokosok mi legyen ki ne legyen miközülünk maholnap és ki legyen ki járkáljon házastársi javallatra botoxra kit vigyenek akarata ellenére detoxra kinek kelljen másnap délig étlen-szomjan kibírni kit lenne szép most azonnal puszta kézzel kinyírni kinek hozzon télapócska sárgarézzel teli zsákot ki hordja ki lábon hol a tüdőgyuszit hol a rákot kinek legyen igénye a könyvre meg a mozira ki próbáljon belógni egy kulturáltabb slozira kinek kelljen nap mint nap a Vágóhídig bliccelni kinek legyen láthatólag kedve most is viccelni
na most akkor mondjátok meg nagyokosok mi legyen ki ne legyen miközülünk maholnap és ki legyen kinek legyen névre szóló szekrénye a Gelázsban ki aludjon álmában egy jó kis fűtött garázsban ki nevezze komenista fertőnek a Dagályt kinek sértsen már a puszta létezése szabályt ki akarja hóban-fagyban kivárni a sorát kinek kelljen tele szájjal dicsérni a borát ki hurcolja fel-alá az interspáros batyuját ki átkozza el a saját sose látott anyuját ki feküdjön hol itt hol ott mint a kilőtt állat ki rándítson haladtában szemlesütve vállat
na most akkor mondjátok meg nagyokosok mi legyen ki ne legyen miközülünk maholnap és ki legyen ki csinálja új kecóját trendire és takarosra ki próbáljon mindenáron bejutni a fapadosra ki locsoljon François Voyer konyakot a kivire ki gondoljon tehetetlen haraggal a gyivire ki tegye le egyik percről másikra a piát ki próbálja kivenni a lelencből a fiát ki lomizzon kisbiciklit dínókat meg törpöket ki ugassa le az undok játszótéri kölköket ki lássa a sajátját a más ölében csicsikálni ki próbálja magát minden karácsonykor kicsinálni
na most akkor mondjátok meg nagyokosok mi legyen ki ne legyen miközülünk maholnap és ki legyen kinek legyen tiszta sor hogy haladás vagy haza kinek legyen úgy hogy többé ne mehessen haza kit várjon a boldogság kék tengerén egy bárka kit viszont a vácrátóti köztemető árka kinek jusson éppen elég hely az isten tenyerén Budafokon Budaligeten és Mátraterenyén Békésbe' és Hevesbe' s ki menjen a levesbe
Ez a vers vár téged minden sarok minden mosoly mögött a téged kedvességgel ölelő vers és a csillagok határán csak ez vezet át akkor is ha már nem leszek akkor is ha szemed valahogy elszürkül ha ajkadra őszi lomb száll ha valaminek egyszerűen örülsz de tulajdonképpen rám gondolsz ennek a versnek számtalan feladata van száz és száz indítéka hogy tőled el ne váljon éjszakánként őrangyalod én parancsoltam meg vigyázzon rád ha válladon kajsziillat csorog mert tudom legnehezebb ha hiányzik valaki de jelen kellene lenni és ha ott ahol keresel nem leszek mert ott leszek ahol hozzám el nem érhetsz nevem számodra ez a vers lesz mert nem akarom hogy szemedet tél uralja és a fagy örökös fájdalmat okozzon ennek a versnek én parancsoltam meg szeressen.
vonatok robognak el a sötétben párhuzamos síneken egymás mellett mint a nő és a férfi szerelme csak néhány pillanatra erősítik egymás fényét csak néhány pillanatig közös a hang aztán már csak az emlék marad egy életen át-átrobogó vonatok sajgó emléke egy távoli ködbe vesző fütty ahogy körberohanja a tájat s szállna a mellette elrobogó vonat után hiába más az irány csak álmodjuk hogy a szerelem madár pedig vonat az életünket utasként ismeretlen tájakon szüntelen sikításként utaztató vonat már jó előre aláigazított síneken hát ezért nem tudom minek nevezzelek hogy fényed mintha örökre erősíti fényemet hangod követ mintha végtelenbe szabadságba eltévedtek vonataink vagy csak kiszálltunk észrevétlen az állomáson vizet inni arcot mosni friss levegőt szívni és ottfelejtettük magunk mint friss víz és levegő előtt sem inni sem mély lélegzetet venni nem merünk nehogy kifogyjunk egymásból a kötélnyi dalból melyen mégis csak egyensúlyozunk hiszen az élet lényege a mozgás ha már elmentek vonataink nélkülünk nem tudjuk merre hova talán nem is tudjuk meg soha
A kort faggatom, melyben Élünk. Korod, korom. Akarom, nem akarom, Gyakorta van ez így. Korom hull koromra, Tartva így hazafelé, S karom ölelne bár, A távol egyre távolodik. Ma sem tudom, ki vagy. Meg sem tudhatom már. Elég létezésed ténye, Ha be nem zárul minden határ. Majd csak tavaszodik. Könnyű szél jön majd talán: Gyors futam a hangszereken, Mielőtt a dallam felhangzana. Várható búcsúzkodások. Vagy csak titkos távozás. Nem szólva senkinek
Ha minden más volna, az volna baj: miért nem inkább így van. Miért nem lettem fa, folyó, a világtengeren hajó, magam alatt biztos talaj, miért nem írtam mindent kicsit más rend szerint, mint aki nem néz, csak tekint, csak összevon és visszalát, halomba hordja, mint a fát az érdeket, az érveket, alatta lobbal lépeget, nem sebbel, nem láthatárnyi árnyvitéz terelte félsereggel, mint most itt; nem a sírban, ahol a sok miértnemírtam nem piroslik.
