Keresés

Részletes keresés

pacs_425 Creative Commons License 2016.12.29 0 1 934

Néha azért forog egy kicsit :)

A Kodak nem döglött meg teljesen, továbbra is lehet Kodak filmet vásárolni akár Budapesten is, sőt még filmes gépet is lehet kapni, ha valakinek arra fáj a foga.

Illetve vannak olyan őrült rendezők, akik nem szeretnek digitálisra forgatni csak filmre, ezért most ismét nyereséges a Kodak.

Éppen a napokban került itthon mozikba az Olli Mäki legboldogabb napja c. film, erre be is fogok ülni.

Ha az IMDB-n megnézzük, ezt bizony 16mm-es filmre forgatták.

Forte: ami nem kellett itthon, azt más próbálja feltámasztani, mert van rá igény.

A bakelit ismét aranykorát éli, vannak boldogabb országok, ahol több pénzt költenek rá, mint a letöltött zenére.

Az elektroncsövek gyártásban maradása a zeneiparnak köszönhető, a sok botfülű gitáros ezt szereti.

A Metallica Mesa Boogie, az Iron Maiden Marshall csöves cuccokkal nyomul.

 

Szóval van helye ezeknek a dolgoknak, persze nyilván senki nem kezd el újra csöves rádiót gyártani, mert igen kevesen szeretnének a zsebrádió helyett egy fél köbméteres full csöves FM rádiót hallgatni a konyhában.
De megvan a közönsége ezeknek a régimódi dolgoknak, és akár kicsiny országunkban is lehetne ezeket gyártani, ha nem öntöttük volna ki a fürdővizzel a gyereket is...

Előzmény: XANTIi (932)
W140-S300TD Creative Commons License 2016.12.29 0 0 933

Sziasztok!

 

Régi holmijaim között találtam egy pár elektroncsövet, amit felajánlok megvételre.

Mivel elég sokféle van, az árukról mailben egyeztetnék, ami nyilvános.

 

 

 Új elektroncsövek

1S4T

1S5T

UAF42

UCH42

UCH81

UY41

EC360

EY86

Z560M  NIXI cső  10db

 

Használt csövek

EBL21    4 db néprádiócső

6X6C      2 db néprádiócső

ECH21    5 db néprádiócső

E81H

EZ80

EF80       3db

BX60

ECH81    4db

 

XANTIi Creative Commons License 2016.12.29 0 0 932

Csak az idő pár politikus agyát kivéve nem forog visszafelé. Az egész fotóipart a digitális technika fölzabálta. Lásd még olyan "apró" jelentéktelen cégeket, mint Polaroid, Kodak. Vagy a mechanikus óra gyártás. Kevesen tudtak váltani, találni szűk, de igényes réteget.

A rádiócső is ilyen. A mostani réteg igény csak pár kis manufaktúrának hoz, ha hoz hasznot. Ahogy a bakelit hanglemez. De hasonló helyzet van a teljes zene és video iparban a letöltős forradalom miatt.

Előzmény: pacs_425 (931)
pacs_425 Creative Commons License 2016.12.28 0 0 931

Még így jobban járt mint a Forte. Világszínvonalú cuccokat gyártottak Vácon is, és semmi nem maradt belőle.

És még bőven lehetne sorolni mink volt, ami ma nincs...

Előzmény: Törölt nick (926)
rferi Creative Commons License 2016.12.28 -1 0 930

Öööö...izé.... a sinen szerintem biztosan nincs DIGÉP felirat.

Dgyőr felirat lehet, meg az évszám is stimmelhet, de szerintem a Diósgyőri Gépgyárban nem csináltak síneket. Azt a Diósgyőri Acélművek celebrálta.

 

Egyébként a Digépben valamikor 2004 körül kellett egy utódcégnél szervert javítanom, és akkor tátottam ott a szám - a maradékon, vagy inkább hiányán. Addigra az OTP mint tulajdonos minden gépet eladott ócskavasárban a helyi kisebbségnek. A melósok mesélték, hogy éppen két hete vitték el az ágyúcsőhuzagoló gépet, amivel 19 méteres csövet lehetett úgy kihónolni, hogy többtíz kilométeres röppálya után is csak pártíz méteres szórása volt a cuccnak.

A gépek meg mentek az olvasztóba.....

Előzmény: powerfet (924)
oldgoldfox Creative Commons License 2016.12.28 0 0 929

...hoppá, nem forditottam  meg ....

Előzmény: oldgoldfox (928)
oldgoldfox Creative Commons License 2016.12.28 0 0 928

Igen , van gyári is  , de épp most készitettem  kettöt .

 

Előzmény: Törölt nick (927)
Törölt nick Creative Commons License 2016.12.28 0 0 927

Ha nincs csőfoglalatod.

 

Törölt nick Creative Commons License 2016.12.28 0 0 926

Hát, ennyit hagyott a nagy GE a privatizáció után a Tungsramból. A lámpagyárat.

Előzmény: powerfet (924)
Törölt nick Creative Commons License 2016.12.28 0 0 925

Igen, egyrészt. Másrészt, amikor a vájtfülű sznobnak megmutatják, hogy ilyen drága csöveket építek be az erősítődbe, miközben az alatta lévő képen lévő ugyanolyan nevű sokkal olcsóbb kerül bele. Volt szerencsém effajta sznobhoz is, meg a szemfüles erősítőépítőhöz is. :-)

Előzmény: pacs_425 (923)
powerfet Creative Commons License 2016.12.28 0 0 924

Nekem az, hogy mindenki(Oroszok, Csehek...stb Kina,) gyártja a rádiólámpákat, csak mi nem !!Mindent megszüntettünk, hogy majd a nyugat hoz ide, ezt,meg azt- csak amit itt csináltak pl.  csöveket, az emberek itt költötték el a fizetésüket, itt adóztak- áfa-, a bérek a b.béka segge alattiak, hol a fizetőképes kereslet?Én szívem szerint sajnálom a megszüntetett gyárakat, üzemeket, mert a szakember gárda kiöregszik, és még egyszer nem támasztható fel,sem az Ikarus, sem a Malév, sem a Digép... és folytatni lehetne sokáig.a győri vonalon a legfiatalabb sínen- Digép 1989 -felirat van, és ez a legjobb állapotú pálya !!BUÉK 2017 sírás befejezve !

Előzmény: pacs_425 (923)
pacs_425 Creative Commons License 2016.12.28 0 0 923

Kinek mi jut erről eszébe?

Az, hogy a NOS csövek mindig drágábbak mint az éppen gyártásban lévő, újként kapható példányok. Az EL84 esetében is ugyanaz a helyzet mint a linkelt EL34-nél, nézd meg hogy mi pénzt elkérnek a NOS Tungsram EL 84-ekért, pedig ezt is lehet kapni a JJ-nél 10 euró körül.
Az E83F esetében ha egy kicsit képben van az ember, ki lehet kerülni az aktuális audiofil hype-ot, nemrégiben vettem a börzén 18042-eseket 50 Ft/db áron. A maradék 30 dodóból futja egy plusz 18V-os fűtőtrafóra szükség esetén ;)

 

Előzmény: Törölt nick (922)
Törölt nick Creative Commons License 2016.12.28 0 0 922

Átverés? Kinek mi jut erről eszébe?

A képek nem reklám célt szolgálnak, csupán illusztrációk!

 

 

 

 

És ugyanez az előerősítőbe épített E83F-fel.

 

 

Pitymorgo Creative Commons License 2016.12.18 0 0 921

Szia.

Köszi az infót, hát tényleg az ECH81-re nem is gondoltam.

Valóban az alacsony feszültségek miatt van rá szükségem.

 

Előzmény: pacs_425 (899)
rferi Creative Commons License 2016.12.16 -1 0 920

És előtte mennyi ideig nem kapot feszt egyáltalán?

Formázás megvolt?

Anélkül átüt....

Előzmény: elcé (919)
elcé Creative Commons License 2016.12.16 0 0 919

Úgy hívtam, világ szemetje. 250 Voltról már átütött. 350/385 volt volt ráírva. X

Előzmény: pacs_425 (893)
rferi Creative Commons License 2016.12.16 -1 0 918

Még a huszas években volt egy csőgyártó cég itt pesten, a VATEA.

Ezt később a Philips vette meg, ha jól tudom.

Én úgy tudom, hogy a Vateánál fejlesztették ki a katódokra azt a bevonatot, amit aztán máig használnak.

Hogy is hívta a Vatea ezt a bevonatot.....

kollódium, vagy mi

Előzmény: pacs_425 (905)
Törölt nick Creative Commons License 2016.12.16 0 0 917

Efelől semmi kétségem. :-)

Ha beleolvasol a .pdf-be, egy 14.-es diák csinálta. Azért nem semmi!

Előzmény: oldgoldfox (916)
oldgoldfox Creative Commons License 2016.12.16 0 0 916

GU 50 ,   szól ...

Törölt nick Creative Commons License 2016.12.16 0 0 915
Qqberci Creative Commons License 2016.12.13 0 0 914

Izzót és ECC csövet is szereltünk össze nyári gyakorlaton.

 

Mi meg Orivohm-II-t az EMG-nek...

Előzmény: XANTIi (913)
XANTIi Creative Commons License 2016.12.13 0 0 913

Igen, köszönöm. Közben olvasgattam a Tungi történetét. Bizony a technikumi évek alatt az Izzó volt a sulink (Landler) támogatója. Izzót és ECC csövet is szereltünk össze nyári gyakorlaton. Akkor még futott a szekér rendesen ott.

Előzmény: pacs_425 (912)
pacs_425 Creative Commons License 2016.12.13 0 0 912

Az korábban volt divat.

 

Előzmény: XANTIi (910)
Qqberci Creative Commons License 2016.12.13 0 0 911

Azt nem tudom, lehet...

Előzmény: XANTIi (910)
XANTIi Creative Commons License 2016.12.13 0 0 910

Igen, a T betű sokféle formában igaz rájuk. Ezeknek volt a katód felületén az aktív rétegben tórium?

Előzmény: Qqberci (909)
Qqberci Creative Commons License 2016.12.13 0 0 909

A "T"-sek a "takarék" csövek fele fűtőárammal. 1R5 ==> 50 mA, 1R5T ==> 25 mA, stb...

Előzmény: XANTIi (907)
barkócza Creative Commons License 2016.12.13 0 0 908

Úgy tudom, a "T" betű a "takarékos fűtés"-re utal, de lehet, hogy tévedek. Mindenesetre tényleg Tungsram fejlesztés.

Előzmény: XANTIi (907)
XANTIi Creative Commons License 2016.12.13 0 0 907

Nem tudom ennek van-e egybeesése a tóriumos katóddal. Mert valóban ezek fele fűtőáramúak. De lehet akár a Tungsram nevéből is.

Előzmény: barkócza (906)
barkócza Creative Commons License 2016.12.13 0 0 906

Ez, ugye, a "T" sorozat, ami fele fűtőárammal ment?

 

Szerintetek lehet valahol DLL22T-t szerezni még?

Előzmény: XANTIi (904)
pacs_425 Creative Commons License 2016.12.13 0 0 905
Előzmény: powerfet (903)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!