Én a Pécsre más etimológiát is hallottam: az ugyancsak szláv 'pet' (öt) tövet; és a név így jól illeszkedne pl. a város német 'Fünfkirchen' nevéhez, ami valaha volt öt templomára utalna, és úgy látszik, megihlette a különböző nyelvű névadókat.
>a történelmi Magyarország határain kívül mindig: -on/-en/-ön
Gondolom azt akartad mondani: a történelmi Magyarország határain kívül mindig: -ban/-ben
(Bécsben, Párizsban, Washingtonban, Honoluluban, Birobidzsanban... :) (a külföldi magyar kolóniás példád is csak így lehet kivétel)
A -t(t) archaikus toldalék érdekes kérdés. Nekem például természetes: Vácott, Pécsett, Kolozsvárt - de érzékelem, hogy egyre inkább kuriózum vagyok, ha így mondom.
Ráadásul nemcsak Pécsett, hanem – talán ma már elsősorban – Pécsen is.
Igazából nem létezik szabály: az anyanyelvű beszélők sem mindig értenek egyet a toldalékolásban. A köznyelv szerint Sátoraljaújhelyen, de a helybeliek szerint Úlhelben. Tendenciák azonban vannak: a történelmi Magyarország határain kívül mindig: -on/-en/-ön (kivételes lehet azonban a külföldi magyar kolóniák szóhasználata: Clevelandon, Haifán, Eilaton). A történelmi Magyarország határain belül a következő a helyzet: a -falu, -szombat utótagúak, illetve a j, m, n, ny és i végűek rendszerint a -ban/-ben, a -halom, -hegy, -hely, -patak, -sziget, -vár, -várad utótagúak, a magánhangzóra végződők (az i kivételével), illetve az egyszótagúak rendszerint -on/-en/-ön toldalékot kapnak; az r, l, ly végűek meglehetősen vegyes képet mutatnak. Ezek azonban csak tendenciák – számos kivétellel.
És azt tudtad, hogy Pécs és Pest ugyanabból a szláv tőből származik, és az - ugyancsak abból származó - "pék" szóval rokon? (A különbség asszem annyi, hogy a [kt] hangkapcsolat a délszláv nyelvekben [st]-vé, a keleti szlávban pedig [ts] - magyar helytelen, tradícionális helyesírás szerint "cs" - hanggá fejlődött.)
Van három helységnév a magyar nyelvben, melyek alig egy-egy hangban különböznek egymástól:
Écs
Pécs
Bécs
(Volna még Vécs meg hasonlók, de azok mind a fenti három által meghatározott valamelyik csoportba tartoznak.)
Namármost: tessék nekem megmondani, hogy hol vagyok, ha ezek valamelyikébe érkezem?
Écsen
Pécsett
Bécsben
...
Ezt foglald szabályba egy magyarul tanuló külföldinek!
(Jó, tudom: lehetséges, de mégis bonyodalmas... Nem annyira problémaként, inkább jellegzetességként vetettem föl.)
Hó, jó, ló, tó, stb., ezek - ha jól tudom - diftongusok voltak kb így: hau, lau, tau, jau. Így kaptak toldalékokat (lauat, hauat, tauak, jauak), végül valamilyen hangtörvény alapján a diftongusok monoftongizálódtak a szó végén. Gyakran viszont a toldalékolt alakok a toldalék elvonásával új értelmet kaptak, így feü>fő, de feüfeüetfejet, amiből a toldalék elvonása után "fej" lett, némileg más jelentéssel, mint az eredeti "fő". Kicsit hasonló a "jók" vs. "javak" közti jelentéskülönbség etimológiája. Ellenpélda: tő/tej, ezeknek semmi közük egymáshoz. :-)
Asszem a 'jó' ilyetén értelemben (javak, mint valszeg értékes birtokolt dolgok [bocs a pongyolaságért...]) nemigen használt, bár ez esetben a tárgyeset helyes. Jelzőként a 'jó' tárgyesete: jót. De nem vagyok profi, aki jobban tudja, javítson ki bátran.
Jut eszembe: nekem sok évbe tellett, mire rájöttem, hogy a tessék az a tetszik felszólító módú alakja. Ugyanígy a metsz igének is az a szabályos felszólító alakja, hogy messe, messük. :-)
Csak fejből írom, így nem teljesen biztos: a perzsa (iráni) „csardak” szóból ered (út szélén álló vendégfogadó), és a nyelvérzék szedte le a többes számnak érzett k-t. De erről bővebben olvashatsz Szilágyi Ferenc: Fejtsünk szót! című könyvében (például).
A lakodalomból lakzi lett, és a z zöngésítette a k-t, így vált lagzivá. Olyasmi ez (csak fordítva), mint a kesztyű (kéz+tyű, és a ty zöngétlenítette a z-t).