Keresés

Részletes keresés

TZAL Creative Commons License 2001.01.02 0 0 201
Sziasztok megint!

Mad-rich, simogatják a májam ezek a megjegyzések, még ha nem is hiszem el őket :)))))))))

Rachela, téged így nick és hozzászólások alapján nem tudtalak beazonosítani, felfeded kiléted a topicban vagy megeresztesz egy mailt?

Sztorik... Hát van jó sok, de nem nagyon jutnak eszembe, majd a beszélgetés folyamán úgyis előjönnek :)))

Mondjuk egy egyből eszembe jutott, ahogy említetted Krisztát, akit azóta sem láttam, kár érte...

Abban a turnusban szétvágták az egyik galilos fiú baseball-sapkáját és sehogy sem tudtuk kideríteni, ki tette, pedig napokig agyaltunk rajta a Krisztával. Már ott tartottunk, hogy bevetjük az igazmondó kakast. Ismeritek a módszert vagy részletezzem?
Na szóval, az lett a vége, hogy eltiltottuk a fiúkat az uszodától, amíg elő nem kerül a tettes. Ez mondjuk nektek nem lehetett olyan jó sztori, mint nekünk, de látni kellett volna magatokat lányokat, ahogy ultimátumot intéztetek hozzánk, hogy addig ti sem vagytok hajlandóak úszni, amíg a fiúk el vannak tiltva. Alig bírtuk ki Krisztával röhögés nélkül, alig vártuk, hogy félrevonulhassunk, olyan aranyosak voltatok, ahogy majdhogynem a dühtől fújtatva felvonultatok :))))))

Tzal

Rachela Creative Commons License 2001.01.02 0 0 200
Szia TZAL! Én is emlékszem rád, Galilos koromban voltál Krisztával a korcsom. Van valami jó kis szarvasi sztorid?

Mad-Rich, köszi a biztatást, bár azért a rég nem látott barátokkal való találkozásnak én is örültem volna...meg a topic-talinak is, meg minden...sebaj, hamarosan itt a maciképzés, csak türelem!

Mad-Rich Creative Commons License 2001.01.01 0 0 199
Szia TZAL!

Jó itt látni téged, te voltál az egyik kedvenc korcsom/főnőköm ever, sokat tanultam akkor tőled.

Rachela, nekem kicsit rosszabb a véleményem a néhai hanukabálocskáról, ugyhogy megnyugtatlak, nem maradtál le igazán semmiről. Bővebben: iszonytató tömeg (ebben azért jó, hogy giga mennyiségű régen látott haver), gyér progi, dögunalom, a hóra inkább kezdőknek, minden szám 3-szor, disco-ban álldpogáló emberek, csak a könnyű lányoknak öltözött teljes 14-16-éves korosztály csörög...

amúgy nektek is jó évezredet meg minden.

Előzmény: TZAL (198)
TZAL Creative Commons License 2001.01.01 0 0 198
Sziasztok!

Tegnap összefutottam a benzinkútnál Dokival, aki szólt, hogy van ez a topic, úgyhogy gyorsan végig is olvastam. Én egy (szarvasi) generációval feljebb vagyok, mint az általam beazonosított emberkék itt a listán, de jó látni, hogy a régi chanichok ma már madrichok, ugye banjus :)
Jungot én zavartam le a pingpong tetejéről, KD medencéből való kihalászásánál ott voltam, amikor állítólag békát akart megmenteni, mad-rich volt alattam madrich, mármint amikor korcs. voltam, és Dokival is laktam egy szobában. Voltam madrich, korcs. meg táborszintű emberke is Frici mellett (nevelési tanácsadó, komolyan hangzik, mi?).
Szóval komoly előéletem van, volt Szarvason.
Egyébként a feleségemet én is Szarvason ismertem meg, illetve ott találkoztunk először, bár akkor még nem volt köztünk semmi, csak jóval később jöttünk össze.

Ezentúl figyelni fogom a topicot.

Sziasztok

TZAL

Rachela Creative Commons License 2000.12.30 0 0 197
Nektek is! Meg a többieknek! Hozzászólásokban gazdag, boldog polgári új évet mindenkinek :-)!
Előzmény: komarom (196)
komarom Creative Commons License 2000.12.30 0 0 196
Boldog polgári új évet kívánunk mindenkinek!
Előzmény: banjus (195)
banjus Creative Commons License 2000.12.30 0 0 195
Szia Rachela!!!

Fel ne dobd nekem a talpad, inkább mesélek. Szóval sok mindenki ott volt, többek innen a topicból is, egészen úgy fél kettőig tartott. Először voltak aszinpadon a különböző programok, mint pl. Maksa Zoltán, Favágók együttes, de idő közben beindult a tornateremben ahóra táncház, igy a tömeg egy része átvonult oda...

Előzmény: Rachela (193)
Kilroy Creative Commons License 2000.12.30 0 0 194
Szia Rachela!

Nem lévén szarvasi, nem volt mit hozzászólnom, de azért figyeltem a topikot :-) Egyébként a előző hozzászólásom azért is volt, hogy ne tűnjön úgy, hogy eltűntem :-))

Előzmény: Rachela (193)
Rachela Creative Commons License 2000.12.30 0 0 193
Szia Kil!

Már azt hittem, nem is vagy itt, olyan rég nem szóltál...hát szabad ezt? ;-)

Gyerekek, mondjátok má' hogy mi volt a hanukabálon, mert belepüsztülök a kiváncsiságba!

Rachela

Előzmény: Kilroy (192)
Kilroy Creative Commons License 2000.12.28 0 0 192
Na, látom: pörög a topik. Nagyon helyes :-))
(komáromok, miért nem csináltatok külön nicket?)

Kil

banjus Creative Commons License 2000.12.28 0 0 191
Sziasztok!!!

Komáromok, örülök, hogy valakit Nekem is sikerült "beszerveznem" ide. Szóval tényleg egyre többen leszünk.
Ami Doki téged illett nem látszottál valami haj de betegnek a bálon.
Rachela, tényleg nem volt túl sok nevges, meg nem is ismered asszem őket, de te hiányoztál, meg Jidele is. Remélem jövőre eljössz. Amúgy én elmondtam Komáromoknak, hogy ki kicsoda, igy biztos tudják.
Ha már az irigykedéseknél tartunk, én meg rád Rachela.NA pápá!!!

Előzmény: Rachela (190)
Rachela Creative Commons License 2000.12.28 0 0 190
Sziasztok komármok!

Ne haragudjatok, mindig összekeverem, melyikőtök a korelnök... majd igyexem megjegyezni!

Előzmény: komarom (188)
lovedoki Creative Commons License 2000.12.27 0 0 189
Haho!

Sajnos a hanukabalon elegge dogrovason voltam (torok gyula meglatogatott), azert soksok emberrel sikerult szot valtanom.
Remelem tobben is csatlakoznak majd hozzank.

Apropo: En ismerlek, komarom?

Udv: Doki

komarom Creative Commons License 2000.12.26 0 0 188
Szia Rachele!
A kiskomárommal voltál madrich egy turnusban. A chanuka bál elég jó volt. Negevesek nem nagyon voltak, csak egy kettő.
Sziasztok
Előzmény: Rachela (186)
Rachela Creative Commons License 2000.12.26 0 0 187
jung, irigyk-irigyk... ;-)
Előzmény: jung (185)
Rachela Creative Commons License 2000.12.26 0 0 186
Shalom komarom!

De jó, hogy ti is itt vagytok! Egyre bővül ez a topic :))). Nem tudom, banjus mondta-e a bálon, hogy ki vagyok, de nagykomarommal együtt madrichoskodtunk a 2. turnus Negevben, úgyhogy szerintem nem nehéz kitalálni.

Mindenkinek:

Milyen volt a hanukabál? Banjus, hány gyerekünk volt ott? Madrichképzésről nem ejtett néhány szót a mi pici Micink?

Rachela

jung Creative Commons License 2000.12.25 0 0 185
Sziasztok! Elnezest az eltunesert, de hanukabbal utan en nem mentem haza lefekudni, hanem felszalltam az elso repulogepre, es most itt vagyok:-) Boldog unnepeket mindannyiotoknak. Amugy a repulonkkel erkezett egy osszarvasi Madrich is, aki most Ole Hadash lett. Na januar elejen irok ujra. Udv. jung
Előzmény: komarom (184)
komarom Creative Commons License 2000.12.25 0 0 184
Sziasztok!
Először is szeretnénk megköszönni banjusnak, hogy a Chanuka bálon elmondt, hogy létezik ez a topic. Azt hiszem, hogy lassan mi is "ősszarvasinak" számítunk. /Ezen a nében ketten fogunk hozzászólni/.
Egy kis összefoglaló, eddigi Szarvasi pályafutásunkról:
1991, 1993 chanik
1996 golán chanik, 2.turnus
1997 golán chanik /csak a kiskomárom/, 4. turnus
1998 golán chanik /kiskomárom/, galil madrich /nagykomárom/ 3.turnus
1999 golán madrirch /nagykomárom/ 3.turnus
2000 golán madrich /nagykomárom/ 3. turnus, negev madrich /kiskomárom/ 2. turnus
Most ennyi. Továbbra is boldog CHANUKÁT!

nemalevente Creative Commons License 2000.12.23 0 0 183
Szia Banjus!

Az történt, hogy éppen ráértem, és lapozgattam a fennt lévő topikokat, amikor ráakadtam a lovedoki által betett képre, amin ismerősöket fedeztem fel. Fogalmam sincs, hogy melyik nick kihez tartozik, a monogrammom és a DFG alapján pedig nem nehéz kitalálni, hogy ki vagyok!
K.L.

Előzmény: banjus (181)
nemalevente Creative Commons License 2000.12.23 0 0 182
Hello!

Igen, Deák Ferenc Bilingual High School. :-)
Kíváncsi lennék, hogy az érintettek olvassák e a topikot, vagy írnak e ide...
Mindenesetre kellemes ünnepeket mindenkinek!
K.L.

Előzmény: nobodybuilder (180)
banjus Creative Commons License 2000.12.23 0 0 181
Szia Nemalevente!!! te ki vagy? Sajna ezen info alapján nem tudtalak beazonositani, de ezk szerint rajta vagy valamelyik képen, vagy a dumákból azonositottál be emberkéket???????
Előzmény: nemalevente (178)
nobodybuilder Creative Commons License 2000.12.23 0 0 180
esetleg Deák Ferenc gimi?
Előzmény: jung (179)
jung Creative Commons License 2000.12.23 0 0 179
Es mi az a DFG? Gyengébbek kedvéért (mint én) segits!
Előzmény: nemalevente (178)
nemalevente Creative Commons License 2000.12.23 0 0 178
Hello!

Én ugyan nem ismertem magamra, de felismertem 5 volt DFG-s osztálytársamat. Persze lehet, hogy tévedek...

Előzmény: lovedoki (154)
Rachela Creative Commons License 2000.12.23 0 0 177
Ön nyert! Jövőre is részt vehet szarvasi kvizjátékunk következő fordulóján! Azért a nem beavatottak kedvéért kifejthetnéd, mi is az a vészhelyzetezés...
Előzmény: banjus (174)
Rachela Creative Commons License 2000.12.23 0 0 176
Én sajna nem tudok menni a bálra, úgyhogy itt kivánok mindenkinek boldog Hanukát! Amúgy keresztkérdés (vagy dávidcsillag-kérdés???): vajon az orosz zsidók ilyentájt "Gappy Ganuká"-t kivánnak egymásnak? :-))
Előzmény: jung (172)
jung Creative Commons License 2000.12.21 0 0 175
Erről a történetről az jut eszembe, amikor néhányunkat a ping pong tetejéről szedtek le, illetve kellett menekülnünk. Előző walkmanem ott halt meg :-( Felvittük kis hangszórókkal, hogy legyen zene. Menekülés közben leesett a pingpong tetejéről, és kilehelte lelkét. Előző évben egy szobatárdam csak az emeletes ágyról ejtette le, utána még javítható volt....Viszont ha jól emlékszem a pingpong utolsó, vagy utolsó előtti este volt, így a hazaküldéstől annyira nem rettegtünk.
Előzmény: banjus (173)
banjus Creative Commons License 2000.12.21 0 0 174
Cak nem arról a szemékyről van szó, akinek monogramja K.D., és '97-ben a 4. turnusban vészhelyzetezett, melynek következtében hatékony közben járásomra még önként és dalolva segitett is Ági néninek hagymát pucolni a konyhán néhány társával egyetemben.
Előzmény: Rachela (170)
banjus Creative Commons License 2000.12.21 0 0 173
Szia Mad!!!
Cak annyit akartam volna mondani, hogy Lomir sich iberbent...
Meg még, hogy halljuk azt a másik történetet is, ja és, hogy ÉN idén jártam először eme bizonyos irodában, amokor is a köv. napi programot tettük ki a táblára. Egyébként engem Jickó csak egyszer akart kirúgni, amikor azt játszottuk úgy éjjel 1/2 1-kor, hogy rohangálunk az örjáratozó madrichok elől, de sajna evvel a módszerrel Jickó karjaiba rohantunk.Közölte, hogy még egyeztet a korcsokkal és másnap mehetünk haza. Persze másnap nem történt semmi, mivel állitólag utánunk Jickó elkapta a madrichok jó részét, mert azok akkor jöttek együtt vissza a benzinkúttól, és alig voltak néhányan a tábor területén. Hát nem tudom, hogy a történet 2. része mennyire igaz, mindenestre elárulom, hogy mindez '95-ben történt, és másnap a reggelinél kérdezték a madrichjaim, hogy mi történt az előző éjszaka, mert ők csak hallottak valamit...
Na ennyit Jickó hires szigoráról, persze tényleg van amikor félelmetes, de alapjában véve szerintem jól végzi a dolgát, bár nem lettem volna a helyedben Mad.
Előzmény: Mad-Rich (171)
jung Creative Commons License 2000.12.21 0 0 172
Boldog Hanukát minden kedves topiklakónak! Remélem találkozunk a bálon!
Előzmény: Mad-Rich (171)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!