Egy szakadék szélén állok magányosanmiközben fejemben ezernyi gondolat van.Valyon hiányzom-e neki,ha a mélybe vetem magam?Sírna-e utánam,ha többé nem hallana rólam?Kérné-e az időt,hogy pörögjön vissza,és ne kelljen eltemetniegy rideg hűvös sírba.Mit mondana nekem,ha látna ilyen árván?Mert ő hagyott el engemmegalázva, gyáván.De min segít az,ha most levetem magam?Én haljak meg érte,hogy ő élhessen boldogan?Nem hallgatok a szívemre,az eszem mást diktálVisszafordulok,mert hiszemmég rám is valaki vár.
Én is csak azért kezdtem ott leírni az érzéseimet, mert a párom nagyon jó hatással van rám és ezért ki merem mutatni az érzéseimet versben is ott - ahogy te itt - de én magam ráadásul sosem tartottam "művésznek", mégis Ő kihozta belőlem.
"Mit ér egy szó Ha alig hallható? Mit ér egy érzés Ha félredobható? Mit ér egy könny Ha kicsúfolható? Mit ér a mosoly Ha könnyfakasztó? Mit ér egy csók Hazug ajkakról? Mit ér e pár sor?... Elgondolkodtató..."
Bocsáss meg!Bocsáss meg kérlek,bocsásd meg vétkemet.Nézd el nekem kérlek,temérdek bűnömet.Bocsásd meg nekem,mit elenned elkövettem,Bocsáss meg nekem,de meg kellett tennem.Bocsásd meg azt is,hogy nem szerethettelek.Bocsásd meg azt is, hogy mégis szerettelek!Bocsáss meg nekem,most még az egyszer,bocsásd meg nekem,hogy végre elmehessek.Mert elmegyek mostmár.Nem kínozlak tovább,Megbántam bűneimet,tudom - nincs tovább.Annyit kérek csupán,nézz a két szemembe,és lássd meg amit érzek,tudd, hogy szívemben is vérzek.Kérlek téged, szépenTöbbszázszor, ezerszer.Ne szólj csak nézz rám csendesen....S KÉRLEK : BOCSÁSS MEG NEKEM MÉG: EGYSZER!
A boldogságunk némán meghúzódott És mi is hallgattunk a titkolódzó csöndben. Kályhánk lángja is örömmel lobogott S ajkunkat a szerelem szárazra perzselte. A komoly falióra se mormogott S meghökkentek akkor a büszke, fehér falak...
Álomban mindig egészen enyém vagy. S hiszem fönn is néha, hogy megcsókoltalak.
Rebbenő szemmel ülök a fényben rózsafa ugrik át a sövényen, ugrik a fény is, gyűlik a felleg, surran a villám s már feleselget fenn a magasban dörgedelem vad dörgedelemmel, kékje lehervad lenn a tavaknak s tükre megárad, jöjj be a házba, vesd le ruhádat, már esik is kint, vesd le az inged, mossa az eső össze szivünket.
Szeretnék a boldogságról írni szeretnék többé sohasem sírni szeretném a világba kiordít'ni: Ne csüggedj, van remény az út vége a győzelem! nehéz a harc, de 'mi vár: boldogság, béke, szerelem!
Szeretnék a szerelemről írni szeretnék boldogságtól sírni szeretném a világba kiordít'ni: Istenem! Ő itt van velem! Látom Őt, nemcsak álmodom a perceket már nem számolom mert eljött, s többé nem megy el ó, áldott élet áldott szépség áldott szerelem!
Szeretnék csak mindig Róla írni tündérmesét, igaz történetet szeretném a világba kiordít'ni: Szeret, szeret, szeret! S azt is, hogy én is szeretem jobban, mint életem s ez a szerelem végtelen mert kettőnké - ugye, Kedvesem?
Szeretném elmondani hogy szeme gyönyörű s ajka édes minden, mit mond és tesz szivárvánnyal ékes s csak, hogy láthatom a Mennyország nekem szeretném elmondani nektek hogy végtelen szeretem!
Szeretném, ha mindez való lenne szeretném, ha egyszer Ő üzenne: Várlak, gyere, szeretlek én is! szerettelek mindig s szeretni foglak a világ végezetéig!
Hogy hogyan szeretlek? Hadd soroljam el. Ameddig lelkem ér, oly messze forr Szerelmem, s mélybe és magasba, hol A Lét s a Menny határaira lel. Szeretlek, mint ha hétköznap lehel Békét - ha nap süt, gyertya haldokol. Ahogy a Jogért harcol-robotol A hős, akinek dicséret se kell. Oly lángolón szeretlek, oly vadul, Mint búm tüzelt, mint hisz-vall kicsi lány, S ahogy szerettem vesztett, szomorú Szentjeimet - szeretlek én vidám Vagy könnyes arccal, mindig! - s ha az Úr Hagyja, még jobban halálom után.
Az én kegyesem nem nemes, De deli és szép, Mint egy Gratia, kellemes. Szíve tiszta s ép. Félénk szeme nem mosolyog, Csak dagadó melle dobog, Midőn felém lép.
A módit ő nem esmeri, Sem piperéit, Ah, mégis oly szépen szedi Könnyű lepleit! Barna fürtje sodradéka, Fátyola csendes árnyéka Festi kecseit.
Szép, ha képén a szerelem Rubintja pirul, Szép, ha könnyét törölgetem, S vállamra simul; Szép, ha ölel, fohászkodik, Színe százfelé változik, S nyelve elnémul.
