Ha nem haragszol: valójában nem kívánok vitatkozni senkivel, csupán úgy gondoltam, hogy elmondhatom a véleményemet, hitemet a témáról. Ezzel nyilván vállalom, hogy más nem ért vele egyet. Ennyi. Ennek ellenére érdekes, hogy az ellenvéleményt sokszor személyes támadásként élik meg némelyek. Sajnálom.
"Egy olyan dologról írtál véleményt, amiről nem is olvastál, csak hallottál illetve belenéztél." - rendszeresen arra kényszerülünk az életben, hogy bizonyos mennyiségű információ után állást kell foglalnunk. Illetve úgy gondoljuk, hogy az információk elegendőek ahhoz, hogy állsát foglaljunk. Most légy őszinte magadhoz: te kizárólag CSAK olyanról alkotsz véleményt (hangsúlyozom: VÉLEMÉNYT), amelyről az ÖSSZES információt begyűjtötted és feldolgoztad? Mert akkor valószínűleg otthon ülve némán várod, hogy begyűljenek (mármint az információk). Remélem érted, mire akarok utalni. A példa is mutatja - hogy a hozzászólásomra reagáltál, hogy ez nem így vn, hiszen az egyetlen forrásod, amiből rólam véleményt alkottál (és remélem nem ítéletet), az ez a rövid kis levelecske volt, amit olvastál. Csak arra akarok rávilágítani, hogy ha én - vagy más - azt gondolja, eleget látott-hallott közvetlenül vagy közvetve egy dologról, kész úgy véleményt formálni, hogy azt "bedobva a köztudatba", azaz beszélve másoknak róla, megláthatja annak a véleménynek a hatását. És - ami fontos - az ellenérvek hatására kész a saját vélyeményét is átgondolni, folyamatosan megvizsgálni. Sajna, a legtöbb vitázó ma úgy beszél, hogy a saját álláspontját védi, elengedve a füle mellett a másokét, és nem hajlandó átgondolni azt. Én így igyekszem "vitázni". Tény hogy egyelőre semmi olyat nem hallotta, ami alapvetően megváltoztatná a kiinduló álláspontomat.
Te olvastad a Bibliát és azt mondod, nincs ellentét. Hát: tudok mutatni olyan részt, amit talán még nem olvastál. Vagy ha igen, akkor nem hiszel a benne. Ez is egy lehetséges álláspont. De ez nem teheti semmissé, hogy más meg hisz benne.
Az "egyházi" emberek talán azért gondolják, hogy joduk van állsát foglalni, mert ők a természetfölöttivel foglalkoznak hivatásból. Mert ugye Isten természetfölötti lény. Így megszólítva érzik magukat, ha valami olyan társadalmi folyamatot látnak, amit a Bibliával ellentétesnek látnak. Hogy nem következetesek, az nagy gond.
Onnan tudom hogy amit vallok JÓ, ahonnan Te azt, hogy amit vallasz, JÓ. Hiszek benne és nagyon sokszor gyakorlati módon meg is győződök róla. Ha pedig egy számomra rossz dologról hittem, hogy jó, átgondolom újra. Tényleg: TE honnan tudod, hogy a HP ártalmatlan? Te levonod a konzekvenciákat, mert különbséget tudsz tenni a mese és valóság között? És a gyermeked is képes erre? Bárcsak így lenne!
Kedves fred!
Te annyira rovidlato vagy, hogy azt mar szavakban kifejezni lehetetlen.... Ki mondta, hogy rodj terdre egy olyan ember elott aki azt mondja, hogy bunos vagy, s raadasul meg narkos is volt??? A megteres teljesen mas... Olvastal mar bele a Szent Bibliaba? Mert, ha igen, akkor nem beszelnel ilyen hulyesegeket ossze-vissza. "Szerintem először a saját ügyeiket kellene rendbe rakni, azután beleszólni abba, hogy mások mit néznek/szeretnek/olvasnak." - mibol gondolod, hogy "ott" gond s problema van? Mert szerintem ahol ezek megtalalhatok ott a gonosz is megtalalhato.... A masodik felere pedig csak azt tudom mondani, hogy olvasd el megegyszer stevebig hozzaszolasat. S, hogy ne legyen nagyon off, az en szubjektiv velemenyem a hp-rol: En a konyvet se olvastam, s a filmet sem neztem meg, de nem is fogom.... (talan azert mert probalok a valosagban elni) Szerintem ez is csak egy "divathullam". (alltalanositva a tobbi hasonlo temaju es/vagy kivitelezesu filmhez) Legjobban a hippis idoszakhoz hasonlitanam, volt ido mikor nagyon is divatta, sot tovabbmegyek, eletstilussa valt, de elmult, hogy miert az lenyegtelen. Vannak most is akik meg mindig orzik ezt a fajta stilust, de csak "paran". Talan azert mert hiszik, hogy egyszer ujra felviragzik eme korszak. S a lenyeg a "hisznek" szon van, mint mondottam eletsilussa valt szamukra, s ennek probalnak eleget tenni, megfelelni... Na de ennyire ne menjunk bele a temaba, csak a hasonlat kedveert emlitettem meg! Na de most gondoljatok bele, mivel "mesefilm", egyertelmuen a gyermekeket celozztak meg a hpvel. S mint tudjuk, a gyermekek, amit latnak s szamukra az "jo" (elfogadjak) akkor elhiszik, ha szamukra "rossz" (elutasitjak) akkor az meg sem tortent. Sot, azt is tudjuk meg, hogy a szemelyiseget a tarsadalmi es kulso hatasok formaljak leginkabb ebben a korban.... De mar megint kezdem felvazolni a jovorol alkotott felteveseimet :-). De a lenyeg az szerintem ertheto, meg ha nem is fejeztem ki magam erthetoen. Igaz, melyszerint, olyanrol velemenyt alkotni amit nem is lattunk-hallotunk, eleg nehez...
Én ezt az egyház+Biblia dolgot nem akarom nagyon belekeverni a HP-be.Szerintem a saját gyerekével szúr ki az,aki nem engedi neki elolvasni.A Biblia pedig rengeteg dolgot ír,ami nem valós,vagy legalábbis úgy nem,ahogy azt nagy átlagban a papok érteklmezik.És minden mesében(vagy legalábbis nagyon sokban) vannak tündérek,varázslók,vagy más természetfölötti erővel rendelkező szereplők,ez nem csak a Harry Potterben van így!Szerintem ez csak belemagyarázás,mindenki úgy értelmezi az adott szöveget,ahogy akarja.
Ja a vonaton megszólított egy ilyen "kis gyülekezet" képviselője. Miután közölte hogy narkós volt (ez látszott is) elmondta hogy bűnös vagyok, és térjek meg. Majd pont egy ilyen elött rogyok térdre, hozsannázva.
mindenesetre Stevebig hozzaszolasa annyiban szimpatikus, hogy a sajat velemenyet irja le es elfogadja, hogy masoke masmilyen. mostmar csak azt furcsallom, hogy ugy akar vitatkozni, hogy nem ismerkedett meg a HP-vel...valszeg rengeteg konyvbol/irodalmi alkotasbol lehetne olyan szemelvenyeket talalni, amik alapjan nem olvasnank el azokat...
mindenkinek szive joga hallomasra hagyatkozva velemenyt alkotni, de akkor ne beszeljen egy vitaban "eszervekrol"...ugyanis szerintem arrol van ertelme vitatkozni, amit mindketten ismerunk.
(szvsz :o)))
"Nagyon kér, hogy így van, ahogy mondod"
Ezt nem értem.
Kis hazánkban a nagy egyházak annyiszor kompromittálták magukat, hogy sokszor eleve előitélettel hallgatom képviselőiket. Ráadásul egyfajta "mumusizmus" jellemző rájuk. Mindig találnak valamit, amit lehet utálni, kiátkozni. Szerintem először a saját ügyeiket kellene rendbe rakni, azután beleszólni abba, hogy mások mit néznek/szeretnek/olvasnak.
Egy olyan dologról írtál véleményt, amiről nem is olvastál, csak hallottál illetve belenéztél.
Én olvastam a Bibliát is, és a HP-t is. Érdekes, hogy nekem semmi olyan dolgot nem mondott a könyv, ami alapjaiban megrendítette volna a meggyőződésemet, vagy a hitemet. Egy mesét olvastam ami számomra szórakoztató volt.
A mesék legtöbbje -gyanítom már olvastál olyat- általában a természetfeletti világba kalauzol bennünket. Én is a 77 magyar népmesék legtöbbjén nőttem fel, mégsem a SÁTÁNT láttam bennük, hanem mindegyikből levontam a saját magam konzekvenciáját és kész. A gyerekem ha szeretné majd elolvasni a könyvet megengedem neki. Ugyanúgy mint ha a bibliát szeretné elolvasni.
Azt látom, hogy azok a bizonyos egyházi emberkék nagyon ráérnek ilyennel foglalkozni. És olyanba próbálnak meg beleszólni, amihez tulajdonképpen semmi közük sincs!
Még egy elgondolkodtató kérdés: Honnan tudod hogy az amit te vallasz az a JÓ?
ui: A lesátánozás - boszorkányozás ha történelmi tanulmányaim nem csalnak meg az elmúlt évszázadokban elég rossz fényt vetnek az egyházra. Tévedés ne essék nem a kereszténységgel mint vallásra értem mindezt, hanem az egyházra.
Ez egy más lapra tartozik már.
Nagyon kér, hogy így van, ahogy mondod. De azért tarts ki, vannak olyan közösségek, gyülekezetek, hívők, akik igyekeznek meggyőzni és nem utasítani. Én tudok ilyeneket.
Nagyon tetszett, amit írtál. A saját szemszögedből az, hogy a HP-t egyáltalán nem tartod veszélyesnek a gyermekeid és magad számára, teljes mértékben elfogadható. Te így döntöttél, nyilván az értékrendedbe belefér. Semmi gond. De van, akinek nem fér bele és nemcsak keresztényeknek. Ezzel sincs semmi gond. Van ugyanis egy univerzális alapelv a világban: minden döntés KÖVETKEZMÉNNYEL jár. Minden ember teljesen egyedi, különleges, még egy családon belül is sok eltérés lehetséges gyerek és gyerek között (tudom, nekem három van és sokszor meglepődök, mennyire érdekes és különleges személyiségek). Lehet, hogy mire felnő, egészen mást tart majd jónak, mint én. Tehát: a szülőnek van meg az a felelőssége, hogy gyermekeit olyan értékrend alapján nevelje, amelyet ő jónak tart. Például számomra a Biblia abszolut igazság. A bibliai értékrend követendő minta előttem. Márpedig ha valaki a HP mellett hajlandó elolvasni a Biblia vonatkozó részeit is, akkor tudhat saját értékrendje szerint jót vagy rosszat mondani valamiről. Vagy mindenki, aki lenézi, kritizálja a keresztényeket, elolvasta a Bibliát?
Nem láttam a filmet, csak 3-4 részletes bemutatót belőle. Nem olvastam a könyveket, csak beleolvastam. Ez elég volt nekem arra, hogy saját értékrendem alapján eldöntsem, érdemes-e vele tovább foglalkozni, vagy sem. Számomra egyértelmű, hogy mese köntösébe bújtatva akarja elfogadhatóvá tenni a Biblia által elítélt gyakorlatokat. Ugye, nem kötelező a gyermekeimnek odaadni? Vagy igen, csak azért, hogy ne tűnjek "maradinak"?
Én a Jász-Kun-Szolnok Megyei közöségek nyilatkozatát ismerem, egyetértek velük. Figyelmeztetni akarnak szerintem és nem kinyilatkoztatni. Az egyházak annyiszor nyilatkoztattak ki - egyébként bibliai - igyazságokat törvénykezően, hogy jogos ellenállás alakult ki velük szemben, bármit mondanak. Szerintem nem akarják megmondani senkinek, mit csináljanak. Ha így jött ki, az rossz. De bibliai értékrend mellett nagyságrendekkel kevesebben emelték fel a szavukat. Talán mert tényleg csak ennyien vannak. Ettől még a véleményük egy azok között, akik teljes mellszélességgel a HP mellett vannak. Erre mondaná Jézus: akinek van füle a hallásra, hallja. Ez a figyelmeztetés lényege, tiszteletben tartva azt, hogy a másik ennek ellenére szereti, olvassa, nézi HP-t.
Sok reakció az ilyen figyelmeztetésekre sokkal erőszakosabb, durvább, lenézőbb, mint maga a kritizált nyilatkozat. Ezt sajnálom.
Több szülővel találkoztam, akiknek gyermekei félnek, nem mernek egyedül aludni. Sok esetben kimutatható, hogy az "ártalmatlan mesék" képzeletvilága sokkal mélyebb hatást gyakorol a gyermekre, mint azt mi gondoljuk. Persze, a diagnózis eltérő. De a szülők számára pokollá válnak az éjszakák. Lehet, hogy mégis van abban valami, hogy a gyermekmesék sem mind "csak" mesék? Ebbe én is beleértem a kalsszikusokat is. Mi otthon megnézünk ilyen meséket is időnként, de át is beszéljük - hogy nyugodtan aludjon. Meg mi is.
Hogy olvasásra szoktatná a gyerekeket? Meglátjuk. Erről még korai beszélni. Most inkább a mozira szoktatja, nézik a filmet. Ezt az érvet csak akkor tudom elfogadni, ha a HP-kapmány után a gyerekek nem térnek vissza a videojátékokhoz, számítógépes "virtuális" valósághoz. Márpedig a biznisz hatalmát ismerve biztosak lehetünk abban, hogy ez következik. Akkor hol lesznek a könyvek? De ha ezek után tényleg ennyi gyerekkönyv fogyna más témákban is, mert a gyerekek annyira megszerettek olvasni - hát azt nagyon-nagyon csodálnám. Persze ez is lehetséges.
Én ebben a nyilatkozatban nem olvastam, hogy tiltaná a könyvet, égetésre bátorítana. Azt igen, hogy gondolja át a leírt érvek alapján, hogy mit tesz. Mert ezért felelősek vagyunk. A HP "mesevilága" a természetfölötti világba kalauzol. A jó HP természetfölötti erővel harcol a rossz ellen. Mivel a Biblia egyértelműen kétféle természetfölöttiről beszél, neház azt mondani, hogy HP világa ISTEN-ről szólna. Lehet, hogy a célja jó, de a harc eszközei ugyanabból a forrásból származnak, mint ellenségéé. Ez pedig a SÁTÁNÉ. Ez a hit területe már. Ettől függetlenül vannak olyan természetfölötti világba tartozó cselekedetek, amelyek hiába vannak meseszerű köntösbe csomagolva, akkor is valóságosak (és itt nem a játékfegyver-igazi fegyver párhuzamra gondolok). Hiába tűnnek hasznosnak, a vezérlés nem az ember kezében van.
Ezt el lehet hinni, vagy el lehet utasítani. A korrekt beszélgetésekben megadom a szabadságot a másiknak az érvelésre. Meggyőzni egymást sokszor lehetetlen, de az az igazi, ha a másik fél érveit odafigyelve nézzük, meg akarva érteni a motívumait. Ha ez kölcsönös, valódi előre vivő viták jöhetnek létre.
Egyébként én hiszek a Biblia Istenének, hogy minden cselekedünkért egyszer számot kell adnunk Neki. Sokan ezt nem hiszik el. Hát - ahogy a sok-sok vallás között is - akkor fogunk tisztán látni majd, ha ez megtörtént. Egyetlen megoldás azonban van...
Kedves Mammy! Egyetértek veled! Bár már nem vagyok ateista, pontosan az általad is említett megnyilvánulások tartanak távol attól, hogy bármelyik egyház tagja legyek. Csuháséknál csak fekete vagy fehér létezik. Középút, megértés, türelem nuku. Azt külön rühellem, hogy ők akarják megmondani, hogy nekem, meg a csemetémnek mi a jó, követendő út. Azt hogy esetleg saját különbejáratú véleményem is lehet, amit én alkotok, fel sem merül bennük.
Kedves munin.
A "Harry Potter irodalmi értéke" topic 69-es hozzászólásában egy bizonyos NumeroUno "viccére" reagáltam.Na az szóról-szóra vonatkozik rád is...
Inkább készülj a vizsgára...
egyebkent nem tudom, feltunt-e..de az a bizonyos szekta a hirado szerint HP-vel egyutt elegette Landzsarazo Vilmos es Kiraly Istvan muveit is....nem is tudom, hogy ertelmezzem ezt..:-)))
Feltételezem, hogy tiltakozásukkal nem csak vaktában vagdalkoznak, mert a könyv hátulján szerepel a boszorkány kifejezés. Gondolom, elolvasták a könyvet, illetve megnézték a filmet, mielőtt véleményt alkottak róla. Természetesen tiszteletben tartom hogy Önöknek jogukban áll, hogy a nevezettről szóló könyvről és filmről negatív véleményük legyen - így gondolom Önök is tiszteletben tartják majd, hogy nekem viszont tetszenek az említett művek.
Mivel négy gyermekem jövőjéért és erkölcsi képéért vagyok felelős, ezért - természetesen - előbb elolvastam, megnéztem, mielőtt gyermeki fogyasztásra alkalmasnak találtam. Őszintén szólva fel sem merült bennem, hogy árthatnék ezzel utódaimnak, így ezúton is köszönöm, hogy Önök felhívták erre figyelmemet.
Mivel ismét elolvastam, illetve megnéztem az adott műveket - immáron annak Önök által kihangsúlyozott ártó hatását vizsgálva - az alábbi következtetésre jutottam:
A nevezett művekben elhangzó varázsszavak, valamint a nem emberi lények a valós világban nem léteznek. Ha gyermekem (miközben én esetleg nevelő célzatú magyarázatot tartok neki) a "Petrificus totalus" varázsigével illetne - attól még csekély a valószínűsége, hogy sóbálvánnyá váljak. Voldemortot sem találtam a központi lakcímnyilvántartóban, ahogy az Abszol utat is hiába kerestem. A szörnyekről és egyéb nem emberi lényekről is csak annyit, hogy a tudomány jelenlegi állása szerint a LochNessi szörny léte sem bizonyos... Ellenben!
Ahogy így gondolkodom a fenti művek jóvoltából gyermekeimre ható ártalmakról, egy szörnyű látomásom támadt! Láttam a csonkacsaládokba került második feleségeket, amint megbízzák a vadász-bérgyilkost, hogy öljék meg a kölköt. Persze a vérdíjat csak akkor kapják meg, ha a szívét kivágják bizonyítékként. Még jó, hogy megmenekült, igaz a hajadon ezek után összeállt hét magányos pasival, azóta velük él társbérletben. Hogy ott mi lehet éjszaka?! Épp kifutottam volna a világból ijedtemben, midőn egy másik rémkép jelent meg: a farkas, amint nyamnyogja Nagymamát! Mindegy, Piroska ugyanis szellemi fogyatékos - nem tudd kettejük között különbséget tenni... Megérdemli sorsát! Bár nem semmi, amit a vadász véghez visz: úgy kibelezi a farkast, hogy a belei közül élve szálnak ki az említett hölgyek! Persze a farkas ezt még túléli, a hasába varrt kövek azonban irgalmatlanul kicsinálják. Hol vannak ilyenkor az állatvédők?! Arról nem is beszélve, hogy a mai gazdasági helyzetben feltehetően gyermekek ezreit viszik szülei az erdőbe, mert nem bírják eltartani őket! Még jó, hogy ott a vasorrú bába (aki gondolom nyugdíjas szülésznő) véget vet szenvedéseiknek. Vagy gyilkosságra készteti inkább a kiskorúakat?
Komolyan mondom, Csipkerózsikának a 100 éves álmot hozó varázslata(!) alatt nem voltak ilyen rémálmai! Húúúú, most kapcsolok! Én ezekkel traktáltam idáig esténként gyermekeimet!!!! És abban a hitben éltem, hogy ezzel jót teszek nekik… Valóban, Önöknek igazuk van: én egy felelőtlen, gondatlan anya vagyok! Most már értem, miért lesznek sátánista bűnözők a gyermekeim. Miért fognak gyilkolni, szektát alapítani, embertársaikat kizsigerelve a világot nyomorba dönteni! De komolyan: ezek után tényleg számít itt még az a néhány bűbáj? Valóban fokozza ezt a hatást Harry Potter? Hiszen már nincs veszteni valójuk...!
Legközelebb, ha az a felelőtlen ötletem támad, hogy esti mesét olvassak gyermekeimnek, ígérem, azt ezentúl csak a Magyar Népmese sorozatból fogom tenni. Mondjuk, elolvasom az Okos lány címűt, ahol a király azt kéri a lánytól, hogy menjen is, meg ne is. Vigyen is, meg ne is és öltözve is, meg ne is. Erre a lyány beállít egyszáll melltartóban, félig lovagolva... Hááát, nem semmi! Erre még a király megkérdi: "Oszt mé nem a csunjábbikat takartad el?" - Mire a lyány: "Mert aszt az Isten teremtette - eszt mög magam nevötem!". Csoda, ha ezek után gyerekeink egyik fele a szex-iparban helyezkedik el, a másik fele pedig egy életen át gátlásosan, boldogtalanul, önmagát szégyellve éli életét?!
De egy kicsit eltértünk a HarryPotter-jelenségtől... Nos: még nem találkoztam olyan íróval, aki a mai gyermekeket elszedi a videótól, számítógéptől és könyvolvasásra késztet! Ez mostanság csak Joanne Rowlingnak (gy.k. a szerzőnek) sikerült, amiért én nagyon hálás vagyok neki. Az olvasás ugyanis jelentősen befolyásolja nyelvünk ismeretét, és méginkább az olvasó helyesírását. A gyermeki kreativitás fejlesztésének fontosságát talán Önöknek sem kell ecseteljem - nos, erről a könyvről igazán elmondható, hogy megmozgatja a fantáziájukat. Amit igyekszenek rajzban is kifejezni - ezáltal a rajz- és íráskészségüket fejlesztve. Tudnak hasonló jelenségről beszámolni?
Egyelőre a Harry Potter mellett szóló érvek számomra meggyőzőbbek. De továbbra is fenntartom, hogy Önöknek joguk van ahhoz, hogy ne tetszedjen. Javaslom: ez esetben ne olvassák! Esetleg tiltsák meg gyermekeiknek is - bár én sajnálnám őket megfosztani ettől az élménytől. Igaz, azt elismerem: a Harry Potter nevével fémjelzett kereskedelmi mizéria valóban idegesítő méretet öltött. Elméletileg borzasztóan zavarna, hogy az összes üzletben (a papírbolttól az edényesig) minden vele van tele. Mégis vegyesek az érzelmeim: hiszen a vízcsapból is folyó Pokemont váltotta le, aminek én szívből örülök. Ugyanis ez utóbbi szereplő agresszivitása és bugyutasága kivívta itthon a tiltó-listán az első helyet. De nem égettem, sztrájkoltam, hanem gyermekeimmel megbeszélve (és érveket felhozva) száműztük a MI otthonunkból. Meghagyva más gyereknek az örömet, hogy nézhesse…
Az Önök által kezdeményezett akciókról - mint például a betiltás iránti igény, avagy bizonyos könyvégetési akciók - csak két mondatot engedjenek meg:
1. Ha én tiszteletben tartom az Önök véleményét, akkor valahol (egy kicsinykét) jogosan várnám el, hogy Önök is tiszteletbe tartsák: nekem Tetszik! És engedjék meg nekem, mint felnőtt, önálló embernek, hogy én döntsem el: mi veszélyes gyermekeimre és mi nem!
2. A könyvek csak hordozók, a jelenséget nem tudják elégetni (szerencsére!). A szeretet és a megbocsátás jegyében - nem kéne inkább a begyűjtött példányokat szétosztani azon gyerekek között, akiknek a szülei nem bírják megvenni? ;-)
És végül: ha továbbra is fenntartják, hogy mozgalomszerűen tiltakozzanak Harry Potter ellen, akkor ezúton kérem Önöket, hogy akciójukat terjesszék ki a fentebb említett Hófehérkére, Piroskára, Csipkerózsikára és Okos lányra is. Hiszen ok sokkal ártalmasabbak!
Én viszont addig is izgatottan várom, hogy a következő kötet megjelenjen!
Üdvözlettel:
Kiss Ágnes (Mammy)
(felelőtlen) családanya
valamint férje és mind a 4 gyermeke
Én személy szerint nagyon utálom ezt a Harry Potter mániát.
Még a csapból is ez folyt...
DE szerencsére most már ez a divathullám is elcsitult, csakúgy mint régen a Starwars első részét "beveztő" buta és gagyi reklámok.
Szerintem HP "drog" a gyerekeknek.
"Egy dolgot észre kellene már venni. A GYU nem gyerekeknek való, nagy valószínűséggel halálosan unnák, számukra ez még túl terjedelmes"
Ez tökéletesen így van! Gyermekeknek én is a HP-t ajánlanám, ha a kettő közül kéne választani.
Ami filmeket illeti, igyekeztek "emészthetővé" tenni a GYU-t is, ennek ellenére valószínűleg tényleg félelmetesebb a HP-nél. Bár szerintem utóbbiban is találhatók majd csúnya jelenetek, elvégre az ilyen filmeknél a lényeg, hogy komoly benyomást tegyen a gyermekre (és sokáig benne maradjon, eszébe jusson...), legyen az jó vagy rossz... a célközönségnek a Disney-filmek is *nagyon* félelmetesek tudnak lenni. A kis hableány megtekintésekor pl én rettegtem a gonosz szereplőktől, és így utólag haragszom azokra, akik ilyen filmet kicsi gyerekeknek engednek megnézni... :)))
A hozzászólásodat annyiban éreztem sértőnek, hogy az 1786-ban ezt írtad:
"sem a film, sem a nagy reklámhadjárat az érdekes, hanem a könyv, amit valószinüleg te sem fogsz elolvasni, mert jaj! teremtett egy kis konkurrenciát imádott könyvednek, és ezzel megfosztod magad egy jó kis olvasmány élménytől"
... holott én az 1783-ban világosan leírtam, hogy szándékomban áll elolvasni a HP könyvet (és az eredménytől függően esetleg a többit, bár ezt ott nem írtam). Szerintem ez a reakció mintegy azt sugallja, hogy szerinted annyira bele vagyok dilizve a GYUba, hogy elvből nem olvasok el ilyesmit. Épp az ellenkezőjét próbáltam ezzel mondani, azt, hogy a) el fogom olvasni a könyvet és b) nem áll szándékomban pocskondiázni egyiket sem látatlanban.
Az valóban tény, hogy GYU "rajongó" vagyok, ennek mértékén ne vitatkozzunk, mert mindketten másképp látjuk (trailereket töltöttem, merchandise-t nem vettem, és nem is fogok, annak ellenére, hogy közel áll hozzám a dolog, nem tudom töviről-hegyire, még a Szilmarilokat sem olvastam, egyszerűen csak nagyon szeretem és a legjobb könyvek egyikének tartom). Tehát imho "szélsőségesebben" írtam le ezeket a dolgokat, mint ahogy én magam gondolom, annak ellenére - ahogy azt Te is helyesen észrevetted és rámutattál - természetesen a saját nézeteim is megjelentek az idézett hozzászólásban. Nem győzöm azonban hangsúlyozni, hogy igen, ismerek sok embert, akinek hasonló a véleménye, és megpróbáltam azok gondolatait szavakba önteni, akik erre képtelenek :))))). Hátha így jobban meg lehet érteni őket, nem mintha ez végső soron számítana.
"de amig ebben a topicban ilyen nagy szavakat használsz, mint pl. "a világtörténelem egyik legnagyobb alkotása [...]"
Ez könnyed iróniának volt szánva, hiszen ez az "egyszeri" GYU fan véleményét tartalmazó részben volt, amivel nem tudok teljesen azonosulni. Ezek szerint a hozzászólásban volt a hiba. A GYU feldícsérésének szándékával a topicba látogatni nem lett volna valami értelmes cselekedet, sajnálom, ha így tűnt! Nem állt szándékomban felkorbácsolni az indulatokat.
Egy dolgot észre kellene már venni. A GYU nem gyerekeknek való, nagy valószínűséggel halálosan unnák, számukra ez még túl terjedelmes.
A filnék, míg a HP-re nyugodt szívvel el lehet vinni egy 8-10 éves gyereket, a Gyűrűk urára már nem biztos, hogy elvinném, - az előzetes alapján lehet, hogy félnének egyes gyerekek bizonyos jeleneteknél - legalább is előzetesen megnézném a filmet.
...És akkor Harry belépett a kamrába.Nem is sejtette mi vár ott reá.Nagyon sötét volt, de érzékei mutatták, hogy merre tart. Kicsit hunyorgott, mikor megcsapta orrát a hideg lehellet;érzett valami émelyítő nyomást a mellkasában.Lassan elindult, végighúzva ujjait a nyirkos falakon. Legmerészebb álmaiban sem sejtette, hogy idáig eljut.A Verem-terem , az Elhagyott Királyok Kriptái.Itt gyűjtötték össze az idők folyamán minden kincsüket. Egy ilyenért jött ő is.De azt nem sejtette szegény, hogy még mást is tartogat neki a sötét helyiség.Mikor befordult a kanyarulat mögé, megérezte a Halál szagát.Halott varászlótanoncok tetemei,csontvázai hevertek mindenütt.Elsőre megrettent,átfutott az agyán hogy neki is ez lehet az utolsó kalandja,de nem törődött tovább ezzel a gondolattal, inkább megiramodott a terem vége felé.Elvette az eszét az az egyetelen kincs, ami ott állt a tetemek mögött.Arannyal telt ládák,drágakövek, gyémántok stb. voltak ott felhalmozva, de Harryt ez nem érdekelte.Közömbösen lépett át rajtuk, nem vágyott ő semmi ilyenre. Ő csak ezért jött, a Hallhatatlanok ősi Varázskönyvéért, benne minden Igazsággal és Varázslattal, amelyek eddig senki emberfia kezébe nem kerülhettek.Megenné őket a sárga irigység-mondta halkan Harry, az útálatos tanáraira gondolva.Egy se merne ide jönni, de ő megtette igen.Lassan a Köny után nyúlt.Talán a mohó kíváncsiság vagy estleg a remélt győzelem gondolata altatta el Harry veszélyérzékét-nem tudni., de nem vette észre a kamra falán emelkedő árnykokat, azok közül is egyet, a kamra Őrzőjének árnyékát.Pedig ő régóta figyelte Harryt. Mindvégig , a kezdetektől. Ő vezette ide is , a Halálba.Végezni akart vele, és most elérkezett az idő.
Amíg a kis Harry a könyvet szorongatta, addig ő elővette gyönyörűszép, aranyszínű, csillogó Wilson-teniszütőjét-eredeti kazincbarcikai műanyagból-, és akkorát sújtott vele szegény Harry fejére, hogy az menten kilehelte a lelkét. Kiömlő, zsíros vére a kamra padlóján keresztül szívódott a talajba. Most már örökre itt maradsz!-nevetett fel az Őrző. Nem engedlek el soha, itt maradsz és kínlódsz azért ,amit egész kis nyomorult életededben tettél. Az Őrző lassan lehajolt, félredobta az élettelen testet, a Könyvet visszatette a helyére(letörölte rőla a ráfröccsent agyvelőt); majd belenézett újdonsült zafírgyűrűjébe, hogy mégegyet nevethessen a belé zárt és benne vergődő szánalmas lelken, aki nemrég még milliók kedvence volt. A gyűrűt nyugodt mozdulattal a zsebébe csúsztatta, majd eltűnt a Kamra végében.
Így végződött hát Harry Potter meséje, amely megmutatta, hogy járnak a kíváncsi varázslótanoncok...