"Az élőlények megszületnek, szaporodnak, élnek, aztán elpusztulnak. Nincs tovább. Csak ezt tudom elfogadni."
Hmm... realistább vagy mint én, úgy tűnik... (nem így tűnt eddig)
Nézzük akkor miért nem logikus (és realista) e gondolkodásmód!
A fiaskó ott van, hogy "nincs tovább".
Ugyanis.
A realista bármely állítást csakis akkor fogad(hat) el ténynek, biztos igazságnak, ha kétségtelen bizonyíték van rá. Arra, hogy a biológiai élet után nincs tovább létezés, azaz a tudat, az észlelés folytonossága megszűnik, nincs sem bizonyíték, sem cáfolat. Egy erős valószínűsítés, de nem bizonyos tény.
Azaz, amennyiben bizonyos valaki abban, hogy semmi sincs, nincs tovább a halál után, az ugyanolyan, hit, mint aki mosolygós fehér kaftános, arany szakállú Jézust képzel, a még nagyobb rőt, ezüst szakállú apukája trónjának jobbján a Mennyeknek örök és boldog országában... :) Akár ebben vagy biztos, akár a nagy semmiben, pontosan ugyanúgy, hívő vagy... ;)
Én azt olvastam valahol a reinkarnációról, hogy ha eléred a tökéletességet, a Nirvánába mész, ami nem más, mint a semmi..szerintem nincs nagy különbség az én véleményem és e között a nézet között (ha úgy van ahogy emlékezetből ide irtam),
Tudod mi a furcsa? hogy ha megkérdezel pl. gyakorló katolikusokat, azok is ezt mondják: ki tudja, mi van ott, onnan még nem jött vissza senki. Hallottam nem egyszer....
Édesapámnak én fogtam le a szemét, a nővérem fiatalasszony korában halt meg, 35 évesen....ha az ő halálukat el tudtam nagy nehezen fogadni, a sajátomat is megpróbálom. És az sem érdekel, ha megszűnik ezzel számomra a világ, ugyan mindegy.
Pontosan ezért nem okos a félelem, hiszen a "nem tudom"-ban ott van a lehetősége a jónak (kellemesnek, élvezetesnek) és a rossznak (fájdalmasnak) és a semmilyennek is... Igaz? A semmilyen biztos hogy rossz? Nem! Nem tudjuk milyen. És nem is nagyon tudhatjuk hiszen a semmilyen nem valamilyen, tehát elég nehézkes jellemezni ugyebár...
Amikor egy új ételt kipróbálunk félünk? Nem! Sőt! Kaland. Nemde? Tudjuk hogy lehet, hogy borzalmas lesz, mégis gondolkodás nélkül belevágunk.
A halál hasonló. Nem tudjuk kellemes lesz az állapot, kellemetlen vagy semmilyen, ezért nem logikus félni, inkább kiváncsiság lenne elvárható...
Ráadásul csak 30% az esélyünk arra, hogy rossz legyen, hiszen a jó és a semmilyen, az nem rossz - igaz...? ;)
Továbbá akik visszajöttek, mind egybehangzóan azt állítják: jó...
Ezek után félni, hát nem is tudom... nem bölcs dolog... Persze én is félek, de az magánügy.. 8)
"Hát, mert nem hiszek abban, hogy az ember túléli saját halálát....."
Ez szerintem sem valószínű. Túlélni aligha. Az élet megszűnik. És a létezés? A nem élő, nem is létező? Ha nem élőlényként szemléled magad, hanem létezőként, akkor a kérdés, hogy "túl-létezheted" -e a halált? Erre milyen alapon mersz nemet válaszolni? Senki sem tudja... Ezért a halál egy kaland. Kihívás, amikor megtudjuk a nagy választ e nagy kérdésre.. Nemde?
Azt is olvastam valahol, hogy a haldokló mielőtt eljönne a vég, már nincs is magánál, az agya nem engedi, hogy érezzen valamit. De lehet, hogy ez csak olyan megnyugtatásféle. Én ha félek, csak a szenvedéstől félek, de ma már mindenkinek joga van a fájdalomcsillapítókhoz, és ha szerencsések leszünk, talán meg sem érezzük, hogy megsemmisültünk. Ez lenne a legjobb.
Miért éppen Jézust? Hosszú a lista... Ha ez a nyugi kell, megadja ezt Visnu, Allah és Manitu is, többek közt. Szabad a vásár. Fogadjuk el legalább az egyiket és akkor: no para...
Ha valaki elfogadja Jézus Krisztust személyes megváltójának, annak nincs oka félnie a haláltól, mert az "elköltözéskor" és utána örök időkig tökéletes boldogságban élhet együtt Istennel.
Aki erre a lépésre még nem szánta el magát, annak ezt sürgősen meg kell tenni, hogy elkerülje a poklot, az örök gyötrelem helyét....
Én nem félek a haláltól, majd kiderül, hogy ez önbecsapáson alapul, vagy valóban nem félek. Nem is a halállal van szerintem probléma, hanem az élet utolsó néhány perce az, ami félelmetes lehet szerintem, amikor nyitva az ajtó, és be kell lépni: vagy méltósággal, vagy kapálózva. Egy élet van rá adva, hogy megalapozzuk halaálbamenetelünket.
A halál azt akarja, hogy féljél tőlle, aztán ha végre nem félsz, most ők fognak félni? Igen, ha kimondom azt a nevet, most bizon menekülnek, de közbe begyuladt a hajuk, meg a szőrzetük, láttad?
Honna van a félelem? Az istentől? Vagy az istentelenektől? Igen ám, ha félni kell az istent, az nem isten, hanem megsemmisitő, vagy semmi, s ki nem fél, ha semmilye se maradt, vagy ha öreg korára egyedül maradt, mert jószive volt?
Részemről nem félek, most akiben mégis a halál vagyon, azok menekülnének, de hova? Halál a halálba? Miért kell félni? Ha jót cselekszel, félsz? Talán ha tudnál jót cselekedni, s nem tetted, mert megfélemlitenek, na az rosszabb a halálnál?
Szerintem az igazi élet meg pont az ellenkezője. Amikor nem gondolsz arra, hogy akármikor, akármelyik másodpercben meghalhatsz. És amikor nem azért hatsz, alkotsz, gyarapítsz, mert a halál árnyékában még gyorsan, mingyá, azonnal. Hanem amikor az értékeket nem a végükhöz méred, hanem egyszerűen csak teremtesz, és kész. Szerintem az az igazi élet.
