Keresés

Részletes keresés

Harisnyás Pippi Creative Commons License 2000.06.21 0 0 202
Kedves Mumu, nagyon jól estek soraid, és a tanácsot is köszönöm. Valójában tudom is, hogy szelidebbnek kellene lennem, de az nekem nagyon nehéz. Az a szerencsém, hogy a társam nagyon nyugodt, békés természet (egyetemista korában nem akarták meghosszabbitani a jogsiját, mert az orvosi vizsgálaton csak 46-ot vert a szive percenként), bár szokta mondogatni, hogy én villámgyorsan tudok segiteni ezen :-).

Este újra beszélgettünk egyébként, jól esett Neki a levél, és sokkal szelidebben újra át tudtuk beszélni a dolgokat.

Kedves Waratah, a Te válaszod is jó volt nekem, bár értem és sajnálom, amit irtál. Biztosan azért, mert én nagyon szeretek beszélgetni, hiszek abban, hogy mindenröl lehet - és kell is - beszélni, és lehetöleg még addig, amig nem fáj nagyon. (Azt hiszem, ezt azért is gondolom igy, mert kicsit tartok attól, hogy ha csak hagynám felgyülni a dolgokat és egyszer csak átszakadna a gát, mi történne akkor. Igy viszont igyekszem mindenkivel mindent meg lehet beszélni ott és akkor, amikor valami bánt, de azt is, amikor valami nagyon jól esett.)

Nagyon sok mindent eszembe juttattatok még, hogy mitöl lehet mindez (gyerekkor és társai, mindenféle tapasztalatok), de abbahagyom most, mert a végén nagyon bölcsnek látszom majd, és ez, ugye, mindenki láthatta, egyáltalán nem igaz.

Ölellek Benneteket. :-)

(Mumu! Ezt irhatom én is?)

BlueBird Creative Commons License 2000.06.21 0 0 201
Kedves LoanRanger,
olvasgasd a Maganyosok c. topicot. Nagyon kedvesek, szepeket irnak, meg ha egyikuk-masikuk eppen depis hangulatban van is. Mar valahol 1800-1900 korul jar a hozzaszolasok szama, de szerintem megeri vegigolvasni. Sajnos meg en sem jutottam a vegere.
Minden jot, BlueBird, akinek A. de Saint-Exupery (ha jol irom) Kishercege jutott Rolad eszebe. Majd megkeresem azt a resz es beirom.
Előzmény: LoanRanger (199)
Waratah Creative Commons License 2000.06.21 0 0 200
Igen. Mondd ki ha bánt,
bondd ki ha megbánod hogy kimondtad
de próbáld ne megbántani
nehéz összeegyeztetni, de így jó. Irigyellek. Én sokat hallgattam. Az volt a baj.
Előzmény: Harisnyás Pippi (197)
LoanRanger Creative Commons License 2000.06.21 0 0 199
Mik a problemaim? Egyedul vagyok mint a fene, kint elek a sivatag kozepen, senki sincs korulottem, fel ora innen a varos, elegem van az infantilis hulye amerikaiakbol, a TV elromlott, az egesz rohadt eletemet egy teton toltom,kalapalok es szegelek, es nem var odahaza senki, hianyoznak az emberek, de nem azok akik itt vannak,es nincs penzem repulojegyre, otthon kopnek ram, itt senki vagyok, otthon milliomos, itt csoro,mindenki cserelni akar velem, en cserelni akarok mindenkivel.

DE enyem a legszebb naplemente az egesz foldon, nekem van a legtobb es legszebb csillagom, nekem van sajat folyom, van sajat hegyem, van sajat kilatasom szazmerfoldes,sajat kutyam, sajat viskom, sajat banatom,es sajat oromom, sajat kis kutam, es sajat kis autom, es sajat kis vizesesem, mar ha esik neha egy kis eso, es sajat kis utcam, ami el van nevezve, igaz, hogy csak en lakom benne,es meg hazszamom sincs, es van sajat kandallom, es tudok tuzet rakni, ha akarok, es van sajat telefonom, es neha meg fel is hiv valaki otthonrol, es van sok konyvem, es van sok lemezem, igaz kellenne vennem egy uj tut hozza, es van ket furdoszobam, igaz minek, de jo ha van, es van egy bolt,ahol elore koszonnek, es azt is megkerdezik,hogy hogy vagyok.Es ilyenkor jol erzem magam,igy ilyenkor ugy erzem,hogy

Nincs is semmi bajom

Tisztelettel

LoanRanger

Mumu Creative Commons License 2000.06.20 0 0 198
Kedves pipi,a level az egy nagyon jo otlet ,valamikor nalam is hasznalatos volt.
Jo hallani hogy szeretitek egymast.Ezt az elso alkalommal mutasd minden vonalon ki,a levelen tul is.
Aztan gondolkoz el azzon hogy mennyit er vajon ha Te otthon ,mashol tortent dolgokat kritizalsz,hogy nem e viszed be kedvesedet egy olyan allasfogglalasra amit te sugalsz,de nem az ove,nem tud vele magat identifikalni s akkoer rosszul fogja csinalni.
Mond meg tovabb is a velemenyedet annelkul hogy bantsal,peldaul kerdesek formajaban:"nem lett volna talan jo ha Te....","arra nem gondoltal hogy talan ezt csinalhatnal..." " nem volt ez tul eros...vagy tul keves" A kerdesel mar velemenyt mondtal,a feltevese elgondolkoztato.Ha o erosen vedekezik,halgasd meg es ha ugy erzed igaza van,vondd vissza"akkor nem, ...igen..jo.." ha nem ez az eset es visszakerdezd..akkor mond en nem vagyok ott de talan ez kellene,kellett volna csinalni.
Nagyon sokszor jobb eredmenyhez jutsz vele.Olellek.
Harisnyás Pippi Creative Commons License 2000.06.20 0 0 197
Tegnap veszekedtünk a férjemmel. Csúnyán, kiabálva. Nagyon mérges voltam, mert azt szerettem volna megértetni Vele, hogy egy adott helyzetben hogyan kellene viselkednie, mit kellene tennie, hogy késöbb ne bántsák Öt. És én ordibáltam persze leginkább, annyira dühitett, hogy nem látja, ami (szerintem) a napnál is világosabb. Mert úgy gondolom, hogy mivel Ö nagyon jó ember, nagyon kedves, azt hiszi, hogy mindenki ilyen. És féltem Öt.

Ti voltatok már igy? Éppen azért, mert annyira szerettem volna Neki segiteni, a vita hevében olyanokat vágtam már a fejéhez (hogy fafej, azt leginkább), amivel már igazán bántottam Öt.

A fiunk is megijedt, sirni kezdett (3 osztálytársának is elváltak a szülei, csak most, az utolsó évben), tudom, hogy Ö is ettöl fél, bár igyekszünk minden hangosabb vita után megnyugtatni Öt. Most is leültem mellé, és elmondtam Neki, hogy éppen azért nem kell félnie, mert mi mindent megbeszélünk rögtön, ha kell, kiabálunk, de inkább kiabálunk gyorsan és röviden, mint sérelmeket cipeljünk hosszan, amik aztán felemésztenek minket. Úgy éreztem, megnyugodott, és persze látta is, hogy a vita végén mindketten megnyugodva, kibékülve beszélgettünk már.

Szóval, végül jól jöttünk ki ebböl a helyzetböl, megbeszéltünk mindent, de én mégsem tudtam elaludni, csak motoszkált bennem ez a dolog (mennyire meg tudok bántani valakit, akit nagyon szeretek, éppen, mig segiteni próbálok). Gondolkodtam a Bocsánatot kérnék asztal felkeresésén is, de aztán még jobb ötletem támadt (valószinüleg éppen azért, mert emlékeztem rá, hogy ott mennyi olyan levelet olvastam, amiben valaki már nem tud igaziból bocsánatot kérni, mert nincs rá lehetösége). És irtam egy levelet, de kézzel és a férjemnek (ö kora hajnalban ment el, nem találkoztunk), amiben leirtam, hogy nem akartam megbántani és nagyon sajnálom, hogy a vita hevében olyan kiméletlen voltam, és tudom, hogy nem igazán mentség, hogy érte aggódom, ha közben földbe döngölöm.

Most jól vagyok. Maga a helyzet azonban kissé megrémitett, föleg, mert tudom, hogy hasonló esetben (jó, a mostani tapasztalat miatt kicsit óvatosabb volnék, de) újra megtörténne.

No. Kicsit hosszúra sikeredett ez a levél, és csak remélni tudom, hogy maga a helyzet elég érthetö volt számotokra anélkül is, hogy a vita konkrét tárgyát megjelöltem volna.

Mumu Creative Commons License 2000.06.19 0 0 196
Na most nekem lett egy problemam.Boyanka nyitott egy topicot.Cime:Mumu az oreg dzoki.Nem rossz nyelvu csak olyan nyegle.Tulajdomkepen meg valaszoltam.ERgyeduli vetkem:oreg vagyok.Ami kihalélatszik:mit is keresel itt?
En valaszoltam egy kicsit ironikusan kicsit elnezoen,gondolom ez eleg.De vajjon van-e erre mas ut?Kell-e egyaltalan valaszolni ra.Ezek mint ott mondtam kis csimpanzol viselkedesi modlljara hasonlit.Gondolom ennyivel beerem.
Mumu Creative Commons License 2000.06.19 0 0 195
A lenyeg hogy nincs mit gyaszolni,bizonyos szempontbol egyenes eljaras volt.Ki veled az eletbe.Olellek.
Waratah Creative Commons License 2000.06.19 0 0 194
Szerintem ezt már hamarabb tudtad, Alida. CSak áltattad magadat.
Mumu Creative Commons License 2000.06.18 0 0 193
Kedves Alida a kozos esemenyeknek csak ez a het szamit,ugye tudod?Itt lathato az o reakcioja.Kedves kiskeanyom,nem lesz itt semmi baj.Egy tapasztalatal tobb.Tudod ,ebbol all az egesz elet.Jo,rossz,kellemes ,kellemetlen,meglepetes ,kiszamithato ezek az eletunk kaleidoszkopjanak ellemei.Mind erre szukseg van egy teljes eletben.Olellek.
Alida Creative Commons License 2000.06.18 0 0 192
Előrehaladott? Nálam ez már nagyon az, legalább féléves álom vált valóra a héten, s röpke két nap alatt szertefoszlott.
De azért köszönöm a vigasztaló szavakat. Olyan jó volt valakinek elsírni a bánatomat.
Előzmény: Mumu (191)
Mumu Creative Commons License 2000.06.18 0 0 191
Kedves Alida,sajnalom ennek vege es nem is kell mar probalkozz.Orulj hogy nem egy elorehaladott alapotba tortent.Most persze egy ideig meg erdekesebb lesz o megkivanatosabb de ez csak a visszautasitas atraktivitasa neha.Mondom lesz meg egy par szaz lehetoseged.Pont.Ha ideges vagy setalj egyet.Gondold ujra vegig.Olellek.
Alida Creative Commons License 2000.06.18 0 0 190
Szombatig bírtam, aztán elszakadt a cérna. Kérdeztem, miért tűnt el, utál? Nem, szó sincs róla. De nem ér rá, mint ezelőtt, és ezután is dolgoznia kell, nem ér rá. Majd megbeszéljük este az interneten, most dolga van. És letette. Pár óra múlva kaptam még egy sms-t tőle, de semmi fontos információ nem volt benne, csak az, hogy végzett a munkájával, és megy bulizni (engem nem hívott ...) . Azt hiszem itt a vég. Mérgemben aztán válaszoltam rá valamit. Még ma délután is. De semmi válasz. Fáj a gyomrom, eddig elég jól bírtam .. de most már ..
De ezt nem is lehet megbeszélni interneten, telefonon, sms-en, nekem szóbeli magyarázatra van szükségem. De félek, képes nem eljönni a találkozóra ... Pedig, felelősségre szeretném vonni amiatt, hogy visszaélt a bizalmammal, megszelidített, és aztán elhagyott. Nem olvasta a Kisherceget?? :((
És már nem vagyok olyan fiatal harminchoz közeledve ..
Előzmény: Mumu (177)
Mumu Creative Commons License 2000.06.18 0 0 189
Ha nem is ugyanigy fogalmaznam a szinteket meg de ugyanazt erzem en is.
Waratah Creative Commons License 2000.06.18 0 0 188
Drága babi, akkor idézem a teljes szöveget outcyber "új élet új szerep" topicjából.

"A barátságnak véleményem szerint három szintje van:
- az egyenlőség szintje. Ekkor az ember még figyel arra, hogy viszonozza, amit kap. Olyasmi, mint a "most én fizetek egy kört, a következő a tied". Persze ezt most nem kifejezetten a kocsmázásra értem, hanem mindenre, amit adhatsz.
- az önzetlenség szintje. Ekkor már nem figyelsz arra, hogy kiegyensúlyozott legyen ez az arány. Szívesen adsz többet, nem tartod számon, de nem is azért teszed, hogy lekötelezve érezze magát a másik. Egyszerűen arról van szó, hogy barátság túllépi azt, amikor a lelki (vagy bármilyen más) ajándékokat mérlegelni kell, jönnek maguktól.
- az elfogadás szintje. Ezt a legnehezebb elérni. Itt már képes vagy kapni, számolatlanul. Nem érzed, hogy lekötelezett vagy, nem érzed, hogy viszonozni kellene (csak azért, mert te is kaptál valamit). Sajnos nagyon régi barátokon is láttam, hogy képesek elfogadni apró ajándékoat sem, mert azt hiszik, hogy ezzel lekötelezettjeid lesznek. "

Hát ez gondolkoztatott el.

Előzmény: babi (183)
Waratah Creative Commons License 2000.06.18 0 0 187
:):)persze, hát nekem is nyilvánvaló volt, már amikor leírtam, de akkor is... Ha valakinek különleges volt az élete és tapasztalatai segítenének dolgok értékelésében, megértésében, akkor jó lenne ha azokat megírná.
Előzmény: Mumu (185)
Mumu Creative Commons License 2000.06.18 0 0 186
Nyitottam egy topicot."Bantanak otthon"cimut.Mar irtam a maganyosoknal hogy kerem segitsegeteket ha valakit vigasztalni kell majd ott es batorsagot adni Neki.
Miutan rossz tapasztalataim vannak a valodi szenvedok reagalasaval magyar tabuk temanal,mint alkohol,peldaul,nem hiszem hogy fent marad egy par alltalanos hozzaszolas utan,de megprobalom.
A lenyeg az hogy megprobaljuk hatha van aki a segitsegunket,a kollektivaet, keresi.
Mumu Creative Commons License 2000.06.18 0 0 185
Kedves Waratah,a konyvel kapcsolatos otleteidet sajnos nem tudom hasznalni.A szemelyek nincsenek a kozelbe,altalabban WErdelyben vannak,a kompromitaltsagul a tortenetem folyasabol nem kihagyhatok,masok nagyon magas,de tenyleg nagyon magas poziciokba voltak mas oerszagokba.Veluk valo kapcsoilatom megengedett nekem egy par olyan tapasztalatot mai a konyben megint nem hagyhatnam ki es arroo evidens lenne hogy csak is kulonleges modin juthattam hozza (akkor meg kell irni hogy) vagy hazudok(ami persze nem igaz)
Mumu Creative Commons License 2000.06.18 0 0 184
OK kedves Babi,megnezem,nem voltam ott de minden prudseg nelkul(a legmeszebbmenoen nem vagyok az mint hatvanontuli ferfi) nem birom a trivialitast,ezt szeretnem elkerulni.Jozsef Attila iezese meg nem szignalja a nivot,ne haragudj.
Kedves Waratah,en nem tudok tanacsokat adni Nekesd,mert csak sejtem a felallitast.Tudom hogy Te ha ilyeneket ide irsz akkor tenyleg igy is erzed es akkor paoplhatok,papolhatunk Neked barmit.Annyit hogy ha a kovetelmenyeit a mostani idokben emelkedtek akkor vagy meg jobban szereted a partnerodat vagy a koruklmenyek lettek szamodra ma mar nemakceptabilisnek.
babi Creative Commons License 2000.06.18 0 0 183
Kedves Waratah!
Szerintem ne töprengj ezeken a szinteken napokig. Valaki ezt írta, na és, akkor ez így is van? Nem lehetne ezeket a szinteket simán megfordítani? Egyáltalán, mit jelentenek ezek a misztikus szavak, hogy "egyenlőség" meg "elfogadás"?

Mumu,
Ezt írod: "A baj az lenne hogy oda kuldenenek a szex asztalhoz,gondolom van ilyen kulon a forumba es ott a dolog lefokozodna arra a nivora amit en nem irok."
Ezt most egyáltalán nem értem. Te voltál már a HUSZ-ban (Hölgyek,Urak,SZex fórum)? Ha igen akkor miért írod, hogy "gondolom van ilyen kulon a forumba"? Ha nem voltál, akkor honnan tudod, hogy milyen ott a színvonal?
Egyébként én rendszeresen oda írok. Nem szorulnak az én védelmemre, de azért elmondom, hogy megrendítő és elgondolkodtató topicoc is vannak, nem is kevés. Az egyikben például elég sokat idézték József Attilát. Remélem, ez a nívó megfelel...:-)

babi

Waratah Creative Commons License 2000.06.17 0 0 182
A barátomról. Egy másik topicban outcyber a barátság három szintjéről írt. Tényleg, vagy két napja nézegetem, és itt az én bajom. Azt monta hogy:- "az egyenlőség szintje,- az önzetlenség szintje. - az elfogadás szintje. Ezt a legnehezebb elérni. Itt már képes vagy kapni, számolatlanul. Nem érzed, hogy lekötelezett vagy, nem érzed, hogy viszonozni kellene"

Képes voltam/vagyok(?) önzetlen lenni de nem tudok elfogadni. És ahogy ezt érzem, egyre jobban rámtör a féltékenység, önzés , követelődzés és minden ami csak rettenetes tud lenni egy nőnél.

Előzmény: Mumu (171)
Waratah Creative Commons License 2000.06.17 0 0 181
Én egy kicsit földhözragadtabb vagyok mint Mumu. Ha NEKI is olyan különleges lett volna a találkozás, mint neked, akkor nem hallgatna napok óta. Igen, vannak objektív körülmények, de mint mondtad, telefon is van.
Kívánom, ne legyen igazam.
Előzmény: Alida (176)
Waratah Creative Commons License 2000.06.17 0 0 180
Tényleg nehéz így bármit mondani, mert nem ismerem a körülményeket. Nagyon abszurd ötlet megírni és esetleg elolvastatni az érintettekkel? Tudom túlságosan optimista vagyok, de azt mondtad nem kompromittáló (ok, azt is mondtad: leleplező) Persze suta az idea, mert mi van ha akár egy is azt mondja hogy így volt, de ezt ne jelenlen meg, a másik verzió meg hogy "nem is úgy történt".

A másik. Talán a szex szót felejtsük el. (na nem úgy általában, csak a topic címében!!!) ha azt mondom az egész dologban nem a szex lenne a lényeg, hanem az emberi kapcsolatok sokfélesége, akkor a férfinép mosolyog, hogy na megint egy női megközelítés.

Előzmény: Mumu (179)
Mumu Creative Commons License 2000.06.17 0 0 179
A problemanak 2 aspektusa van:
-a hiteleseg,az valobban teljes osszinteseget kerne,az erdekesege a mastoktol is ismert szemelyisegek privatumaban ,a helyzetek universalis ertelmezhetosegeben van,leleplez dolgokat amik meg a ma meg elo prominensek szamara nem kivanatos (nem kompromitalo,de nem publikus).Ha ezzen valtoztatok es ezt ugy kellene mindenkepen akkor lehet hogy egy kozepes regeny lenne belole de nem az aminek szantam
-a masik dolog ehez kotve a stilusa.Ha oneletrajz lenne tehat majdnem mindent ugy hagynek ahogy volt akkor ketssegtelenul egyes szemelyben kellene megirni,ahogy ez tortent,hiszen az eletben is csak a sajat erzekszerveimre hagyatkozhattam a megfigyeleseimben,reagalasaimban.Ha nem az akkor lehetne harmadik szemelyben irni ,a tobbi gonmdolatait,tetteit az o szempontikbol leirni.Nem tudom milyen siker lenne mert ez az elso ilyen hosszu probalkozasom lenne.Az erom a valoasag abrazolasaba lenne.
Szoval ez a dillema tartmar kb.egy eve vissza a regeny folytatasatol ,hiszen 12o gepelt oldal harmadik szemelybe le van mar irva,eleg jo.De most kellene kovetkezbnie a felnott periodusnak es itt kezdodnek a dillemak,lepnek be legalabb is regionalisan ismert alakok...
Apropo,gondolkoztam a szex toipicon is.A baj az lenne hogy oda kuldenenek a szex asztalhoz,gondolom van ilyen kulon a forumba es ott a dolog lefokozodna arra a nivora amit en nem irok.Ki kellene talalnom egy olyan problema megkozelitest ami tarsadalmi jellegu es itt tarthattom a torzsasztalon.Gondoltam a "Szexrol-komlyan"cimure is de igy is odakuldenenek.Vagy a szex szerepe az eletunkbe-gondolom szinzen oda kerulnek vele.Mit gondotok?
Waratah Creative Commons License 2000.06.17 0 0 178
A barátom egy nagyon hosszú story. NYilvánvalóan nagyon szoros kapocs, de ő is egy probléma. Egyszer majd tán belekezdek.

A regényed. Nem lehet valahogy megtalálni az arany középutat?

Előzmény: Mumu (173)
Mumu Creative Commons License 2000.06.17 0 0 177
Kedves Alida eloszor is gratulalok napodra es kivanom hogy nagyon boldog legyel!
Amit Te atelsz az egy csodalatos mindig megismetlo erzes zuhatag egy szerelem idejen.A nok tudnak igy szeretni,igy beallitani a dolgokat hogy a varas maga is(ne tagadd)borzongasal toltson el.Mar ez is egy kulonleges erzes lehet es ezert is erdemes szerelmes lenni.A varas ugy mint magaban a szexualis kapcsolatba is maga az igeret a szepnek.Elvezd ki ezeket a fiatalos erzeseket.Ha szep lesz a folytatasa azt is.De az elkeseredest is lehet melyen erezni es tapasztalatat elraktarozva tovabb vinni.Emberibb lesz az ember tole.
Most nem is kell erre gondolni.Aludj jol,almodj Kedvesedel.Olellek.
Alida Creative Commons License 2000.06.16 0 0 176
Kedves Mumu!
Igen, mindig csak várok, várom.
Amikor találkoztunk nem volt barátnője. Múlt héten sem barátnő miatt volt távol a nettől, hanem munkából kifolyólag. Hiszek neki, hinni akarok neki.
A magabiztosságom teljesen szétporladt az elmúlt 3 napban. Már nem vagyok abban olyan biztos, hogy lesz ennek folytatása. Aztán ki tudja ... percenként nézek a telefonra, hátha felhív. Egyelőre csak ennyit tudok tenni. Még felelősségre sem vonhatom, hogy miért nem szól előre, mit csinál, de azért igazán jelezhetné, mikor ér rám, s közben nem aggódom feleslegesen, s nyugodtan alszom, s nem hülyeségek járnak a fejemben, hogy, átvert és felejtsem el.

még sosem hallottam erről a színésznőről.
egyénként ma van a névnapom :)

Előzmény: Mumu (175)
Mumu Creative Commons License 2000.06.16 0 0 175
Kedves Alida(muszaly mindjart ragoznom a nevedet,Valli,mert Alida Valli volt az egyik 4o-es evek legszebb es legjobb azt hiszem olaszeredetu filmszinesznoje..) erre a kerdesre meg ebben a fazisban nehez egy biztos valaszt adni.Az hogy masnap emilbe megerositette elozo nap hangnemet,jo jelnek tartom.Az hogy most nem jelentkezik az lehet ugy ahogy Te is irod egy objektiv korulmeny ami mar elotte meghatarozta a hetvegejet,vaga az hogy van termeszetesen valakije akivel talalkozik most es benne leval hogy merre tart majd(pld.hogy mondja meg neki,pld.magaba osszehasonlit benneteket stb) de lehet az is hogy ennyi volt az egesz.
Mind a harom lehetoseget tuleled.Az elso kettot boldogan a harmadikat bolcsen mert ilyen nagyon sok van az eletben es halisztenek elobb tortenik es nem mikkor a kapcsolat bonyolodik.Most ha errol lenne szo,nehogy glorigfokald ot,mert azt szioktuk csinalni azzal aki nem minket valaszt.Folega nok az hiszik ilyenkor hogy azert nem valasztjak oket mert a partner termeszetesen jobb mint ok es hozzavalobbat valaszt.Eppen ezert no az azsioja bar nem erdemli mindiog meg.
Tehat kedves Alida,varj egy kicsit,ez a nok tradicionalis szerepe,sdajnos.
Alida Creative Commons License 2000.06.16 0 0 174
Szerelmes vagyok. S nem tudok kiigazodni rajta. :(

3 nappal ezelőtt a világ egyik legboldogabb embere voltam. Találkoztunk, megcsókolt, visszacsókoltam, kéz-a-kézben sétáltunk.
Azóta nem láttam. Találkozásunk után másnap kaptam tőle egy e-mailt, hogylétem felől érdeklődött, pozitív hangvételű volt a levél. Örültem neki. Válaszoltam rá azonnal. Másnap egész nap semmi. Gondoltam majd este. Éjjel küldtem neki egy újabb mailt. Semmi válasz. Péntek éjjel van ... Próbálok bízni benne, biztos fontos elfoglaltsága akadt, de nagyon nehezen megy. Miért kell mindig eltűnnie?

Mumu Creative Commons License 2000.06.16 0 0 173
Jo,bizonyos mertekben megnyugodtam,alltalanos jaj-od van.Szoval olyan celszerutlenseg.Ezt azert nem ertem mert olykor valamelyik topicba beszelsz baratodrol es ez azt jelnthetne hogy van ki kiegynsulyozon.
Ma en is morgok,elegedetlen vagyok,olyan helyzetbe amit azert nem tudok reszletebe elmondani mert egy olyan hosszu es tekervenyesa tortenet eredmenye amit kulon labjegyzetekkel akar egy regenyt is ki tenne.Apropo regeny,a volt titkarnom arra preszionalna hogy folytasuk a mar m,egkezdett eletregenyemet ,hiszen annyi periodust megrajzolo tortent velem es olyan ismert emberekkel voltam egyutt dolgoztam egyutt.Pont ez a problemam mert a regeny akkor lenne csak erdekes ha megneveznenk a gyereket de nem lehet ragalmazasi perek sora nelkul.Ha pedig teoretikus hosoket csinalok bewloluk akkor mar a dolog elveszti korjellemzo voltat.

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!