Nem nagyon hiszek az embert szállító csillagközi utazásban. Szerintem sokkal könnyebb feladat összerakni egy embert nyersanyagokból, mint elvinni ilyen távolságra. Emiatt aki ezt meg tudja csinálni, az nem fog embereket szállítgatni ide-oda nagy fáradsággal. Maga a feladat pedig nem a mi emberi szintünk, ehhez nem elég a mi fejünk. Lehet hogy valamiféle utódunk meg tudja majd csinálni, az is lehet hogy az az utódunk mesterséges és a mi munkánk lesz benne a fejlesztésében, de annak mi csak ősei lehetünk, mint nekünk egy egysejtű.
Talán sehová. De már most látjuk a távolabbi célokat. A Galaxis tele van csillagokkal, százmilliárdokkal. Sok van a Naphoz hasonló, ebből soknak lehet Föld-szerű bolygója. Hogy mennyinek, azt nem tudhatjuk még, de vannak asztrofizikai találgatások, melyek szerint minden G típusú csillagnak kellene legyen bolygórendszere. Egyelőre mindegy, hogy a számba jöhető bolygók száma tízmillió-e, vagy egymilliárd; mindenképp sok. Ott vannak szemünk előtt.
Csakhogy nagyon messze. A legközelebbi csillagok néhány fényévre, néhány tucat billió kilométerre vannak, tízezerszer messzebb, mint a Naprendszer külső bolygói.
Szentiványi egy "történelmi" regényében[2] vagy 10000 éve keleti gravetti őseink véletlenül feltalálják a vízen utazást, egy fatörzsön. Nem kétséges, hogy alapos gyakorlás után ugyanígy hatalmas erőfeszítéssel megtanulhattak átjutni egy néhány száz méteres vízen is (Tisza, Duna). De ha ekkor valamelyikük az esti tábortűz mellett azt állította volna, hogy egy ennél tízezerszer szélesebb víz (az Atlanti-óceán) mögött van egy még üres vadászparadicsom, akkor érdeklődve végighallgatják, de közlését nem tekintik gyakorlati tevékenységük alapjának. Mégis, 10000 évvel később Kolumbusz átjutott az óceánon.
Mindez azt sugallja, hogy ha ott vannak a használható bolygók milliói, és mi nagyon oda akarunk jutni, akkor előbb-utóbb oda is jutunk. (Mennél jobban akarunk, annál hamarább.)
1, ahhoz, hogy ilyen sebességet hintamanőverrel elérjél, nagyon közel kéne menni a tömegközépponthoz. mondjuk 1mm-re kéne megközelíteni a jupiter középpontját. csakhogy közbejön maga a bolygó/csillag :)
2, c közeli sebsség (akár 0,5c is) csak csillagközi térben lehetséges, mert a csillagok körül túl sok az anyag, ami ilyen sebesség mellett lebontja az űrhajót.
tehát a nyílegyenest leginkább pont az fogja akadályozni, hogy az útba eső csillagokat meg kell kerülni.
Egy körülfordulás a nap 'magasságában' ~250000 év. Még, ha egy 500 éves csillagközi küldetést számolunk is, ez a naprendszer mérettartományára vetitve úgy egy napnyi távolságot jelent... Ekkora távon SZVSZ a lokális tömegek sokkal többet jelentenek, mint a galaxis középpontja. Azaz nuku Hohmann, a célkereszt jellegű megközelités közelebb állhat a dolog velejéhez. Persze erősen kérdés, hogy milyen is az odavezető út: 100 fényévre igen sok csillag esik.
Kitakarósdi viszont - gravitációról beszélünk! - nincs.
Hintapalinta - nos, az út kezdetén és a végén tuti. De közben mégis mekkora sebességgel számolunk? Ésszerű útidőtartamhoz veszett sebességek tartoznak, amik nem összemérhetőek a lokális térrészben szokásos sebességekkel. Szóval ezen a részen némi problémát sejtek.
Merre menne egy ilyen űrhajó mondjuk egy 100 fényévre lévő csillag felé ? Egy célkereszt az elülső ablakon és irány-horány? Vagy ott is egyfajta Hohmann ellipszis pályán menne? Vagyis ha a cél beljebb van a Galaxis központja felé, akkor ellenkező irányba fékez és ezáltal befelé esik. Mint errefelé, ha a Vénusz az úticél. Egy spirálkarban - ahol vagyunk - milyen erők hatnak, ha az a rengeteg csillag kitakarja a központi magot? Lehet kivitelezni ez ügyben a gravitációs lendítést, mint pl. Messenger,Pluto szondák? Vagyis egy közbeeső csillag mellett elhúzni és ezáltal tovább gyorsulni?
Az ember a hardver, a lélek a szoftver. Kilistázzák, és elküldik. Persze az ember szerintem inkább analóg, vagy kvantumszámítógépre hasonlít, tehát úgy is kell eljárni vele.
A neuron - csip interfészt évekkel ezelőtt megcsinálták, fotont tudtak teleportálni, innen a dolog csak mennyiségi kérdés.
Elvileg megoldható a dolog, az antianyag gyártáshoz csak elektromos energia kell, leraknak pár millió négyzetkilométer napelemet a sivatagban, és még az se nagy probléma, ha csak napos időben megy az antianyaggyár - bár az egész annyiba kerülne, hogy abból a pénzből minden földi probléma vidáman megoldható lenne - akkor meg minek elrepülni?
Eddig egyetlen többé-kevésbé már megvalósítható módszer van, a Fred Hoyle találta ki egy scifiben vagy 40-50 éve, egyszerűen rádióhullámon kisugározzák az emberre vonatkozó összes információt, ezt egy távoli civilizáció felveszi, és összerakja belőle az embert a helyszinen.
ennyi antianyag előállításához ha tökéletes technológia lenne, annyi energia kéne, mint az emberiség jelenlegi teljes energiafelhasználása 40 év alatt. hát ez se ígérkezik olcsónak :)
Az 500 tonna anyagot könnyen össze lehet szedni hozzá, csak a másik 500 tonna antianyag megtalálása jelent némi problémát - a scifiszerzők ezt úgy szokták áthidalni, hogy sürgősen találnalk agy antianyagból álló kisbolygót.
a mágnes nem kell nagy legyen, szupravezető elektromágnesre kell gondolni. és mivel statikus mágneses tér kell, nem is fogyaszt folyamatosan, csak amikor valóban dolgozik is (gondolom arányos a részecskeárammal, amit elhárít)
antihidrogént szilárd állapotban lehet tárolni, viszonylag barátságos energiaigénnyel (hűtés kell neki). a távoltartásra a hidrogén diamágnesességét használnák. ez az energiaigény elenyésző a gyorsításhoz szükségeshez képest. így is 2200 tonna üzemanyag kéne a 100 tonnás hajótesthez.
Nem mondtam, hogy ramjet! :) Csak azt mondtam, hogy hasonló problémákkal küszködik. A ramjethez hasonló problémája, hogy rengeteg energiát kell fordítania a nyersanyagának szállítására. A ramjetnél a nagy mágnes az anyagbefogadásra kell, a Valkyrenél pedig, hogy a több száz tonna antianyagot rögzíteni tudja, és együtt cipelni az űrhajóval. Ehhez pedig ismét csak energia kell, amit vagy lehasít a meghajtásból (és ekkor oda a csodás gyorsulásnak), vagy ismét jönnek a nagy felületeket igénylő energiagyűjtők.
Vajon mennyire kell áramvonalasnak lennie egy ilyen űrhajónak, mert a csillagok közti térben a cm3-ként 2-3 atom is nagyon nagy pofont tud adni a karosszériának ? Fénysebesség felénél már nem lehet elhanyagolható ez sem.
Millió ilyen ramjet jellegű cuccos van. Én úgy vettem észre, hogy az egyik legnagyobb közös probléma mindnél, hogy a befogott részecskéket le kéne tudni lassítani az űrhajón belül, különben nem tudjuk őket ütköztetni... Ha meg lelassítjuk őket, az azt jelenti, hogy közben az űrhajót fékezzük... Másik közös probléma a befogó mágneses tér előállítása, aminek után számolva mindig akkora mágneses terek jönnek ki, amelyek jóval meghaladják bolygónk terét is...
egy charles pellegrino nevű kétes hírű scifi szerző olyan űrhajót tervezett, ami 2g gyorsulással 0,92c-re gyorsulhatna fel. vannak benne elég vad ötletek, de nincs benne semmi, ami durván ellentmondana a mai tudásunknak.
