Keresés

Részletes keresés

pirinyócsipa Creative Commons License 2020.01.06 0 0 15891

"Ti mit tennétek ilyen esetben?"

 

Munkaügyi bíróság.

Ügyvédhez elmenni és megíratni egy felszólító levelet.

 

Mert ez így szívatás, ehhez nincs joguk.

Előzmény: quckyy (15890)
quckyy Creative Commons License 2020.01.05 0 0 15890

Sziasztok,

 

tanácsra lenne szükségem, hogy ti mit tennétek a helyünkben.

Párom felmondott a munkahelyén, mert idegileg megpróbálták tönkretenni, sajnos ez részben sikerült is. A két hónapos felmondási idejét betegállományban töltötte. December 31-ig kellett volna leadnia a nála lévő dolgokat és elszámolni a nevén lévő informatikai eszközökkel. Decemberben 2 alkalommal is bement előre egyeztetett időpontban, hogy ezt megtegye. Először kiderült, hogy nem tudja elintézni, mert munkahelyi ünnepség van és mindenki arra megy, ezt "elfelejtették" mondani, mikor időpontot egyeztettek. Második alkalommal közölték vele, hogy az utolsó napon tudják elintézni a nevén lévő informatikai eszközök átadás-átvételét, így akkor sem tudott szinte semmit intézni és a többi nála lévő apróságot sem vették át tőle. December 31-én felhívta az informatikai osztályt, hogy akkor menne aláírni a papírokat, akik közölték, hogy ők semmit nem tudnak az egészről, nekik nem szólt senki, hogy intézniük kellene, utánanéznek. Nem sokkal később visszahívták, hogy nem tudtak semmit intézni, majd januárban egyeztessenek. Január 2-án ismét érdeklődött, amikor először nem tudtak még mindig semmit, majd visszahívták, hogy most kapták meg a papírokat, és ettől az időponttól kezdve 7 munkanapjuk van intézkedni, majd szólnak. A főnökei lapítanak mint az a bizonyos a fűben, szabadságon vannak, most nem érnek rá, stb. Az egyetlen pofátlan reakció az volt, hogy miért az utolsó pillanatban akarta elintézni. Addig elméletben a fizetését és a kilépő papírjait nem kapja meg, amíg le nem számol.

2-án küldtünk nekik egy mail-t melyben leírtuk, hogy mivel 31-én megszűnt a munkaviszonya, legyenek kedvesek a törvényben meghatározottak szerint 5 munkanapon belül elutalni a fennmaradó bérét és a papírjait megküldeni, ugyanis egyáltalán nem az ő hibája, hogy nem tudott leszámolni. Ennek az e-mailnek a kibővített változatát, a nála lévő apróságokkal együtt postára adtuk szintén 2-én. Természetesen reakció nem érkezett a mail-re.

Ha jól tudom a kormányhivatalba sem tud addig intézni semmit, amíg nem kapja meg a papírjait. 

 

Ti mit tennétek ilyen esetben?

W_B Creative Commons License 2020.01.04 0 0 15889

"Minden munkaadó ott húz le, ahol tud. Aztán van ahol "megfizetnek", csak bunkó gyökér a felettes vezetőd, meg a tulajdonos is és rájössz hogy rejtett kamerákkal is megfigyelnek...

De van ahol úgy képzeli el a tulaj hogy te vezesd a kócerájt, hogy 4 órás minimálbér bejelentve, a többi zsebbe, de igazából heti 7 napot bent vagy, és még a kis szabadidődben is az idióta kérdéseivel zaklat telefonon.

 

Semmiféle bérfelzárkózás nincs, van ahol az új többet kap, mint a régi."

 

Ehhez pontosan ketten kellenek:

1. a Munkaadó

2. a Munkavállaló.

 

"De van ahol úgy képzeli el a tulaj hogy te vezesd a kócerájt, hogy 4 órás minimálbér bejelentve"

 

Ha te (Munkavállaló) belemész, akkor miért NE csinálná így?

Elvállalod így és ennyiért a munkát?

Igen!

Akkor miért adjon többet..?

 

Egyébként a Munkaadók is írhatnának ilyen listát a Munkavállalókról. :-D

Előzmény: Zeki_ (15888)
Zeki_ Creative Commons License 2020.01.04 0 0 15888

Te hol élsz?

 

Volt munkahelyemet olyan rosszul érintett az évi kötelező minimálbér meg garantált bérminimum emelés, hogy pár éve azt csinálták, hogy MÉGSE kelljen több pénzt adniuk, hogy a készenléti pótlékot levették a törvényi minimumra.

Tavaly meg a cafeteria változások után a 10 éve ott dolgozó műszakvezető kevesebb bért kapott hónapokig, mint a diák, akinek alig volt munkája, de munkaórában lehetett kis túlórája. Azt meg szerettek, mert egy moziban jegyet tépni, meg termet takarítani nem egy nagy megerőltető munka. 

 

Minden munkaadó ott húz le, ahol tud. Aztán van ahol "megfizetnek", csak bunkó gyökér a felettes vezetőd, meg a tulajdonos is és rájössz hogy rejtett kamerákkal is megfigyelnek...

De van ahol úgy képzeli el a tulaj hogy te vezesd a kócerájt, hogy 4 órás minimálbér bejelentve, a többi zsebbe, de igazából heti 7 napot bent vagy, és még a kis szabadidődben is az idióta kérdéseivel zaklat telefonon.

 

Semmiféle bérfelzárkózás nincs, van ahol az új többet kap, mint a régi.

Előzmény: fodorkabp (15883)
Replay Creative Commons License 2020.01.04 0 0 15887

Ha ezt írnád neki, akkor is jönne újra ugyanazokkal a kérdésekkel. Volt már rá példa, hogy kapott tanácsokat, de újra kezdte.

Előzmény: W_B (15886)
W_B Creative Commons License 2020.01.04 0 0 15886

Nyilván azt a választ várja, hogy de igen, a minimálbér emelésével az összes fizetés együtt nő. :-)

Előzmény: Replay (15885)
Replay Creative Commons License 2020.01.04 0 0 15885

"Nálunk pedig pont ez történik zárul az olló, már alig párezer forint választ el a minimáltól.

Jövőre a minimál alatt leszek ha akkor is 10 %-kal emelnek."

 

Akkor jövőre számíthatsz béremelésre, mert minimál alatt nem lehetsz.

 

Amúgy mi a célod azzal, hogy havonta felteszed ugyanazokat a kérdéseket?

Előzmény: fodorkabp (15883)
W_B Creative Commons License 2020.01.04 0 0 15884

Te már párszor feltetted itt ezt a kérdést, nem..?

 

Amit írtál, az a szocializmusban, vagy a közszférában (ami félig szocializmus) igaz.

 

Mndenhol máshol két félem múlik a fizetés: a munkaadón, és a munkavállalón.

A munkaadó igyekszik minél kevesebbet fizetni, a munkavállaló szeretne minél többet kapni. Aztán valahol középpen találkoznak.

 

A megoldás: menj be a munkaadódhoz, és mondd meg neki, hogy emeljen.

Nem árt, ha némi muníciót is fel tudsz hozni: de NE azt, hogy a minimálbéreseknek emelt, hanem azt, hogy a Te munkád milyen jó.

 

Ha emel, örülsz, ha nem, akkor keress másik helyet.

Ha máshol sem kapnál többet, akkor fogadd el, hogy ennyi a te értéked a munkaerőpiacon.

Előzmény: fodorkabp (15883)
fodorkabp Creative Commons License 2020.01.04 0 0 15883

Üdv!

 

 

A minimálbér emelésének adott munkahelyen belül nem kéne bérfelhúzó hatásának lennie a nem minimálosokra nézve?

A minimál évről évre nő 8-10%-kal. Most is 8% emelés lesz.

Aki minimálos nálunk annak évről évre emelnek. Aki nem minimálos, annak meg semmit, hiszen a cég azt mondja őt erre az emelésre már semmi se kényszeríti.

A kérdésem: a minimál emelésnek nem kéne bérfelhúzó hatásúnak lennie munkahelyen belül?

Hiszen ami gazdasági szakembert erről eddig hallottam nyilatkozni azt mind azt mondta hogy van egy olló a minimál - nem minimál között és a cégek nem engedhetik meg maguknak hogy ez az olló teljesen bezáródjon vagyis eltűnjön a differencia a két bér között.

Nálunk pedig pont ez történik zárul az olló, már alig párezer forint választ el a minimáltól.

Jövőre a minimál alatt leszek ha akkor is 10 %-kal emelnek.

Hol a bérfelhúzó hatás?

ÁsítóSárkány Creative Commons License 2019.12.18 0 0 15882

Azért várhatóan egy idő után elfogy a türelem, simán lehet belőle fegyelmi, bérlevonás, azonnali felmondás ... akár még kártérítési pert is kaphat a nyakába a kolléga...

Ha meg akarnak egyezni a szünetben, annak meg a fizetés nélküli szabadság megegyezés alapján a bevett módja...

Előzmény: ellenor44 (15880)
beauvois Creative Commons License 2019.12.18 0 0 15881

Nagyon úgy néz ki, a kollégád kihasználja az előnyös piaci helyzetét. Hülye lenne felmondani, ha munka nélkül is megkapja a pénzét.

 

Jogilag: bűncselekményt nem követ el vele, ez a munkáltató és a munkavállaló közötti polgári ügy, semmilyen hatóság nem fog vizsgálódni.

 

A munkavállaló kötelessége, hogy a munkavégzés helyén munkavégzésre alkalmasan megjelenjen. DE ha a munkáltató anélkül is fizet, az ő dolga, más nem szólhat bele (legfeljebb a cég tulajdonosa). Ha a cég túri, az ő dolga, te nem igazán szólhatsz bele.

Ha nem tetszik a cégnek a helyzet, megvannak a jogi lehetőségei (pl. azonnali felmondás + kártérítés, ha igazolni tuja a kárát). A bizonyítási teher a munkáltatóé. Bár egy hónap lógás már elég jó indok egy kirúgáshoz.

 

Előzmény: ellenor44 (15880)
ellenor44 Creative Commons License 2019.12.17 -1 0 15880

1 hónapja nem jár be a kollegám mert nem kapott béremelést? De nem mond fel?


Jogász szemmel mit mondtok erre nagyon kíváncsi vagyok!
Kollegám azt mondta a főnöknek béremelést kér nem csak úgy valamennyit hanem konkrét összeget.
Nem kapta meg, semmit se kapott.
Erre közölte hogy oké de ő addig be nem jön míg nem kapja meg.
És hazament és vissza se jött. 1,5 hónapja (nov 1 óta) tart ez az állapot, nem jár be és kész.
Nincs szabin (nem vett ki) csak nem jön be. És nem mond fel, telefonban annyit mondott hogy nem mond fel rúgják ki ha akarják. Ez volt az össz kommunikációja úgy nov eleje óta.
És itt jön a csavar amit nem értek. Nov 1 óta nem jött be, önhatalmúlag.
És mégis, dec 10-én a nov bérét hiánytalanul megkapta. (a várt emelést nem, de a szerződéses bért igen)
És nem mond fel és nem jön be. A cég meg valamiért nem igazán akarja kirúgni. Naponta elhangzik hogy ha holnap nem jön be megy a felmondólevél neki postán! De ez a duma megy 1 hónapja.

Tehát per pillanat ő az okos a történetben a cég meg a barom, mert nincs benn nov 1 óta és a bért mégis az utolsó fillérig megkapta 0 munkával.
(miért nem rúgják ki? mert egy olyan munkakört tölt be amihez egyes egyedül neki van meg a képesítése és ugyan be lehet állítani a helyére képesítés nélkülit is, de ha jön egy munkaügyi razzia nem árt ha van ott valaki még ha csak papíron is van ott, akinek a végzettsége is megvan a munkakörhöz. ezért nem rúgják ki. na de akkor ez így ítéletnapig is mehet!)

Jogászok! Erre az egészre mit lehet mondani?

Köszönöm

Lajos Baranyi Creative Commons License 2019.12.10 0 0 15879

Köszönöm a választ, sokat segítettél, megerősítettél néhány dologban!

Előzmény: ÁsítóSárkány (15878)
ÁsítóSárkány Creative Commons License 2019.12.10 0 0 15878

A csalás tudtommal közvádas... arról nem is beszélve, hogy egy munkáltatót érintő csalás könnyen együtt járhat költségvetési csalással is az meg aztán végképp közvádas... Netalán lehet, Lehet, hogy a munkáltató ezért nem akar eljárást? Persze lehet olyan félelem is, hogy ha egyszer beindul a dolog, akkor aztán górcső alá veszik őket és minden apróságba belekötnek...

Előzmény: Lajos Baranyi (15876)
Lajos Baranyi Creative Commons License 2019.12.09 0 0 15877

Kizárt, hogy egy helyen melóznánk, ugyanis ebben az esetben nincs bűnsegéd. Nem, nem álnév. 

Előzmény: Jahno (15874)
Lajos Baranyi Creative Commons License 2019.12.09 0 1 15876

Úgy tudom, a magánvádas bűncselekmények a a könnyű testi sértés, magántitok megsértése, levéltitok megsértése, rágalmazás, becsületsértés és kegyeletsértés. A csalást ezek között nem találtam meg. Tehát ha az elkövető anyagi haszonszerzés miatt a munkáltatóját tévedésbe ejtette, és ezzel a munkáltatónak kárt okozott, akkor ez magánvádas, vagy közvádas bűncselekmény? Tehát a kérdés az, hogy ha nem én vagyok a sértett, és a munkáltató esetleg nem kíván eljárást, hanem azt "házon belül" óhajtja rendezni, akkor a feljelentés alapján nem is kezdődik nyomozás? 

 

Előzmény: ÁsítóSárkány (15875)
ÁsítóSárkány Creative Commons License 2019.12.09 0 0 15875

A kérdésed arról szól, hogy az adott bűncselekmény közvádas vagy magánvádas-e.

Közvádas cselekmény esetén bárki tehet feljelentést.

Magánvádas esetében csak sértett tehet feljelentést (sértettből persze a cselekményt nem ismerve több is lehet)

Előzmény: Lajos Baranyi (15873)
Jahno Creative Commons License 2019.12.09 0 0 15874
Na, nálunk melózol és álnéven nyomod? Én csak bűnsegéd vagyok. De folytatólagos.
Előzmény: Lajos Baranyi (15873)
Lajos Baranyi Creative Commons License 2019.12.09 0 1 15873

Nem teljesen munkajogi kérdés, de munkáltatót is érint. Arról szeretnék érdeklődni, hogy ha tudomásomra jut egy bűncselekmény elkövetése, akkor is tehetek feljelentést, ha nem én vagyok a sértett? Feltétele a nyomozás megindításának, ha a tényleges sértett, akit csalással jelentősen megkárosítottak, (1,5-2 millió Ft.-) egy munkáltató, és nem akar az ügyből rendőrségi eljárást? Ha a sértett munkáltató benyeli a kárt, és nem akar ügyet, attól még a bűncselekmény megvalósult, nem? 

Csokis Creative Commons License 2019.12.05 0 0 15872

Ez így szokott lenni. (Nálunk is ez van.) Vagy megelégszel a langymeleg vízzel, és maradsz, vagy keresel másikat. Én sem mozdultam, mert a jó munkahelyi légkört elég sokra tartom, és itt az van. Viszont hónapok óta keresünk embert az ősszel nyugdíjba ment kolléga helyett, de azért a pénzért, amit feldobott a HR, nem találunk. Lassan azért nekik is leesett a tantusz, és elkezdték emelgetni az ajánlott bért, most talán lesz valaki. De ebből meg borítékolható a bérfeszültség, úgyhogy lehet, hogy nekünk is "leesik" valami.

Előzmény: Jahno (15871)
Jahno Creative Commons License 2019.12.04 0 0 15871

Képletesen elégedetlenkedni sem kell, van kérdőív, felmérés, értékelés úgy kb. 3 alkalommal, ez annak a része. Aztán van ahol a főnök megmondja a frankót, hogy skacok, a szoksásos van, odafentről azt mondták, hogy most nem fér bele a keretbe. Vagy a cégen belül a legnagyobb emelés is annyira minimális, ami említésre sem méltó. De még mindig nem az értékről, hanem az emelésről van szó (:-

Előzmény: W_B (15870)
W_B Creative Commons License 2019.12.04 0 0 15870

Nézd, béremalés alapból nem jár.

Adható.

Ha a munkavállaló elégedetlen, akkor első körben érdemes a munkáltatójánál jelezni; akár csak bemenni a főnökhöz, és megkérdezni, hogy mire számíthat.

Ha jól teljesít, akkor fel lehet ezt is érvként hozni.

 

Sokszor már ez az első pont elmarad, nem szólnak hanem várják a csodát, meg háborognak a netes fórumokban.

 

Ha végképp nem tudnak dűlőre jutni, akkor keresni kell másik helyet.

Ha nincs, akkor el kell fogadni, hogy ez a hely a lehető legjobb, ennyi az értéked a munkaerőpiacon.

Előzmény: Jahno (15869)
Jahno Creative Commons License 2019.12.04 0 0 15869

Ott sem tudja mi lesz a körülmény, az emelés és amúgy ugyanennyit kapna? Én most 3szor megcsináltam, jelenleg kevesebbet is keresek, mint amivel hárommal ezelőtt kezdtem :-D Egy persze nem mérvadó, de pár céget és kollégákat kifaggatva ez nem olyan egyszerű, meg az sem, hogy pont most pont Neked majd minden sarkon lesz melóhely. Mellettem idén páran felmondtak, van aki erőből, van aki tudatosabban, aztán sokan kisebb-nagyobb vergődés után még vissza is jöttek. Aztán négy cégnél az is előfordult, hogy valamelyik nagyobb arc kivált, saját céget csinált, 100-300 főseket és az előzőtől hordja el az emebreket. Meg ezek kombinációi, de azt nem lehet kijelenteni, hogy csak úgy több pénzért hirtelen le lehetne lépni bárhonnan. Szóval persze, keresni lehet, fotelből is érteni, aztán mikor mutatni kellene három konkrét példát akkor menne a hümmögés, mert nem az én dolgom és nem kaparom ki másnak a gesztenyét. Esetemben 2 éve pld. a leglkisebb és legnagyobb ajánlat közt eleve több, mint 5x szorzó állt, írásos ajánlatok nagyjából -20%-tól indultak, amikor nem is tudták mennyivel esnék be, csak "ez az ajánlatunk". Ez másnál nyilván a képességek és lehetőségek szerint szűkebb sávot, jóval kisebb számokat jelent. Elmúlt 5 évben pár melóhelyen így vagy amúgy megfordultam, 500-1000+ fős cégek, ahol teljesen általános volt legalább a cég nagy részének nem túl látványosan emelni. Oszt ott dőlt a külföldi tőke, verseny szektor, EU-s pénzek, támogatás, befektetés, nagyzene.

Előzmény: W_B (15868)
W_B Creative Commons License 2019.12.04 -1 1 15868

Ha neki ez nem megfelelő, akkor keressen másik munkahelyet.

Mi tartja vissza?

Előzmény: Jahno (15867)
Jahno Creative Commons License 2019.12.04 0 0 15867
És mit csináljon, toporzékoljon? Nem mondom azt, hogy esetünkben pár kolléga nem tudott átmenni több lecsóért más helyre, de általában nem ez a jellemző.
Előzmény: W_B (15866)
W_B Creative Commons License 2019.12.04 0 0 15866

Ehhez ketten kellenek:

1.) a munkaadó, aki kevés fizut ad;

2.) a munkavállaló, aki ennyi fizuért hajlandó dolgozni.

 

Az, hogy te még ott dolgozol, annak ellenére hogy nem emelt, ez őt igazolja.

Előzmény: jógás44 (15863)
Jahno Creative Commons License 2019.12.04 0 0 15865
Sőt, őt ismerős cégnek hagyják elmenni, mert jön olcsóbb, vagy két pozícióra egy, vagy papíron alacsonyabb a beosztás, de magasabb szintű munkát kell végeznie. Szerintem ez mindenhol így van.
Előzmény: jógás44 (15863)
Replay Creative Commons License 2019.12.04 0 1 15864

Nem kell vele foglalkozni. Havonta idejön egy új nickkel és leírja ugyanazt és hiába írnak neki bármit, mindig van ellenvetése.

Csak azokat sajnálom, akik tényleg rászánják a szaktudásukat ebben a fórumban és komolyan veszik és adnak tanácsokat.

És nem csak itt trollkodik, hanem az nlc-n és a gyakorikérdéseken is (ott már csak úgy hívják, hogy munkaügyi troll).

 

 

Nem is értem mi az értelme ennek. Mindenki azt tanácsolja a végén, hogy keressen másik munkahelyet, de valamiért ez így kényelmes vagy kamu az egész. (A pár hozzászólással korábbi téma, hogy a kolleganőjét kiléptették a tudta nélkül, szintén ugyanő.)

Előzmény: Garfield007 (15862)
jógás44 Creative Commons License 2019.12.04 0 1 15863

„Akkor ezért nem emelik a béreket. Hülye lenne...“

Tehát szerinted azért nem emelnek mert az emberek helyben maradnak nem mennek el?
Hát tévedsz. Őrületes a fluktuáció állandó a hiány. AZ egy dolog hogy ÉN a helyemen vagyok 4 éve de ez nagyon kevesekről mondható el. Most vettek fel okt elején pár új embert. Már egyik sincs itt.
Szóval nekem úgy tűnik nem igazán van összefüggés  a nem emelés és az elmenetel között. Mert lám sokan elmennek-és? emelnek nekik hogy maradjanak? Nem. Menjenek. Miközben lassan összeomlik a hely az emberhiány miatt.
Az állandó hiány józan logika alapján azt kéne eredményezze hogy a cég emeléssel igyekszik elejét venni a fogyásnak (mert mi van ha akkora lesz a fogyás hogy leáll az egész szarság).
De nem. Nem emelnek akkor se. Inkább menjen mindenki majd bezárunk (elhangzott a főnöktől) de akkor se emelünk.

Logika ebben? Én nem látok.

Előzmény: Garfield007 (15862)
Garfield007 Creative Commons License 2019.12.04 -1 0 15862

Budapesten 4 éve dolgozol egy helyen, emelés nélkül? Akkor ezért nem emelik a béreket. Hülye lenne...

Megfejtettük.

Előzmény: jógás44 (15860)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!