Útkeresés: Az agresszív kereséssel mintha felhagytam volna, ami úgy érzem jót tesz a "cél" elérésének, de azért továbbra is erősen foglalkoztat a dolog, csak mintha jobban a földön állnék e tekintetben. Végülis ez is benne volt az alapkérdésemben. De tisztulnak a dolgok, legalábbis úgy látszik.
Élet: Nem egészen. Többnyire "I have a strong feeling of displacement". Ami simán lehet akár az agyam játéka, vagy egy helyénvaló megérzés is (amit persze nem tudok értelmezni, hiába boncolom).
3 év: ami konkrét, az a függetlenedés a szülői környezettől (anyagi, szellemi), a többit nem igazán tudom számbavenni, az mind a szellemi érés, világhoz való hozzáállás témakörében történt (vagy hiszem, hogy történt).
ebben pont az a szép, hogy a fejlődés során sokan kiválnak a játékból, mert jön valami eredeti ötlet amit újra fel lehet venni, hordani. szerencsére ezzel helyet adnak másoknak és azok, aki addig nem jutottak hozzá, végre felölthetik magukra, mint egy kidobott ruhát
Sem a topictól, sem Sportembertől nem idegen, hogy előjöjjünk itt személyes, belemenős dolgokkal kéretlenül, előzmény nélkül, ha kéred, előkeresem, hogyan oktatta ki Sportember Crayennet. Ettől még lehet számodra gusztustalan, mindenesetre nem példa nélküli.
Úgy is, mint programozó, mondd meg nekem te: mi abban a nyakatekert, hogy ha felteszem neked a kérdést, hogy "tényleg olyan nehéz feldolgozni, hogy X?", Akkor ezzel egyben állítom is, hogy "X"? Szerintem ez éppen hogy tök világos és pofonegyszerű. Nem tudom, mit tett volna hozzá a hozzászólásomhoz, ha a kérdés elé még beszúrom azt az állítást, hogy "Szerintem te egyszer régen nem bírtad elviselni Sportit."
Egy lépéssel kevesebbet tettél meg, mint amire utaltam a "nyakatekertséggel". "Tényleg olyan nehéz...?" Milyen nehéz? Hogy hülyeséget/gonoszat/értelmezhetetlent írtam? Ezzel a kérdéssel ignoráltad amit írtam és azt sugalltad, hogy azért írtam amit, mert nem tudom feldolgozni, hogy... (Nem az volt a bújtatott állítás, hogy nem bírtam elviselni, hanem az, hogy azért írtam amit, mert nem tudtam feldolgozni. Nem magyarázom tovább, végülis a te szöveged, biztosan érted, amit írtál.) Nem tudom, ezek alapján érthető-e, hogy miért "pirítottam rád", szerintem szabad kikérnmi magamnak, ha valaki így próbál lekezelni, beszélni velem.
A következő mondat nagyon is következik, legfeljebb az előítéleteddel ellenkezik. Sportemberrel nem valamiféle ellenem elkövetett bűne miatt szakítottam meg a kapcsolatot, mint ahogy feltételezted (valójában kijelentetted, kiindulásul használtad, még tanácsot is adtál rá alapozva), hanem mert nem tudtam már bízni benne, pedig a kapcsolatunk kifejezetten bizalmas volt azelőtt. Ha bántott is, nem a bántás az, ami távol tart tőle, hanem a tudat, hogy a bántás előbb vagy utóbb meg fog ismétlődni. Ebben az értelemben mondom, hogy nem tudom, hányadán állok vele: nem tudom, mikor fog elkezdeni gecizni ok nélkül, amikor a legsebezhetőbb vagyok.
Miért könyörtelenség, ha megkínzok egy nőt tüzes vassal, mert meggyőződésem, hogy a gonosz szellem, aki boszorkánnyá teszi őt, csak így megy ki belőle?
Erre meg csak akkor válaszolok, ha megmutatod, hogy hamis meggyőződésből valaha is kínoztam Sportembert, addig meg csak amolyan maszatos hangulatkeltésnek tekintem, mint azt, hogy voyeurködésnek nevezed, ha elolvasom egy ismerős blogját, de nem írok bele.
tapasztaltál már olyat, hogy korábbi személyiségedet állítottad magad elé, mint visszatérés a paradicsomba. mikor még olyan rendes kissrác voltál és szép volt a világ? mikor rágondolsz, azt mondod: ott tértem le a helyes útról, oda kell visszatérnem. erről csak annyit, hogy a tudat is szemét módon át tud ám verni, saját magadnak is állithatsz csapdát és lazán belesétálsz. elöször magadra hallgatsz, aztán mindenki másra, aztán megint magadra és végül már magadra sem. az alkalmazkodóképesség vagy veled születik és akkor tök felesleges fejleszteni (mert a saját magadhoz való alkalmazkodás látná kárát) vagy ha nincs és akkor tök felesleges rajta gondolkodni.
:) A jellemrajzod alapján már most multi picsának érzem magam. Tehát nem kell rágódnom a témán többet, elfogadom az állást. :))
Hát lehet, hogy igazad van és tényleg nem értek még megrázkodtatások, meg nem is volt olyan szar gyerekkorom mint sportinak. Meg az is elképzelhető, hogy ugyan azt fogom csinálni a gyerekemmel (gyerekeimmel), amit anyámék, de nem fogom bánni, mert nagyon nem kúrták el a dolgot. Nem lettünk a tesómmal pszihopaták, perverzek, személyiség zavarosak, meg mittom én...
Teljes, egészséges felnőttnek érzem magamat, helyt állok a társadalomban és azon kívűl is. :))A magánéletem sem volt soha zűrös, mindig képes voltam kapcsolatban élni.
Szóval sikerült eddig elég könnyedén vennem az akadályokat az élet minden területén, úgy érzem.
Én vagyok az egészséges, alkalmazkodó, példamutató, formálható, engedelmes állampolgár :)
Tehát ha így elrontom a gyerekemet, hát istenem. Nem lesz belőle messiás. Mária sem arra vágyott hogy meghaljon a fia egy csomó ismeretlen miatt.
Ja és a szüleim nem hülyék, csak sokmindent hülyén látnak. Attól még nem fordultam el tőlük és tök jóban vagyok velük.
Spori:
Egyébként, most elgondolkodtam azon, hogy mi lett volna, ha pl. József Attilát meggyógyítják és el ment volna dolgozni valami jó kis munkahelyre?
Oda akarok kijukadni, hogy amikor látom, hogy emberek mennyire készen vannak attól, hogy nem tudnak normális emberekhez hasonlóan élni és mégis megfeszülve próbálkoznak (pl. pszichoterápia), akkor eszembe jutnak mindig J.A. meg társai.
Valóban rossz nézni, átélni meg pláne, mikor nem tudsz helyt állni, beilleszkedni, stb., meg még magadat sem érted, de szerintem pont nem is kéne erre törekedni (mármint magadat azé próbáld meg megérteni) és talán ez egy jó irány lehet ahhoz, hogy megnyugodj.
Ne akarjá multi droid lenni!!! szerintem. de én csak egy felszínes, kényelemben élő kislány vagyok, nem muszáj rám halgatni ;) pusz!
Bruce Sterling ezt a sztorit 1988-ban írta meg, a címe Islands in the Net.
A céget a könyvben Rhizome-nak hívják.
Szia, pokemon01!
Az az érzésem, még előtted van egy-két rázós helyzet. Legalábbis remélem. A gyerekkorhoz való reflektálatlan viszonyod a gyerekkori traumák feldolgozására alkalmatlan. Ugyanis a gyerekkorban (főleg a beszéd kialakulása előtt) beszedett súlyosabb dolgok a személyiségbe mélyen, nehezen reflektálhatóan beépülnek: tehát ott vannak annak a személyiségnek a gyökereinél, meghatározva annak érzelmi reakcióit, gátoltságait, érthetetlenségeit, aki szerinted "rájön, hogy amit eddig a szülők mondtak az faszság, és elkezdi a saját szemléletét felépíteni és aszerint élni". Ez sajnos nem nagyon megy. Amíg a szüleidtől kapottakat az "ezek faszságok" jellegű átfogó elutasításnál jóval differenciáltabban és valósághűbben nem érted meg, addig nem tudsz a hatásuk alól kiszabadulni, és az a sajnos nagyon is szokványos eset történik meg veled, hogy bár kamaszkorod végétől a szüleid ELLENÉBEN igyekszel felépíteni az életvilágodat, egyszercsak (valamikor negyven körül, tipikusan a saját gyerekeddel kapcsolatban) rádöbbensz, hogy tulajdonképpen ismétled, amit ők csináltak veled. Vagy ami még rosszabb, észre sem veszed.
Az aromo féle hajrá, előre, rajtad múlik, és a Sporti által nyilvánosan végzett rendkívül tiszteletre méltó önismereti munka között semmiféle ellentmondás nincsen. Igen, rajta, előre, rajtad múlik, hogy feltárod-e, hogy személyiséged gyökereibe milyen betegítő hatások épültek be, igen, rajtad múlik, hogy a szüleid nem rosszindulatból tették, amit tettek, hanem mert képtelenek voltak máshogy csinálni, és igen, rajtad múlik, hogy sikerül-e eljutnod az önreflexió olyan szintjére, ahol talán már van rá valamiféle remény, hogy nem követsz el hasonló súlyos hibákat. Szabad a pálya.
Egyébként félsz, hogy nagyon multi picsa leszel és elvakítanak a fitnesszbérlettel? Ez komoly? De attól nem félsz, hogy ha csak annyit mondasz a szüleidre, hogy hülyék, akkor meg fogod ismételni a hülyeségeiket? Sajátos.
Szia, Aromo!
Gratula.
Most akkor kicsit erősebb szavakat használok: szerintem mélyen gusztustalan, ahogy egy Ványa által felvetett kérdésre adott általános válasz kapcsán belekötöttél Sportiba, bevonva ebbe a blogját is, ahova te egyébként nem írsz, és amit esetleg ő nem akart volna ide behozni.
És, sajnos, azt is kell mondanom, hogy az indulati keveredés továbbra is ordítóan jelen van (ezt talán úgy lehetne direktebben mondani, hogy szerintem mellébeszélsz, de akkor hozzá kéne tenni, hogy valszeg nem szándékosan).
Úgy is, mint programozó, mondd meg nekem te: mi abban a nyakatekert, hogy ha felteszem neked a kérdést, hogy "tényleg olyan nehéz feldolgozni, hogy X?", Akkor ezzel egyben állítom is, hogy "X"? Szerintem ez éppen hogy tök világos és pofonegyszerű. Nem tudom, mit tett volna hozzá a hozzászólásomhoz, ha a kérdés elé még beszúrom azt az állítást, hogy "Szerintem te egyszer régen nem bírtad elviselni Sportit."
És ennek fényében mondd meg nekem te: miért volt fontos rámpirítani, és közölni, hogy jobban szereted az egyeneset? Talán elbizonytalanodtál ebben, most hogy újra megnézted, amit Sportinak írtál? Talán azt gondolod, hogy én nem szeretem az egyeneset? Nem lett volna egyenesebb ezt mondani, a saját preferenciáid felemlegetése helyett?
A következő mondat szintén nagyon nem következik. Azt gondolom, általánosságban, hogy ha valaki átvág, becsap, kihasznál (bűnt követ el ellenem, pedig én jó vagyok hozzá), akkor tök szokványos reakció, hogy leveszem a kezem róla, "bezárok ajtót ablakot önvédelemből", nem állok vele többé szóba, és ha a kíváncsiságomat afféle voyeur módjára ki is elégítem, annyit azért már nem ér nekem az az ember, hogy megszólítsam... és egyáltalán nem biztos, hogy egy ilyen epizód után csak a haragosság vagy a kibékülés lehetséges. A harag, az olyan, hogy idővel a legtöbb esetben elmúlik. Ráadásul sokaknál tiltva van (különféle gyermekkorban keresendő okokból, lehet nevetni) - az ilyen emberek (akik nagyon sokan vannak) gyakran maguk elől is eltitkolják, ha haragudnak valakire.
És végül: "XY olyan fickó, akivel sosem tudhatom, hányadán állok, EZÉRT csuktam be ajtót ablakot, önvédelemből": innen elég nyilvánvalóan valami hiányzik, nem hiszem, hogy a kiszámíthatatlanságra önmagában az önvédelemből elzárkózás lenne a reakciód. Gondolod, ha találkoztál volna Jézussal, Buddhával, Lin Csi apáttal, tudtad volna, "hányadán állsz" velük? Nem volna önteltség így gondolni? Nem lett volna egyenesebb (ha már azt szereted) arról beszélni, hogy valójában mi volt a bajod Sportival, ha már egyáltalán?
Miért könyörtelenség, ha megkínzok egy nőt tüzes vassal, mert meggyőződésem, hogy a gonosz szellem, aki boszorkánnyá teszi őt, csak így megy ki belőle?
Aromo, tényleg ennyire nehéz feldolgozni, hogy nem bírtad elviselni Sportit?
Milyen nyakatekerten bújik meg az állítás a kérdésben! Jobb szeretem az egyenest, de azért: tényleg nem volt könnyű feldolgozni, de évekkel ezelőtt megtörtént, azon melegében lezártam és nincs kétségem afelől, hogy jól tettem-e. Hogy "bűnt követett el" én meg "jó voltam hozzá", teljesen fals megközelítés, ha ez lenne a helyzet, akkor haragosok lennénk, vagy kibékültünk volna. Számomra Sportember egy olyan fickó, akivel sosem tudhatom, hogy hányadán állok, ezért csuktam be ajtót, ablakot, önvédelemből.
Miért könyörtelenség, ha azt mondom, amire legjobb meggyőződésem szerint szükség van ahhoz, hogy kilépjen a végtelen ciklusból?
Fúúúú Ványa! Nagyon aktuális a kérdés számomra. Most jelentkeztem egy bazi nagy multicéghez, IT-és munkára, jövőhéten megyek harmadik fordulóra. És hát az interjúk után pont ezek a kérdések merültek fel bennem, meg, hogy akarom e én ezt egyáltalán? Valahol persze akarom és én is egy jól alkalmazkodó ember vagyok. Csak félek, hogy nagyon multi picsa leszek és elvakítanak a kajajeggyel és fitnesz bérlettel és maj már gondolkodni is elfelejtek. Meg ilyenek.
Lehet, hogy most ezt kapták a skorpiók? Nesztek gondolkodjatok, mintha amúgy nem örlődnénk eleget, folyton az élet egyszerű dolgain.
Na szal most nagyon tipródok, hogy mi lesz, ha télleg felvesznek, és ott a gyerek is...
Másik téma :) : nekem tökre semmi bajom a sporival. Sőt! Viszont a blogot olvasva, egyet kell, hogy értsek aromóval. Nekem se volt felhőtlen gyerekkorom, sőt mindenkinek meg volt a maga baja a szüleivel. A kamasz kor jellegzetessége, de ebből kilépve aztán az ember rájön, hogy amit eddig a szülők mondtak az faszság és elkezded a saját szemléletedet felépíteni és asszerint élni. Nem pedig életed végéig azon rágódni, hogy "jajj de hát anyámék ezt meg azt hazudták és nem is így van..."
Én legalább is így tettem mikor rájöttem, hogy nem úgy van ám sok minden mint, azt a szüleim mondták, csinálták. Nem lehet mindent rájuk fogni te TE vagy, és nem a szüleid. Rajtad múlik mit akarsz és hogyan.
Szal én is azt mondom amit aromo, hajrá! előre! rajtad múlik!
...de te inkább keresed a megoldást mások hibáiban, mint a saját erőfeszítésedben...
hehe, pont az ilyen csávóknak milyen jó lenne, ha lenne egy olyan MegaCorp Inc., amit a Ványa emleget, egy felvilágosult vezetővel (ő lenne közülünk az, aki képes volt elsőként kivergődni a sárból és karriert csinálni úgy a nagyvilágban, hogy nem vesztette el a spirituális gyökerekkel való kapcsolatot), aki aztán szépen megkeresne bennünket egyenként és először foglalkoztatna bennünket raktárosként (ó, de boldog lennék :-), aztán ahogy raktárosként önbizalmat gyűjtünk, eszünkbe juthatnának dolgok (lehetnék akár rendszerfejlesztő is), és aztán azokat ki is próbálhatnánk a bukás komolyabb veszélye nélkül.
és akkor ez egy ilyen embernevelde típusú vállalat lenne, ahol hetente egyszer mindenkinek főznie kéne a szakáccsal a cég konyháján, és hetente háromszor vagy mindennap lenne egy óra tai chi a kertben és lenne a cégnek valami eldugott helyen ökofaluja is, ahol a megvilágosodott jövőre készülnének azok, akik nem annyira jók abban, ami a cég fő profilja amúgy (szerintem valami informatika), viszont nagyon jók másban (music, webdesign, tudatkutatás, Istennel való kapcsolattartás, főzés, verselés, színház, kultúra, miegymás).
De nem gondolom, hogy minden vállalat kizsákmányoló, csak azt gondolom, hogy sok, és fontos, hogy alaposan körülnézzek, mielött igénybe veszem egy vállalat szolgáltatásait - beleértve azt a szolgáltatást, hogy dolgozhatok nála.
Olyan is van, hogy megnézem a vállalatot, azt látom, hogy jól indult, de aztán elkezdett rohadni (de még nem annyira), viszont vannak benne fejlődési lehetőségek, aztán beleugrok, és megpróbálom megváltani, hátha sikerül begyújtani az emberanyag jó részének a lelkesedését, ami aztán begyújtja a maradékét és akkor hosszú távon jó lehet mindenkinek.
kéne egy olyan MMORPG (on-line szerepjáték), ami figyelné, hogy a játékos elért-e egy bizonyos szintet (helyesen válaszolt-e a bölcs öreg által feltett trükkös kérdésre, megfelelően viselkedett-e bizonyos tesztszituációkban, stb.), és ha a játékos valamennyi próbát kiállta, megnyílnának előtte bizonyos új lehetőségek.
pl. a játékos egy nap meglepődve észlelné, hogy a falu, ahol lakik, új épülettel gazdagodott. amikor kérdezné a többi játékost, azok nem értenék mit beszél (ők nem látnák az épületet). aztán bemenne az épületbe, és ott lenne egy ember, aki elmondaná neki, hogy most bebocsátást nyert a játék vezérlőtermébe, és adna neki egy gépére telepíthető editort, amivel ő is a játék fejlesztőjévé válhatna (csinálhatna új helyszíneket, történeteket, neki tetsző kihívásokat rakhatna a többi player elé, stb.)
az lenne a vicces, ha egy idő után ezek a kisistenek találkoznának a játékon belül, aztán elkezdenének beszélgetni egymással, és kérdezgetnék egymást, hogy "te voltál itt legelőbb?" meg "melyikünk az eredeti fejlesztő"? és a végén kiderülne, hogy az eredeti fejlesztők már sehol sincsenek.
Meg tudod azt tenni, hogy mindezt félreteszed, és szimplán csak belegondolsz abba, hogy hogy is állsz te az útkereséssel? Hogy benne állsz-e az életedben? Hogy mi volt az utolsó három éved három jelentős változása?
Nem jársz annyira messze attól, ami engem érdekel.
Végülis úgy 4-5 éve dolgozok ennek-annak ezt-azt. Jól alkalmazkodom a változó körülményekhez, meg a jelenlegi világrendben is eddig úgy fest, jól lavírozok. Viszont egyáltalán nem érzem, hogy én azt csinálnám, ami nekem rendeltetett. (jó, persze, ez rendeltetett, mivel ezt csinálom) De hogy akkor most nekem szembe kéne-e mennem a működő dolgaimmal, hogy megtaláljam, amiről úgy gondolom, hogy még meg(ki) kéne találnom, vagy pedig ne paráztassam magamat, és örüljek, hogy az a legnagyobb bajom, hogy paráztassam-e magamat ezzel, vagy sem... Szóval hogy vajon hátráltatom-e magamat (útkeresésileg) azzal, hogy jól alkalmazkodom (és találok helyet magamnak a rendszerben(sic!)), és ha fel is borulnak kicsit a dolgok körülöttem, hamar nyugvópontra ér minden.
Valami ilyesmi kotorászik a halántéklebenyem mögött.
Hát, akinek nincs jó alkalmazkodóképessége és működő túlélési stratégiája, az meghal. Tehát az ő útja a halálon át vezet. Az még mindig lehet jó, meg rossz.
De gondolom, nem ilyesmire voltál kíváncsi.
Szerintem gány helyen gány munkát végezni pénzért, azért, mert lusta vagy kitalálni és megvalósítani valami jobbat, az gáz. Egy ideig oké, aztán gáz - épp ebben vagyok most, az én időm 13 év volt, viszont csak a munka volt gány, a hely nem. Te hány évnél tartasz?
Gondolom nem is ilyesmire voltál kíváncsi, de én meg kíváncsi vagyok, mit mondasz erre.
Aromo, tényleg ennyire nehéz feldolgozni, hogy nem bírtad elviselni Sportit? Tudod, ez tök független attól, hogy ő mennyire nagy bűnt követett el ellened amikor te pedig milyen jó voltál hozzá... meg kéne próbálni a kettőt külön kezelni, tök világos az indulati keveredés.
Neked ezek szerint tökéletes gyermekkorod volt? Annyira, hogy el se tudod képzelni, hogy mást meg nagyon megviselt az övé?
Mer ugye ha nem ez lenne, hanem neked se volt fenékig tejfel, de már kijöttél belőle a fényre (bocs, képzavar), akkor lenne benned annyi könyörületesség, hogy elnézd valakinek, hogy ő még ezzel a munkával nincs kész?
Meggyőződésem, hogy a Biblia nem arra való, hogy (minket igazoló) jelmondatkoat ragadjunk ki belőle. Mindennek az ellenkezőjére is lehet példát találni benne, ez eseteben: a császárnak, ami a császáré. (Más ügyben meg mondhatnám a hangsúlyos "Tiszteld atyádat és anyádat..." kezdetű parancsolatot.)
Olvasom a blogodat, mert kíváncsi vagyok, hogy mi van veled, de legtöbbször "ajjaj, bazmeg" élményem van, ezért sem írok oda, nem szimpatikus nekem az ottani szellemiség. (Kétszer írtam, egyszer, hogy a nagyparancsolat nem a Biblia olvasásra vonatkozik, egyszer meg, hogy a veríték az igen, kellemetlen.)
Azt meg azért sajnálom, hogy csak "hajrá" tanácsot tudok adni, mert ezt már tőlem is, mástól is megkaptad, de te inkább keresed a megoldást mások hibáiban, mint a saját erőfeszítésedben, és (ha már,) a Biblia azt mondja, hogy kétszer-háromszor kell szólni, aztán tovább kell állni.
Ha még reagálna más is az engem foglalkoztató alapkérdésre valamilyen módon, az hálával töltene el.
Amúgy meg nem hiszem, hogy vállalatvezető lesz belőlem. A nemességet kinyírták, nincs már nekem igazi helyem. :) Talán még király lehetnék valami távoli kis elszigetelt országban... :D
Bár, na jó, egy lehetőséget látok a vállalatvezetőségemre, hogyha sikerül létrehozni az Első-igazán-fasza-és-tényleg-jó-mindent-megoldó-és-mindenkinek-segíteni-tudó-egyetemes-boldogság-növelő Megacorp Inc.-et.
Olvastam én szent iratokat, köszi. És gyanús, hogy a világ nagyobbik része szintén.
Hé, én azt hittem, most nem rólam van szó, hanem életmódról, meg ilyesmiről - ezért fontosak a vállalatok. Ráadásul azt gondolom, hogy Ványa bácsiból minden valószínűség szerint elöbb-utóbb vállalatvezető lesz, a képességei alapján legalábbis, ahogy én ismerem őt, vagy sikeres politikus lehetne, de ugye a helyes útról volt szó, és akkor meg marad a sikeres vállalatvezető.
Persze nem ártana, Ványa bácsi, hogyha elötte elolvasnál legalább egy "szent" iratot: nekem csak a Bibliával van tapasztalatom, és földrajzilag az eléggé adja magát, alaposan meg lehet ismerni belőle a helyi kultúrát, de bizonyára jó a Korán vagy a Védák is. Már ha a helyes útról beszélünk. De ez tulajdonképpen egészen rosszul hangzik, mert hogy jövök én ahhoz, hogy másoknak olvasnivalót, különösen ilyen erőset, javasoljak...
Na most arról, hogy én - vagy más! - egy kizsákmányoló vállalatnál dolgozzak, és aztán a jövedelmem egy részével meg próbáljam helyretenni, amit a vállalat a világban tönkretesz, az jut eszembe, hogy: nem szolgálhatsz két úrnak!
De nem gondolom, hogy minden vállalat kizsákmányoló, csak azt gondolom, hogy sok, és fontos, hogy alaposan körülnézzek, mielött igénybe veszem egy vállalat szolgáltatásait - beleértve azt a szolgáltatást, hogy dolgozhatok nála.
Azt is gondolom, hogy az egyáltalán nem dolgozás jobb, mint mondjuk rémhíreket írni a tévéhiradóba, vagy vegyi fegyvert tervezni a titkosszolgálatnak, vagy lakáskasszát üzemeltetni. Lehet jót cselekedni és lehet rosszat cselekedni, és lehet nem cselekedni, és az élethelyzetek legtöbbje nem korlátozódik az első kettőre.
Nagyon örülök és megtisztelőnek érzem, hogy olvasod a blogomat, viszont arra kérlek, az én személyes dolgaimról ne itt, ott beszéljünk!
És, talán fontos: miért sajnálod, hogy csak a "Hajrá!" tanácsát tudod adni?
Tiszta, csak azt nem tudom, hogy miért olyan fontosak a vállalatok. A saját, munkával kapcsolatos nehézségeidért is mintha a vállalatokat hibáztatnád. Szerintem, ha meg tudnád oldani a személyes munkaproblémádat, boldogan dolgozhatnál egy "kizsákmányoló" vállalatnál, és (ha úgy tartaná kedved) a fizetésed egy részével támogathatnád az általad helyesnek vélt irányokat képviselő szervezeteket, embereket, stb. Pozitívabb lenne a mérleg, mint az egyáltalán-nem-dolgozásé.
A blogodon a szüleiddel kapcsolatos pszichodrámát is felelősséghárításnak érzem és összefüggeni gondolom a munka-önfenntartás-szülőktől való elszakadás témakörrel. Én sajnos csak "szedd össze magad, küzdj, tarts ki, stb." típusú tanácsot tudok adni, de belátom, hogy nem biztos, hogy ez működik nálad, még akkor is, ha képtelen vagyok elképzelni, hogy hogy nem működhet. Kockafejű vagyok, szerintem csak akarni kell és végigcsinálni.
Akkor kicsit pontosítok: vállalatok kapcsán arról beszélek, hogy ha te éppen egy vállalatot vezetsz, akkor azt vezetheted úgy is, hogy nagyon udvariasan, kedvesen, és legjobb tudásodat adva kiszolgáld a kuncsaftok igényeit, és úgy is, hogy a kuncsaftokat belevezeted egy zsákutcába, ott minden pénzüket elveszed, és a nyelvüket levágva elengedet őket. A vállalkozások többsége e két szélsőséges túlélési stratégia közé helyezi a sajátját, és mind a két véglettel eredményesnek lehet lenni. Így már tiszta, hogy hogyan is lehet helyes útról és nem helyes útról vállalatok esetén beszélnem?
Az unásig emlegetett Ötödik pecsétre tudnék utalni ezzel kapcsolatban. Attól függ, miért akarsz túlélni. Ha magadért, akkor szart se ér, ha másokért - abba is belepusztulhat a lelked. Meg, hogy az elméleti moralizálás, hát az se ér sokat (Gyugyu, vs Tomoceusz Kakatiti... ki lennél? kit érdekel? az a fontos, hogy ki vagy.) Ez a vállalatozás, ez szerintem üres.
Szerintem a jó alkalmazkodóképesség és a működő túlélési stratégiák jellemzőek a "helyes út"-ra, viszont a "helyes út" kifejezés nem jellemző a túlélési stratégiák jelentős többségére és az alkalmazkodóképesség túlzott használatára. Minden bogár rovar, de nem minden rovar bogár ;-). Szóval ha folyton meghunyászkodom, hogy ne verjenek meg, az nem a helyes út. Viszont ha nem verek meg mindenkit, akit tudnék, az közelít a helyes úthoz... asszem. A "túlélési stratégia" kifejezés amúgy feltételez egy olyan lehetőséget, hogy csak úgy, egyszerűen, mintegy véletlenül meg lehet halni. Na most szerintem ilyet nem lehet: ha isten úgy látja jónak, akkor mindenképpen meghalunk, stratégia ide vagy oda, ha meg nem úgy látja jónak, akkor a fejünk tetejére is állhatunk, akkor sem fogunk meghalni. Persze ha nem emberekben gondolkozunk, hanem mondjuk vállalatokban, akkor máris van értelme túlélési stratégiáról, és, igen, helyes útról is beszélni. Miről beszélünk, emberekről vagy vállalatokról?
Azon gondolkoztam ma reggel munkába jövet, hogy a jó alkalmazkodóképesség és a működő túlélési stratégiák milyen viszonyban állnak a "helyes út"-tal...
