Azt meg, hogy kettőnk közül ki kinyilatkoztatós stílusú (sőt esetenként fensőbbséges), ítélje meg mindenki maga.
Én nem azt mondtam, hogy kinyilatkoztatós stílusú vagy, hanem hogy a mondanivalód tartalmában vagy az (ebben a konkrét esetben).
Egyébként az intuitív hozzállás is lehet reflektált.
:)) Nekem "metafilozófiai" meggyőződésem, hogy minden filozófiai meggyőződés intuitív, még a logikai következtetésből adódó is. Amikor azonban a meggyőződésed igazságérvényét szisztematikusan vizsgálod, a hited túljut azon, hogy a legitimitását kizárólag az intuíció adja. Ezt akartam mondani.
Félreértesz. :) Én így is, úgy is szeretem a filozófiát. Elemezve-megértve-reflektálva, és befogadva-intuitívan-érezve. Egyszerűen csak nyafogtam, hogy most mennyire távol áll tőlem, és hiányzik. Sok filozófiai jellegű topik van a kedvencekben mégis, nem mondok le róla. Várok jobb időkre :)
Áhh, hagyjuk inkább egymást. Már akkor elgondolkodtam ezen, amikor a Gadamer topikban írtam valamit, majd találtál benne 3 szót, és akkor hosszasan azzal jöttél, hogy mennyire indokolatlanul kiterjeszetően értelmezem, miközben 90%-ban ugyanazt írtad, mint én..
Egyébként az intuitív hozzállás is lehet reflektált.
Azt meg, hogy kettőnk közül ki kinyilatkoztatós stílusú (sőt esetenként fensőbbséges), ítélje meg mindenki maga.
Mostanában már azért is hálásnak kell lennem, hogy egyáltalán van energiám észrevenni valamit, ami nekem szól.
Igen, azt hiszem, respektálnom kell, hogy ez nem egy filozófiai szaktopik. Szakmailag, tudományosan közelítek olyan gondolatokhoz, amelyet a topik többi látogatója intuitívan, reflektálatlanul kíván befogadni, mintegy érezve a mélységet, amelyet "csak profanizál az elemzés póriassága":).
De inkább abban a topikban folytasuk, ha van rá igény, ne itt offokjunk vele.:)
Nincs mit folytatni, mert nincs vita: a Heidegger-i filozófia jellegzetes, a hozzáértőnek szemantikailag többnyire hozzáférhető szófordulataiból adtál egy listát, majd kijelentetted, hogy ez szómágia. Ez nem érvelés, ez kinyilatkoztatás (ráadásul mi a "szómágia" definíciója?).
(Különben fontos, hogy Heidegger csak rekonstruálható axiomatikusan, de nem ez a rekonstrukció vezet a filozófiájához. Továbbá a metaforikus érvelés nem mindig jelent pongyolaságot, vagy fogalmi-elméleti flexibilitást. A posztmodernnél sokszor igen, a kései Heideggernél is, a korainál szerintem nem.)
Majd előjön az ihlet belőled is előbb-utóbb. Befeléforduló, létkutató hajlamú embereknél ugyan lehet egy-egy olyan periódus, amikor etávolodnak a saját belső tartalmaiktól, de ez csak időleges, bizonyos hullámokban vissza fog térni a "lét-koncentráció" és az ihlet, ami egyszer aktiválódott, az maximum elmegy téli álmot aludni, de csak egy időre (szerintem).:)
Belőlem a szellemi energiák valahová elbújtak. Viszont valahová (talán a milyen úton jársz topikba) belinkelt valaki egy Hamvas-idézetet, ami annyira ütős volt, annyira éppen nekem szólt, hogy rém hálás voltam érte. Mostanában már azért is hálásnak kell lennem, hogy egyáltalán van energiám észrevenni valamit, ami nekem szól.
Nem értek egyet. A vafilen levő Heidegger:lét és idő topik 35, 110, 111, 116, 122, 123, 124, és 140-es számú bejegyzéseire utalok, amiket én követtem el egyébként létfürkésző néven.
A jenlenvalólét felhívása önmagára, felszólítása önmagára, előrehívása a maga lehetőségeire, felszólítása önmaga lenni-tudására, az, hogy a jelenvalólét már eleve túlvan önmagán, az hogy a jelenvalólét önmagát előző, a jelenvalólét önmagára hagyatkozása, a jelenvalólét beletartottsága a semmibe, az igazság, mint világló rejtés, az, hogy a nyelv a lét háza, az, hogy a jelenvalólét a távolság lénye, a jelenvalólét előrefutása a halálhoz, majd visszafutása önmagához, önmaga előhívása, hogy tulajdonképpeni legyen, sorsa legyen, önmagává váljék, mind erős szó és nyelvmágiák.
De inkább abban a topikban folytasuk, ha van rá igény, ne itt offokjunk vele.:)
Egyébként szerintem Heidegger pont a szómágiája miatt annyira megosztó, mert bár egy elég feszes logikájú rendszert igyekezett kialakítani, a szómágiára való hajlama mindig átüt a mondanivalóján. Pontosan ezen szómágia miatt rajongok érte én is, mivel magasrendű transzcendenciát vélek felfedezni benne (amelyet a szerző és az avatott filozófusok jórésze valószínűleg kikérne magának, mivel ő alapvetően egzisztencialista volt:),
Nem értek egyet. Nincs szómágia, terminológia, pontos szemantikához tartozó szintaxis van. Heidegger - a Lét és idő, az Idő fogalma Heideggerje - érthető, befogadható, csak nehéz. Amit mond, nem célszerű másként mondani, mert úgy szemantikai zűrzavar lenne belőle. képzeld el, ha valaki a komplex függvénytan egészét Neked egyszerűbben, definíciókat mellőzve akarná megmagyarázni!
Valameddig jutna, de aztán ki kellene alakítani bizonyos rövidítéseket - azaz definíciókat - azaz terminológiát.
és emiatt gyűlölik engesztelhetetlenül azok, akiknek ez "nem megy át", emiatt tartják kóklernek, arra is figyelemmel, hogy egy teljesen új filozófiai nyelvezetet vezetett be, amelynek ez a szómágia szerves része (ez természetesen csak az abszolút szubjektív olvasatom róla).
Hát, az túlzás, hogy gyűlölnék. De valóban "költőnek" tartják, nem filozófusnak, mondjuk. De azok, akik ezt teszik, értik Heideggert (mint Carnap), csak a saját rendszerükből ő irreleváns - angolszász analitikusok, neopozitivisták.
Sajnos, ha Te túl személytelenül nyilatkozol, akkor sosem fogom megtudni, hogy neked mit jelent igazán...
Nekem azt jelenti igazán, amit leírtam. Nem viszonyulok a rendszerszerű látásmódhoz bensőséges módon. Talán annyit mondhatnék, hogy sikeresnek érzem a koherencia keresését, és filozófiai szellemi igénytelenségnek érzem azt, amikor valaki ezt meg sem kísérli.
Vagyis, ha esztétaként nem foglalkozom a fizika filozófiájával, igény van bennem, hogy megmondjam, hogy miért nem alkalmas esztétika-filozófiai attitűdöm a természettudományos elemzésre.
Nem kell ezt más tudományokban-művésztekben gyakorolni, és nem is szokták. Kollégáim, barátaim pl. gyakran mondják: én ehhez nem értek (pl. orvos vagyok), ezzel nem foglalkozom (pl. matematikával). A filozófus viszont a megértéssel foglalkozik, és milyen dolog az, ha azt mondja: "ezt nem kívánom megérteni, ez kívül esik a kompetenciámon?".
Ez egyfajta imperializmusa a filozófiának. HB, a maga végtelen szelídségével, elutasította ezt - de ez igénytelenség is.
Egyébként szerintem Heidegger pont a szómágiája miatt annyira megosztó, mert bár egy elég feszes logikájú rendszert igyekezett kialakítani, a szómágiára való hajlama mindig átüt a mondanivalóján. Pontosan ezen szómágia miatt rajongok érte én is, mivel magasrendű transzcendenciát vélek felfedezni benne (amelyet a szerző és az avatott filozófusok jórésze valószínűleg kikérne magának, mivel ő alapvetően egzisztencialista volt:), és emiatt gyűlölik engesztelhetetlenül azok, akiknek ez "nem megy át", emiatt tartják kóklernek, arra is figyelemmel, hogy egy teljesen új filozófiai nyelvezetet vezetett be, amelynek ez a szómágia szerves része (ez természetesen csak az abszolút szubjektív olvasatom róla).
(most már tényleg elnézést a Hamvas-topiktól az elhúzódó Heidegger-offért, igyekszem most már berekeszteni:)
Kire milyen hatást tett, olvastam már ennél sokkal durvább kritikát is vele kapcsolatban, elmondható, hogy igazán megosztó filozófus volt, mindenesetre a kritikák mellett azért érdemes eredetiben is beleolvasni az adott szerző műveibe, mielőtt "végső" ítéletet alkot az ember.:)
Nem vagyok "szakember", az én ismereteim és nyelvi korlátaim ezért szűkösebbek, de kíváncsi természetem van, és szívesen tanulok azoktól, akik előttem járnak. Bizonyos ismeretelméleti problémák - a magam egyre csökevényesebb szintjén, mivel érdemi szellemi munkát már nem végzek - még valamennyire foglalkoztatnak.
Vannak olyanok, akiknek a rendszeralkotó filozófusokkal szemben vannak ellenérzéseik. Ha őket olvassa az ember, akkor hajlamos ráhangolódni erre...
Hamvas Béla valahol kifejti, hogy mi a szép abban, hogy nem kell egy esszéírónak rendszert alkotnia (és annak keretei közé begyömöszölni mindent), hanem rácsodálkozik a világ egy-egy jelenségére, azt körbejárja, és haladhat tovább...
A túlzott specializáció jelenségét és korlátait ismerjük. Az interdiszciplináris gondolkodás szorgalmazása nem indokolatlan.
Egy másik fórumon valaki a rendszerdinamika kérdéseivel foglalkozik. Felkeltette az érdeklődésem.
A nagy rendszeralkotó filozófusok életműve bámulatos, de én már képtelen lennék velük bajlódni... Egyszerű paraszti ésszel szeretném megfogalmazni a problémáimat, és hasonlóan egyszerű és megnyugtató válaszokat szeretnék kérdéseimre kapni. Engem grandiózus szellemi építményekben való intellektuális gyönyörködés már nem vigasztal...
Viszont a világ jelenlegi állapotának okai között egyesek a tudomány, a gondolkodás elaprózódását okolják, és a problémák rendszerszintű vizsgálatát szorgalmazzák. Ez számomra is rokonszenves.
Egy programozó-matematikus ismerősömtől hallottam az "optimalizáció" fogalmáról, amit ők gyakran házi feladatként kaptak az egyetemen. Ennek lényege, hogy egy programsort úgy kell átszerkeszteni, hogy ugyanúgy működjön, de kevesebb lépésben. Számomra ez azzal a törekvéssel analóg, amely az én ismeretek megszerzése utáni vágyamat jellemezte: ha a világot egy olyan hatalmas és elképesztő algoritmusként fogom fel, amely az EGY-re vezethető vissza, (ha ez megengedhető számomra egyáltalán), akkor a létezés egyre nagyobb, "principiálisabb vonulatait" próbálom megkeresni, felismerni.
Egységben szemlélni, egyszerűsíteni (optimalizálni), egyre egyetemesebb szimbólumokkal leírni a világot...
És persze nem kitalálni (és erőltetni) egy absztrakt nyelvet és rendszert minden áron...
Nekem, mint egyszerű naplopónak, ezek jutnak eszembe a "rendszerről". Sajnos, ha Te túl személytelenül nyilatkozol, akkor sosem fogom megtudni, hogy neked mit jelent igazán...
"Heidegger irdatlan reputációja. Mindenki bedőlt óriási nyelvi csalásának. Nekem azonban megvan a véleményem róla. Amit Ioan Alexandru mondott el a nagy emberrel való beszélgetéséről, felnyitotta a szemem: az egyszerű és mély kérdésekre, amiket a román költő tett fel neki, a filozófus banalitásokkal felelt. Mivel nem használhatta szokásos madárnyelvét, a mindennapok élő, természetes, normális nyelvén nem tudott mit mondani. Nem lehetett csalni." /E. Cioran/
Nem szeretnék ünneprontó lenni. Ha lehet, akkor ne haragudjatok meg rám ezért, de ez nagyon megmaradt bennem...
idekívánkozik, hogy ez szerintem "csak" a Lét és idő körüli, termékeny ifjú-középkorú éveiben volt így. Élete vége felé elment egy sokkal költőibb létfelfogás felé, valószínűleg belátva, hogy- legalábbis neki- nem sikerült minden elemre kiterjedő teljeskörű rendszert kiépítenie. Ezt nem szentségtörésnek vagy kritikának szánom vele kapcsolatban
Igen, amit mondasz a korai Heideggert megkülönbözteti a késeitől, ami ismert, és elfogadott ("kanonikus") megkülönböztetés. A posztmodern, a poszt-strukturalizmus, a hermeneutika a kései Heideggerre hivatkozik is.
De ezzel vigyázni kell, mert létezik egyfajta "pszeudo-totalitás" azokban a filozófiákban, amelyek hirdetik az igazság pluralizmusát.
Ha Feyerabend-nek, a kései Heideggernek azt mondanád, hogy "a neopozitivizmus az egyedüli igaz", vitáznának Veled, miközben a neopozitivzmus részleges relevanciáját elismerik. Az igazán fragmentált filozófus semmilyen általános érvényű gondolatot nem hirdet, egyszerűen nála ilyen nincs.
Nem egyszerűen arról van szó, hogy más filozófia igazságát engedi, hanem nem is foglalkozik más filozófia igazságérvényével. E szempontból a kései Heidegger is általánosságra törekvő.
Különbség van a kimondott, és kimondatlan semmi között (az irodalomban is). A rendszerszerű gondolkodó azt mondja: "van igazságérvénye a neopozitivizmusnak, és a tagadásának is", és így kimondja, hogy nincs álláspontja - miközben mégis van (ti. ez).
A kimondatlan semmi a valódi semmi: egyáltalán nem fogalakozunk más filozófiák elemzésével, legfeljebb próbálunk okosat mondani. Hát ez a kései Heideggerre sem jellemző.
Egy hasonlat:
Gondolj arra, hogy a fizikai vákuum "semmi". De ha nem lenne létezés, az még-semmibb-semmi lenne, nem?
Mit jelent az, hogy szereted a "rendszerszerű" gondolkodást?
Ez egy filozófiai habitus: tradíció, hogy minden jelenséget egy filozófiával - a filozófus saját elméletével - magyaráz. Vitatható, a világ lehetne fragmentált is, vagyis más vonatkozik a politikai filozófiára, és más az episztemológiára, más a történelem elméletére... És ezek között nincs olyan tipológia, amely intergálja őket egyetlen kategoriális rendbe.
Vagy, mint a nagyobb filozófusok mondják, elméletük minden jelenségre vonatkoztatható. Ez a rendszerszerűség.
Tipikusan ilyen a marxizmus: minden tudományos-kulturális-gazdasági tényt magyaráz, "totális igényű". Az ilyen filozófus hiszi, hogy pl. van általános tudományos módszertan, vagy ha nincs, akkor egy "metaelméélet", amely elmondja, hogy miért nincs.
A rendszerszerű filozofálásban van egy szimpatikusabb vonás is: úgy vélik, hogy a különböző filozófiai ágak (gazdaságfilozófia, politikai filozófia) között van "metadiskurzus", tehát szempontrendszer, amelyből összehasonlíthatók.
"Nem akart uralkodni a gondolatokon, mint a filozófia általában (pl. mint Heidegger,"
Bocs a topiklakóktól, hogy mindig a Heidegger szálhoz kapcsolódom be, de idekívánkozik, hogy ez szerintem "csak" a Lét és idő körüli, termékeny ifjú-középkorú éveiben volt így. Élete vége felé elment egy sokkal költőibb létfelfogás felé, valószínűleg belátva, hogy- legalábbis neki- nem sikerült minden elemre kiterjedő teljeskörű rendszert kiépítenie. Ezt nem szentségtörésnek vagy kritikának szánom vele kapcsolatban, szerintem itt ezen a fórumon nálam jobban senki nem rajong érte.:) Idősebb korában már olyanokat írt, hogy "az ember a lét pásztora", meg hogy a költői nyelv mélyebb, közelebb visz a léthez, annak megértéséhez, mint bármi más. Vagyis valamelyest feloldotta a korábban rá jellemző zárt logikai láncokat és gondolatmeneteket, bár a szómágia, mint alapvető sajátossága, illetve az arra való hajlama megmaradt végig.:) (szerintem)
De Te is jól leléptél, miután Spenglerből iskoláztál. Ennek okára inkább kíváncsi lennék.
Nem léptem le, és semmiféle oka sincs. Sok a munkám, a topikot néha olvasom.
Nem iskoláztam Spenglerből, csak elmondtam róla, hogy módszertani kollektivista, historicista, stb.
És hogy mire gondoltál, mikor "más politikáról" beszéltél. Törtem rajta a fejem, de nem segítettél...
Visszanéztem a hozzászólásaimat, de nem olvastam, hogy "más politikáról" beszéltem. Add meg a hsz-számot, akkor elmondom.
Egyébként én nem tartozom igazán a topikba, mert szeretem a rendszerszerű gondolkodást (még a rendszert elutasító filozófiák is rendszerszerűek). Hamvas Béla nem ilyen, ami nem baj, bölcs mély, és nagyvonalú ember volt, és kedves is, amiért külön szeretem.
Hamvast megérintette a humánumból fakadó mélység, tisztaság, az értéket kereste a gondolatokban, történelemben.
Nem akart uralkodni a gondolatokon, mint a filozófia általában (pl. mint Heidegger, vagy a marxizmus), csak részesedni belőle.
Valószínűleg egyszer Kopancsit bántottam meg - amiért már vagy kétszer mentegetőztem. Gondolom a "durvaság" nem az én habkönnyű iróniámra vonatkozott - nagyon remélem... Kopi rugott egyet rajtam. Na bumm. Én nem haragszom rá, nem mentem bele semmiféle adok-kapokba, és nem is tervezem, ha ő erőltetni fogja sem. Nem lesz itt semmiféle cirkusz. Ettől nem kell félni.
De Te is jól leléptél, miután Spenglerből iskoláztál. Ennek okára inkább kíváncsi lennék. És hogy mire gondoltál, mikor "más politikáról" beszéltél. Törtem rajta a fejem, de nem segítettél...
És Te a kommunikációnak ebben a sajátos formájában érzékelsz némi disszonanciát. Ezt is értékelem.
Akkor engem nem fogsz értékelni, mert én nem érzékelek disszonanciát. Ugyanakkor önazonos vagyok, vagyis lényegében engem ismersz, nem egy felvett személyiséget.
Még könnyebb is így kommunikálni: lehet gondolkodni, mielőtt írsz, például, és így pontosabbnak lenni. Egzisztenciális érdeked nem fűződik a megjegyzésedhez: ha hülyeségnek is sikerül egy vélemény, akkor sem sérül a megítélésed pl. a munkatársaid részéről.
Az egyedüli, ami nem tetszik, hogy a hangnem kissé eldurvult.
