A Fouad 266-ról szóló szakirodalomban valóban ismert az az értelmezés, hogy a görög szöveg írnoka üres helyeket hagyott, és egy másik írnok írta be a Tetragrammát."
Ezzel azt akarod sugalmazni, hogy aki a Görög szöveget írta, nem tudta hogyan kell beleírni az ó-kánaáni mássalhangzós írással a borjú istennek Jahó nevét?
Dehát azt a kumráni szekta tagjai görög betűkkel írták be. Mért kellett volna azt ó -kánaáni írással beírni egy görög szövegbe?
Mellesleg itt nem az a kérdés, hogy ki és mikor írta be a görög szövegbe utólag a borjú isten JHWH nevét, hanem az, hogy milyen céllal követett el az illető ilyen istenkáromlást , az Isten Szavával szemben?
Erről kellene beszélni, nem arra terelni a vitát aszisztense volt-e a borjú istent utólag beíró a görög szöveg írójának, vagy nem. Ha aszisztensek voltak, az csak azt jelenti, hogy mindketten vétkeztek
a istenek Istene az Úr ellen.
Ha pedig nem , akkor a görög szöveg írója mentes a vádtól.
De ezt nem neked és nekem kell eldönteni, hanem az Istenek Istene tudja,mi az igazság.
Mellesleg ha bíróságon kellene lefolytatnom a bizonyítási eljárást, mindenesetre nem csak az írás
minőségére, és a nagy hézag furcsaságára alapoznám a szakvélemény elkészítetését, hanem alapos
viszgálatra alapoznám a bizonyítást.
A kutatásában az elmúlt években több jelentős technológiai áttörés történt, amelyek lehetővé tették az olvashatatlan vagy sérült pergamenek vizsgálatát. Bár konkrét "röntgen" kifejezés a hírekben ritkábban szerepel, a színképelemzés (multispektrális képalkotás), a CT-vizsgálat és a DNS-analízis forradalmasította a területet.
A jehovizmus megszálottjai, készakarva nem veszik tudomásul, hogy a JHWH tetragramma jelenléte egy írásban, az eddigi bizonyítékok alapján kizárják annak a lehetőségét, hogy JHWH azaz Jahó Mózes és a Messiás Jézus Istenének a neve legyen.
Kezdjük mindjárt a legkorábbi lelettel, a szolebi bálványtemplomok oszlopfeliratai található JHWH névre, amit az Ó-kánaáni eredet miatt Jahunak, írták át az írásszakértők.
Miért tanúskodna egy egyiptomi bálványtemplom Izrael Istenének a nevéről.
A többi jehovás írásban az i.e. 9.-7.századból pedig YHWH-nak hitvese is van Ashera személyében, akár az Ashera szobrokat tesszük a vizsgálat tárgyává, akár a sírfeliratokat. Ami pedig az Amherszt 63 papíruszt jelenti, azon egyértelműen le van írva, hogy JHWH azaz Jahó a bikaisten.
Mindezek után mit változtat e tényeken, hogy a borjúisten neve ott van a Fouad 266 megjelölésű papirusztöredéken,illetve egy a Jeruzsálemi templomot és papjait gyalázó, szekta írásgyüjteményében,
akik azon kívül, hogy varázslással foglalkoztak hajnalkanta felkeltek ,hogy üdvözölhessék a felkelő napot.
Te ezeknek a írásai alapján akarod elhitetni, hogy az Úr Jézus ,aki Istenét és Atyját az Úr nevén nevezte hiteltelen tanú e kérdés megítélésében?
Egészen világos, hogy nem egyszerűen egy-egy kéziratról, feliratról vagy fordítási hagyományról vitatkozunk. Te egy teljesen zárt rendszert építettél: ha egy forrásban szerepel a Tetragramma, akkor szerinted az „borjúistenes fertőzés”; ha nem szerepel, akkor az szerinted „az igaz Adon–Küriosz-hagyomány” bizonyítéka; ha egy kéziratban helyet hagytak a névnek, az hamisítás; ha egy zsidó közösség a Semát görög betűkkel írja le és Adonájt használ, akkor az Ezsdrás-kori tiszta hagyomány; ha egy másik zsidó közösség Jahót említ, akkor az pogány, napimádó, varázsló, borjúistenes fertő."
Elkerülte a figyelmedet, hogy hogy az a zsidó közösség, nemcsak Jahónak nevezte, hanem bikának is
Jahót. Sőt a szövegből az is egyértelmű, hogy Jahó nem azonos az Úrral, akit Khrisztosz Istenének és Atyjának nevezett.
Nem az dönti el, hogy ki Izrael Istene , hogy egy Egyiptomban élő zsidó közösség használja vagy nem használja ezt vagy azt a nevet.
Az az Igaz Isten neve, akinek a nevéről Izrael szentjei tanúskodtak. Az Úr Jézus és tanítványai
ezen szent tanúbizonyságok közé sorolható. Ellenben egy Egyiptomban élő zsidó közösség tagja,aki ráadásul egy Jahó nevű istenhez könyörög, akit bikának is nevez nem nevezhető az Izrael Istenének a nevét igazoló tanúbizonyságnak, hacsak valaki nem egy hamis isten és hamis Krisztosz szoilgája akar lenni, az Istenek Istenével az Úrral és Khrisztoszával szemben,mint például a római császárok háromarcú istenét ajnározó, a Róma Főpapja által vezetett egyház tévtanítója.
AZ EGYIPTOMI AMHERST 63 PAPYRUS LELEPLEZI,HOGY JAHU(YHWH) BIKA ISTEN VOLT,
AKIT HOLDSARLÓNAK IS NEVEZTEK AZ EGYIPTOMBAN ÉLŐ ZSIDÓK
Karel van der Toorn a Biblical Archaeological Review legújabb számában érdekes írást közöl. Felhívja a figyelmet az egyiptomi Amherst 63 papiruszra, amelyben 35 olyan arámi nyelven írt dokumentum is van, amiket a Kr. e. 7. és 6. században írtak.
A papíruszt azoknak az arámi és júdai katonáknak utódai írták, akik Egyiptomba menekültek és ott katonai szolgálatot vállaltak. A szövegek egyúttal bepillantást kínálnak az elephantinei zsidóság pluralisztikus vallási életébe és történelmébe is."
A papyrus leletből azt is megtudhatjuk, hogy ezek a zsidók, hogy ezek a Jahó-hoz könyörgő zsidók arra kérik Izrael Istenét Adonajt, hogy ne vegye el tőlük azt, amit Jahó(akit bikájuknak neveznek)megadott nekik.
Papyrus Amherst 63, XII. hasáb, 11–19. sor
Jahó válaszoljon nekünk bajainkban. Adonáj válaszoljon nekünk bajainkban. Légy egy íj a mennyben, Holdsarló! Küldd el hírnökeidet Rash egészéből és Cáfonból Jahó segítsen nekünk. Jahó adja meg nekünk szívünk vágyait. Az Úr adja meg nekünk szívünk vágyait. Minden kívánságunkat teljesítse Jahó. Jahó töltse be, az Úr ne vegye el szívünk egyetlen vágyát sem. Néhányan az íj által, néhányan a lándzsa által – íme, nekünk Jahó a mi Urunk és Istenünk. A Bikánk legyen velünk. Bétel válaszoljon nekünk holnap. Baál-Samajin áldja az Urat: „Hűséges embereiddel együtt megáldalak téged!” Vége.
Hiszen "anyagtalan entitásoknak" tételeztek fel értelmet, érzelmet, noha annak a hogyanja és mikéntje senki számára sem ismert"
Néhány példa az anyagtalan létezőkre:
Fogalmak és Absztraktumok: A matematika szabályai (pl. a (pi ) szám), a számok, a logika törvényei vagy az igazság fogalma nem anyagiak, mégis valóságosak és érvényesek.Információ: Az információ önmagában nem anyag, bár anyagi hordozón (pl. papír, merevlemez) jelenik meg. Egy adat vagy egy gondolat nem "fogható meg" fizikai értelemben.
De mi is az anyag?
Az elméleti tudomány mai álláspontja szerint anyag a testeket alkotó valóság, aminek számtalan megjelenési formája lehet.
Nos az Istenről tudjuk a Szentírásból ,hogy van teste , és a testének van formája.
A Szentírásból azt is tudjuk, hogy a Föld anyagából készült emberi test bizonyos feltételek mellett,
alkalmas arra, hogy a nem a Föld anyagából való testet észlelje, meglássa.
Vannak olyan beszámolók a Szentírásban ,amikor egy azon időben és helyen jelenlévő, a Föld anyagából való testet birtokló emberek egyike látja az égi testben megjelenő hírvivőt, míg a vele jelenlévő társai csak a hangját hallották.
Az Istenek Istenét a testében hordozó Isten,azt mondotta, hogy boldogok azok, akiknek a szívük tiszta, mert ők az Istent meglátják.
Ez azt jelenti, hogy nem minden embernek tették lehetővé az égiek ,hogy érzékeljék, lássák
a nem a Föld anyagából készült testet.
Az Istennel való találkozások előtt, általában a Segítő Isten készítette fel az embereket az Istenek Istenével való találkozásokra. A Segítő Isten most is jelen van a Földön, hogy felkészítse az embereket az Istenek Istenével való leendő találkozásra.
Az Istenek Istenével nem túl sok ember találkozott a Földi emberek közül.
Ennek egyik fő oka, hogy az Istenek Istene nem a Földön lakik. A Földön való megjelenései a múltban átmeneti jellegűek voltak, a legtöbb esetben évszázadok, sőt évezredek teltek el, az Istenek Istenének a Földön való látogatásai között.
Ezért gondolta azt Jób, hogy csak azután látja majd meg az Istent, miután a bőrét a férgek megrágták, azaz a földi testéből eltávozik az égben.
Az Istenek Istene Jóbnak nagy meglepetésére mégis megjelent még a Földi életében, amiről
az Isten által Ezsdrás idejében megiratott Jób könyve így számol be:
Jób 42:1 Jób pedig felele az Úrnak, és monda: 2 Tudom, hogy Te mindent megtehetsz, és senki téged el nem fordíthat attól, amit elgondoltál. 3 Ki az, mondod, aki gáncsolja az örök rendet tudatlanul? Megvallom azért, hogy nem értettem; csodadolgok ezek nékem, és fel nem foghatom. 4 Hallgass hát, kérlek, én hadd beszéljek; én kérdezlek, Te pedig taníts meg engem! 5 Az én fülemnek hallásával hallottam felőled, most pedig szemeimmel látlak téged.
Egészen világos, hogy nem egyszerűen egy-egy kéziratról, feliratról vagy fordítási hagyományról vitatkozunk. Te egy teljesen zárt rendszert építettél: ha egy forrásban szerepel a Tetragramma, akkor szerinted az „borjúistenes fertőzés”; ha nem szerepel, akkor az szerinted „az igaz Adon–Küriosz-hagyomány” bizonyítéka; ha egy kéziratban helyet hagytak a névnek, az hamisítás; ha egy zsidó közösség a Semát görög betűkkel írja le és Adonájt használ, akkor az Ezsdrás-kori tiszta hagyomány; ha egy másik zsidó közösség Jahót említ, akkor az pogány, napimádó, varázsló, borjúistenes fertő. Ez nem kutatás, hanem előre legyártott ítélet, amelyhez az adatokat utólag odaragasztod.
A baj nem az, hogy forrásokat idézel. A baj az, hogy amikor a forrásaid nem azt mondják, amit szeretnél, akkor kicsavarod őket, és ha még úgy sem engedelmeskednek, akkor rájuk ütöd a „hamisítás” pecsétjét. Ez a módszer nem apostoli, nem tudományos, nem keresztény, hanem pontosan az a szellemi bunkerlogika, amelyből állítólag kiszabadultál.
I. A Fouad 266: Paul Kahle nem menti meg a hamisítási mesédet
Azzal próbálsz előrelépni, hogy Paul Kahle szerint is „utólag” írták be a Tetragrammát. Csakhogy itt már az első mondatban elcsúszol. Mert az, hogy a Tetragrammát egy második kéz írta be egy előre hagyott helyre, nem ugyanaz, mint az, hogy valaki a kész szöveget meghamisította. Ezt már az előző körben is mondtam, de láthatóan nem akartad meghallani, mert a „második kéz” nálad automatikusan „hamisító kéz” lesz. Ez olyan, mintha egy középkori kódex rubrikátorát hamisítónak neveznéd, mert a főíró után piros tintával beírta a kezdőbetűket.
A Fouad 266-ról szóló szakirodalomban valóban ismert az az értelmezés, hogy a görög szöveg írnoka üres helyeket hagyott, és egy másik írnok írta be a Tetragrammát. De ez írnoki munkamegosztásként is teljesen érthető: az egyik írnok a görög szöveget másolta, a másik a szent nevet írta be héber betűkkel. Emanuel Tov összefoglalása szerint a görög írnok nagyobb helyet hagyott a Tetragramma számára, amelyet pontok jelezhettek; más kutatók, például Koenen nyomán, azt is felvetették, hogy a főíró nem tudta vagy nem akarta maga leírni a héber betűs istennevet, ezért hagyta meg azt másnak. Ez nem bűnügyi jegyzőkönyv, hanem kézirattani jelenség.
A belinkelt „A századik juh” blogbejegyzésed nem tudományos publikáció, hanem polemikus bloganyag. A szerzője a kézirat fotóira és másodlagos megjegyzésekre épít, de nem mutat be olyan fizikai-kémiai vizsgálatot, amely bizonyítaná, hogy a κύριος szót kikaparták vagy kiáztatták. Azt állítod: „nem lényeges, hogy kikaparták vagy kiáztatták.” De igenis lényeges. A kézirattanban ez maga a lényeg. Egy előre hagyott üres hely és egy eltávolított szó között akkora különbség van, mint egy előre kihagyott aláíráshely és egy okirat-hamisítás között.
Te azt mondod: a hézag pont akkora, amekkora a κύριος szóhoz kellene. Rendben, tegyük fel, hogy így van. Ebből legfeljebb az következhet, hogy a görög szöveg hagyományában vagy az előpéldányban az istennév helyén valamilyen görög helyettesítő is elképzelhető volt, és a másoló vagy a másolói kör a Tetragramma beírása mellett döntött. De ez még mindig nem bizonyítja, hogy fizikailag eltávolították a κύριος szót. Te egy lehetőségből vádiratot csinálsz, majd a vádiratot bizonyítékként idézed vissza. Ez körben járó okoskodás, nem érv.
II. „Ó-kánaáni írásban járatlan személy” — ebből sem lesz hamisítás
Azt is mondod, hogy a Tetragrammát olyan személy írta be, aki járatlan volt az ó-kánaáni írásban. Először is: a Fouad 266 esetében nem egyszerűen „ó-kánaáni” írásról kell beszélni, hanem arról, hogy a kéziratban a Tetragramma héber betűs formában jelenik meg a görög szövegben. A görög zsidó kéziratokban az istennév többféle módon szerepelhetett: négyzetes héber írással, paleo-héber formával, görög átírással, vagy helyettesítővel. E változatosság nem hamisítás, hanem a zsidó szöveghagyomány bonyolult története.
Másodszor: még ha a második írnok bizonytalanul is írta a betűket, abból legfeljebb az következik, hogy nem volt gyakorlott héber írnok. Nem az, hogy csaló volt. A gyakorlatlan kézírás nem hamisítási bizonyíték. Ha valaki görög szöveget másol, de héber betűket csak ritkán ír, természetes, hogy bizonytalanabb lehet a vonalvezetése. Ebből te „borjúistenes beavatkozást” csinálsz. Ezzel a logikával minden rossz kézírású sekrestyés eretnek volna.
Harmadszor: az, hogy a Tetragramma beírásához használt tinta vizsgálható lenne, igaz. De amíg nincs ilyen vizsgálati eredményed, addig nem mondhatod tényként, hogy a tinta más korból származik. A „meg lehetett volna vizsgálni” nem ugyanaz, mint a „megvizsgálták és ezt bizonyította”. Te megint a hiányzó bizonyítékot használod bizonyítékként. Ez a semmiből épített vár tipikus esete.
III. Jehova Tanúi és Fouad 266: a gyanú nem bizonyíték
Azt állítod, hogy Jehova Tanúi Kahle vizsgálata előtt kikölcsönözték a papiruszt fényképezésre, és ebből valami gyanút akarsz kovácsolni. Figyelj: még ha igaz is, hogy fényképezés céljából hozzáfértek a kézirathoz, ebből nem következik manipuláció. Egy kézirat fényképezése nem azonos a kézirat átírásával. Ráadásul egy királyi papirusztársasági gyűjteményben őrzött töredéket nem úgy „kölcsönöznek ki”, mint egy könyvet a falusi könyvtárból, hogy aztán otthon valaki körömkefével kikaparja belőle a κύριος-t.
Ha azt akarod állítani, hogy a kéziratot Jehova Tanúi fizikailag manipulálták, akkor ahhoz nem sejtetés kell, hanem dokumentum: restaurátori jegyzőkönyv, intézményi jelentés, tintavizsgálat, paleográfiai szakvélemény, amely konkrétan ezt mondja. Ilyened nincs. Van helyette egy blogbejegyzésed, egy gyanúd és egy kész teológiai ítéleted. Ez kevés. Nagyon kevés.
IV. „Második kéz” nem egyenlő „Isten Szavának meghamisítása”
Azt mondod: ha a Tetragrammát második kéz írta be, az már önmagában Isten Szavának szándékos meghamisítása. Ez az állítás kézirattani szempontból tarthatatlan. Az ókori kéziratok másolásában több kéz munkája teljesen ismert jelenség. Más írnok írhatta a főszöveget, más a széljegyzetet, más a javítást, más a szent nevet, más a díszítő elemeket. A kézirat nem modern nyomtatvány, ahol minden betű ugyanabból a gépből jön.
A te logikád szerint minden olyan kézirat, amelyben több kéz dolgozott, gyanús. Akkor viszont kidobhatod az ókori és középkori szöveghagyomány jelentős részét. Csakhogy te ezt nem teszed meg következetesen. Csak ott kiáltasz hamisítást, ahol az adat nem illik a „Jahó-borjúisten” rendszeredbe.
A Fouad 266 nem bizonyítja a Jehova Tanúi Újszövetség-hamisítását — ebben veled egyet lehet érteni. De azt sem bizonyítja, amit te akarsz: hogy a Tetragramma pogány, borjúistenes hamisítás. A kézirat annyit bizonyít: bizonyos hellenisztikus zsidó görög szövegekben a Tetragrammát különleges módon kezelték. Pont. A többi a te teológiai habverésed.
V. Jézus, az apostolok és a Küriosz: ebből nem következik, hogy a Tetragramma pogány
A legfőbb érved újra és újra ugyanaz: Jézus és az apostolok nem mondták ki a JHWH, Jahó, Jahve vagy Jehova alakot; ők az „Úr” kifejezést használták; tehát a Tetragramma nem lehet Izrael Istenének neve. Ez az érvelés első ránézésre egyszerűnek tűnik, de valójában hibás.
Jézus korában a zsidó kegyeleti gyakorlatban a Tetragramma kiejtését már széles körben kerülték. Helyette olvasáskor Adonájt mondtak, görög fordításban pedig Küriosz állt. Az Újszövetség görög szövege természetesen ezt a hagyományt követi. Abból, hogy Jézus az Úr kifejezést használja, nem az következik, hogy a Tetragramma pogány név, hanem az, hogy Jézus a korabeli zsidó olvasási és fordítási hagyományban mozog.
A Halbturn-amulett is ezt mutatja, csak te ezt is félreolvasod. A harmadik századi ausztriai zsidó amuletten a Semá görög betűkkel szerepel, és az „Adon” alak jelenik meg; a szakirodalom szerint a lelet egy héber Semá-szöveget őriz görög betűkkel, nem pedig valami Ezsdrás-kori „káldeus arámi” tiszta ősszöveget. A bécsi egyetem közlése szerint a lelet harmadik századi, római kori gyermeksírból való, és a zsidó jelenlét legkorábbi ismert ausztriai bizonyítékai közé tartozik.
A Halbturn-lelet tehát nem azt bizonyítja, hogy JHVH pogány név volt, hanem azt, hogy késő antik zsidó gyakorlatban a Semá kiejtési hagyománya Adonájt használt. Pontosan ezt mondja a zsidó és keresztény olvasási hagyomány is. Te ebből megint azt akarod kihozni, hogy „Adon az igazi név, JHWH a borjúisten”. Ez olyan, mintha abból, hogy magyarul azt mondjuk „Úr”, azt bizonyítanád, hogy a héber istennév soha nem létezett. Ez nem érv, hanem nyelvi zsonglőrködés.
VI. Adonáj nem „versenytársa” a Tetragrammának, hanem olvasási helyettesítője
Azt mondod: az igaz hitű zsidók hagyományában Adon vagy Küriosz Izrael Istenének neve. Ez féligazság, és éppen ezért veszélyes. Adonáj valóban az Úr megszólítása; a Küriosz valóban ennek görög megfelelője; az Újszövetség valóban ezt használja. De ez nem azért van, mert a Tetragramma pogány név volna, hanem mert a Tetragramma kiejtését tiszteletből helyettesítették.
A maszoréta hagyomány éppen ezt mutatja. A Tetragramma mássalhangzóit a szöveg őrzi, de az olvasási hagyomány arra figyelmeztet, hogy Adonájt kell mondani. Ebből lett később a „Jehova” hibás keresztény olvasat: a JHWH mássalhangzóit összekeverték az Adonáj olvasási magánhangzóival. Ez nem bizonyítja, hogy a Tetragramma hamis; azt bizonyítja, hogy a zsidó hagyomány a név írását és kiejtését megkülönböztette.
Te viszont a megkülönböztetést szembenállássá változtatod: mintha Adonáj és JHWH két rivális istenség volna. Ez vallástörténeti torzkép. Adonáj a megszólítás, JHWH a szent név írott alakja, Küriosz a görög fordítási és olvasási megfelelő. A keresztény hit szempontjából pedig a döntő az, hogy az Újszövetség a Küriosz címet Jézus Krisztusra alkalmazza. Ez az apostoli krisztológia egyik csúcsa. Te viszont ahelyett, hogy ezt látnád, még mindig a „borjúisten” körül kaparálsz.
VII. Amherst 63: a „borjú” képe nem cáfolja, hogy Jahó Izraelhez kötődő istennév volt
Most jön Amherst 63, amelyhez görcsösen ragaszkodsz, mert szerepel benne a „bikánk” vagy „borjunk” képe. Igen, az Amherst 63 egyik zsoltárszerű szövegében Jahó és Adonáj szerepel, és a „mi bikánk” jellegű kifejezés is előfordul. A bibliai régészeti összefoglaló is közli a szöveg részletét: „Ami minket illet, Urunk, Istenünk Jahó; legyen velünk a mi Bikánk.”
De ebből nem az következik, hogy Jahó nem Izrael Istene, hanem az, hogy egy Egyiptomban élő, arámi nyelvű, vallásilag kevert közösség Jahót olyan képi és kultikus nyelven szólította meg, amely a bibliai prófétai normához képest szinkretista. A szakirodalom maga is beszél az Amherst 63 egyik szövegéről mint a 20. zsoltár „pogányított” vagy szinkretizált változatáról. Ez pontosan azt jelenti, hogy van kapcsolat a bibliai zsoltárhagyománnyal, de torzult, kevert formában.
Te azonban ebből ezt csinálod: ha egy szinkretista közösség Jahót bikaképzettel kapcsolta össze, akkor Jahó eleve borjúisten. Ez ugyanaz a logikai hiba, mintha Jeroboám aranyborjaiból azt következtetnéd, hogy Mózes Istene eredetileg borjú volt. A Biblia maga mondja el, hogy Izrael újra és újra bálványos képekkel torzította el az Úr tiszteletét. Te a torzulást teszed meg eredetnek.
A „bika” kép egyébként az ókori Közel-Keleten a hatalom és erő általános szimbóluma volt. A kép használata önmagában nem bizonyítja, hogy a tisztelt istenség „borjúisten” volna lényegénél fogva. Ha egy zsoltár azt mondja, hogy az Úr „pajzs”, abból nem következik, hogy Isten fémből készült hadieszköz. Ha azt mondja, hogy „kőszikla”, abból nem következik, hogy Isten geológiai képződmény. Te viszont a képes beszédet és a szinkretista kultuszt szó szerint veszed, mert így tudsz belőle vádat gyártani.
VIII. Amherst 63 nem azt mondja, hogy Adon erősebb isten Jahónál
Azt állítod, hogy Amherst 63-ban Adon és Jahó két külön isten: Adon az igazi Úr, Jahó pedig a borjú, és a közösség Adont kéri, hogy ne vegye el, amit Jahó adott. Ez a szöveg irányának megint csak erőszakos kiforgatása.
A szöveg párhuzamos szerkezetekben beszél: Jahó válaszoljon, Adonáj válaszoljon; Jahó segítsen, az Úr adja meg; Jahó teljesítse, az Úr ne vonja meg. Az ilyen párhuzamos, költői szerkezetből nem automatikusan két külön istenség következik, pláne nem alá-fölé rendeltségi rendszer. A költői párhuzam a sémi zsoltárnyelv alapvető jellegzetessége. Az Amherst 63 valóban szinkretista, de te még a szinkretizmust is rosszul olvasod: nem leírod, hanem ideológiai vádirattá torzítod.
Az általad idézett BibliaKultúra-cikk egyébként azt írja, hogy a papirusz különböző arámi közösségek vallási életébe enged betekintést, és Jahó temploma Elephantinéban a zsidó közösséghez kötődött. Ez nem a te állításodat támasztja alá, hanem éppen azt, hogy Jahó a zsidó diaszpóra vallási önazonosságának része volt — még ha ez a gyakorlat nem is mindig volt prófétailag tiszta.
Magyarul: a cikked nem azt mondja, hogy „Jahó nem a zsidók Istene”, hanem azt, hogy egyes zsidó vagy izraelita eredetű diaszpóraközösségek Jahót más istennevekkel és kultuszokkal keverve tisztelték. Ez bűnös vagy torz vallásosság lehet, de nem bizonyítja, hogy a név idegen bálvány eredeti neve volna.
IX. A Halbturn-amulettet is félreolvasod: az nem „káldeus arámi Ezsdrás-hagyomány”
A Halbturn-amulettet úgy próbálod felhasználni, mintha az bizonyítaná: az igazi zsidó hagyomány „Adon” volt, nem JHWH. De a lelet szakmai leírása egészen mást mond. Egy harmadik századi, római kori gyermeksírból származó aranylemezkéről van szó, amelyen a Semá szövege héberül, de görög betűkkel szerepel. A közölt átírás szerint a szöveg így kezdődik: „Szüma Isztraél, Adone Eloé, Adon a…”, vagyis a Semá ismert formulájának görög betűs, fonetikus visszaadása.
Te erre azt mondod: ne tévesszen meg senkit, ez görög betűkkel írt káldeus arámi szöveg. De ezt nem bizonyítod. A szakirodalom nem így írja le. Eshel, Hanan Eshel és Armin Lange tanulmánya szerint a lelet a Semá héber szövegét őrzi görög karakterekkel.
Vagyis megint ugyanaz történik: a szakmai leírás azt mondja, héber szöveg görög betűkkel; te kijelented, hogy valójában káldeus arámi. Mi alapján? Mert így illik a rendszeredbe. Ez nem filológia, hanem nyelvészeti jelmezbál.
A lelet ráadásul harmadik századi, nem Ezsdrás-kori. Azt állítani, hogy „valószínűleg Ezsdrásék idejében készült írás másolata”, tiszta spekuláció. Lehet a Semá liturgikus hagyományának késő antik tanúja; lehet amulettként használt zsidó ima; de nem bizonyítja, hogy a Tetragramma soha nem volt Izrael Istenének írott neve. Legfeljebb azt mutatja, hogy egy késő antik zsidó imaszövegben Adonáj olvasati forma szerepelt. Ezt a katolikus álláspont eddig is tudta. Nem fedeztél fel semmit, legfeljebb ünnepélyesen félreértetted.
X. A maszoréták és a „Jerikó melletti barlangi fertőzés” — ez már összeesküvés-elmélet
A maszorétákról szóló elképzelésed már nem egyszerű tévedés, hanem kész összeesküvés-elmélet. Azt állítod: 800 körül valamilyen Jerikó melletti barlangban kéziratokat találtak; ezekkel „megajándékozták” a maszorétákat; ötven év múlva megjelent az Aleppói kódex, majd a Leningrádi kódex; tehát a Tetragramma onnan kerülhetett bele a maszoréta szövegbe.
Ez a „lám, időben közel vannak, tehát oksági kapcsolat van” iskolapéldája. Attól, hogy két esemény időben nagyjából egymáshoz közel esik, még nem következik, hogy az egyikből származik a másik. Az, hogy Timóteus nesztoriánus pátriárka levelében valóban szerepel egy régi kéziratlelet híre, érdekes kézirattörténeti adat. De ebből nem következik, hogy a maszoréta szöveg Tetragrammája ebből a barlangi anyagból ered. A Timóteus-levélre vonatkozó ismert ismertetések éppen azt hangsúlyozzák, hogy a levél régi héber kéziratok felfedezéséről beszél; ez nem azonos egy maszoréta hamisítási műhely leleplezésével.
Ráadásul az egész elméletedet elsöpri az a tény, hogy a Tetragramma jóval korábbi leletekben is szerepel. A Ketef Hinnom-i ezüst amulettek a Kr. e. 7–6. századból valók, és bibliai áldásszöveghez kapcsolódó héber szöveget őriznek; ezek évszázadokkal megelőzik a maszorétákat.
A Holt-tengeri tekercsekben a Tetragramma különféle formákban szerepel, gyakran különleges írásmóddal vagy jelöléssel. A tekercsek jóval korábbiak a maszoréta kódexeknél.
A Mésa-sztélé pedig Kr. e. 9. századi moábita forrásként említi JHVH edényeit Nébó elfoglalásánál.
Tehát a Tetragramma nem „850 körül barlangból átvett maszoréta fertőzés”. Ez történetileg tarthatatlan. A név dokumentáltan létezik jóval korábbi héber, moábita, qumráni és diaszpóra-zsidó környezetben. Neked ez nem tetszik, ezért mindegyiket más-más módon démonizálod. De ha minden adat ellened van, akkor nem az adatok hamisak — hanem az elméleted rossz.
XI. „A maszoréták nem tudták kiejteni” — igen, mert nem ez volt a feladatuk
Azt mondod: a maszoréták nem tudták, hogyan kell kiejteni a Tetragrammát. Csakhogy a maszoréták nem is azt akarták rögzíteni, hogy a Tetragrammát hogyan kell kiejteni. Éppen ellenkezőleg: az olvasási hagyomány szerint nem kellett kiejteni, hanem Adonájt kellett mondani. Ezért került a Tetragramma mássalhangzós alakjához olyan magánhangzózás, amely olvasási figyelmeztetőként működött.
A „Jehova” későbbi keresztény félreolvasás ebből a rendszerből született. De ez nem azt bizonyítja, hogy a maszoréták nem ismerték a saját szövegüket, hanem azt, hogy a keresztény középkori olvasók nem értették jól a zsidó qeré-ketív jelölést. Ez ismert történeti tény, nem összeesküvés.
A te következtetésed viszont abszurd: mivel a maszoréták nem adták meg a Tetragramma eredeti kiejtését, ezért a Tetragramma hamis. Ez olyan, mintha azt mondanád: mivel egy középkori kézirat rövidítéseit a laikus olvasó nem tudja feloldani, ezért a kéziratban szereplő szó nem létezett.
XII. A „valóságtagadás” pszichologizálása: amikor elfogy az érv, jön Freud
A válaszod vége hirtelen pszichológiai kiselőadásba fordul: tagadás, védekező mechanizmus, Freud, Anna Freud, bűntudat, hitetlenség, lelki-szellemi betegség. Ez látványos, de teljesen irreleváns. Egy kézirattani, vallástörténeti és teológiai vitát nem lehet azzal eldönteni, hogy az ellenfeledet pszichológiai tagadással vádolod.
Ez különösen ironikus tőled, mert éppen a te rendszered működik tagadásként: tagadod a Tetragramma korai előfordulásait; tagadod a maszoréta hagyomány valóságát; tagadod, hogy a szinkretizmus a bibliai hit torzulása lehet; tagadod, hogy a Küriosz a Tetragramma helyettesítőjeként működhetett; tagadod, hogy az Egyház apostoli hitet őriz. Minden adatot, amely nem tetszik, vagy hamisításnak, vagy varázslóterméknek, vagy „jehovizmusnak” nevezel.
Ez nem szabad gondolkodás. Ez egy új, saját gyártású börtön, amelynek ajtajára azt írtad: „igaz hit”.
XIII. A képtiszteleti kitérőd megint mellébeszélés
Behozod a képek és szobrok tiszteletének ügyét is, mintha ez bármit bizonyítana a Fouad 266-ról, Amherst 63-ról vagy a maszorétákról. Nem bizonyít semmit. Ez csak antikatolikus reflex: ha bajban vagy egy kézirattani érvvel, gyorsan előveszed a „képek-szobrok” lemezt.
A katolikus tanítás világosan különbséget tesz az Istennek kijáró imádás és a szentek, képek, ereklyék tisztelete között. A kép nem önmagában tárgyként kap imádást, hanem arra utal, akit ábrázol. A megtestesülés óta az anyagi világ nem a bálványimádás szükségszerű terepe, hanem Krisztus emberségének fényében megszentelhető jel. Erről lehet vitatkozni, de nem úgy, hogy minden képtiszteletet automatikusan bálványimádásnak nevezel, miközben közben egyetlen névforma köré építesz szinte mágikus ellenkultuszt.
A Jehova Tanúi névfétise helyett te névellenes fétist építettél. Ez nem katolikus probléma, hanem a te belső következetlenséged.
XIV. A végső ellentmondás: „Adon/Küriosz” igaz, de a mögötte álló névhagyomány szerinted hamis
Itt van az egész rendszered legnagyobb törése. Azt mondod: az igaz név Adon, Küriosz, Úr. Csakhogy a Küriosz a görög fordítási és olvasási hagyományban éppen a Tetragramma helyettesítője lett. Ha a Tetragramma „borjúisten” neve, akkor mit helyettesít a Küriosz? Ha a Küriosz igaz, akkor miért volna hamis az a szent névhagyomány, amelynek helyén a Küriosz áll? Ebből a csapdából nem jössz ki.
Az Újszövetség éppen ezen a ponton emeli fel Krisztust: Jézus az Úr. A Küriosz-cím, amely az Ószövetség görög hagyományában Izrael Istenére vonatkozik, Krisztusra alkalmazva jelenik meg. Ez a keresztény hit magja. Nem az, hogy JHWH hangalakját mindenáron ki kell ejteni; nem az, hogy Jahó-borjúisten ellen háborút kell indítani; hanem az, hogy Izrael Istene Krisztusban véglegesen kinyilatkoztatta magát.
Te viszont nem ide jutsz, hanem oda, hogy kettéhasítod Krisztust, démonizálod a zsidó szöveghagyományt, és mindenkit gyanú alá helyezel: zsidókat, maszorétákat, qumrániakat, katolikusokat, protestánsokat, fordítókat, régészeket, kézirattanosokat. A végén csak te maradsz, a saját kis „tiszta” rendszereddel. Ez nem apostoli hit, hanem magánmitológia.
XV. Zárás: Fouad, Amherst, Halbturn és a maszoréták nem a te rendszeredet igazolják
Összefoglalva: a Fouad 266 nem bizonyítja, hogy a Tetragrammát csalással írták be a görög szövegbe; legfeljebb azt, hogy a szent nevet különleges írnoki eljárással kezelték. Az Amherst 63 nem bizonyítja, hogy Jahó borjúistenként idegen volt Izrael Istenétől; azt bizonyítja, hogy egyes diaszpóra-zsidó vagy izraelita eredetű közösségek szinkretista módon használták Jahó nevét. A Halbturn-amulett nem bizonyítja, hogy az eredeti istennév Adon volt; azt bizonyítja, hogy késő antik zsidó imaszövegben a Semá olvasási hagyománya Adonáj formában élt. A maszoréták nem Jerikó környéki „jehovista barlanganyagból” találták ki a Tetragrammát; a név jóval korábbi leletekből és kéziratokból ismert.
A te elméleted tehát nem áll meg. Nem azért, mert „nem akarok megtérni az Istenek Istenének Khrisztoszához”, ahogy szívesen szónokolsz, hanem mert az érveid nem bírják el a tényeket.
A katolikus hit nem Jehova Tanúi-féle névközpontúság. Nem állítja, hogy a „Jehova” kiejtés volna a helyes. Nem teszi be önkényesen az Újszövetségbe a Tetragrammát. De nem is követi a te ellenkező előjelű rögeszmédet, amely a szent névből démoni „borjúistent” gyárt. A katolikus hit Krisztus-központú: az Atya örök Fia testté lett, Jézus Krisztus valóságos Isten és valóságos ember, egyetlen személyben. Ő az Úr. Ő a Küriosz. Ő az, akiben Izrael Istene véglegesen és felülmúlhatatlanul kinyilatkoztatta magát.
És éppen ezért a te Fouad-kaparásos, Amherst-borjús, Halbturn-káldeusos, maszoréta-barlangos építményed nem megvilágosodás. Csak egy újabb teológiai labirintus, amelyben a kijárat fölött ott áll a mondat, amelyet mindenáron el akarsz kerülni:
A hívő hisz, vélelmei vannak, még érteni is vél dolgokat, amiket soha senki nem érzékelt."
Vannak olyanok is, akik a valóságos tényeket sem érzékelik. Ezt nevezik valóságtagadás
A valós tények tagadása pszichológiai értelemben leggyakrabban a tagadás (denial) nevű védekező mechanizmusként jelenik meg, amelyet Sigmund Freud írt le először, majd Anna Freud fejtett ki részletesebben. Ez egy tudattalan folyamat, amely megvédi az egyént a fájdalmas valóság vagy a szorongást keltő információk közvetlen megélésétől.
Bennend az Isten létezéséről szóló tényszerű vallomások elutasítása formájában nyilvánul meg.
Sok ember csak azért tagadja az élő Isten, istenek létezését,met attól fél,hoigy nem képes megfelelni
az Isten elvárásaival szemben. Ismerve az Isten Törvényét,tudatában van annak,hogy életvitele által megsérti azt. Hogy ne kelljen állandó bűntudatot éreznie az ember benső énje, azaz a szelleme
azzal iktatja ki az állandó szorongásérzetet a bűnei miatt, védve ezáltal önmagát az állandó szorongástól hogy tagadni kezdi az Isten létezését, megnyugtatva ezzel lelkét.
Ez idővel minden tényszerű ,létező dolog tagadásába megy át,amely az Istennek az igaz bírónak a létezéséről tesz bizonyságot.
Maga az állapot veszélyt jelent az ember lelke és szelleme üdvössége szempontjából.
A hitetlenség eme formája elsősorban nem az ember testét károsítja, hanem lelkében és szellemében szenved tőle kárt.
Az ilyen betegek csakis az Isten irgalmasságában reménykedhetnek.
A szeretet Istene előidéhet a beteg életében olyan sokkhatást, ami gyógyuláshoz,
Hinni nem csak vallási kitalációkban lehet, azt tudtad?
És az élet értelmét sem a holmi képzeletvilág alkotta lények mentén kéne kutatni.
A vallási hit, az látszólagos válaszokat ad, hiszen a fantázia világába vezeti a befolyásoltjait.
Ha a hívő nem lenne megvezetve, felismerné, hogy a hívőket pont úgy viszi a cunami, a vírus, vagy a közlekedési baleset, és a szeretteiket is.
Nyilván ha leszedálja, tompítja az agyát a hipotéziseivel, imáival, talmi litániákkal, akár könnyebben is viselheti a csapásokat, de az is bekövetkezhet, hogy felismeri a tragédia okán a hiábavalóságukat.
Értelem kérdése.
Hogy aztán mondjuk egy fundi szintű agyú kortársamnak mi megy át az élet és a természet jelenségei közül a hite ütötte diójába???
Azt nagy fantáziával vagyok képes csak feldolgozni;-)
A hívő hisz, vélelmei vannak, még érteni is vél dolgokat, amiket soha senki nem érzékelt.
De arra is van példa, hogy érzékel, jelenései vannak, látomásai, annyira bezsibbasztotta az agyát.
/Kedvencem, amikor "Jézus stigmái" jelennek meg rajtuk, de nem a valóságnak, hanem a művészi ábrázolásoknak megfelelően:-O:-P:-) Sok mindent elárul a hívők agyáról...
Igen, korunkra már, a régi népeknek komponált hiedelemrendszer az fals, és nyikorog az eresztékeiben.
Ám, mint jól látható, mégis sokan állnak be a nyájba bégetni, mert a "kész picsa, meleg málé" hiedelemrendszer, a tradíció, a nevelés kényszerpályája az adott.
Aztán már nehéz kritikusan néznie, mit is nyalt be igazándiból.
"Ne tégy fel kérdést a szellemvilággal kapcsolatban, és akkor nem lesz probléma."
Bizony!
Mert ahogy kérdések merülnek fel, CSAK PROBLÉMA LESZ.
Ugyan az a szitu, mint a főhősötökkel.
Hiszen "anyagtalan entitásoknak" tételeztek fel értelmet, érzelmet, noha annak a hogyanja és mikéntje senki számára sem ismert:-O:-P
Van fogalmatok mit takarhat az "anyagtalan"?
Az anyagtalanság fizikailag a hagyományos értelemben vett, tömeggel és kiterjedéssel rendelkező anyag hiányát jelenti.
Gyakorlatilag a körvonalazhatatlan semmit.
És ide, ebbe az állapotba fantáziáltok lényeket, olyanokat is, amiknek még funkciója, értelmezése is megmagyarázhatatlan.
Istenetek is ilyen, hiszen senki sem bír semminemű tudással róla. Keletkezése, neme, helye, élőlény-e, miféle energia tartaná fenn, honnan lenne tudása vagy érzése ha szervei sincsenek rá???
Egyáltalán eredendően mitől lenne tudása? Honnan lenne tapasztalata?
Csak kérdések születhetnek válaszok nélkül.
Ti meg egy ókori mitológiai mű alapján elhiszitek a blődli lényt, és istenítitek:-)
Nem beszélve arról, hogy más kor, más kultúra, más erkölcs, más társadalom, más szociális közeg számára lett kitalálva.
És nem a semmiből.
Volt előzménye, a hiedelmek a babonák, a természettől és az ellenségtől való félelem szülte képzelgés, más népek hasonlóan gerjesztett fantázia termékeinek a csarnoka.
Szóval ez nem foci, amihez mindenki ért, hanem vallás, amit olyanok hisznek, akik bele sem mernek gondolni, miket is vélnek valósnak.
Tévtanításokon alapuló megvezetés, önbecsapás rendszere, vélt de sosem bizonyított ideológia.
Na, meg biznisz, amit "bárányok" tartanak fel, hogy szépen nevezzem meg a nyáj tagjait;-)
HOGYAN KERÜLHETTEK A MASZORÉTÁK KAPCSOLATBA A JEHOVIZMUSSAL?
ELTE BTK Asssziriológiai és Hebraisztikai Tanszék által elismert forrás Komoróczy: Géza Maszóra, maszoréták című munkájában a Régi bibliai kéziratok elıkerülése az ó- és középkorban (a maszóra elızménye): felsorolásában megemlíti az alábbi forrást:
I. Timotheosz (726–819) szeleukeiai (Iráq) nesztoriánus patriarcha / katholikosz Szergiosz “élámi” (Khúzisztán, Irán) metropolitának írt levelében (800 k.) említi, hogy zsidó katekhumenoszok (áttérési oktatásban résztvevık) híradása szerint tíz évvel korábban Jerikho közelében egy barlangban megtalálták az “Ószövetség” könyveit (értsd: kéziratos tekercseket), értesítették a jeruzsálemi zsidókat, azok tömegesen felkeresték a helyet, és a (bibliai) könyvek, többek között több mint 200 zsoltár mellett számos más könyvet is találtak. I r o d a l o m : Otto Eissfeldt, “Der gegenwärtige Stand der Erforschung der in Palästina neu gefundenen hebräischen Handschriften, 7: Der Anlaß zur Entdeckung der Höhle und ihr ähnliche Vorgänge aus älterer Zeit” (1949), in: uı: Kleine Schriften, III (Tübingen: J. C. B. Mohr / Paul Siebeck, 1966), pp. 71–74 Jaqúb al-Qirqiszáni neves iráqi karaita tudós ugyanerrıl a leletrıl – vagy egy hasonlóról – tesz említést késıbb (i. sz. 937 k.): van egy zsidó szekta, a “barlangiak” (maghárija), akiket azért neveznek így, mert irataikat egy barlangban találták. I r o d a l o m : Leon Nemoy, “Al-Qirqisānī’s Account of the Jewish Sects and Christianity”, Hebrew Union College Annual, 7 (1930), pp. 317–397 Leon Nemoy, Karaite Anthology. Excerpts from the Early Literature (Yale Judaica Series, 7) (New Haven – London: Yale University Press, 1952, 19802 ), p. 41 skk., kül. p. 50 Bruno Chiesa & Wilfrid Lockwood, Ya‘qūb al-Qirqisānī on Jewish Sects and Christianity. A Translation of »Kitā
A halálfélelmük miatt katekhumenoszokká vált zsidók értesítették a Jeruzsálemben élt zsidókat, történetesen a maszorétákat egy Jeriko melletti barlangban megtalált kéziratokról 800 körüli időben.
Feltehetően egy zsidó szekta írásaira bukkantak. És láss csodát 50 év mulva megjelenik az Alepoi Kodex,majd 1008-ban a Leningrádi Kodex.
MIvel Maszoréta forrásból,ezt megelőző időből jehovás írásokról nem tudunk,felmerül a gyanú,hogy a maszorétákat A Római Egyházba betért zsidók egy JHWH-s kéziratgyűjteménnyel "ajándékozták" meg.
A kéziratok felhasználásának tényéről zsidó forrásból származó bizonyíték is fennmaradt.
Karaiták (המקרא בעלי :(a babylóniai Anan (ענן (ben David (a VIII. század harmadik negyede) postumus követıi; elutasították a szóbeli tant (Misna, Talmud stb.), és kizárólag a Biblia szoros értelmezésére támaszkodtak. Az értelmezési különbségek a IX. században váltak feszült ellentétté. A karaiták nagy ellenfele Sza’adja ben Joszéf al-Fajjumi (882–942) gáon volt, Anan elleni vitairatát 905-ben írta. A karaita vagy tanaikkal rokonszenvezı tudósok rögzíteni akarták a bibliai szöveg pontos alakját: kijavítani a mássalhangzó-szöveg esetleges hibáit (amelyekre a kéziratok variánsai, esetleg éppen a Jerikho környéki új leletek hívták fel a figyelmüket) és rögzíteni a felolvasás szabályait (magánhangzók, cantillatio). Jehuda ben Élija Hadasszi, Eskol ha-kofer (1149): “A Tóra-tekercseket ki kell pontozni magánhangzó- és hangsúly-jelekkel, (…) mert Isten nem magánhangzók és hangsúlyok nélkül adta… Istenünk írása ‘(rá van) vésve a táblákra’ (Ex. 32,16), ezért az írás tele volt magánhangzó- és hangsúly-jelekkel, és nem hiányoztak belıle a magánhangzók és hangsúlyok.”
A Leningrádi Kodex néven ismert kéziratba a borjúisten JHVH neve a Jerikó mellett megtalált barlangi szekta írásaiból kerülhetett bele. Ez azért is feltételezhető, mert a maszoréták nem tudták, hogy hogyan kel kiejteni a tetragrammát, ellentétben a Kumráni szekta zsidóival ,akik írásaikban jahónak
olvasták a JHWH tetragrammát. Ahogyan az egyiptomi zsidók is. Mivel a tetragramma eredete
az ó-kánaáni nyelvből van, amit a tamlmudista maszoréták nem ismertek, mert ha ismertek volna, akkor le is írták volna, hogy YHWH-t az az eredeti ó-kánaáni nyelven amelyből keletkezett Jahu-nak, vagy JAHÓ-nak
Az „Adonáj” nem feltétlenül egy külön istennév, hanem cím: „Uram”, „Úr”. A bibliai és zsidó hagyományban éppen a Tetragramma kiejtésének helyettesítője lett.
Az igaz hitű zsidók hagyományában, Adon, vagy Küriosz Izrael Istenének és Atyjának a neve.
Ezt a hagyományt követte Izrael Istenének Khrisztosza és tanítványai is mindnyájan.
Te ezek szerint nem az igaz hitű zsidók hagyományára utaltál.
A második században a Bécs közelében élő zsidók hagyománya Izrael Istenének nevét illetően, megegyezett a zsidó Jézus és apostolainak a hagyományával, ami a Mózes Istenének a valóságos nevét illeti.
A bécsi egyetem régészei egy 2,2 cm hosszú arany lemezkét találtak egy római kori gyermeksírban. A lapkán görög betűkkel írt héber felirat olvasható: a „Halld Izrael…” kezdetű Semá-ima, amely a zsidóság legfontosabb hitvallása. A Fertő-tótól keletre, a magyar határ közelében fekvő Halbturnban (Féltorony) most előkerült lelet az első emléke a mai Ausztria területén élt ókori zsidóságnak.
Az arany amulettet, amelynek szövegét először olvashatatlannak tartották, 2006-ban fedezte fel egy bécsi régész. A gyermek egy ezüstből készült amulett-tokot hordott a nyakában, ebbe helezték el az arany el a 2,2 cm hosszú arany lemezt, amelyen a következő görög betűkel írt, de héber szövegű felirat volt olvasható: „Szüma Iszraél, adóne elón adón a[---]”. Ez a mondat nem más, mint a zsidó vallás legfontosabb imnádsága, az ún. Semá-ima: „Halld Izrael: az Úr, a mi Istenünk, egy Úr!” (5Móz 6:4). Az ima elsődleges fontosságát a Názáreti Jézus is hangsúlyozta: „Akkor odament hozzá az írástudók egyike, aki hallotta az ő vitatkozásukat, és tudva, hogy [Jézus] jól megfelelt nekik, megkérdezte tőle: Melyik az első minden parancs közül? Jézus pedig felelt neki: Minden parancs közül az első: Halld Izrael: Az Úr, a mi Istenünk egy Úr” (Mk 12:28–29).
Habár a cikk készítője azt írja, hogy görög betűkkel írt héber írásról van szó, az ne tévesszen meg senkit. A szöveg görög betűkkel írt káldeus arámi szöveg. Valószínűleg az Ezsdrásék idejben készült
írás másolata, mert nem tartalmazza a borjú isten YHWH nevét, hanem az Izrael Istenének Adón neve
van a szövegben.
Azok az írások,amelyben YHWH istennév található a tudósok szerint ó-kánaáni írások. leszámítva a napimádó kumráni zsidó szekta YHWH-s írásait, akik napimádók lévén szintén az egyiptomiak, moábiták ,kánaániak YHWH istenét imádták.
III. Amherst 63: az általad idézett forrás éppen ellened dolgozik
Most előhúzod az Amherst 63 papiruszt, és azt mondod: lám, Egyiptomban már korábban is ismerték Jahót, „a borjúistent”. Csakhogy a belinkelt BibliaKultúra-cikk már az elején azt írja: az Amherst 63 olyan zsidó és arámi közösségek vallási életébe enged betekintést, amelyek Jahót, „a zsidók Istenét” más istenek között, de azok fölött tisztelték."
Az, hogy Jahó Izrael istene lett volna maga a papírusz lelet zárja ki, és nem igazolja.
Az írásból egyértelmű, hogy ezek a borjúistent JHWH-t azaz JAHÓT imádó egyiptomi zsidók,
Jahót borjúnak nevezik. Soha senki nem nevezte Izrael Istenének szent szolgái közül Izrael Istenét borjúnak.
A Bibliakúltúra cikk írója annyira elfogult a jehovizmusában, hogy észre sem veszi az írásban,
hogy ott van Izrael Istenének az Úr neve is, pontosan úgy ahogyan a Mózes Istenének a Khrisztozsa is nevezte Istenét, és akinek az Úr nevét Istenétől és Atyjától ajándékul, adományként megkapta.
János 17:11. és már nem vagyok többé a világban, de ők a világban vannak és én Hozzád megyek, szent Atyám, őrizd (tartsd) meg őket a Te nevedben, amelyet nekem adtál, hogy egyek legyenek, mint mi, 12. amikor velük voltam, én őriztem meg őket a Te nevedben, amelyet nekem adtál és vigyáztam (őrködtem) és senki azokból nem veszett el csak a veszedelem (romlás) fia, hogy az Írás beteljesedjék,
A papyrus leletből azt is megtudhatjuk, hogy ezek a Jahó-hoz könyörgő zsidók arra kérik Izrael Istenét Adon-t, hogy ne vegye el tőlük azt, amit Jahó(akit bikájuknak neveznek)megadott nekik.
Papyrus Amherst 63, XII. hasáb, 11–19. sor
Jahó válaszoljon nekünk bajainkban. Adonáj válaszoljon nekünk bajainkban. Légy egy íj a mennyben, Holdsarló! Küldd el hírnökeidet Rash egészéből és Cáfonból Jahó segítsen nekünk. Jahó adja meg nekünk szívünk vágyait. Az Úr adja meg nekünk szívünk vágyait. Minden kívánságunkat teljesítse Jahó. Jahó töltse be, az Úr ne vegye el szívünk egyetlen vágyát sem. Néhányan az íj által, néhányan a lándzsa által – íme, nekünk Jahó a mi Urunk és Istenünk. A Bikánk legyen velünk. Bétel válaszoljon nekünk holnap. Baál-Samajin áldja az Urat: „Hűséges embereiddel együtt megáldalak téged!” Vége.
Neked, aki még nem jutottál igaz hitre - és valószínűleg nem is akarsz az Istenek Istenékek és Khrisztoszának a szolgálatába állni szimpatikusabb a borjú isten JHWH(JAHÓ) neve, mint az Istenek Istenének az Úr neve, amelyet Izrael Istenének és Atyjának a Khrisztosza is megörökölt Istenétől és Atyjától.
Aki a képek szobrok tiszteletének a bűnéből nem akar megszabadulni, annak nem kedves az az Isten, amely megtiltotta a képek és szobrok előtt való tisztelgés bármilyen formáját.
A te hitvilágodba minden belefér, így a borjúisten nevének a tisztelete is.
Más isten, más Krisztus, más szokás.
DE léteznek sokan a Földön, akik nem cserélik le az Istenek Istenét, az Urat, egy borjúistenre csak azért, mert a múltba léteztek és a jelenben is léteznek olyanok, akik akár zsidóként, akár a Róma Főpapja által vezetett egyház tanítójaként ezt teszik.
A legjobban azt sajnálom, hogy jehova tanúi hagyták magukat az általuk babiloni vallásnak nevezett
egyház által a jehovizmussal megfertőzni, és kiadványaikban méltatják a katolikus bibliafordításokat, hogy azokban fordul elő legtöbb helyen a jehova név.
A tudományos helyzet ennél jóval árnyaltabb. A Fouad 266 esetében valóban felmerül, hogy az első görög írnok helyet hagyott, és egy második kéz írta be a Tetragrammát. Ez azonban nem azonos a hamisítással."
DE nagyon is azonos a hamisítással. Az Isten Szavának a Szándékos meghamisításáról van szó.
Hisz az Isten Szava, az Úr Jézus és az apostolok tanubizonysága szerint nem nevezte Izrael Istenét és Atyját JHWH-nak, jahu-nak, jehova-nak, jahve-nak.
Nem, kedves barátom, nem mindegy. A kézirattanban éppen az ilyen különbségek döntők. Más az, ha az első írnok előre helyet hagy egy névnek, amelyet egy másik, erre képes vagy erre illetékes írnok ír be; és megint más az, ha valaki egy már létező szót fizikailag eltávolít, majd helyére más szöveget hamisít."
Egyetértek. DE mivel a tetragrammát Dr. Paul Kahle szerint is, utólag írták bele a szövegbe,
ráadásul a tetragramma betűit a ó-kánaáni írásban járatlan személy írta bele felmerül a gyanú
az eredeti szövegből a küriosz valamilamilyen egyenlőre meg nem állapított módszerrel történő
eltávolítására. Ez lehetett kiáztatás általi eltávolítás is.
Mindenesetre maygarázatra szorul, ha valaki mindenáron bele akarta vinni egy görög szövegbe,
a borjúisten Jahó(JHWH nevét, akkor miért nem görög betűket használt, ahogyan azt a Napot regelente üdvözlő, varázsló zsidó szekta tette, a tetragramma helyett, annak olvasatát az IAO-t
írva be a szövegbe. Mindenesetre a nagy hézag kihagyását a szövegben - ha az egy időben készült
a tetragramma beírásával - semmi nem indokolja. Ezért a szövegből a κύριος(küriosz) utólagos eltávolítása a valószínű.
Azt is figyelembe kell venni, hogy mielőtt Dr. Paul Kahle megvizsgálta volna a papirusztöredéket,
azt jehova tanúi kikölcsönözték azzal az indokkal, hogy lefényképezzék, és az arról készült
képeket a készülő a az új bibliafordításukba ,mint képillusztrációkat felhasználják.
Dr. Kahle a papíruszt, mint írásszakértő és nem mint vegyész vizsgálta meg.
A vizuális alapú vizsgálat szerint az, aki a tetragrammát beírta utólag a szövegbe járatlan lehetett
a tetragramma nyelvének és írásának az ismeretében.
Azt pedig egy szakértői vizsgálattal könnyen meg lehetett volna állapítani, hogy a tetragramma betűinek leírásához használt tinta vagy festék melyik korból származik.
DE felmerül a kérdés, hogy miért kellene egy magát kereszténynek valló személynek - ez esetben rólad van szó foglalkoznia a borjúisten YHWH (JAHÓ) nevével , amikor sem a Názáreti Jézus, Izrael Istenének és Atyjának Khrisztosza , sem a tanítványai nem foglalkoztak vele, tudniillik Ők nem
a borjú isten JHWH(JAHÓ) tisztelői voltak. Ők Mózes Istenét az Urat(ADON,KÜRIOSZ) tisztelték(proszküneo) és csakis neki szolgáltak(latreuo).
Amelyik egyház nem az Úr Jézus Istenét és Atyját tiszteli és szolgálja, az nem lehet igaz khrisztoszi.
Az az Antikrisztus szellemében van, és megtérésre van szüksége, ha nem akar elkárhozni.
Korábban már nézegettem, hogyan lehet képet, képeket feltenni, feltölteni. Mindig az indafotóra küldött volna ami megszünt. a gépről való feltöltés sem müködött.
viszont a képernyő metszésből azonnal be lehet tenni a képet. igy már táblázatokat is lehet betenni, vagy épp képeket.
Ismerem ezt az álláspontodat, jól írtad, azon hívőké, akik hisznek, de még kutatnak.
Na, én már nem kutatok, lévén az elásott fő kincset már megleltem, a többi, kisebb lelet már nem lényeges számomra, azok már csak szépítik, teljesebbé teszik a fő kincset a bensőmben.
Ja, ja, hallgatom én is tanítók tanításait, élvezem azt a mélységet sok ilyenben, amit képesek elém adni, megvilágítani, főleg azokat, amelyek felismerésére az Igében én eddig még nem jutottam el.
Az emberi elme ilyen. Hinni akar. Mindenki keresi az élet értelmét. Lehet nem fogalmazza meg tudatosan ezt a kérdést, mégis minden cselekménye erre irányul. Nos, a hit pont ezt a kérdést válaszolja meg. Egy keretet ad. A szenvedések elviselése, egy hivő könyebben vészel át lelki, fizikai traumákat, ha okot vél látni. A hit ezt adja meg neki, rendszerbe foglalja a dolgokat. A hit, egy mintázát felismerés, mert ha van oka az életnek, a létezésnek, és vannak a szenvedések, akkor kell lennie egy mögöttes képnek, rendszernek. Ezt ismeri fel a hivő a vallásában. A legtöbb ember képes erre. És kevesen pedig nem. Vagy ha van is ilyen benyomásuk, mintázat keresés, azt vagy más irányba terelik, vagy elfolytják.
Szóval miért is hisz a hivő: Mert látni vél, érzékelni, és érteni.
Olyan ez mint amikor zenét halgatsz fülhalgatón keresztül. Igyekszel követni a ritmust, olykor még a szavakat is kiejted. De, kivülről nézve csak az látszik hogy kornyikálsz valami rettentő hamisan, valamit. Minden hivő a maga bels hangján hal valamit. Kifelé pedig csak fars hangok jönnek.
Olyan kemény a föld, hogy locsolni kell, hogy a rota ne szikrázzon. Szóval amig ázik, puhul...
Azt gondolom, hogy bár Zellem sokat "játszik" Fontos szerepet töltbe ő is. Mi a szerepe fontossága? Magamból indulok ki, nekem már nincsenek kérdéseim. Hiszek, és kutatok... Ezt a szerpet tölti be Zellem, és a többiek, akár a hivők is akiknek a nézetei különböznek.
Az pedig az ellenörzés, vagy kutatás, vagy kérdések, felvetések vizsgálata. Az Ő, posztjaik valahol egyfajta túzelőanyag, hogy megvizsgáljuk a nézeteinket. Ez nem csak hit kérdése, hanem belső inditatáső pszichologiai kényszer. Pl. Tegnap ránéztem a linkekre amit Zellem behozott. Az egyikben 5 megközelités volt, amiből én 3 tartok, 2 megközelitéssel nem értek egyet. Mert azok már adott felekezeti tanitásokat veszielőnybe. Nos, ha nincs Zellem, vagy a többiek, nemnéztem volna meg azokat az oldalakat. A tudásom nem bővult, csak az álláspontom maradt meg. És erre jók az ilyen, hasonló posztok. Az ember mindig megerősitést keres, mindegy hol áll. Hivő, tagadó, és a köztes.
Kellenek, szükségesek a kis húzavonák. A gond akkor kezdődik, ha túl sok a cimke, és áthatja a hozzászólásokat az egyéni érzelmek.
Ismétlem, nem ez a téma most, Lucius sem erről írt veled kapcsolatban, hanem arról, hogy miért csodálkozik egy ateista, ha a feltesz(el) egy kérdést a szellemvilág kapcsán, akkor arra a szellemvilággal kapcsolatos válasz fog érkezni.
Ne tégy fel kérdést a szellemvilággal kapcsolatban, és akkor nem lesz probléma.
Beszéljünk a tegnapi meccsről, mert az látható, az való neked, a látható, az 5 érzékszerveddel tapasztalható világod.
De én nem erről írtam, hanem Rólad, és az itt inkorrekt módon évek óta folytatott játszmázásaidról.
Rólad, és az ide-oda ugrálós, mindenbe bele-belekapó módszeredről, itt hívőknek a szellemvilághoz kapcsolódóan feltett látszólag valóban megválaszolási igényed miatt feltett “kérdéseidről”.
Azokról, amelyekre amikor megkapsz egy választ, akkor ahelyett, hogy korrekt ateistaként viselkednél, és azt mondanád, hogy “köszönöm a választ, és annak ellenére, hogy nem hiszek a szellemvilág létezésében, annyit meg tudok állapítani, hogy eddigi bibliai és vallási ismereteim alapján helyes, vagy ezért és ezért nem helyes szerintem”, ehelyett Te elkezded gúnyolni a neked válaszoló hívőket amiatt, mert hisznek a szellemvilág létezésében.
Holott épp Te tetted fel a szellemvilággal kapcsolatos kérdést a hívőknek, és nem mi tettük fel neked…
Ja, ja, (S)Zellem nicktársunknak ez az egyik kedvenc vitamódszere.
Felvet valami hitéleti, emiatt szükségszerűen a nem látható, ezért a szellemi szintbe emiatt belépő témát, amit ha megválaszol Neki valaki, akkor arra utána aszongya, hogy “nem fogadom el, mert nem hiszek a szellemvilág létezésében”.
De akkor meg minek vet fel a szellemvilághoz kapcsolódó témákat?
Velem ezt többször eljáccotta, mikorra végre rájöttem, hogy valójában csak tesztelgeti a hívőket, hogy van-e válaszu(n)k erre, vagy arra, s nem az a célja, hogy hitre és ezáltal Isten valóságáról valós ismeretekre jusson.
A mostani válaszodban megint ugyanazt a mutatványt adod elő: ha egy adat nem fér bele a rendszeredbe, akkor hamisítás; ha egy forrás nem úgy beszél, ahogy szeretnéd, akkor „varázslók”; ha egy lelet szinkretizmust mutat, akkor szerinted az nem a bűn bizonyítéka, hanem maga az igaz vallás. Ez nem történeti érvelés, hanem vallási kártyavetés. A lapokat te kevered, te osztod, és amikor rossz lap jön, ráírod, hogy „Róma”, „Jehovizmus”, „borjúisten”, „hamisítás”.
Csakhogy ettől még a tények nem változnak meg.
I. Fouad 266: a „kikaparás” meséje továbbra sincs bizonyítva
Azzal kezded, hogy a Fouad 266-ban a hézag „pont akkora”, amekkora a κύριος szóhoz kellene, ezért mindegy, hogy „kikaparták vagy kiáztatták”, a lényeg szerinted az, hogy utólag került bele a Tetragramma. Nem, kedves barátom, nem mindegy. A kézirattanban éppen az ilyen különbségek döntők. Más az, ha az első írnok előre helyet hagy egy névnek, amelyet egy másik, erre képes vagy erre illetékes írnok ír be; és megint más az, ha valaki egy már létező szót fizikailag eltávolít, majd helyére más szöveget hamisít. Te az elsőből csinálsz másodikat, mert a „hamisítás” szó jobban illik a rögeszmédhez.
A saját linked, az „A századik juh” blog nem szakpublikáció, hanem polemikus blogbejegyzés. A szerző valóban azt állítja, hogy „hozzáértők szerint” kikaparták a κύριος szót, de nem ad meg ellenőrizhető szakirodalmi hivatkozást ehhez az állításhoz; sőt a kommentfolyamban maga a vita is arról szól, hogy nem találtak egyértelmű utalást arra, hogy a Fouad 266 ténylegesen palimpszeszt, vagyis levakart és átjavított kézirat volna. Ugyanott Waddell tanulmányának címe is szerepel: „The Tetragrammaton in the LXX”, vagyis nem „A kikapart Küriosz”, hanem „A Tetragramma a Septuagintában”. Ez elég kínos annak, aki a blogot döntő bizonyítékként lengeti.
A tudományos helyzet ennél jóval árnyaltabb. A Fouad 266 esetében valóban felmerül, hogy az első görög írnok helyet hagyott, és egy második kéz írta be a Tetragrammát. Ez azonban nem azonos a hamisítással. A szakirodalomban ez éppen a zsidó írnoki gyakorlat egyik formájaként jelenik meg: a görög szövegben külön kezelték a szent nevet, akár héber betűkkel, akár külön jelöléssel. Anthony Meyer összefoglalása szerint a P. Fouad 266b-ben az első írnok üres helyeket hagyott, a második írnok pedig beírta a Tetragrammát; ez kétlépcsős írnoki eljárás, nem titkos bűnügyi helyszínelés.
Tehát a legfeljebb jogos óvatos megfogalmazás ez volna: a Fouad 266 tanúsítja, hogy egy Kr. e. hellenisztikus zsidó görög Tóra-kéziratban a Tetragrammát héber betűkkel kezelték; vitatott, hogy ez az eredeti görög fordítás régi állapotát őrzi-e, vagy egy héberesítő revízió eredménye. Ez a tudományos állítás. A te állításod viszont ez: „varázslók kikaparták a Kürioszt és beírták Jahó borjúisten nevét.” Ez nem tudományos állítás, hanem teológiai ponyva.
II. Az, hogy a lelet Egyiptomból való, nem bizonyít semmit a „borjúisten” mellett
Nagy diadallal mondod: a Fouad 266-ot nem Jeruzsálemben találták, hanem Egyiptomban, Kairótól körülbelül 100 kilométerre. Na és? Ez milyen érvet bizonyít? A hellenisztikus és római kori Egyiptomban jelentős zsidó diaszpóra élt. Alexandriában, Elephantiné környékén, Fajjúm térségében zsidó közösségek voltak. Egy zsidó bibliai kézirat Egyiptomból tehát nem olyan meglepetés, mintha egy mamutcsontvázat találnánk a sekrestyében.
A Fouad 266 éppen azért fontos, mert a zsidó diaszpóra bibliahasználatát mutatja. A lelet egyiptomi eredete nem bizonyítja, hogy a szöveg „varázslók számára” készült, ahogy az sem bizonyítaná a katolikus mise „pogány eredetét”, ha egy misekönyvet Brazíliában találnának meg. A földrajzi előkerülés nem ontológiai ítélet az iratról. Ezt egy kezdő régészhallgató is tudja; te viszont úgy kezeled, mintha Fajjúm neve önmagában démonológiai pecsét volna.
III. Amherst 63: az általad idézett forrás éppen ellened dolgozik
Most előhúzod az Amherst 63 papiruszt, és azt mondod: lám, Egyiptomban már korábban is ismerték Jahót, „a borjúistent”. Csakhogy a belinkelt BibliaKultúra-cikk már az elején azt írja: az Amherst 63 olyan zsidó és arámi közösségek vallási életébe enged betekintést, amelyek Jahót, „a zsidók Istenét” más istenek között, de azok fölött tisztelték. Vagyis a saját forrásod nem azt mondja, hogy Jahó nem a zsidók Istene volt, hanem pontosan azt, hogy egy diaszpórabeli, vallásilag pluralisztikus közösség Jahót a zsidók Isteneként tisztelte.
A cikk azt is megjegyzi, hogy az Amherst 63 démotikus írással készült, de arámi nyelvű szövegeket tartalmaz, és a kéziratot a Kr. e. 4. századra teszik, miközben az általa őrzött hagyományok régebbiek lehetnek. Te ezzel szemben úgy beszélsz, mintha maga a papirusz Kr. e. 7–6. századi volna. Ez pontatlan. A cikk szerint a szövegek mögött álló himnuszok és hagyományok vezethetők vissza korábbra, nem feltétlenül maga a fennmaradt papirusz fizikai példánya.
Ez már önmagában mutatja a módszeredet: ami árnyalt, azt leegyszerűsíted; ami hipotézis, azt tényként kezeled; ami vallástörténeti komplexitás, abból azonnal „borjúisten”-vádiratot gyártasz.
IV. „Adonáj” és „Jahó” nem feltétlenül két isten
Az Amherst 63 zsoltárváltozatában szerepel Jahó és Adonáj. Te ebből azt olvasod ki, hogy két külön istenről van szó: egy erősebb Adonról és egy alárendelt Jahóról, a „borjúról”. Ez megint az a fajta olvasat, amely előbb eldönti az eredményt, aztán hozzáigazítja a szöveget.
Az „Adonáj” nem feltétlenül egy külön istennév, hanem cím: „Uram”, „Úr”. A bibliai és zsidó hagyományban éppen a Tetragramma kiejtésének helyettesítője lett. Ha tehát egy szövegben Jahó és Adonáj egymás mellett szerepel, abból nem automatikusan két külön istenség következik. Lehet költői párhuzam, cím és név egymás mellé állítása, vallási szinkretizmus, vagy egy átmeneti diaszpóra-nyelvhasználat. A te olvasatod a legvadabb lehetőséget választja, majd úgy tesz, mintha az volna az egyetlen.
Az Amherst 63 kétségkívül szinkretista környezetet tükröz: Jahó mellett Bétel, Baál-Samajin és más istenségek is megjelennek. A belinkelt cikk maga is azt írja, hogy az elephantinéi zsidó közösségnek Jahó-temploma volt, míg más arámi közösségek Bételnek, az Ég királynőjének, Nabunak és Banitnak szentelt szentélyekben gyakorolták vallásukat. Ez nem a „tiszta bibliai hit” képe, hanem egy diaszpórabeli, vallásilag kevert világ.
De ebből nem az következik, hogy Jahó nem Izrael Istene, hanem az, hogy egyes izraelita vagy zsidó diaszpóracsoportok Jahó tiszteletét más istenségekkel keverték. Ez pontosan az a jelenség, amely ellen a próféták harcoltak. A bűn jelenléte nem cáfolja a kinyilatkoztatást; éppen azt bizonyítja, hogy szükség volt prófétai tisztításra.
V. „A Bikánk legyen velünk”: szimbólumból bálványistent csinálsz
Az Amherst 63-ban szereplő „A Bikánk legyen velünk” sort úgy kezeled, mintha ez eldöntené, hogy Jahó borjúisten. Ez nagyon gyenge. Az ókori Közel-Keleten a bika a hatalom, termékenység, erő, királyi uralom és viharisten-szimbolika általános képe volt. Az, hogy egy szinkretista diaszpóra-himnusz Jahót bikaképzettel társítja, nem bizonyítja, hogy a bibliai JHVH „borjúisten” volna. A Biblia maga is ismeri azt a tragikus jelenséget, hogy Izrael Istenét bika- vagy borjúképekkel próbálták ábrázolni; az aranyborjú és Jeroboám borjai pontosan ezt a torzulást mutatják. A bibliai szöveg nem elfogadja, hanem elítéli ezt.
Te azonban fordítva olvasol: ahol a Biblia bálványimádást lát, te „valódi eredetet” látsz. Ez olyan, mintha egy házasságtörő szerető fényképéből azt bizonygatnád, hogy a feleség soha nem is létezett. A bűn nem az igazság forrása, hanem annak eltorzítása.
VI. A Mésa-sztélé: az érved saját magadat cáfolja
A Mésa-sztéléről azt mondod: Mésa nem Jeruzsálemből vitte el JHVH edényeit, hanem Nébóból; ezért JHVH nem lehetett Izrael Istene, hanem csak Omri bálványistene. Ez megint látványos, de rossz következtetés.
A Mésa-sztélé beszámolója szerint Mésa elfoglalja Nébót, amely Izraellel szemben álló város, és onnan elviszi JHVH edényeit Kámós elé. A sztélé egyik legfontosabb jelentősége éppen az, hogy egy moábita király külső, nem izraelita forrásként ismeri JHVH kultikus tárgyait egy izraelita kontextusban. Egy szakmai összefoglaló is így adja vissza a sort: Mésa Nébó meghódítása után onnan vitte el „Jahve edényeit”.
Ez nem azt bizonyítja, hogy JHVH „Omri magánbálványa” volt. Éppen ellenkezőleg: azt bizonyítja, hogy egy Izraelhez kötődő városban JHVH kultusza jelen volt, és a moábita király ezt az ellenség istenének kultikus tulajdonaként értelmezte. Az ókori hadizsákmány-teológia logikája éppen ilyen volt: az ellenség istenének edényeit a győztes isten elé viszik. Ezért viszi Mésa Kámós elé JHVH edényeit. Ha JHVH csak egy jelentéktelen „borjúisten” volna, akinek semmi köze Izraelhez, akkor a szöveg éppen nem volna olyan fontos.
Az, hogy Omri és Áháb bűnös királyok voltak, teljesen igaz. De ebből nem következik, hogy minden, amit Izrael királyságában JHVH nevéhez kötöttek, hamis istenség volna. A Biblia maga is úgy beszél az északi királyságról, hogy ott kevert, bűnös, torz kultusz folyt, miközben JHVH neve nem vált ettől „idegen istenné”. Te a királyok bűneiből az isteni név érvénytelenségét vezeted le. Ez logikailag olyan, mintha azt mondanád: mivel egy pap bűnt követett el, Isten nem létezik.
VII. Khirbet el-Qom és Kuntillet Ajrud: igen, szinkretizmus; nem, nem dogma
Kőszeghy Miklós cikkét hozod Khirbet el-Qom és Kuntillet Ajrud kapcsán. Igen, a feliratok valóban említik YHWH-t és „az ő Aseráját”. A Hungaricana-oldal szerint Kőszeghy magyar fordításában a khirbet el-qomi felirat így hangzik: „Áldott Uriyahu YHWH előtt, mert megmentette őt ellenségeitől az ő Aserája által”, a Kuntillet Ajrud-i pithoszon pedig „a samáriai YHWH és az ő Aserája által” szerepel.
Ezt senki nem tagadta. A kérdés nem az, hogy léteznek-e ilyen feliratok. Léteznek. A kérdés az, mit bizonyítanak. Te azt akarod belőlük kihozni, hogy JHVH nem Jákób Istene, hanem Aséra hitveseként működő másodrangú pogány istenség. Csakhogy Kőszeghy maga is úgy fogalmaz, hogy ezek a szövegek olyan képet sugallnak, amely „a bibliaitól jelentősen eltérő”. Ez a megfogalmazás döntő. Nem azt mondja, hogy „íme, ez a bibliai hit valódi arca”, hanem azt, hogy itt olyan népi vallásossággal van dolgunk, amely eltér a bibliai képtől.
Más szóval: a feliratok nem a prófétai hit normáját adják, hanem a vallástörténeti valóság egyik kevert, problematikus rétegét. A te hibád az, hogy a normát a devianciából akarod rekonstruálni. Ez pont olyan, mintha valaki a középkori babonákból magyarázná a niceai hitvallást, vagy egy falusi amulettből Aquinói Szent Tamást.
VIII. Az „Aséra által” nem azt jelenti, amit belemagyarázol
A khirbet el-qomi feliratból azt olvasod ki, hogy az író nem JHVH-tól várja az áldást, hanem YHWH-n keresztül Asérától, tehát JHVH „másodhegedűs”. Ez a mondat a szöveg brutális félreolvasása.
A fordítás szerint: „Áldott Uriyahu YHWH előtt, mert megmentette őt ellenségeitől az ő Aserája által.” Ki mentette meg? A mondat természetes olvasata szerint YHWH. Mivel? „Az ő Aserája által.” Ez lehet szinkretista formula, lehet kultikus szimbólum, lehet istennői társítás — de még a számodra legkedvezőtlenebb olvasat szerint sem az áll benne, hogy Aséra áld, YHWH pedig csak közvetít. Te egyszerűen megfordítod a mondat irányát, mert így illik bele a „másodhegedűs Jahó” mesédbe.
Tehát még ha elfogadnánk is az istennői értelmezést, akkor is legfeljebb azt kapjuk, hogy egy népi vallásossági formula YHWH segítségét Asérával kapcsolta össze. Ez súlyos szinkretizmus, igen. De nem azt jelenti, hogy YHWH Aséra szolgája volt. A szövegben YHWH az áldás és mentés forrása; Aséra legfeljebb a vitatott közvetítő vagy kultikus elem.
Magyarán: még a saját bizonyítékodat sem olvasod el rendesen.
IX. A sírfelirat és az alvilág: megint egy lehetőségből csinálsz dogmát
Hosszan idézed Kőszeghy gondolatát arról, hogy érdekes kérdés: mit jelent YHWH áldása sírfeliraton, és hogy ez eltérhet a hivatalos, tételes vallásosságtól. De a saját idézetedben is ott van a két lehetőség: ha Uriyahu halott volt, akkor halottra kért áldásról lehet szó; ha viszont ő a sír készíttetője volt, akkor a kapcsolat nem ilyen közvetlen. Te ebből a két lehetőségből kiválasztod azt, amelyik a legjobban szolgálja az elméletedet, és úgy teszel, mintha a másik nem létezne.
Kőszeghy éppen arra mutat rá, hogy a népi vallásosság és a hivatalos, tételes vallásosság között különbség volt. Ez nem a te állításodat igazolja, hanem az enyémet: a feliratok népi, kevert, részben deviáns vallási gyakorlatokat tükrözhetnek, nem a bibliai hit normatív tanítását. A sírfelirat tehát nem cáfolja JHVH bibliai identitását, hanem azt mutatja, hogy a fogság előtti vallásosságban voltak olyan formák, amelyek nem azonosak a prófétai teológiával.
Ez egyébként nem különösebben botrányos annak, aki olvasta a Bibliát. A Királyok könyvei, Jeremiás, Ezékiel és Hóseás tele vannak azzal, hogy Izrael és Júda népe keverte az Úr tiszteletét idegen kultuszokkal. Te most régészeti leletekkel felfedezted azt, amit a próféták már rég megmondtak — majd ebből arra következtetsz, hogy a próféták Istene volt hamis. Ez olyan, mintha egy orvosi diagnózisból azt vezetnéd le, hogy a betegség az egészség.
X. „Jézus és az apostolok Kürioszt használtak”: igen — és ez a katolikus állásponttal egyezik
Azt mondod: az igaz krisztusi ember Adón = Küriosz = Úr néven nevezi Jákób Istenét, nem JHWH-ként. Ezzel most véletlenül egy fontos részben a katolikus gyakorlathoz közelítesz. A katolikus Egyház liturgiája valóban nem a Tetragramma kiejtésére épül, hanem az „Úr” hagyományára. A római iránymutatás kifejezetten előírja, hogy a Tetragrammát a liturgiában ne ejtsék ki, és fordításban az Úr megfelelőjével adják vissza.
Csakhogy te ebből rossz következtetést vonsz le. Az „Úr” használata nem azt jelenti, hogy a Tetragramma pogány név, hanem azt, hogy a szent név kiejtését tiszteletből helyettesítették. A Cambridge-ben megjelent újszövetségi tanulmány is arra mutat rá, hogy a Küriosz használata a Tetragramma helyén nem egyszerűen keresztény írnoki manipuláció, hanem a zsidó olvasási hagyományhoz kötött folyamat; Skehan szerint is a Küriosz-terminus nagyon korai alapon áll, az Adonáj olvasati helyettesítéssel összefüggésben.
A keresztény újdonság nem az, hogy JHVH-t démonizáljuk, hanem az, hogy az „Úr” címet Jézusra alkalmazzuk. Ezért igazán veszélyes a te rendszered: nem azért, mert nem akarod a „Jehova” szót mondani — ebben a katolikus liturgia sem érdekelt —, hanem mert az Úr cím krisztológiai teljességét sem érted. Az apostoli hit szerint Jézus Krisztus az Úr. Nem egy mellékes felkent ember, nem egy külön „Khrisztosz Isten” ideiglenes hordozója, hanem maga a testté lett Ige.
XI. A legnagyobb logikai bukfenc: ha JHVH nem Izrael Istene, akkor mit kezdesz a teljes ószövetségi hagyománnyal?
Azt állítod: „Aki azt mondja, JHWH Izrael Istene volt, káromolja Izrael Istenét.” Ez már nem egyszerűen vitatható állítás; ez az Ószövetség nagy részének ledarálása. A héber bibliai szöveghagyomány tömegével tartalmazza a Tetragrammát. A holt-tengeri tekercsek is tanúsítják a név jelenlétét. A görög zsidó kéziratok egy része külön kezelte vagy beírta. A Mésa-sztélé külső forrásként beszél JHVH edényeiről. A diaszpóra-zsidó és izraelita hagyományok Jahót ismerik. És te mindezt egyetlen mozdulattal „borjúistennek” nyilvánítod.
Ez nem keresztény érvelés, hanem szinte markiónita reflex: ami nem illik a saját rendszeredhez, azt kivágod, beszennyezettnek nyilvánítod, majd meghagyod magadnak azt a néhány szót — Adon, Küriosz, Úr —, amelyet kényelmesen át tudsz építeni a saját vallási szerkezetedbe. Csakhogy az „Úr” nem lebeg a levegőben. A Küriosz éppen annak a szent névnek a görög helyettesítője lett, amelyet te most démonizálni próbálsz.
Magad alatt vágod a fát: ha JHVH pogány bálvány, akkor a Küriosz-hagyomány is egy pogány bálvány helyettesítése volna. Ha viszont a Küriosz igaz, akkor nem démonizálhatod azt a névhagyományt, amelynek helyettesítőjeként működik. Ebből a csapdából nem tudsz kijönni anélkül, hogy fel ne add a „Jahó-borjúisten” rögeszmét.
XII. A valódi katolikus álláspont: nem névfetisizmus, nem névdémonizálás, hanem Krisztus-központúság
A katolikus hit nem „jehovista”. Nem a név hangalakját imádja. Nem mondja, hogy a „Jehova” kiejtés helyes. Nem teszi be önkényesen az Újszövetségbe a Tetragrammát. Nem követi a Jehova Tanúi fordítási erőszakát. De nem is esik át a ló másik oldalára, mint te, aki a névből démoni bálványt csinálsz.
A katolikus álláspont egyszerű: a Tetragramma Izrael bibliai hagyományának szent neve; a kiejtését a zsidó és keresztény tiszteleti hagyomány kerülte; a görög fordításban és az Újszövetségben az „Úr” lett a meghatározó forma; az apostoli hit pedig ezt az „Úr” címet Jézus Krisztusra alkalmazta. Ez nem JHVH-imádat a Jehova Tanúi értelmében. Ez Krisztus-központú bibliai teológia.
Te viszont a Jehova Tanúi névmániáját nem meghaladtad, hanem negatív előjellel megismételted. Ők mindenhova be akarják tuszkolni a nevet; te mindenhonnan ki akarod átkozni. Ők a Tetragramma köré szervezik a hitüket; te a Tetragramma gyűlölete köré. Mindkettő beteges, mert mindkettő a név hangalakját teszi központi rögeszmévé Krisztus helyett.
XIII. Zárszó: a szövegeidből nem prófétai tisztaság, hanem összeesküvéses rombolás árad
Összefoglalom, mit csináltál. A Fouad 266-ból hamisítási krimit gyártottál, bizonyíték nélkül. Az Amherst 63-ból, amely maga is Jahót a zsidók Isteneként mutatja egy kevert diaszpóraközegben, „borjúisten”-vádiratot faragtál. A Mésa-sztéléből, amely külső forrásként JHVH kultikus edényeit említi egy izraelita városban, azt hoztad ki, hogy JHVH nem Izrael Istene. Khirbet el-Qom és Kuntillet Ajrud szinkretista felirataiból nem a népi vallásosság torzulását, hanem a bibliai Isten cáfolatát akarod kiolvasni. Jézus Küriosz-használatából pedig azt, hogy a Tetragramma pogány — holott a Küriosz éppen a szent név tiszteletteljes helyettesítője lett.
Ez nem hitvédelem. Ez egy összezavart, névellenes, Ószövetség-ellenes, krisztológiailag szétdarabolt rendszer, amely minden adatot addig gyötör, amíg végül azt nem sikítja, amit hallani akarsz.
A katolikus apostoli hit ezzel szemben nem esik pánikba sem Fouad 266-tól, sem Amherst 63-tól, sem Khirbet el-Qomtól, sem a Mésa-sztélétől. Tudjuk, hogy Izrael vallástörténete bonyolult volt. Tudjuk, hogy volt szinkretizmus. Tudjuk, hogy a nép sokszor bálványokkal keverte az Úr tiszteletét. Tudjuk, hogy a szent név kezelése kéziratonként és közösségenként változott. De ezek egyike sem cáfolja azt, amit a próféták és az apostolok hirdettek.
És a végén megint oda jutunk, ahová mindig:
Az Ige testté lett.
Nem „Jahó borjúisten” ellenében. Nem egy külön „Khrisztosz Isten” és egy külön „ember Jézus” barkácsmodelljében. Hanem az Atya örök Fia, aki valóságos Isten és valóságos ember, egyetlen személyben. Ő az Úr. Ő a Küriosz. Ő az, akiben Izrael Istene véglegesen kinyilatkoztatta magát.
A te Fouad-kaparásos, Amherst-borjús, Aséra-sírfeliratos építményed pedig nem megvilágosodás. Csak egy újabb labirintus, amelyet magadnak építettél, miután kijöttél az előzőből.
Fél lábbal ugrálsz. No, nem ki, és be, hanem még az ajtó elött. :D Komolyan vegyem, vagy nem vegyem?
Megfogalmaztatsz egy bejegyzést, nyilván gpt, vagy klod, komolyan veszi a kérésed, és próbál összerakni egy koherens anyag... Amire én is megfogalmaztattam egy hasonlót, bár én gondolatilag komolyan veszlek. :)
Majd amikor valaki kiszól az ajtó mögül, hogy igen! Nyitva van. Akkor ugrasz a másik lábadra; Eh! Mégis csak vicceltem. :D Nincs vele gondom. A párhuzammal se, nyilván nálad igy áll össze a kép. Másoknál, pedig másként.
Szóval ne vedd zokon kérlek, amit mondok. :) Egy, ilyen munkát mint ez is, el kell olvasni, és törekedni arra, hogy mit is kiván mondani a szerző. Ugyanezt, vagy hasonló mód próbáltam elmondani társalgási nyelven is tegnap is.
A hivatkozott tanulmány egy szakmai, régészeti‑vallástörténeti megközelítés, amely nem állít dogmákat, hanem leleteket értelmez. A kutatás célja nem az, hogy teológiai következtetéseket erőltessen, hanem hogy bemutassa: a Kr. e. 9–8. századi Izrael vallása nem volt egységes, és a népi vallásosság gyakran eltért a jeruzsálemi hivatalos kultusztól.
A szerző maga is hangsúlyozza, hogy a leletek nem bizonyítanak teológiai rendszert, csak vallási gyakorlatot. Ahogy írja a Kuntillet ʿAjrúd felirat kapcsán:
> „A feliratok nem a jeruzsálemi templomi teológiát tükrözik, hanem egy periférikus, kevert vallási gyakorlatot.” (Egyháztörténeti Szemle, 2002/2, 230. o.)
Ugyanez látszik a Hirbet el‑Qôm sírfeliratról szóló résznél is:
> „A szöveg a népi vallásosság világába enged bepillantást, nem a hivatalos JHWH‑kultuszba.” (uo. 231. o.)
A tanulmány tehát nem állítja, hogy JHWH „bikaisten” lett volna, vagy hogy Aséra „feleség” szerepben állt volna mellette. A szerző kizárólag azt mutatja be, hogy a korabeli határvidéki közösségekben szinkretikus elemek is jelen voltak — pontosan úgy, ahogy a bibliai próféták (Hóseás, Jeremiás) is bírálják.
Ez egy tudományos, lelet‑alapú vizsgálat, nem teológiai állásfoglalás.
Az, hogy soros kapcsolatban állsz századikjuh-val mg nem lesz érv. Mivel szzadikjuh egy elfogult, és hasonló messzemenő kombinativ megoldásokkal operál.
Mielött a Tanúk hozzáférhettek volna az anyaghoz, már elötte szültett publikáció az anyagról. Ide tennék is 3 !!! Már maga ez a tény kzárja, hogy J.T. hamisitották volna, mivel ők csak később kaptak hozzáférést, betekintést. Nem adják a kezükbe ittvan, reggeliz meg rajta nyugodtan. :) Szóval nem tudom ki-k eszik ezt meg ? Max a századik tipusuak, akik elfogult lejárató kapmpányt indittanak egy felekezet felé. (És most nem védem őket. Lehetne 150.juh egy máisik felekezet felé, hasonló indulattal, és képzetség hiányában.)
1. A Fouad 266 papirusz: mit mutat valójában? A papirusz egy Kr. e. 1. századi görög Deuteronomium-töredék, amelyben a tetragramma héber betűkkel szerepel a görög szövegben. A kutatás szerint:
- a görög írnok előre hagyott helyet, - egy másik kéz beírta a tetragrammát, - nem kikaparás, nem palimpszeszt, nem utólagos manipuláció.
Ez a jelenség ismert más LXX-töredékekből is. A hellenisztikus zsidóság egy része egyszerűen nem fordította le a nevet κύριος-ra, hanem tiszteletből meghagyta héberül.
---
2. A történeti időrend: mi történt valójában? Ez az a pont, ahol a blogérvelés időrendje szétesik.
1944 – az első tudományos publikáció A Fouad 266 papiruszt H. I. Bell és W. E. Crum után W. G. Waddell publikálta 1944-ben a Catalogue of the Greek and Latin Papyri in the British Museum sorozatban. Ekkor a tudományos világ már:
- látta a töredékeket, - ismerte a tetragramma héber betűs előfordulásait, - és dokumentálta a jelenséget.
1948 – Jehova Tanúi hozzáférése A Watchtower Society csak 1948-ban kapott fényképeket a papiruszról. Ez négy évvel később történt, mint a tudományos publikáció.
Ez azt jelenti:
➡️ amikor Jehova Tanúi először látták a papiruszt, már létezett a tudományos leírás, ➡️ a papirusz állami gyűjteményben volt, ➡️ a teljes anyagot 1971-ben publikálták újra, immár teljes fotódokumentációval.
Sem időben, sem hozzáférésben nincs olyan rés, amely manipulációt tenne lehetővé.
A blogbejegyzés sejtetése („ők írták bele”, „ők manipulálták”) tehát időrendileg lehetetlen.
---
3. A blogérvelés problémája: a „kikaparás” mint bizonyíték A blog vizuális benyomásokból indul ki:
- „kilóg a sorból” - „más a tinta” - „más a kéz”
Ezek azonban nem bizonyítékok hamisításra, hanem teljesen normális jelenségek, ha egy második írnok írta be a nevet. A héber betűk szélesebbek, a tinta eltérhet, a kéz eltérhet — ez mind előfordul a korai LXX-kéziratokban.
A tudományos publikációk egyikében sem szerepel, hogy a κύριος-t kikaparták volna.
---
4. Az Amherst 63 papirusz: szinkretikus diaszpóra-vallás Ez a papirusz Kr. e. 7–6. századi, arámi nyelvű, démotikus írással. Egy Egyiptomban élő, kevert zsidó–arámi közösség liturgikus szövegeit tartalmazza.
Ez azonban nem Izrael vallása, hanem egy határvidéki, szinkretikus diaszpóra-közösség gyakorlata.
A „bika” motívum sem JHWH attribútuma, hanem a közel-keleti vallások általános képi nyelve. A szövegben a „Bikánk legyen velünk” sor nem JHWH azonosítása bikaistennel, hanem a közösség kevert vallási nyelvének része.
---
5. A két lelet nem kapcsolható össze teológiai következtetéssel A blogbejegyzés a két papiruszt úgy kezeli, mintha:
- ugyanabból a korszakból származnának, - ugyanazt a vallási helyzetet tükröznék, - és együtt bizonyítanának valamit JHWH eredetéről.
Valójában:
- 600 év van köztük, - más földrajzi hely, - más közösség, - más vallási gyakorlat.
A Fouad 266 monoteista zsidó szöveg, az Amherst 63 szinkretikus diaszpóra-liturgia.
A kettőt összekötni olyan, mintha egy mai amerikai indián-katolikus szinkretizmust használnánk bizonyítékként a 4. századi niceai hitvallás ellen.
---
6. Összegzés A Fouad 266 és az Amherst 63 fontos leletek, de nem azt bizonyítják, amit a blogérvelés sugall. A két papirusz:
- külön korszak, - külön közösség, - külön vallási helyzet, - külön szövegtípus.
A következtetés, hogy JHWH „bikaisten” lett volna, vagy hogy a tetragramma „hamis”, nem áll meg sem régészetileg, sem szövegkritikailag, sem történetileg.
A leletek valójában azt mutatják, hogy:
➡️ a zsidó diaszpóra vallása sokszínű volt, ➡️ a határvidéki közösségek gyakran keverték a kultuszokat, ➡️ a jeruzsálemi hit és a diaszpóra-gyakorlat nem azonos, ➡️ a tetragramma használata a hellenisztikus korban is élő hagyomány volt.
"A teológiai igazság célja nem a fizikai világ leírása, hanem a valóság értelmezése egy adott narratív keretben. Ezt a bejegyzés nem vitatja, hanem egyszerűen tagadja."
Vajon hányszor írtam neked, vagy Lezli felé, hogy a Biblián belülről, a kitalált fantazmagória kereteiben igyekztek igazolni dolgokat.
Ami vitathatatlan:-)
Te nyilván emlékszel is a Münchausen báró, és Joshua ben Joseph közötti párhuzamra, amit felhoztam pont ez ügyben.
De én el is sasszézok innen, mert sem időm, sem türelmem az itteni szófosásra.
Ezt is figyelembe kellene venni, a JHWH nevet tartalmazó sírfelirattal kapcsolatban:
"
Először megvizsgáljuk, mennyiben mond újat a Hirbet el-Qômban talált felirat YHWH és az alvilág viszonyáról. Ehhez kapcsolódóan röviden kitérnénk a feliraton található, lefelé mutató kéz problematikájára. Második problémaként megvizsgáljuk, mennyire volt egységes YHWH alakja a fogság előtti három évszázad tényleges vallási helyzetében. Végezetül áttekintenénk, milyen súlyos kérdéseket vet fel az a tény, hogy mindkét felirat egymás mellett említi YHWH-t és az ő Aseráját.
Igen érdekes, hogy YHWH áldása egy sírfeliraton, vagy legalábbis egy sírban talált feliraton kerül elénk. A bibliai adatok inkább mintha azt sugallnák számunkra, hogy YHWH (akiből egy idő után univerzális hatókörű istenség válik) az alvilágban semmiféle aktivitást nem mutat. Az igazi, tartalmas, boldog élet az ószövetségi gondolkodás szerint csak YHWH áldásának köszönhetően jön, jöhet létre. Mivel pedig az élet szoros kapcsolatban áll YHWH áldó hatalmával, a beteg ember szinte azon nyomban egyik lábával a holtak világában (š’wl[13]) érzi magát. A halál ugyanis nem pusztán az elmúlás időpontja, hanem a világnak egy olyan rétege, amely gyökeresen különbözik az evilági lét szférájától.[14] A halál olyan hatalom, amely elnyeléssel fenyegeti az embert (Ézs 5,14), a holtak birodalmának lakói nem dicsőítik az Urat, hiszen immár nincs közösségük Izrael istenével (Zsolt 6,6; 30,10; 88,11-13, Ézs 38,18). YHWH ugyanis nem a holtak, hanem az élők istene.[15] Ezért azután a halál felségterülete jóformán minden szakrális jelleget nélkülöz.[16] Minden, ami a halállal kapcsolatos, az tisztátalan (Lev 21,1-5, Num 6,6-7; 19,14-16, Dt 14,1). A š’wl az imént idézett ótestamentumi helyek fényében úgy tűnik, nem része YHWH hatókörének. Természetesen nem elvileg, hanem csak gyakorlatilag, de e distinkciónak nincs különösebb jelentősége.
Ha viszont jelen feliratunkban Uriyahu számára YHWH áldását kérik, akkor ez két lehetőséget vet fel. Ha Uriyahu is az elhunytak között volt, akkor a szöveg egy halott számára kéri YHWH áldását. Ez pedig egyértelműen jelzi, a népi vallásosság[17] a halál és YHWH kapcsolatának kérdéséről kissé másként gondolkodott, mint a teológiai szűrők bonyolult rendszerén áteresztett hivatalos, tételes vallásosság. Ha Uriyahu csak a sír készíttetője volt, akkor a halál és YHWH kapcsolata nem ennyire közvetlen. Ám ebben az esetben sem hunyhatunk szemet a tény fölött: az Úr áldását mégiscsak egy sírban elhelyezett feliraton kérik. Ez pedig ugyanoda vezet bennünket, mint az előző lehetőség."
Elsősorban azt, hogy hogy az író, nem közvetlenül JHVH-tól várja az áldást, hanem YHWH-n keresztül Asherától. Vagyis JHWH, azaz Jahó, másodhegedűs. Az áldásért könyörgő arra számít, hogy Ashera
Ashera az alvilkágban JHWH közbenjárásának köszönhetően megáldja majd a holtat.
Teljes mértékben idegen a Szentírás Istenétől ez a másodrangú szerep.
Arról nem is beszálve , ogy Izrael Istene nem a holtak, hanem az élők Istene és nem támogatta a halottakért való könyörgést. Egyetlen példa nincs a Szentírásban,ahol bárki Izrael Istenének a szentjei közül egy halott érdekében könyörgött volna Izrael Istenéhez.
Habár kötődik egy izraelitához ez a sírfelirat,de ettől még nem lett ,lesz YHWH Izrael azaz Jákób Istene.
1. A Kr. e. 9–8. századi helyzet: Kuntillet ʿAjrúd és Khirbet el‑Qom Ezek a feliratok a legkorábbi, régészetileg datálható említései Jahvénak. Mindkettő azt mutatja, hogy:
- Jahve neve létező, használt istennév volt Izrael és Júda határvidékén.
Akkor nézzük mi is található az írás szövegében amit Khirbet el‑Qom elnevezésű
lelőhelyen találtak:
A Hirbet el-Qôm nevű lelőhelyen sírkamrákban
a kamrák közti válaszfalak egyikén maradt fent a felirat, amely jelen írás másik témája.
A feliratokat, amelyekben mai elemzésünk tárgyát tisztelhetjük, bárki kényelmesen elérheti, anélkül, hogy Ariadné hiányában eltévedne a könyvtárnyi méretűvé duzzadt nemzetközi szakirodalom tételei között. A szövegek modern kiadásban kényelmesen hozzáférhetők, magyar fordításban pedig így hangoznak:
Kom (8):3.
1. Uriyahu, a falusi elöljáró írta.
2. Áldott Uriyahu YHWH előtt,
3. Mert megmentette őt ellenségeitől az ő Aserája által.
4. Oniyahué
5. és az ő Aserája által
6. wh (ford.: Kőszeghy Miklós)
Pythos 1.
1. Mondta [...]: Mondd meg [...]nek és Yau‘asanak és [...]: Megáldalak téged
2. a samáriai YHWH és az ő Aserája által (ford.: Kőszeghy Miklós)
Itt az áll a szövegben ,hogy a JHWH nevű isten Aserája által mentette meg Uriyahut.