Előrendeléseket veszek fel a Foxtoys hamarosan megjelenő 1/43-as újdonságára. Praga S5T, azaz a katonaság számára kifejlesztett V3S kéttengelyes, civil változata. A megjelenés szeptember környékére várható. Ára 28.000 ft (eurós fizetés esetén kedvezmény). Ezúttal csak budapesti és környéki személyes átvételre lesz lehetőség. A képeken egy előszériás modell látható, apróbb változtatásokat még elvégezhet a gyártó, de nagyrészt ilyen lesz és ebben a színben.
Láttam ezt a Roburt valahol a forgalomban és annyira meglepett, hogy van még ebből üzemképes, hogy le is fotóztam. Még gyerekként a Galyatetőn nyaraltunk és volt az erdőben egy elhagyatott Robur roncs, amit minden nap útba kellett ejteni, hogy megmásszuk, lehet hogy ezért az emlékért figyeltem fel rá. Aztán pár héten belül a P.S. kórházban éppen parkolt le ugyan ennek Roburnak a sofőrje, szóba elegyedtem vele, körbefényképeztem, majd ráeszméltem, hogy ezek a szocialista típusok pár év múlva már el fognak tűnni az utakról. Akkoriban sokat közlekedtem a városban és vadásztam ezekre a járgányokra, ha volt egy utcarész ahol több ilyen autó állt, vagy akár csak 1-2 érdekesebb, vagy még általam nem látott darab, akkor félreálltam és telefonnal megörökítettem. Lett újabb telefonom, azzal már egész jó képeket csinált, akkor megint jobban ráfeküdtem, de most már inkább csak találkozókon fotózgatok. Emlékszem, hogy a Skoda mikrobuszra kellett sokat vadásznom, annak nagyon megörültem, mikor Óbudán rátaláltam egyre :) Mindig más útvonalakon közlekedtem, lakótelepi parkolókat érintettem, hogy pásztázzam a várost :) Pár éven belül megjelent a Retroautók sorozat, adta magát, hogy a modelljeik is meglegyenek :) Szerintem akkor szabadult el a pokol, amikor megvettem Genezistól az első Kamazt, azóta zsebbenyúlósabb is :D Neked? Nektek hogy indult?
Tapasztalatból mondom, a 2. berakást átlag még bírja, volt már amit le kellett szednem és újra, eddig olyan 10-1 volt ami már megszakadt, de az is csak teljes becsavarás után forog el, tartani szerencsére tart még így is rendesen
Örülök hogy megérkezik végre. Bár azt hiszem én inkább az oroszoktól rendelem meg, mert ott 1699 RUB / 6755 HUF az ára. Mivel 3db-ot veszek, úgy nekem szállítással is megéri.
A "Premium ClassiXXs" gyártmányú BKV-s változat is rendelhető már magyar webshopban 17999 Ft-ért. Ennek a modellnek megjelenésének a forgalmazó által előrejelzett időpontja október. Eisenach-i festéssel is rendelhető.
De egy ismert modellboltban Budapesten szintén kapható lesz majd, több darabot rendeltek belőle (Eisenach-i változatból is). Náluk nem lehet előrendelni.