II. Magyarországi Bluegrass és Akusztikus Zenei találkozó
Abaliget, 2004. augusztus 13-15 (koncertnap: 14.)
Fellépők:
Ancsa és Bocsi (H)
Blackjack (Cz)
Bordács -Szula -Tóth trió(H)
Dolmen (H)
Dad gave my dog away (H)
Herman Vokál (H)
Kentucky Pub-Lix (H)
Kékfű (H)
Meantime (Sk)
Szőke Tamás (H)
Szuterén (H)
The Banjo Jumping Band (H)
"kár olyanokat mondani, hogy egy 10 éves zenekartól több kellene"
Nem kár. Igenis a zenekarból beálláskor menjen ki egy ember meghallgatni, hogy szól a cucc. Ez az ő felelősségük (mert hiába megy oda az egyszerű motoros fickó a technikushoz, elhajtják, hiába van igaza). Ugyanígy az, hogy az alapjukból rendes hang jöjjön ki. Szintén ide sorolható, hogy felismerhetően játsszák el a nótákat (pl. ha már csatahucsi, akkor rendesen ritmizálni azzal a gitárral az intrót, vagy akugitár megfelelően kísérjen, hegedűs hölgy ne lébecolja el a fél koncertet, hanem tessék kísérni is).
10 év egy aktív zenekarnál nagyon sok idő. Ez alatt csodát lehetne tenni.
A technikusokról még annyit, hogy sokszor borral üzemelnek. Egy üveg pia átadásakor hihetetlenül megjavul a fülük. ;)
Szeretnék én is írni az OKLAHOMA koncertről. Egyrészt én is ott voltam, többnyire a közönség között, de kétszer a színpadon is. Apropó, majd lesznek képek is, még nem tudom hova dobom fel.
1. Hangosítás: Hát szerintem sem voltak a toppon a technikus srácok, a koncert első pár száma alatt a hegedűből semmit sem lehetett hallani, de ezt a Linda is hallotta és végül már rendben volt. Az egész nagyon hangos volt és kusza, egyrészt a hangerő miatt másrészt nem tudom miért, de tényleg egy nagy massza volt az egész. Bent a színpadon sem volt jobb a helyzet...Alig-alig hallottam magam.
A Steel-nek sem jött át igazán a hangja, nem volt meg benne az a teltség, ami igazán jellemző steel hangzásra. Ez valószínüleg azért is volt, mert a Tibi nem a saját alapján játszott, hanem egy kölcsön Roland-on, ami végképp nem steel-hez való.
A szólógitárost tényleg nem lehett hallani rendesen, kivéve, ha torzított szólót nyomott, amitől az nekem az a benyomásom támadt, hogy nem is new country-t hallok, hanem valami rock-ot. A billentyűt sem lehetett hallani, csak a szólókban, pedig figyeltem, sőt azt is tudom, hogy hol nem hallottam...
A harmonikás srácnak tényleg kihagyták a szólóját, ezzel a táémával majd még lehet foglalkozok.
2. A zenekarról és a dalokról:
A saját számoknak azért nincs köze a new country-hoz, mert nem az. Ez egy saját stílus, egyedi dallamos hangzásvilággal, MAGYARUL. Lehet hogy ha angolul énekelnék akkor new country-sabb lenne, de ez sem biztos, mivel new country- dalokat írni nem egyszerű. Sőt szerintem egyáltalán saját dalokat írni sem egyszerű, mint azt az példázza, hogy ilyenek nincsenek a manapság aktívan koncertező honi country zenekarok repertoárjában (kivételek a Bojti, River, 100Folk, régen a Varnyú Country, NO coMMent).
A hangosítást figyelve az csapódott le bennem, hogy tök jó, de jobb otthon a HIFI-n hallgatni. Ezzel együtt tudom, hogy mennyi munka van emögött és szerintem kár olyanokat mondani, hogy egy 10 éves zenekartól több kellene. Ha lenne itthon is pár klón a Lengyel Tibiből, meg a Légrády Petiből, meg Párnicziky Ede bácsiból, akik a tudásukat tovább is adják, akkor több színvonlas country zenekar lenne.
Mindezeket együttvéve a szülinap nagyon jól sikerült rengeteg ismerőssel találkoztam, akikkel évek óta nem beszéltem, többek között Lengyel Tibivel dumáltam a legnagyobbat! A Tisch Ranch pedig Magyarország egyik legszebb környezetében van (Vértestolna), érdemes kirándulni is ide. itt megy a Gerecse-50 is. Készítettem panoráma képet, majt azt is megnézhetitek.
Amit mondtál, hogy a vokál nagyon erőteljes volt az Oklahománál, az a gárdonyi fellépésükön is probléma volt... vagy a szóló volt halk... vagy a két énekes egyformán volt erősítve és a lánynak (sokkal) erőteljesebb a hangja. Nem tudom, melyik nóta volt (talán a Knockin' on heavens..., de nem biztos), aminél jobban hallatszott a vokál, mint bármi más.
csak ennyi...
üdv. Timi
ui: Na, ugye, milyen jó a Lengyel Tibi steel-je?!:))) Én megmondtam!:))))
Hétvégén megtekintettem Oklahomá-t. Jó kis sárdagasztás volt. :)
Peter-Pan második felére értem oda, s meglepetéssel vettem észre, kiket is takar a formáció. A műsoruk fele kifejezetten jó volt, de Hotel California, El Condor Pasa (összességében, a nem I-IV-V-I r'n'r alapú nóták) nagyon nem sikerültek.
Oklahoma:
Jópofa, lelkes csapat, de a technikusgárda hazavágta a fél koncertet. Rettenet rossz arányok voltak, nehéz volt kihámozni, mi történik a színpadon (az akusztikus gitár rendre eltűnt a masszában, a vokál túl hangos volt, stbstb). Kiemelem a basszusgitárt, precízen, pontosan, és szép hangszínnel szólt.
Nézzük a buli másik felét, a zenekart:
A saját dalok jók, közük nincs a felvállalt newcountry-hoz (inkább a Koncz Zsuzsa, Fonográf vonal modernebb változata). Érdekes volt, hogy a vendég herfliművész nem kapott szólót a Folsom Prison-ben (illendőség úgy kívánta volna, pláne, hogy jól is játszott).
Hegedűs/vokalista kislány kísérhetett volna, csak a szólókban nyúlt a hangszerhez. Szólógitárosból semmit nem lehetett hallani, úgyszintén a billentyűsből sem, érdemes a technikusok kiküszöbölésére hangerőpedált tartani (vagy a gitár hangerőpotija), hogy legalább a szólók kiszóljanak.
Kíváncsian vártam az itt beharangozott Brad Paisley nótát... Ha nem ismerem a szöveget, sajnos az életben rá nem jövök, hogy az az. A Chattahoochie-t is csak Lengyel Tibi sztílgitározása mentette meg.
Ami nagyon hiányzott, az a 2-4. A kíséretek le voltak darálva nagyjából 1-2-3-4 ritmusozással, csak az értő közönségnek volt köszönhető, hogy jó helyre tapsikoltak. A másik probléma az énekek: A kiejtés kicsit hunglish, a vokálok sokszor összecsapottnak tűntek (pedig pl az első nótában kifejezetten jól szólt).
A legnagyobb kapufát a magyar zenekarok által kényszeresen kötelező Hóhányóval követték el (sógorom is megjegyezte, hogy ez nem való olyan helyre, ahol ismerik a country-t).
Összességében a zenekar jobb mint sok másik magyar brancs, de egy 10 éves bagázstól több kellene.
Megítélés és ízlés kérdése ez is. Szerintem az új Lonestar totál nyál és tipikus country-pop, a Big & Rich viszont kőkemény country-rock, néhol hardcore honky tonk beütéssel (lásd Kick My Ass) és csupa új elemmel (spanyol rap betét...). Tehát szerintem a Big & Rich a húzósabb és dinamikájában messze felette van a Lonestar-nak.
Meghallgattam. Az "I screaming your name" kifejezetten jó. :) Ellenben a Bigenrics nagyon nem jött be. Véleményem szerint Lonestar-ék húzósabbra csinálják azt a fajta zenét (helyenként Bon Joviékat is lepipálva) :)))))
Nekem se az igényes popzenével van bajom, hanem azzal, ha valamit country-ként akarnak eladni, közben pedig csöpögős pop az egész....nem elég pár effekt egy CD-n, ami arra utal, hogy country-val van dolgunk...itt ott néha egy tompa steel hang a háttérben, közben néha dobgépet hallani, eh....
Mindy McCready-nek 4 CD-je jelent meg, a legutóbbi 2002-ben. Az első kettő nagy siker volt, nem is véletlenül, a második kettő óriási kommersziális bukás, de ez sem volt véletlen. Ami rossz az rossz. Főleg ha popzene.
Ők mindannyian nekem is nagy kedvenceim, bár úgy tűnik, Mindy McCready csak egy hullócsillag volt - de amíg ragyogott (első kettő album) addig jót csinált.
Én 1992-től hallgatok country-t, méghozzá az akkori slágerek miatt. Ezért aztán az 1989-es nagy "Boom" előadói a mérvadóak számomra (Garth, Randy Travis, Alan Jackson, Clint Black...stb). Azóta mindent begyűjtöttem, ami csak megjelent CD-n 1989 óta. Ezért nem csoda, ha hozzám ez áll legközelebb, a '90-es évek és napjaink country zenéje, amit úgy hivnak, hogy contemporary country. De mondhatjuk new-traditionalists-nak is ezeket az előadókat, mert a country tradicióját követik, modern hangzásvilággal.
