Keresés

Részletes keresés

geyza_d Creative Commons License 2001.05.12 0 0 6853
Na felhozom egy kicsit.

Szerintem jól alakulnak a dolgok.

Nekünk úgyis meg kell verni a riválosokat.

Emlékeztek, hogy néhány hete még 9-10 pontra voltunk az elsőtől?

Ha holnap nyerünk, hamadikok vagyunk és utána már nem lesz megállás.

Objektív megfigyelőként úgy értékelem, hogy a televízióban ma látott mindkét csapatnál jobbak vagyunk.

Holnap csak szép nyugodtan, izguljon az MTK, hogy győzelemmel első lehet.

Győzni fogunk - és bajnokok leszünk!

HAJRÁ VASAS!

TRA 395 Creative Commons License 2001.05.11 0 0 6852
Azon a Hungária körúti meccsen az inkálosok, mint mondtam hamar leállítottak minket, illetve az MK-döntőn egy 10-12 kisfiú zsidózott hangosan ráadásul egy szektorban az MTK-sokkal is, akiket marhára nem érdekelt. Ennyi. A többi MTK meccsről nem tudok nyilatkozni, mivel az állóról nem mindig hallani, mit skandálnak az ülőhelyek felől. Tehát ennyit a korában említet csürhéről, ami nem létezik. De ha Te más véleményen vagy, a Te dolgod, és ahogy Te mondod:

inkább Hajrá Vasas!!!

Előzmény: BéKa_d (6851)
BéKa_d Creative Commons License 2001.05.11 0 0 6851
1000. hozzászólásom; egy könnycseppet elmorzsolok a szemem sarkában; HAJRÁ VASAS!

TRA 395!

Szerintem ez nem igaz. Nem hiszek a kollektív bűnösség elvében, szerintem igenis van egyéni felelősség - különösen ilyen helyzetekben. Az számomra soha nem lehet a szurkolás része, hogy a másik csapatot fikázzuk, szidjuk, fenyegetjük, egyáltalán az, hogy nem a saját csapatunkkal foglalkozunk, hanem a másik csapattal, az onnantól kezdve számomra nem szurkolás, hanem bunkóság, primitívség bla-bla-bla-bla.
Azt meg, hogy ki hogyan szurkol talán az ilyen Győr, Vidi stb. elleni első félidők tükrében végképp ne feszegessük.
Foglalkozzunk a mieinkkel, szerintem tuti, hogy az jobban serkenti őket, mint a gá-gá-gá-zás...
Én is remélem, hogy egységes lesz a táborunk, úgy, mint a Győr ellen a második félidőben és amennyire érzékeltem Tatabányán (bár az ETO ellen jobb volt...) és ez az egységesség nem egy fantom elleni gá-gá-gá-zásban fog kimerülni.

HAJRÁ VASAS!

TRA 395 Creative Commons License 2001.05.11 0 0 6850
Azt, hogy jóban rosszban együtt vagyunk, és ha néha csúnya dolgokat is műveltÜNK az MTK ellen, azt nem én, nem Te és nem ő, hanem mi műveltünk, és nem lehet mindig egy klikkre fogni. Akkor a Hungária körúton egységesen voltunk, és a balszerencse miatt nagyon indulatosak voltUNK, ráadásul az MTK nézők (mert a szurkolás akkor nem volt erős oldaluk) hergeltek minket a "most fizetünk" skandálással. És bár Tatabányán nem voltam ott, de olvastam itt az ottani légkörről, így nem csak a csapatra, hanem a szurkolókra is büszke vagyok.
Előzmény: BéKa_d (6849)
BéKa_d Creative Commons License 2001.05.11 0 0 6849
TRA 395!

Nem igazán (akarom?) értem, hogy ezzel az egy emberként zsidózott a tábor, és hogy akkor tudtunk egy emberként viselkedni és milyen egységes volt a tábor dologgal mire akartál kilyukadni... remélem nem arra, amit kiérezni belőle.

Egyébként szerintem is üljön föl a tribünre nyugodtan minden V szurkoló, de akkor ne akarja megváltani a világot és meggyőzni a tribünt arról, hogy az ő csapata a jobb és a mienk sportszerűtlen; a bíró csak az ő kárukra téved, mert ezt mondjuk én se szeretem.

Egy sportszerű sima meccsen nyerünk és tuti semmi balhé nem lesz - de ha szoros meccsen nyerünk, vagy x-elünk, esetleg kikapunk én akkor is azon leszek, hogy balhé nélkül lemenjen a meccs.

Conti!

Remélem, hogy még ma sikerül megírnom a cikket és akkor elküldöm - ha nem, akkor remélhetőleg holnap... (Vkinek beszélnie kell Várival, hogy mi a szándékunk...).

HAJRÁ VASAS!

conti Creative Commons License 2001.05.11 0 0 6848
Szuper, hogy a vízilabda csapatunk alakul!!!

Jó lenne, ha ez a focistákra is már elmondható lenne, de gondolom ott nagyságrendekkel nagyobb összegek forognak.

az én kezdőcsapatom is hasonló, mint az eddigiek, Simek jobboldali védőként való szerepeltetése viszont szerintem vétek. Mondjuk Kuka lutri, de lehet, hogy betenném.

Kavics - Herczeg, Juhár, Zováth, Tóth A. - Simek, Pető, Szili, Tóth N. - Sowunmi, Kabát

Hajrá Vasas!!!

TRA 395 Creative Commons License 2001.05.11 0 0 6847
Szurkoljatok, nyugdíjasok!

Ki volt a Vasas-MTK MK döntőn a diákszektorban? Ki zsidózott ott leghangosabban? Egy kb 10-12 éves kisfiú. Az égadta világon senkit sem érdekelt. Mögöttem két MTK-s: "így az Illés úgy az Illés", előttük egy sorral 5 percel később hangosan kifejtettem, hogy milyen béna ez az Illés Béna, csak más szavakkal. Szóval abszolút megfértünk az MTKsokkal, bár bekiabálások mindkét oldalról voltak, főleg a mienkről.
Nem tudom, ti hol voltatok azon az MTK-Vasas meccsen, amikor szünetben 3-0, végén 3-1-re szoptunk (úgy emlékszem), az első félidő az övék, a második félidő a miénk volt. Akkor volt kitéve a "fizessetek Gelleinek". Nagyon egységes hangja volt a táborunknak, és bizony egy emberként fújta az ellenfél vallását. Aztán az inkálosok ránkszóltak. Hazafelé az 1-es viliről néhányunk részéről beugatás volt a zsaruknak, egy két apró ütés a szerelvényre, anyagi kár nulla forint. Semmi más balhé. Akkor tudtunk egy emberként viselkedni. Kár lenne itt "csürhézéssel" megosztani a tábor.

Bálna Creative Commons License 2001.05.11 0 0 6846
Ami a jelenlegi legjobb összeállítást illeti, egyetértek. Ennél jobb Vasast ma nem lehet kiállítani. Hogy aztán a bajnokcsapattal mi a helyzet, az majd kiderül a nyár elejére... :))

HAJRÁ VASAS!!!

Előzmény: geyza_d (6845)
geyza_d Creative Commons License 2001.05.11 0 0 6845
"Kavics-Simek,Zováth,Juhár,Totya-Sowunmi,Szili,Pető,Tóthn.-Kabát,Tiber"

Na, ez az én csapatom is és meggyőződésem, hogy jelenleg nincs ennél jobb összeállítás az egész országban!

Ez lesz a bajnok csapat.

HAJRÁ VASAS!

Előzmény: A.Sch. (6844)
A.Sch. Creative Commons License 2001.05.11 0 0 6844
Kavics-Simek,Zováth,Juhár,Totya-Sowunmi,Szili,Pető,Tóthn.-Kabát,Tiber- Merthogy:idén három meccsből háromszor voltunk jobbak az emtékánál.Az előző években a "régi jó" összeomlunkanagylehetőségkapujában-pszichózis miatt szívtunk a sorsdöntő meccseken.Mónit,Jimmyt és Kukát ezért egyszerűen pszichikai okokból nem szabadna kezdőbe rakni-akármilyen jó volt az utóbbi 2 T'bányán(megj.:Mónos és Aranyos nagyban felelős a tavaly tavaszi Dferr - meccsért és a kupadöntőért!).A "zsoldosok " ,ugyanezen megfontolásból , most tényleg jól fognak jönni... .
Előzmény: dr.agon (6839)
dr.agon Creative Commons License 2001.05.11 0 0 6843
Pont az a gáz, h az ominózus "lövéses" MTK meccsen én éppen ott ültem, az MTK-soktól 15-20 méterre. (Nem azért, mert a közelükben érezném jól magamat, hanem mert onnan lehetett a legjobban látni). Akkor még az álló is működött hazai oladalként, de a csürhe (VIP?) átjött. Ádi, drága pontosan tudom, hogy hogyan viszonyulsz a témához és azt is, hogy abszolút nincs vita közöttünk. Csak a fenti eset is mutatta, hogy kevés őket átküldeni szembe. Azt a történetet tényleg közelről láttam és hányhatnékom volt a saját szurkolóinktól + égett a pofám az MTK drukker barátom előtt, akit amúgy nem annyira féltek, mert 30 éves és 190 cm.

ironical! Aranybsn egyetértek, bár félek tőle, hogy az MTK ellen már nem tudná azt a színtet hozni, ami Tbányán ment. Ott valóban megdöbbentően jó volt. Kukát viszont ha lehet hagyjuk, szerintem Tbányán s volt meggyőző, bár a 2. félidben valóban volt időszak, hogy a Bányász tök nulla bal oldalát be tudta játszani.

Előzmény: ironical (6841)
ironical Creative Commons License 2001.05.11 0 0 6842
Érdekes - ilyen még nem volt velem - amikor átgondoltam a csapatot komolyan megfordult a fejemben, hogy esetleg Kukát vagy Aranyt játszatni kellene kezdőként. Tatabányán kifejezetten jók voltak és nem is csak magukhoz képest. Viszont Mónit biztos nem tenném be.
ironical Creative Commons License 2001.05.11 0 0 6841
Jogos dr.agon felvetése és én is hasonló cipőben járok. Egy 60 feletti 56-os külföldre szakadt MTK-s ismerősömmel mennék ki a meccsre és előre felkészítettem, hogy néha 'csukja be a fülét', mert annak ellenére, hogy meggyőzödésem, hogy a Vasasé az egyik legnormálisabb hazai szurkolótábor van egy-kétszáz ember, aki az MTK meccsen éppen zsidózik (mert ott azt 'kell'...), és sajnos van 30-50 hőzöngő barom, akinek mindig az ilyen jellegű, 'kemény' meccsen jön meg a fene nagy bátorsága és felvonul, arénázik, tetlegességig megy, stb. (Miért nem csinálja mondjuk a kispestiekkel vagy a fradistákkal? Mert szánalmasan gyenge és gyáva!)

Igyekeztem megnyugtatni, hogy mehetünk együtt az ülőre, mert, ha velem van, nem fogja senki bántani (de ez mennyire gáz!?).
Szerintem - már csak deklarációképpen is - nyugodtan hozd Te is a barátaidat magaddal az ülőre, csak helyezkedjetek egy kicsit közelebb a város felöli oldalhoz. (Persze, amikor az állítólagos 'lövéses MTK meccs' volt, akkor pont ott alalkult ki egy elég csúnya horda, de szerintem az nem fog többet megismétlődni.)

De ne már a normálisabbja hunyászkodjon meg és somfordáljon el a 10-20-30 éve megszokott helyéről!

Az én csapatom megegyezik dr.agonéval!
Nagyon kéne nyernünk!
Hajrá VASAS!

ádi Creative Commons License 2001.05.11 0 0 6840
én nem azt mondom, hogy helyes ez a viselkedés, hanem azt, hogy meg kell előzni a közvetlen összecsapást. biztos én nem fogalmaztam viágosan, de az ülőhelyen (a VIP másik oldalán, pl) teljes nyugalommal lehet üldögélni, nem lesz lövés. Az újpestiek lilába öltözötten minden konfliktus nélkül ülve(!) nézhették onnan a meccset. De két "tábort" egymás mellé telepíteni figyelmetlenség, vagy provokáció.

Hajrá Vasas!

Előzmény: dr.agon (6839)
dr.agon Creative Commons License 2001.05.11 0 0 6839
Igen erről (is) van szó - ti. a "tábor" miért nincs külön az állón. (Tudom a választ, még mielőtt vki beírja).

De szvsz sokkal inkább arról van szó, hogy van néhány (szerintem több mint 5-10, amennyit pl. Béka megjelöl, de valóban nem több, mint mondjuk 30) sötét köcsög barom, akik egyszerűen jól érzik magukat, ha nyugdíjas meg 12 év alatti MTK szurkolókat támadhatnak meg. Biztos vagyok benne, hogy nem az MTK-ra specializálódtak, csak mondjuk véletlenül a fradistáknak már nem mennek neki.
Ezeket kéne kitakarítani a francba, és rögtön sokkal jobban érezhetnénk magunkat.

Valódi kérdésem a témában: 2 MTK drukker barátommal meg az egyik feleségével, aki viszont VASAS, mennék ki vasárnap. Szerintetek hova üljünk?

Egyébként meglepő, hogy csapatot még senki nem hírdetett, megkezdem:
Kavics, Juci, Zováth, Pető, Totya, Simek, Szily, Zabos, TóthN, Kabát, Thomas

Előzmény: ironical (6837)
nemo_d Creative Commons License 2001.05.11 0 0 6838
A mai spor irja, hogy a GLADIÁTOR és STEINMETZ is aláírt, így ők is maradnak! Hála a jó istennek!!! Illetve úgy néz ki, hogy a Plaket mellett még két nagy cég is beszál a vizilabda csapat mellé szponzornak! Hú de jó csapatunk lesz!!!

Némó

HAJRÁ VASAS!!! HAJRÁ ANGYALFÖLD!!!

ironical Creative Commons License 2001.05.11 0 0 6837
Ülőhely-állóhely-tábor ügyben csak annyit Béka megnyilvánulásához: Errőőő van szó!!!
Hajrá Vasas!

Előzmény: BéKa_d (6832)
GALA Creative Commons License 2001.05.11 0 0 6836
Elzavart egy csomó embert ( Malac , Mezey , játékosok ) , akik maradtak volna , hozott olyanokat , akik legszívesebben mennének, és ezen a "csúcson" ő is veszi a kalapját.
Szimpatikus.

A legjobban az tetszett , hogy Ő a szakmai oldalon akart segíteni, de ,amikor dolgozni is kellett volna az már nem megy .
Kölnben végzett ő is or am I missing something ???

Előzmény: nemo_d (6835)
nemo_d Creative Commons License 2001.05.11 0 0 6835
Most volt M.Z. a Napkeltében a Gyárfás vendége. Bejelentette, hogy a "csúcson" kell abba hagynia! Tehát már tény, hogy Ő elmegy tőlünk. Az, hogy a Lotto marad e az tárgyalás kérdése. Nem megy más klubhoz, bár hívták. Azért is megy el mert úgy gondolja, hogy egy főállásu menedzser kell egy csapat mellé és Ő ezt már nem tudja ellátni hisz a cége átalakulás elött áll. Beszélt még a Mezey ügyröl is bár újjat nem mondott!

Némó

HAJRÁ VASAS!!! HAJRÁ ANGYALFÖLD!!! MINDENKI bukarestbe!!!

nemo_d Creative Commons License 2001.05.11 0 0 6834
No megint csak felhozom magunkat!

Némó

HAJRÁ VASAS!!! HAJRÁ ANGYALFÖLD!!! MINDENKI bukarestbe!!!!

Előzmény: conti (6833)
conti Creative Commons License 2001.05.10 0 0 6833
Igen, az, hogy a Vasas szurkolóinak egy része nem foglalhatta el a megszokot helyét, még rátett egy lapáttal a múltkori meccsen. Ezért is jobb, ha nincsenek ezen az oldalon. A többit Ádi tökéletesen megfogalmazta.

Ádi!

Egyelőre nincs "gazdája" a Tamás Gyula interjúnak.

Vári Atti a legnagyobb király!!!

Jövőre KEK győzelemmel, és bajnoksággal búcsúzzon innen!
A kupát pedig a Dunaferr meccs előtt mindenképp adjuk át!

BéKa_d Creative Commons License 2001.05.10 0 0 6832
VÁRI ATTI! - lassan oda lehetne adni neki az ajándékot...:-) (mondjuk D'ferr meccs?)

Pv!
Szerintem az a nagyobb baj, hogy a táborunk együtt van az ülőhellyel. Ez a fő baj!!! Ilyen sehol a világon nincsen, ill. ha van (lásd a Fradisták egymás elleni akcióit Varga Zoli kapcsán), akkor az nem sok jót eredményez. Pláne, ha még némi vendégszurkolóval is megspékeljük. A VASAS pályán egyébként szerintem ma is nyugodtan megjelenhet(né)nek a vendégszurkolók, ha a tábor nem az ülőhely közepére van telepítve...

HAJRÁ VASAS!
Ui.: menjünk haza!!!

nemo_d Creative Commons License 2001.05.10 0 0 6831
Felhozom mert nagyon lent vagyunk!:-(((
nemo_d Creative Commons License 2001.05.10 0 0 6830
Karesz barátom!

1, Sajnos ma a Magyar Válogatott edzője Bicskei! Sajnos ez van! De attól még ez a Magyar Válogatott! Akár tetszik akár nem!

2, Én sem szeretném ha vér folyna, de ettől függetlenül megyünkegy páran! Aki nem jön azt is megtudom érteni, sőt! De úgy érzem, hogy a kinti Magyaroknak is szükségük van erre! Ja és még1 ok, hogy miért megyek4 Azért mert biztos vagyok, hogy lesz VASAS játékos a csapatban!

Üdv: Némó

HAJRÁ VASAS!!! HAJRÁ ANGYALFÖLD!!!

Előzmény: karesz4 (6829)
karesz4 Creative Commons License 2001.05.10 0 0 6829
Gyerekek!

Én nem mennék a helyetekben bukarestbe...(na mondjuk tankkal igen) két okból:

1. ez nem magyar Válogatott, hanem egy bicskei csürhe...

2. attól tartok, hogy eberhalál lesz bukarestben... és nem szeretném, ha piros-kék vér folyna...

Üdv:

Karesz

Előzmény: nemo_d (6828)
nemo_d Creative Commons License 2001.05.10 0 0 6828
P.Ranger!

Ok. Akkor vasárnap megdumáljuk a részleteket! Azért siess fől vidékről!

Üdv: Némó

HAJRÁ VASAS!!! HAJRÁ ANGYALFÖLD!!!

Előzmény: P.RANGER (6827)
P.RANGER Creative Commons License 2001.05.10 0 0 6827
Nemo!
Még annyit ,hogy bukarest topicban jelzett emberrel tartom a kapcsolatot,jeleztem neki hogy hétfőn utazó létszámot jelzek neki részünkről,ő rendezi nekünk a jegyeket!Az általad kérdezett tel.szám is ő.Asszem Hőkének hijjjják!
Csá vas.!
FOREVER VASAS!
P.RANGER Creative Commons License 2001.05.10 0 0 6826
Nemo!
Akkor vasárnap +dumáljuk meccsen,lehet hogy csak a 2.félidőre esek be mert vidékről startolok délután.
És az mtk-t le kell nyomni!
LETS' GO VASAS,LETS'GO!!!
Paoloragazzo Creative Commons License 2001.05.10 0 0 6825
Nagyon örülök, hogy bennetek nem kell csalódnom!!

Egyelőre úgy néz ki, hogy románia-Budapest összecsapás lesz, mert a vidék nem nagyon mozog((

Előzmény: nemo_d (6824)
nemo_d Creative Commons License 2001.05.10 0 0 6824
VÁRI ATTI!!! Ez nagyon szép tőled! Thenksz és nagyon örülök a döntésednek!

P.Ranger!

Vasárnap majd keress meg! Mi egy páran a VDK-ból már szervezzük azt, hogy megyünk bukarestbe! Szerencsére lesz vonat, úgyhogy azzal megyünk mi is! Majd vasárnap megdumáljuk, vagy nyomj egy mélt nekem!

Némó

HAJRÁ VASAS!!! HAJRÁ ANGYALFÖLD!!!

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!