Keresés

Részletes keresés

tnsnames.ora Creative Commons License 2009.08.03 0 0 5911
Maximálisan nem értek egyet. :o(

A zene több síkon is fukcionálisan hozzátartozik, mitöbb unikálisan szerves része az istentiszteletnek. Erről nagyon nehezen vagyok lebeszélhető, ha nem egyenesen lehetetlen a dolog.

A gyülekezeti kivonulás az én felfogásomban nem kíván teológiai értelemben orgonakíséretet szemben a lelkészi bevonulással. Persze lehet kivonulás alatt is valami halk hangulatos háttérzene-típusú zene, és ez ellen semmi kifogásom, de nem mondjuk egy Bach-fúga, aminek prelúdium-párja volt mondjuk a bevonulás alatt.

Én elhiszem, hogy lehet zenélni, meg rábeszélni a zenére valami szöveget (lásd Mozartos honlap belehallgatnivalóját) illetve a hallgatónak közben újságot olvasnia, miközben reggelizik, meg egyáltalán egyidejűleg habzsolni az élvezeteket. Csak érdemes-e minden lehetőséggel élni, ami amúgy fennáll.

Egy gyülekezeti tagnak örülnie kell, ha templomának szép orgonája van, és van kántora, aki tud rajta muzsikálni.

Belőlem nagyon rossz zenész lenne, mert nagyon rosszul esne, hogy egy funkcionálisan nem háttér-zene háttér-zenévé degradálódna (egy szerintem megalapozott érvelés ellenére).
Előzmény: PETYUS (5910)
PETYUS Creative Commons License 2009.08.03 0 0 5910
> ... a gyülekezeti gyakorlatban is szokott rossz szokás lenni, amikor már a záró orgonadarab a-l-a-t-t mennek ki a hívek ...

A gyülekezeti gyakorlatban az a szokás, hogy az orgonista játszik valamit a kivonulás alatt.
Előzmény: tnsnames.ora (5893)
PETYUS Creative Commons License 2009.08.03 0 0 5909
Előzmény: tnsnames.ora (5885)
pobeda Creative Commons License 2009.08.03 0 0 5908
Köszönöm.Nekem tetszik.
Előzmény: elisavarga (5890)
pobeda Creative Commons License 2009.08.03 0 0 5907
A kintiek pozitívan,az itthoniak negatívan.
Előzmény: tnsnames.ora (5895)
Foeniculum V Creative Commons License 2009.08.03 0 0 5906
tudom...
de ezek nagyon agresszív tetvek, és dísznövények. Haszonnövényre nem használom (pontosabban majdsemmit nem használok)
Előzmény: PETYUS (5905)
PETYUS Creative Commons License 2009.08.03 0 0 5905
> Tavasszal kaptam bekevert Bi58-at

Jujj. Az veszélyes, szinte már vegyifegyver kategória.
Előzmény: Foeniculum V (5880)
eref Creative Commons License 2009.08.03 0 0 5904
e(sup)-x(/sup)

a kerek helyett szögletes zárójellel
Előzmény: PETYUS (5903)
PETYUS Creative Commons License 2009.08.03 0 0 5903
> ha nem tudod leírni azt, hogy e-x, miért nem exp(-x)-t írsz???

Mert eddig még nem jutott eszembe.
Kíváncsi vagyok, hogy fog megjelenni a hozzászólásodból kimásolt részben a kitevős alak, itt a szerkesztőablakban nem jó.
Előzmény: eref (5872)
Foeniculum V Creative Commons License 2009.08.03 0 0 5902
Foeniculum V Creative Commons License 2009.08.03 0 0 5901

Nyugi, ez nálunk is így működik ;)

Lehet, hogy tőlünk vették az ötletet?!

Mármint a BKV-ra gondolok. A legrosszabbul működő cég, a legnagyobb kifizetésekkel...és az mindegy nekik, hogy jutalom, vagy végkielégítés.

Előzmény: tnsnames.ora (5899)
Foeniculum V Creative Commons License 2009.08.03 0 0 5900

Úszóedző-téma:

erről nem is tudtam, így.

Lényeg, hogy a tanítvány kell, hogy az első legyen, vagy valóban nem kell vállalni külföldi felkészítését.

 

Nálunk is hőség van :)

Ráadásul a háló ablaka az üvegházra nyílik....azért én tudtam jóízűen szundikálni :)

Viszont a pince naggggyon kellemes, úgyhogy megyek le kerámiázni :)

 

Este mgnéztem a Spartacust, 00:30-ig tartott. És ugyanaz, ami a jutubon is fenn van.

 

A gépem talán már holnap hazakerül...legalábbis nagyon reménykedem. :)))

Előzmény: tnsnames.ora (5898)
tnsnames.ora Creative Commons License 2009.08.03 0 0 5899
http://index.hu/gazdasag/magyar/2009/08/03/mindig_a_bankar_nyer/

"A tavalyi minden idők egyik legrosszabb éve volt a Wall Streeten - állapítja meg a jelentés -, mégis legalább 4793 bankár kapott egymillió dollárnál nagyobb éves bónuszt."

Ha ezt Gauss-féle haranggörbe szerint osztották ki, azért nem kis summa egy óriási országos és világméretű kártétel díjazásaként.
tnsnames.ora Creative Commons License 2009.08.03 0 0 5898
- Meg fog várni téged a Mozart darab, addig is míg jó nem lesz a géped. És mi még akkor is kiváncsiak leszünk a véleményedre.

- A más-más nemzetiségű tanítvány-edző témában nekem most két dolog jut eszembe. (1) Turi György Peking után esélyes volt egy lengyel lány fogadására, de mivel két magyar lányt (Kovács Emese, Dara Eszter) is ő készített volna fel ugyanabban a számban, nem vállalta végül: szerintem helyesen. Azért jó érzés lehetett Turi Györgynek a felkérés lehetősége is. (2) Széchy Tamásnak, annó, valami elképesztő összeget ajánlottak fel, ha szimplán csak megosztja tudását illetve edzésterveit a világgal. Ő ezt elutasította, mondván, hogy ennek a tudásnak Magyarországon kell kamatoznia.

- Nálunk borzalmas éjszaka volt. Néztem hajnal elött 30-32 fok volt a lakásban, tárt ablakok mellett. Alvásról szó sem lehetett... :o( Talán majd most jön egy kis lehűlés.
Előzmény: Foeniculum V (5896)
Foeniculum V Creative Commons License 2009.08.03 0 0 5897

Hát, igen :))))

 

Kérdés, hogy az edző a "tanítvány" sikerét várja, vagy a saját nemzetének az elsőbbségét...

Viszont, ha az utóbbi dominálna, akkor képtelenek lennének külföldi tanítványt vállalni...

Elmúlt években sok magyar sportoló járt Amerikában, tanulni, fejlődni.

Ha jól tudom Kovács Ági is tanult kinn....

Szerintem ott a psichologiai felkészítésben tudnak nagyon jók lenni. Az pedig a magyarokra különösképpen ráfér :)))

Itthoni edzők pedig a siker egy részét úgyis magukénak fogják betudni ;)

de erről biztosan lehet majd hallani riportokat...

Előzmény: tnsnames.ora (5895)
Foeniculum V Creative Commons License 2009.08.03 0 0 5896

Jaj, de rossz a sajátgép hiánya.... :(

Lemaradok mindenről. Épp akartam volna hozzászólni a témához (Mozart) de már teljesen kielemeztétek. Ráadásul itt meghallgatni sem tudom.

Bár úgysem szakmai jellegű lett volan a hozzászólásom, mert zeneileg nem tudok elemezni ;)

 

Arra gondoltam én is, amit Eliza konkrétan említett is, hogy rossz a fordítás.

A cikkírónak az volt a lényeg, hogy hozzon egy "nyári" hírt. Ez nem egy szakmai, csak egy langyos "uborkaszezon" hírecske.

 

Nem ismerem a Mozart családot, de nyilván, akai azzal foglalkoznak életükön keresztül, hogy az ő munkáikat elemzik talán tudják, a kis Mozartnak mennyi "hibát" engedett a papa, kiskorában, a nevelés/tanulás különböző stádiumában. Nyilván eszerint viszonyítottak....

Szerintem a szakmai cikket/tanulmányt kellene ahhoz negnézni, hogy az embernek véleménye lehessen...

tnsnames.ora Creative Commons License 2009.08.03 0 0 5895
>Női 400 vegyes döntő

Jó volt látni és nem semmi, milyen hamar felkerült jó minőségben a youtube-ra. De számomra elgondolkodtató, hogy az amerikaiak faragtak egy kiváló magyar lányból úszóversenyzőt. Kiváncsi lennék hogy éli ezt meg a kinti edző, meg az itthoni magyar edzői kar.
Előzmény: pobeda (5886)
tnsnames.ora Creative Commons License 2009.08.03 0 0 5894
Egyetlen motivum (még a legelején) mondjuk az nagyon Wolfgangos.
Előzmény: tnsnames.ora (5893)
tnsnames.ora Creative Commons License 2009.08.03 0 0 5893
WoW!! Nagyon köszi az utánanézést. Tényleg téged hogy lehet szólítani?

Szerintem nagyon jó. a darab, az előadás meg szimpatikusan lendületes.

Szerintem lehet Leopold Mozart, sőt egyenesen inkább Leopold (egy hajszállal). Én legalábbis rátippeltem volna.

Nem az van a cikkben látható kottán, ami hallható.

Kulturáltan igen nehezen minősíthető az a gyakorlat, hogy zenére r-á-b-e-s-z-é-l--n-e-k. :o(( Szerencsére 1:29-2:42-től lehet rendesen hallani a darabot. Ennél csak egy rosszabbat tudok elképzelni, amikor rádiós istentiszteletnél k-ö-z-v-e-t-í-t-i-k az eseményeket. Amikor mondjuk épp (gyülekezeti) ének van, akkor a riporternek valami múlhatatlanul fontos közlendője/információja szokott lenni általában, hogy megdolgozzon a pénzéért és presztizséért. Mondjuk a gyülekezeti gyakorlatban is szokott rossz szokás lenni, amikor már a záró orgonadarab a-l-a-t-t mennek ki a hívek társadalami életet élni a templom elé. Elmondhatatlan hogy ez is milyen neveletlenség, az én szememben, mind a zeneszerzővel, mind az orgonistával szemben.
Előzmény: elisavarga (5892)
elisavarga Creative Commons License 2009.08.03 0 0 5892

"Aus stilistischen Gründen kommt Leopold, der ein versierter Komponist war, als Autor selbst nicht in Frage.»

 

The piece does contain real technical mistakes and clumsy moments that an old hand like Leopold Mozart would never have made

 

 A franciàk pedig "maladresse"-rol neszélnek, ami inkàbb ugyetlenségnek fordithato:

 

http://www.rfi.fr/actufr/articles/116/article_83283.asp

 

(a cikk kozepe tàjàn bele tudtok hallgatni, itt jobb a minoség, mint az elozo utalàsomban)

Előzmény: elisavarga (5891)
elisavarga Creative Commons License 2009.08.03 0 0 5891

Szerintem rosszul forditottàk magyarra  a hirt..

Előzmény: tnsnames.ora (5885)
elisavarga Creative Commons License 2009.08.03 0 0 5890
Előzmény: pobeda (5888)
pobeda Creative Commons License 2009.08.02 0 0 5889
jav. végighallgatjuk
Előzmény: pobeda (5888)
pobeda Creative Commons License 2009.08.02 0 0 5888
Majd ha végig hallgatjuk,utána érdemesebb lesz megbeszélni. :))
Előzmény: tnsnames.ora (5885)
pobeda Creative Commons License 2009.08.02 0 0 5887
Nekem tetszenek az ilyen bemutatók. :)
Folyt. köv.?
Előzmény: elisavarga (5882)
pobeda Creative Commons License 2009.08.02 0 0 5886
tnsnames.ora Creative Commons License 2009.08.02 0 0 5885
http://index.hu/kultur/zene/2009/08/02/vadonatuj_mozartokat_mutattak_be/

"Mozart két olyan művét mutatták be, amiket eddig ismeretlen szerzőknek tulajdonítottak. Hogy ő a szerző, annak legfőbb bizonyítékaként a szakértők azt hangoztatják: a darabokban játéktechnikai és otromba zenei hibák vannak, amiket Mozart apja nem követett volna el."

Ehhez mi szóltok? Mármint hogy az "otromba hiba" legyen a legfőbb bizonyíték????

Tudható, hogy Leopold Mozart szigorú apa volt, a nagyobb Wolfgangnak volt nem is egy konfliktusa vele, lásd például házasságát is az idősebb Constance-szal.

Szóval én nem tudom elképzelni, hogy az otromba hibákat bambán szolgaian leírta Leopold apa. Ezt én csak úgy tudom elképzelni, hogy a kis Wolfgang játszott fejből és a sikerültebb dolgokat leírta 1:1-ben az apa és ilyenkor az otromba hiba átment a papa szűrőjén.

Az se túl szimpatikus gondolatfoszlány, hogy tudtommal nagyon kevés Leopold Mozart mű maradt fenn, és így nehéz kikövetkeztetni mit csinált az apa és mit biztos nem.

De javítsatok ki, ha másképp látjátok!
Foeniculum V Creative Commons License 2009.08.02 0 0 5884
Nagyon klassz! Csak tudósítsál tovább, és mutass ilyen képeket :)))
Előzmény: elisavarga (5882)
Foeniculum V Creative Commons License 2009.08.02 0 0 5883

Köszi :)

 

Azt hiszem ezek gyapjastetvek voltak...még életemben nem láttam ilyen ocsmány és agresszív tetűfajtát.

Sajnos ez a növényem valóban nagyon érzékeny lelkű virágocska.

Már volt egy, jónéhány évig gyönyörködtem benne,és irígykedtek érte ismerőseim, - mert amúgy ritka fajta itthon - míg tavalyelőtt ellepték a levéltetvek. Olyan szinten, hogy a levelek hátoldala tömény fekete volt tőlük. Semmi nem használt, még a bi58 sem. Egyenkent mostam le csalános vízzel a leveleket, meg a szárat az sem. Végül elpusztult. A mostanit tavaly kaptam a névnapomra.

Úgy néztem használt a permetlé, és most még letisztítottam a hulláktól fogkefével. Talán még egyszer utánpermetezem...

Előzmény: pobeda (5881)
elisavarga Creative Commons License 2009.08.02 0 0 5882

Elnézést,  kéretlenul tudositok:

Itt ma volt a màsodik napja egy falusi  unnepségnek.

Bemutatokat tartottak  régi szerszàmokkal, lovakkal.

jon az olajvàlsàg?!

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!