Most olvastam az Érdi újságban, hogy fel akarják szedni a „hírhedt fehér utat”, mert az nagy mennyiségű mész tartalmú kőzetből áll, amely építési hulladéknak minősül.
Ezt az utat engedély nélkül építették a Natura 2000-es védettségű területen keresztül.
Felhívom az ügyben érintettek figyelmét, hogy nem az út a zavaró, hanem az út melletti erdőben évek óta felhalmozott több ezer köbméter kommunális és ipari szemét.
Jó lenne, ha az érintettek különbséget tudnának tenni, szemét és szemét között.
Mert az út nem szemétből készült, hanem mészkőtörmelékből, ami meg az erdőben van, az a szemét.
Úgy látom az ügyben érintettek soha nem jártak az erdőben, mert akkor tisztában lennének a helyzettel, mert arról egy szó sem esett, hogy az erdőben lévő többezer köbméter szemetet ki fogja összeszedni és mikor.
Sajnos itt Érden jól látható, hogy a mostani polgármestert, meg az elődjét, meg annak az elődjét, csak az egymás lejáratása foglalkoztatja, nem a valódi problémák.
Nagy hiba volt pártokat, pártembereket beengedni az önkormányzatokba, mert azok csak egymással harcolnak, a város érdeke másodlagos.
Nyilván hatalmas az obsitosok motiváltsága, hogy őszintén beszéljenek és segítsenek azoknak akik nemrég megalázó módon öregnek és feleslegesnek tartották őket. Amíg aktív állományban fizetést kaptak addig nem kellettek, kényszernyugdíjazás után pedig fontosak lettek, de ez is csak egy agyelszívás, ingyen várják tőlük a szakmai tapasztalatokat, előremozdító ötleteket. Tisztességes országokban a tanácsadóknak fizetni szokás ezekért az információkért.
Most rúgtak ki 140 főtisztet a seregből, a legjobban képzettek, hosszú szolgálatot ledolgozók közül. Sokan NATO kompatibilisek, nyelveket tudnak, külföldi szakmai kiképzést kaptak.
A tanároknak, ápolóknak, de még a közalkalmazottaknak is csak akkor lesz fizetésemelés, ha pénzt ad az EU. Tessék Brüsszelt szidni, hogy miért nem adott eddig. Persze a politikusok a saját fizetésemelésüknél nem várnak az EU-ra, azt azonnal megítélik maguknak többek közt a tanárok, ápolók, közalkalmazottak és más alulfizetett dolgozó adóbefizetéseiből.
Nekem megint írt a nagyfőnök és közölte, hogy megkapom a 13. havi nyögdíjat.
Köszönöm szépen , már megkaptam, igaz, hogy nagyobb volt az infláció, mint a 15 %-os emelés, de ne legyünk kicsinyesek.
Vajon mennyi pénz ment el erre a teljesen felesleges irományra, főleg amikor pár nappal előtte jött valami kiadvány, amit amúgy is azonnal dobtam, a kályhába,éppen úgy, mint a levelet.
Erre van pénz, de a tanárok, ápolók fizetés emelésére valahogy nincsen.
Észrevettétek, hogy egyre több, az alsó árkategóriába tartozó sajátmárkás termék tűnik el a boltok polcairól? Amik minőségben egy közép szintet képviseltek olcsóbban. Egyre inkább csak a márkás, drágán promotált, reklámozott cucc marad választásra? Amik pont olyan középszerűek, de drágábbak? Sőt! Növelve evvel is a megélhetési kiadásainkat?
Ha igaz a hír, több z@v@rt elméjű lakik Érden mint gondoltam. Vagy annyira gazdagok, hogy inkább maguk javíttatják meg a kocsijukat, mintsem felelősségre vonnának egy közveszélyes vénembert?
Miután többen látták, remélem legalább egy valaki megjegyezte a rendszámot. Ettől kezdve a tata legfeljebb kutyát vezethet és azt is pórázon, hogy legyen aki hazaviszi.
Ámokfutó öregúrtól rettegnek az érdi autósok – mindenki vigyázzon!
A szemtanú szerint az idős ember több parkoló autóban is kárt tett, majd beletolatott egy fába, emiatt betört a hátsó szélvédője. Hiába hívtak rendőrt, elhajtott a helyszínről.
Egy fideszesnek nem ész kell, hanem elég vastag bőr az ábrázatán és önfegyelem, hogy szemrebbenés nélkül tudja mantrázni a központi ideológiát.
Továbbra is várom a választ bármelyik fidesz fantól, ha ennyire nem értenek egyet a brüsszeli szankciókkal szerintük mit kellett volna csinálni? Hagyni az oroszokat, hogy kényük-kedvük szerint lerohanjanak és leigázzanak bárkit akinek a földjére szemet vetnek? Az nagyon olcsó frázis, hogy tárgyalások útján kell rendezni a helyzetet. Ugyan kinek a szavára fognak az oroszok tárgyaló asztalhoz ülni? Presztizs kérdést csinálnak abból, hogy ők nem veszíthetnek, és sajnos számbeli fölényük erre okot ad.
Köszi, így már érthető. Bár azt megjegyzem, hogy a Vízművek nem közkutat szüntetett meg, hanem közkifolyót. A kút ugyanis a talaj vagy artézi víz kivételére alkalmas műtárgy. Artézi közkút pl. az érdi Szent Mihály kút, talajvíz-közkút (az egyetlen érdi) a Könyvelő utcában található.
Ami a vezetékes ivóvíz hálózatra épített öntöttvas szerkezet az nem kút hanem közkifolyó. Bár a köznyelv azt is kútnak hívja, alapvetően hibásan.