Úgy nézem, mágneses, legalább 250-es csavarhúzóra lesz szükség a belül lévő 4 csavar kicsavarásához. Ekkor tudod kihúzni a rostélyt. (Én ennek mondom.)
De előtte ügyesen ki kell szerelni a gyújtóláng környezetét, mert az útban van.
Igen, jogos a riasztás, elvileg az XC70 nem jelez ha pára éri, pedig először mi is erre gyanakodtunk.
A lángnál levő kis íves csövet rögtön kiszedtük, és kifújtuk a port, de ennél jobban nem mertük szétszerelni. Ha küldök egy fotót, akkor tudsz esetleg súgni, hogyan tovább? =) Gondoltunk arra is, hogy van egy régi rakéta porszívónk, azzal esetleg levegőt fújni be, hátha az alaposabban kifújja onnan a koszt...
Ezek szerint jogos a CO jelző riasztása. Csak azért, mert vannak olyan típusok, amelyek az erős párára is bejeleznek. De mivel a készülék amúgy sem működik megfelelően, minden arra utal, hogy jogos.
Te magadnak nem tudod kitisztítani? Nem annyira őrdöngős feladat. És legalább megtanulod.:)
A kémény gyűjtő, és másnál nem tudok erről a hibáról, tehát szerintem csak a mi készülékünk porosodott be. A mi szerelőnk nem ért a Bosch készülékhez, így nem vállalta. Hívtam olyat is, akinek a honlapján az állt, hogy Bosch is szóba jöhet, aztán ő meg azt mondta, hogy ha őrlángos, nem vállalja. Nem tudom, miért olyan mumus ez a készülék, megvan a leírása is, nem hiszem, hogy egy normál szerelő ne tudna rápillantani...