sziasztok...már egy ideje olvasom a fórumot ...sajnos 8-év után 1-hónapja munkanélküli lettem és most melót keresek. Én pékárút szállítottam az teljesen más.De ha tudnátok segíteni hol probálkozzak munkát találni azt szívesen fogadnám. van B.C.D.E. jogsim PAV.II.-III. és most végeztem utánképzésen (GKJ) az árúfuvarozó és a személyszállitó tanfolyamot is már meg is kaptam az okmányaim,kész a sofőr kártyám is meg az utlevelem is. Nem igazán akartam kamionozni eddig de nem látok más melot ahol pénzt is lehet keresni....bár a kamionos életmód kicsit elrettent de majd megszoknám ha már szereznék nemzetközi tapasztalatokat,rutint. Gyerek kori barátom szomszédom a Vaberer's nél van ö mondta ott szoktak alkalmazni kezdöket is ..aztán mennek négy kézben betanítja és aztán majd egyedül. De a régi melósokkal akik már több cégnéál is kamionoztak azok mind azt mondják csak oda ne menjek...sokat levonnak tulfogyasztás meg olyanokra amiket ök sosem tudtak követni + még 4-5-6-hétig haza sem tudnak menni. Ha erről is tudnátok valamit mondani... köszi.....
Ha jól tudom a PÁV II. kell az ADR-es fuvarokhoz. Nem mintha meg lenne vizsgám belőle, de soha nem lehet tudni mire lesz még szüksége az embernek.
A pszihomókus hölggyel meg már az elején elrontottam, nem kellett volna bevallani azt a 3 koccanást. (azt hittem jobb színben tüntet fel, ha én csak szenvedő fél vagyok)
Mi van olyankor, ha 1 óra vezetés után más melót végzel 6 órán keresztül (kalapácson van a tacho), majd újra vezetsz 2 órát. Ilyenkor kell 45 perces pihit tartani 4.5 óra után, vagy az csak a tiszta 4.5 óra vezetőidő után kell? Azért érdekes a dolog, mert közbe (kalapácsos idő) nincs mód ágyra állítani a szerkezetet. Köszi előre is!
mit szeretnél csinálni amihez kell a PAV II és nem elég a III?
amúgy a pszihómanónak azt kell mondani a pav-on amit hallani akar, vagy jól föl kell baszni az agyát:o) Én minden kérdésére egy újabb kérdéssel válaszoltam, a végén már megunta... A képeknél meg vmi szisztéma szerint meg kell jegyezni hogy melyikekre böksz rá és akkor nem lesz gond.
igen,ez a "mi lett volna ha" dolog ez ilyen.Tudod erre én azt szoktam mondani,ha öreganyám sárga lenne és csilingelne,akkor ő lenne a 6-os villamos,de nem az. :))
Köszi a tanácsot én is így gondoltam, pedig csak egy hajszálon múlott, :( ha nem vallom be a januári balszerencse sorozatomat (3 balesetben voltam érintett mindannyiszor vétlenül) , ill. ha ki tudom magam pihenni akkor simán meglett volna a korlátlan PÁV II. :(
Köszönöm.Ott megértik az angolt,remélem jó helyed van,jól érzed magad,mivel van lehetőséged olcsón vásárolni.A fizukat,csak a magyarok szokták megkérdezni.Család?Lakás?Szerencse a vámolás,már régen voltam Svájcban,nem tudom ott hogy megy,mióta nincs határ,csak a teherautóknak.Ez a vonalkód jó dolog lehet.
Csak úgy mellékesen írhatnál a fizetés/megélhetés dologról, ha nem titok. Csak érdeklődés képen kérdezem, hogy egy átlagos életmódhoz képest milyen a fizetés ott.
Igazából semmi extra. 8 db hólanc követlező és a szöges gumi csak előírás, de ne kötelező, mivel én nem nagyon járok fel északra. Egyébként is befogják tiltani. Egy R500-as Scaniával szaladgálok. Általában Spanyolországba és Olaszországba vagy Benelux államokban. A vám sem egy egetrengető dolog, már fel rakón megkapom az elekrtonikus vámpapírt, ami úgy jó rész csak egy vonal kód van. Semmi bonyulultság nincs benne a norcég dán vagy svéd vámolás kb 2-3 perc. Még annyi hogy félévente van vezetési tréning meg tovább képzés. Naggyából ennyit takar az egész. Ja meg általában lefelé ADRes monyót viszek, visszafelé meg primört. De ez is változhat. Egyébként itthon kezdőként a Gartnernál dolgoztam 5 hónapig és nagyon szeretttem ott lenni, utána váltottam Norvégiába. A nyelvvel próbálkozom, de általában mindig angolul kommunikálok.
Gondolom, ennél a cégnél dolgozol.Kicsit többet is írhatnál,ha nem nagy gond.Nemzetközizel?Hogyan vámoltok?Milyen az autód?Hólánc,meg hasonló norvég előírásokról.Talán ,már egyedül én nem dolgozom itt a topikban,most is a cukrommal kinlódom.Magunknak járok, egy 3,5t+2t futós szerelvénnyel,ha éppen jó.Egyáltalán nem örülök,hogy sokan külföldön élnek,dolgoznak,de mai ésszel mindenkinek azt tanácsolnám,hogy meneküljön itthonról,ha van lehetőség külföldi munkára,menjenek.
Köszönettel tartozunk,minden információért.A Navi téma, igen kényes,mindenki a sajátját dicséri,de tökéletes nincs.Ausztriában már tettek ki táblákat,hogy a navi ellenére sem lehet behajtani.
annak mi értelme van, hogy hétvégi pihenő alatt nem lehet megmoccanni 1 métert se?
mer mongyuk bikázni akar egy kollegát, vagy el akar állni egy hűtős mellől...
de akár még az is bele kellene, hogy férjen, hogy továbbmegy 50-100km-t hogy normálisabb placcot találjon, mert előző este csak olyanba talált helyet, ahol lófax sincs...
(apropó parkplacc: a frankó km-arányos elektromos útdíjból a parkplaccok bővítésére és újak építésére már nem fussa?)
mer oké, hogy korlátozva van a vezetési és munkaidő, de ez így ebben a formában inkább kibaxásnak tűnik...
"Beállítható a hogy milyen járművel megy,és ha teherautóval,akkor a szerelvény súly/magasság/szélesség/maximális sebesség,stb. adatait,és a navigációs szoftver ezeket az adatokat figyelembe véve tervezi az utat.A gps magyar menüs,és magyar hanggal navigál,Európa térképpel,traffipax adatbázissal."
erre reagáltam rögtön, hogy semmit nem érnek ezek a paraméterezési lehetőségek, ha a térképadatbázis nem tartalmazza a korlátozásokat. és figyelembe veszi csak semmit nem ér :)
sziasztok fórumozók! Segitséget szeretnék kérni az ügyben hogy Berlinbe mennék 7,5-tonnással Zinnwald felé mehetek-e van-e sulykorlátozás oda vagy visszafelé?