Régies: tehát régen használtatott, biztos jól használható volt.
Szóval, szerintem szegényebb így a nyelvünk. Néha fordítok műszaki szöveget angolból, németből, szinte minden második mondat szenvedő. Én meg azzal szenvedek, hogy ki(k) és hányan indították pl. be a berendezést, tegezzem-e őket, vagy magázzam(-e?).
További finomítás: A t-re végződő igék a magánhangzóval kezdődő képzőalternánst választják, ha az igető több mássalhangzóra végződik, pl. gyűjt+etik, márt+atik, halaszt+atik, teremt+etik választ+atik.
-tatik/-tetik/-atik/-etik változatai vannak a szenvedő ige képzőjének. Szabály: a több szótagos igetövek mindig a t-vel kezdődő alakot veszik fel, az egy szótagosak közül pedig ezt kapják a t-re végződők. A többi egy szótagos esetén szabály nem állapítható meg.
Így van. De a "beindították a berendezést" esetében a hangsúlyt azon érzem, hogy "valakik" beindították, nem pedig, hogy végre beindult.
A gyermek születik (az anya által): ez szenvedő (nyelvtanilag, nem csak ténylegesen) lenne, de azt hittem a -tatik/- tetik is az. Pedig tényleg, csak 1 t van benne. Hogy van akkor a szenvedő a magyarban?
Jó hírem van, a -tatik/-tetik a magyarban használtatik :) A "születik" szóban éppen nem az van, de ez most lényegtelen. A rigmust én is hallottam általános iskolában (magyartanártól), de a "közhírré tétetik" igazán remek példa. Amúgy azt hiszem, a -tatik/-tetik ma már régies hatást kelt, fiataloktól ritkán hallom. "A berendezés be lett indítva"-típusú mondatokat nemcsak "A berendezés beindíttatott"-tal lehet amúgy "kiváltani" (ha valamiért ez a cél), szőrös szívű szerkesztők kedvelni szokták még a "Beindították a berendezést"-típusú mondatokat is.
Ehhez még annyit fűznék hozzá,hogy agyunk 80%-a képekben gondolkodik. Ha meghallom azt a szót,hogy alma,akkor nem leírva betűkkel fog eszembe jutni,hanem maga az alma képe. Az agykontrollban vannak érdekes szavak,amelyekhez társítani kell képben amit megakarok tanulni. Ez a memóriafogas.
Spanyol, katalán és portugál nyelvészek megpróbálták rekonstruálni az ősi ibér nyelv szerkezetét.
Íme néhány alapvető jellegzetessége ennek a nyelvnek:
Phonology
[edit]
Vowels
Iberian has five vowels, the same as in Castilian Spanish or Basque, /a/ /e/ /i/ /o/ /u/, the front vowels (a, e, i) appearing more frequently than the back vowels. Although there are indications of a nasal vowel ([ḿ]), this is thought to be an allophone. It does not seem that there were differences in vowel length if judged by Greek transcriptions, if this is correct then Iberian uses the long ē (Greek ῆτα ēta) as opposed to the short epsilon (Greek έ̓ψιλόν).
[edit]
Diphthongs
It seems that diphthongs were declined by [vowel] + [closed vowel], attesting to the /ai/ (aitabi), /ei/ (neitin), and /au/ (lauŕ). Untermann observed that the diphthong /ui/ could only be found in the first cluster.
[edit]
Semivowels
The possibility has been found for the semivowels /j/ (in words such as aiun o iunstir) and /w/, although this only in loanwords such as diui from Gallic. This has cast doubt that semivowels really existed in Iberian outside of foreign borrowings (and diphthongs).
[edit]
Consonants
Vibrants: the vibrants [r] and [ŕ]. There is unanimity among linguists studying Iberian that [ŕ] is a simple vibrant, or flap. Correa has advanced the hypothesis that [ŕ] is a simple vibrant and [r] a compound vibrant, or trill. More recent hypotheses have proposed that [r] is an uvular fricative (Ballestar) or a retroflex vibrant (Rodriguez). Neither r appears at the start of a word, the same as with Basque.
Siliblants: there are two siliblants: [s] and []. The distinction is unclear. Ballester theorizes that [s] is the simple, alveolar "s" and [] is the palatal alveolar fricative. Rodriguez proposes that [] is the alveolar "s" and [s] is an affricate, either dental /ts/ or palatal /tç/ (similar to English "ch" as in "chat"). This theory coincides with the observation made by Correa that follows the adaptions made of Gallic names in Iberian texts. [] would be an alveolar or apical fricative while [s] would correspond to a fricative. It is worth noting that Basque also has two silibants: /s/ as apical alveolar and /z/ as laminal alveolar, which could correspond to [] and [s].
Laterals: the lateral: [l], is normally interpreted as /l/. This is extremely rare in the final position and it could be that the distribution is on occasions complementary with [ŕ] (aŕika'l-er / aŕikaŕ-bi).
Nasals:
The n is a normal alveolar /n/
The m rarely appears in the initial position. Velaza proposes that it could be a variant of /n/, backed by the example of iumstir/iunstir. José A. Correa advances the possibility that it may be a geminated or strong nasal. Rodríguez Ramos notes the idea that it could be a variant of /n/ in cases that it nasalizes the preceding vowel.
There is a certain controversy over the letter [ḿ]. While it's thought that it's some type of nasal, there is no certainty as to the exact value. Several linguists have proposed the value /na/, based on similarities with texts written in the Greek Alphabet, as there are similarities between the suffixs -ḿi / -nai, and in the onomastic elements -ḿbar- / -nabar-. Another part of this theory seems to contradict iself with the transcription of ḿbar-bele into Latin as VMARBELES. Correa proposes that this is a labialized nasal. It is not even clear that the sign is always pronounced in the same form. Ramos considers it a nasalized vowel, produced by progressive nasalization.
Plosives: there are five plosives.
unvoiced voiced velar /k/ /g/ dental /t/ /d/ labial /b/ The evidence indicates the non-existence of the phoneme /p/ as it is not documented in either the Greek alphabet nor in the dual Iberian systems. It is only found in Latin inscriptions naming native Iberians and is thought to be an allophone of /b/. It has been indicated that the phoneme /b/ would on occasions be pronounced similar to /w/ (this would be explanined by the frequency of the sign /bu/), as such it could have a nasalized pronunciation.
[edit]
Morphology
There are a number of known affixes, especially applied to last names. For the Iberian language these seem to be postpositional, and apparenly more agglutinative than declined.
The most well known are the following.
-ar: applied to proper names to mark possession. -en: of a similar or identical use to -ar. -en or aren are used for Basque genitives. -ka: seems to indicate the person who receives something -te: seems to indicate the agent, or ablative -sken: found on coins, applied to the names of a city or tribe to indicate origin or a plural genitive -k: has been proposed on occasions to mark the plural. -k is a plural mark in Basque.
Ez érdekes kérdés, engem is foglalkoztat. Úgy látom, itt két létige van, ill. másfél, mert az egyik hiányos; a van-nak nincs pl. főnévi igeneve (illetve vanni van... ). A másik, a lenni pótolja a van hiányzó alakjait, pl. a jövőt, mint főnévi igeneves alakot, meg a felszólító módot. Sztm. a lenni eredetileg a valamivé levést jelentette, mint ahogy a múlt időben látszik. A lesz nem csak jövő idő, hanem ennek a jelentésnek a "nem-múlt"* idejét is kifejezi: "Hazamegy, komor lesz, szó kifogy belőle..."
* "Nem-múlt", azaz alakilag jelen(-nek nevezett) idő (ld. még: tesz, vesz, visz, eszik stb.) Ezt a "jelen" kifejezést a klasszikus nyelvek nyelvtanjaiból örököltük sztm, amelyek ugye flektáló nyelvek, mindig mindenben választani kell. A magyar "jelen" sztm. inkább "időtlen idő", időviszonyt ki nem fejező igeidő. Ez a valamivé levés egyébként is egy "befejezett"... (nem jó) "beálló"... (hogy mondják magyarul?) "mozzanatos" (?) jelentés, logikailag nincs is jelen ideje. Ld. még orosz befejezett igék.
Volna (vagy lenne?) egy kérdésem, habár rendesen még feltenni se tudom.
A lenni létigével kapcsolatos.
jelen idő: vagyok, vagy, van, ...
jövő idő: leszek, leszel, lesz, ...
(Ez itt ugye eltér a jövő idő szokásos képzésétől: pl. ülni -> ülni fogok, ...), a "lenni fogok" nem magyarul van.
múlt idő: voltam, voltál, volt, ...
De az is múlt ideje a lenni szónak, hogy "lettem, lettél, ...".
Ez ugye mást jelent, valamivé válni jelentésű inkább.
Mert ugye mást jelent: valaki hívő lett vagy hívő volt. Az első esetben korábban hitetlen volt, és most hívő, a második esetben korábban volt hívő, mára lehet, hogy hitetlen.
Zavaros továbbá a feltételes mód is: Ha hívő lenne / ha hívő volna, akkor másképp gondolkozna.
Múlt időben pedig: Ha hívő lett volna, de nem: ha hívő volt volna.
Itt mintha a lett lenne (vagy volna?) a múlt idejű alak.
Egyáltalán a fenti alakok feltételes módok? Mi akkor a lehetek, lehetsz, ... ill. a lehettem volna (de sosem: lehettem lenne, ...)
Csak részben érinti a témám a nyelvészetet,de talán tudtok segíteni.
A Fidzsi-szigetek fővárosának nevét a következőképpen tanítják egyes helyeken a gyerekeknek: Mi jut eszetekbe a Fidzsiről? Válasz: a fridzsider. Kérdés: A fridzsidernek van súlya? Válasz: van. Rakd össze a szavakat. Így megkapod a Fidzsi-szigetek fővárosának nevét: SUVA
Én régen elvégeztem az agykontroll tanfolyamot (tanároknak kerditpontot ér),és ott felsoroltak szavakat,amelyek segítségével könnyebben megjegyezhetünk mindent,mivel a szavakhoz társítunk valamit. (Például egy telefonszámnak a második felét úgy jegyeztem meg,hogy a Nyugat elindulásának évéhez társítottam,azaz 1908,de ez csak egy egyszerű példa.) Valakinek megvannak esetleg ezek az agykontrollos szavak? Ezek nem szokványos szavak. Esetleg ismertek a témában könyvet? Számos tanár,színész használja ezt a módszert.
a jószágnak, sorompónak lehetséges, de nem szükséges tulajdonsága a lábasság (van lábatlan jószág és van szakálltalan sorompó); ugyanakkor (természetesen rendes körülmények között) minden asszonynak van lába és minden háztetőnek van színe
"Hajdusági kisvárosban felnőtt és érettségizett, majd Nyíregyházán főiskolára járt 30 éves ismerősöm feltűnően rövid i-vel ejti a "kivül" szót. Miért? (Ő maga észre sem vette)."
Azt nem tudom hol született,csupán én,-mint e "jelenséget"szintén tapasztaló-a fenti kérdésedhez kívántam csatlakozni,de már kaptunk rá választ.
> Igen, de eddig úgy tudtam, hogíy épp a Tiszántúlon általános a hosszú í ejtés.
A hosszú í-zés a Tisza–Körös vidéki régióra jellemző, megnéztem az északkeleti nyelvjárási régió a köznyelvihez képest több helyen találunk rövid felső nyelvállású magánhangzót. Amiért itt is az az érzésünk, hogy kedvelik a hosszú í-t, ú-t, ű-t, az két olyan változás, amely a köznyelvihez képest megnöveli ezen hangok számát: (1) az e > í, ó > ú, ő > ű záródás, pl. kíktűl ’kéktől’; (2) az r, l, és j msh.-k előtti nyúlás, pl. tanúl ’tanul’.
Pl. Ha az alábbi internetcímen elérhető tivadarfalvai lejegyzést nézzük, akkor rövid felső nyelvállású mgh.-t találunk a köznyelvivel szemben az alábbi szavakban: ity ~ igy ’így’, vizbe ’vízbe’, vizbül ’vízből’, sürű ’sűrű’, hijják ’hívják’, husztuk ’húztuk’, ugy ’úgy’, huszta ’húzta’. (N.B. A tivadarfalvai nyelvjárás nem í-ző, hanem ei-ző altípusú.)
Most a Tisza–Körös vidéki régió hajdú–bihari csoportja az északkeleti nyelvjárási régió mellett található, nyilvánvalóan lehetnek átmeneti jelenségek, nem tudom, a fenti sajátosságokhoz tartozó izoglossza pontosan hol húzódik (nekem erről csak a nagyvonalakat ismertető irodalmam van). Ezen kívül nyelvjárásszigetről is lehet szó. Arról pl. lehet tudni, hogy Szeged–Kiskundorozsma ilyen: egy korábbi jász betelepítésének köszönhetően nem ö-ző, hanem megőrizte a forrásterület dialektális sajátoságait.
az előzőhöz: ...és akkor még nem is említettük pl. a Székelyföldön, vagy a Gyimesekben beszélt, elég erős -- és vitathatatlanul mai -- magyar tájszólásokat. (Moldva kicsit más ügy asszem).
Persze óriási különbségek nincsenek, az eltérések pusztán néhány szóban vagy kifejezésben mutatkoznak.
Azért nem. A "rendes tájszólásban" (t. nem a helyi köznyelvekben) a kiejtésmód is elég változatos tud lenni. LvT-t annyiban egészíteném ki, hogy a (kisebb) városokban is tájszólnak, de főleg az idősebbek. Faluhelyen a fiatalabbak is. Kiskunfélegyházi rokonaim pl. olyan szépen ő-znek, hogy öröm hallgatni.
Az állításodat a másik oldalról tudom megerősíteni: Zalában tipikus a rövid i-s ejtés, a Tiszántúlon még én sem nem hallottam. De itt egyetlen szóról volt szó, az lehet egyszerű lexikális kivétel is.
Pedig van! Én például Vas megyében voltam katona, és bizony nagyon sok furcsasággal találkoztam. A menyasszonyom pedig csak egy megyével nyugatabbra nőtt fel, ennek ellenére arrafelé, a Bakonyban is nagyon sokszor teljesen mást mondanak, mint mifelénk, a Mezőföldön. Persze óriási különbségek nincsenek, az eltérések pusztán néhány szóban vagy kifejezésben mutatkoznak.
Ez az egyik jellemző nyelvjárásfüggő paraméter: a felső állású magánhangzók (i, u, ü) hossza nem egységes a magyar nyelvterületen. Van ahol szinte csak rövid változatban fordulnak elő, van ahol szinte mindig csak hosszúak, és vannak (a legtöbben), ahol különböző átmenet van (pl. ahol csak hangsúly alatt van hossz, a hangsúlytalan szótagokban nem).
Gyakorlatilag ezért nem tudja senki 100%-osan eltalálni, hogy melyik szóban kell hosszú í-t és melyikben rövid i-t írni, mert senkinek az anyanyelvváltozatában nem olyan eloszlásban szerepelnek ezek a hangok, ahogy az irodalmi normában rögzült.
> A mai magyar nyelv esetében egyáltalán még lehet nyelvjárásokról vagy tájszólásokról beszélni?
Hogyne lehetne. Igen kevés nyelv van a világon (ilyennek mondják pl. az ingust), amelynek ne lennének nyelvjárásai. A magyar nyelvjárások térképen, mutatványszövegekkel együtt: <http://www.btk.elte.hu/mnyfi/p/mnht/a/rcs.htm>
> Én nem nagyon érzek különbséget egy pesti, egy soproni, egy kaposvári és egy miskolci beszéde között.
Városokban rendszerint nem nyelvjárást beszélnek. Ezen túlmenően az is megfigyelhető, hogy a nyelvjárási beszélők regionális köznyelvre váltanak át, ha nem egy saját nyelvjárásbelivel kommunikálnak.
