Bár nem teljesen értem az eredeti kérdést, de ennyire sarkosan azért nem fogalmaznék. 1,3 MJet a téma tárgy, ha igaz - eleve nem vonzott soha a dízel autó, de hirtelenjében ez volt ami anno megfelelt az alap kritériumoknak. Tény, hogy én sem vennék megint ugyanilyet, de nem is akarok tőle kétségbeesetten szabadulni. Tulajdonképpen többnyire egészen jól megfelel arra amire használom. Pályanapra nyilván nem ilyennel megy az ember, viszont két jégkorongozó komplett felszerelését és egy 5 tagú családot (akár 3 gyereküléssel a középső sorban) probléma nélkül elvisz bármikor. De volt bent 7 üléssel is már 2 hokis cucc és az sem volt kezelhetetlen kompromisszum. Ennyi pénzért mi tud még ilyet?
És igen, karban is kell tartani: legalább évente vagy ~10e km-ként olajcsere, 120e km-nél vezérműlánc csere, 20 -25 km-ként új üzemanyagszűrő.
Van esetleg valakinek 1248 cm 3 1,3 JTD 62KW 84 LE motorral szerelt járgánya itt, hogy mennyire bírná ez egy Fiat Doblo-t mozgatni 74 ezer km van benne, kicsit gyengének találom, kinéztem egy autót amiben ilyen motor van,meg érdekes általában ezek 90 LE vannak, ez másik fajta lehet, hogy csak 84 lovas? Meg merjem venni ezzel a motorral a Doblot ? Köszönöm a segítséget .
Ezen az "automata" bekapcsoláson elsőre kicsit átsiklottam. Lehet, hogy nagyon hülye megközelítés, de: Ha be van kapcsolva a rádió amikor leveszem a gyújtást, akkor kikapcsol, de amikor megint ráadom a gyújtást, akkor bekapcsol anélkül, hogy hozzányúlnék. Ha viszont ki van kapcsolva amikor leveszem a gyújtást, akkor nem kapcsol be a gyújtás újbóli rákapcsolásakor. Ez szerintem minden rádiónál nagyjából alap funkció és nem valószínű, hogy menüből választható. Olyasmi szokott választható lenni, hogy gyújtás nélkül mennyi ideig mehet, illetve, hogy a gyújtás levételekor bekapcsolva marad-e, ilyesmik.
Szóval ha a fenteik szerint nem kapcsolódik vissza a rádió, akkor az azért izgalmas, mert szerintem ez nem egyszerű érintkezési hiba lesz (eleve komplex csatlakozókkal van a kocsi kábelezéséhez kötve, tehát nem egy-vagy két vezeték kapcsolata szakadna meg - bár ezeken a magyar utakon bármi szétrázódhat).
Nem én leszek, aki több évi tapasztalatot fogok megosztani, mivel csak 2 hónapja vettem át egy új 1.6 Multijet2 120Le Maxi-t SX felszereltséggel + egy-két opciós extrával, de hátha segít a döntésben.
Eddig 5e km tettem bele, hiba 0. Egy FORD Transit Connect 1.8 TDCi-ből ültem át, és nem bántam meg. Sokkal csendesebb (130-nál inkább a szélzaj ami hallható), kényelmesebb az ülése (csak 2 személyes, és a vezető ülése magasságban is állítható, az utasülés meg teljes értékű komfort ülés), a rugózása és stabilitása személyautós. Az oldalszélre sem érzékeny. Én a drágább érintő képernyős rádióval vettem (navi nélkül), a bluetooth kihangosítót simán illesztettem több telefontípushoz is. Az USB-n keresztül gond nélkül lehet zenét hallgatni (hát a hangszórók nem túl jók, túl sok mélye és magasa az nincs)
Gyártási hiányosságot nem tapasztaltam, nem zörög, nem nyekereg.
A klímája erős, túlságosan is, még egyes fokozatban is, főleg egy teli hátfallal ellátott 2 személyes fülkéhez. De ez legyen a legnagyobb gondom. Rendszeresen lekapcsolom egy időre, majd vissza, főleg az autópályán.
Hogy az évek múlásával milyen? Biztos lesz itt a fórumon majd akinek már idősebb a gépe, és megírja tapasztalatait. Üdv.
Rádió adók a helyükön voltak, tehát nem hiszem hogy levették volna a sarut. Menüben nem találtam automata bekapcsolásra utaló menüpontot. ( ha csak nincs valami rejtett szervizmenü amit elő lehet csalogatni ) Már arra is gondoltam, hogy szétcsúszott a rádió mögött a valami ami a gyújtásjelet adja a rádiónak. Ha lesz időm kikapom a rádiót azzal nem vesztek semmit.
Ha a szervizben lekötötték az akksit, akkor a rádiód jó eséllyel visszaállt az alap beállításokra. Nálam minden ilyen manőver után elfelejti a mentett adókat és a telefonnal is újra össze kell barátkozzon (mondjuk, az nem gyári rádió, de ebben kb egykutya). Szerintem fuss egy kört a beállítások körül és ha utána sem lesz jó, akkor tényleg baj van.
A gyári cd-s rádióval lenne gondom. Az alábbi hibára lettem figyelmes.
Gyújtásra nem kapcsol be magától a rádió, nekem kell mindig kézzel bekapcsolni, kikapcsolni. Nagyon zavaró mert korábban működött. Illetve bejövő híváskor nem írja ki a nevet csak a számot. Bár ez utóbbi kevésbé zavar. 2 hete szervizben volt a kocsi, lehet ott nyomtak el valamit véletlenül? Most nincs időm visszamenni a szervizbe. Nincs valami rejtett menüje amit elővarázsolva újraaktiválhatom a funkciót? Vagy más lesz a hiba? A rádió 2 din-es ( http://radio-adapter.eu/wp-content/uploads/2016/07/Fiat-Doblo-Radio-2011.jpg )
Találkoztatok már P0111-es hibakóddal? Mivel tudtátok elhárítani? 1,9 Multijet Dobló.
Légtömegmérő csere, MAP szenzor csere, hiba kitörölve, és a motor leállítása után, újra beindítva "motorhiba" szimbólum kigyullad és a fent kérdezett hibakódot tudom kiolvasni a tárolóból.
Lehet nem ide kéne irnom,dehát egy doblo csinálja.2002 es gyártmány 1.9jtd.már mentem vele 5-6ezret 2 hó alatt (nagyon erős-tetszik)
Viszont a mult héten volt olyan jelenség ,hogy autópálya araszolásnál,hopp!a fék csak tövig benyomitt állapotban fogott,nem a szokásos pedálállásnál.típushiba?
Utána olvastam talán főfékhenger hiba kehet.fékolaj nem fogy.
Napi 50-100 km-es városközti ingajáratra (autópálya nélkül) vennék egy 7személyes emberszállítót. 1.3 JTD Doblo lesz minden bizonnyal. Meg tudja valaki mondani, hogy melyik évjárattól részecskeszűrős az 1.3 JTD? Egyáltalán ilyen üzemben kell féljek a részecskeszűrőtől? Fog tudni rendesen regenerálni ilyen távon? Mire figyeljek/kérdezzek meg a típusnál vásárláskor?
Sziasztok! Apósom tavaly vásárolt egy Fiat Doblót 1,6 MJET motorral, újan. Kemény 13e km van benne és olyanokat produkál hogy nehezen indul, vagy ha elindul mintha csak két henger menne aztán egyszer csak elkapja de addig iszonyat hangokat ad ki. Tegnap menet közben letiltotta a fordulatot, így ment haza vele. Hibát nem jelzett. Ma indítás után semmi baja. Volt hasonló tapasztalata valakinek? Ma visszük vissza a márkaszervízbe, de félek nem tudják megoldani javaslat nélkül a dolgot mivel ugye nem írt hibát. Egy korábbi 1,3 MJET Opelünknél voltak hasonló esetek az indítózással, ott önindító csere után javult meg. Várnám a tapasztalataitokat. Köszönöm előre is!
Az 1,3 dízelt ismerem, abban az utas lábánál van a ventillátor, annak a házában van az ellenállás is. Nem volt bonyolult, asszem csak kereszthornyos csavarhúzó kellett és kb 10 perc volt a ki-be szerelés (amiben benn van az is míg behajtogattam magam az ülés elé/műszerfal alá). A relét passzolom, azzal még nem volt dolgom. De ha csak a 4. fokozaton megy a ventillátor, akkor az ellenállás lesz a hunyó.
Sziasztok! Van egy 1,9JTD Doblom, szerintetek hol találom a szellőzőventilátor ellenállást, és a relét, csak tippem van, hogy a ventilátor mellet, esetleg valaki már szerelt ilyet, mert spec most a szellőzőventilátorom nem megy? Akkuról direktre kötve megy, tehát az valószínűleg jó. Sok mindenen átmentem ezzel a járgánnyal 12 év alatt, de itt egy kicsit elakadtam.
Sziasztok! 1.4 16V-s Fiat Doblo Panorama-t néztünk ki családi autónak. Tudom alul motorizált a gép, de bevállalható? A feleségem használná, gyerekekkel. Vidéken lakunk, rövid távokra mennénk vele + évi 1x nyaralni, kisebb kirándulásokra. Mennyire lomha? Használható, vagy inkább idegesítő hosszú távon?
A dízel nem játszik, sajnos nincs garázs, nagyon rövid távokra használjuk a mindennapokban. + erre van most jó kis akció.
Előre is köszönöm a segítséget! (Sajnos kipróbálni nem tudjuk, nem létezik szalonban csak rendelhető.)