Az utóbbi időben mintha elmélyült volna a bevándorlással, bevándorlókkal kapcsolatos problémakör hazánkban és Európában.
De miért is probléma ez, ha az európai országoknak ott van az elöregedés és a népességfogyás is problémaként?
Mégis megtelt a vén kontinens? Nem tudjuk magunkbaolvasztani, asszimilálni, befogadni a menekülteket? Miért van ez és kiken múlik ez?
Magyarországon ugyanaz a helyzet kicsiben, mint Európában? Most nem tudnánk olyan telepesfalvakat létrehozni, mint pl. annakidején a görög menekülteknek Beloianniszt?
Hát nem is tudom, nekem ez a zsámbéki eset inkább tűnik egy elszabadult kereskedelmi vezető magánakciójának, amit aztán helyreigazított a valódi tulajdonos.
Én is találkoztam pályafutásom alatt pár arabbal, igaz egy se volt kereskedő se itt szocializált, de nem is volt közénk való egy se.
Mondjuk az első komolyabb találkozásom velük egyetemista koromban volt egy pinceklubban, az csak azért nem végződött a rendőrségen, mert a kiérkező, kádár-kolbászon szocializálódott rendőrök első kérdése ez volt: már megint az arabok balhéztak? Na húzzatok innen addig amíg meg nem gondolom.
Mindenki jó valamire, még pamacs is, ha másra nem, elrettentő példának! Most jöttem rá! :))) Ahányszor megszólal ő is meg elvtársai is, annyival több ember szavaz a Fideszre! De ők ezt nem értik meg, hála istennek! :-))))
"Akinek büdös a sorbaállás, ne nyígjon, ha nem kap az akciósból:)
Túl van hypolva az egész manyup meg a "lenyúlás"."
Biztos akkor is ezt mondanád, ha kapnál egy levelet, miszerint X időpontig személyesen kell bejelentened, hogy továbbra is fenn akarod tartani a lakástulajdonodat. Ha nem teszed, azzal automatikusan az államra íratod a lakásodat, de az állam megígéri, hogy bérlőként lakhatsz majd valahol.
Először a vezérkancellár sem hitte el, hogy az emberek ilyen birkák. Kezdetben néhány hónapos átirányításról beszéltek. Akkor kiment kétszáz ember a Parlamenthez tüntetni... Látva a közömbös beletörődést, a kormány három lécsőben mindent elvett.
Elvileg megnyugtató de a gyakorlatban nem igy zajlik mivel nincs azaz eddig még nincs schengenen belül határellenörzés azaz uti okmány vizsgálat. Uniós rendszámu autoban a kutyát nem ellenörizték eddig. Jo lenne ha valami mod tudnák korlátozni a muszlimok mozgását de nyitott határok mellett ez kijátszható.
A szélsőjobboldali Nemzeti Front a megosztottságot szítja, ami pedig polgárháborúhoz vezethet, míg a másik oldalt az összefogás jellemzi a köztársasági értékek nevében: így állította szembe egymással a vasárnapi két választási lehetőséget Manuel Valls francia kormányfő egy tegnapi rádiónyilatkozatban.
"De mit is várhatunk e bűnbandától, amelyik már akkor kilopta a szemünket, amikor még be se léptünk? Az volt a tesztidőszak, aztán még jobban belehúztak, miután látták hogy mily balekok vagyun"
Tehát egy 2003-as cikk bebizonyítja, hogy a 2004-2015 közötti időszakban Magyarország többet fizetett az Eu-nak, mint amennyit onnan kapott :o)
nem ismerem a muszlim vallást, csak annyit tudok, hogy Izmael alapította, Ábrahám ágyasának gyermeke, akit Sárai, miután fia született, az első szülöttségi örökség miatt, elűzött anyjával együtt a sivatagba.
remélem erre majd rtalexander olv.társ figyelmét is felhívod, nem csak az enyimét és remélem neki is a pofájába baszod az embernek hitvány, magyarnak alkalmatllan gyöngyszemedet, no csal azért, emrt ő is kisbetűvel kezdi a mondatait
csak semmi diszbe kriminálás, mosügépszerelőke !!!!!
A külföldre utazás, illetve tartózkodás szabályai (nem magyar állampolgárok):
(...)
E személyek vonatkozásában az irányadó uniós és hazai jogszabályok alapján a szabad mozgás és tartózkodás joga nem vagy csak korlátozott mértékben érvényesül, tekintettel arra, hogy az ezen okmányok által biztosított tartózkodási jogosultság a Magyarország területére korlátozódik.
A nem magyar állampolgár részére magyar hatóság által kiállított személyazonosító igazolvánnyal azonban nem lehet külföldre utazni!! E szerint tehát nem jogosult a magyar hatóság által kiállított személyazonosító igazolvánnyal külföldre utazni a bevándorolt, a letelepedett és a menekült jogállású személy.
Megegyeztek a nagyeszűek, hogy 2oC-ban maximálják az átlaghőmérséklet növekedést. És ha ezt mégis meghaladná, vajh mitévők lesznek? 1. Lekapcsolják a Földet, hogy hűljön kicsit 2. Újra (és újra, és újra, és újra, etc...) összedugják okos ki buksijukat, és emelgetnek a határértéken mindig, amikor kell? 3. Megemelik a pénzszivattyú fordulatszámát a környezevédelmi adó növelésével
Mondatot nagybetűvel kezdjük! Kisbetűvel kezdeni az nem elütés! Igazat kéne mondanod, nyugodtabban aludnál, nem kéne annyi cserkót bevágnod így estefelé!
A megállapodás azért számít történelmi jelentőségűnek, mert már évek óta nem sikerült megállapodni a legnagyobb gazdasági hatalmaknak arról, hogy ki mit tesz a környezetvédelem érdekében. Most mindenki tett egy vállalást, hogy 2020-tól mindent megtesz annak érdekében, hogy 1,5 celsiusfokkal magasabb ne legyen az átlaghőmérséklet, mert az igen komoly kockázatot jelentene."
Mit lehet tenni ha a naptevékenység példàul feljebb emeli a homérsékletet ennél az 1.5 C°-nàl? Még az se bizonyitott teljes mértékben egyes kutatok szerint hogy az emberi tevékenységnek lenne valamilyen hatàsa erre.
A klima mindig vàltozott az embei aktivitàs nélkul is. Eladni az olajat szenet fàt és beszedni a ràmért CO2 adot a felhasznàlora...erre megy ki a jàték. Meg eladni a sok hasznavehetetlen tul dràga és bizonytalan àramot ado szélturbinàt napelemet....