Na, akkor mondom. Hogyha reggelente az egyesen Pest felé Bicskétől (ott négysávos utoljára) elkezd gyűlni a sor kedvenc pótos szerelvényem mögött (ld. ma reggel pl.) 50-60nal, aki ügyes, az megelőzi a 4-5 darab, egyenként vagy két kilométerre belátható útszakasz egyikén-másikán, akkor már Etyeknél feltorlódik az a 6-8-12-20 darab autó, aminek a sofőrje nem kocskáztat, és elég neki az 50-60. A konvoj tagjai között 5-től 30 méterig terjed a követési távolság.
Ilyenkor bizony megesik, hogy elkezdem akár 2-3 lépcsőben is, de megelőzni a sort. Na ekkor, mikor melléérek kap észbe a büszke Swift/Golf/bármi tulaja, hogy ja, tényleg, lehet többel is menni, mint az IFA, gáz -> ha jönnek szembe, marad a ráhúzás. Vesd rám az első követ 8-)
Ez minden reggel így van, egyébként jellemzően beengednek, még csak nem is dudálnak/villognak, egy-két sufnituning kivételével.
Valószínű azért nem vették elő (meg se próbálták), mert az eset nem bizonyítható. Csak az illető saját maga tudja beismerni. Tehát ez pont a lejjebb említett karma-dolog. Kívülről lehetetlen beizonyítani, hogy direkt csinálta. Mivel a veszélyt nem ő idézte elő és arra nem lehetett előre felkészülve, hogy előáll a végül bekövetkezett helyzet. Ő ment szépen szabályosan a sorban és szalámis zsemlét evett. (Például.) :o)
Más kérdés, hogy én belöktem volna az árokba simán. Mint ahogyan majdnem megtettem azzal a farok FOCUS-ossal is, akire pont akkor jött rá a gyorsíthatnék, amikor már mellette voltam és már látszott a szemből jövő is. Ez az a fajta rosszindulat, amit el kellene felejteni az embereknek. ("Minek előz hö? Nekem is jó kocsim van hö! Tudok én is annyit menni hö!" - Erre csak azt kérdezném: "Akkor eddig miért nem mentél? Miért akkor válik sűrgőssé az utad, amikor másvalaki elsietne melletted?") Pláne azért, mert elhagytuk már a Budapest-vége táblát => 90 km/h helyett ment kb. 40-nel. Én eredetileg vissza se akartam kapcsolni 3.-ból, de később már célszerűnek látszott... :o( Most gonosz leszek, de lehet, hogy a Skodával közelebb vágok be az elejéhez, hadd fékezzen. (Bár hozzátartozik, hogy a Skodával -tapasztalat- el se kezdek előzni, ha már a láthatáron van egy szembejövő...) :o)))
Főleg úgy húzós a dolog, hogy két ember életébe került, de nemcsak egy autóról van szó. Próbálkozott itt-ott amíg volt idő. De senki nem engedte be!
Én is inkább ráhúztam volna vkire.
Nos nem feltétlenül.
Ugyanis a vétlen autósnak nem kötelező figyelnie arra, hogy a közlekedés összes résztvevője éppen milyen szabálytalanságot készül elkövetni.
Példa: Ha én éppen a HiFi-n matatok és e figyelemhiány miatt belecsattanok az előttem épp megálló sor végébe, akkor én vagyok a hibás. Ha viszont megállok a sor végén és matatok a készülékkel, miközben valaki hátulról belémcsattan, nem én leszek a hibás. Pedig, ha jól messziről kiszúrom, hogy fék nélkül jön és hirtelen kiállok a sorból, lemegyek a szántásba, elkerülhető lett volna a baleset. (Mert mondjuk pont egy autóhossz hiányzott a fékútból.) Nos ilyenkor azért elég furcsán venné ki magát, ha a bíróság engem ítélne el, mert nem tettem meg mindent a baleset elkerüléséért.
Nézzünk szembe a tényekkel: Ha mindig mindenki minden szabályt betartana + mindenki jól vezetne + még egymás hibáit is mindig kijavítanánk = egyáltalán nem lennének balesetek, mert még a lámpaoszlop is félreugrana a műszaki hibás gépkocsi elől. Ez azonban egy álomvilág. A való világban azért viszonylag könnyen meg lehet állapítani a felelős személyét ha tényleg törexünk erre. Más kérdés -bár szintén a gyakorlaté-, hogy ez nem mindig van így, ha hátulról egy elég nagy szolgálati kocsi csattan belém, akkor a fenti példa második variációjában is én leszek a hibás... És ezen változtatni kellene.
A bírálat is jó ha értelmes, de építő jellegű ötletek is kellenének. A TOPIC címe szerencsés, mert nem "Büntető-autó-építő-fórum", hanem az, ami. Így nem kell átnevezni, ha más ötleted van. Csak kérlek add már elő! :o)
Bunkóság SZÁNDÉKOSAN GYORSÍTVA nem visszaengedni, velem is szokták csinálni (ha valaki akar belekötni, hogy miért előzök kocsisort, elmagyarázom, de most lusta vagyok), de a legrosszabb megoldás kint maradni, le kell tolni a f@szba az akadékoskodót - úgysem fogja hagyni, inkább fékez. Számtalanszor nem akarnak hagyni visszatérni, mivel öreg dízelautóm van -> nehogymá ez merjen előzni.
Pl. Én nem mondtam rád, hogy sík hülye vagy. Ez 3 -általam elkézelhetőnek tartott variáció egyike volt csupán- ha Te ezt tetted magadévá "c'est la vie!"; de ez nem az én választásom volt, hanem a Tied, tehát nem is én állítottam, hanem Te! :o)
"Ezt azért kérdezem, mert ha nagyon gyanús az eset,
-Mit jelent az hogy nagyon gyanús? Pl ha egyértelműen megszegte a szabályokat vki, és összetöri magát, nem vizsgálnak mást, mint a saját felelősségét. Ugyanez az eset, csak egy vétlen is sérül, akkor sem a vétlent veszik elő, hogy miért nem védte ki.
akkor azt is vizsgálni fogják, hogy a vétlen autós megpróbálta-e kivédeni a csattanást. Ha nem tette, pedig lett volna rá módja, akkor bizony ő is megüti a bokáját, rendesen."
-Elmondok egy konkrét esetet ami megtörtént.(a bátyám rendőr, és helyszínelt évekig)
Kanyarban előz egy autó (enyhe kanyar, szaggatott vonallal) az összefüggő kocsisort. Igenám, de jönnek szemben, vissza kéne térni a saját sávba. Próbálkozik, de nem engedik vissza!!!!, és félfrontálisan belecsattant a szembe jövőbe. Elő sem vették azt aki nem engedte vissza az előzésből!! Pedig MEG KELLETT VOLNA TENNIE! Meghalt két ember a szabályosan közlekedő autóban, azt aki előzött elítélték X évre.
Én sem kötekedni akarok, csak egy megtörtént esetből le lehet vonni a tanulságot.
- ha jön a prtkl-Audi a szaggatott vonalon százzal a Körúton, mindenki más köteles felhúzódni a villamossínre/járdára, hogy elkerülje a balesetet,
- AKÁRKI szabálytalanul vált sávot, parkol elém-mögém 1-1 centire, áll meg vészvillogóval a troli előtt, csak a lelkiismeretével tartozik elszámolni, minden egyéb közlekedő legyen türelmesebb és okosabb, hogy engedhessen,
- ha elkezd leölni késsel/pisztollyal a - nem írok bőrszínt - rablógyilkos, köteles vagyok tűrni, legalábbis az első szúrásig/lövésig,
- ha látom, hogy beverik a kocsim ablakát és szedik ki a rádiót a - szintén bármilyen etnikumú - kis csalafinta megtévedtek, elnéző félmosollyal kell végignéznem, esetleg rászólhatok, hogy helytelen, amit tesz,
- ha lopja a körtét valaki, nem húzhatok a fa köré villanydrótot, majd legfeljebb eszek bolti befőttet,
- stb.
Mindezek ellen a Rendőrség léphet fel kizárólagos joggal. Mint tudjuk, ügyesen meg is teszik, ők becsületesek és kötelességtudóak, ezért a fenti esetek mindegyike csak hipotetikus 8-)
És szerinted (bocs, ha nem) ráadásul ezeket elítélni még szóban/írásban is szabálytalan.
Erre csak annyit: szerintem meg ez nem így van 8-) , legalább annak van létjogosultsága, ami ezen a fórumon folyik. A többiek nevében nem beszélhetek, de ÉN nem fogom belökni az árokba a beteg gyereket cígölő autóst, de még azt sem, aki valamit eseti jelleggel elcseszett. Az egyszerű balfasznak sem megyek neki a belső sávban az engedélyezett legnagyobb sebességgel, a tolakodóknak se rugdalom végig a kocsiját, de azért szívesen rászólok/dudálok/villantok, sőt, akár meg is ijesztem, hogy rádöbbenjen, mit csinál. Ilyen szinten nyugodt lélekkel lépem át ezt a szabályt, igen. Ha tényleg megijed, és összetöri a kocsiját, az szintén belefér a karmámba (hogy fargot idézzem 8-) ), megölni viszon tényleg nem helyes senkit, erre mindig vigyázok is és a Terminátor-Skodával is vigyáznék.
Ezt azért kérdezem, mert ha nagyon gyanús az eset, akkor azt is vizsgálni fogják, hogy a vétlen autós megpróbálta-e kivédeni a csattanást. Ha nem tette, pedig lett volna rá módja, akkor bizony ő is megüti a bokáját, rendesen.
Bele-bele olvasgattam a topicba. Érdekes. Nekem csak egy kérdésem lenne (remélem az igazság bajnokai nem küldenek egyből a francba): közlekedés 'játéksztabályai' (és a törvény) szerint is, mindenkinek kötelessége megtenni minden tőle telhetőt egy baleset elkerülése érdekében. Akkor is, ha nem ő a vétkes. Nyugodt lélekkel lépitek át ezt a szabályt?
Örülök, hogy jól szórakozol, a többi nevelőtisztet inkább idegesítem, mert nem látom be, hogy ez milyen poén dolog. Nincs humorérzékem a jelek szerint.
Egyébként én is kiváncsi leszek az autóra, hogy hogyan fogtok közlekedni vele. Nehéz dolog lesz nem vigyázni rá, amikor már reflexként van az emberbe ívódva a védekezés, a baleset elkerülése. Olyan ez, mint ejtőernyővel ugrani: tudod, hogy rajtad van az ernyő, de az ösztöneid ellene vannak annak, hogy leugorj a semmibe.
Én nem előítéletekkel élek, hanem abból következtetek, amiket leírtatok. És az nem valami bíztató.
Például trükkös helyekre bemenni, amik félrevezetik a rutintalan vagy figyelmetlen autóst, és ezzel visszaélni, ez nem hiszem, hogy javítana a morálon.
Márpedig ilyen hozzászólás is van a topicban 16-os sorszámmal.
Remélem hamar meglesz az autó, és hamar beleülhetsz, és összefutsz egy ukrán rendszámú S600-al, amiben 4 betonfej ül, vagy FRADI-8 Audival, és ha szabálytalankodik, neveld meg! Törjön a vas!
Amilyen jó szöveged van a vitában, hamar meggyőzöd majd az urakat arról, hogy évek óta rosszul vezetnek, és ott helyben megfogadják Neked, hogy megváltoznak!
De először sík hülyézd le őket is, mint engem!
Egy balesetnél nem az számít, hogy mit mond a károkozó, hanem a tények. Ha lezúzta az új autódat egy terepjárós, akkor azt őszintén sajnálom. Velem még nem történt ilyen, nem is tervezek a közeljövőben ilyesmiben részt venni.
Ezek szerint ez egy egész életedre kiható élmény volt, ami megváltoztatta a személyiségedet?
Az a mobilszámod, ami az e-mail-címedben van? Fel akarsz hívni? Azon a számon nem érsz el, de az e-mail átjön.
Ha a környezeted is olyan jókat derül rajtad, mint én itt, szórakoztató ember lehetsz... :o)
Mert nézzük csak meg miről beszélsz? Úgy adsz elő még meg sem történt, csak a Te fejedben létező eset-variációkat, mintha azokban már x ember halt volna meg. Majd ezen az alapon éppen csak le nem gyilkosozol itt mindenkit. És aztán még Te kéred számon a más véleményének tiszteletét. Én pl. nem hurrogtalak le, csak elmondtam a véleményemet. Erre Te? Idézlek:
"Az a rendőrök dolga, hogy összetörjék a szabálytalankodó autókat?"
Kedves. Most alapvetően két lehetőség van.
- Tényleg ezt a következtetést vontad le a szavaimból. => SÍK hülye vagy, nem érdemes veled tovább vesződni. :o)
- Természetesen tudod, hogy a másik hogyan értette, csak éppen jól esik kötekedni, ebből is az következik, hogy nem érdemes veled tovább vesződni. :o/
- Természetesen tudod, hogy a másik hogyan értette, csak akkor be kellene ismerned, hogy mégsem annyira egyértelmű a helyzet, mint azt Te beállítod. De ekkor miért kéred számon mástól azt, amire épp Te vagy itt a legkevésbé képes??? Más szemében a szálkát, magadéban a gerendát se? :o(
Másik példa:
"Azért vicces, amikor tpapa a vitban véd mindenkit, mert szegény ő maga sem tudja, kik vagytok, és mik a terveitek, és hogy fogtok vezetni."
Ez igaz, én nem ítélek el senkit előre, mert milyen alapon tenném? De itt a remek alkalom. A helyett, hogy szapulod a népet, tessék add elő, melyik résztvevőről mit tudsz, milyen már megtörtént esettel támasztod alá, hogy ő igenis veszélyes a közlekedésre nézve! Miért nem ezt teszed?
Más. Ha valakinek feltett szándéka, hogy vesz egy autót önbíráskodás céljából, akkor azt megteheti egyedül is, senki nem tudja meg, csak amikor már késő. Itt nem erről van szó. Szvsz. Ha valóban lesz is valami a kocsiból, kíváncsi leszek annak baleseti statisztikájára... Szintén szvsz, nem az lesz az elrettentő példa az országban, bár én sem látok a jövőbe. Ellenben míg Te eldöntötted, hogy ez rossz és kész, addig én inkább kíváncsi vagyok arra, mi lesz belőle? Esetleg lehet belőle egy páncélozott Skoda, amiben van egy videokamera és nem hagyja magát lezúzni egy bepofátlankodó Pajeroval szemben. Korántsem arról van szó, hogy ez az eszköz "arra való", hogy másoknak kárt bosszúságot okozzon. Nem ez a cél, csak Te nem látod be.
Üdv.
u.i. Azt meg ne firtassuk, ki mikor mire adott mennyi pénzt, mert lehet, hogy elszégyellenéd magad. Ez egyébként sem valami "tuti" érv, remélem érzed. :o)
u.i.2. "Amelyik kutya ugat az nem harap." - Legalábbis addig nem amíg ugat. A két dolog nem megy egyszerre! :o)))
u.i.3. Rombolás. Tudod mit? Ha valóban pusztán attól jobb lenne a morál, hogy néhány kocsit (kocsit és nem embert, mielőtt elkezdesz bármit belemagyarázni!) összetör néhány ember, akkor én oda igenis beállnék vállamon a nagykalapáccsal. Sajnos ilyen egyszerűen nem megy. Nem lehet morált építeni kocsik rombolásával. De valahogy csak fel kell építeni azt a morált és mivel a rendőrség nem teszi, kíváncsian várom a TE javaslataidat ebben a témában.
Előttem fékezés nem indukál megtorló belemenést, lévén, hogy akkor a Koda lenne a hibás ugye.
Aki még ellenkezik: a Lánchíd pesti felhajtójánál például minden tolakodó Pajeros a terhes asszonyt viszi, ugye? Meg a PRTKL-Audik is. Meg a taxisok főleg. És az M1-M7 leállósávján is terhes asszonyok férjei alkotnak minden reggel összefüggő sort, jellemzően Passattal és A6-tal.
Lehet, hogy megindult a népesség növekedése akkor.
A fórum attól fórum, hogy nyilvános.
Ezt nehéz dolog lehet tudomásul venni.
Azt is, ha valakinek más a véleménye.
azt is, ha valaki nem esküszik fel a rombolásra.
Volt egy másik index-topic, ahol kicsit más célra dobtak össze pénzt. Aki emlékszik, tudja, miről van szó. Tőletek csak ez telik, de nem mondom, hogy szégyelljétek magarokat, mert Ti ezt az érzést nem ismeritek. (moral insanity)
Annak idején, amikor tanultam vezetni, az első héten volt egy sávváltásom. Bementem egy taxis elé, de rögtön meg is álltak előttem. A taxis hatalmas satuzással tudott csak megállni mögöttem, majd értésemre adta, hogy ez a manőver nem volt vicces. Nem szándékosan vágtam be elé, csak nem tudtam felmérni a távolságát, a sebességét, elszámoltam magam, és mégis bementem.
Ti a csodaautótokkal ebben az esetben nyilván nem fékeztetek volna, hiszen erre a célra vettétek. Alaposan összetört volna az az autóm, amit évek munkájából vettem, és rengeteg saját munkám is volt benne. Ezért nem tudok egyetérteni veletek. Mindenki követ el hibát.
Azt mondjátok, nem büntettek.. Akkor mi ez? tpapa a rendőrségről beszél, hogy nem teszik meg a dolgukat. Az a rendőrök dolga, hogy összetörjék a szabálytalankodó autókat?
A rendszer sz*r kedves tpapa. Több büntetőpontom van, mint azoknak, akiket nevelni akartok. Lásd rendőrség szégyentáblája topic. De ez már politika.
Egy meleg helyzetben 1 mp alatt fel tudod mérni, hogy a szabálytanakodó milyen személyiségű ember, szándékosan, vagy véletlen szabálytalankodik, nem fáradt-e véletlenül, nem beteg-e, hanem ő a megtestesült Gennyláda?
Miből látod ezt? Az autója színéből? Vagy a ruhájából? Miből?
Csak az nem követ el hibát, aki nem vezet.
Nézd meg Nevermore hozzászólását (16):
Ő tud pár helyet, ahol 99%, hogy beléd jönnek, ha szabályosan mész. Vannak ilyen helyek, amit könnyű benézni. Akkor egész nap ott fogtok körözni, és törni mindenkit, aki nem veszi észre, mi az okosság? Mert őt nevelni kell? Nem a kereszteződés van rosszul megcsinálva?
Ráadásul a klubotok teljesen nyílt. 1-2 ezer Ft-tal AKÁRKI beszállhat, és vezethet is. Azért vicces, amikor tpapa a vitban véd mindenkit, mert szegény ő maga sem tudja, kik vagytok, és mik a terveitek, és hogy fogtok vezetni.
Feltűnt andd barátunk is, aki maga is nevelésre szorul. Ha nevelni akarjátok az autóstársadalmat, vele kezdjétek.
tig_ris:
Igazad van, szájbavágni sem jó ötlet senkit, egyszer majdnem megtettem. Ha akarod, elmesélhetem ezt is.
Egyébként nem garázdaság, hanem testi sértés, és a sérülés mértéke számít leginkább, nem az, hogy használsz-e eszközt. Az elkövetés módja akkor számít a mérlegelésnél, ha a delikvens meghal.
"Utoljára mondom el, szó nem volt büntetésről! Itt pusztán arról van szó hogy egy kényes forgalmi szituációban én nem fogom más hibáját kijavítani, és Ő fog BELÉNK csattanni..."
1. Lehet hogy az az autó azért vágott be eléd, mert valaki a gyerekét viszi a kórházba.:(((
2. Lehet hogy a magatartásotokkal egy súlyos, esetleg több szerepl?s balesetet idéztek el?.
3. Lehet hogy akit megbüntettek, az egyébként tök normálisan (szabályosan) szokott közlekedni, csak most elb....tt valamit. Veletek még nem fordult el??
4. Hogyha ti nem vagytok hajlandóak a baleseteket elkerülni, akkor ett?l nem fog javulni a közlekedési morál, hanem egy bunkó (bocs) autóssal több lesz az utakon.
Üdv,
Zotya
Egyébként még tinédzser koromban egy haverom miután lerakta a jogosítványát, vett egy 120-as skodát. Kicsit koszos volt, úgyhogy ajánlottam, keressünk egy gépi mosót, hadd csillogjon az új verda. Nos, a gépi kefe leverte a bal első sárhányót (komplett), és simán behorpasztotta elől a csomagtartót:)))))