Ebben a topikban szeretném összegyűjteni Sapphotól napjainkig az irodalomban tevékenykedő nők költeményeit, rövidebb prózai írásait, a műveikből kiragadott, rövidebb idézeteket (a mű alkotójának, címének és a keletkezés évszámának feltüntetésével). Várom ebben az irodalomkedvelő netezők segítségét.
Hozzád jövök, ha az öröm Könnyeket rejt szemembe; Hozzád jövök, ha a balsors Nyilat lövell szívembe… Te vagy az a néma barát, Ki panaszom hallgatod S mellemnek mély érzéseit Bús hangokra oszlatod.
Itt lep meg az emlékezet, Lelkem szárnyára veszi S az aranyidők amarant Ligetében leteszi; Ott látom éltem óráit, Melyek innen eltűntek S engemet boldogítani Ah! – örökre megszűntek!
Itt ülök, ha barátimnak Körülvesz víg serege S óh mint derül keblünkben Az örömök nyílt ege! A csillagok tűzszikrákat Lövellnek ablakomra, A halvány hold árnyékomat Rajzolja falomra.
Gondolatim égre kelve Boldogabb kort képzelnek, Hol a szférák bájzengési Könnyű táncra tüzelnek. Aranyfürtű Apollómnak Karjai közé rogyok S hogy lantot ád, azt gondolom: Én is - istenné vagyok!
Van valahol, van valahol, valami valahol él. Jól hallom én, amint suhog valami lombos, lassu szél. Jól hallom én, valami forrás, egy nagy fa odvából ered, bukdosnak benne föl-le, föl-le fekete éger levelek. Van valahol, van valahol, valami lassu tó. Bukdosnak benne föl-le, föl-le korsók, millió, millió. Akár galambok szárnya néhol csobban az égen – bugyborékol a korsók szájától a tó. Jól hallom én, mint egyre másra, galambok szomjas szárnycsapása, tíz emelet magasban az önkívület, testből szakadt szív csobbanása – Én itt cserép-esőben ázom. S mérem a véraláfutáson, korsónak melyik volna jó. És drótozom, és drót a drótra, és hallom én, hogy felcsapódva csobog, csobog a tó.
Olyan ez, mint a szerelem, szemölcseid is szeretem: külvárosaid zeg-zugát, s diadémod: a szép Budát, patinás, régi házaid: a Gellérthegy virányait, a rózsadombi kerteket ott írtam régen verseket.
Nekem Te vagy a Városom, Rómám, Firenzém, Nápolyom, Te vagy Párizs, a Szajna itt a zöld Duna, rajt mennyi híd, s ha ódonságok vonzanak, a Várban fönt empire falak szelíd bűbája andalít, s egy messzi múltba rést hasít.
Olyan ez, mint a szerelem, hozzáfűződik életem; gyermekkorom, s az ifjúság, itt font körül a mirtuszág, több ez már, mint a szerelem: itt ringott két kis gyermekem, egy rózsadombi kertvadon ölén futkáltak szabadon sütött a nap, és fútt a szél, ma már mindkettő szárnyra kél.
Szerelmem hozzád végtelen, bevallom bár, törvénytelen, s telekkönyvben nincsen nyoma – a költő sorsa mostoha, – tudom, ha rajtad állna csak, fénylőbben sütne rám a nap, és óriási szíveden adnál egy zúgot szívesen, miként, hogy adsz majd Rákoson, Budapest, örök Városom.
Nem is tudom, A jó házból való úrilány..., A kor hatalma, A körülmények hatalma, mint önéletrajzok nagyon tetszettek, érdekes korrajzot festettek a harmincas-hatvanas évek Párizsáról, benne, ahogy két közéipiskolai tanárból (Sartre - Beauvoir) világhírű filozófus/író válik.
Olvastam a Második nem-et is, lehet, hogy túlhaladott, de érvelése meggyőző.
Idézetet sajnos nem tudok, nem szoktam aláhuzogatva olvasni, és nincsnek kéznél a könyvek.
