"a fordítási minőséggel 100 % -an eggyetértek... ezügyben beszéltem is 1-2 kiadóval, akartam fordítani valamit, azt mondták, hogy ők a jól bejáratott emberekkel dolgoznak... jaja, gyártják futószalagon a szart..."
Te is tettél ilyet? Nna ez nem semmi. Ha van kedved fordítani, van anyagod, akkor szívesen látnánk. Lassan újra indul a weboldalunk és elég sok fordítás fent van. Pénzt nem kapsz érte, én sem kapok, senki sem. Karitatív elmeroggyantak vagyunk:)
"nem az AMORC a szakadr, én az AMORC szakadárjaira gondolok, akik belőlük lettek, vagy kiváltak, kiszakadtak... hogy miben hisznek? ha tényleg komolyan gondolják azt, amit csinálnak, akkor hitnek ott már nincs helye... (vallásos hit)"
Ahhha. Gondolom pénzre váltanák a tudást...mint a legtöbben.
"ha már szóba jött...ezek az angyalmágiás bizbaszok, honnan bukkantak elő hirtelen? meg az ...fúúú, mi is? abból is van vagy száz könyv...valami Archon...vagy az ugyanaz?"
Hát nézd..egyrészt Amerika..másrészt mindent felhigítanak. Szerinted kik a vevői ennek 99%-ban? Nők:) Ez olyan édibédi meg minden. Az angyalok minden kívánságod teljesítik bla-bla-bla. Ők ilyenek...
Archon? Jah..Kryon? Az egy röhej. Amúgy tuti egy Archon lehet az öreg léleklopó:)
"hát pont ez az...tele a könyvesbolt szeméttel... oszt, ha mind elolvasnám x évtized múlva ki tudnám szorni a szemetet...szal ez a jó ezekben a rózsakeresztes alapító emberkékben, hogy már elvégezték a piszkos munkát :)"
Biztos vagy benne, hogy elvégezték a munkát? Szerintem hozzáadtak, de elvégezni...nem hiszem. Kezdve ott, hogy rengeteg tudás nekik sem volt hozzáférhető akkoriban. Apokaliptikus korunk egyetlen előnye az információ áramlás. Ma olyan dolgokhoz is hozzá lehet jutni, amihez akkoriban nem. Arról nem is beszélve, hogy még most is sok dolog bukkan a felszínre. A gnosztikus iratok is nem olyan régen kerültek elő pl..
"azé a könyvespolcokon is van 1-2 gyöngyszem..."
Van. Ám azokat elrontja a pocsék fordítás:)
"aztán ha a gnózist tartják a lényegnek, akkor azok, gnosztikusok, nem? aki meg nem, az nem...A Lectorium határozottan annak tűnik...AMORC + szakadárok... talán nem annyira..."
Jaja...gnózis. Amorcék miért szakadárok? Miben, kiben hisznek?
"valakik alapították mondjuk kb 100 éve... olyan emberek, mint én...csak nekik nehezebb dolguk volt... ha ma bemegyek egy könyvesboltba, akkor ott az ezoteria-vallás-filozófia polcokon megtlalálok mindent, amit ezek az emberek csak hosszú évek keresésével találtak meg..."
Te jó ég! Másfajta könyvesboltokba járunk? Én 99%-ban csak ócska ezó trutyit látok a polcokon. Doreen Virtue angyal "mágiája" és egyéb marhaságok. Ezeket jobb ha meg sem találjuk. Kabbala? Közelében sem járnak a kiadott könyvek. (Egy-két kivételtől eltekintve) Szal én azt látom, hogy nagyon kevés a mérvadó könyv. A helyzet továbbra is az maradt, hogy a tudás rejtve van és nem lehet pénzért megszerezni. Mondjuk ez nem baj...sőt!
"de ezek az emberek, mivel mindent elolvastak, szelektáltak stbstb jobban értenek hozzá, mint én ma..."
Addig ok, ha őket is embernek tartod, akik tévedhettek és a jó közé sok marhaságot is vegyítettek:) Minél többet tájékozódsz, annál könnyebben jutsz arra a szintre, hogy ne másokra kelljen támaszkodnod. Innentől már a kategóriák sem érdekesek...rózsakereszt, thelema, gnosztikusok, stb.
"és hát vannak olyan rendek is, akik a gnosztikusokat tanulmányozták... de mitől gnosztikus valami? "
Gondolom attól, hogy a gnózist tartják origónak. No meg, hogy sokat alapoznak a gnosztikus világképre. Valamelyik rózsaker weboldalon is van pl Pistis Sophia is.... T'od...női istenség, Sophia, etcetera. A Krisztus hálót hagyjuk..az engem irritál:D
Még az ebay sem kell. Van ott mindenféle nyerészkedő véglény (gondolok itt arra a tipusra aki ilyesmivel kufárkodik), de megfelelő források és ismertségek birtokában ingyen is megszerezhető. Kedvencem az a hapsi aki Michael Bertiaeux könyvét árulja 180 dollárért. (Fénymásolatot!)
Hmm..ha már itt vagyok.....kérdezek tőled valamit:)
Hát kérlek...itt van ez a piros szappanosdoboz. Cirka 1000000 forintért megtanítom neked, hogy ez illúzió. Újabb hasonló összegért már nagyobb dogokkal is próbálkozhatunk. Ja és kapsz egy halom titkos anyagot meg minden és ha nagyon ügyes leszel (és sok pénzt is adsz), akkor lehet olyan misztikus neved mint pl svmmvm Bonvm.
mail címem: szientol... ja nem: eredetiosirozsakereszteslegfelsobbrendmeltosagosexcellenciaja@amorcz.hu
Ha jól emlékszem, a CR+C-t az Amorc volt imperátora, Gary Stewart gründolta, tananyaguk a 'klasszikus' Spencer Lewis féle anyagra hajaz, amelyet az Amorc az elmúlt száz évben többször átdolgozott, a megváltozott elvárásoknak/tömegigényeknek megfelelően. A szakadás oka azonban a Wikipedia szerint nem annyira teoretikus, elég prózai, néhánymilliós vagyon a 'Tanács' jóváhagyása nélküli mozgatásához köthető. Szóval, arra sem érdemes nagyon ugrani, hogy 'ez jobb, mert szerényebb'.
A mi kerdeseinkre is adtak valaszt, es ha lesznek majd meg, fognak is adni ra valaszt. Hogy kik, es mit, es hogy te azt mikent eled meg, az meg a te dolgod.
Szoval barki mondhat barmit, aztan meg ugyis a kerdo donti el, hogy szamara mi a hasznalhato, nem?:)
Miert a "szakadarok" mellett dontottel? Mi miatt leptek ki az AMORCbol?
Kedves Ferko! Gondolkoztam. Es konnyen lehet, hogy rossz mukodessel van a fejem, megis azt gondolom, hogy akarmennyire is nincs ideje, az mégsem lehet a cél, hogy hagyjuk megégni, vagy a fizikaiba teljesen besullyedni azt, aki még kérdéseket tesz föl. A kérdés valamilyen fajta nyitottságot hordoz. Annyi minden helytelent, elkapkodottat mondunk, irunk mi is neha... Nincs jogunk megtagadni a táblák felmutatását. Ameddig kérdés van, addig annak a reménye is él, hogy az illetô a számára optimálist találja meg. És nem ég meg, nem süllyed be, és furcsa módon idôt is fog szakitani amire szükséges. Ezen az uton a belátás is megjöhet, hogy EZ nem egy olyan táv, amit stopperrel mérve kellene lefutni... :-) Tudom hogy nem gonoszkodásból irtad. :-) Ugy gondolom, hogy amig kérdés van, addig nincs bepáncélozva a jármü, addig akad remény ... Szavaidbol ugy tunik, ismersz engem. Akkor tudod, hogy renduletlenül a remény mozgatja bennem AZT, ami 'tesz'. Nem mondok le senkirôl. Ha elfordultam, akkor az illetô magáról mondott le.
Babi gondolkozz. O irta, hogy nincs ideje. Es Te meg tudod, hogy EZ nem olyan resze az eletnek, ahol gyorsan lehet eredmenyt elerni. Igy ajanlottam neki egy gyorsabb utat; barhogy tesz is ,igy is, ugy is o dont.
Nem gonoszkodasbol irtam; inkabb egesse meg magat OTT egy kicsit, mint ITT forrazza le magat nagyon.
Te Belasaska. Miota vagy te tag? Emlekszem az elejen meg probaltam kitalalni, hogy ki, hova tartozik, ki csak az agyat jott jatszani, es te olyan furcsan logtal a ketto kozott. Nem te voltal aki allandoan a halallal voltal?:)
ha valakit komolyan érdekel a valódi rózsakeresztes ut, akkor http://www.lectorium.hu/ itt fölteheti a kérdéseit, kapcsolatba kerülhet azokkal, akikkel óhajt...
Én gyorsabban szeretnék fejlődni bélasáska. Nem akarok annyit várakozni míg csak évek mulva tanulok vmi használhatót. Engem hajt a tatár hogy tennem kell. Némi olvasgatás kevés vígasz számomra. Mi ez dolog amit mondtál, kivált tagok új imperátor? Miért kell kiválni , így jobb? Megosztanád velem kérlek?
– Megbocsáthatatlan, amit tettem. Épp az a hit hiányzott belôlem, amit az Úr is megkövetelt a hívôktôl. Hadd lássam csak a hamut! Majd ha megerôsödött a hitem, visszatérek, tanítványod leszek, s az Út végére érvén meglátom a rózsát.
Ôszinte szenvedéllyel beszélt, csakhogy szenvedélyessége mögött az idôs mester iránti irgalom húzódott meg, a köztiszteletnek örvendô, sokat támadott, felettébb jeles, következésképpen felettébb üres mester iránti könyörület. Hisz ki ô, Johannes Grisebach, hogy szentségtörô kézzel csak úgy felfedi, hogy senki sincs amaz álarc mögött?
Az aranyaiból csak alamizsnára futotta volna. Inkább magával vitte ôket. Paracelsus kikísérte a lépcsô aljáig, s azzal búcsúzott, hogy mindig szívesen látja a házában. Mindketten tudták, hogy soha többé nem találkoznak.
Paracelsus egyedül maradt. Mielôtt eloltotta a lámpát, s leült a kopott karosszékbe, begörbített tenyerébe öntötte az alig maroknyi hamut, s elsuttogott egy szót. A rózsa szárba szökkent.
Scholz László fordítása
Jorge Luis Borges: A titkos csoda, Európa, Budapest, 1986
– Kész vagyok végigmenni veled azon az úton, még ha hosszú évekig kell is gyalogolnunk. Hadd keljek át a sivatagon. Hadd lássam meg legalább távolról az ígéret földjét, ha már a csillagok nem engedik meg, hogy rálépjek. Ám mielôtt útnak indulnánk, bizonyítékot kérek.
– Mikor óhajtod? – kérdezte izgatottan Paracelsus.
– Máris – vágta rá hirtelen elhatározással a tanítvány. Mindeddig latinul beszéltek; ekkor németre váltottak.
– Az a hír járja rólad – mondotta –, hogy ha elégetsz egy rózsát, a tudományoddal életre tudod kelteni a hamuból a virágot. Hadd legyek tanúja e csodának. Ha teljesíted kérésemet, egész életemet neked szánom.
– Nagyon hiszékeny vagy – mondta a mester. – Nekem nem hiszékenység kell; én hitet akarok. Hajthatatlan volt a másik.
– Épp azért akarok szemtanúja lenni a rózsa mégsemmisülésének és feltámadásának, mert nem vagyok hiszékeny.
Paracelsus kivette a kezébôl a virágot, s beszéd közben játszadozott vele.
– Hiszékeny vagy – mondta. – Gondolod, hogy el tudom pusztítani ezt a virágot?
– Bárki elpusztíthatja – válaszolta a tanítvány.
– Tévedsz. Csak nem hiszed, hogy bármit is visszaküldhetünk a semmi birodalmába? Csak nem hiszed, hogy Ádám, az elsô ember akár egy virágot vagy fûszálat is elpusztíthatott volna a Paradicsomban?
– Most nem a Paradicsomban vagyunk – válaszolt makacsul a fiú –; itt, a hold alatt, minden halandó. Paracelsus talpra állt.
– Hát akkor hol vagyunk? Talán azt hiszed, hogy az istenség tud egyáltalán olyan helyet teremteni, amelyik nem a Paradicsom volna? Mi más a bûnbeesés, ha nem annak a tagadása, hogy a Paradicsomban vagyunk?
– Akkor is el lehet égetni a rózsát – mondta kihívóan a tanítvány.
– Éppenséggel van még parázs a kandallóban – mondta Paracelsus. – Ha most tûzre vetjük ezt a rózsát, még azt hiszed, hogy vége a virágnak, s valóságos hamu lett belôle. Holott én azt állítom, hogy a rózsa örökkévaló, csupán a megjelenési formája változik. Egyetlen szóval a szemed elé varázsolhatnám.
– Egyetlen szóval? – furcsállotta a tanítvány. – Hiszen kialudt már a tûz az olvasztókemencédben, s belepte a por a lombikjaidat. Ugyan mivel keltenéd életre a rózsát?
Paracelsus bánatosan nézett tanítványára.
– Kialudt már a tûz az olvasztókemencémben – ismételte –, s belepte a por a lombikjaimat. Csakhogy hosszú utamnak ezen a szakaszán más eszközöket használok.
– Meg sem merem kérdezni, melyek azok – mondta a másik álnokul avagy alázattal.
– Arról az eszközrôl beszélek, amellyel Isten megteremtette az eget és a földet és azt a láthatatlan Paradicsomot, amelyben élünk, s amelyet az eredendô bûn eltakar a szemünk elôl. Arról a Szóról beszélek, amelyre a Kabala tudománya tanít bennünket.
A tanítvány ridegen válaszolt:
– Mutasd meg, kérlek, hogy tûnik el s hogyan kel életre a rózsa. Nem érdekel, hogy a lombikjaidat használod–e hozzá vagy az Igét.
Eltûnôdött Paracelsus. Majd így szólt:
– Ha most teljesíteném a kérésedet, azt mondanád, hogy szemfényvesztô káprázatról van szó. E csoda láttán még nem nyernéd el az áhított hitet. Hagyd hát a rózsát.
Az ifjú még mindig bizalmatlanul nézett rá. A mester ekkor emelt hangon szólt hozzá:
– Egyébként is, ki vagy te, hogy csak így betolakszol egy mester házába, s csodát követelsz tôle? Vajon mivel érdemeltél ki ekkora kegyet?
Remegve felelt a másik férfi:
– Jól tudom, hogy nincs semmiféle érdemem. Így hát azokra a hosszú esztendôkre kérlek, amelyeket melletted fogok tanulással eltölteni, hogy mutasd meg nekem a hamut s aztán a rózsát. Többé semmit sem kérek. Hinni fogok a szememnek.
Az ifjú hirtelen felkapta a vérvörös rózsát, amelyet Paracelsus a padon felejtett, s a lángok közé vetette. Eltûnt a színe, s csak egy kis hamu maradt a virágból. Örökkévalóságnak tûnt a pillanat, míg várta a mester szavát s a csodát.
Paracelsus nem jött zavarba. Titokzatos egyszerûséggel csak ennyit mondott:
– Baselban minden doktor, minden patikus csalónak tart. Talán igazuk is van. Íme, a hamuvá lett rózsa, mely sosem kel többé életre.
Elszégyellte magát az ifjú. Sarlatán vagy csupán látnok ez a Paracelsus, ô meg csak úgy betolakodott a házába, s most még azt is beismertette vele, hogy üres beszéd ama híres, bûvös tudománya. ...
Kétszobányi pincemûhelyében fohásszal fordult egyszer Paracelsus Istenhez – az ô megfoghatatlan istenéhez, bármelyik istenhez –, hogy küldjön néki egy tanítványt. Alkonyodott. A kandallóban pislákoló tûz kósza árnyakat vetett. Paracelsusnak nehezére esett volna felállni és meggyújtani a vaslámpát. Olyannyira erôt vett rajta a kimerültség, hogy meg is feledkezett az iménti kérésérôl. Már eltûnt az éjszaka homályában az olvasztókemence, a sok porlepte lombik, amikor egyszerre csak kopogás hallatszott. Paracelsus félálomban feltápászkodott, felment az apró csigalépcsôn, és kinyitotta az ajtó egyik szárnyát. Ismeretlen férfi lépett be. Ugyancsak elcsigázott volt. Paracelsus hellyel kínálta; az idegen leült egy padra, és várt. Egy ideig egyetlen szót sem váltottak.
A mester törte meg a csendet.
– Emlékszem nyugati arcokra, emlékszem keleti arcokra – mondta némi ünnepélyességgel. – De a tied más. Ki vagy hát, s mit akarsz tôlem?
– Nem fontos a nevem – válaszolta a másik. – Három nap és három éjjel gyalogoltam, hogy a házadba léphessek. Tanítványod szeretnék lenni. Íme, elhoztam minden vagyonomat.
Elôvett egy pénzeszacskót, s kifordította az asztal fölött. Temérdek arany hullott ki belôle. Mindezt a jobbjával végezte el. Paracelsus eközben háttal állt neki, mert épp lámpát gyújtott. Mikor aztán visszafordult, egy rózsát pillantott meg a férfi bal kezében. Nyugtalanságot keltett benne az a rózsa.
Leheveredett, összezárta az ujjait, s megszólalt:
– Te most azt hiszed, hogy én tudom annak a kônek a titkát, amely minden elemet arannyá alakít, ezért hoztad el az aranyaidat. Csakhogy én nem aranyat keresek; sosem lehetsz a tanítványom, ha téged az arany érdekel.
– Nem érdekel az arany – válaszolta a másik. – Ez a pénz csupán azt jelzi, hogy elszántam magam a munkára. Azt akarom, hogy taníts meg a Tudományra. Melletted akarok végigmenni a Kôhöz vezetô úton.
Paracelsus megrágott minden szót:
– Az út maga a Kô. A kiindulópont is a Kô. Ha ezt nem érted, még el sem indultál a megértés útján. Minden lépésed maga a cél.
A férfi gyanakodva tekintett rá. Megváltozott a hangja, amikor megszólalt:
– Hát mégis van cél? Paracelsus felnevetett.
– Rágalmazóim szerint, kiknek számánál csak az ostobaságuk nagyobb, nincsen cél, ezért csalónak neveznek. Nincs igazuk, ám nem lehetetlen, hogy álmodozó vagyok. Tudom, hogy "van" Út. ...
