Köszi a hsz-t. Az ifjak és gyerekek helyzetére a tanácskozáson a "keleti" nomádok körében elfoglalt helyére utaltam. De ahogy írod ez másképp volt az é.amerikai indiánoknál. Na ezekre e dolgokra vagyok kíváncsi hogy mennyire alakultak ki különböző szokások amiket azért tartottak nemzedékeken át. Mennyire volt szertartásos pl. egy tanácskozás menete. Mindenki mondhatta a magáét vagy esetleg volt valami (íratlan) törvény, ki szólt elsőre? Mert keleten ez volt és tartották a szokást. pl. keleten az övveretek, egy vagy két öv és a tarsoly veretek anyaga mutatta a társadalmi szintet.
Az izzasztó kunyhóban van némi ülési rend a sziúknál. Mert a főnök az a bejárattól jobbra ül le, a többiek az óramutató járásával ellenkezőleg haladva oda ülnek, ahova akarnak. A főnök segítője a bejárat bal oldalán ül. A bejárat nyugat felé nyílik. Az első forró kő pontosan középre kerül, utána 4 kő az égtájak szerint, a szeleket jelzik.Legvégül az első kőre raknak még egyet, ez a nagyapa-szellem,az égbolt jelképe. Ezután a többi követ már akárhogy lehet lerakni. A többi kő ui. a növényeket, fákat, állatokat jelképezi...
Akkor most küldöm a megígért különdíjat. Ez egy igazi (bár sziú) Kis Nagy Ember rajza a varjakkal való csatáról:
Little Big Man drawing of battle scene, with two warriors wearing blue and yellow hairlock shirt, one identified with name glyph, counting coup on series of enemies, before 1885.
"Gyakorlatilag nem konkrét törzsekre gondoltam (de már jönnek a infók) csak mint általános jelzésekre hogy egyik másik törzsbeli az ismeretlenen lévő díszekből tollakból és egyéb jelzésekből tudott-e olvasni a viselője rangjára társadalmi szintjére, törzsi hovatartozására ( gondolok itt pl. a skótok színei-mintáira) vagyoni helyzetére..."
A tett-tollakon kívül a síksági törzseknél voltak ú.n. harcos- vagy férfitárasaságok, ők is viseltek különböző "egyenruhákat". Vagy egy jellegzetes ruhadarabot (pl. skalpingek, melldíszek), állatbőrt, jellegzetes fejdíszt, fegyvert (főleg a lándzsák díszítése és formája volt fontos).
A Cante Tita társaság (Braveheart Society, ennek volt tagja a legtöbb híres hunkpapa, Sitting Bull, Gall, Crow King) pl. bölényszarvat hordott a fején és bagolytollakat, a lándzsájukat sastollakkal ékesítették.
A Tokala (Kit Fox Society) tagjai rókaprémet viseltek a nyakukban vagy rókaprém sapkát, csont melldíszt és sokan hordtak a csatába húrozatlan íj-lándzsát.
A Kangi Yuha (Crow Owner Society) tagjai kitömött varjút (!) hordtak a nyakukban vagy a lándzsájukon és teljesen feketére festették a testüket, a skalpingük mindig rövidujjú volt, hogy ne akadályozza őket a csatában.
A Miwatani (Owl Feather Headdress Society) értelemszerűen bagolytollakat viseltek és ütőbotot használtak.
A Wiciska (White Marked Headdress) tagjai fehérre cserzett bőr sapkára erősített bölényszarvakat és köztük hátraomló sastoll fejdíszt, csíkos ágyékkkötőt és ilyen jellegzetes visszahajló végű lándzsát is hordtak.
Így ismerték meg egymást a csatában, ez jelképezte az együvétartozást és persze a militánsabb társaságok megjelenése az ellenséget is félelemmel töltötte el.
De szerintem ezeket csak azok a törzsek ismerték, amelyek egymás közelében éltek, tehát egy lakota aligha lehetett tisztában mondjuk az irokéz szimbolikával.
"...mert gondolom nem mindenki volt azonos gazdasági szinten."
Ez nem számított, a gazdagság nem volt erény, akik pl. sok lovat zsákmányoltak egy rajtaütésnél, azok a legtöbbjét azonnal el is ajándékozták. A nagylelkűséget mindig jobban díjazták a közösségen belül. De őszintén szólva nem is nagyon lehetett mit gyűjtögetni, egy nomád vadásztörzs nem hurcolhat sok felesleges holmit a prérin!
"Az ifjak és a gyerekek (pláne az asszonyok) nem ugattak bele a tanácskozásba, sőt nem is ülhettek oda ahova akartak."
Ez az "ugattak" kicsit erős! És egyébként sem igaz, voltak nagy tekintélyű asszonyok, akiknek mindig meghallgatták a véleményét. Sitting Bull pl. nagyon is sokszor hallgatott az édesanyjára, még akkor is, amikor már régen nagy főnöknek számított. Az irokézeknél meg egyenesen matriarchátus volt!
Nem ezt írtam, csak azt, hogy a sziú sámán nem tartotta annyira fontosnak az erről való ismereteket. neki a medvekarom és a medveerő volt a fontos, a saját munkájához. Ő arról írt részletesen, a tipibeli ülésről, meg a tollviselési dolgokról nem. Mivel a medvekarmokról írtál, én is arról írtam, amiről ebből a forrásból meríteni tudtam. A főnöki sastollakról keveset ír, talán csak annyit, hogy a számuk a háborúban esett hősi tettekkel volt arányos és rajtuk ha piros festés volt, az a sebesülést jelentette. A medvekarmos harcos tehát erős gyógyító volt a sziúknál.
Nem olvastam azt a könyvet(sajna), bár a filmet láttam, és abban sem volt ilyen részlet (nem ez lett volna az első eset, hogy egy könyv és a belőle készült film jelentősen eltér egymástól). A Wap-O - név is megtévesztett, mert olyan ,,algonkinosnak" tűnt, a Kis Nagy Ember pedig ugyebár csejennekről szólt.
Nagyon köszi a hsz-eket mindenkitől. Gyakorlatilag nem konkrét törzsekre gondoltam (de már jönnek a infók) csak mint általános jelzésekre hogy egyik másik törzsbeli az ismeretlenen lévő díszekből tollakból és egyéb jelzésekből tudott-e olvasni a viselője rangjára társadalmi szintjére, törzsi hovatartozására ( gondolok itt pl. a skótok színei-mintáira) vagyoni helyzetére... mert gondolom nem mindenki volt azonos gazdasági szinten.
Ez azért kezdett el érdekelni mert a filmeken elég szertartásosan viselkednek. A tipiben a vendég a vendég helyén ül vagy esetleg ülhetne ahol épp hely van? A tanácskozások rendje is feltalálható a filmeken, tekintély sorrendben szólalnak fel, az alacsonytól haladva a magasabb méltóságú férfiak felé. Mert ez gyakorlatilag megvan keleten is. Az ifjak és a gyerekek (pláne az asszonyok) nem ugattak bele a tanácskozásba, sőt nem is ülhettek oda ahova akartak.
A komancsoknál pl. feltételeznek egy ún. Buffalo Horn (bölényszarv) tisztséget, ami azt jelenti, hogy egyes magas rangú törzsi vezetők, valószínűleg harci főnökök attribútuma a bölényszarvakkal díszített bölénybőr sapka lehetett.
Az 1830-as, 1840-es években Texasba be-betörő portyázó komancsok legmagasabb rangú vezetőin a fehé telepesek időnként megfigyelhettek ilyet (pl.az 1844. évi nagy komancs portya alkalmával).
A fejdíszen a sastollak ún. tett-tollak voltak, tehát valamennyi egy-egy ún. "hőstettre" emlékeztetett.
Viszonylag pontos jelentésük volt, de ez törzsenként eltérő volt.
A sastollas fejdíszeknek egyébként három típusuk volt a prériken:
1) Az ún. lakota típusú, amelyen a sastollak enyhén hátrafelé hajlottak. Nagyon magas rangú törzsi vezetőknél ún. uszállyal is ki volt egészítve, amely akár egészen a földig érhetett.
2) Az ún. feketeláb stílusú, amelyen a tollak egyenesen felfelé álltak és mintegy kör alakban közrefogták a homlokot.
3) Egyes Missouri-menti törzseknél terjedt el a harmadik változat, ahol a sastollak a fejtető közepén egy sorban helyezkedtek el, gyakran egy bőrsapkára erősítve. Pl. az oszidzs (Osage) törzs fejdísze.
A sastollak szimbolikája leginkább a középső és az északi prériken bontakozott ki, délen kevésbé volt jelentős, a komancsok pl. állítólag sokáig nem is ismerték és csak északi (csejenn-arapahó) hatásra vették át.
Biztos, hogy voltak szabályok, szokások a tipi belső elrendezésével kapcsolatban. Ha Húsvét utánig ráér, akkor megpróbálom megtudni neked, de kellene tudnom, hogy melyik törzs érdekel a legjobban, mert azért előfordulhat (szerintem biztos), hogy nem volt teljesen egységes.
A tollakkal az a helyzet, hogy még nagyobb lehet a változatosság, de ha valami konkrétumot tudsz kérdezni, (konkrét törzs vagy tájegység) akkor megpróbálkozom azzal is.
Köszönöm a bátorságot! Ez nem tévedés, legfeljebb annyiban, mint a lottón :)
Nem hiszem, hogy ezt a szöveget ismeri itt valaki, mert évekig kerestem és csak úgy sikerült megszereznem, hogy csodával határos módon eszembe jutott, hogy kinek adtam kölcsön évtizedekkel ezelőtt. Lehet, hogy nem vagyok túl sportszerű...:)
Mastinkala azért esélyes lenne a megfejtésre, és Galgadio (különböző speciális okokból).
Adjunk még egy esélyt :)
A díj a másik gépemen van, egy pici türelmedet kérem :)
Tehát ha jól értem nem volt semmi rendszer, egy vendég azt csinált a tipiben amit akart semmi szertartásos dolog, díszhely meg francok. Semmi jelentősége nem volt a tollaknak. A tollak végén a bóbitáknak, a pamacsoknak a fejpánton a tollak rögzítésének sőt még annak sem volt jelentősége hány tollból áll a fejdísz. Az egyéb kiegészítőkről nem is beszélve. Mert akkor mindenki feltehetett egy szarvakkal ellátott bölénybőr fejfedőt. Elég szokatlan dolog, de elfogadom mert én nem nagyon értek hozzá. Egy kicsit reménykedtem ......
A sátor beosztását most ugorjuk át, erről nem ír a sziú sámán,Sánta Őz, talán nem is volt neki annyira fontos, azért. A medve erő az más, az fontos volt. A sámánnak ui. a medve adhatta a legfőbb látomást. Aki ezt az állatot látta álmában, az nagy gyógyító lehetett.A régi sámánok medvekarmokat tartottak szent kötegeikben. ha a karmokat a beteg húsába mélyeszették, a medve gyógyító ereje behatolt annak a testébe. A medveálmodók sok éneke végződik ezekkel a szavakkal:mátó hémágíjé-egy medve mondta ezt nekem. A medvesámánok kitűnően értették a gyógyítást. Csonttöréseket gyógyítottak egy különleges medveszerrel-húhúwéháhá pézsúdá. Aztán még ezt mondja, kinn a természetben kell látomást találnia annak, aki sámán akar lenni. Nyugatról kapja a bölény erejét, északról a mennydörgéslényekét, keletről jön a szellemló és a szarvas, délről a lélekerő, föntről a nagy sas bölcsessége, alulról a földanya táplálékát kapja...
Azt szeretném kérdezni (mert látom itt sok a témához értő olvtárs van) hogy a keleti népekhez hasonlóan az indiánoknál is volt efféle beosztás?
A keleti jurtoknál egy idegen mindig tudja minek hol a helye. Fel tudja mérni a jurta gazdájának társadalmi szintjét az adott közösségben. Ha pl. férfi még véletlenül sem ül a női oldalra.
Arra vagyok kíváncsi hogy ez a dolog az indiánoknál is működött-e? Vagy pedig mindenki oda telepedett ahova épp akart? Függetlenül hogy megbecsült díszvendég volt vagy sem?
Azt olvastam hogy az indiánok egyébként pontos jelvényrendszerrel bírtak. Egy ide-
gen törzsbeli pontosan le tudta olvasni a másikról hogy volt-e csatában hány ellensé-
get győzött le stb....
pl. ha volt egy medvekarmos fogas nyaklánca akkor bíztos lehetett benne hogy az illető nem a szomszéd faluban kért meg valakit hogy beszéljen a medvével a karmok és fogak ügyében.
Lehet tippelni, hogy mi a mű címe, illetve lehet szavazni, hogy folytassam-e :)
Garantáltan nem keresztény propaganda.
"Egy forradás látszik a kezemen; egy forradás érzik a lelkemen. Ennek történetét égetem bőrre...
Jobb lenne magamban tartanom. És ott kezdenem a történetet, ahol a Vadlovak Asszonyának napfényes égboltja kezdődik. De fel kell rónom! A lelkem szelleme parancsolja! Hogy okulásul a szívetekbe égessem: Sose legyetek gyávák megvallani az igazságot!
Ahogy mondom!
Elrobogott. Sok pénzt érő írást hagyott vissza. De elvitte a nyugalmamat...
Most is látom a szürke porfelhőt. Hallom a tovatűnő gép tompa dübörgését. És arcom bőrén érzem az én asszonyom szomorú, szemrehányó tekintetét:
- Miért tetted?
- Miért? ... Mert jót akarok! ... Nagyot! ... Nemeset!...
- Oda csak az egyenes út vezet!
- Az én utam is egyenes! Hiszen...
"EGY ELTŰNT ASSZONYT KERESNEK A GYERMEKEI"...
... Hiszen még egy hónap sem telt el az esküvőnk óta; csak nem veszekszünk?... Ha neked nem tetszik, visszaküldöm és összetépem! Még semmi nem történt! Egy centet sem fogadtam el!... Visszaküldöm és az egész ügynek vége!
- Már késő! Az adott szót állnod kell!... Hiszem, hogy jót akarsz, de ... féltelek ... A hazugság nagy bűn! A legkisebb hazugság is!
- De, ha csak ez az egyetlen mód kínálkozott?! Különben is: bűn ide, bűn oda, egyedül az én lelkemet terheli; nekem pedig megéri!... Egyetlen nagy eszme sem győzhet, ha nem vállalunk érte áldozatot!... Nyugodj meg, kis Liliom, a te urad tudja, hogy mit csinál!
Mosolyogva, magabiztos fölénnyel a karomba emeltem és az országútról visszavittem az erdő mélyén ütött magányos táborunkhoz. Napsugár megadóan hallgatott. Én pedig aggódó igyekezettel másról kezdtem beszélni, nehogy az előbbi kínos kérdés ismét közénk álljon.
- Most aztán egyelőre nem kell senkihez sem alkalmazkodnunk! Felmegyünk a hegyek közé és ... álmodunk! Érted, kis Liliom? Álmodni fogunk!... Gyors táborbontás, aztán fel a hegyekbe!...
Fel a hegyek közé!... A fenyvesekbe! A meseszép sziklákra!... Ott van az én igazi otthonom!... De azért a síkság se maradjon el! A nagy zöld préri! Az ezüsthullámú, széles folyó! A sárga parti füzek! A sötét égerfák! A terebélyes hársak! A fehér nyírek! Az illatos akácok! Az ezerszínű, cirpelő zsályamező!... Mert azok is mind-mind "meseszépek"!...
Milyen jó is élni! Milyen nagy ajándék a "Természetanya fiá"-nak lenni! De a legnagyobb ajándék: Wap-O!... Milyen találón kifejező a neve: valóban "Napsugár"; az életem napsugara... De most nem ragyog. Nem mosolyog. A homlokán felhők tornyosulnak... Ez az írás bántja!... Hogy minek is egyeztem bele?!... Hiába; más út nem kínálkozott!
Terebélyes tölgyek alatt léptettünk. Zizegő avaron. Suttogó lombok között. Szeszélyesen kanyarogtunk, mint az Élet Folyója. Aztán nagy, szürke-barna mohos kövek mellett egy hosszú vízmosásba értünk. Elült a zizegés, elhalt a susogás; csak a paták dobogása hangzott a sima, vörös agyagon.
Dongó szállt a fejünk fölött. A kövek közül cinóberszínű apró virágok integettek. Madár rebbent a fészkéből. És egyre közelebb ért hozzánk a fenyők illata.
Amint a vízmosásból kiléptünk, Wap-O hirtelen megrántotta lova kantárát. Felütött fejjel figyelt:
- Nem követ bennünket valaki?
Kutatva körülnéztem, de csak a virágok cinóberarcát láttam. Ki jönne utánunk ezen a kihalt vidéken? Mr. Lindsay is alig talált ránk, pedig vele térkép szerint megbeszéltük a találkát! ... Mosolyogva tovább indultam. Néhány perc múlva azonban már én intettem megállást. Nyomasztó érzés fogott el. Csakugyan: mintha valaki szemmel kísérne! ... ? Már ugrottam, hogy utánanézzek, de asszonyom visszatartott. Vártunk és figyeltünk. Talán túristák kóborolnak erre? De ahogy elnémultunk, egy gyanús zizzenés sem hallatszott. Márpedig a túristáktól recsegett-ropogott volna a nagy rengeteg... Senki! Képzelődtünk!
Később, amikor a hegy lábát elértük, Wap-O hirtelen talpra szökkent és nesztelen léptekkel visszaosont a magunk mögött hagyott csapáson. Öt-hat perc múlva azonban csalódott arccal tűnt elő. Most sem látott senkit; semmi különöset sem vett észre.
- Mire jó ez az idegeskedés? - bosszankodtam félhangosan. - Ha valaki kíváncsi ránk, hát csak jöjjön! Nem vagyunk mi sem embergyűlölők, sem bújkáló gonosztevők!...
Hegyoldalon folytattuk tovább utunkat. A fák között játszódó aranysugarakra vetettük tekintetünket. Egymásnak magyarázva gyönyörködtünk benne. De csak léleknélküli üres szavakkal. Mert valahogy elhagyott a nyugalmunk és akaratlanul is újra meg újra magunk mögé néztünk... No, de amint a magasságok tiszta balzsama megcsapott, minden nyugtalanságunk elpárolgott. Hazaértünk!...
Hamar leszállt az est. Oly hamar, hogy a tovatűnő Nagy Életadónak mégcsak nem is inthettünk. Azért idejében felütöttük hajlékunkat. Mire a fűszálak gyémántcseppjei kigördültek, már a meseszép sziklák között lobogott a tábortüzünk. És a földön térdeplő, de az égre tekintő, mindig imádkozó fenyőfőnökök sötét szemükkel beintettek a tipi szénaágyára:
- Csendes, nyugodt jóéjtszakát!...
Csendes volt. Még a hegyek szellemei is csak suttogva tanácskoztak. Nyugodt is lett volna; hiszen nevetőarcú Hold őrködött fölöttünk... De a zúgó patak elhozta a nappal hátrahagyott gondolatait:
- Tévedett volna a megérzésünk? ... Valaki nyomunkban volt!... Ki volt az? Kik voltak azok? Miért lopakodtak utánunk? ... Ostobaság! Ha jött is, vagy jöttek is, érdemes ilyen gondolatokra időt fecsérelni? ... Bizonyára kíváncsi fehérbőrűek lehettek, valami nagyvárosi kirándulók, akik még soha nem láttak igazi indiánt...
Az "igazi indián" megdobogtatta a szívemet. Nagy lelkiismeretfurdalással a sátorkarón függő gyöngyhímes tarisznyára gondoltam. És szinte láttam, ahogy Mr. Lindsay sok pénzt érő írása kihajol belőle. Kihajol, és gúnyos hahotával a szemembe nevet.
Little Big Man drawing of battle scene, with two warriors wearing blue and yellow hairlock shirt, one identified with name glyph, counting coup on series of enemies, before 1885.
