Örökségéből, meg egyedül a 2001. A Space Odyssey lett úgy megrendezve a zseniális Stanley Kubrick által, hogy az, az adott korban (1969) a lehető legpozitívebb hatást gyakorolta a közgondolkodásra ! A holdraszállás és ez a film volt az, ami rengeteg mindent elindított akkoriban.
Biztos vagyok benne, ha egyszer mondjuk James Cameron vagy valaki más, nem kispályás rendező mégiscsak képes lenne megrendezni a Rendezvous with Rama-t vagy a The City and The Stars-t, akkor ez ma ugyanekkora hatást tudna gyakorolni az emberekre.
Hát, igen így valahogy és ez még mindig egy nagyon is optimista változat.
És persze az is az, hogy feltételezzük, hogy 40 év múlva a topiklakók többsége meglátja még, akárcsak a bolygóközi közlekedést is, de legyen így. :)))
Szvsz ez a jelenlegi poltikai-gazdasági környezetből való kiindulás kérdése viszont csak az egyik fele a dolgoknak.
A másik, amiben szerintem több esély lenne, amivel mégiscsak felgyorsíthatók lennének a történések, az a műszaki-tudományos fejlődés. Nyilván ez sosem állhat teljesen le, s nem is egyenes vonalú, lineáris a fejlődése, s még a fenti környezettől sem függ feltétlenül. Történetileg tudjuk, hogy például egy-egy műszaki vívmány(gőzgép, belső égési motor stb) mekkora lőkést adott egy sor területnek. Történetesen s fentiek, a közlekedésnek is. Szóval, miután nyilvánvaló, hogy jelenleg is rendkivüli erőfeszítések folynak új meghajtási rendszerek megtalálására, a kőoajszármazékok teljes kizárására, s így a hagyományosoktól lényegesen eltérő módszerek alkalmazására, itt bármikor történhet olyan áttőrés, ami akár a bolygóközi vagy a csillagközi tér irányába is szélesebb tárhatja a kaput.
Szóval a helyzet valóban nehéz, de azért korántsem reménytelen. :)
A bolygókat még sokáig hanyagolni kell. Elg baj nekünk, hogy itt is 1 gravilukban élünk, de ennek a leküzdésére legalább itt van az egész földi ipar. Előre jöhet a Hold, a Fobosz, és a Deimosz.
A mostani borzalmas visszaesés egy jól meghatározott politikai irányvonal térnyerésének és az aktuális gazdasági válság közös eredője.
De ha ez a politika megbukik - és jó esély van rá, hogy ez hamarosan bekövetkezhet - akkor felmerül az újbóli nekilendülés és a hagyományokhoz való visszatérés lehetősége.
Két fanatikus Clarke rajongó trailert készített a Randevú a Rámával című könyv sosemvolt filmváltozatához. Nem is akármilyet . Hollywood nem volt képes rá, hogy megcsinálja, ezért egy lelkes amatőrök vették kezükbe az ügyet és elkészítették Arthur C. Clark: Randevú a[...] Bővebben!Tovább »
400 éve Bethlen Gábor ajtajában így beszélgetett a 2 alabárdos:
-- Józsikám, figyeld csak meg: 400 év múlva, ha valakinek sürgős dolga akad, mondjuk Párizsban, akkor belenéz az asztalán 1 ilyen varázstükötszerűségbe, amiben benne van a világ összes tudása és hülyesége, és megnézi, mikor megy Vecsésről a következő repülőgép. Az valami olyasmi, mintha a trójai falónak szárnyai lennének. Aztán beül 1 különös, ablakos fémdobozba, ami magától jár ilyen fekete ruganyós kerekeken. Valami spanyolok láttak már ilyen anyagot amerikában. Ezt a járógépet naftából párolt folyadék hajtja, és nagyon gyorsan tud menni. Aztán vecsésen átszáll, aztán elszáll Párizsba a repülő gépben. De nem ám fából van az a gép, hanem valami különös könnyű vasból. 2 óra múlva ott is van. Aztán elővesz a zsebéből 1 kicsi varázsszelencét. amibe ha belebeszél, bárki hallhatja az egész világon, ha akarja. Hazaszól a fleségének, hogy megérkezett, és késsz.
-- Beszélsz marhaságokat. Kevesebbet igyál vacsorához, mert még megütheted a bokádat.
Csak egyenlőre megfilmesíteni is képtelen vagyunk, azt a regényt.
Nem hogy a valóságban létrehozni egy olyan irdatlan monstrumot.
Az igaz, hogy 3-400 év viszonylag sok idő, de ha arra a dűhítő tényre gondolok, hogy 40 éve képtelenek vagyunk még a Holdra is visszatérni, akkor olyan túl sok reményre nincs okunk, jelenleg.
Ugyan. 3 - 400 év. Amúgy szerintem sem rentábilis emberi testeket küldözgetni. Elég a lelket, vagy 1 másolatát. Lukács úr itt téved a hosszúéletű emberek utazási kedvét illetően.
Nem nagyon hiszek az embert szállító csillagközi utazásban. Szerintem sokkal könnyebb feladat összerakni egy embert nyersanyagokból, mint elvinni ilyen távolságra. Emiatt aki ezt meg tudja csinálni, az nem fog embereket szállítgatni ide-oda nagy fáradsággal. Maga a feladat pedig nem a mi emberi szintünk, ehhez nem elég a mi fejünk. Lehet hogy valamiféle utódunk meg tudja majd csinálni, az is lehet hogy az az utódunk mesterséges és a mi munkánk lesz benne a fejlesztésében, de annak mi csak ősei lehetünk, mint nekünk egy egysejtű.
Talán sehová. De már most látjuk a távolabbi célokat. A Galaxis tele van csillagokkal, százmilliárdokkal. Sok van a Naphoz hasonló, ebből soknak lehet Föld-szerű bolygója. Hogy mennyinek, azt nem tudhatjuk még, de vannak asztrofizikai találgatások, melyek szerint minden G típusú csillagnak kellene legyen bolygórendszere. Egyelőre mindegy, hogy a számba jöhető bolygók száma tízmillió-e, vagy egymilliárd; mindenképp sok. Ott vannak szemünk előtt.
Csakhogy nagyon messze. A legközelebbi csillagok néhány fényévre, néhány tucat billió kilométerre vannak, tízezerszer messzebb, mint a Naprendszer külső bolygói.
Szentiványi egy "történelmi" regényében[2] vagy 10000 éve keleti gravetti őseink véletlenül feltalálják a vízen utazást, egy fatörzsön. Nem kétséges, hogy alapos gyakorlás után ugyanígy hatalmas erőfeszítéssel megtanulhattak átjutni egy néhány száz méteres vízen is (Tisza, Duna). De ha ekkor valamelyikük az esti tábortűz mellett azt állította volna, hogy egy ennél tízezerszer szélesebb víz (az Atlanti-óceán) mögött van egy még üres vadászparadicsom, akkor érdeklődve végighallgatják, de közlését nem tekintik gyakorlati tevékenységük alapjának. Mégis, 10000 évvel később Kolumbusz átjutott az óceánon.
Mindez azt sugallja, hogy ha ott vannak a használható bolygók milliói, és mi nagyon oda akarunk jutni, akkor előbb-utóbb oda is jutunk. (Mennél jobban akarunk, annál hamarább.)
1, ahhoz, hogy ilyen sebességet hintamanőverrel elérjél, nagyon közel kéne menni a tömegközépponthoz. mondjuk 1mm-re kéne megközelíteni a jupiter középpontját. csakhogy közbejön maga a bolygó/csillag :)
2, c közeli sebsség (akár 0,5c is) csak csillagközi térben lehetséges, mert a csillagok körül túl sok az anyag, ami ilyen sebesség mellett lebontja az űrhajót.
tehát a nyílegyenest leginkább pont az fogja akadályozni, hogy az útba eső csillagokat meg kell kerülni.
Egy körülfordulás a nap 'magasságában' ~250000 év. Még, ha egy 500 éves csillagközi küldetést számolunk is, ez a naprendszer mérettartományára vetitve úgy egy napnyi távolságot jelent... Ekkora távon SZVSZ a lokális tömegek sokkal többet jelentenek, mint a galaxis középpontja. Azaz nuku Hohmann, a célkereszt jellegű megközelités közelebb állhat a dolog velejéhez. Persze erősen kérdés, hogy milyen is az odavezető út: 100 fényévre igen sok csillag esik.
Kitakarósdi viszont - gravitációról beszélünk! - nincs.
Hintapalinta - nos, az út kezdetén és a végén tuti. De közben mégis mekkora sebességgel számolunk? Ésszerű útidőtartamhoz veszett sebességek tartoznak, amik nem összemérhetőek a lokális térrészben szokásos sebességekkel. Szóval ezen a részen némi problémát sejtek.
Merre menne egy ilyen űrhajó mondjuk egy 100 fényévre lévő csillag felé ? Egy célkereszt az elülső ablakon és irány-horány? Vagy ott is egyfajta Hohmann ellipszis pályán menne? Vagyis ha a cél beljebb van a Galaxis központja felé, akkor ellenkező irányba fékez és ezáltal befelé esik. Mint errefelé, ha a Vénusz az úticél. Egy spirálkarban - ahol vagyunk - milyen erők hatnak, ha az a rengeteg csillag kitakarja a központi magot? Lehet kivitelezni ez ügyben a gravitációs lendítést, mint pl. Messenger,Pluto szondák? Vagyis egy közbeeső csillag mellett elhúzni és ezáltal tovább gyorsulni?
Az ember a hardver, a lélek a szoftver. Kilistázzák, és elküldik. Persze az ember szerintem inkább analóg, vagy kvantumszámítógépre hasonlít, tehát úgy is kell eljárni vele.
A neuron - csip interfészt évekkel ezelőtt megcsinálták, fotont tudtak teleportálni, innen a dolog csak mennyiségi kérdés.
Elvileg megoldható a dolog, az antianyag gyártáshoz csak elektromos energia kell, leraknak pár millió négyzetkilométer napelemet a sivatagban, és még az se nagy probléma, ha csak napos időben megy az antianyaggyár - bár az egész annyiba kerülne, hogy abból a pénzből minden földi probléma vidáman megoldható lenne - akkor meg minek elrepülni?
Eddig egyetlen többé-kevésbé már megvalósítható módszer van, a Fred Hoyle találta ki egy scifiben vagy 40-50 éve, egyszerűen rádióhullámon kisugározzák az emberre vonatkozó összes információt, ezt egy távoli civilizáció felveszi, és összerakja belőle az embert a helyszinen.
ennyi antianyag előállításához ha tökéletes technológia lenne, annyi energia kéne, mint az emberiség jelenlegi teljes energiafelhasználása 40 év alatt. hát ez se ígérkezik olcsónak :)
Az 500 tonna anyagot könnyen össze lehet szedni hozzá, csak a másik 500 tonna antianyag megtalálása jelent némi problémát - a scifiszerzők ezt úgy szokták áthidalni, hogy sürgősen találnalk agy antianyagból álló kisbolygót.
a mágnes nem kell nagy legyen, szupravezető elektromágnesre kell gondolni. és mivel statikus mágneses tér kell, nem is fogyaszt folyamatosan, csak amikor valóban dolgozik is (gondolom arányos a részecskeárammal, amit elhárít)
antihidrogént szilárd állapotban lehet tárolni, viszonylag barátságos energiaigénnyel (hűtés kell neki). a távoltartásra a hidrogén diamágnesességét használnák. ez az energiaigény elenyésző a gyorsításhoz szükségeshez képest. így is 2200 tonna üzemanyag kéne a 100 tonnás hajótesthez.
