Egyébként a Legendás Állatok-szériáról mi a véleményetek, hogyan fog kapcsolódni a későbbi főszálhoz? A Grindelwald-Dumbledore párbaj elvileg benne lesz, meg Grindelwald tevékenysége lesz a lényeg, de én az írók helyében kötném egy kicsit az eredeti HP-szálhoz is. Nem túlzottan, hiszen önálló történet, de kis apróságokkal, amiket az eredeti HP-kedvelőknek öröm lenne felfedezni.
Pl. mivel 1926-ban játszódik a sztori, Voldemort születési évében, az egyik londoni jelenetbe, ha lesz olyan, beraknám a terhes Merope-ot Mardekár medáljával a nyakában, mint statisztát, aki az Abszol úton vagy ilyen helyen elmegy a főhőseink mellett. Bár ha egyből Párizsban kezdenek (az lesz a 2. rész színhelye) akkor nyilván nem lehet.
Credence-t, aki lesz ebben a részben is, én Mardekár távoli leszármazottjának írtam volna meg. A Rowling által írt kis, kanonikusnak számító kiegészítések szerint volt egy Isolt Sayre (leánykori nevén Gaunt/Gomold) nevű leszármazottja az 1600-as években, aki Amerikába költözött, és az ottani mágus-suli alapítója volt, mellesleg mugli-barát, és mugli férjet választott. A két lányuk közül az egyik kvibliként kiházasodott a muglik közé, és gyerekei születtek, azon az ágon élhetnek leszármazottai (a boszorkány lány nem alapított családot, hogy megtörje a vérvonalat.) Mellesleg, ha a kvibli ágon túlélt a család, Mardekárnak Amerikában mugli és mugli születésű leszármazottai élnek. (A mugli születésűekre az a magyarázat van elvileg, hogy kvibli őstől származnak, így sok generációval korábbról ugyan, de nekik is vannak mágikus őseik, akiktől örökölték a varázserőt.)
Szóval Credence-t az ő leszármazottjává tenném. Azt tudjuk, hogy az anyja boszorkány volt, de ez a boszi lehetne éppenséggel mugli születésű is, aki ettől a kvibli lánytól származik. Így Credence lehetne Voldi távoli rokona.
Legyen már Mardekárnak egy többé-kevésbé normális (legalább nem gonosz) leszármazottja is Isolt-on és a lányain kívül.
Esetleg az utolsó részben, amiben már benne lesz az 1945-ös párbaj, felbukkanhatna maga Voldi is mellékszereplőként, addigra elvileg 18-19 lesz, aki túl van a roxforti tanulmányain. Mellesleg a könyvbeli párbeszédükből Grindelwald-dal nem derül ki egyértelműen, hogy első találkozás volt-e, az alapján akár ismerhették is egymást régebbről. A fiatal Voldinak tuti tetszett Grindelwald azon elképzelése, hogy a muglikat le kell igázni, és azt is tudjuk Draco-tól a negyedik részben, hogy Grindelwald hajdani sulijába, a Durmstrangba nem vettek fel mugli születésűeket. Így egyrészt , Grindelwald sem lehetett az, másrészt valószínűleg osztotta a mugli születésűekkel szembeni előítéleteket is a mugli-ellenessége mellett.
Jó kérdés, még nem tudom. Egyelőre most nem Harry Potter témájú könyveket olvasok, de ha HP, akkor vagy Az elátkozott gyermek, vagy a Legendás állatok és megfigyelésük lesz. :)
Már vagy 7-8 éve megvan ez a könyv, de valahogy sosem tudtam rávenni magam, hogy elolvassam. Két évvel ezelőtt már bepróbálkoztam vele, de az első pár oldalnál tovább nemigen jutottam.
Második nekifutásra - nagy nehézségek árán ugyan - sikerült végigolvasnom. Véleményem szerint elég száraz és unalmas olvasmány, azonban vannak benne egészen érdekes részek. Nekem Adam Troy Castro Barangolás Harry Potter világában című kötete sokkal inkább elnyerte a tetszésemet. 2/5
Szerintem az írónő eredetileg igenis csak gyerekmesét akart, amihez jár az abszolút jó főhős, meg a szimplán gonosz gonosz. Tudom, hogy ő azt mondja, hogy már a teljes történet megvolt a fejében az elején, de én ezt nem hiszem el. Szerintem akkor szőtte tovább, amikor már tudta, hogy sikersztori, és később, a kamaszodó és a fiatal felnőtt olvasók igényei miatt kezdte jobban árnyalni a karaktereket.
Harry-nél is az 5. résztől kerülnek elő olyan dolgok, amik sötétebbek (a dühöngései, sértettsége, bár ez a kamaszodásnak is velejárója) Voldemort meg a 6. résztől lett jobban kifejtve.
Amit addig tudtunk róla, az az, hogy már felsőbbéves diákként is gonoszságokat művelt (a Kamra kinyitása és Hagridra kenése) meg hogy igencsak sérelmezte a saját apja mugli létét, de az nem volt kifejtve még, hogy neki amúgy érzései se nagyon vannak.
Sőt, a 4.-ben még azt is lehetett volna hinni, hogy torzult személyisége létére mégis van/volt igénye másféle érzelemre is azon kívül, hogy rettegjenek tőle, mert dühösen beszél pl. az anyját elhagyó apjáról (akin bosszút is állt.)
Egy tényleg érzelemmentes, rideg személyt talán hidegen hagyott volna az egész, és még jól is érezte volna magát egy árvaházban, ahol békén hagyják, meg lényegében szabadon kibontakoztathatja a képességeit. Szóval van némi ellentmondás.
Aztán ott van a gonoszok közt Bellatrix (aki szerintem szimplán bomlott elméjű, talán a belterjesség eredményeként, Lucius, akinek azért nem lehet elfelejteni a 7. rész ellenére sem, hogy pl. simán odaadta a naplót Ginny-nek (hoppá, ő is tudhatott a Denem névről akkor) abban a tudatban, hogy ha a Kamra kinyílik, a mugli születésű gyerekek meghalhatnak, vagy éppen Umbridge.
Nekem Lucius és Umbridge a legreálisabb gonoszok úgymond, azok a típusok, akikkel nagyobb eséllyel összefuthatsz a való életben. A karrierista típusúak, akik tudatában vannak a tetteiknek, de megideologizálják saját maguknak, és akik lehetővé teszik a vezérnek az ámokfutást. A két főmumus (Bellatrix és Voldemort kettőse) pszichiátriai eset, ők ketten viszont nem.
A legterheltebb személy meg, ha elfogadjuk a kánon részének, és hát Rowling a nevét adta hozzá, Delphini a maga szüleivel.
Egyébként vajon a halálfalók tudták-e, hogy Voldemort félvér? Az első generációhoz tartozók, akik még vele jártak a suliba, ismerték az igazi nevét, meg gondolom, tudták, hogy nyaranta egy mugli árvaházban lakik. Talán még az apja utáni kutatásban is segítettek neki, és együtt jöhettek rá, hogy semmi nyoma annak, hogy a Roxfortba járt volna.
Voldemort esetében ott el lett rontva, az egész fejlődéses dolog, hogy már kiskorától tudta, hogy ő több, képes fantasztikus dolgokra, és ezekkel visszaélt.
A varázslási képességei miatt (valószínűleg nem kontrollált, ösztönszerű, tudat alatti forma lehetett) hiszen még nem tanult varázslatokat.
Sokkal erősebben eltorzítja az adott egyed személyiségét, mintha csak sima Bully lenne, nagy izmokkal.
(A varázslat ami a valós életből hiányzik, így a személyiségfejlődés során, ilyen mértékű hatalompotenciált senki nem tapasztal :D
H.P. meg egy ártalmatlan kisfiúnak lett formázva, később aztán vérszomjassá válna, de szerencsére a józan érvek alatt meghajlik.
Hozzátenném, még, hogy szerintem az Irónő nem gondolta ennyire végig egyikőjük jellemábrázolását/élettörténetét, csak menet közben formálódott.
Harry-nek megvolt a lehetősége elfajulni, de nem tette, mert volt egy alapvetően jó jelleme, és helyes döntéseket tudott hozni. De ehhez kellett az alapvetően egészséges személyisége, amit érhettek ugyan károk, de mégis, alapvetően normális volt. Piton hasonlóan volt, ő messzebbre merészkedett a sötét oldalon, de vissza tudott térni, mikor a szerettét veszély fenyegette, mert képes volt szeretni. Bántalmazó környezet vette körül őket, ami eltorzíthatta volna a személyiségüket (Pitonét el is torzította valamelyest) de volt lehetőségük helyes értékrendet kialakítani és helyes döntéseket hozni, mert normális, emberi érzelemvilágra képesen születtek.
Voldemortnak nem volt szerintem reális esélye jóvá válni azok mellett a feltételek mellett, amik neki adottak voltak, mivel olyan szintű gyári hiba volt nála, ami a rendes érzelmi életet ellehetetlenítette. Aki ilyen jellegű személyiségzavarral születik, annak rendes nevelés mellett van esélye szerepmodellek megtanulásával normál életvitelt vinni. A magasan funkcionáló pszichopata általában sikeres, a tágabb környezete által kedvelt személy, akinek inkább a közvetlen környezete szembesül azzal, hogy ő nem nagyon érzékeli az erkölcsi normákat, csak utánoz. Nem fog ámokfutni, szadizni, gyilkolni, csak éppen azon sem fog moralizálni, hogy kivágjon-e 500 embert Karácsony előtt a vállalattól. Ha egy ilyen személyiségű ember nem kap, vagy rossz nevelést kap, hajlamosabb elmenni a rossz irányba, hiszen nincs sem empátiája, sem moralitása, és nem is szorong. Tehát szélsőségesebben reagál a sérelmekre, könnyebben szakítja át azokat a gátakat, amik visszatartanák, már ha vannak neki egyáltalán valamilyen mértékben. Lelkiismerete sincs, így nem nagyon tudja magát rágni azon, mit is művelt. Felesleges számon kérni rajta a döntéseit, mert egyszerűen nem képes megérteni, hogy egyáltalán mi a baj azokkal. Egy kicsit vicces is volt, mikor Harry bűnbánatra szólítja fel V.-t a végén, de hát az végül is Harry karakteréhez illő tett volt.
Merope döntött, nem akart tovább élni, ezért nem tett semmit az életben maradásért. Bement az árvaházba, megszülte és elnevezte a gyereket, aztán meghalt. Abból, amit Dd. erről mond, nekem az derül ki, hogy ha akart volna, élhetett volna. De hát egy 18 éves fiatal lány volt, aki maga is bántalmazott gyerek volt. Nála a probléma abban mutatkozott meg, hogy milyen beteges módon ragaszkodott idősebb Denemhez. Képes volt a szerelem utánzatát kierőszakolni belőle a bájitallal, majd utána nem tudott/akart nélküle élni, még úgy sem, hogy volt egy gyereke, akiért felelős lett volna. Egyébként Merope számomra érdekes karakter volt, a történetben ennyi volt a szerepe, de én örülnék, ha pl. a Legendás lények 2. részében csak egy jelenet erejéig felbukkanna (az a sztori 1926-ban játszódik, amikor ő még él, és éppen terhes.)
Dd. meg nem rosszindulatból nem szentelt elég figyelmet a gyereknek, akinek a problémás volta feltűnt neki, hanem szimplán hibázott. Az ő hibái meg súlyosabbak, mint az átlagemberéi, ahogy mondja is az 5.-ben. Ez eléggé az volt. Legalább Lumpsluck-nak jelezhette volna, hogy Denem több odafigyelést igényelne, és annak nem az ajnározásban kell kimerülnie, sőt.
"Valahogy szeretik úgy lefesteni, hogy Harry, Piton és közte csak a döntéseik tettek különbséget, mert azonos alapokkal indultak (rossz gyerekkor) de ez fals."
Piton rendkívül érdekes személyiség, az irónő nagyon ügyesen bontja ki az alakját, a könyvek során.
Gyűlöli Harry Pottert, mert a gyerek tiszta Apja, aki (megalázta Pitont, majdnem meg is ölték a barátaival (Lupin Vérfarkasként a szellemszálláson) + a gyermekkori szerelmét is elrabolták.
de a szeme az Édesanyjáé.. és ezért is állt át Dumbledore oldalára (és tartatja titokban, a szerintem zseniális szálat, hogy ő mégsem olyan gonosz, inkább a körülmények áldozata)
Remek csavar volt, rengetegen bedőltek, annak, hogy ő a gonosz, pedig voltaképpen, pont hogy nem.
Alapszituációban: H.P.Aranyvérű, Piton meg félvér, egy olyan világban, ahol csak az aranyvér számít (Voldemort mániája, aki szintén félvér:) a származás azért elég erős hátrány ...:)
Az alábbi könyvek Harry Potter témájú megjelentek-e magyarul? (Ha nem, akkor mikorra várható a megjelenésük magyar nyelven?) Egyszerűen nem találom ezeket a könyveket magyarul, pedig néztem az Animus Kiadó oldalát is. :-/
Short Stories from Hogwarts of Power, Politics and Pesky Poltergeists
Short Stories from Hogwarts of Heroism, Hardship and Dangerous Hobbies
Pitonról még annyit, hogy félvérként, elég ciki neki a Halálfalók között tartózkodnia, ezért van a bizonyítási kényszere is (egészen addig, amíg nem áll ált), hiszen a Halálfalók, a nettó fajgyűlölő banda:)
Aranyvér a lényeg, a félvér az megtűrt, a mugli, meg a szemét. -
"ha mondjuk Merope felneveli", de Merope kétségbe volt esve, a viszonzatlan szerelemtől + a férje is elhagyta + szegény volt (és még a családja ősi medálját is eladta 10 aranyért) azt, ami amúgy felbecsülhetetlen értékű relikvia. A felnevelésben aztán még egy dolog megakadályozta, mégpedig az, hogy Tom születése után egy órával meghalt szegény.
Dumbledore, meg a könyvekben, nem tűnik kimondottan véreskezű varázslónak, bár lehet egy emléktörlést nem ártott volna Tomra szórnia, de mint tudjuk, az is "megtörhető" B.Kupor esetében) - az persze kérdéses, hogy ki/vagy mi törné meg, ha egyáltalán tudna róla:) Csakhogy D- inkább emberbarát és nem használ olyan varázslatokat, amivel ártani tud.
Piton félvér volt (Aranyvérű anya, mugli apa)- szégyellte a származását, ez azért erős nyomot képes hagyni bárki lelkében
Az elején Lily Evans meg Piton jó barátok voltak, de a kapcsolatukra rossz fényt vetett, hogy Piton megbüntette Lili Evans hugát (Petuniát) a hallgatózásáért/viselkedéséért - nem csoda, hogy (Petunia) utálja a varázslókat.
Ez az elhidegülés feltehetően kétségbeejtette Pitont. +
"Elsőévesként, már az odaúton találkozott James Potterrel, későbbi ellenségével, aki rövid időn belül érdeklődni kezdett Lily iránt, és bár a lány kezdetben Pitonhoz hasonlóan nem kedvelte, idővel ez megváltozott, a feldühödött Piton pedig kimondta rá a "sárvérű" szót, így Lily (aki mellesleg nem bírta Piton mardekáros "barátait", akikből mind halálfaló lett, élükön Mulciberrel) elfordult tőle. Talán részben ez a fájdalmas csalódás indította el az úton: Piton halálfaló lett, és Voldemortot szolgálta. Ezenkívül megtudjuk, hogy Piton a sötét varázslatok iránt érdeklődött, és hogy féltékeny volt James Potterre, aki ráadásul számos alkalommal piszkálta is őt."
A Bullyzás pedig a személyiségfejlődésben azért elég súlyos lyukakat képes ütni ugye...
"Ha Voldemort hendikeppjével születik" - végülis akaratlanul is, de elengedte azt a kígyót, ami elindult Brazíliába.. :) + A tud kígyóul - (A párszaszó meg egy ritka képesség, ami kizárólag a sötét varázslók skillje) be is szarnak tőle rendesen később (amikor párbajszakkörön Malfoly kígyót idéz)
Benne van a sztoriban a mikor a teszlek süveg aztmondja."Ne a Mardekárba? Pedig ott okra vihetnéd, az alapok, mind ott vannak a fejedben!)
Idősebb Tomról beszélek, az apjáról. A 2. részben róla csak annyi derül ki, hogy mugli volt, és hogy ifj. Tom eldobta inkább a nevét. A 4. végén meg az sül ki, hogy totális félreértésben van, ő azt a teóriát állította fel magának, hogy az apja a boszorkány volta miatt hagyta el az anyját még a terhesség alatt. (És ezért gyűlöli a muglikat annyira. Na meg az árvaház miatt.)
Id. Tomról Frank Bryce emlékezik meg asszem a 4. elején, goromba alakként jellemezve.
"Erre a hendikeppre a hivatalos magyarázat a bájital amúgy, de hát azért idősebb Tom sem volt éppen egy szeretetre méltó figura, a 4. könyv elején van egy rövid kis jellemzés róla, a 6. részbeli rövid felbukkanása is elég arrogáns természetet sejtet."
A 2. könyvben meg konkrétan be lett mutatva, hogy milyen is volt.
" Ha Voldemort hendikeppjével születik, nem sokat gondolkozott volna, és eltette volna Dursley-éket láb alól még azelőtt, hogy végzett volna a Roxfortban."
De Harry-ben volt egy kis Voldi horcrux, tehát ha nagyon extrém esetben még elképzelhető, hogy megtehette volna.
Én tanulok valamennyi pszichológiát az egyetemen, érdekes lehet abból a szempontból végiggondolni ezt a mesét. :D
Az biztos, hogy elég kiemelt téma a szülő-gyerek kapcsolat, a gyerekbántalmazás (és elhanyagolás) meg a halállal kapcsolatos ősi szorongás az antirasszista üzeneten felül, és sok karaktert mintázott a valós életéből vett személyekről az írónő. Valószínűleg neki magának is egyfajta terápia volt ennek a sztorinak a kitalálása, nekem úgy rémlik, hogy volt az ő gyerekkorával is valami difi.
Viszont a pszichopatizmusba Voldemortnál kicsit belekavarodott. Hol úgy írta le, hogy veleszületett személyiségzavara van, amin a környezeti hatások javíthattak volna, ha mondjuk Merope felneveli (ez még akár reális is lehet, sok pszichopata él normális életet normális neveltetés mellett, nem empatikusak meg önzetlenek akkor sem, és lehetnek érzelmi bántalmazók, de nem szadiznak embereket élvezetből, meg kezdenek gyilkolászni) hol meg úgy írja le, hogy a döntései tették azzá, ami. Na mármost, egy pszichopata rossz környezeti behatásokkal nem igazán tud morálisan helyes döntéseket hozni, mivel neki ez kb. olyan, mint született vaknak a szín fogalma. Jó környezeti hatásokkal és mintákkal kap valamiféle alapot, amivel elindulhat, de ha már ott hibádzik valami...Dumbledore ott követte el a hatalmas hibát, hogy noha észrevette a bajt, nem foglalkozott vele. Naivan azt hitte, hogy egy egyszeri szentbeszéd talán elég volt, majd amikor rájött, hogy talán mégsem, akkor sem lépett semmit. Pedig annak a gyereknek nevelésre lett volna szüksége, nem csak tanításra. Így viszont tényleg elmondható, hogy az egész tanári kar szépen végignézte, ahogy kinövi magát.
Valahogy szeretik úgy lefesteni, hogy Harry, Piton és közte csak a döntéseik tettek különbséget, mert azonos alapokkal indultak (rossz gyerekkor) de ez fals.
Harry és Piton nem éltek egy velük született súlyos személyiségzavarral, Pitonnak volt egy szerető anyja és egy gyerekkori barátja/szerelme, még ha az apja rossz is volt hozzá, Harry 1 éves koráig szerető családban élt (nagyon számít az az 1 év is) Ha Voldemort hendikeppjével születik, nem sokat gondolkozott volna, és eltette volna Dursley-éket láb alól még azelőtt, hogy végzett volna a Roxfortban.
Erre a hendikeppre a hivatalos magyarázat a bájital amúgy, de hát azért idősebb Tom sem volt éppen egy szeretetre méltó figura, a 4. könyv elején van egy rövid kis jellemzés róla, a 6. részbeli rövid felbukkanása is elég arrogáns természetet sejtet.
A Bogar bárd bevételéből asszem amúgy egy olyan szervezetnek jótékonykodik az írónő, ami a nagy árvaházas rendszert próbálja felszámolni Európában, és helyettesíteni a nevelőszülős modellel. A nagy árvaházakról való véleménye a könyvekből kiderül...
Régóta megvan ez a kis könyvecske, de csak pár napja sikerült rávennem magamat arra, hogy elolvassam. Nem csalódtam.
Rowling remekül leírt minden fontos tudnivalót a varázsvilág népszerű sportjáról - szabályok, szabálytalanságok, a játék menetének részletes bemutatása, a labdák tulajdonságainak ismertetése, stb. Az is roppant érdekes volt, amikor a szerző bemutatta a különböző kontinenseket, országokat kviddics szempontjából. Emellett megismerhetjük a kötetecskéből Nagy-Britannia, valamint Írország fontosabb kviddicscsapatait, amelyek mind kitalált városkák gárdái, ráadásul mindegyik alakulatról megtudhattunk egyet s mást (pl. milyen a csapat talárja, honnan kapták a nevüket, stb.).
Ezenfelül humorban sem volt hiány (pl. Jólsep-R 1 - ez volt a neve az egyik seprűnek :D).
5/5
Ezek után vagy a Legendás állatok és megfigyelésüknek kezdek neki, vagy Az elátkozott gyermeknek. :) De még a Harry Potter pszichológiája című íráson is gondolkozom.
Hát, tulajdonképpen ez a sztori is egy fanfiction lenne, csak a néni bevette a kánonba. Ha szeretnéd a könyv formátumot, akkor vedd meg nyugodtan, asszem, jótékonykodik az ebből származó bevétellel, és amúgy el lehet rajta szórakozni, főleg a fanfiction-t szeretőknek.
Egy konkrét szál van igazán, aminek a khm...keletkezésébe nagyon nem akarok belegondolni. :D Meg egy, ahol nekem kicsit gyerekes (az eredeti könyvekkel együtt nőttem fel, utólag lehet, hogy az első pár rész is az lenne már, csak így nem tűnik fel.) De jó ötletek is vannak benne.
Igen, pont ezeket hallom máshonnan is. :) Viszont érdekel a kötet, mert már "HP-hiányom" van. :D Eddig az internetes fan fictionökből éltem, de jó lenne már egy történetet könyv formájában is olvasni. Szóval erősen gondolkozom rajta, hogy megveszem.
Mivel Rowling az áldását adta rá, a kánonhoz tartozik, és vannak benne jó vonalak is (nem tudom, akarsz-e spoilert, ezért nem írom le, melyikek) de egyes karakterektől nagyon idegen dolgok is.
Én nem bántam meg, hogy elolvastam, de ajándékba kaptam. Lehet, hogy sajnáltam volna az árát, ha én veszem meg. Elolvasni viszont megéri, már csak azért is, hogy magad ítéld meg. Hátha neked mégis tetszik. :)
Remélem, lesz a Voldemort-film magyarul is youtube-on, és azt is, hogy hű lesz a könyvbeli alakhoz. Számomra őt nagyon meggyalázták úgymond az Elátkozott Gyermekben, ő volt a legkarakteridegenebb, pusztán a ténnyel, hogy kisül, van egy gyereke. Márpedig mivel a sztori a kánonhoz tartozik, Delphie bizony tény...
Pedig ez semmiképpen nem illett hozzá. Voldemort olyan karakter volt az eredeti 7 könyvben, akitől minden emberi gyengédség és érzelem távol áll, és nem is érzi ezek hiányát. A nők nem érdekelték, tulajdonképpen a halhatatlanságon, a hatalmon és a neki ellenállók kivégzésén kívül semmi nem kötötte le. Ebbe nem igazán fér bele egy romantikázás még Bellatrix-szal sem.
Az még belefért volna a nárcisztikus hajlamaiba, hogy csak azért csinál egy gyereket, hogy az ő ereje meg vérvonala öröklődjön, csak hát ez feltételezi annak elfogadását, hogy a gyermekeinken keresztül vagyunk igazán halhatatlanok, és áttételesen annak elfogadását ezáltal, hogy mi magunk nem élünk örökké. Voldemort a saját testében, saját maga tervezett örökké élni, a gondolat, hogy utódot hagyjon maga után, ettől nagyon idegen lenne. Nem az a típus volt, aki ilyeneken filózott volna. Ő egy gyerekben, aki örökli az erejét és képességeit, egyszerűen vetélytársat látott volna, nem többet. "Az utód a jövő" a halandóságukat elfogadók gondolata.
Egyébként ebben van egy kis logikai baki, Voldemort, aki találkozhatott a kísértetekkel, tudhatta volna, hogy a halál nem a vég, értelmetlenség hát, hogy rettegett tőle. De ha mégis így volt, tudhatta, hogy választhatja a szellemlétet, és akkor semmi bizonytalanba nem kell fejest ugrania...bár a szellemlét, ahogy Félig Fej Nélküli Nick is mondja, egyfajta árnylét, nem az igazi. Hatalomhoz nem lehet általa jutni. Lehet, hogy ezzel az opcióval ez volt a baja.
Akárhogy is, jól kiszúrt magával, mert elintézte, hogy számára tényleg a végleges szenvedés legyen a halál.
Tegnap végre megnéztük a Legendás stb-t. Szerintem jó. Megáll a saját lábán is. Nyilván nem húzott volna be ennyi nézőt, ha nem egy már fölépített világ része, de most már önjáró lesz.
Voltak benne persze elmaszatolt dolgok, pl. hogy miért olyan fogalomtalan Göthe a partraszálláskor, vagy miért nem ismerték föl Credence mágikus képességeit (pl. Hermionét is megtalálták teljesen mugli környezetben), meg általában a nagy elzárkózásban hogy találják meg a mugli születésű boszorkányokat/varázslókat. De ennyit bőven elvisz a hátán a film többi része.
Az, hogy most a hatost meg a nyolcast emeltem ki, nem azt jelenti, hogy a többivel ne lenne baj - konkrétan az abszolút mélypont szerintem a hatos mögött egy hajszálnyival az ötös film volt. A komor hangulatot meg szerintem az első két film rendezője is hozhatta volna. De tényleg, vele mi van? Miért nem ő rendezte a többit? Talán rájött, hogy Michael Gambonnal már nem lesz az igazi?
