Keresés

Részletes keresés

sparrowhawk Creative Commons License 2003.01.22 0 0 502
Én az átlagkort írtam, ez a tapasztalat, hogy a nimfa (illetve hasonló nagyságú papagáj) 10 éves koráig, jól szaporítható. Utánna lassan leépül.
A 18 év az szerintem is utolsó mohikán lehetett.
A héjára is azt mondjuk, hogy akár 20 évig is elél, tudva azt, hogy Renz Waller Medusa nevű héjája 38 évesen pusztult el. Mégis a nagy átlag a 20 év körül van, amikor még szaporodik is.

Volt beóm egy alkalommal. Szerintem is egy amazon, vagy jákó szebben és sokkal többet tud beszélni, ráadásul tudatosan használják a szavakat, mondatokat.
A beó inkább jó hangutánzó és ha unatkozik, akkor a füttyögése mellett utánoz. Igaz akkor mindent. Amikor nekem hozták olasz honból, még tokos fióka volt. Azt út néhány száz kilómétere alatt az autó rádiójájábaól az ismétlödően felcsengülő Danubius szignálját pik-pak megtanulta. Még ült a fészkében, fióka mód kérte a kaját, és közben serényen "szignálozott".
Tündériek különben. nekem egy nagy problémám volt vele. A szaga! Lágy evő lévén minden földi jóval kényeztettem, és hiába takarítottam napi alapossággal, a hálószobánkban azért erősen szaglott. Így egy idő múlva megváltam tőle.
Pedig én marhára bírom a madár szagot, de a beóé valahogy nem jött be:)

Előzmény: plimplin (500)
plimplin Creative Commons License 2003.01.21 0 0 501
Dmaya:Amit olvastam a beóról: Tényleg az egyik - ha nem a leg- -kiválóbb hangutánzó, igy beszélni is megtanul. Azt azonban kétlem - ezt nem olvastam -, hogy olyan intelligens lenne, mint egy papagáj. (Lehet, hogy ismered Alex, a jákópapagáj történetét, aki Amerikában él egy kutatóintézetben, és értelmesen (!!) társalog a "munkaadójával", most - ha jól emlékszem - kb. 20 éves, és egy kb. 3-4 éves gyerek intelligenciáját mondhatja magáénak. - Ezt egy beóról azért nehezen tudom elképzelni. Bár ki tudja...)
Előzmény: dmaya (499)
plimplin Creative Commons License 2003.01.21 0 0 500
Sparrowhawk: Ezt tapasztalatból tudod? Mert az "Én és a madaraim" szerint 18 év. Vagy ez már nagyon ideális eset?
Előzmény: sparrowhawk (498)
dmaya Creative Commons License 2003.01.21 0 0 499
Sziasztok!

Csak úgy kíváncsiságból szeretnék érdeklődni a beó felől. Tényleg "megtanul beszélni" ? És tényleg okos madár?

sparrowhawk Creative Commons License 2003.01.17 0 0 498
Általában 8-10 év. Egy barátomnak most is van egy idősebb példánya. Ő speciel 12.-be lépett.
Van két tenyész tojóm nem érdekel? Az egyik normál színű, a másik gyöngyház lutinó. A fiút véletlenül az ünnepek alatt kiengettem:) és a tojókra már nincsen szükségem. két évesek és tavaly vagy 4 fészket is produkáltak fejenként.
Iszonyatosan szaporák.
Előzmény: Tibbe (497)
Tibbe Creative Commons License 2003.01.17 0 0 497
Meg szeretném kérdezni, hogy meg tudjátok-e nekem mondani háhy év a nimfapapagájok átlagéletkora.?
sparrowhawk Creative Commons License 2003.01.16 0 0 496
Szia,
a kanárik 14 napos kotlás után költik ki a fiókájukat normál esetben, de lehet egy-két nap ráadás is.
Ha elvetted az első tojásokat, és az uccsó tojásrakáskor raktad vissza az elözőekben tojtakat, akkor egyszerre kelnek ki a tojglik. ha nem akkor rajkós orgonasípszerű kelésre számíthatsz:)
Azt nem is feltételezem, hogy a tojó mellett nem volt hím, mert ha nem, akkor olyan 3 hétig ül kb-ra a tojó, majd feladja. De nem szabad hagyni, mert a kotlás energiájába kerül és megviseli.
Előzmény: derolaa (493)
sparrowhawk Creative Commons License 2003.01.16 0 0 495
Persze hogy bonyolúlt lélek vagyok, és ráadásul te mindig olyan jókat, mást kérdezel tőlem, amire szeretek is reflektálni, mert másképpen látod eleve a dolgot, mint a nagyátlag.
Igazi vitapartnerem vagyol. Sok olyan dologra már ráeszméltettél, amit különbe figyelmen kívül hagytam:)
Előzmény: Dulifuli (494)
Dulifuli Creative Commons License 2003.01.16 0 0 494
Érzed globális jajomat?:)

Ja, kezdem érteni, de egyrészt szerintem elég bonyolult lélek vagy, másrészt pedig (bár talán ezzel összefüggésben), az előző hozzászólásodból nem igazán derült ki, hogy mi is a bajod.
Nekem mindegy, hogy minek nevezzük az ipséket, orvvadásznak, vagy -madarásznak, vagy akárminek, a lényeg az, hogy állítsák le őket.
Abban persze teljesen igazad van, hogy nem csak ezeket kéne, hanem a többi környezetkárosítót is.
De ez már itt egy kissé offtopic.

Előzmény: sparrowhawk (492)
derolaa Creative Commons License 2003.01.16 0 0 493
Sziasztok!

Egy egyszerű kérdésem lenne. A kanárik hozzávetőlegesen meddig szoktak űlni a tojásokon?
Az enyém olyan 14-15 napja ül rajta, de nem tudom, hogy mikorra várhatom.

Elöre is köszi,
derolaa

sparrowhawk Creative Commons License 2003.01.16 0 0 492
Az utca emberének a nézőpontjából, mert neki íródik a napilap ugye, az orvvadászatban álatlában a vad orzását és elejtését értjük.
Egy énekes madarat befogó ember ezért számomra nem lehet orvvadász, csak orvmadarász, természetromboló, sértő, stb.
Az utóbbi időben igen sok vadászokat ért rágalom, megbélyegzés és előítélet továbgöngyölítését látom abban, hogy megtévesztő meghatározások kerülnek publicitásra.
Érted mire akarok kijukadni? Azt nem szeretem, hogy a vadászati társadalom nyakába varrnak minden élőlény elejtését, befogását, elpusztítását. itt természetvédelmi bűncselekményről van szó, aminek semmi köze a vadászati törvényekhez, rendelkezésekhez, kúltúrához.
Hogy olaszok és egyébb puskás (nem minősítem vadászoknak) egyének védett állatokat pusztítanak nem vadászat, hanem természetkárosítás!
Ha pl. a nyáron te befogsz 60 db kecskebékát, gasztronómiai céllal, az mindegy, hogy saját, vagy üzleti a motiváció, és mivel élő (védett)állatot fogsz be, vagy ejtesz el, ettől még nem orvvadászat, vagy vadászat, hanem természetkárosító bűncselekmény.
A vadászati passzus (ezt ismered te is:)) úgy kezdődik, hogy " a vad elejtésére, befogására irányuló közvetlen, vagy közvetett cselekedet..." És persze meg van határozva a VAD maghatározásának is a köre, mi tartozik ide.
Így a stiglinc és egyéb énekes védett madár nem. Ergó nem lehet valamire vadászni, vagy vadászatot szervezni, rendezni, lebonyolítani, stb. ami nem ebbe a jogkörbe leledzik.
Igaz emberkere is vadásznak és mégsem vadfaj ugye:) tehát amikor embereket bűncselekmény során sörétes fegyverrel mondjuk lemészárolnak, nem az jelenik meg, hogy orvadászat történt xy-ra, hanem gyilkosság. Senkinek sem jut eszében összefüggéseket keresni.
Azt te is beláthatod, hogy az elmúlt pár évben a vadászati társadalmat egyre nagyobb elánnal támadják, kiragadott példákkal.
Nem védek senkit, sőt én is azt állítom, hogy az újgazdagság nagyon felhigította a vadásztársadalmunkat, bár az EU-t nézve ők még rosszabbul állnak, ami nem vigasz ugye.
Mégis úgy érzem, a hazai védett állat és növényfajokra nem a vadászok a legveszélyesebbek, mindig és mindenhol a felelősek.
Én úgy látom, hogy a környezetkárosítók több kárt okoznak bárhol, hiszen ők nem célzott objektumokat, hanem eleve ökölógiai egységeket veszélyeztetnek rombolnak. Szerencsére egyre több napvilágot lát ez a fajta károkozás is, hírformán. sajna a büntetési szankciókról mit sem tudunk. itt van a tegnapi feldobott veszélyes hordók ügye. Kb. egy hétig él, osz jól van, vagy ottt volt az M7-es aszfalt botránya, amikor a dinyési fertő kiemelt védett területére hordták az útépítés alatt a veszélyes hulladéknak számító aszfaltos úttörmeléket. Mi lett belőle? Mi? Meg lettek nevezve a "bűnösök" és elítélve, vagy hogy rekultiválás olyan ütemben és gyorsasággal lezajlott, mint pl. a Citadella-kávézó esetében? Az is két napos hír volt csak, pedig több kárt okoztak, talán nehezen regenerálhatót is, vagy visszafordíthatatlant is.
És tényleg se füle sem farka, se felelőse a dolgoknak, summázva meg inkább egyszerűbb a vadászokat ismét táncba vinni. Mert ugye mint te is írod és maximálisan egyet is értek veled, hogy a jelenség ellen fel kell lépni, el kell ítélni, a büntetést ki kell szabni, stb. Ezt a vadászati bűncselekményeknél minden esetben meg is van szelőztetve a lapokban. ki mit csinált, mennyi a kár, ennyit szabtak ki rá. De a többinél?????????,
Igaz lehet, hogy én vagyok alulinformálva, és nem tudok a környezetkárosító, stb. perek pozitív kimeneteléről.
Tisza károsítással mi a helyzet? Hogy feledésbe merült, pedig egy ország hőzöngöt. Ott is voltak a halakon kívül madarak és emlősök is, mégsem volt orvvadászat-halászat:)
Érzed globális jajomat?:)
Előzmény: Dulifuli (491)
Dulifuli Creative Commons License 2003.01.16 0 0 491
Bocs, de én nem vagyok profi orvvadász, így (néhány pontot kivéve) nem igazán tudom, hogy mi is a bajod az Általad idézett cikkel. Ha ennek állításait meg tudod cáfolni érvekkel, hát tedd meg, de enélkül az írományodnak se füle, se farka.
Ami pedig a védett madarak lelövését illeti, ez bizony létező jelenség, és engem pl. nem csak elszomorít, de fel is háborít. Természetesen nem azt akarom mondani, hogy minden vadász bűnös, hanem azt, hogy fel kell lépni a jelenség ellen.
Előzmény: sparrowhawk (490)
sparrowhawk Creative Commons License 2003.01.16 0 0 490
Tegnap olvastam dizájnos napilapunkban, hogy "vadorzókat fogtak Tatabányán"
No elolvastam a cikket, lévén a legtöbb vadorzós sztorit összefüggésbe hozzák a solymászokkal is, legalábbis fotóilag.
Hát nem. Apró madarászokat fogtak meg asszem vagy 14 embert, aki a cikk szerint "lépes módszerrel" fogták a védett madarakat. lefoglaltak 60 valahány kismadarat a lakáson stiglinseket, sármányokat és "egyébb mezei énekest". A cikk irója totál dilettánságáról tett szert, amikor villogtatni akarta hozzáértését. Elmesélte, hogy vesszőket "csirízzel" kennek be, és erre ráül a kismadár és beleragadva a lába már nem is tud elrepülni:))))))))))
oszt a lakáson csak azért volt ilyen "kevés" lefoglalni való madár, mert a többit biztos eladták már DÍSZÁLLATKERESKEDŐKNEK!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!, és persze nem a 10 ezer forintos eszmei árért, hanem a feléért, és a hülyébbek kedvéért oda is irja, hogy 5 ezereért:))))))))
Summa summárom azt írja, hogy 3 évre is bevarhatják a lelketlen "Orvvadászokat"...
Kíváncsi vagyok, hogy vadászbarátom, honi nívós vadászlapunk főszerkesztője és helyettese szó nélkül hagyja, vagy nem ez a vadorzósságot. nem hiszem:))))))
A maiban meg az MME hasonló színvonalú ijeszgetések, hogy egy védet kis állat elpusztításáért akár egy millióra is bekaszlizható az illető, és etessünk, meg 7 ezernél több a taglétszámuk,+ minden. Hmm, és úgy tudtam, hogy az utóbbi időben a kulmináló 5 ezer után a tagság száma zuhanni kezdet...
Hát akkor dícséretes, hogy ennyi madárbarát van, és reméljük ők ugyan úgy etetik és itatják és megfigyelik a madarakat, mint mi. és nem csak befizetve a támogatásokat az MME-be érzik madárbarátnak és védőknek magukat.
ja itt is megint elő jött a lelketlen vadászok állandó felemlegetése, két alkalommal is villog a nyilatkozó a rövid cikkben, hogy az elmúlt két évben több mint 14 ezer védett kismadarat koboztak el, amit a vadászok,olaszok, lőttek le...
Érdekes valahogy a magyar vadász társadalom állandó egrecírozásával palléroznak. Nem tudom miért kell a közvéleményt állandóan a vadászoknak ugrasztani.
Én azért fillére elszámolva azt is megnézném, hogy a természetvédelem, az MME; az álamtól és egyéni adakozóktól kapott pénzekkel hogy gazdálkodott.
Emléxem arra is, amikor a 3 éves Ranch Rowereket lecserélték újakra, 16 milla/ db., mert kaptak támogatást és különben is már kiöregedett alóluk.
Hmm a szaharában 40 éves RR-ok is futnak még... És anno az MME ARO-i is 10 év felett futottak.
Ja!!!!! Az ARO az ARO:))))))
Előzmény: sparrowhawk (489)
sparrowhawk Creative Commons License 2003.01.15 0 0 489
Szia, képzeld hétfő reggelre -23 volt nálunk!
Kanárid és a többi madárkám, beleértve a kényesnek kikiáltott gyémánt gerlék is tutira bírták a dermesztő fagyot. Igaz magból és tokaszalonnából duplája fogyott, de amikor kisütött a nap úg énekeltek a vadmadarak és a még kint lévő pasztáim, mintha plusz 23 lett volna:)

Nem szoktál fotózni ezeken a börzéken?
És mit takar a kis csodalatinnevű madárka magyarul?
És írjál milyen kis tollas csodáka láttál. ne szerénykedjél itt, jól felcsigázva az embert. Engem főleg a vadmadárszaporítás és keresztezés érdekel. Mik voltak a kinti árak, ez hogy viszonyul a hazaiakéhoz?

Hallom 25.-én Vértesszöllősőn megint lesz valami börze. Epi mondta, ő megy, meg visz verébpapagájaiból eladni.
Idén mikor lesz madárhang verseny és mi a kiírási szabály? Már jól énekelének a pasztáim is, ráadásul szépek is. Egy garnitúra kanárit és pasztát kitudnák állítani 6-8db-os kollekcióban.

Előzmény: canary1 (488)
canary1 Creative Commons License 2003.01.14 0 0 488
Üdv néked Spar!

Neked is nagyon boldog Új évet kívánok!
Hát igen, tudtam, hogy kanáritojóm igen edzett fajta, bár még csak véletlenül sem lakótelepi szegény pára, hisz gazdájával egyetemben egy kertes házban él(t). Ja persze, nálad is kertes kéróban tengeti életét. De mi az hogy tengeti, királyi módon él, hiszen tokaszalonnával tömöd. Nálam zsiradékot csak a kenderből, repcéből, négermagból tudott magának kicsikarni. Bízom azonban benne, hogy a legszebbik vadmadár hímedet fogadja el majd párjául és olyan paszták kelnek tőle, hogy Európa hírűek lesznek.
Január 6-án kint voltam Németországban (Straubingban) egy börzét megtekinteni, hát az valami csuda jó volt. Vetekedett egy magyarországi kiállítás színvonalával. Vettem is egy pár Carduelis magellanicus-t 85 Euró-ért. Nagyon pompás kis madárkák, fiatalok, s csak bízni tudok benne, hogy összeillő párt fognak majd alkotni. Röviden ennyit...

Halihó:

canary1

sparrowhawk Creative Commons License 2003.01.10 0 0 487
BÚÉK neked tzimbora, még nem találkoztun ez új évben:)

Ép' tegnap előtt volt a Deák Jancsi a körzeti tévénkben, egy korábbi, nyári felvételen. Ismerem jól, őrült egy papagájos:)))))
És igen, kékhomlokú mániás, ezek a kedvencei. A filmen is tündéri volt az a 4-5 fióka, amik már anyányiak voltak de úgy cumizták könyörögve a pépet, mint a kisbocik:)

Mozaikod minden lakótelepi tenyésztés ellenére marhára bírja a mínuszokat a kinti volierben!

Képzeld. A kinti volierben kiraktam nyers toka szalonna darabokat az ágrendszerre szúrva, hátha ez is valami segítség a nagy hidegekbe.
És igen drága barátom a kanárik is két pofára ették. Egyedül a gyémánt galambokat nem láttam a díszes kompániában szalonnázni:)
Ne tudd meg ennek hevében milyen éneket vágtak ki a hófúvásban a vad madárkák és paszták!!!!!
Egy családi gyufás doboz nagyságot kb. 30 madár 3-4 nap alatt elpusztít.
Na hallottál már kanárit szalonnáztatni?
vagy én vagyok ebben is az úttörő?
:)))))))

Előzmény: canary1 (486)
canary1 Creative Commons License 2003.01.09 0 0 486
Halihó Semicirculatus!

A kékhomlokú amazonpapagájjal kapcsolatban keresd telefonon Deák Jánost 06-20/ 911-4947-es mobilszámon, vagy Schek Ferencet 06-20/ 967-0257-en, de beszélhetsz Szigl Istvánnal 06-20/ 432-2916 is.
Remélem, tudtam segíteni.

Üdv:
canary1

plimplin Creative Commons License 2003.01.09 0 0 485
Ammandina: Szerintem csak várni kell, hogy a madarak észrevegyék.
Előzmény: Ammandina (484)
Ammandina Creative Commons License 2003.01.08 0 0 484
Mi a 2. emeleten lakunk, és kitettem az erkélykorlátra kivülről egy kis madáretetőt. Fedele van és oldalról nyitott. De nem találtak rá a madarak, pedig telis-tele van finom magocskákkal. Mit kéne tennem?
Előzmény: Sehonnai Bitang Ember (483)
Sehonnai Bitang Ember Creative Commons License 2003.01.08 0 0 483
Srácok, húzzunk bele a madáretetésbe, mert nagyon rossz idők jöttek a vadon élő csipikre!
Terrorista Creative Commons License 2002.12.17 0 0 482
Hali Mindenkinek!

Volna egy nagy gondom, mégpedig szeretnék minél több anyagot szerezni a baglyokról vagy a bagolyfélékr?l egy dolgozathoz kellene(sürg?s).Kellene 1-2 olyan netcím ahol éleg sok mindent meg lehetne találni róluk.Legyen minél több kép és szöveg.Ha valaki esetleg tud ilyenr?l az kérem írjon erre a címre:\ parlucci@freemail.hu \ vagy az is jó ha itt a fórumon adja meg a címeket nekem mindegy.
El?re is köszi mindenkinek.Ja és lehet?leg magyar oldal legyen.

Köszike!

bagifruzsi Creative Commons License 2002.12.12 0 0 481
Még nem. Most nemrég álltam rá a keresésre, még az infógyűjtésnél tartok.
Köszi
Fruzsi
Előzmény: Tibbe (480)
Tibbe Creative Commons License 2002.12.12 0 0 480
Állatkertben kérdezted?
Előzmény: bagifruzsi (479)
bagifruzsi Creative Commons License 2002.12.11 0 0 479
Sziasztok!

Tud valaki segiteni nekem? Élő vadkacsa kéne. hol, emnnyiért lehetne venni?

Fruzsi

Tibbe Creative Commons License 2002.12.11 0 0 478
ohiki.
ha benézel.....
Előzmény: Tibbe (475)
plimplin Creative Commons License 2002.12.11 0 0 477
Semi: Biztos itt is tudnak segiteni, de a "Papagájok minden mennyiségben" és a "Nimfapapagájos topic volt már?" c. topikban kimondottan papagájosok vannak. Esetleg a parrotland.hu-nak is vannak fórumai/levelezési rovatai, ott is lehet próbálkozni.
Előzmény: Semicirculatus (476)
Semicirculatus Creative Commons License 2002.12.11 0 0 476
Hello mindenkinek!
Segítségre lenne szükségem, egy vadonfogott Kékhomlokú venezuelai amazon nevelésében.
Kézhez szeretném szoktatni minimális mértékben, vagy amennyire lehetséges.
Kivel tudok erről konzultálni? Esetleg itt?
Könyvet tudtok ajánlani?
Esetleg a tartásáról is érdekel bármi! :-)
Honlap?

ciao,
Gábor
Semi

Tibbe Creative Commons License 2002.12.09 0 0 475
ohiki
találtam neked ezt a jó kis topicot!
Nem akarsz bekapcsolódni?
ezek is kapirgálók?
sparrowhawk Creative Commons License 2002.12.09 0 0 474
Na hogy megnyugodjál végérvényesen. Két nagy sárgarépában kb. 40-50mikrógramm béta karotin van, annyi, mint egy pici késhegynyi a rotánban:)
A vörös pritamin és paradicsom paprikában kb. az 5x-se a répának, és akkor még a száraz édes nemes paprikát is érdemes felhozni, meg a céklát:)
Előzmény: moxee (472)
Veritka Creative Commons License 2002.12.06 0 0 473
Üdv Mindenkinek!!!
Koronás Gloster kanári hímet keresnék. Pesti vagyok, de ha messzebb lenne az sem gond. Nagy Csabának (Fóton) és Viasz Péternek(Erzsébeten) most nincsen.Köszi a segítségeteket!!
Előzmény: sparrowhawk (464)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!