biztosan ezt nézted,tudom sokaknak ez szörnyű vagy nemis tudom milyen,de nekem szép,mert ahogy nézem az apát,ahogy annak ellenére,hogy nem sportoló maratonokat fut le meg triatlonokat stb. a fia kedvéért és ahogy nézem a fiút ahogyan már nemis abban a tolószékben ül hanem repül az gyönyörű
Teszünk róla :) Miújság Veled? Reméljük benéz majd Sanat Kumara, Semmiágánülszivem-Zoli, abafa, stb.
A mesével kapcsolatban: Rúmi mellett a másik híres szúfi bölcs, Szuhrawardí is
teljesen hasonló szellemiségben írt. Ha elolvasod a belinkelt cikket, megtalálod őt is,
és a Pentagram jó cikkeiben idézik ezeket a "klasszikusokat". Látható, hogy
az "izmusokat" csak mi alkotjuk, különösen a köztük lévő határokat, de ha a mondanivaló magvát nézzük (lelki szemeinkkel!) akkor bizony rácsodálkozunk, hogy
ugyanarról beszélnek nekünk sokszor több ezer év, és kilóméter távolságra egymástól!
Más: megvettem a Júdás Evangéliuma c. National Geographic-könyvet.
Komoly tanulmányok vannak benne, a teljes apokrif fordítás mellett, érdemes megnézni! Üdv!
"Dschalal ad Din Rumi (1207-1273), szufi mester értette annak művészetét, hogy képek, anekdoták, mesék és spontán gondolatmenetek segítségével sokrétűen és mélyrehatóan írja le az igazsághoz vezető ösvényt. Mesnevi című – versekből álló – átfogó művében a kis és a nagy háborúról beszél. A nyúl és az oroszlán meséjében arra utal, hogy a belső ellenség sokkal nehezebben győzhető le, mint egy külső. Így inti olvasóit: Adj túl szamárfüleden, s szerezz helyette új füleket, mert egy szamár nem képes ezt az előadást megérteni.
A nyúl és az oroszlán története
Az állatok egy szép mezőn éltek. Kínozta azonban őket az oroszlántól való félelem. Meggyűlölték legelőhelyüket, mert állandóan ott ólálkodott a ragadozó, hogy valamelyiküket megölje. Cselhez folyamodtak hát. Az oroszlán elé álltak, és azt mondták: „Minden nap hozunk neked élelmet – amit csak kívánsz.” Némi huzavona után végül is egyezségre jutottak ellenségükkel. Ettől kezdve egy-egy állat minden nap az oroszlánhoz ment, hogy az megegye őt. (Rumi ezeket az állatokat a fatalizmus követőinek nevezi.) Egy napon a nyúl került sorra, ő azonban így szólt: „Meddig kell még tűrnünk ezt a jogtalanságot? Adjatok egy kis időt, hogy éles elmém megmentse az életeteket.” Miután meggyőzte tervéről a tétovázó állatokat, lassan elindult az oroszlánhoz. Amikor az késése miatt dühösen kérdőre vonta, a nyúl azzal a történettel rukkolt elő, hogy egy másik oroszlán tartotta őt fel az úton, és barátját – egy másik ‘finomságot’ – túszként magánál tartotta. A nyúl előadta az oroszlánnak a beszélgetést, amit állítólag a másik oroszlánnal folytatott: „Azt mondtam neki: a királyok királyának szolgái vagyunk, a fenséges udvar csekély szolgái. Mire ő letorkollt: A királyok királya? Ki lenne az? Szégyelld magad, hogy jelenlétemben említed ezt a jöttment senkiházit!” Az állítólagos vetélytárs által tanúsított megvetés felkorbácsolta az oroszlán dühét, s követte a nyulat, hogy elűzze ellenfelét. A nyúl egy mély kúthoz vezette. Amikor az oroszlán áthajolt fölötte, saját tükörképét látta a kövér nyúléval együtt. Dühtől forrongva ugrott a csapdába. Rumi hozzáfűzi: Beleesett a kútba, melyet saját magának ásott, mert saját gonosz cselekedetei szálltak vissza rá. Saját tükörképét tartotta ellenségének: saját maga ellen rántott fegyvert. Ó, az a sok rossz, melyet másokban látsz, önnön természeted tükröződése!
„Szálljunk a benső harcba”
Amikor a nyúl beszámolt ravaszságának sikeréről, az állatok magukon kívül voltak örömükben. De a nyúl óva inttette őket, s nemkülönben Rumi is az olvasót: „Térjetek magatokhoz, és ne örüljetek túlzottan, mert egyszer rátok is sor kerül. Függtök ettől a változástól, ne tegyetek úgy, mintha örökre szabadok lennétek! Mert csak akiknek birodalma túl van a változáson, azoknak verik meg a hét bolygó dobjait.” Rumi hangsúlyozza, hogy a megszabadulás, a belső ellenség legyőzése sokkal nehezebb: „Ezen ellenség megölése nem értelem vagy intelligencia dolga: a belső oroszlán nem sétál bele a nyúl csapdájába. A külső háborúból megtérve el kell kezdenünk a belső harcot.” Az oroszlán tanmeséjét a következő szavakkal zárja: Az az igazi oroszlán, aki legyőzi saját magát."
"Benedek Szabolcs regénye a végső válaszokat hajszoló embernek és történelmének talányos korszakaira, sorsára kérdez - és a kérdések sorsára is rákérdez. Szerb Antal prózaeszményének e mai, tüneményes "reinkarnációja" igazi bravúr, amely a "rózsakeresztes testvériség" megszállottainak történetét követve egyedülálló prózaírói invencióval képes megmutatni, hogy az illúzió, a sejtés és képzelet, "tanulóéveink káprázata" miként szabhat végül medret, adhat némi értelmet az életünknek. Ok és okozat, világ-átalakító hit, építő és romboló szenvedély, ráció és érzelem, generációk sorsa kavarog ebben az országokon és évtizedeken átívelő történésfolyamban, amely széles öleléssel fogja mondatok hálójába a csodát: a szabályozhatatlanul habzó életet." (Szávai Géza)
(ISBN: 978-963-7265-64-8 216 oldal, kötött ára: 2420 Ft.)
Szia Kedves Babi, egyetlen kérdésedre "tömegek mozdulnak meg!" :)
Végül is teljesen érthető szerintem, hogy "ahhoz, hogy újjászülessünk, előbb meg kell születnünk..." Ahogyan Barátocska is írta: a "testbe záratott lélek" (még nem az újjászületett!), ősi, többek között gnosztikus felfogásában is, a testben születettségünk az "alap". A testünk az "evilági jármű", a "hordozó", melynek sorsa 100 %-osan megpecsételődik egyszer: elenyészik - ugyanez a lélekről, (az újjászületettről!) nem mondható el.
Egy pap nagy nyilvánosság előtt csakis olyat mondhat - legalábbis optimális esetben - amit a hite és a vallása számára előír. Ilyesmiért pedig nem bölcs és nem is illendő leszólni. Egyikünk se tudja, kinek van igaza.
És mi van akkor, ha úgy értette, hogy a lélek újjászületése a fizikai testben átélt tapasztalatok függvénye?
Hiszen mindannyian egy irányba tartunk, s nyilván nem véletlen, hogy a lelkünk testbe van zárva. Talán arra gondolt, hogy egész életünkben azt tanuljuk, hogyan tudnánk lefejteni, feloldozni testünk ajtajáról azokat a zárakat, amik a lelkünket "fogva" tartják. Persze, kissé szimbolikusan fogalmaztam, de talán érthetô, mire gondolok.
Tehát arra gondolhatott, hogy szerinte a lélek újjászületése nem biztos, hogy lehetséges volna azok nélkül a próbatételek és tanulások nélkül, amiket csak a földi születés tapasztalatán keresztül lehet megérteni.
Persze, kíváncsi vagyok Mirdad válaszára, ez csak az enyém :))
Mirdad, majd ha visszajössz, akkora lenne egy kérdésem...
Ma mondott valaki egy mondatot, ami fölött gondolkodom. A mondat igy szólt:
'Ahhoz hogy ujjászülessen valaki, elôbb meg kell hogy szülessen.'
Itt ma van anyáknapja, s ezzel a gondolattal az anyákról, az anyaság szerepérôl akart valami hatásosat mondani. Ami persze emberileg becsülendô.
Én ezzel a gondolattal egyáltalán nem értek egyet. A születés amire itt ez az ember gondolt (egy pap volt!), a testre vonatkozik. Az ujjászületés azonban nem a fizikai testre vonatkozik. Valamit ez az ember nagyon félreért. S emberek tömegeivel hiteti el. Mi lesz ennek az embernek a sorsa? Vagy tudatlanságból koveti el a hibát, s elnézô lesz vele a Teremtés?