Nem olvasta valaki a "virágot Algernonnak" (valami ilyesmi) című könyvet? na abban pont ilyen egyszerű volt a fazon. Nagyon hasonlít rá. Kezdek naplófüggő lenni. Béla le tudja írni a semmit élvezetes módon.
Kedves Naplóm!
Pár perce érkeztem haza és amig elkészül a vacsora úgy gondoltam gyorsan beírom a kompjuterbe a napi penzumomat. Tulóráztunk és bizony ebédelni sem volt időm. Az a baj, hogy reggel csak műzlit ettem és be kell ismernem ez nem valami laktató étel. Jutka kolléganőm ajánlotta a műzlit, ő már két éve ilyeneket reggelizik. Egyszer adott nekem egy műzlis csokit ajándékba. Az finom volt, ám akkor épp ebéd után voltam. Szóval reggel ettem egy mélytánnyérral teli műzlit amit gondosan elvegyítettem friss tejjel. Én bizony 9 órakkor olyan éhes voltam mint a farkas. Mondjuk Jutka kolléganőmnek ezt nem árultam el, igazából erre nem is volt lehetőség, mert ő egész nap a postázóban volt. Csak reggel futottunk össze. A műzli egyébként Citromnak sem ízlett. Azt hiszem, maradok a bundáskenyérnél és a citromos teánál. Ez eddig bevált. Na megyek, mert már érzem a lecsó illatát. Éhes vagyok mint a farkas.
Kedves Naplóm!
Ma délután fodrászhoz mentem. Már régóta terveztem, hiszen lassan olyan hosszú volt a hajam mint egy beat zenészé. Most, hogy előkerült a magasnyakú pulóver még kellemetlenebb volt, hiszen hátul már visszakunkorodott. Végül is ma rászántam az időt és a Szent Anna utcai fodrászüzletbe mentem el. Alig kellett várakoznom, és már mosták is a hajam. Igazán szakszerűen vágták le, holott egy fiatalember volt a fodrász. Mondtam is a végén, fiatelember Önre még szép karrier vár. Adtam neki 60 forint borravalót is. Annyi kellemetlenségem azért volt, hogy útközben hazafelé, csiklandozta a hátamat néhény eltévedt hajszál. Azóta már lezuhanyoztam és atlétát cseréltem. Egy kicsit ég a gyomrom, ettem ugyanis két lengyel karamellát és nagyon édes volt.
Kedves Naplóm!
Nagy egészségeset sétáltam. Ajánlom mindenkinek a Nagyerdőt. Ó de sok szép minden van itt. Több mint két órát sétáltam. Az igazat megvallva alig-alig találkoztam valakival. Annyira elfáradtam, hogy villamossal utaztam haza. Most Citrom játszik a sarokban. Sajnos nem a gesztenyét választotta. Nem igazán keltette fel az érdeklődését. Ma reggel fedeztem fel, hogy kódolatlanul hagyták a HBO elnevezésű filmcsatornát. Nemsokára belekukkantok. Bizonyára lesz az én érdeklődési körömhöz illő film. Nagyon szivesen megnézném pl. a Napfivér Holdnővér cimű történelmi filmet. Ebben ugyanis semmi erőszak nincs. Gyilkosság sem. Egyébként az igényes krimiket kedvelem. Annak idején tetszett a Colombo sorozat és a Magriet felügyelő is.
Kedves Naplóm!
Nagyon szép volt a tegnap este. Hatalmas ez az új épület. Főnix a neve és nem csak tornázni lehet és sportolni hanem komolyzenei közvetitésekre is alkalmas. Láttam tegnap a Debreceni minisztérium vezetéjét Kósa Ferenc urat is, valamint sokan másokat. Így Mohai Gábor urat is aki a Magyar Televizióban is szerepel.
Ma ki akartam menni a Nagyrdőre, ám ebből már nem lesz semmi, mert ellustálkodtam a koradélutánt. Lehet, hogy holnap dlelőtt nézem meg a hulló őszi favaleveleket. Kár, hogy Citrom nem jöhet velem. Félek, hogy nem fogad szót és elkóborol. Nem kockáztatok. Majd elmesélem neki mit láttam. Sőt hozok neki néhány gesztenyét és azzal majd játszhat.
De hisz én is pont ebben a Wesselényi utcai kínai kajáldában szoktam orális örömökben részesíteni magam.
Lehet, hogy épp akkor is jelen voltam, amikor maga Szakács Béla étkezett ott? Kicsit beleborzongtam!
Kedves Béla!
Javaslom látogasd meg az Arany János utca Piacz utca felőli harmadán található Kínai kifőzdét, igen ízletes ételeket találsz korrekt árban, igaz csak elvitelre szolgálnak ki;)
Kedves Naplóm!
Gyorsan írom soraimat merthogy, egy nagy ünnepségre vagyok hivatalos. Dalnokiné kolléganőm adott egy igen igényes meghívót, arra az alkalomra, hogy egy szép új impozáns tornateremmel gazdagodott városunk. A létesitmény valahol a Nagyerdőn található. Dalnikéné férje jön értem személyautóval. Nagyon izgulok, hiszen ez komoly társadalmi esemény. Ilyenkor öltönyben illik megjelenni.
Kedves Naplóm!
Nagy meglepetés ért amikor ma bementem a munkahelyemre. Az íróasztal mellett ugyanis új székek sorakoztak. Természetesen az én asztalrészemnél is ott volt egy rendkivül kényelmes irodafotel. Forog, és a magasságot is lehet állítani. Elmondhatom azt is, hogy nagyon egészségesen tartja a gerincet, és persze kényelmes. A kollégáim mondták, hogy már hétfőn meghozták, és nekik kellett felcipelni az emeletre. Ma néhányan megkérdezték merre jártam. Volt aki azt mondta, hogy Bélám az a Budapest egy elátkozott város. Én nem vitatkoztam az illetővel, ám megjegyzem Budapest szerintem szép város. Igaz, hogy a földön sok a cigarettacsikk, de alapjában véve szép.
Kedves Naplóm!
Na mostmár aklimatizálódtam. Vagyis ismét felvettem Debrecen lüktetését. Ma reggel az jutott eszembe, milyen jó lenne egy metróvonal a városba. Közlekedés szempontjából ez nagyon előnyös lenne. Igaz az én munkahelyem mindössze 11 percre van a lakásomtól. A Budapesti élményeim közül kiemelkedik amikor az unkotestvéremmel elmentem a Wesselényi utca és a kőrút sarkán található Kínai étkezőbe. Bevallom, kicsit féltem, hogy nem ízlik az étek. Aztán kellemesen csalódtam. Ettem egy savanykás levest jó magyaros csípős volt, ezt követte egy zöldséges tészta elnevezésű étel. Mindösszesen 410 forintba került. Én azt hittem, hogy a Kinai ételkiszolgálók drágábbak. Sajnos az új Nemzeti színházat nem láttam, pedig kiváncsi lettem volna rá. Igaz a televízióban már láttam, ám élőben mégiscsak másabb.
Kedves Naplóm!
Jaj de jó ismét itthon. Bevallom már alig vártam, hogy a vonat begördüljön a debreceni pályaudvarra. Mintha évekig lettem volna távol Debrecentől. Most hoztam haza Citromot. Annyira örült,amikor meglátott, pedig jó helyen volt. Dalnokiné kolléganőm egész családja babusgatta a távollétemben. Na lassan kipakolom a bőröndömet, megvacsorázom, és élvezem a pihenést. Budapesten rengeteg látnivalót tapasztaltam meg. Természetesen ezen érdekes élményeket megörökítem a Naplóm számára is. Van egy mondás. Mindenhol jó, de a legjobb otthon. Hát ez a megállapítás tényleg igaz. Én is tanúsíthatom. Azt hiszem főzök egy teát is.
A kolleginája most küldött Bélának egy számot a debreceni Friss Rádióban!!! Kiss együttes, ha jól tudom, azt jelenti hogy CSÓK. Hmmm, csak nem románc??
Kedves Naplóm!
Hú de sokat rohangáltam. Megvásároltam a helyjegyemet a reggeli IC elnevezésű járatra. Szerencsére van közalkalmazotti kedvezményem. Délután vettem Citromnak cicaeledelt, aztán már kezdhettem is a csomagolást. Nagy gondba vagyok, milyen ruhaneműt vigyek magammal. Állítólag hétvégén kellemes idő várható. Esernyőt azonban viszek, mert szeszélyes az idő, eső az eshet. Korareggel még kikapcsolom a gázt, no és áramtalanítanom is kell. A hűtét épp most olvasztottam le. Rá is fér egy kis pihenés. Amúgy egy rendkívül megbízható Capatob elnevezésű orosz fridzsider.Már többször megszolgálta az árát. Nem tudom, hogy Budapesten tudom-e írni a Naplómat. Azt beszélik van néhány internet klub, ám nem tudom, hogy tagsági igazolvány nélkül én bemehetek -e. Majd kiderül.
Kedves Naplóm!
Ma a munkahelyemen elárultam néhány kollégámnak, hogy ellátogatok Budapestre. Ezután számtalan javaslat érkezett, hogy mit tekintsek meg. Én fel se tudom sorolni a sok jó tanácsot. A portás úr javasolta, ha leszállok a Nyugati pályaudvaron (ugyanis vonattal utazom) nézzem meg a Western Citi Bevásárló Plázát. Állítólag élő vizesés is látható. Ezt én ugyan nem hiszem el, habár a debreceni Pláza is igen sziponpás, úgy emlékszem ebben is van szökőkút. Aztán volt aki az új Nemzeti Színházat javasola. Hátha én mindent megnéznék amit a kollégáim javasoltak, akkor hónapokig Budapesten lehetnék. Ja, azt is mondták, hogy lévén független férfi, térjek be valamelyik pikáns éjszakai bárba. Hát erre biztos nem kerül sor, márcsak azért sem, mert nem akarom hajnalban zavarni a rokonaimat, meg az ilyen éjszakai helyeken nagy a füst, és teljesen fűstszagú lenne a holmim.
Ma beszéltem Bandival az unokatestvéremmel és Kati nénémmel. Ők már szervezik a Budapesti kulturális programokat. Bandit már vagy 5 éve nem láttam. Kati néném úgy 3 éve járt Debrecenben. Nagyon kiváncsi vagyok a fővárosra. Talán már írtam korábban, hogy 1974 augusztus 20-án jártam ott utoljára. Valahogy mindig közbejött valami. Egyébként Kati nénéménéllakom majd. Pénteken délelőtt utazom. Elfog az izgalom ha erre gondolok. Remélem jó idő lesz és kilátogatunk a Várba. Nagyon sok érdekességet szeretnék megtekinteni.
Kedves Béla,
ha ebben a zord idôben nincs kedve kimenni az állomásra, a www.elvira.hu oldalon is kiválaszthatja az Önnek megfelelô vonatot Pestre, sôt még a visszautat is megtervezheti!
Üdv:
Kattka
Kedves Naplóm!
Ma eldöntöttem, mégiscsak elutazok Budapestre. Pénteken indulok és vélhetően még a hétfő éjszakát is a fővárosban töltöm. Most elmegyek az állomásra (természetesen a Vasútállomást értem ezalatt) és megnézek illetve kiválasztok egy vonatot. A szabadságot már kiírattam a munkahelyemen. Kicsit izgulok, hiszen Budapest mégiscsak gyönyörű város, sok-sok érdekes látnivaló van ott felhalmozva.
Kedves Naplóm!
Sikerült bőrig áznom. Szakad az eső, mintha dézsából öntenék. Leszaladtam Citromnak macskaeledelt vásárolni. Most majszolja a kis drága. Amúgy szereti a kekszet és a nyers borsót is. Imádom nézni ahogy étkez. Mindig rám néz és olyan arcot vág, mint aki citromba harap. Amúgy egyszer öntöttem a szájába egy kis kanál citromot. Ajánlom ezt mindenkinek. Nagyon jó ugyanis csuklás ellen. Tegnap végül is nem mentem el a politikai találkozóra. Majd holnap magyarázkodhatok Dénesnek. Sebaj. Olyan hideg volt. Én attól félek amúgy, hogy októberben már a hó is leesik. Pedig az én kedvenc évszakom a szeptember vége október eleje. Ez a vénasszonyok nyara. Ilyenkor olyan kellemes az idő. Hát nem olyan mint ami most van.
jól teszed, Béla! nézd meg inkább televízión!
amúgy Orbán Viktor, a József, az Torgyán volt.
persze hívhatod Torgyán Viktornak is, nekem mindegy, csak esetleg nem fogják érteni a munkahelyeden.
Kedves Naplóm!
Úgy jól vagyok lakva mint a duda. Nagyon finom gulyáslevest ettem, majd jött három db méretes bukta. Mária nénémnél ebédeltem és ő fantasztikusan főz. Hazafelé jövet vettem egy üveg ásványvizet (Parádit) és vásároltam egy Magyar Hírlapot. Szép nagy újság. Na most eltelt öt perc, mert közben hívtak telefonon. Endre volt az. Ő az egyik kollégám, és már két napja mondja nekem, hogy menjek el én is vele ma koraeste az ünnepi beszédre amit Orbán József a miniszteri hivatal minisztere tart a Nagytemplom előtt. Én természetesen tisztelem a politikusokat, de megmondom őszintén semmi kedvem ácsorogni ebben a hűvös időben. Amúgy ha már egy fél órát kell álnom, akkor utánna úgy fáj a csigolyám, hogy falra mászok a fájdalomtól. Egyszer már kaptam egy iszapbeutalót, ám nem jártam ki a kezelést. Na, még az hiányzik, hogy jöjjön egy jó derékfájás, esetleg egy nátha. Persze ezt Endrének nem mondtam meg, azt feleltem gondolkodom egy keveset és visszahívom. Endre amúgy nagyon rámenős, és nagyon hangosan tud beszélni. Ha vele utazom a villamoson, mindenki minket néz. Pontossabban őt, mert hangosan beszél. Szóval valamit kitalálok, legfeljebb megmondom, hogy megnézem a televízióban a beszédet. Végül is az mégiscsak kényelmesebb.
Kedves Naplóm!
Most ért véget a lakógyűlés.Mindenki ott volt. Még Baranyai bácsi is, áki állítólag a tavaszi nagy választások óta nem hagyta el a lakását. Kiderült, hogy a nagy többség azt szeretné ha még nem lenne fűtés. Volt ám ott szitkozódás. Én hátul ültem le, és bevallom annak örültem volna, ha beindul a fűtés. Olyan hideg van a lakásba, hogy még a macskám is didireg. Ilyenkor az ölembe veszem és betakarom a pokrócommal. Utánna meg melege lesz, és ki akar mászni. Aranyos állat.
Kedves Naplóm!
Hogy mik vannak. Két idős hölgy (mindketten abban a házban élenek ahol én) verekedett össze pont az én lakásom ajtaja előtt. Azon vitatkoztak össze, hogy a közös képviselő indítsa el -e a fűtést korábban vagy sem. Én úgye fáradtan jövök haza és azt látom, hogy a két hölgy parfissal illetve egy műanyag vödörrel üti egymást. Ráadásul csunya szavakat kiabálnak. Én próbáltam szép szóval csititgani őket, ám nem jártam sikerrel. A másodikon lakó hölgy, pl. rámripakodott. Maga is Béla! Maga is ennek a cafatnak ad igazat? Ezt mondta és fenyegetően megrázta a kezében a műanyag vödröt. Persze akkor én még nem tudtam semmit. Csak áltam ott és csodálkoztam, hogy ilyen van ebben a békés házban. Mostmár lecsillapodtak valamelyest a kedélyek. Holnap lakógyüllés lesz, ahol megszavazzuk, hogy indítsák-e el hamarabb a fűtést. Remélem nem fajul tömegverekedéssé a lakóközösségi összejövetel. Amúgy még mindig remegek az izgalomtól.
Kedves Naplóm!
Amilyen mozgalmas volt az utóbbi két hetem, ahhoz képest hétfőn és ma szinte alig-alig van feljegyzésre érdemleges történésem. Ma pl. egész munkaidő alatt a munkahelyem algsorában tevékenykedtem, az archivumok között. Azt mindenképpen el kell mondanom, hogy amikor jöttem fel ebédelni láttam a fütéscsövön valamit. Jobban megfigyeltem és kiderült, hogy egy patkány volt az. Hát én szeretem az állatokat, de a patkányokat valahogy nem kedvelem. Délután nem is volt sok kedvem visszamenni az alagsorba. Ahogy böngésztem az archivumot, időnként szétnéztem, mert semmi kedvem nem volt ahhoz, hogy valamelyik állat beleharapjon a lábamba. Most főztem egy jó teát, és ha befejeztem a Naplóírást megiszom. Közben olvasgatok. Még van 35 oldal a Csontbrigádból. Na, most töprenghetek, mi legyen a következő könyv amit elolvasok.
Nekem az tetszik nagyon ebben a naplóban, hogy olyan emberi. Pl. a darubaleset. Ezt egy fake naplóíró mindenképpen beleírta volna, hogy aktuális és izgalmas legyen. De ezexerint Béla nem akkor volt a Centrumban, talán nem is tud a balesetről, ezért nem is említette. Ha csak kitalált személy lenne, akkor a szerző fantasztikus érzékkel teszi hitelessé a figurát, de nekem egyre inkább az a véleményem, hogy Szakács Béla valóban közöttünk él.
Ha ez nem is egy valódi napló attól még hitelesnek tűnik pontosan az általad hibaként felsorolt dolgoktól. Egy - hogyismondjam - egyszerűbb, más dolgok által motívált, más környezetben felnőtt ember nem fog a tőled elvártak szerint írni, hanem úgy ír(na) ahogy Béla. Hibákkal, igeidőket keverve, néha semmiségekről.
Ha valaki szenya akarna lenni beleköthetne a te naplópéldádba azzal, hogy mesterkélt, művészieskedő, hisz az ember nem így, ilyen hasonlatokkal gondol a dolgaira, és a naplónak a gondolatainkat kellene tükrözni nem pedig azt szép, mások által fogyasztható és tetszetős szavakba önteni, hisz a naplót magunknak írjuk nem másoknak (elvileg persze:), hisz mindenkiben van egy kis exhibicionizmus ).
De persze ilyet nem írok, mindenki úgy ír naplót és azt tesz bele, hagy ki belőle amit akar.
Kedves Naplóm!
Vacogok. Itt ülök a gép előtt. Becsavartam magam a pokrócba és így is meggémberedtek az ujjaim. Legszivesebben elutaznék a Kanári szigetekre. Ott mindig jó idő van. Elszomorít ez az ősz. Valaki írt nekem egy e-mailt, hogyan tudom megnézni az interneten a műsorújságot. Köszönöm annak a személynek aki segített. Amúgy hiába van sok-sok csatornám, ritkán tévézek. Elálmosít. Meg sok-sok krimi van, megtakrkitva gyilkoságokkal. Belenéztem ebbe a Big Brother címűbe is, de elég unalmas vetélkedő. Jobb szerettem amiket Vitray Tamás csinált régen. Most is inkább olvasgatom. Rejtő Jenő Csontbrigád nevű könyvét olvasom el. Egyébként ismerős a történet mert már két alkalommal elolvastam.
Kedves Béla úr, ajánlom figyelmébe ezt az oldalt, ahol a TV csatornák műsorai biztos, hogy fenn vannak: www.port.hu (hogy itt van -e rádio-műsor is, azt nem tudom).
Kedves Naplóm!
Egy picit megfáztam. Mint már jeleztem, tegnap elmentem a Debreceni fotbalpályára a mérkőzésre. A Dalnokiné Esztike rokona végigkiabálta a mérkőzést. Ahogy jöttünk el, arról beszéltek a fiatalok, hogy látták az egyik debreceni beategyüttes énekesét. Mutatták nekem is. Lukács Lászlónak hívják és valóban mintha én is láttam volna már valamelyik bevásárlóközpontban.
Reggel mentek el a vendégeim. Most jólesik ez a kis magány. Csinálok egy jó teát, ám előtte előkeresem a kockás pokrócomat. Lehült a lakás, bizony itt az ősz. Holnap előszedek néhány őszi holmit is, mert félő, hogy reggel leszökken a hőmérő.
Sajnos nem vásároltam Rádió és Televízió újságot, megpróbálom megkeresni az interneten azt az oldalt, ahol közlik a programokat. Igazándiból, most még fogalmam sincs, hogy létezik-e ilyen az interneten.
Kedves Naplóm!
Na én is kimegyek fotbalmeccsre. Indulok is mert este 6-kor lesz a mérkőzés. Nagyon aranyos fiatalember Dalnokiné Esztike rokona. Azt mondta üljek velük be a vendégszektorba és szidjuk a Debrecenieket. Hát ezt azért mégse teszem. Majd csendbenmaradok. Viszeg vastag pulóvert mert a Nagyerdőn hideg van. Lehet, hogy viszek keresztrejtvényt, mert ha unalmas lesz a meccs, tudjam elfoglalni magamat.
Kedves Naplóm!
Valószinüleg jön a hideg front. Olyan migrénem volt ma, hogy csuda. Alig tudtam elvégezni a munkám. Nem akarom elkiabálni, de lehet, hogy néhány nap és előkeresem a téli holmimat. Egyik ismerősöm azt javasolta igyak mindennap almaecetet. Egy pohár vizbe öntsek egy kanál almaecetet, és akkor garantáltan nem leszek frontérzékeny. Sajnos nem csak hideget, de a meleget is jelzi a testem. Mondjuk ha melegfront jön az jó. Két napig szenvedek, utánna meg süt a nap. A hidegfronntal az a problémám, hogy ugyanúgy görcsöl a fejem, ráadásul hideg is lesz. Nem igazán kedvelem a hideget.
Kedves Naplóm!
Ma délelőtt egyik kolléganőm, Dalnokiné Esztike megkért arra, hogy az unokaöccse és a barátnője töltse el nálam a péntek éjszakát. Esztikénél festés van, ezért kért meg arra, hogy szállás ügyben segítsek. Az unokaöccs egyébként Zalaegerszegi és azért utaznak Debrecenbe, mert pénteken a Zalaegerszei városi csapat a DVSC vel játszik mérkőzést. Azt mondta Esztike, ha gondolom látogassak ki én is a mérkőzésre, majd Dani (az unakaöccs) vesz nekem jegyet. Igazából én életemben kétszer vagy háromszor voltam focimeccsen, még általános iskolás koromban. Már akkor sem érdekelt, emlékszem unatkoztam. Na most az lesz, hogy rendet rakok a kisszobában, hogy kényelmesen érezzék magukat a vendégeim. Mondjuk nincs felfordulás, ám azért kiszellőztetem egy kicsit a helyiséget.
Kedves Naplóm!
Kénytelen voltam vásárolni tegnap délután egy tornacipőt. Az történt ugyanis, hogy vasárnap este egy zsiletpengével próbáltam lekaparni a sarkamról a bőrkeményedést, ám véletlenségből megvágtam a sarkam. Na ezt nem is részletezem. Tegnap alig bírtam bemenni a munkahelyemre, mert a befáslizott lábamra alig fért fel a cipő. Gondoltam vásárolok egy sportcipőt. a kinai nem mentem, mert az ottani termékekben csalatkoztam. a Centrum áruházban találtam rá egy vászon tornacípőre. Szerencsére volt 42-es. vettem egy pár zoknit is, és így fizettem 1470 forintot. a tornacípő igen kényelmes. Ráadásul ha később futni támad kedvem, nem lesz olyan problémám, hogy nincs erre alkalmas lábbelim.
Kedves Naplóm!
Ma délután meghallgattam Komár László egyik lemezét. Kiírták CD-re, sajnos így nem tudok sok információt mondani a lemezről. Én úgy tudom, hogy otthol saját használatra szabad írott CD-t hallgatni. Egyébként a mai nap (szeptember 8.) számomra azért emlékezetes, mert pont 10 éve annak, hogy abbahagytam a lottózást, és leszoktam a cigarettáról is. 18 éves koromtól kezdve dohányoztam 34 éves koromig. 16 év! Nagy idő. Eleinte Fecskét szívtam, később Sophiane márkát. A végén sokat köhögtem, és úgy gondoltam abbahagyom. A lottózást azért hagytam abba, mert sohasem nyertem. Úgy érzem tíz éve jól döntöttem. Lehet, hogy ezt a Blikk nevű újságot sem vásárolom meg többet. Nagyon gyengék a rejtvények, és olyan kegyetlenségek vannak benne, hogy az csak na. A maiban pl. egy lány lelőtte a nevelőapját. Szörnyű.
Kedves Naplóm!
De szeretem ezt az édes semmittevést. Ebéd után sétáltam egyet a Nagyerdőn. Mintha nyár lenne. Olyan jó illata van a tájnak. Vásároltam az egyetem előtt egy főtkukoricát, ami megvallom nem volt a legizletesebb étek.Mióta itthon vagyok megfejtettem két keresztrejtvényt és mostanság kapcsolgattam a televíziócsatornákat. Az a spektrum televízió nagyon érdekes. Az este megnéztem a Volt egyszer egy vadnyugat című kalandfilmet. Bizony van annak vagy 25 éve, hogy láttam. Várpalotára utaztunk esküvőre, én még utánna ottmaradtam két napot és akkor néztük meg a filmszínházban. Nagyon izgalmas film. Lehet, hogy könyvalakban is kapható. Majd utánnajárok.
Kedves Naplóm!
Ma érkezett a munkahelyemre egy fiatalember. Dénesnek hívják. Kimaradt az egyetemről, és most nálunk dolgozik a titkárságon. Állítólag az egyik kolegina rokona. A büfében beszélgettem vele. Megkérdezte, hogy vannak e ruhaneműim a 70-es évekből, merthogy gyűjti azokat. Elmondtam, hogy talán van egy Trapper farmernadrágom, amit még a katonaság után vásároltam. Deénesnek felragyogott a szeme és azt mondta 3000 forintot ad érte. Azon gondolkodtam délután, hogy illendő-e ilyen drágán odaadnom azt a nadrágot, amit én már ugysem használok. Kopottas is már. Igaz annakidején kimosva, kivasalva került a szekrénybe. Mindenesetre holnap beviszem, ám nem fogadom el a pénzt Dénestől. Majd azt mondom neki, fizessen egy krémest és egy üditőitalt ebéd után.
Kedves Naplóm!
Két órát olvasgattam. Egyik kollégám kölcsönadta nekem a Kiiktatás avagy Miért gyilkolták meg Fenyő Jánost? című könyvet. Állítólag be volt tiltva. Ez a Fenyő János egy gazdag ember volt ám meggyilkoták. Annak idején a televízió is foglalkozott vele. Izgalmas könyv, ám csak felnőtteknek javasolnám. Tegnap meg akartam nézni Big Brother-st ám nagyon későn volt és nem bírtam kivárni. Elaludtam. A munkahelyemen mindenki erről beszél. Nem értem, hogyan kapnak ennyi fizetés nélküli szabadságot egyesek, hogy ráérjenek szerepelni ilyen filmekben. Engem biztos nem engednének el 12-13 hétre.