Az idő mibenléte mindig is foglalkoztatta, és zavarba is hozta az embereket.
De viszonylag korán megjelent az az elképzelés is, hogy nem is létezik.
Lehetséges-e, hogy csak a tér, az anyag, és energia létezik?
Az energia hatására létrejövő változások, mozgások összehasonlíthatók, számszerűsíthetők. Ezt nevezzük sebességnek.
A tér, a térben helyet foglaló anyag geometriai tulajdonságai szintúgy összehasonlíthatók, számszerűsíthetők.
Az energia hatására létrejövő mozgások, változások egyetemessége és pontossága kelti az emberi elmében azt az automatikusan kialakuló képzetet, mintha az idő létezne.
Idő = Távolság / Sebesség
Az idő nem létezik, csak egy automatikusan kialakuló képzet, amiből
hasznos segédfogalmat képeztünk? Vagy ez maga a létezés?
Lehet-e, szabad-e rangsorolni az anyag tulajdonságai között, és
azt mondani, hogy a tömeg/energia az elsődleges és ehhez képest az idő csak általunk bevezetett segédfogalom,
amihez lélektanilag közelebb állunk, mint mondjuk különféle sebességek érzékeléséhez?
Ellenmondana-e mindez a téridő elméletnek, vagy ez a segédfogalom dimezió könnyedén kicserélhető "valósra", vagy "elsődlegesre"?
Vagy erre nincs is szükség? Semmi gondot sem okozhat, hogy valójában egy nem létező, önmagán kívüli okból is relatív fogalommal dolgozunk axiomaközeli szinten is?
Már többször felmerült bennem, hogy mivel az Advanced QED szerint a fotonnak (vákuum)polarizációs mátrixa van, az csúnyán bekavar. Na inkább nem mondok még semmit ezzel kapcsolatban, mert még értelmeznem kell a Landau IV 536. oldalát...
(Egyébkén nem csak itt, de a 371. oldalon a (77,11)-ben is elrontja azt, hogy a zárójelben nem megfelelő a kμkν/k2 tag... vagyis rosszul eliminálja a skaláris és longitudinális "fotonokat", nem jól kezeli a mértékinvarianciát, és ez a könyv nagy hibája!)
Ha mondjuk elképzelünk egy nulla tömegű skalárbozont, akkor ezt leírhatjuk valós illetve komplex mezővel. A komplex esettel (U1 szimmetria) elektromos töltést adnánk neki, de azt nem lehet kimutatni (nem működik rá az elektromágneses kölcsönhatást közvetítő fotonmező Ai vektorpotenciálja), tehát nem fizikai, azaz felesleges matematikai bonyolítás, valós mezővel is leírható, kidobódik az U1 szimmetria. (Más mezővel sem lehetne kimutatni, azaz nem lehet neki az elgondolt U1 töltéséhez kölcsönhatást közvetítő mezőt, mechanizmust csinálni.)
>Szerinted van összefüggés az elektromos töltés és a spin között?
#Nincs. Egész spinű részecskének is lehet elektromos töltése. (De az eltűnő tömegparaméternél, azaz nulla nyugalmi tömeg esetén, nincs rá lehetőség. Akkor ellentmondások zárják ki több irányból.)
Olyan vagy baszki, mint egy folyton kajáért tátongó madárfióka. Próbálj meg önállóan kajálgatni, mert életrevaló felnőtt ember vagy, ha nem tévedek. Veszel pár könyvet (Landauk pl. + még egy-kettő), aztán amiket kérdezel, azok mind benne vannak. Én is ezekből szedtem össze, nem G.Á tanított meg rá, vagy Susskind lassú unalmas előadásai. (Ez sem volt ingyen.. Sóher vagy??)
Csak egyelőre nem sikerült megtalálni azt az előadást, ahol a töltést a belső tér oszcillációjaként értelmezik.
(Susskind forgásként adja elő, a komplex Hilbert térben. Nem oszcillációként. Továbbá a húrelméletben a mágneses monopólussal köti össze az elektromos monopólus létezését.)
Legalább arra emlékeznék, hogy mikor láttam azt a bizonyos előadást...
„Ennek a méregfogát vagy úgy lehet kihúzni, hogy a végső skalár mennyiségek a 0 és 1 (létezik/nem létezik).
Vagy pedig úgy, hogy 1-nél kisebb számokról beszélünk, valószínűségekről.”
Szerintem a végső, legkisebb skalármennyiséget a téridő kvantuma jeleníti meg, a létezik/nem létezik szembenállás felmutatásával.
Az egynél kisebb számot, pedig annak a valószínűsége jelenítené meg, ha egy téridő-kvantum felbukkanása, egy előzőleg létezett téridő-kvantum „hűlt helyével” pontosan megegyezne, azzal egybevágó lenne. :)
Neked valami tornádó van a fejedben, ami mindent össze-vissza kavar.
Nem tudod, mit jelent a bozon (illetve jelentene fermion) mezőknél az oszcillátor magasabb gerjesztettségi állapota? A részecskeszám növekedését. (Elektromos töltése csak nyugalmi tömeggel rendelkező bozonnak lehet.) (Fermionnál meg Pauli-elv.)
És csak construct hiszi azt, hogy a részecskemező téroszcillátora is Hermite-féle polinomos, mint az egydimenziós rugós tömegpont példáján bemutatott harmonikus kvantált oszcillátor... A szabad részecskemezők téroszcillátorai nem tömegpontok rezgése egy pont körül. Ezt a rezgést nem rugós potenciáltér okozza, hanem maga a hullámegyenlet. :)
Vajon mitől függ, hogy egy elektron és egy pozitron találkozásánál pozitrónium keletkezik (átmenetileg), vagy pedig azonnal gamma fotonok sugárzódnak szerteszét?
A részecskefizika két dinamikus megmaradási törvénnyel számol: energia és lendület.
Viszont a klasszikus fizikában a perdület megmaradásával is számolni kellene, és azt is süvegeltetni illenék. kAlapvetően.
Feltételezés: ha a találkozás nem megfelelő polarizációval történik, akkor nem teljesülhet a perdület (spin) megmaradása a szétsugárzásnál. Vagyis a két elemi részecske kénytelen egymás körül keringeni, amíg az időfejlődésük a megfelelő spin állapotot nem idézi elő.
Továbbra is az a kérdés, hogy a Pauli elvet hogyan lehet az alapelvekből kihozni.
Pauli állítólag kétszer mondta ki ezt a tételt. Először empirikus határfeltételként, aztán kissé alaposabban is.
Közben próbálom megoldani a csatolt rúgók differenciálegyenlet-rendszerét.
Ebból a célból, hogy valami egyszerű transzformációval időfüggő H(t) operátort facsarjak ki belőle, amit majd kalapozhatunk.
Sajnos a példatáramban csak differenciálegyenletek vannak, egyenletrendszerek már nincsenek.
Viszont lapozgatás közben feltűnt, hogy a hőterjedés differenciálegyenlete a szabadtéri Schrödinger-egyenlethez nagyon hasonló, alakilag. (Persze a benne szereplő fizikai mennyiségek nem ugyanazok, de a matematikusok számára a mértékegységek amúgy is a küzdőtéren kívüli díszletek csupán.)
Nem gondolkoztál elég körültekintően. Van olyan is, hogy pozitrónium. És több protonos illetve elektronos atomoknál a pontos szerkezet meghatározásához természetesen figyelembe kell venni az elektronok közötti kölcsönhatást is.
A Hamilton-operátor energiaoperátor, és a potenciál vagy kölcsönhatás operátora is az.
És vannak olyan összetett részecskék, amikben többszörös elektromos töltés van. (ritka eset..)
Délelőtt keresgéltem egy bizonyos előadást, ahol az egységnyi töltésről azt feltételezik, hogy az oszcillátor alapállapoti rezgése. Elképzelhető, hogy magasabb gerjesztési szinten az elemi töltés többszörösével is rezeghet a mező. Csak ehhez brutális mennyiségű energia kellene, ezért nem fedezték még fel.
(Ebben az esetben azonban még az is felvethető, hogy nem lineáris a kvantálás. Ahogyan a hidrogén energiaszintjei sem lineáris skálán helyezkednek el.)
Arra kellene visszaemlékeznem a lyukas rosta agyammal, hogy ezt ki és mikor mondhatta.
Azért ne keverd teljesen össze a dolgokat. Nem a töltés kvantált, hanem a részecske. Viszont az elektromos töltés szigorúan megmaradó, a részecske pedig nem, mert átalakulhat másféle részecskékké. Ezekből kifolyólag az elektromos töltést is mindig csak kvantumokban találjuk, mert maguk a részecskék a kvantumok, és (mint ahogy a H0 Hamilton-operátor se változó) az ezeket meghatározó jellemzők nem változnak. (Más lapra tartoznak a mértéktérelméleti fázisátalakulások, lassú tendenciák, különféle hátterű kvázirészecskék...) Pl. a kvarkok már az elektromos töltés tört részeivel rendelkeznek. Az más dolog folyománya, hogy ezek leginkább úgy helyezkednek el, hogy kb. egy helyen mindig annyi töltés van, mint más nem kvark részecskében. És vannak olyan összetett részecskék, amikben többszörös elektromos töltés van. (ritka eset..)
Tétel: az anyag tulajdonságai márpedig az anyag szerkezetéből következnek. (Kivéve a gyevi bíró.)
Konzekvencia: az anyag szerkezetében az aprítást addig lehet folytatni, amíg szerkezet helyett már csak skalár mennyiségek jellemzik. Ámbár a skalár mennyiségekben is képesek egyes matematikusok szerkezetet felfedezni, például oszthatóságot.
Ennek a méregfogát vagy úgy lehet kihúzni, hogy a végső skalár mennyiségek a 0 és 1 (létezik/nem létezik).
Vagy pedig úgy, hogy 1-nél kisebb számokról beszélünk, valószínűségekről.
"A téridő kvantumokat nem kell teljesen komolyan venni, ez csak érzékcsalódás."
Memóriahiba is hozhat fejlődést a tudományban: pl. Skrublintz Jörgenzen kiskorában egy scifiben téridő kontínuumról olvasott, majd sok év múlva egy reggel ébredéskor felrémlik neki a téridő kvantuuuuuúúúúm kifejezés. Nem tudja mi a túró lehet az, és hogy honnan jött, de felkel, és kidolgozza a matematikáját, oszt már jöhet is a Nobel-díj!
Tegyük fel, hogy energia operátor valójában nem létezik.
Persze a Bohr-pályákat le lehet írni néhány proton elektrosztatikus kölcsönhatásaként, mintha annak a potenciális energiájáról lenne szó. Na és mi a helyzet két elektron között? Elvileg ott is kellene működnie.
Nézzünk két különböző p-pályát. Ortogonálisak. Rendben, az kijön a Schrödinger-egyenletből, hogy ilyen pályák lehetségesek. Valami zavar engem. Ezeknél a pályáknál nem vettük figyelembe az elektron-elektron kölcsönhatást. Az ortogonális pályák anélkül is kijönnek. Furcsa. Véletlen egybeesés?
Valahogy az energia operátorból ki kellene hozni a Pauli-elvet.
„Valószínűleg mindenféle kvantáltság csak emergens."
A nagy kérdés, hogy az általunk tapasztalt részecskék miért nem oszthatók, miért mindig egész számút detektálunk belőlük. A töltések kvantáltsága is ezzel függhet össze. Na de a töltések hogyan kapcsolódnak a megmaradó elemi részecskékhez?”
Nem mintha értenék hozzá, csak találgatok. Az elemi részecskék is a téridő-kvantumokból bukkannak elő, létrehozva azokat a csatolási állandókat, amiket töltés egységeknek nevezünk. A töltések azért kifogyhatatlanok, mert folyamatosan a téridőből táplálkoznak. Az elemi részecskék nem tudnak megsemmisülni, viszont sugárzási, vagy energiahullám formát felvehetnek, amivel a kölcsönhatási mezőiket képezik. Ezt az energiát meg a részecskék mozgatása és a téridő-struktúra deformálódása emészti fel. Végül is az idővel visszakerül minden az eredeti helyére. :)
Esküszöm most sem értem, hogy te mi látsz ebben a doksiban, ami annyira ütős volna. Már egy csomószor megnéztem.
Én azért használtam az S jelölést is U mellett, mert S már nem unitér, ezért nem akartam U-val jelölni. H0 hermitikus, de V nem. Így ahol már V is van, ott S-re váltottam az időfejlesztő jelölését. Unitér időfejlesztő operátorral nem tudsz átmenetet képezni az állapotok között. A szuperpozíció meg marad szuperpozíció. U nem változtat a Ci -k szerinti összetételen, a V viszont éppen azokat célozza. Ezt mondjuk nem tudom, miért nem látják a dokumentumaid. A Landau IV könyvből pedig kiolvasható (ha nem is olyan élesen, de egyértelműen).
Akkor még van az is, hogy a valószínűségi hullámelméletnek nem felel meg a H-ban akármilyen nemdiagonális elem. Annak időfejlődését megszabják a hozzá tartozó diagonális elemek. Ez szigorú a H(t)-re vonatkozóan, az nem lehet időben tetszőleges.
Én ezt az egészet szigorúan a kvantumok és részecskék szemszögéből nézem, mert elemeiben abból állnak az összetett dolgok is. Azt el tudom képzelni, hogy kiforgatják a dolgokat, és csinálnak belőle eltorzult korcsosulásokat. A "gyertyát" mindkét végén tekergetik. Az egyik végét a hullámfüggvény jelenti, a másikat pedig az operátorok. A Hamilton-operátort ha össze-vissza eltekergetik az időben, azzal valami klasszikus féle jelleg keveredik be a koncepcióba. (ami nekem itt nem tetszik, és elkerülöm, hisz nem kvantumelméletbe való.) Lehet, hogy az ilyen kreálmányok bizonyos esetekre hasznosak, de engem nem foglalkoztat, csak a részecskefizika, és a részecskék kölcsönhatása. Ha olyan vizekre evezünk ebben, ahol már nem számít kicsinek a kölcsönhatási erősség (már nem a QED), tehát a perturbációszámítás nem alkalmas, ott a hullámfüggvényes elmélet is kifekszik.
Valójában az S := UH0SV(t) (ahol V(t) = UH0+VUH0) felbontás (5.55) nem tehető meg, csak bizonyos feltételek mellett... (perturbáció)
K.K az S =?= UG(t)UH(t) (17) felbontást (ahol H(t) = UG(t)+H(t)UG(t)) nem tudni, mi alapján gondolja.
(Az időrendezéseket csupán nem jelöltem.)
Az S := UH0SV(t) felbontás (ahol V(t) = UH+VUH és H=H0+V) sem tehető meg, csak bizonyos feltételek mellett... (perturbáció) Az Advanced QED (más néven Hard-QED) nem így fejlesztené a V(t) kölcsönhatási energiaoperátort, ha a K.K-féle (17) lenne a tuti.
Valószínűleg mindenféle kvantáltság csak emergens.
A nagy kérdés, hogy az általunk tapasztalt részecskék miért nem oszthatók, miért mindig egész számút detektálunk belőlük. A töltések kvantáltsága is ezzel függhet össze. Na de a töltések hogyan kapcsolódnak a megmaradó elemi részecskékhez?
A téridő kvantumokat nem kell teljesen komolyan venni, ez csak érzékcsalódás.
A téridő sajátos dinamikája abban rejlik, hogy a kvantumai hely nélkül vannak, és adott helyben léteznek. A lenni és nem lenni sajátos felfogása értelmében. :)
