Cimbora, mire ez a szegény Anettka tényleg az űrbe jut, talán már egy cölibátusban senyvedő legénységet sem tud már megbolondítani. Bár, amíg vodka van elég...
Az én első sci-fi könyvem Cserna József: Dráma a Holdon című könyve (KFK). Nem tipikusan az, amelyről így szoktak visszaemlékezni, mi több, nem is sokan emlékezhetnek rá egyáltalán. Pedig egész jó.
Ismerős :) Én egy eldurvított körhintában döbbentem rá, hogy soha nem lehetek űrhajós.
Hacsaknem....
Na nézzünk, hogyan mehetnénk az űrbe mindketten.
Az Area 51-ben kifejlesztik a gravitációs meghajtást. Ezt szupertitkos szuperlopakodó katonai eszközök formájában bevetik. Eltelik 10 év. Egy másik állam felfedezi a gépeket és kiveri a balhét. Az USA körömszakadtáig tagad, végül kénytelen bevallani a létezésüket. Újabb 10 év. Gazdasági nyomásra a kormány megosztja a technológiát a polgári szférával. A megakorporációk ráteszik a kezüket, és 5 évig ülnek rajta. Megjelenik az első polgári célú űrhajó, amelyen egy Föld körüli út már mindössze 999999 dollár. Majd szép lassan létrejönnek az amerikai nagyközönség számára is elérhető turistagépek, egy út már csak 999 dollár 90 cent. Eltelt 10 év. További tíz év elteltével........ Elindul az első magyarországi járat a Malév és a Jorgos Travel közös gondozásában, egy út 399,999 Ft + ÁFA (20%), a visszautat sajnos nem minden esetben tudják garantálni.
Mindent összevetve 80-85 éves koromra már kinn is lehetek!
Életem első SciFi regénye: Lem StanisŁaw: Magellán felhő, de a második Ivan Jefremov (mostani átírással Efremov): Androméda köd című könyve. Ezek egész életemre nagy kedvenceim maradtak, ma is a második-harmadik helyen állnak Asimov: Alapítvány trilógiája után.
Az meg, hogy ki menjen fel az űrbe???
Például én...
Csakhogy...
A Vidám Park óriáskerekéből halálra vált arccal néztem kifelé, lányom meg röhögött rajtam, és az űrkutatás iránti lelkesedésemet emlegette.
Szóval olyan menjen fel, aki a többi űrhajósnak nem okoz plusz gondot.
Anettka például nem jó. Megbolondítaná a hónapok óta cölibátusban senyvedő előző legyénységet...(;-)
Ertekelem az elsimitasi probalkozasodat! Csak annyit, hogy a vilagnezetemet {ami amugy eleg kiforrott} en magam sem kategorizalom be magam semmilyen skatulyaba (mivel lehetetlen lenne :)
Hogy valamennyire a Forum temanal maradjunk - es a jovoben meg inkabb szeretnem elkerulni az un. "off topic" megjegyzeseket mar csak az esetleges felreertesek elkerulese miatt is - az [ugyszinten a politikatol elhatarolodo] Ivan Jefremov vilagszemlelete all a legkozelebb hozzam, kulonosen ahogy azt a szovjet iro Az Andromeda kod c. tudomanyos-fantasztikus utopiajaban osszegezte.
Koszonom a megertesedet. Lezarasul a temahoz - es en is elnezest kerek, ha rossz erzest okoztam - csak annyit, hogy ezzel a (nevezzuk felreertesen alapulo :) kis uggyel - illetve a reagalasoddal - nem messzebb, hanem kozelebb kerultel.
Ami pedig Anettkát, hazánk lehetséges második űrhajósát illeti, a róla szóló leírásokhoz képzeld azt el, mint ha bejelentenék, hogy Szergej bohóc lesz a második, aki Magyarországot az űrben képviseli. Vagy, mondjuk: Paris Hilton lesz az első, aki közel negyven év után először a Holdra léphet, az USA és az egész Föld dicsőségére. Mert hiszen nem mondhatjuk, hogy nem lehetnek képesek rá, de mégis...
Csak kéretlen véleményként: én nem látok bántást Motyó megjegyzésében. Valami félreértés lehet a dologban, szerintem el kell felejteni.
Ha netán a "szocialistázás" irritálna ennyire - másról már el sem tudom képzelni -, nos, sem a tréfának szánt megjegyzésből, sem a te eddigi írásaidból sem következtethetnék a világnézeted lényegére. Mert azon kívül, hogy többször deklaráltad utálatodat az amerikaiak képmutató hülyeségei iránt, más eddig nem derült ki számomra a témában. Nem is kell, itt az fölösleges volna. Épp elég kár, hogy a hazánk döntésképes lakossága lényegében két közel azonos méretű, elfogult táborra szakadt, amelyek már meghallgatni sem nagyon hajlandóak egymást, és így a jó ötletek, amelyekre baromi szükség volna, elhalnak az utálkozásban. Szóval a világ szar, az ország helyzete még sokkal inkább, tettünk már - és teszünk - ezekre megjegyzéseket, de azzal kapcsolatban, hogy erről most ki is tehet, már nem is volna érdemes bármit mondani. Ezért itt nem is próbálkozik ilyesmivel senki.
Hm, kicsit szíven ütött a válaszod. Amit te személyeskedésnek ítéltél, az legrosszabb esetben is csak egy régi, igen szimpatikus ismerősnek kijáró szeretetteljes csipkelődésnek volt szánva. Mindenesetre bocsánatot kérek, hogy ezzel ilyen kellemetlenül érintettelek, többé nem fordul elő.
(Ha valaki nem tudna: az emlitett orszag gyakorlatilag szocialista {volt} :)
Kedves Motyo 1999: Egyebkent az lenne a keresem, hogy ha a hozzaszolasom teged velemeny-nyilvanitasra kesztet, akkor az maradjon szigoruan a feldobott tema keretei kozott. Szoval felolem lehet azon vitatkozni, ki szerint ki erdemes a 6-7 milliard emberbol arra, hogy a Foldunket messzebbrol is megnezze; de az, hogy en, mint egy leveliro forum-tars {aki ugyszinten nem szemelyeskedett tagtarsaival a hozzaszolasaban} hol es is mit csinalhatna - akarmennyire is egyertelmuen csak viccbol feltetelezve - maradjon tabu. Koszonom a kedves megertesed.
Na, ugy nez ki, Farkas Berci utan meg egy [felig] magyar urhajosa lesz Magyarorszagnak Charles Simonyi - vagy helyesebben: Simonyi Karcsi - szemelyeben. Simony baratunk egy egyszeru ketkezi milliardos [majdhogynem trilliardos - na persze dollarban]. Ez vegtelenul nagy orommel tolt el engem is, - mint mindenkit, aki akar egyszer is vasarolt egy {szemermetlenul felspanolt aru} Microsoft produktumot -, mert vegtere is az en penzem is vastagitotta Simonyi baratunk bukszajat, amibol igy konnyeden elo tudta rantani a 20 millio dolcsit egy Szojuz retur jegyre. (Egy hasonlo buszkesegi hullam akkor ontott el nemreg, amikor Simonyi Karcsi kollegaja, Bill Gates fel milliard dollart {valoszinuleg, amit egyszer veletlenul a kredencfiokban felejtett, es most megtalalt} adott egeszsegugyi kutatasra -- hja, mostantol az en penzem is hozzajarul az AIDS-kutatashoz!)
Visszaterve Karcsira, remelem kuld mindegyikunknek legalabb egy kepeslapot a Nemzetkozi Urallomasrol, hiszen a mi megkoppasztasunk nelkul legfeljebb csak csaladi kirandulasokat tehetne egy kozeli parkba a korosodo Fordjaval.
Sziasztok, nagyon szeretném megszerezni az Üzenet az Űrből és az Utolsó csillagharcos c. sci-fi filmeket DVD-n. Nem tudja valaki, kiadták ezeket itthon? Az sem baj, ha csak felirat van hozzájuk, szinkron nem feltétel. Egyiket sem láttam legalább 10 éve, de a japán filmet már talán 20 is van.
A Galaktika munkatársai a következő hírlevelet küldték nekem, és feltehetően a többi regisztrált látogatójuknak:
Októbertõl elindítjuk zártkörû retro filmklubunkat az Uránia Filmszínházban, szombatonként 15 órától. Minden hónapban bemutatunk egy-egy kiemelkedõ retro sci-fi alkotást. A bérletek korlátozott számban hamarosan kaphatóak szerkesztõségünkben, illetve az Uránia Filmszínházban. Amennyiben többet szeretne tudni a bemutatásra kerülõ filmekrõl, regisztráljon hírlevelünkre. http://www.galaktikamagazin.hu/modules.php?name=Your_Account
A link a szöveg végén bizonyára csak egy általános alak, amelybe mindenkinek a saját felhasználói nevét kell behelyettesítenie. Ez nem is érdekes. A magazin honlapjának meglátogatását egyébként is ajánlhatom, ha valaki ettől még megóvta volna magát, de elsősorban tudatni akartam veletek az esemény hírét, ha már zártkörű.
Luna, Terra... hát igen, mert a föld az ugyebár egy általános szó, a Föld ennek a bolygónak a neve. A bolygóknak lehetnek holdjai, ezek közül a Földé a Hold. Rengeteg nap van a galaxisban, de a miénk az a Nap, ami körül kering a Föld, akörül meg a Hold... Ezt a kis/nagy betűzést az újságokban meg máshol is rendre összezavarják, és nem csak magyarban ez a helyzet. Úgy hogy gondolom, emiatt is alakultak ki a Sol, Terra, Luna elnevezések.
Az egyik tudományos csatornán láttam, a Hold keletkezése: A Föld pályáján keringett még egy bolygó amit Orfeusznak neveztek el. Összeütköztek egymás után kétszer alig két nap leforgása alatt. Ezt a legtöbb rendelkezésre álló adat alapján modellezték le a legkorszerübb eszközök segítségével. Figyelembe véve, hogy a törmelék ne hulljon vissza a Földre, hogy összeálljon egy tömeggé és ne gyűrű legyen belőle, ne távolodjon el és csapódjon be. Azt még nem tudják pontosan, hogy volt-e már akkor élet egyik, másik vagy mindkét bolygón, de valószínű.
Érdekes dolgot találtam. Nem tudom ismeritek-e, nekem mindenesetre új.
Ráérős emberek csináltak egy ingyenes űrrepülőszimulátort. A neve Orbiter. Itt lehet letölteni, illetve olvasni róla: http://www.orbitersim.com
Még ráérősebb emberek pedig add-onokat fejlesztenek hozzá, pl. régebbi vagy jövőben tervezett űrhajókat, vagy egyszerű látványelemeket... De csináltak "képzeletbeli" hajókat is, pl. az Űrodisszeiából, a Fireflyból, de van Millenium Falcon is.
(827) Nincs többé ismeretlen utolsó bolygó. A Neptunuszról, a Naprendszer mostantól legkülső bolygójáról jelenleg kábé annyit tudunk, hogy kékes színű, és van rajta egy nagy paca. Ez megközelítőleg annyi, amennyit a Plútóról tudtunk. Vagyis nincs ok az elkeseredésre, az utolsó bolygó továbbra is ismeretlen, és az is fog maradni még jó ideig.
(831) Olyan keveset tudnak a népek, pláne csillagászatból, a kevés ismeret egyike az, hogy kilenc a naprendszerünk bolygóinak száma - na, mostantól ez is bukott. A népek olyan keveset tudnak csillagászatból, hogy ennyi már nem számít. Egyébként is akinek ez az ismeretei határait jelöli ki, attól úgyis kár volna bármi mást megkérdezni. Mellesleg az embereket eddig sem a kilencedik bolygó izgatta, hanem a TIZEDIK! :-/
(832) De legalább 3 törpe bolygónk van már, ez is valami. Plutó, Xena, Ceres. A Ceres újra terítékre kerül még egyszer, úgy tippelem. Mert most a Mars után "a Ceres és a kisbolygók" következnek, ami egyrészt vérlázító diszkrimináció... másrészt hülyén hangzik. Mint valami gyerekzenekar. (Nem értem, hogy a Sedna hová tűnt a felsorolásból, és nem csak tippancsnál hiányzik.)
(834) Most a sor a bolygok holdjaira kellene, hogy keruljon, hiszen itt is a [nagyjabol] gomb alaku egitesteket kellene csak holdnak nevezni ... Hát Pali, ezzel nagyon fején találtad a szöget, a téma végképp időszerű. Gyerekkoromban még tudtam az összes hold nevét, ma már a számuk sem világos. (De a gömb alak problémás lenne kicsit, mert elvennénk így a Deimost a Marstól.) Fogunk még hallani a dologról.
(835) Ezért könnyen azon kaphatjuk magunkat, hogy [a Hold] elvesztette a "hold" besorolást, és mostantól "óriásholdnak", vagy "kísérőbolygónak" kell nevezni. Ez nekünk, takarékos magyaroknak furcsa lenne, de például angolul, azt hiszem, a "moon"-t már ma sem igen használják a többi holdra, azok kísérők, szatellitek. (The Moon is a satellite, azaz a Hold egy hold.) De megmondom őszintén, magyarul nekem is csak a hold szó tetszik. Megszokás dolga.
Sehol a Naprendszerben nem található olyan hold, amely relatíve ilyen nagy az anyabolygóhoz képest... Nem is tudja senki biztosan, honnan is került a Hold oda, ahol most van. De látványos páros. Asimov mester még rá is alapozhatta Trevize és Pelorat történetét, de biztosan olvastunk már más történeteket is a Hold különlegességére építve. Van valakinek konkrét példája? Mert én most nem tudok egyet sem, pedig biztosan van rengeteg.
(839) Jelenleg a Plútó írásmód a szokásos. Ez így van, viszont kíváncsi vagyok arra, hogy meddig. A holdak nevét már nem magyarosítottuk. (Japetusz, Khárón, Ganümédész; furcsán néznek ki így, ha a holdakra gondolok közben. Igaz, Ganymede-nek sem szívesen írnám, ahogy angolul szokták.) Most, hogy a Plútó lecsúszott a másodosztályba, hamarosan Pluto lehet belőle.
(846) ...hónapokon át ment az eszmecsere műfaji definíciókról és határokról. Ugyanakkor, sajnos, nem sokra jutottunk. De attól még jó volt vitatkozni rajta. Az új társak új lendülettel újra feldobhatják a kérdést, hátha van még meg nem ismert rendező elv.
(848) Azt nem tudom, hogy Kvadrátot is megkeresték-e, de ha igen, akkor is nyilván sikítva utasította vissza. Nem kerestek meg, de valóban visszautasítottam volna (sikítani nem tudok :-))), méghozzá azért, mert az egész Star Trek-mondakörről fogalmam sincs. Úgy tíz éve megnéztem pár részt az első sorozatból, a TV3-on, talán, és néha láttam (de többnyire nem hallgattam) egy keveset az új generációs epizódokból. Remélem a szakértők megbocsátását. Sőt, azt is bevallom, hogy a Star Wars-témában is azok a filmek, események és szereplők, amelyekről a srácok mostanában leginkább beszélnek, szintén csak mérsékelten ismerősek számomra. (Holott a régi trilógiából egy "érettségi vizsgát" meg mernék kockáztatni.) Szóval, Motyó, jól tették, hogy téged szerveztek be, nem hiszem, hogy csalódniuk kellett.
(850) Éljen a közszolgálati csatorna! Úgy bizony. Amíg még van.
Emléxem, hogy itt is ment róla vita, ez amolyan emlékeztetőszerű is. Szerintem is lehet erről beszélgetni sokáig. A filmeken nem változtat, és azoknak tetszik majd azután is ha besorolják valamilyen kategóriába a kedvenc filmjüket. :)
Rendben, felveszem. Még én sem láttam, pedig..... annak idején engem kértek meg a Filmmúzeumtól, hogy "lektoráljam" a "szakmai" részeket. Ez vicces volt, dehát Kvadrát és én voltunk az egyedüli sci-fi fanok, akiket konkrétan ismertek. Azt nem tudom, hogy Kvadrátot is megkeresték-e, de ha igen, akkor is nyilván sikítva utasította vissza ;) Na mindegy, szóval én megkíséreltem a TV3/Viasat3 szinkronok által meghonosított kifejezésekhez és címekhez igazodni, ha megtaláltam, az SW-nél meg maradtak a puszta emlékek. Úgyhogy én kérek elnézést előre is.