Hát a koncert megszólalás érdekes kérdés. Én 2000 előtt nem voltam Maiden koncerten, mert a Blaze-es korszak nem igazán érdekelt, '88-ban meg még gyerek voltam. Viszont 2000 óta volt szerencsém 6 Maiden koncerten járni, ebből 3 csarnokban volt. Na nekem ezek a csarnok koncertek tetszettek igazán, különösen a 2006 november 28-án a Bercyben szólt valami kurva jól az egész. A két kisstadionos és az ostravai buli hangzása szerintem nem volt jó.
Ezzel az "egyszerű hard rock gitáros" minősítéssel nem igazán tudok mit kezdeni. Szerinted a hard rockhoz kevésbé kell tudni gitározni vagy csak arra gondolsz hogy más jellegű technikák vannak előtérben? Akkor viszont miért van az "egyszerű" jelző? Ritchie bá' a 3 Miaden gitárost egyszerre megette reggelire fénykorában, nem is volt mondjuk egyszerű fazon.
Vannak azért kiemelkedően jó és különleges dalok ott, például a Fear Is The Key. De a direktebb, rockos számok között is akadnak nagyon eltaláltak, mint a Chains Of Misery vagy a Judas Be My Guide. Semmi extra cicomázás, de ütnek.
Az a "rikács" korszak számomra is rejtély marad. Nem tudom miért erőltette. Bár, tényleg vannak olyan nóták a lemezen, hogy nem tudom hibáztatni amiért nem talált elég inspirációt.
El tudom képzelni ahogy vigyorogva közli Steve és Janick Bruce-szal hogy: "írtunk egy jó kis nótát a focihuligánokról! Weekend Warriror!" Vagy ahogy bemutatták az "Apparition"-t amin már első hallgatáskor is majdnem elaludtam, és azóta sem hiszem el hogy csak 3-4 perces. :) Akkoriban letévedtek a jó útról, maguk sem tudták igazán milyen irányban kéne továbbhaladniuk.
" Valami rendes teret kellett volna rátenni, mert gyakorlatilag semmi nincsen rajta. Oké, hogy valami nyers dolgot akartak, de kisebb méretű tereket akkor is kell használni, mert a közelmikrofonozás miatt elvesznek az akusztikai jellemzők, amitől életre kell egy hang."
Érdekes. Van pár rész ahol tényleg ilyen "nyüszítős" a hangja, a Lord Of Light verzéi pl. Roy Z. a Tyranny-n jobban "előhozta" Bruce hangját. Nem hinném hogy egy év alatt elfelejtett volna énekelni. A Tyranny-n ezek az egész magas témák is természetesebben szólnak, pl. a Soul Intruders refrénje. A gitárhangzás viszont nem igazán emlékezetes, arra meg nem is emlékszem hogy vki egyáltalán dobolt-e a lemezen. :)
Bruce egyébként egész karrierjét tekintve a Fear Of The Darkon nyújtja a leggyengébb teljesítményt, rekedt, rikácsolós, hallatszik, hogy a korábbiakhoz képest már erősen szart bele.
Nem a mastering hiányától van, hanem keverésileg van kicsit elcseszve szerintem. Elég erőtlen és engem is zavar. Valami rendes teret kellett volna rátenni, mert gyakorlatilag semmi nincsen rajta. Oké, hogy valami nyers dolgot akartak, de kisebb méretű tereket akkor is kell használni, mert a közelmikrofonozás miatt elvesznek az akusztikai jellemzők, amitől életre kell egy hang. Ez egy totál nyers énekhang, amit természetesnek szántak, de pont, hogy természetellenes lett, hiszen sehol nem hall az ember énekelni valakit mindenféle akusztikai környezet nélkül. Gondolom Steve egyik marhasága, vagy ki tudja? Én biztos nem ilyenre csináltam volna, mert nagyon beesetten szól és így nem mindig érvényesülnek az énektémák.
A mastering hiánya inkább jót tett a lemeznek. Amúgy élőben sem vagyok oda mosatában a megszólalásért, mert ott meg jól szól ugyan az ének, de folyton eltűnik, meg sokszor a gitárok sem érthetőek. Élőben azért tűnik el az ének , mert nincs rendesen összekompresszálva és a halkabb részeket nem érteni, de az is lehet, hogy a master kompresszorok és limiterek tüntetik el, mert élőben viszont használnak ilyeneket. Így tudják megoldani, hogy tizedannyi cuccal turnéznak mint 20 éve. Sajnos ez minden zenekarra jellemző amúgy manapaság. Ha erősen összekompresszált zenét küld a falakra, akkor sokkal kisebb teljesítmény is elég ugyanahhoz a hangerőérzethez. Értem én, hogy sokkal olcsóbb így turnézni, de ez sosem lesz olyan, mint amikor annak idején kiraktak 150-200000 Wattot. Na, az szólt rendesen. A mostani meg folyton fullad és zavarosan szól. Már vagy 5-6 bulit láttam ezzel a cuccal, amit az újjáalakulás környékén vettek, de nem vagyok hasraesve tőle, mert igazából sehol nem szólt jól. Remélem nyárra kicsit összevakarják.
Töfi, mivel te zeneileg nagyon ott vagy már csak a hozzászólásaidból is látva, azt szeretném kérdezni, hogy mi más Bruce hangjában az AMOLAD lemezen. Nekem a baráti körömből sokan azért nem hallgatják ezt az albumot, mert azt mondják, hogy Bruce hangja szörnyű nekik(én persze rájuk pirítottam), de én is észrevettem valami változást. Nem tudom megfogalmazni, hogy mi az, de érezhető valami. Talán a megszokotthoz képest magasabban énekel, vagy nem tudom, de te biztos tudsz valamit mondani. A ,,napfényes(ha emlékszel a buszútra ez mond neked valamit) Ostravában jobban szóltak nekem a számok, mint a stúdióban. A maiden honlapján azt írták, hogy nem volt master-elve a lemez. Ez lehet a különbség?
A No Prayer főleg azért szól olyan ratyin, mert Steve házi stúdiójában készült. Meg igazából azt már nem Martin csinálta, hanem Steve. Lehet, hogy a nevét még ráírták, de nemigen volt köze hozzá. Vagy ha volt is, akkor már Steve tartotta kézben az ilyen dolgokat. Én akkor nagyon sajnáltam, hogy nem a Seventh Son vonalat vitték tovább. Ebben nyilván az is benne volt, hogy Adrian kiszált. Nekem akkor elveszett a varázs nagy része, ami számomra a Maidenben volt. Nekem sosem illettek különösebben a Maidenhez ezek kissé hardrockosabb témák, amiket elkezdtek akkoriban írogatni. Mások ezt sokkal jobban csinálják, nekik nem ez az erősségük szerintem. Ráadásul a sound is nyersebb lett, ami még lehetett volna jó koncepció, mert a Number is egy nyers erős sound, de valami eltűnt belőle. Egyszerűen nem lett izgalmas az egész, hanem ilyen fakó és élettelen. Nagyon kíváncsi lennék milyen lenne az a lemez, ha Adrian is rajta van még és ha nagy stúdióban veszik fel. Gyanítom, hogy sokkal érdekesebbre sikerül. Adrian a ritmusokba is belerak annyi apró trükköt, hogy egy élet is kevés, hogy az összesre rájöjjön az ember. Janicknál még csak hasonlóakat sem láttam soha. Ő egy egyszerű hard rock gitáros, ami nem baj, csak a Maidenbe nekem ez kevés. Azóta persze sokat alakult és mostmár lényegesen jobban beleillik a zenekarba zeneszerzés és játék terén is.
A Seventh Son nekem is az egyik legnagyobb kedvencem mind zeneileg, mind soundilag. Nagyon ki van találva. Szerintem egyszerűen addigra ért igazán össze a dolog, legalábbis nekem egész addig töretlen a csapat feljődése minden téren. Azért is szól másképpen az előzőeknél, mert ezt már új helyen vették fel Németorszégban tök más cuccon és a gitárcuccok is változtak. Beszarás jól szól. Kíváncsi lennék a stúdiócuccra is, mert ezt már nem sikerült lenyomoznom. Úgy tudom, hogy már nem létezik a stúdió, de elég komoly produkciók készültek ott.
Pontosan így van. Nicko is rettenetesen technikás, csak másképp. Clivenak a keze volt veszett gyors, Nickonak meg a lába. Meg persze tök egyéni dolgokat találtak ki mind a ketten, de Nicko meg főleg.
Tudom hogy nem engem kérdeztél de ha megengeded a kérdésed egyik felére tudom a pontos választ.
"Hogy a picsába tudták ezek után a Numbert így eltolni?"
Itt a No Prayerre gondolsz, nem? A 7th Son után a csapat úgy gondolta, hogy az epikus/monumentális témát kimerítették, és visszatérnek egy spontánabb, egyszerűbb, földközelibb stílushoz, az első lemezek stílusához. Mind dalok, mind hangzás téren!
Úgy gondolták a stúdiótémából sem csinálnak nagy felhajtást: Steve Harris egy pajtájában vették fel az egész lemezt, azzal a mobil stúdiótechnikával, amivel a Maiden England koncertvideó hanganyagát rögzítették! No ezért szól úgy szerencsétlen No Prayer...
A 7th Son titkát sajna nem tudom, reménykedjünk hogy Töfi mester felhomályosít minket...
"Alapvetően eltérő játékstílusa és dobsoundja van a két embernek. A magam részéről mindkettőt nagyon szeretem és zseniálisnak tartom a maga nemében."
Hát igen, nem lehet eldönteni melyik a jobb, de nem is érdemes. Olyan ez, mintha szavazást tartanának hogy mi a finomabb, a rántott hús vagy az aranygaluska? Mindkettő jó, de teljesen máshogy!
Clive egy nagyon technikás rockdobos, Nicko pedig az űrből jött, mégcsak hasonló stílusú dobos sem létezik. :)
Kérdeznék Tőled valamit, hátha Te meg tudod fogalmazni nekem, amit én 20 éve érzek, de igazából jó választ sose tudtam rá adni. Mi miatt érzem a Seventh Son album hangzását tökéletesnek. Nekem az a lemez hangzásilag az etalon. A számok is mind fantasztikusak rajta, de a sound az valami isteni. Bármikor berakom hallgatni a mai napig leesik az állam, hogy hogy a fenébe szólhat ez ilyen jól. Ilyenkor mindig úgy érzem bárcsak az összes többi lemez így szólna, különösen igaz ez az utánuk következőkre. Hogy a picsába tudták ezek után a Numbert így eltolni. Na nem mintha azon nem lennének jó nóták, pld. a Holy Smoke -ot nagyon kedvelem, de a sound az siralmas. Szóval tudod rá a választ, vagy Te nem érzed ezt ennyire jónak?
Még egy szakmai kérdés. A Majdnem-ben a dobosok megpróbálják pontosan eljátszani Nicko témáit vagy csak valami nagyon hasonlót? Mert én pld. ha százszor meghallgatok bizonyos számokat, akkor sem tudom néhány dologról, hogy hogy is van ez.
Ja, abszolút igazad van mindenben. Pont az ilyen részekre gondoltam az új lemezen, hogy nagyon jól meg vannak csinálva. Ezeket nagyon hiányoltam a két korábbiról, szóval úgy érzem jó irányba mozdultak ezek.
A Numberes és későbbi koncertfelvételek soundja között valóban elsősorban a dob adja a különbséget, de ez a stúdiólemezkre is igaz. Persze a többi hangszert is hozzáigazították az új stílushoz és soundhoz. Talán a Piece Of Mind-on ez még nem sikerült annyira, de a Powerslave már nagyon markánsan megszólal és utána még jobban összecsiszolódtak a dolgok. Alapvetően eltérő játékstílusa és dobsoundja van a két embernek. A magam részéről mindkettőt nagyon szeretem és zseniálisnak tartom a maga nemében.
" Szóval így csak az maradt, hogy Janicknek ilyen telefonos, erősen középhangú soundot csinálnak."
Hah, az eszem megáll! Tudatalatt bennem is motoszkált vmi Jancik soundjával kapcsolatban, de nem tudtam igazán kifejezni. De most már megvilágosodtam: a telefonos sound a jó kifejezés! :))))
"és valami tök jellegtelen dolog lesz csak az adott részből. Főleg a pihentebb, elszállósabb részekre gondolok, ahol nagyon jókat lehetne keverésileg csinálni és sokszor mégse történik semmi."
Hmm, nekem a Legacy hallgatása közben van vmi fura hiányérzetem. Maga a dal nagyon jó, de lehetne vhogy hangulatosabb, érdekesebb hangzású. Martin lehet hogy többet kihozott volna belőle.
Ami viszont nagyon tetszik az AMOLADról: -For The Greater Good Of God instrumentális rész. Ahogy Adrian szólója "előkavarog" attól mindig feláll a hátamon a szőr. :) -Longest Day szólók és hangszeres rész -Out Of The Shadowsban a "réteges" rész az uccsó refrén előtt. Mint vmi reneszánsz örömzene: minden hangszert külön, tisztán hallani, de mégsem lesz steril a hangzás, szép telten szól. -Brighter Than a 1000 Sün : Adrian szólója, és előtte az "Out of the darkness..." rész
Nem vagyok szakember, de nekem ezek a részek nemcsak zeneileg, de hangzásilag is nagyon tetszenek. Vhogy ezeknél úgy érzem hogy minden szempontból tökéletes amit hallok. Ilyen még a Blood Brothers a BNW-ről, azt is nagyon szépen összerakták.
Koncertlemezek hangzása, élő hangzás: nekem ebben az etalon a '82-es Beast Over Hammersmith. Soha semmilyen más koncertfelvételen nem hallottam a Maident olyan hihetetlen energiával, ugyanakkor halálprecizen játszani. Ebben biztosan szerepe van Clive kegyetlenül feszes dobolásának. Steve-el együtt atombiztos alapot adnak a két gitárosnak. A két gitár pedig úgy szól, hogy arra tényleg nem találok szavakat. Éles, karcos sound, de mégis kifinomult.
A Live After Death szerintem gyengébb: lehet hogy Nicko technikásabb, díszesebb, ugyanakkor kicsit lazább stílusa miatt, de nincs akkora sodrása a zenének. Aki nem hiszi, hallgassa meg egymás után a Phantomot először a BOHról, aztán a LADról.
Az újkori koncertalbumok: 3 gitár sosem fog annyira tömören, feszesen hangzani mint 2. A riffek kásásabbak, szétesőbbek. Megvan a hangulata, jó a Rock In Rio, de a feszesség mint jelző utoljára jutna eszembe.
Más: az új Bruce - régi Bruce vitához. Szerintem a korai években még nem rendelkezett azzal a hatalmas tapasztalattal, amivel manapság már bármilyen problémát áthidal a színpadon. Lehet hogy már egy hangyányit keveseb kraft van a hangjában, de nem is fogy ki minden sor végén a szuflából mint rég. A magas hangokat is trükkösebben "támadja" meg, a Run To The Hills refrénjét ma könnyedén énekli, a nyolcvanas években gyakran csak elóbégatta.
Ha vki tipikus régi stílusú Bruce hibákra kíváncsi, ajánlom figyelmébe a LAD DVD "Behind The Iron Curtain" részéről az Aces High-ot. Szörnyű! :D Ilyen bakikat ma már nem követ el.
Azért azt nem árt tudni az első két Ozzy albumról, hogy a nóták javát a Bob Daisley és Lee Kerslake szerezte, a Rhoads a gitártémák kidolgozásából vette ki a részét. Amúgy tényleg nagyon jó albumok, Rhoads remek gitáros, de nem köthető igazán hozzá nagy dalok megírása, mégha fel is van tüntetve a számoknál a neve. A pályafutásával sincs semmi baj, csak sajnos torzó maradt, egyszerűen nem volt idő kiderülni, hogy igazából mit is ér. Az első albumon egyébként nagyrészt nem Aldridge dobolt, hanem Lee Kerslake, aki egyébként jobb énekes volt Ozzynál...:)))
(Ezt persze pusztán a hangjára értem, Ozzy igazi egyedülálló egyénisége volt a műfajnak, egyéni tónusú utánozhatatlan hanggal, mégha az olykor valóban hamiskás is volt...)
Na, szóval hangzások téma. Nekem alapvetően jobban tetszenek Martin Birch munkái, de hát azokon a lemezeken nőttem fel, tehát biztos nem én vagyok a legelfogulatlanabb ezügyben.:) Kevinnek vannak dolgai amik tetszenek és vannak amik nem. A három lemezből leginkább az utolsó jön be soundilag és a Dance a legkevésbé. Ugyanakkor egyrészt nehéz eldönteni, hogy mi származik Kevintől és mi Steve makacs dolgaiból, másrészt ez egy olyan szakma amit nyugdíjazásig tanul az ember és leginkább személyes tapasztalatok tömkelegéből áll, tehát nehéz egzakt módon megítélni. Ráadásul a 20-25 évvel ezelőtti lemezek teljesen más technológiával készültek és nem tudjuk mit csinálna Martin a mai technológiai környezetben.
Manapság ugye agyon vannak masterelve a lemezek, nagyon hangosra vannak öszenyomva és ez nem kedvez a Maiden soundnak. Ettől lett olyan dzsuvás pl. a Dance. Az új viszont szerencsére gyakorlatilag mastering nélkül jelent meg és sokkal jobb is lett. Igaz, hogy halkabb, mint a kortárs lemezek, de sokkal nagyobbat üt és végre tök jól szól a dob, ami ennek is köszönhető. A mai zenékben rommá triggerelik a dobot, mert csak úgy szól jól az agyonkompresszált mixekben. A Maiden viszont szigorúan csak élő dobot használ, szóval ezért most sokkal jobb, hogy nincs nagyon összepréselve az anyag.
Kevin dolgait leginkább úgy tudnám jellemezni, hogy amikor kijön egy új Maiden lemez és először hallgatom, amikor mindig öntudatlanul a pulthoz nyúlkálok, mert valamit mindig arrébb akarnék benne állítani. Ez ilyen szakmai ártalom.:) Nem tetszik pl, hogy össze-vissza vannak kevergetve a gitárosok pozíciói. Régen ugye baloldalt volt Dave, jobboldalt meg Adrian. Most meg össze-vissza változik még nótákon belül is. Persze ez szakmailag indokolt lehet, mert nyilván a szólisztikusabb témát kell középre rakni, a riffelést meg kétoldalra, de régen végig volt ritmusozva a két oldal, aztán plusz sávokon ott volt ami még kellett. Most meg gyakorlatilag mindenki azt játsza amit élőben is és utána össze-vissza szétpanorámázgatják keveréskor, hogy melyik téma hol szóljon. Szóval ez nekem elég zavaros Kevinnél. Az sem tetszik, hogy a régen jól kialakult Dave-Adrian sound közé mindenáron be akar erőszakolni egy harmadik karakteres soundot is, ami nyilvánvaló képtelenség, mert a kettejük gitársoundja mindig is úgy volt kitalálva, hogy lefedik a teljes spektrumot és nagyon jól kiegészítik egymást. Szóval így csak az maradt, hogy Janicknek ilyen telefonos, erősen középhangú soundot csinálnak. Ez úgy egyben nem is rossz, de mikor netán magára marad egy kiállásban, akkor az elég kiábrándító tud lenni. Ott inkább Adriannek kéne játszani, mint régen
Van egy csomó zenei rész amit nagyon jól megold Kevin, de van egy csomó, ahol kihagyja a lehetőséget és valami tök jellegtelen dolog lesz csak az adott részből. Főleg a pihentebb, elszállósabb részekre gondolok, ahol nagyon jókat lehetne keverésileg csinálni és sokszor mégse történik semmi. Pl. Deja-Vu eleje, Loneliness eleje, Stranger szólórész, Sea Of Madness középrész, Mariner középrész, Seventh Son középrész, Infinite eleje. Ezek csupa zseniális hangmérnöki munkák és az ilyeneket hiányolom. Szerencsére az utóbbin azért már vannak ilyenek is. Pl. a Benjamin eleje tök jó.
Van még egy érdekes dolog, amit érdemes megemlíteni. A Piece, Powerslave, Somewhere albumok gyakorlatilag ugyanazzal a hangszerparkkal lettek felvéve, ugyabban a stúdióban (Bahamák, Compass Point Studio), ugyanott keverték őket (nem jut eszembe hol) és ugyanott masterelték (New York, Sterling Sound) Na most a három lemez hangzása ég és föld, tehát rögtön megdől az az elmélet, hogy egy stúdió csak egyféleképpen tud szólni. Ehhez persze kell egy megfelelő ember és megfelő cucc, meg sok idő. Martin nagyon egyéni karaktereket tudott adni a lemezeknek. A Powerslave helyenként olyan mintha egy pirmisban szólna, a Somewhere-nek űrhangzása van, a Seventh Son jeges. Azt mondjuk már máshol csinálták, de annak is nagyon egyéni soundja van. Ezenkívül még csak hasonló hangzásokkal sem találkoztam soha, mint amiket Martin csinált. Persze ebben jócskán benne van a zenészek egyéni játékstílusa is, de úgy érzem Martin volt olyan egyéni a saját dolgában, mint a többiek a hangszerükön. Kevinnél még nem érzem ezt, de lehet, hogy tív év múlva nála is kialakul valami ilyen. Az új lemez bíztató ebből a szempontból.
Mondhattam volna a Death On The Road-ot is, vagy bármelyik újabb koncertfelvételüket. Long Beach, Beast Over Hammersmith...mindkét lemezen sokkal harapósabb,teltebb és számomra szebb Bruce hangja mint manapság. Persze így is le a kalappal előtte, brutálisan jó a hangja most is, csak azért mégse...:)))
A turnézásról meg nekem nincs tapasztalatom veled ellentétben, de azért azt gyanítom, hogy 300 állomásos megagiga turné vége felé már inkább fáradtabb az énekes hangja, mint az elején vagy a közepén.
(Anno nagyon elkapott engem a Seneca, sok koncertjüket láttam Molics Zsoltival ill. Hegyes Lajossal a mikrofonnál. Sajnáltam nagyon, amikor végül feloszlottak, többet érdemeltek volna.)
