Egyszer már jó lenne elmenni a P85-re, de innen Belgiumból ez igényel némi szervezést.
Idén viszont kicsit éreztem én is a feelingjét: a P85 szombatján hazaérkeztünk, és vasárnap kora reggel futottam egy kört a Nagy-Szénáson. Először összetalálkoztam Amandával és Dömötörrel, aztán lefelé (a Kutya-hegy felé, K - K+ útvonalon) először megjött a "de jól megy a futás" érzése (jól futható lejtő + 150-160-as pulzus kombó), aztán meg valami olyan színorgia, mint amikor koncerten megy a fényorgona: zöldes, sárgás és barnás levélszőnyeg váltakozott a leveleken átszűrődő hasonló színű fénnyel.
szoktuk emlegetni az ökölszabályt, hogy a szint tízszeresét km-re váltva adjuk hozzá a távhoz, és akkor kb megkapjuk a síkon futott távot, amiből kiszámíthatjuk a kb teljesítési időt. Mátra trailen ez nekem meglepően bejött, 3:25-ös maratont futottam egy héttel korábban, a 28km@1200+ pedig 3:20 lett. :)
szerényen reagáltak a megszólítottak, köszi! :) szóval ha az alaptempóm javul, javul majd a többi is, nincs trükk a mászásban, csak relatív kevesebbet lassultok a futható részhez képest azonos intenzitáson. kb így képzeltem. :)
Olyan aranyosak vagytok Ti futók, mikor a lassúságotokról panaszkodtok. Véletlenül emléxem egy másik Kovács Laci beszámolóra, amelyben írta, hogy szépen joggolt felfele, Te meg elgyalogoltál mellette, és többet nem is látott.:-)
Én meg pont azért lépek hosszúakat felfelé, hogy nyúljon a vádlim meg a combhajlítóm. Meg amúgy is nehéz vagyok, nehéz a lábam is, próbálom kevésszer gyorsítani. Ezért jó ha nem egyedül edzel, mert valaki fut előtted egy adott pulzuson adott emelkedőn, és akkor próbálgatod, hogy hol jobb neked gyalogolni hol jobb futni. Egyébként amikor még nem kell vádliból beletolni a lépésekbe, és csak picit nyomod a térdedet, akkor biztos jobb a gyaloglás.
Lefelé meg azért nem veretem nagy tempóval, mert akkor lehet frankón megsérülni. Amúgy meg az olyan helyeket szeretem, ahol nincs sík.
Na így aztán meg mindenhol egyformán lassú vagyok.
És ráadásul évek óta egyformán lassú vagyok, pedig már próbáltam ezt-azt. Most azt próbálom, hogy sokkal többet edzek, de alacsonyabb intenzitáson.
én sem érzem magam megszólítva, de azért okoskodok..
gyakorlatilag, amit csermanek írt, az a itt a lényeg szerintem is.
egyrészről, ha pulzusra futsz, akkor ugye arra érdemes törekedni, hogy egyenletes legyen az is, tehát felfele ne pihenj, hanem tartsd a pulzust. lefele ugyanez. ez viszont több koncentrációt és a feszítők alapos edzettségét kívánja.
másrészről tényleg nem ezen fog eldőlni itthon, hanem a síkon és a lejtőn. a piros egy nagyon gyors pálya, mert rengeteg gyors, futható szakasz van benne, ami egyáltalán nem technikás. ne felejtsd, hogy ezek a srácok szinte álmukból felkelve futnak egy 2:35-45 közötti maratont gyak bármikor. hazai terepen a jó síkfutók túlnyomó részben egyben jó terepfutók is, nincs nagy trükk. kevés a technikás terep, azok is rövidek. nálunk inkább a sár, köd, hó nehezítheti a pályát.
magashegyi, nagy szintes versenyen egy kicsit más. ott már talán jobban számít, hogy az igazán technikás lejtőket hogy, mennyi bátorsággal tudod megfutni, mert a felfelében még inkább szűkül az olló, a lefelében pedig brutálisan nő a gyorsak és a többiek között. sík ott nincs.
Kovács Laci írta egyszer, hogy fölfelé azért joggol, mert akkor nem merevedik el, így gyors marad síkon és lefelé. Mondjuk ehhez tudni kell, hogy az említett emelkedő az Ódorvár, míg például a Katonasíroktól az Őrkő-rétig úgy négypercesekben mehetett fel...
Mondjuk nem én vagyok a felfelé gyors, de azért a saját véleményem elmondom.
Felfelé szerintem nincs nagy sebességkülönbség (leszámítva az UFO-kat). Az erőltetett tempójú gyaloglással, vagy egy adott pulzuson történő kitipegéssel nincsenek nagy különbségek az itthoni emelkedőkön. A gyorsaság inkább síkon az alaptempóban, és lejtőn bátorságban/technikában kamatoztatható.
Nekem korábban simán 7 feletti átlagok jöttek ki hosszabb versenyeken, kb. azzal a taktikával amit írtál. Most 6 körül vagyok, illetve rövidebb távokon (20-30 km) már 5 percen belül is előfordul terepen, pedig a taktikám még mindig hasonló. Ebből azért az a következtetés is adódik, hogy edzettebb lévén már gyorsabb az a tempó síkon és lefelé, amit hosszabb versenyeken is tudok tartani. Ergo nem lassulok be a végén, azaz nem romlik le az átlagom.
Na jó, azért idővel a hegyek érzékelése is változik. Három éve még tempósan gyalogoltam a Dömös-Dobogókő szakaszt. Most szinte végig futottam és kényelmesnek tűnt, gyorsan fel is értem. De szerintem nem a hegyre felfelé hozom a PB-ket, hanem inkább síkon és lefelé.
Ha kiprobalnad, sosem vagynal masra. Kicsit drogos dolog ez. Nem csak 100 merfoldeket lehet futni, ott van pl a cortina trail az egy bo 50-es, de mindent hoz, ami miatt szeretik a magashegyi meneteket, azt ajanlom, az neked valo, szeretned, es meg futni is lehet benne szinte vegig. De kismillio verseny van mashol is..
Az eletmudijat meg jo sokaig nem szeretnem megkapni! Meg dolgoznek rajta! :)
A felfelé is gyorsaktól szeretném megtudni a titkot. Nekem bevállt taktikám terepfutáson, hogy a nagyobb emelkedőkön jól felsétálok, viszem le a pulzust, pihenek, ettől a tetején a többi futónál lényegesen tempósabban tudok haladni, beállt combok és piros fej helyett szépen suhanok, az átlagtempóm viszont csapnivaló, 7-8-9 perc. Pl: Mátra trailen 7:10 átlagtempó, úgy hogy volt benne 5 percen belüli km az egyenesebb szakaszokon. A lényegesen jobb időket futóknél viszont látom, hogy az átlagtempójuk sokkal egyenletesebb (P85-ön 5:13!!!). Akik tudnak felfele futni, azok milyen intenzitással, milyen tempókülönbséggel teszik ezt? Mi a taktika? Van egyáltlaán, vagy csak annyi, hogy ha síkon tud vki 3:40-ben maratont, akkor terepen az 5 perces a reális.
Azért egyszer az életben kipróbálnám a te (egyik) világodat, a magashegyi köves legelős tájat. Na azért nem olyan hosszan mint amiket patrolozni szoktál. Kösz a dícséretet amúgy, én is megdícsérlek, az életmű díjat majd kicsit később adom át, addigfuss mèg sokat és írogass tovább
Olcsó, de jól használható fejlámpát szeretnék venni, ami 2-3-4 órás futásokat is kibír. Erdei terepre kell, azaz a töksötétben is látnom kellene a köveket, gödröket. Mit ajánlanátok?
Ha nagy leszek en Pinyo akarok lenni!! Komolyan keresek en is egy sportot, amiben nem kell edzenem es jo vagyok. Nyaron szoktam pinyongozni a sracokkal, lehet el kellene indulnom egy magyar bajnoksagon.
De tenyleg Pinyo, nalad nincs felvetel? Vagy legalabb egy Pinyo valaszol oldal?
CSERMANEK, nagy kiraly vagy, csak a munkabol lehet fejlodni! Most mar en is el kezdek edzeni ugy dontottem!
mtb, azert rutinbol ez az ido eleg f@sza, gratula!!
CSERMANEK: nem az időeredményedet irigylem (na jó, azt is:) hanem azt, hogy 70 km után így érzed magad: "Esküszöm, mintha csak most indultam volna el egy laza edzésre, nem fájt, nem nyomott, nem feszített sehol sem izom, sem Ízület." Na én ezt nem tudom elmondani, sőt még most is olyan a mozgásom utána, mint egy beteg szamárnak. Ennyit jelentene 10 év? (ennyi van közöttünk)
allez zserzseli!: ezt a kutyáktól való félelmet ha valaki, akkor én meg tudom érteni. Betegesen tartok tőlük, és ezt valószínűleg érzik is rajtam. Itthon is mindig riasztóval futok...
Pinyo: 1000 km-ből is futni 9:48-at, ez meg aztán tényleg felfoghatatlan dolog számomra. Na nem mintha én túlzásba vinném, de azért idén megvan 2000 km. Mondjuk annak a 80%-a síkfutás...
És akkor következzen az én Piros 85-öm, ill. az idei évem értékelése:
Idén nem erőltettem a hosszúkat, amelyek nálam 50-60 km-nél kezdődnek. 2016-ban októberig kb. 10 alkalommal futottam hegyekben, és a leghosszabb táv az UTH 55 volt. Nagyon jól elvoltam a 25-40 közötti rövidebb versenyekkel, amelyek önbizalomnövelő hatása nem elhanyagolható: képesek elhitetni az emberrel, hogy az ötödik X felé közeledve még viszonylag gyors is tud lenni (már ha az igazi profik otthon maradnak...). Így történhetett, hogy több versenyen is dobogóra állhattam, pl. a Pilis-Vörös-Váron abszolút 2., az Eged-hegyi terepfutáson pedig abszolút 1. helyen végeztem. Nyáron belekóstoltam az alpesi versenyek ízébe a Glockner Trail 50-es távjával. Addig még sosem vettem részt olyan versenyen, ahol az útvonal 2000 méter felé ment volna. A magashegyi környezet fantasztikus, de nem hagytam magam elcsábítani: egyszerűen nem nekem találták ki ezeket a versenyeket. Én futni szeretek, és nem órákat gyalogolni felfelé egy szerpentinen, amit ráadásul nem is bírok. Persze, lefelé azért jobban ment...:) Úgyhogy maradok a hazai hegyeknél, nem kívánkozom se az UTMB-re, se a CCC-re.
Tavaly ilyenkor nem voltam teljesen rendben - erről akkor írtam is - és ennek áldozatul esett két kedvenc versenyem is, a Less Nándor 66 és a P85 is. Idén szerettem volna bepótolni mindkettőt. A Less Nándort sikerült is, és ezen felbátorodva beneveztem a P85-re is. Sajnos azonban a verseny előtt 10 nappal egy olyan dolog történt, ami majdnem keresztülhúzta a számításaimat: egy könnyed 50 km-t szerettem volna tekerni biciklivel, azonban a szomszéd községbe érve egy macska ugrott elém, amit esélyem sem volt kikerülni. Vagy 30-al estem egy hatalmasat, a bal térdemet ütöttem be a vázba, ez volt a legsúlyosabb sérülés, de a jobb oldalamat is nagyon beütöttem, plusz a szokásos horzsolások. Alig bírtam felállni, és néhány napig egyértelmű volt, hogy ebből nem lesz P85. Folyamatosan jegeltem és kenegettem a fájó részeket, és pár nappal a verseny előtt egy 12 km-es "próbafutás" során tünetmentesnek éreztem magam. Így aztán szombaton én is ott álltam a verseny rajtjában. Úgy döntöttem, senkihez nem próbálok igazodni, megyek a saját tempómban. A legjobb eredményem itt 2 éve volt, 10:17-et sikerült futnom. Nekem ez már az a táv, ahol képtelen vagyok tartani azt a sebességet, amire egy 30-40 km-es távon még képes vagyok.
A Kevélyre 51 perc alatt értem fel, elég barátságtalan idő volt még ekkor, a panoráma miatt biztosan nem kellett megállnunk. Dömösig viszonylag eseménymentes volt az út, a lejtőkön sikerült elég jól nyomni, talán túlságosan is. Dömös 2:57 volt, aztán irány Dobogókő. Felfelé menet természetesen lassultam, itt többen is megelőztek. Dobogókőről lefelé Sz. Anitával és O. Gézával együtt száguldottunk lefelé. A pilisszántói pont volt az, ahol kihagytam a dugókázást, de ezt már csak otthon tudtam meg, az eredménylistát böngészve. A pontot elhagyva Anita elhúzott, Gézával folytattuk az utat a kb. 10 km-re levő Kopár csárda felé. Az oda vezető úton én is tettem szert némi előnyre, így a Kopárhoz egyedül érkeztem meg. Itt váltottam egy felsőruházatot, hogy valamelyest helyreállítsam a komfortérzetemet. Géza közben megérkezett, együtt hagytuk el a pontot. Valamelyik hosszabb, enyhe emelkedőn egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy Géza lemaradt, és egyedül vagyok. Közben kezdett aggasztó lenni a térdem állapota. A lejtőkön - kezdett visszatérni a fájdalom, pedig már azt hittem, az a múlté. Ezek szerint 50 km-t kibírt gond nélkül a gondos kezelésnek köszönhetően, most azonban ismét egyre jobban fájt. Még síkon elviselhető is volt, de lejtőn, emelkedőn egyre kevésbé. Nagykovácsit elhagyva értem utol k0819m-et. Korábban nem ismertem őt, futás közben váltottunk pár szót, mondtam, hogy olvastam a Monte Rosa-s beszámolóját. Innen együtt haladtunk, egyszerre értük el, még világosban a János-hegyi kilátót. Még a lefelé út nagy részét is lámpa nélkül tettük meg, hamarosan felkapcsoltam a fényt, nem szerettem volna egy nagy eséssel befejezni a napot. A kilátó utáni magas lépcsőfokok és a Budaörs előtti erősen sziklás, köves lejtők is nagyon fájdalmasak voltak számomra. Ennyire még sosem vártam, hogy a terep aszfaltra váltson. Az utolsó 1,5 km az iskoláig már megváltás volt, 10:29-es idővel vánszorogtam fel a tornaterembe. A már megszokott sör és virsli elfogyasztásával zártam ezt a fárasztó napot. A szervezés most is kifogástalan volt, a pálya kijelölése tökéletes, a frissítők kínálata megfelelő, az őszi erdő színei pedig gyönyörűek. Azt pedig, hogy az eredménylistában nem kerülhettem a jól megérdemelt helyemre, csakis a saját figyelmetlenségemnek köszönhetem.
Itthon tovább folytatom a térdsérülésem kezelését, sajnos majdnem a nulláról. 1-2 hét pihentetés még nem ártott volna neki, de így is szépen bírta.
Basszus, ha át nem is futottam, de elfelejtettem dugókázni Gyurkó Petiék pontján. Ilyen még nem fordult elő velem... Így aztán a lista végén figyelek. Azért elmondom, hogy 10:29 alatt teljesítettem, próbálj beilleszteni a listába:)
Amúgy terveztem egy kisebb beszámolót. Ha ITRA pontokért mentem volna, akkor nagyon bosszantana, így viszont már túltettem magam rajta...
Csermanek mester, szép volt, de én azt állítom, hogy egy 20-30 perc még simán benned maradt! Talán akkor kimaradt volna a felhőtlen tatamizás, de akkor is :-)
