Sosem használja a felügyeletem nélkül senki a gépeket. Valami gyengébb darab lehetett, de pont nem ez miatt kellett félre állítani. A szelepfedeles sztori a teljesen amatőr szerviz folyományaként jött létre. Ez még a másik ok, amiért váltottam stihlre. Sajnos itt megszűnt minden szerviz lehetőség.
Hát igen, a műanyag, azt mereviteni kell, valóban. Hogy át tudjon rajta menni a terepjáró, erre a képkockára emlékszem abból a bizonyos videóból :) Aztán mégis szana széjjel repedt a fránya... Jó az a mulcsozó is, de hát tedd a szivedre a kezed, és őszintén mondd meg, hányszor mulcsoztál ügyfélnél :)
Van egy területünk, 3000 nm, havonta nyirjuk gyűjtő nélkül. Ott verhetetlen a honda, a nagyobb haladási sebességével. Ott nem számit a minőség, csak le kell szabdalni. 2 hondával 40 perc alatt megvan.
Hát tudod, a merci is drágább a rönyőnál, oszt meglepődnél, mennyi minden egyforma a motorháztető alatt. Nagyjából ez a helyzet a gyomirtók terén is. Meg kell venni a legolcsóbbat, és azzal megküldeni a gazt. Elárulom, szintén kiviszi, mint a drága :)
A két "fedélzet" Stihl alu, Honda Nexite azért nem egyforma "sima kialakítás, mert a műanyagot be kell merevíteni kazettákkal, bordákkal, stb a kellő szilárdsághoz. A beépített mulcsozót is el kellett helyezni a késházban.
Az alu késház sokkal vastagabb, ott nincs szükség erre.
Nem azért mert rájöttek erre a honda hrh-nál is, hanem azért, mert teljesen más a két anyag amivel dolgoznak.
Nem akarok egyoldalúan itélkezni, sok jó oldala is van a hondának. Kiemelném a hidrós hajtást, ezzel kapcsolatban azt, hogy a maximális sebessége nagyobb, mint a stihlnek. Ezt meg is jegyezték a melósok, ahol ritkább, ócskább a fű, ott ne mtudnak olyan gyorsan haladni a stihllel, mint a hondával lehetett (a honda csak a sűrű fűben hagy el nyesedéket, a vacak fűben nem). JObb a késkupplung kapcsolása is, menet közben szinte sose kapcsol ki, a stihlnél előfordult. Van egy csavar ott, amit gyakran meg kell fesziteni, különben kiold a késkupplung karja. Végeredményben meg vigyázni kell a kerékhajtás karra, csak járó motornál szabad állitani. Ezzel vége is a hátrányoknak.
A stihl javára kell kiemelni a műanyag gyűjtőkosarat. SOKKAL egyszerűbb tisztán tartani, mint a hondáét, ami ugye a jó gyűjtés egyik alapfeltétele. A stihl késháza alulról teljesen sima, feleslges lyukak, mélyedések, könnyitések és főleg Versamow nélkül. Sehová nem ragad be a nyesedék, hogy akadályozza a távozását a zsákba. Érdekes módon, láttam, hogy a HRH profi honda késházának az alja is ilyen. Ők is tudják, hogy ez a jó, de hát a hrx valamiért nem ilyen lett.
Amit még nem tudok, az az, mennyi ideig muzsikálnak majd a briggsek a gépeken, kibirnak-e 800 órát pl. Biztosan nem, de majd beszámolok a tapaztalatokról. A tavalyin már van 140 óra.
Összességében nem tudom megfogalmazni, miért vettem meg 2 hondát, szerintem a tartósságára szavaztam, lehunyva a szemem a hátrányain.
Egy biztos, még mind a kettő simán elmenne, valószinűleg évekig. Nem tudom, mi lesz velük. Helyem nem sok van raktározásra, ilyen állapotban meg eladhatatlanok. Aprópénzért meg minek adjam el, nem vagyok rászorulva. Majd elajándékozom valami rászorulónak.
Heti rendszerességű nyirásokról beszélünk. Sose megy olyan fűbe, mint a videón. Bár a videón nem lehet nyirási minőségről beszélni, az csak amolyan közterületi szintű "tépkedés", magántelken ilyen minőség nem játszik, seggbe rúgás lenne a vége.
Szóval a legrosszabb helyzet, ahol van, ott mondhatjuk, hogy 10 cm-ről megyünk le 5-re. A zsák magasnyomású mosóval tisztitott, tehát pórusos, a gép felfújja valamennyire, amikor beindulnak a kések. Meg aztán lyukasak a sarkai, tehát huzat ott is van. A késház hetente tisztitott mosóval, egészen a szürke műanyagig. Többet nem tudok mit mondani, a gyűjtése ezek után is egy katasztrófa. Már évek óta ez van, de amig nem volt rajtunk ekkora nyomás, lehunytam a szemem. Ezekben a hetekben a 8500 nm fű heti nyirása a feladat, 16 kertben. Erre van 1 napunk, persze nem tudjuk megoldani (3 ember nyir), ezért belenyúlik a következő napba is. De emellett, ha ott vagyunk, és az adott kertben más "sürgős ellátás" is van, azt is azonnal kell végezni, ez alatt főleg a permetezéseket értem. Ezek a számok neked biztosan sokat mondanak, szóval érted, hogy nem lehet szarozni, egy sávon 2x végigmenni, fél fogással, stb. Ráadásul, a reggeli kertekben mindenhol locsolás után nyirunk tulajdonképpen, szóval vizes füvet. Ha esett az eső, akkor mindenhol vizes füvet. Ha gyengén esik az eső, akkor is nyirunk.
Hát ilyenek vannak. Ezekben a feltételekben a stihl-t nálam semmi se nyomja le.
Sziasztok.Van 2 olyan rész az udvaron,ahová nincs kiépítve még öntözőrendszerem, így azt slaggal locsolom ,kb 20 és 12 nm. Kiszámolva olyan 10 mm-nyi víz megy ki.Ma is locsoltam, és megnéztem mennyire vizes a föld (vagyis homok,nyírség). Sok helyen azt láttam,hogy amikor széthajtottam a fűszálakat, a föld csont száraz,a fűszálak viszont tök vizesek, tocsogtak.Elég sűrű a fű mondjuk,de érthetetlen számomra.Ezután jól eláztattam közelről rátartva, akkor már leért a víz.Van erre magyarázat?
A honda is nyirt egy területet, de aztán a stihllel kellett utána felszedni. Legutóbb már csak 20 cm-es fogással tudtam haladni a hondával, azt a 20 centit is beteritette a nyesedékkel. Ekkor borult el az agyam és tettem be a ponyvája alá. A másikkal még kinlódunk egy darabig, ennyi gépet egyszerre nem tudok lecserélni.
Szüleim gondoskodnak róla. Én ugyanis nem élek ott, csak most hosszabb szabadságot a szülői házban töltöttem. Fűnek most jó ütemben jött ki mindig a trágyázás és a vágás is. Ugyanis ha nem vagyok akkor egy megbízott nyírja és ha akkor amikor zöldhulladék szállítása van akkor csúszhat a munkája. Ebben a szezonban szerencse kijött a 5-7 napos vágás.
Eléggé jól táplált, boldog állatnak tűnik, gratulálok. Remélem, 18 nap után is fincsi kajákat adsz neki :)) A fű, amire fekszik, az is egész jó már... :D
Ahh, amióta megvan a stihl, úgy nyirtuk a vizes füvet, hogy a stihl ment a honda után a sávjában és szedte össze, amit az elhagyott. Egyértelműen a stihllel tudunk teljesitményre nyirni. Az idén megduplázódtak a négyzetméterek fűnyirásra, időnk meg szinte kevesebb van erre a tevékenységre. Legkésőbb jövőre megveszem a harmadikat is, azzal kiváltom az utolsó hondát is. Aztán, ha kellenek alkatrészre, feladom őket csomagban :)
Ne hülyéskedjél már, ezeket egy Praktikerben, vagy OBI-ban is meg tudod venni, ha nincs gazdabolt, bár nem hinném, hogy nincs. 1 tasak vagy ampulla 10l
sziasztok, nagyon kötött a talajom, szeretném feljavítani valahogy - lyuggatás vagy lazítás (majd top dressing). tudtok vas-zala megye környékén olyan helyet ahol bérelni lehetne vmi komolyabb gépet? kb 2000m2-ről van szó. Köszi előre is..
Köszönöm, akkor várunk többet a kelesztéssel.. Remélem még belefér a gyomirtás 2x, füvesítés igy :)
Hangyákellen mit lehet tenni hatékonyan, füvetítés elött??
Brutál sok hangyaboly van, kb 20-25 hangyaboly azon a kis 400 nm területen.. :( Van az a nagyobb vörös hangya, meg van sok pici fekete hangyaboly.....
(Szét fogják hordani a magokat ha nem tudom öket elpusztitani. Sajnos ezt tapasztaltam tavaly a ház elötti füvesítéskor foltokba széthordták a boly bejárataihoz, csomo pici kupacot csináltak....)
Úgy néz ki hogy valóban vízhiány volt, mert javulásnak indult szerencsére. Valahogy az egyik szórófej elállítódott vagy nem tudom... Mindegy most jó. Viszont kiszórtam a DCM stressz kezelő tápot és ez gyerekek éget! Úgyhogy aki ilyet még nem használt figyeljen oda! Nekem az a baj olyan kocsim van amivel szórok (hecht) ami ha egy pillanatra is megállok folyik belőle a cucc. Így ahol vastagabban ott maradt a trágya a fű felszínén kicsit megégett. Mérges vagyok mert a DCM tápok nem szoktak égetni. Ezt még mondjuk nem használtam, csak a Startot, meg az Antagont, de azok egyáltalán nem égetnek.
A gyomok második kelése 1-2 hét alatt nem fog megtörténni. Talán akkor, ha adsz a területre pétisót mondjuk. De akkor sem biztos. Ha hűvös lesz az idő, akkor biztosan nem. A többi stimmelhet.
"Glialka 2 év alatt eltünik a talajból, nem lesz Rákkeltő?"
2 év? Állományszáritásról már hallottál? Kukorica, szója, repce, napraforgó betakaritás előtti gyomirtózásáról van szó. Mit gondolsz, mitől barnulnak el ezek betakaritás előtt? Telibe fújják őket gyomirtóval, majd 10-14 nap múlva aratnak. :)
Látszik nem értek hozzá, nem kellett volna döntögetni :) berántásnál csak úgy lőtte az olajat. Először kicsit füstölt, de most már szépen megy.
Most már azt is értem sz attila mért szólta le mindig az elektromosokat. Ez még csak a belépő kat., de már a késen is látszik, hogy van azért egy kis különbség a 2000w-os elektromoshoz képest:
Most szeretnék nekiállni a füvesítésnek. Még pont időben vagyok ha most kezdem, igaz?
FULL Gyomos területem egy "kis" részét csinálnám meg, 400 m2 kb, minden féle Gyom van, semmi fű....
A tervem ez lenne:
- Aug közepe Glialka 1. kezelés, fűvágás után 3.-4. napon, hogy hajtsanak a gyomok.
- 1-1,5 hét pihentetés, majd Kapálógép rotálás, gyökerek kiszedése, talaj elegyengetés simára.
- 1-2 hét öntözés, majd a kikelő Gyomok újra Glialka gyomírtó 2. kezelés.
- 1 hét pihentetés.. Ezekkel a gyomokkal mit kezdjek azt nem tudom, száradozhatnak benn, vagy ki kéne szedni?
- Fümag + táp kiszórása Szeptember közepe, de lehet a vége felé lesz ez inkább.
Ez igy jó lesz szerintetek?
Kihagytam valamit, vagy több-kevesebb idöt kell várni valamelyik lépés után?
Glialka 2 év alatt eltünik a talajból, nem lesz Rákkeltő? Ha esetleg a gyep valamelyik részén 2 év múlva úgy adódna hogy egy kis veteményest kijelölünk. Vagy akkor felejtem el hogy oda veteményes legyen sok évig?
Köszönöm elöre is aki tud segiteni ezekbe a kérdésekbe :)
na közben még ránéztem, a másik oldalt is kicsvarozva ki tudtam cserélni a kést a rugósra, viszont így már azt is látom, hogy nem a kés akad meg, hanem maga a tengely, tehát ha leveszem az ékszíjat, akkor sem forog el a főtengely, csak egy kis tartományban lehet oda vissza forgatni.
kicsit OFF, de kellene a segítség!! Úgy emlékszem voltak itt páran akik értenek benzines gyepszellőztetőhöz:
Vettem egy ilyen gépet: riwall rpv 4058
Viszont most csak a rugós adaptert akartam volna használni, de a leírásában nincs írva semmi, hogy kell cserélni a youtubeon találtam egy hyundai videót:
Szinte tök ugyan ez a megoldás, viszont mintha a másik oldalon is rögzítve lenne, sehogy se tudtam kiszedni. A másik oldalon viszont le véve a burkolatot láttam ott az ékszíj, nem akartam szétszedni az egészet.
A nagyobb gond, hogy viszont most már nem is tudom beindítani, a kés csak egy kis tartományban forog, ha kézzel kicsit visszaforgatom a kést "ütközésig" akkor tudok egy picit rántani rajta, de utána megakad és kézzel se tudom tovább forgatni, csak másik irányba. Biztos vhogy a szétszedés miatt, de egyszerűen nem tudom mi lehet a gond, mitől szorult meg?
Én ezt lepermetezném ATR-el (Amistar, Topas, Ridomil gold MZ), hajnali öntözésre átállva folytatnám így a tápozást, majd (bár nem javasolt egy évesnél fiatalabb füvet szellőztetni) lehet, hogy szeptember közepe-vége felé nagyon gyengén (épp csak összeszedni az elhalt maradványokat) megszellőztetném és felülvetném egy Ridomilos kezeléssel egybekötve. De a szakembereknek lehet, hogy más a véleménye :)
Új vagyok itt a fórumon, és a segítségeteket kérem.
Idén tavasszal vetettem be az udvart Magic Garden-Niagara pázsit fűmagkeverékkel, azóta szorgosan locsoltam este és hajnalban egyaránt (automata öntözőrendszer). Azóta felvilágosítottak, hogy az esti locsolást felejtsem el!
Hetente 1-2szer nyírom, valamint 3 hetente tápozom a Yara Mila Cropcare 23-7-7 táppal.
Sajnos nem az igazi a "gyep", nem elég sűrű a színe is elég világos és a muhar is kezd elterjedni benne.
Tudnátok segíteni, hogy min változtassak, mit csináljak, hogy változzon a helyzet?
Nyírségben a Toscana füvet ritkán locsolom. Múlt kedd környékén volt utoljára eső, azóta csak tegnap reggel locsoltam a nagy meleg miatt.(előtte valamikor júniusban ment a locsolás, azóta minden héten esett az eső) Szerintem felesleges naponta öntözni, nagyobb adaggal inkább több naponta.
Sziasztok,holnap elutazunk 5 napra,kérdés,hogy 2 naponta,vagy minden reggel locsoljak-e.Nyírség,homokos talaj.Utóbbi pár napban elkezdett foltokban száradni,ezért én a napi mellett maradnék.
"tehát az 1500Ft-os csomagból ami 20g kijön 20liter oldat, ami min. 200m2-re elég"
Igen csak ez nem 1%-os oldat hanem 0,1%-os. 20g / 2 liter az 1% szerintem. Ettől függetlenül lehet a 200 m2 elég, csak úgy kell hígítani hogy kifussa. Így jött ki nekem, hogy 10l vízhez 2,5ml szuszpenzió kell a beöntözésre. ez a 0,025% ha minden igaz. De azt fogom csinálni, hogy megcsinálom a 2l szuszpenziós törzs oldatot, és kiszámolom hány kannával tudnám meglocsolni ezt a 100 m2 füvet. Majd a 2 litert elosztom annyi kannára amennyi kell ;-)
Én a gyephez annyira nem értek, mert most kerültem ebbe a topikba, nekem is bajom van a gyeppel....
De a szerekhez jobban értek. A Dithane nem olyan jó szer, legalábbis nekem még sehol nem jött be. Palánta dőlésre, még csak csak, de másra nem igazán. Inkább Amistarral fújd le, az elég széles spektrumú szer, és szisztemikus, nem kontakt.
Én Ridomillal fújtam, de csak azért mert ez volt itthon. Amistar vagy a Signum szerintem a két legjobb szisztemikus gombaölő szer szinte mindenre házi kertben.
A képeken látható elváltozással kapcsolatban kérném szakértő hozzászólók véleményét tisztelettel !
2 hét után hazérve fogadott ez a kép ,a kert minden részén ezt a képet látom ,hol nagyobb hol kisebb méretekben .
Van olyan rész ahol már szinte szürke színű a gyep és ha rálépünk ,a lábnyom ott marad és a fűszálak nem egyenesednek vissza.nem szép látvány ,sosem volt dolgom ilyennel .
A szokásosnál magasabb volt a gyep magassága ,próbáltam magasabban hagyni a nagy meleg miatt ,lehet nem volt jó ötlet .
A talaj itt agyagos nem jól vezeti el a vizet ezt tudjuk ,arra gondolok begombásodott .
Tegnap sötétedéskor adtam neki Dithane M45 permetezve,azóta várakozom .Kérdésem az ilyenkor hogyan tovább mik a teendők ?
Ezt úgy értik, hogy ha 1%os szuszpenziót csináltál, akkor abból ha veszel 100ml-t és felöntöd 10l-re akkor lesz 0,01%oldatod, de ez akkor, ha közvetlen a gyökeret öntözöd. Permetezni szerintem simán az 1%-os oldattal érdemes, tehát az 1500Ft-os csomagból ami 20g kijön 20liter oldat, ami min. 200m2-re elég, szerintem ez egyáltalán nem drága.
Trifender Pro adagolásával kapcsolatosan valaki erősítse meg a számolásomat. Azt írja az adatlapja, hogy a legjobb szuszpenziót csinálni és 24-36 órára beáztatni. 1%-os legyen a szuszpenzió. Ez azt jelenti 100l vízhez 1kg szer. Vagyis 1l-hez 10g. Ezzel a szuszpenzióval kell csinálni 0,025% permetlevet, vagy beöntöző levet. Itt ha jó számoltam 10l vizhez kell 2,5ml szuszpenzió hogy 0,025% legyen a koncentráció. Jól számoltam? Mert ha igen akkor azt nem értem, a legtöbb videóból az derül ki, hogy 20g szert adjunk 10l vízhez és azt öntözzük ki szuszpenzió csinálás nélkül. Ez a számolásomhoz képest igen magas koncentráció. Ami nekem pazarlásnak tűnik, egy igen drága szer alkalmazásánál.
Tapasztalatként gondoltam megosztom, hogy úgy tünik, a Barenbrug keverékünk még agyagos talajon is igényli a több vizet.
2 hétig nem voltunk itthon, ezért az eddig kézzel vezérelt öntözöt (csapadék és hömérséklet alapján érzésre szoktam bekapcsolni pár naponta, akkor másnap hajnalban kiad kb. 12 mm-t, aztán kinyomom) beállítottam, hogy kétnaponta locsoljon. Közben azért esö is volt még plusszban, olyan is volt, hogy szakadó esöben ment a locsolás, ráadásul voltak hüvösebb napok is.
A nyírást a szüleimre bíztam, magasabbra állítva a fünyírót, hogy ne kelljen olyan sokszor letolni (2x, vagy 3x történt végülis a 2 hét alatt, tehát annyira azért nem volt ritka, mindenesetre magasabbra volt hagyva a fü).
Az eredmény pedig, hogy szerintem szebb most, mint mikor elmentünk.
A 3. képen azért láthatóan keresztbe-hosszába csíkos, mert 2 lépcsöben vettem rövidebbre, ezért szombaton és vasárnap is lenyírtam, egyszer hosszába, egyszer keresztbe.
Igen, néztem én is hasonló videókat, de jómagam gyémántlapokkal élezem, mechanikusan. Nem könnyű így hozzáférni, mostanában gondolkodom azon, hogy kiszerelem a hengert, hogy kényelmesen hozzá tudjak férni.
Szerintem az élezésnél fontosabb a precíz beállítás, mivel egy igényesen karbantartott gyepen faágak és kövek nélkül nem igazán csorbul ki az él.
Elvileg így kellene vágnia a papírt, de hogy őszinte legyek, nekem még nem sikerült ilyen szinten belőni a gépem. :)
"Az van amit az Attila írt, vagyis szárazságfolt. Tünete kékeszöld fű, hervadás és barnára száradás. Vagy az öntző átfedése nem jó, vagy kialakult magától és egyre több vizet igéynel, mert a talaj nem veszi be a vizet, vagy inkább átengedi anélkül, hogy tartaná, olyan mint a sóder."
Holnap kifigyelem, hogy valóban mennyi víz jut oda. A tény hogy a hozatott föld alatt túlnyomórészt sóder szerű a talaj. Ezért is lett a talaj csere. De ez az egész területre érvényes. Sajnos ebben a kerületben mindenhol sóderos a föld, mintha bánya lett volna itt régen, vagy nem tudom.
"Nem írtad a műtrágyázási programodat."
Kb 2 havonta kiszórok valamilyen trágyát ami az adott időszakra való. Általában a DCM különböző szerves trágyáit használom a fűre. Csak mű trágyát nem használok, legalább 40-50% legyen szerves. Házi kertben csak 100%-ban szervest használok. Most a DCM stressz kezelőt vettem, ami kálium túlsúlyos. Ezt kis is szórom holnap szerintem.
"Bordói lével nem permetezünk gyepet, a ridomil pedig csak egy gomba ellen hat"
Hát ezt azért így én nem jelentem ki, mert sokféle gombára és baktériumra is jó a gyepen is, és már be is vált.
Ráadásul mivel természetes az alkotóeleme, bio gazdálkodásban is használható, tehát sem a kutyát sem a gyereket nem kell annyira féltenem ha netalántán hempereg a kezelt felületen. Mivel nem jött be, ezért kapta a Ridomil-t ami ditiokarbonát (rézpótló) szisztemikus is, nem csak kontakt mint a bordói lé. Egynél több gombára jó, konkrétan háromra ;-) Őszintén, ez volt itthon, és ártani nem árt alapon, kifújtam. Az más kérdés, hogy lehet nem jól céloztam be. Na de hát ezért keveredtem ide, a gyep topikba. A szerekkel egyébként tisztában vagyok, mert zöld könyvem van. Nekem a gyep az új terület! Ha alma varasodás, vagy szilvarozsda, fenésedés, aknázómoly vagy egyéb kórokozó, vagy kártevő a probléma a zöldségesben vagy a gyümölcsösben, azzal megbirkózom ;-)
A terület kb 175m2. Az öntözést automata biztosítja ebben a melegben napi kb 6-8mm ami kimegy 1 m2 (mérőedénnyel mértem) területre. Ez reggel 6:30 kor történik 1 alkalom alatt/nap.
Füvet kb 2-3 naponta nyírok (természetesen gyüjtős kosárral). 5cm magas amire vágom vissza. Normál késes elektromos fűnyíróval. Mindig változtatom a nyírási irányt keresztbe/hosszában. Ahogy nézem így is 2 nap alatt majdnem 8cm lesz néhány részen.
Még soha nem trágyáztam vagy gyomírtoztam. Kézi megoldásban gondkodom. Alaposan szétmérném a mennyiséget kb 1/8 részre és ezen az 1/8ad részen szórnám ki majd jöhet a második nyolcad. Ha kell veszek amit mondasz /javasolsz kiskocsit, vagy kézi szórógépet.
A gyomosodás kezd átmenni azon a határon amikor már feltünő. Azaz sok. :(
Május 1. lett telepítve Agro-Largo Billiárd Sport a típusa.
Gyomírtóhoz permethez van klassz elektromos permetezőm ami jól porlaszt.
Inkább 1-2 cm-t, néha többet tavasszal, vagy trágyázás/esőzés után. Ha túl hosszúra hagyod, elfekszik a gyep tetején, és berohad.
Számomra az előnye, hogy nem kell üríteni a kosarat, a nyesedék pedig hasznosul szerves trágyaként, könnyen fordul a fűnyíró. Nyírhatok vasárnap is, nem zavarom a szomszédokat. Minimális a gép szervizigénye. Gyorsan végzek, bár nekem jelenleg csak kb. 70 m2-es füves területem van.
Értem, ez esetben (1-2 naponta) csak néhány millimétert vágsz csak - igaz? Nekem AL-KO van, de nem igazán éreztem rá ennek módszernek az előnyére, lényegére.
Ha van még valami amit fontosnak tartasz, megoszthatnád velem
Szia Samubá! kb 2 hónapja kapott pétisót 30gnm és plusz valamilyen nitrogén túlsúlyos burkoltat amit hosszú hatástartalmúnak mondtak abból 20gnm - t. Gazdaboltban mondták a pétisó mellé szórhatom bátran. Így idáig bírta. A burkolt nevét meg nem mondom, kék szinű bogyók, nem volt a gazdaboltban a szokásos Cropcare 23-7-7 és ezt adták helyette. Most hogy láthatóan lelassult a "fű" növekedése és fakulni is kezdett, adtam neki ismét tápot (pétisó 30gnm plusz az a burkolt hosszú hatástartalmúból 20gnm), meg is indult, a színe is megjött. Nyírni 2-3 hetente nyírom, relatíve magasra a nap miatt. A helyzet az hogy ahol még volt némi fű ott elég szépen helyrejött! Ez mondjuk max 5 nm. A többi részen a naptól kiégett (nem volt normálisan locsolva míg nem voltam itthon) és ami maradt azt meg a cserebogár nyűvek is kiették, ezeken a részeken ahol nincs már fű, na ott gazosodik ezerrel.
Van elég nagy rész ahol szinte állandóan éri a nap, akármennyit öntözöm kiég. Ide azt tervezem hogy szárazságtűrő Barenburggal vetném felül. Feltéve hogy még menthető ez a gyep. A befényképezett rész pont nem érdekel annyira mert ott meg lesz toldva a terasz egy plusz szoba miatt, tehát amúgy is hozzá kell nyúlni a gyephez, öntözőhöz..stb. mert oda jön az alap. Lehet le is fújom totálissal azt a részt mert csak a bajom van vele. De hhébe hóba megjelent a szép részeken is ez a valami, jó lenne ha nem terjedne el. Nagyon mélyen gyökeredzik, kihúzni se tudom mert beleszakad. Szomszédban járt egy kertész, kérdeztem és szerinte ez talpas muhar. Nem tudom neked mi a véleményed mi lehet ez?
Ha véleményed szerint az a széleslevelű "valami" muhar akkor tudok szerezni Pumát (úgy tudom ez az egyetlen ami kiviszi a gyepből) , bár rohadt drága és elég nagy kiszerelés. Nekem felesleges annyi, de majd elboltolom valakivel a felesleget.
Fiskars mechanikus hengerkéses fűnyíróval vágom. Mulcsozva nyírok, nem gyűjtőzöm. Szerintem ezzel a géppel ez nem is túl praktikus. Ha hosszabb időre elutazunk, akkor veszem csak elő a kosarat, és két lépcsőben vágom vágom vissza az eredeti magasságra.
Szia! Ez sajnos egyértelműen vízhiány. Nekem is volt már ilyen. A jó hír hogy ahol sötétebb színű az még simán vissza hozható. Indítsd rá az öntözőt minél hamarabb, akár már most.Figyeld az öntöző fejeket, valószínűleg ide sokkal kevesebb víz jut. Előfordulhat talajhiba is ebben a foltban, de előtte nézd meg mennyi víz jut ki ide.
Muhar, muhar , fehér here, muhar és fehér here együtt.
A fehér here a nitrogén hiánytól jön a muhar meg a nem elég erős gyeptől, de csak egy éves és ősztől ki fog menni. Ha nem sok van nem érdemes gyomirtózni, ha sok akkor fhér here ellen bofix vagy colombus, a muharra meg puma ha hozzá tudsz jutni.
Mekkora terület, hogyan akarsz műtrágyázni, hoygan öntözöl, milyen fűnyíród van stb, adj még információt.
A problémás részen nem gomba van hanem hengerkéses vágás hiba. Ott ahol hosszú a fű vagy hervadt vagy akármi ami miatt nem tudja a forgó kés elvágni a fűszál végét azt így szokta megroncsolni a tapasztalataim sszerint. Nézd meg hogy a kések elég élesek e és egyenletesen vág e mindenhol.
Az van amit az Attila írt, vagyis szárazságfolt. Tünete kékeszöld fű, hervadás és barnára száradás. Vagy az öntző átfedése nem jó, vagy kialakult magától és egyre több vizet igéynel, mert a talaj nem veszi be a vizet, vagy inkább átengedi anélkül, hogy tartaná, olyan mint a sóder.
Nem írtad a műtrágyázási programodat.
Bordói lével nem permetezünk gyepet a ridomil pedig csak egy gomba ellen hat, de akkor más helyen is lenne folt, ha gomba lenne a bűnös.
Az a sok finomság, amit adtál a fűnek, annyi volt, mint halottnak a csók. Ahhoz hasonlitanám, amikor az ember előtt ott hevernek az asztalon a legjobb falatok minden mennyiségben, a legjobb gyógyszerek minden bajra, de viz nincs a Földön sehol.
Szomjan halt a füved azon a folton.
Próbáld belé nyomni a csavarhúzót. Felteszek 1 milliárd forintot arra, hogy nem fog sikerülni.
Már megőrülök a gyepem miatt, fingom nincs mi a baja...
Kezdem az elején:
idén tavasszal volt egy éve, hogy gyepszőnyeget telepítettem. Az első év vége fele kezdett spárgásodni a gyep foltokban, akkor kapott Bordói lé +kén Neo SC-t és ki is heverte. Most újra előjött a probléma, de most nem a sárgásodással indított, hanem pont hogy sötétebb zöld lett a terület, majd utána kezdett sárgásodni. A sötétebb zöld fűszálak vékonyodtak és hervadtak (mint amikor ráönt az ember véletlen valami vegyszert, akkor satnyul így el) Ez most már kb 2 m2 terület, ilyen elváltozást mutat. Automata öntözőrendszer van, napi 1x öntöz reggel 6kor, 15percet .na most ilyen mennyiségi adatokat nem tudok, de ha nagyon muszáj kiszámolom.
Természetesen amióta a fű elváltozást mutat a vizet megvontam, és 3 naponta kapja ugyan ezt a 15perces öntözést, mert ha gombával állunk szemben gondoltam a víz megvonás is jót tesz.
Nos mivel a bordói lé nagy javulást nem eredményezett, 1 hét elteltével lefújtam Ridomil Gold MZ 68 WG szerrel, de szintén semmi változás Kaptam egy infót, és pár nap elteltével kiszórtam a területre DCM Antagon gyeptrágyát, ami elvileg sárgafolt vagyis gomba kezelésére ajánlott. Sajnos ez sem adott megfelelő eredményes javulást úgy 2 hét elteltével, minden ugyan úgy néz ki. Se nem rosszabb, se nem jobb. Fűnyírás heti 1x, de ezen a területen nem is nő szinte a fű, és ami nő az is vékony szálú a többihez képest. Ezt követően beöntöztem Amargerol-al, azt az infót kaptam ez helyreállítja a talaj biokémiai természetes egyensúlyát szintén semmi változás. Itt ezen a ponton teljesen tanácstalan lettem, és nagyon bosszant is a dolog.
Van egy gyanúm most hogy feltúrtam a netet az ügyben. A föld amibe ültetve lett hozatott, fekete termőföld volt, amit feltételezésem szerint szántőföldről hozhattak, mert tele volt kukorica gyökér torzsával. Az jutott eszembe, hogy nem e fuzáriumos fertőzéssel állok szemben, amit a gabonás földel idehoztak nekem?
Mostanában ritkán jelentkezem. Ennek két oka van. Egyrészt hosszútávon kísérletezem, másrészt nagyjából minden rendben van. Néhány tapasztalatomat azért megosztanám veletek.
Akik ismernek itt a fórumról tudják, hogy nagyon érzékeny a gyepem, sokat kínlódtam vele, főleg a rendszeres gombás fertőzések miatt. Amikor nincs vele gond, akkor gyönyörű, vékony szálú, puha pázsit. Nem egyszer fenyegetőztem már, hogy felszedem az egészet. :)
Legalább két éve nem permetezem semmilyen vegyszerrel. Egyszerűen nálam nem működtek a szerek, amiket itt sokan használtok megelőzésre, javításra (ABD). Fújtam én keveset is, sokat is, megelőzésre és utólag is. Nagyon kevés ideig volt szép a gyepem. Vörös gombás, tömörödött talaj, kihalt területek...stb. Hittem a Trifender Pro-ban is, de szerintem az sem dolgozott megfelelően.
Amit most teszek:
Kb. minden hónapban kap valamit a gyep. Kora tavasszal szellőztetem, majd kap DCM Antagont. Pár hétre rá Amalgerolt öntözök be. Április körül kap highN műtrágyát. Locsolás ritkán, heti egy-kétszer nagyobb mennyiségben. Nyári kánikulában kap néhány perc zuhanyt a déli órákban. Aztán nyáron valamikor kapja a második adag DCM Antagont, rá néhány héttel a highK-t. Amalgerolt is kap egy évben kb. háromszor a köztes időszakokban. E hó végén fogok szellőztetni, és ekkor kapja meg a 3. DCM-et. Terveim szerint szépen helyreáll mire kiszórom a téli felkészítő műtrágyát.
Egy-két naponta fűnyírás hengerkésessel. Ha nagyon nő, akkor három.
Egyetlen fertőzésem van, ami ilyen levélvég-száradásos-gomba, vagy mifene, de ez régen is mindig volt. Ez általában néhány nyírással eltűnik. Ezt még azért szeretném megszüntetni. Ja, meg terjed az egynyári perje, ha már stabilan minden rendben lesz, kiirtom. Vagy nem. :)
Jelenleg ilyen, és kb. egész évben ilyen volt. Sehol egy vörös folt egész évben.
Így néznek ki közelről a problémás részek:
Nem akarom elkiabálni, de szerintem nyomon vagyok. Ha van a fentiekkel kapcsolatban észrevételetek, szívesen veszem.
Puma extra utáni napon Amalgerol nem csökkenti a gyomirtás hatékonyságát? Mintha valaki azt írta volna korábban, hogy az Amalgerol "halálból hozta vissza" a gyomot is...(ezt mondjuk kétlem) de jobb tisztázni, mielőtt fölöslegesen fújkálnék Pumát :)
rendben, köszönöm a tanácsot. Íme a képek a mostani állapotról, valamivel jobb de a muhar(?) meg a madársóska nem kéne bele... És nézett ez ki sokkal jobban is. :)
A gyomstop is kiviszi a madársóskát, csak mire a kezelt növény elszárad a magról kelők bejönnek a helyére és úgy tűnik nem történt semmi, mert a madársóska rengeteg magot terem és a hüvelyei szétlövik a beérett magokat a környékre.
Próbáld meg az everris icl gyomirtós műtrágyáját. Abban 2,4D van és Dicamba. A dicamba valameddig a talajon is hat a magról kelő gyomok ellen és a madársóska nem tud visszajönni. Évente kétszer májusban és szept elején, érdemes szórni, de a te esetedben amikor ismét megjelenik a ms akkor megint kezeld le, mert megszűnt a szer gyomirtó hatása.
Ez egy Barenburg sportclassic volt, 5 éve nem volt gazdija. Most próbálom renbehozni. Samubá javaslatára kap 30g/nm pétisót mikor már kéri a fű. Kb havonta. Javulni látszik de teli van cserebogárpajorral, ezek ellen cyperkill el öntözöm. Jah, és folyamatosan küzdök a madársóskával (Gyomstop) eredménytelenül. Egy kis részt kivisz a gyomstop, de egy két hét múlva 3 x akkora területen terjeszkedik.. Most meg előjött ez a muharféle. Később teszek fel róla távolabbi képet egyáltalán az e. A gyomstop nem viszi ki az tuti.. Köszi. :(
Vakondháló nem lesz, nem kell. Mészköves az alsó réteg, amin alapvetően nagyon vékony termőréteg volt. Nem volt, nincs hol közlekedjen. Rátöltés után sem lesz honnan bejönnie: beton alapú kerítés van, nem tudna sehonnan sem betévedni a kertbe, ha fel is bukkanna valahol a környéken, de a természeti adottságok miatt környéken nincs is belőle. 7 éve lakunk itt, azóta egy vakondtúrást nem láttam a környéken (7-8000m2-es a lakópark), pedig anno már kb 20 centi termőföld rá lett töltve az egész lakóparkra (benne a saját kertünkre is). Ez a veszély szerencsére nem fenyeget.
Amúgy terasz nagyobbításkor meg lett mozgatva a föld és jópár cserebogár pajor volt a felső rétegben. Illetve ami jobban aggaszt, hogy a cserebogár pajornál jóval nagyobb, vastagabb, sárgás-narancssárgás báb is volt a földben. Rálépve fehér trutyi lett belőle. Milyen báb lehetett ez? Cserebogár pajor bábja vagy valami más?
A bofix mennyi idő alatt nem vitte ki a gyomjaidat? Ez egy hormonhatású szer aminek a hatásához kell akár 2-3 hét is. A másik, hogy száraz időben viaszosabb a gyom levele és nem vesz fel annyi gyomirtószert mint amit kellene és így csökken a hatása, ezért eső vagy öntözés után másnap permeteve hatékonyabb.
A régi gyepet mennyi időnként nyírtad, hogyan műtrágyáztad és öntözted?
A talaj tömörítés kb 30% térfogatcsökkentésel jár, de függ attól is mennyire homokos vagy agyagos. Ez víztartást és a tápanyag kimosódást is befolyásolja. kérdezd meg van-e talajvizsgálati adat a vásárlás előtt, ha nincs akkor legalább a gyúrási próbát végezd el, és ellenőrizd a szerkezetét
A talaj felső rétegének én a trágyásat választanám, mert az egy élő anyag és jobb a fűnek vagy más növénynek, mint a sima tőzeg ami csak szerves anyag. Az érett trágya nemigazán büdös, hanem földszagú ill a ha tovább érik a területen, akkor elmegy minden szaga.
A vetés előtt alaptrágyának keverj be a felső 10-20 cm rétegbe műtrágyát hagyományos komplex NPK 15-15-15% tartalmút 70g/m2 adagban.
A viz vezetéket én az utolsó réteg előtt telepíteném, mert ha felásod mégegyszer akkor ott később máskép fog ülepedni a talaj és más lesz a vízelvezetése is és igy általban évekig látszik a nyoma. Lapvibrátorral ki tudod kerülni a szórfejek helyét.
A gyep augusztus végén megint növekedésnek indul , ezért most már mehetne a Sportsmaster 25-5-11 High N (2-3 hónapos) nitrogén túlsúlyos, és utána az ősz téli felkészítőnek a Pre Winter (5-6 hónapos) kűlium túlsúlyos október végén nov elején.
A Sportsmaster 25-5-11 High N (2-3 hónapos) nitrogén túlsúlyossal tavasszal is indíthatsz márciusban és ah aömntözött a pászit akkor mehet ez egész nyáron át majd jövőre.
Tavasszal vetett gyepem április óta kétszer kapott Landscaper Pro New Grass Pro-t és egyszer MALTaflor Seed-o-gran PLUS-t. Már láthatóan igényelné az újabb tápot, de kifogytam. Milyet érdemes vásárolni? Gondoltam egyúttal megvenném a téliesítéshez szükséges cuccot is... arra mit ajánlotok?
Ez meg videó nélkül, próbáld meg egy kézi hengerrel egyenesen átjárni a területet, ahogy a fenti videó mutatja a csíkozási módszert, és ugyan olyan csíkos lesz csak két menetben fogsz sétáni.
Ha a tőzeges plusz pénz a sima darálthoz képest, akkor én nem választanám. Szerintem a tőzeg semmit nem ad hozzá, ami a fűnek kell. A savanyitó hatását ráadásul nem is dijazza. Tömörödésre nem tudom, mennyit kell rászámolni. Úgysem tudod pontosan belőni, mennyi kell, fokozatosan kell szállittatni. Locsolót utána, igen.
Kertrendezés előtt állok. Az udvarban vannak olyan részek, ahová 35-40 centi föld is kellene, hogy szintben legyen. A mélyebb részekre menne a sima, darált termőföld és a felső 15-20 centire meg menne tőzeges darált föld. Ez így ok lenne? Trágyás verziót kerülném a szaghatások miatt (lakóparkban sokan nem díjaznák ezt azt hiszem :). Összességében 15-20m3 föld kellene kb. Tömörödésre mennyit kell rászámolni? Tegyük fel 20m3-t kell feltölteni, akkor hány m3 földet kell ehhez rendelni, hogy később se süllyedjen meg? Géppel lenne tömörítve.
Öntözőrendszert a földmunka után érdemes lerakni, telepíteni, ügye?
Holnap-holnaputánra esőt ígérnek kellemesebb hőmérséklettel, ma estefelé érdemes kiszórni az Everris Weed gyomírtóst? Vagy mást ajánlanál? Szombaton nyírtam a füvet.
Használ valaki hunter vezeték nélküli esőérzékelőt olyan kérdésem lenne áramszünet után sokárá találja meg az érzékelőt ez jó vagy valamit állítani kell rajta
Sziasztok, már tettem képet arról a gyom fajtakrol egyik olyan mint a szeder. Már próbáltam mindennel, bofix csak 1kicsit megsargitja és ennyi, szerintetek a késés vagy a rugós szellőztetés nem tépne ki? Másik kérdésem, hogy az egyik füves területet már vagy 15eve vetettem, amikor még nem voltak ilyen jó fajta fumagok, inkább csak olyan mint a gyom és azt szépen lepermeteztem bofixal, nyirtam és elég jó lett. Viszont látni, hogy az nem az a szép pázsit szerű, azzal mit tudnak csinálni? Gyepszelloztetes után ősszel ha felülvetem azzal a regeneráló keverékkel, amiben van minden fumag stb, az jó lehet? Köszi
Sajnos már harmadjára sem hozott eredményt a Topas/Dithane kezelés és félek, hogy a talajszerkezetnek sem tesznek jót ezek a szerek.
Nagyon nagy a hőség, de a múlt hétvégi péntek/szombati 29 mm csapadék után nem mertem locsolni a gomba miatt, csavarhúzó lemegy minimális erőkifejtéssel.
A dilamma: locsoljak e vagy nem? (Kánikula vs gomba)
Ez jó hír! Érdekes lenne összehasonlítani, milyen gyakran nyírjátok a füvet bátyáddal, mivel én úgy tudom a nyírás gyakorisága meghatározza, mennyire tud megvastagodni.
Mivel nem találtunk kisebb kiszerelést, ezért vettünk egy 10 kg-os TOSCANA-t. Ha valakinek esetleg kellene ebből a fele, tehát 5 kg, akkor eladó a 10 kg-os ár feléért :) (Elsősorban Kecskemét, de postázni is tudom, illetve ritkábban pesti átvétel is megoldható).
Igen ezért írtam, hogy rossz a sorrend, teljesen értelmetlen szellőztetés előtt (és úgy egyáltalán nyáron) vetni. Szellőztetés után kell elszórni a magokat, ami lehet akár ugyan azon a napon is.
Hajnalban 20 fok alatt van a hőmérséklet, olyankor lehet permetezni, vagy enyhébb estéken.
Persze,csak hogy 40fokban tovább gyomirtózok,ott is kièg,ahol szèp a fű,nem olyan az időjárás.Tudom,mert ezt csináltam,ahol nagyon gyomos volt.Másrèszt a kigyomirtózott felületre szòrok magot,az kikel,ősz elejèn hogy gyepszellőztetek?Ez itt a gond,nem a sorrendállìtásom,mármint lehet,hogy az is,de a Te verziód nálam most nem fog sikerülni.Ezêrt várok rutinos füveseket:-).
Èn simán szellőztetnèk mostanában is,de ezt is csak ha megerősít itt valaki.Rengeteg elhalt fűszál van közte,használna neki,csak meleg van,fèlek,utána kièg.
Az öntözèst tudom,pròbàltuk leállìtani,kièg.
Műtrágyázok,s figyelem a hatòanyagokat is,mikor-milyent adjak.
Tribut itt is használják sokan,jó a gyepre is.Szerintem belocsolva azèrt nem lesz rossz.Csak a dózis a kèrdès,de meglesz az is majd.
Ez elég furcsa, de meglepően vékonyszálú, nincsenek torzsák benne. Idáig senki nem akarta elhinni, hogy szárazságtűrő. Bátyámnak tavasszal vetettünk kb 80nm-t, ugyanebből csak ott a kg-s kiszerelésből. Nála sokkal vastagabb szálú a fű, érdekes.
az a baj az amalgerol nem csodaszer, vhol az volt a szlogenje, hogy a "növényi c-vitamin". Sok ember esküszik rá, amióta szedi kevesebbet lesz beteg, meg hamarabb meggyógyul megfázásból stb., na az amalgerol is ilyen, aki hisz benne, aszerint talán mintha kevésbé gombásodna, mintha zöldebb lenne és hasonló minthák, lásd előző hsz. Na meg tegyük hozzá aki kitartóan és rendszeresen kezeli a gyepet amalgerollal, az vszínű más dolgokra is odafigyel és próbálja jobban csinálni. Ahogy te is tervezed az amalgerol használatát, de mellette kérsz tanácsokat is, ha ezek után sok mindent helyesebben csinálsz mint eddig, jó eséllyel jelentős javulást fogsz tapasztalni, amire aztán rá lehet fogni, hogy hát igen az amalgerol is segített.
Szerintem olvass vissza, sokat, amiket felsoroltál pont fordított sorrendben kéne, először gyomirtó, gyomok elszáradása után szellőztetés, majd magszórás, és műtrágyázás, bár a leírásod alapján lehet egyszerűbb lenne totális gyomirtás és újravetés minőségi fűmaggal.
Öntözést egész biztos, hogy rosszul csinálod, (keveset sokszor) ha még napi 1 öntözés sem elég. Egyenesfalú edény megfelelő hozzá, a talajról is párolog, tehát az a mérvadó, ami megmarad. Ezért célszerű hajnalban, vagy este öntözni, de mivel az esti öntözés elősegíti a gombásodást, marad a hajnal.
Másik nagy hiba, legalább is nekem az jött le, hogy nem műtrágyázol.
Mielőtt megveszel vmit, nem árt elolvasni mit írnak róla:
"A TRIBU NPK 3-3-3 modern granulált szervestrágya pelletet 7-15cm-es mélységben, a gyökérzónába kell bedolgozni, hogy a szerves anyagok tökéletesen kifejthessék hatásukat. Figyelem! Amennyiben huzamos ideig nem kerül bedolgozásra, napfény hatására a szerves anyagok elbomlanak."
Magyarul semmit nem ér, ha kiszóród a fűre, de cserébe még jó büdös sz.rszag is lesz egy jó darabig.
Az Amalgerolhoz hozzá tudok szólni érdemben, egy ideje használom én is már. Az ajánlott mennyiség 2dl/10L víz / 100m2. Havonta simán ki lehet juttatni. Beöntözve az igazi, mivel elsősorban talajkondicionáló készítmény, így kell a locsolás a permetezés után (én egy ideje emiatt locsolókannával öntözöm ki, nekem nincs túl nagy területem, így nem lassabb egyáltalán) Nyugodtan mehet fűvágás után is.
Nekem eddigi egyetlen határozottan látszó tapasztalatom, hogy amikor özönvíz szerű eső van, gyorsabban felszívja a terület, mint régebben (elvileg jobb lesz tőle a talaj szerkezet). Ezt be tudom az Amalgerolnak, aztán isten tudja mi az igazság :D
Most Amalgerol lesz a csodaszer,hátha.Viszont nem találom az infok között a dózist.Permetezve juttatnánk ki,mennyi szerhez mennyi víz,mekkora felületre elegendò?
Hogy irtsam a gyomot?
Eddig a nagy,s nagyon gazos rèszeket GyomStoppal fújtam,több-kevesebb sikerrel.Elèggè megviselte a füvet.Ritka is,gazos is a terület több,mint felèn.Szòrjak magot,ősszel szellôztessek,utána gyomirtòzzak?
Minden nap öntözünk.Ahol sóderes/homokos a talaj,nèha naponta 2-szer,de másodjára rövidebben.Ha nem ìgy teszünk,sárgul,szárad fű,föld.
Hogy tudom lemèrni,hogy mennyi vizet locsolok,hány mm.-t?Arra gondoltam,kirakok egy edènyt,majd lemèrem,csak gondoltam van valamilyen eszköz hozzá...párolog is...Hány mm.-t kellene kapni a fűnek ilyenkor nyáron?
Ha Amalgerolt permezetek, lehet a fűnyírás napján is, utána locsoljam be?Akkor mostanában felesleges műtrágyáznom is?
Vettem Tribut.Azt ősszel vessem be vagy tavasszal?
Eléggé pusztít a gomba nálam, először nem akartam permetezni,de így lehet hogy újravetés lesz belőle. :D
Szóval ha Toscana lesz végül, egy dél-pesti sorstársat vagy épp füvesítő kollégát keresek, mivel csak 5kg magra van szükségem. Ha jól láttam, ezt csak 10kilós kiszerelésben adják.
Még a BB watersave szimpatikus, vajon ugyanannyira ellenáló? Tudom hogy ezerszer volt már utalás vagy téma, de hátha valaki segít ebben :)
Puma extra kijuttatásával kapcsolatban kérdeznék: meddig ne érje víz, illetve fűnyíráshoz képest időben hogy helyezzem el a kezelést, hogy a leghatékonyabb legyen?
Samubá: valaki riogatott vele, hogy zötyög majd a fűnyíró rajta, mert durva csomókban nől, ezért az aggódásom.
Noha hamarosan kiderül. Ma reggel Figaroval megadtam a kegyelemdöfést a jelenlegi gyepnek. A gomba már szépen kezdte felütni a fejét... Harmatos fűre fújtam, majd 7 órával később jött egy kis zivatar is. Remélem a hatása attól még meglesz. A következő 2 hétre jó időt jósolnak, ha elkezd kipusztulni, csinálok még egy fűnyírást a legkisebb fokozaton. A végleges tereprendezés, egyengetés az aug. 20-i hosszú hétvégére van tervezve, szóval van ideje a fűnek eltűnni... Közben pedig kelesztés-újra permetezés lesz a kikelő gyomoknak.
Megpróbálhatod, de szerintem a foto alapján nem vészes a gyomosságod. Az ICL (everris) gyomirtós műtrágya két hatóanyaga csak levélen át hat ill a dicamba csírázás gátló is, így nem fogja bántani az egyéb növényidet ha nem megy rájuk a gyomirtó., a környékét megszórhatod ahogy akarod, mert nem megy le a fák gyökeréig egyébként sem.
Köszönöm szépen a hasznos információkat! Abban egyetértek az előttem szólókkal, hogy a gyepet ritkán öntözd nagy dózisban, különben nem készteted arra, hogy mélyre gyökerezzen. Korábban kérdeztem másik fórumtárstól is, de Neked is feltenném a kérdést:
mezitláb mennyire kényelmetlen rajta sétálni? Továbbá a fűnyíró mennyire zötyög az elvileg durva fűcsomókon?
A gond hogy a csiraszám szerint gyep fele nádképű a másik fele meg réti perje összetételű, ezért vízigényesebb.
A kötött talajt lyuggatani kell ásóvillával 10-15 cm -mélységre, legalább tavasszal és összel, de két havonta eredményesebb., ugyanis ha van levegő van gyökér, ha nincs levegő nincs gyökér és a víz jobban beszivárog.
A kötött talajt, szárazságtűrő fűnél, ritkábban kell sok vízzel öntözni, mert lassan veszi be és tovább tárolja, ezt viszont tavasszal kell kezdeni, mert most a fű már nem szokja meg.
Öntözött gyepen maradj a 27-7-7 műtrágyánál attól majd nem fog sárgulni, a kötött talaban amúgy is van elég K általában. A járda mellett kevés a termőtalaj réteg vastagsága nem a beton szívja el a vizet, próbáld meg csavarhúzóval megmérni igazam ven e.
A két kezelés arra a szakmai tartalomra utal , hogy először májusban, amikor a gyom levelei már jól kezelhetők, és másodszor augusztus végén amikor a nyáron magról kikelt gyomok már ismét jól láthatóak, érdemes a pázsitot gyomirtózni. A 28 napos kezelési forduló azt jelenti, hoyg gyakrabban is alkalmazhatod ha szükséges pl madársóska esetében ami magról gyorsan kikel mire az első kezelés már hat, vagy az előző kezelésnél a viaszos levél neem vett fel elég hatóanyagot, de nagy az esélye a rezisztencia kialakulásának ilyenkor, viszont más hormon hatásúval váltva eredményesebb.
Ahogy ajánlottad, szeptember első felében késessel alapos szellőztetés után felülvetném a területet Toscanával. Nyilván csillagkapa segítségével könnyebb lesz a magokat a "barázdákba" bejuttatni.
Ilyenkor milyen trágyát érdemes kijuttatni? Scott Spring and Summer, NPK 15-15-15 és Biomassa van itthon, tervezem, hogy beszerzek Pre wintert.
Arra figyelj, hoy a Toscana felülvetést nagy magadaggal kell csinálni, hogy később ne foltosítson majd a pázsitban. Műtrágyázd meg NPK 15-15-15-val 40 g/ m2 adagban a szellőztetés előtt egy héttel, hoyg feloldódjon és ne legyen a csirázásra sóhatása. A további munka mehet a terved szerint, de azért a vetés után permetezd be Ridoml gold MZ vel palántadőlés ellen. A Spring and Summer, mint nitrogén túlsúlyos, maradjon tavaszra és nyárra. A Bio is nyáron a leghatékonyabb.
Sajnos nálam is pár hete megjelent a muhar. Amit tudok kiszedek kézzel, de ugye így kisebb foltok lesznek a pázsitban. Heti 2-szer öntözöm reggel 15 mm-t (ha kell, mert sok az eső), és minden szerdán szombaton nyírok, mégis támad a muhar. Igaz csak idén kezdem foglalkozni ezzel gyeppel.
Érdemes ezzel foglalkozni, ha úgyis másfél hónapon belül szellőztetek? Nem szívesen permeteznék emiatt.
Most hagyhatod. Majd a szellőztetés előtt csinálj próbát, hogy a gép mennyire tudja kiszedni, mert gyökérről még bendulhat a vetéskor is, iigaz télen kimegy de tavasszal már a vetés miatt nem tudsz majd a szellőztetővel dolgozni, hogy kiszedd az elpusztult részeket. Egy puma kezelés alighanem jót tenne neki, bár az elvénült foltokat nemigazán viszi ki már.
Úgy néz ki, hogy a meleg párás idő idén is kedvez a gombáknak, kétszer volt kezelve eddig a gyep. Jobb mint volt, de a mostani héten is bőven volt eső, megint jön a gomba......Lehet megpróbálom azt, hogy a gombás részeket meggereblyézem erősebben, mert nem vagyok vegyszer párti, bár van itthon Topaz, Dithan.......Kutya, gyerek. A mai előrejelzés szerint, ahol lakom 40 mm eső lehet szombat estig!
Minden évszaknak megvan a maga gobás betegség lehetősége. Próba szerencse a vegyszer mentes kezelés. A gerblye ninkáb az elhalt levélzet eltávolítására eredményes.
Akad itthon pár használaton kívüli virágláda és az egyikben tesztként Toscanát csíráztattam, már 1 hónapos. Az az ötletem támadt, hogy a muhar miatt keletkezett foltokat ezzel "pótolom"..... de tovább gondolva nem biztos, hogy szerencsés ezt másfél hónappal a gyepszellőztetés előtt.
Ebből kiindulva ha most ősszel felülvetem az egész területet, akkor tavasszal érdemes szellőztetni?
A szellőztetés után a vetés előttt pótolhatsz vele, de nem érdemes kinlódni, jobb ha egy részen csinálsz neki helyet és oda berakod. Módszer: kirakod a viráglásdát ha mzgatható és körbe jelölöd, mejd a hjelölésen belül kiásod a földet és utána bele teszed a füved vagys a saját gyepszőnyeget, a talaj szintre figyelj
Tavasszal még ne szelőzztess de előbb is irtam ezt.
Megint csak a jó paraszt eszemre hagyatkozva azt gondolom, hogy kötött talajon 60-70 cm-re semmiképpen se fognak lemenni a gyökerei. Óriási különbségek tudnak lenni ezen a téren szerintem. Továbbá ahhoz, hogy ilyen talajon akárcsak 20 cm-re nedvessé tedd a talajt, spray szórófejekkel először egy nagy tó keletkezne a területen, mielőtt leszivárogna ennyi viz. Továbbá, ha 2 naponta locsolod, én nem látom értelmét a szárazságtűrő fűfajták telepitésének. Mi olyan helyre vetünk ilyeneket, ahol SEMMILYEN locsolásra nincsen lehetőség.
Persze locsolás nélkül vizuálisan olyanok ezek a pázsitok, hogy akkor már inkább a kaktuszok :)
Mi is tavaly ősszel vetettünk BB Watersavert a szüleimnél, ahhoz képest hogy az első vetésünk egész jó lett.
A locsolással küzdünk kicsit, meg is kérdezném, hogy mit ajánlotok.
A talaj nagyon kötött, spray-s szórófejek vannak illetve elemes vezérlők (Aldis), 2 naponta mennek 10-10 percet a körök. Próbáltuk ritkítani heti 2 öntözésre, de nagyon megszárad a talaj és enyhén sárgulni is kezd a fű, majd nagyobb mennyiségű víz után ismét magára talál. Illetve helyenként a térkő mellett sávban kisárgul, gondolom az mégjobban elszívja a nedvességet. Műtrágyát havonta kap, eddig yara 23-7-7, most 11-11-21.
Nem tudom, hogy ősz óta mennyire gyökerezett le, a marketing szerint ennek 60-70cm-re le kellene mennie, de attól tartok, hogy a minden másnapos öntözéssel inkább fent marad.
Nem csodálom, hogy a gyártók kiskerti felhasználásban nem tüntetik fel a pázsit kezelésére vonatkozó adatokat. Ilyen ugyanis hivatalosan nem létezik, kiskertben pázsitot vegyileg nem kezel senki, csak néhány őrült szekta tag a fórumról :) A mai napig, ha elmondom bármelyik gazdaboltban, hogy a fűre kell a puma extra, úgy néznek rám, mint aki tudatmódositó szerek befolyaása alatt áll. Ha gombabetegség ellen akkarom a füvet permetezni, akkor is furcsán néznek. Szaklapokban nagyon nagy szakemberek, ilyen fű-Istenek annyit javasolnak a fűápolás terén a gombategségek kezelésére, hogy szellőztetés, gyakori nyirás, helyes locsolás. Ezek persze mind rendben vannak, de vegyi kezelés kiskertben hivatolsan nem létezik, hiszen nem engedélyezett.
Régebben kérdeztem a gyeptermesztőt, mit ajánl gombabetegségek ellen. Emlitett valamilyen szert, amit nem ismertem, ma sem használja senki. Kérdeztem, miért ez? Azt mondta, mert ez engedélyezett. Hivatalosan nem ajánlhatta azokat, amelyek használnak is :)
A logikád ott téved, hogy a hatóanyag és a lémennyiség teljesen független egymástól.
Pl. ha 1l/ha az ajánlott dózis, visszaszámolod, hogy ez 10ml/100m2 jelent, az már teljesen mindegy(észszerű határokon belül) hogy hány liter vízben oldod fel, a lényeg, hogy a 10ml-t egyenletesen oszlasd szét a 100m2-n.
Az se mindegy mire használod, a növényvédőszerek elsősorban zöldség/gyümölcs kezelésére vannak, tehát a gyártók is ez alapján ajánlanak, ha a 700m2-eden fű helyett mondjuk almafák, vagy akár csak paprika lenne, nem hiszem elég lenne a 16liter. Gyomirtásnál viszont ugyan az a helyzet mint a gyepnél, nem a növények lombját permetezzük, tehát kisebb lémennyiség is elég, azoknál szokott 200-300l lenni az ajánlott vízmennyiség.
Véleményem szerint a gyártók bolondbiztos szemlélettel ajánlják a 10l/100m2 ( 1000 l/ha) mennyiséget, hadd menjen körbe a delikvens 80x a területén. Akkor talán nem hagy ki semmit... Ezzel szemben a legtöbb növényvédő szert 200-400 l/ha lémennyiséggel javasolja kijuttatni a gyártó a mezőgazdaságban. Érzek némi ellentmondást.
Én a magam részéről, ahol elérhető a hektár/víz dózis, abból indulok ki. Mást viszont óva intek ettől, tartsa be mindenki a gyártói ajánlást! De az az egy biztos, hogy a 700 m2 füvemre soha nem fogok 70 liter permetlevet kifújni egy kezelés (valószínűleg egy év alatt sem) alkalmával. A 16 literes kézi pumpálós permetezőmmel kifejezetten lassú tempóban is 6-7x körbeérek, ez több, mint elég a fedéshez. Nekem ez a módszer bevált, mind gomba, mind gyomirtó használata esetén.
Ha láma lennék, úgy csinálnám, hogy teletölteném vizzel az éppen aktuális permetezőmet, és szépen sávokban haladva elkezdenék permetezni, mig a végére nem érek. A végén megnézném, mennyi maradt a tartályban, vagy éppen a sokadik tartályban. Ez alapján tudom, mennyi vizzel fedhetem le a területet. Megvan tehát a lémennyiség.
Ezután, ha tudom, mennyi vegyszer kell egy adott területre, akkor már ki tudom számolni, mennyi vegyszert kell adagolni a vizbe. Ezzel készen is van a permetlé, kezdődhet a környezet vegyi terhelése :)
Abban bizni, ha kimarad, majd elindulok másodszor, baromság, mert azzal nem érsz végig, akkor valamely területrészen csak a felét adtad ki, stb. Annyira túladagolni sem biztonságos, hiszen gondolj csak bele, ahol haladsz a sávokban, biztosan csinálsz átfedést, ott már mindjárt a duplája megy ki egy kis területre. Ha nem ér össze, akkor semennyi. Olyan, hogy pont összeér, meg nincsen :)
Na de ti otthon nagy előnyben vagytok, mert tudjátok, mekkora füves területetek van. Mi sok kuncsaftnál permetezünk úgy, hogy csak kb. tudjuk, mekkora a terület, mert a sok kanyar, iv miatt lehtetlen pontosan lemérni. És ott is sikeresen kell permetezni.
A Mustang forte engedélyokirata szerint hektáronként 200-300 liter vízzel kell kijuttatni az egy liter gyomirtó szert. Ha az arany középutat veszed és 250-el számolsz, akkor az jön ki a matek végén, hogy 40 ml-t kell adagolni 10 liter vízhez.
Mindig a permetlé mennyiségéből számolunk vissza, mert a mezőgazdasági permetezőgépek hatékonyságát, pumpálóssal nem lehet elérni.
Logikus amit mondasz, de minek.
Mindig a hatóanyag dózist számítjuk ki a területre az ajánlás alapján. és ahhoz adjuk a vizet.
Egyébként számold vissza az elméleted alapján a 10 liter víz /100 m2 vízadagot az 1 ha = 10 000 m2 területre, hol marad akkor a 200-300 literes víz elvárás.
Van aki 5 liter vizzel végzi a kezelést mert úgy gyorsabb én ált 10 literest részesítem előnyben mert úgy egyenletesebb az eloszlás, legfeljebb oda vissza permetezem a területet.
A Mustang forte engedélyokirata szerint hektáronként 200-300 liter vízzel kell kijuttatni az egy liter gyomirtó szert. Ha az arany középutat veszed és 250-el számolsz, akkor az jön ki a matek végén, hogy 40 ml-t kell adagolni 10 liter vízhez.
Mindig a permetlé mennyiségéből számolunk vissza, mert a mezőgazdasági permetezőgépek hatékonyságát, pumpálóssal nem lehet elérni.
nincs olyan, hogy "sima" gyomirtó, változó, hogy miből mennyi kell, de ha pl. megnézed a glialka leírását:
házikerti dózis: 200ml 10L 100m2
tarlókezelésre 2-6L/ha, ami már csak 20-60ml lenne 100m2-re
a szelektív gyomirtóknál is ha megnézed ezeket elsősorban szántóföldeken alkalmazzák feljettségi állapottól függően, amikor a legérzékenyebb rá, gyepnél kicsit más a helyzet, ezért érdemes nagyobb adaggal neki menni, a fűnek úgy sem lesz tőle baja, ha jól csinálod (pl. nem tűző napon permetezel)!
én 30-40ml-t számolnék 100m2-re ami egy átlag permetezővel inkább 5liter, de ezt te tudod neked mennyi lé szokott elfogyni.
Ezt a Mustangot még nem próbáltam, de van benne 2.4D, ami önmagában is kivisz egy csomó gazt, így felturbózva még más komponensekkel is nagyon rossz nem lehet. Ha nem drága, próbáld meg!
Bocs, annyit még meg szerettem volna kérdezni: mezitláb mennyire kényelmetlen rajta sétálni? Továbbá a fűnyíró mennyire zötyög az elvileg durva fűcsomókon?
Mi köszönjük neked a tapasztalatot! Személy szerint épp BB water saver vetése előtt állok és gyakorlatilag semmilyen infót, képet nem találtam itt fórumon, ezért külön öröm számomra a pozitív tapasztalatod.
Ahogy ajánlottad, szeptember első felében késessel alapos szellőztetés után felülvetném a területet Toscanával. Nyilván csillagkapa segítségével könnyebb lesz a magokat a "barázdákba" bejuttatni.
Ilyenkor milyen trágyát érdemes kijuttatni? Scott Spring and Summer, NPK 15-15-15 és Biomassa van itthon, tervezem, hogy beszerzek Pre wintert.
Sajnos nálam is pár hete megjelent a muhar. Amit tudok kiszedek kézzel, de ugye így kisebb foltok lesznek a pázsitban. Heti 2-szer öntözöm reggel 15 mm-t (ha kell, mert sok az eső), és minden szerdán szombaton nyírok, mégis támad a muhar. Igaz csak idén kezdem foglalkozni ezzel gyeppel.
Érdemes ezzel foglalkozni, ha úgyis másfél hónapon belül szellőztetek? Nem szívesen permeteznék emiatt.
Úgy néz ki, hogy a meleg párás idő idén is kedvez a gombáknak, kétszer volt kezelve eddig a gyep. Jobb mint volt, de a mostani héten is bőven volt eső, megint jön a gomba......Lehet megpróbálom azt, hogy a gombás részeket meggereblyézem erősebben, mert nem vagyok vegyszer párti, bár van itthon Topaz, Dithan.......Kutya, gyerek. A mai előrejelzés szerint, ahol lakom 40 mm eső lehet szombat estig!
Akad itthon pár használaton kívüli virágláda és az egyikben tesztként Toscanát csíráztattam, már 1 hónapos. Az az ötletem támadt, hogy a muhar miatt keletkezett foltokat ezzel "pótolom"..... de tovább gondolva nem biztos, hogy szerencsés ezt másfél hónappal a gyepszellőztetés előtt.
Ebből kiindulva ha most ősszel felülvetem az egész területet, akkor tavasszal érdemes szellőztetni?
Köszönöm előre is a hasznos tanácsaid. Szeretném jól csinálni.
Nálam sincsen muhar, de biztosan nem a sűrű fű miatt, hanem a tiszta környezet és a több árnyék az oka. Terhelt környezet esetében sok helyen találkoztam muharral makulátlan pazsitban.
Sziasztok! Tavaly sokat olvastalak titeket, vetés előtt. Szeptember derekán sikerült egy 2 éve még művelt veteményest, gyümölcsös pihenős kertté tenni. Nem voltak nagy elvárásaim, persze nyílván próbáltam mindent a legjobban csinálni. Rengeteg gyomírtás, gereblyézés, hengerelés után vetettem. Mivel se öntözőrendszerem nincs, sem vakondháló nem lett, így mindenképpen szárazságtűrő magot kerestem. Toscanat nem kaptam akkor. Ezért a Barenbrug Watersawer-re esett a választás. Nem kapott indító műtrágyát, csak direktbe ment a földbe, majd hengereztem. Kelés után elég jól jött a gaz és a vakond is, bár nem volt tragikus. Próbáltam sűrűn nyírni, mondván talán kikopik. Így is történt, mára mondhatni gaz mentes lett a terület. Mivel hála istennek, több víz leállás van a kertbe, próbáltam sűrűn öntözni. Tavasszal kapott előszőr Npk 15-15-15 öt, és azóta most 2 hete pétisót. Nem használtam még gombaölőket, gyomstoppot sem. Gondolkozom az amalgerolon. Jelen állapotban így mutat, egy kerthez mérten én elégedett vagyok, sőt, még túl is szárnyalta az elképzelésem. Köszönöm nektek a sok tanácsot!
Puma ügyben:szerintem a legegyszerűbb, ha bemész a gazdaboltba, és amikor nincs senki rákérdezel a Pumára, adnak-e.Én is megkérdeztem,azt mondták megoldható.Csak nem vettem még mert sok a fél liter,meg drága...
Természetesen a cél szent... és otthon miattam mindenki (én is) azt csinál, amit akar. Viszont, ha már úgy hozza a sors, hogy ebből szeretné eltartani a családot, érdemesnek tartanám némi elméleti alapot is lerakni. Tudom, senki nem úgy születik...
Ejj, kicsit lehet hirtelen túlreagáltam a dolgot, de az én agyamban a növényvédő szerek mellett mindig ott van a halálfejes logó. Már többször leírtam itt, hogy ezek roppant nagy egészségügyi kockázatot jelentenek szerintem, de alattomosan, hosszú távon fejtik ki a hatásukat. Jobb lenne, ha ezeknek is olyan direkt hatásuk lenne, mint egy éles késnek, de sajnos nincs.
Anno én is összekvertem a kettőt. Viszont én vissza ellenőriztem az eredményt és láttam, hogy a kétszikűek meghaltak, a muhar viszont nem. Ebből rájöttem, hogy nem keverhetőek össze. Ezt nem lehet egy ügyfélre bizni, hacsak nem edződött ő is a fórumon :)
A tökéletes pázsit érdekében érdekében bizony nagyon sok, kiskertben nem engedélyezett szert használunk mindenféle képesités nélkül, vaktában kipermetezve, mindezzel saját, és ügyfeleink életét kockára téve.
Jó estét, sorstársak! Elfogyott az évekkel ezelőtt itteni kartárstól beszerzett PE, ami eddig nagy szolgálatot tett. Van valakinek forrása a muharpusztító nedűhöz?
Sajnálom, természetesen jogodban áll megsértődni. DE, úgy használsz fel I. kategóriás vegyszert, hogy láthatóan nincs meg hozzá a képesítésed és a tudásod és ezért ráadásul pénzt is kérsz. Ezt én veszélyesnek tartom, mind Rád nézve, mind az ügyfélre nézve.
Nagy hiba! Csak eredeti forrásból informálódj! Ilyen pl. a gyártó oldala, ami ezt írja:
Ne feledje:
Nem keverhető a következő hatóanyagokat tartalmazó gyomirtó szerekkel: bentazon, dikamba, bifenox, hormonhatású készítmények. A Puma extra esetenként múló fitotoxikus tüneteket okozhat a kultúrnövényen.
Keverhetőség: Sekator OD-val, Decis Mega-val, keverhető, egyéb készítményekkel történő tankkeverék készítése esetén keverési, illetve előzetes kezelési próba javasolt.
(Ezek után meg sem merem kérdezni, hogy honnan van a zöld könyved!)
Samubá, alapvetően bármit meghallgatok ami jól működik! :)
Rövid, havi lebomlásút használtam eddig 2/3 NPK15 + 1/3 pétisó keverékkel, első nyaram ezzel a fűvel. Eddig szép, mélyzöld és bírja a hőt is, ha kiszáradás jelét mutatta, egy öntözéssel lehetett orvosolni.
250-280m2 4 részletre bontva, kézzel öntözök heti 2x vagy 3x, időjárás függvényében és reggeli órákban 6-8 óra között.
Akkor elnézést kérek, még régebben itt a fórumon olvastam, hogy valaki keverte és hatott neki ezért csináltam én is így. Nem érkezett reklamáció az ügyfelektől, ezért azt hittem jó így...Akkor mit javasoltok, hogyan legyen a kifújás?Várjak valamennyit miután kifújtam az egyiket, majd fújjam le a másikkal vagy menjek vissza másnap ( amit nem szívesen tennék...)?
Az április elején vetett gyepem 2 hónapig gyönyörűen nőtt (ezért köszönet Samubának, sokat segített!!!), fejlődött, majd egyszer csak megállt a növekedés és fakó, helyenként sárgás foltok jelentek meg, ami 2-3 hét alatt szinte az egész területen eluralkodott. Ekkor adtam neki egy Amistaros permetezést és egy adag Maltaflor Seed-o-gran plus gyeptrágyát. Látható volt a javulás, de még nem tökéletes, ezért 3 héttel később elszórtam a vetéskor megmaradt Landscaper pro new grass műtrágyát 30 g/m2 töménységben. Mostanra gyönyörűen bezöldült és helyreállt a növekedés is, csak kisebb foltok maradtak, ahol valamiért lassabban nő az átlagnál, pedig ezeken a területeken direkt kicsit töményebben szórtam a Landscapert. Valami ötlet mivel érdemes még próbálkozni?
Szeretném beszerezni a szükséges tápszereket. Mi a tapasztalat, mit érdemes venni és milyen gyakorisággal kell szórni?
Már megvenném a téliesítéshez szükséges cuccot is, erre mit ajánlanátok, illetve valaki segítene, mi a téliesítés menete (mikor? mit? mennyit? stb)?
Elnézést a sok kérdését, de eléggé kertészetanalfabéta vagyok, viszont szeretném jól csinálni.
szeretnék segítséget kérni, toscana-t szeretném műtrágyázni, rövid azaz 1-4 hónap közötti periódusúval, olvastam már több fajta verziót, tavasszal NPK 15+pétisó kombó volt, nyárra kálium dús kell,ha jól tudom, ebben mit ajánlanátok? Esetleg van olyan, ami ősszel is kitart amíg jön a téli felkészítő vagy őszre is NPK 15?
Attól függ mit akarsz csinálni vele. Szabályzott leadású tartós vagy hagyományos gyors, kb egy hónapos hatású műtrágya jöhet számításba.
A szabályzottból, most mehet az All round 4-5 hónapos hatású, november elején pedig a Pre winter 4-5 hónapos hatású. Ha érdekel állíthatunk össze másból is programot.
A palántavész viszi az angolperjét a Toscana-ból. Meleg van és nedvesség ami jót tesz a gombáknak. Vetéskor kellet volna Ridomil gold MZ permetezés, de még most is mehet menteni ami menthető. Adag 20-30 g/10 liter víz / 100 m2. Fontos s bő víz hogy a talajig lemenjen. Ennek kettős hatóanyaga van az egyik felszívódó a másik meg a dithane -val megegyező kontakt. Két hetente ismételd, mert a füved folyamatosan kel és a az előző kezelés sem hat tovább.
Bofix garden/Colombus EC-t és Puma extra-t együtt ki lehet fújni gyepre?
Úgy van ahogy a Sz Attila irta. Nem keverhető.
A gyártó szerint a puma hormon hatású szerekkel nem keverhető. A Bofix /Colomusban pl a fluroxipir hatóanyag a természetes auxint utánozva pusztítja a gyomot, de csak hosszú idő alatt, mivel növekedési hormon hatása van.
Tehát, ha kipermetezve azok a szerek már másnap hatást mutatnak, az azt jelnti, hogy perzselést okozott a kezelés amitől, bár a levél elszárad, de a gyom ettől még nem megy ki, mert a növény nem tudja felvenni közben a hatóanyagot.
Bő két hetes toscana-ban pár ilyen folt jelent meg. Mi lehet ez? Feltételezem gomba, gondolom a sok locsolás lesz az oka... Ha megvan mi lehet, megírnátok milyen kezelést kapjon?
Én két napja szórtam a Tsunami által ajánlott Cropcare 23-7-7-et. Mindig ezt szórom. Mivel nincs forróság, nem is gondolkodtam máson most sem. Ez volt idén a 3. gyeptrágyázás.
szeretnék segítséget kérni, toscana-t szeretném műtrágyázni, rövid azaz 1-4 hónap közötti periódusúval, olvastam már több fajta verziót, tavasszal NPK 15+pétisó kombó volt, nyárra kálium dús kell,ha jól tudom, ebben mit ajánlanátok? Esetleg van olyan, ami ősszel is kitart amíg jön a téli felkészítő vagy őszre is NPK 15?
wtman felvetése alapján érdekességképpen végeztem egy számítást a Barenbrug Water Saver magok számának arányát tekintve.
Ugye tömegét tekintve 80% NKCS, 10% réti perje, 10% angol perje. Az eredményhez a fajták adatlapján megadott magszám/gramm arányt vettem figyelembe, ezek alapján:
NKCS 47,4% -két féle van a keverékben, Barlexas II és Barnoble néven
Szeptember legelejére tervezem a totális gyomirtózást, hamarabb nem lesz rá időm. Itt mennyi a várakozási idő a kelesztő öntözés előtt? Aztán megint mehet majd a gyomirtó a kikelt gaznak, 1-2 hét elteltével késes szellőztetővel kiszedném az elhalt gyomokat, gereblye, stb. , elegyengetném a talajt, talán mehetne talajjavító (homok, gyeptrágya,virágföld ? ) a talajlazítóval egyetemben.
Aztán az utolsó totális után nem tudom mennyi idővel mehetne ki a fűmag, itt eldöntöttem, hogy többet nem veszek ezekből az "univerzális" ramatyokból, valami jó minőségű kellene, kutya és gyerekálló, olyan 250m2 lenne.
A másik gondom, hogy az út túloldalán kb van 10000m2 elhanyagolt gyomos, fejmagasságig érő gazos terület, szerintem onnan mindig kapom az áldást gyommag formájában, egyáltalán ilyen "szomszéddal" van értelme nekiállni vagy 1-2 év és ismét ramaty lesz a gyep?
Illetve, a júniusi eső nálam is megtette a hatását gomba formájában, kétszeri dithane kezelés felemás eredményt hozott, ezek a talajban élő "káros" gombákkal mi lesz?
Én is sokat gondolkodtam mit csináljak,egyik gondolatom a tarack vagy csillagpázsit volt.Csak azért nem lett,mert itt azért sok virág is van és a tarack mindent benő.
Van ahol az van egy ismerősnél jópár ezer m2-en igaz télen nem zöld de nem is kopasz a föld. Ritkán kell nyírni ha rájössz mikor és mekkorára akkor egész korrekt a terület. Elnyom mindent és elég agresszíven terjed oldalra ez a hátránya.
Magját nem tudtam kicsíráztatni csak a szár darabok elduggatásával lehet telepíteni.
150m2-t füvesítenék el, jelenleg nagyon gazos, kézzel és gyomirtó kapával szedem ki a gazokat, természetesen gyökerestül.
Barenbrug árnyéktűrő magot vetnék, viszont ezt a 150m2-t úgy képzeljétek el hogy két oldaláról füvesített ez a terület és az gazos, régen el lett füvesítve, viszont az mára már inkább gaz, mint fű.
A kérdésem az hogy volna a legérdemesebb neki fognom az egésznek?
Szeretnék szép gyepet, a telkem többi részén ahol fű van, gazos, mindenféle gaz gyom megtalálható benne.
Milyen gyomirtót kellene használnom ide? Miután hat a gyomirtó, utána ezek a területek foltosak lesznek, tehát ott nem lesz semmi, vagy hogy képzeljem el?
Azért érdekes ez, mert rengeteg a gaz, sokkal több a gaz-gyom mint maga a fű.
Nem vagyok a vegyszerek híve, vegyszerek nélkül mennyire életképes a szép gyep fenntartása?
10 éve láttam egy körforgalom épitését, városon kivül. Átmérője legalább 60 méter, szóval nagy. Kb. 3000m2 a területe. Leteritették gyepszőnyeggel, valami marha ki is fizette, szerintem a közeli Samsung gyár lehetett az. Azóta csak nyirják, talán havonta 1x, vagy már ritkábban. Az első években még úgy-ahogy kinézett, aztán a környezeti hatások szépen kikészitették. Ma olyan, mintha semmit nem tettek volna vele, csak hagyták volna kizöldülni. Az eredeti fűfajtákból már szerintem semmi nincsen benne.
Namármost a nádképű csenkesz meg a felemáslevelű azért kibirja, és 10 év múlva is még megtalálod benne őket. Cserébe gumicsizmában jársz majd rajta, hogy szúrja a talpadat, a fűnyiró traktoron pedig le kell majd kötnöd magad biztonsági övvel nyirás közben, hogy a zsombékokon billegve ki ne essél az ülésből.
4000 m2-t befüvesíteni nem kis költség. Még a Polder fűmagjából is kell kb 5-6 zsák. De a java csak ezután jön. Karban is kell tartani, ami nem olyan költséges, cserébe roppant időigényes. Viszont nem kell nagyon gondolkodnod mivel töltsd a szabadidőd! Heti nettó egy napot biztosan számolhatsz rá.
Ha nem kívánsz angol gyepet létrehozni, akkor jöhet Attila ötlete. Rendszeres nyírással, egy többé-kevéssé jól kinéző zöld területet lehet létrehozni.
Hát lehet, hogy igazad van és esélytelen. De erra gondoltam, hogy ezek a csenkesz félék, rendszeresen nyírva esetleg elnyomják a gazokat. Egy egységesebb rendezettebb hatás keltenének, mint egy természetesen vad rét.
Az alacsonyan növőt úgy gondoltam, hogy valami lassabban növő fajta, vagy 25 cm -nél megáll, lassul vagy ilyesmi. :)
Nem tudom, hol jár jelenleg a nemesítés tudománya. Hátha van ilyen. :)
Ez az olcsó gagyi, gondolom, hogy vastag, durva fűmagkeverék, esetleg nem lenne jó?
Lehet az vadabb, jobban hasonlít az eredeti csenkeszre?
Jó talajvédő hatás, kevés ápolást igénylő keverék "Töltés" keverék vasúti és közúti töltések, valamint gátak, teraszolások oldalának füvesítésére alkalmas. Jellemzői: Jó talajvédő hatás, önmagát megújító növényállomány, kevés ápolás legfeljebb egy, esetleg két kaszálás évente. Vetőmagmennyiség: 40-50 g/m2 ÖSSZETÉTEL Angolperje 40.00% Vörös csenkesz 30.00% Nádképű csenkesz 20.00% Felemáslevelű csenkesz 10.00%
Na mit szóltok ehhez? :)
Tudom, nektek nem ez a profil. Ti csak, nagyon szép pázsitokat készítettek itt.
De szerintem, akkor is jobban értettek ezekhez, mint én. :)
Az mi, hogy alacsonyan növő? Kaszálatlanul minden fű szó szerint f.szig ér. Ha nem fogod locsolni, akkor lassabban nő, ergo ritkábban kell hozzá nyúlni. 4000m2-re vetni? Marhaság. Bármit vetsz, ha nem kezeled, elgazosodik. 40 áron szelektivezni, eléggé le tudja szippantani a bukszát. Ha nem fogod benne irtani a gazt, 2 éven belül többségben lesznek a fűhöz képest. Szóval ha nem vetsz, csak türelmnesen várakozol, néhány eső után ki fogsz zöldülni...
A fotó ott hibádzik, hogy a zöld rész nem lesz egyforma. A klasszikus nkcs durva, szó szerint nádképű. A BB Watersaver nkcs-je sokkal finomabb szálú mint a klasszikus, de durvább mint a BB angolperje. Valamit valamiért. Ha a linkelt keveréket veszed, javaslom, hogy egy szállítással hozass Glialkát is, mert kelleni fog. :-)
Sziasztok! Új vagyok füvesítésben. A képen látható füvet most tavasszal vetettem. Itt-ott még hiányos, de a legnagyobb gondom a képeken látható sárga foltok jelentik. Júniusban itt BAZ megyében tetemes mennyiségű eső esett, volt hogy napi többször, illetve brutál mennyiség. Ha nincs eső, akkor megy reggel az öntözés. Egy hete kapott Genesis műtrágyát NPK:10:5:5, be lett locsolva, fel is oldódott, semmi változás. A három kép három nagyítás.
A Force-t 10g/m2 adagolással kell a talajba beforgatni. Tehát mindnehol fednie kell a földnek, ugyanis gázosít.
Ha elölről kezdeném, én is hasonlóképpen csinálnám, mint ahogy te. De erre a fórumra csak a füvesítés után találtam rá, így én a talajt már nehezen tudom javítani. Talán a Vivisol és az Antagon segít hosszú távon. Csak 2 hónapja használtam először, így legkorábban is jövőre lehet valami javulás a talajban. Esetleg valami humusz tartalmú készítményt használhatsz még mellé (bár azt később is lehet).
Gomba miatt szeretnek kifujni az ABD kombot, de Bumper sajnos megszunt ott ahol vasarolnam. Van barkinek infoja arrol, hogy van-e valami helyette vagy csak siman fujjam ki az AD-t?
(eddig korabban csak amistart fujtam ki kulon, valaki esetleg meg tudja mondani, hogy a sima 20 grammos Dithanne M-45t hogyan kell adagolni, mert nem talalom meg a leirasban)
Köszönöm a hasznos tanácsaid! A toscanától az ára, ami miatt elfordultam. 2-3 éve mikor néztem, 23e Ft volt egy zsák, most meg 35e. 3 zsák kellene, és akkor ez még csak a fűmag.
Starterből a 16-25-12-ből van 5 kg-os, akkor inkább abból veszek 4 zsákkal, és így adott a szükséges 20 kg.
Most ránéztem erre a Force 1,5 G-re, de nem világos számomra az adagolás, vagyis hogy a 600 m2-re mennyi kellene ebből. Első blikkre én 3x 0.5 kg-t tippelnék. Mi lenne az ajánlott adagolása?
Megnéztem, a DCM cuccokból egy vagyont kéne költenem ekkora területre. A kötöttségen homok, kókuszrost, komposzt keveréssel akarok javítani, összesen 15 m3 anyag beforgatásával a felső 10 cm-be.
Én nem vagyok szakértő, csak a tapasztalataimat osztom meg.
A fűmagok közül a Scott és a Barenburg is nagyon jó választás. Ha a pénztárca engedi, megéri a jobb minőséget venni (én a saját káromon tanultam: Argo-Lagro). A Toscana tényleg drága lett, de talán a kereslet miatt, az meg talán azért nagy, mert lehet, hogy itthon elég jól bevált. (ízlések és pofonok persze...) A Startert én simán összekeverném, ha nem tudok egyfélét venni (ha igen, akkor a 16-25-12-ast).
Talajfertőtlenítésre Force 1,5G-t használnék.
Viszont, én kevernék hozzá DCM Vivisolt és Antagont is. A kötött talaj miatt. Nálam is az, és utólag nagyon nehéz javítani rajta lyuggatás nélkül).
Nos, eldöntöttem: Barenbrug Water Saver lesz a fűmag. Sajnos hiba olvastam át a fórumot, nem kaptam választ a kérdéseimre, így viszonylag látatlanban döntök. Toscanaról rengeteget esik szó, erről viszont nem, ezért folyamatosan be fogok számolni a tapasztalataimról, talán lesz, akinek ez segítség lesz a jövőben.
Ha már ennyit áldozok fűmagra, végül starterből a Scotts New Grass lesz, csakhogy itt megint egy kérdés felmerült: van belőle 16-25-12 és 20-20-08. Utóbbi jobbnak tűnik nekem, viszont előbbi 5 kg-s, utóbbi 15 kg-s kiszerelésben van, márpedig nekem 20 kg kellene a 600 m2-re. Vegyek egy ilyet, egy olyat és keverjem össze? Vagy 5 kg-sból 4 zsákkal, esetleg vegyek meg 2 zsák 15 kg-sat aztán majd elszórom később? Nem tudom, mi lenne optimális.
Továbbá sajnos nem kaptam választ, milyen talajfertőtlenítőt használjak a vetés előtt, mivel eddig csak permeteztem-beöntöztem Full 5CS-t. Gondolom most valamilyen szemcséset kellene bedolgozni a talajba, de nem találom pontosan mit kellene.
Mi lehet az oka az alábbi jelenségnek a gyepen? Ez gomba?
Pont egy hete lett kezelve gomba ellen ADB-vel, de nem változik a helyzet.
Hagyjam és majd kiheveri, vagy mit érdemes csinálni?
Mivel a csavarhúzó simán "lemegy" így nem is locsolok már 2 hete. Kivéve a délutáni fűnyírás (szerda) előtt 1 mm-t locsolok, illetve a szombati nyírás után 2 mm-t, majd aznap délután és éjjel kapott a héten 9 mm-t.
A Bofix elvileg viszi, de mivel homrmon hatású lassan öli ki a kezelt növényt. Próbálkozhatsz még a gyomirtós műtrágyával ( 2,4 D és dicamba hatóanyaggal) az is viszi.
Szaktársak, megnéznétek, milyen kórság gyilkoja a pázsitomat? Na jó, füvemet, mert messze van a pázsittól. Szóval tavaly ősszel lett feljavítva az itt javasolt mediterrán fűkeverékkel a korábban Elka telepítés. Szép is volt, szellőztetve, hosszú hatóidejű műtrágyával megszórva, ápolgatva, az esős idő nagyon jót tett neki. Az eső miatt persze pár hete gombás volt, azt visszaszorítottam Bumper+Dithane kombóval. Most viszont elkezdett zsombékosodni itt-ott. A zsombékok között rengeteg az elhalt fű, gyepfilc, talán még moha is akad. Nem általános, van két-három nagyobb foltom, ahol ezt csinálja.
Mi lehet a baja és mivel lehet javítani? Gondoltam megszellőztetem a beteg részeket, de félek ebben az időjárásban zokon veszi. Nekem úgy tűnik a gomba miatt elhalt részek befilcesedtek és elfolytják a még élő füvet, ami miatt elkezdett mohásodni és rohadni. A talaj homok, de a felső 10-15 centi telepítéskor fel lett töltve földkeverékkel, pangó víz nincs.
Hello, ha nekem írtad, akkor sajnos nincsen vele tapasztalatom. Tavasszal vetettem, még gyenge, meg kell erősödnie, mielőtt elég mélyre tud menni a gyökere. Plusz 'őspuszta volt', azaz az összes szunnyadó gyommag életre kelt, és elnyomta a füvet. Egyébként szép fű. :)
Valószínűleg nem ismered eléggé a vakondot és az életmódját. Tavasszal elég sokat van a felszínen. Olyankor lefelé túrva megy vissza a föld alá. Nos éppen a 30cm-re lerakott háló fölött teszi ezt, ugye tudod, mi következik. Pontosan, a tökön szúrás...
Kedves Attila, köszönöm válaszod, de két markáns vonal van.
Az egyik pl. Te is a gyepszőnyeg alá rakja a vakond hálót.
Előnye, hogy ha fel kell szedni a szőnyeget könnyebben fellehet a kettőt együtt szedni.
Hátránya,
-nem növi a fű megfelelően át
- földet nem fogja tudni kitúrni a vakond, de a járatot kiássa, vagyis pont a gyökérzónában okoz jó nagy kárt, nem is beszélve arról, hogy a szépen kiegyengetett gyepfelszín hepehupás lesz.
- a késes gyepszellőztető kárt tehet a hálóban
10-15 cm-re rakva, vagy esetleg mélyebbre (akár 30 cm-re)
- Előnye az előző hátrányok nincsenek,
- az esetleges fűcsere könnyebben megoldható
Hátránya, hogy nem megfelelő lerakás esetén, esetlegesen a fű és a háló közé tud menni a vakond, ezért kell a hálót a széleken felhajtani.
Másnak mi a véleménye?
Harmadik lehetőség, hogy nincs háló, de sajnos már Hortobio sincs, illetve más hatékony kémiai anyag.
Van a családi házunk, legtöbb helyen tiszta gazos a fű illetve kopott, szóval bőven van baja.
A kertből el lesz füvesítve 150m2, ide szeretném a Barenbrug-ot, illetve ezért kérdezem hogy mennyi az annyi, mert a telkünkön kb 600m2 lesz így a füvesített terület.
A jelenleg fűvel fedett területeket felül kellene vetni meg gyomírtani.
Jelenleg így néz ki az a terület ami már el van füvesítve.
Nem egészen értem, hogy akkor 150, vagy 600 nm gyepet szeretnél-e fenntartani. Nálunk 500 nm körül van és szerintem 30e Ft lenne a minimum évente, de nem szoktam összesíteni, hogy mennyit költök rá. Elég nagy a szórás aszerint, hogy mennyire profi anyagot veszel (pétisó -> Scotts Landscaper). De alapvetöen amennyit adsz neki, annyit várhatsz töle. Egy kevés tápanyaggal is szebb lesz, mint semennyivel, de akkor lesz gaz is, meg sárgulás is. Ha kell a nagy felület valamilyen funkció miatt, akkor ezt a kompromisszumot kell megkötni (ha keveset szánsz rá). Ha viszont nincs feltétlen szükség nagy placcra, akkor csökkentheted a gyepfelületet, aminek viszont böven megadod, amit kell. Nyilván így meg a beruházás nagyobb az elején mindenféle növényre, esetleg szegélyre, mulcsra stb..
Szerintem 10e Ft/100nm-rel szépen tartható a gyep, de engem is érdekel, hogy mások mennyiböl hozzák ki.
Nem tudom nálad mekkora a füvesített rész, nálam max. 600m2.
A kert jó része (150m2), el lesz füvesítve, most elég gazos, ide szeretnék elvetni Barenbrug Shadow-ot, vannak fák és sok árnyékos rész van.
A kérdésem az, hogy ez a rengeteg tápanyag meg amiket adsz a füvednek, ez éves szinten mennyire húzós tétel? Tényleg nagyon szép a füved és én is vágyom erre, de nem tudom pontosan anyagilag ez mekkora összeget jelent egy évre vetítve.
Mivel vetés elött nem olvastam ezt a fórumot, kb. az összes hibát elkövettem az elején.
Fümaggal együtt Italpollina csirketrágyát szórtam, amitöl jó darabig marha (akarom mondani csirke) büdös volt. Az elsö részt csatakosra öntöztem vetés után, pedig hüvös ösz volt (késö is volt vetéshez), elég ritka lett az eredmény. De így legalább nyárra egyformán gazos lett azzal, amit tavasszal vetettem :-) A gazokat kézzel húzgáltam, ami nagyon bio, csak a kakaslábfüvek (ezerszám) után jó lyukacsos lett. Trágyázásról se tudtam, hogy kell, így aztán jött a lóhere + egyebek, sárgulós senyvedés. Aztán megtaláltam ezt a fórumot és elkezdtem kicsit jobban törödni vele.
EGYSZER lepermeteztem gyomstoppal, kapott valami tápanyagot (asszem Genezis gyeptrágyát), ment az öntözés és egész jó lett. Viszont emlékeim szerint már abban az évben jött az elsö gombafertözés, amit lefújtam az itt reklámozott ABD kombó AD részével. Következö évben kezdtem ha jól emlékszem Yara N túlsúlyos-t szórni havonta, nyáron kálisót kevertem hozzá, illetve permeteztem Amalgerolt havonta. Télire DCM szervest vettem. Aztán most próbálok átállni erre a szervesebb vonalra. Tavasszal Biosol-t szórtam ki, permetezek Amalgerolt és Humuszolt 2 havonta. Késön csináltam a szellöztetést május közepén, utána Yara N túlsúlyost adtam neki (kb. 20 g/m2-t). Júniusban maradék DCM-et, maradék Biosolt, egy kis Yarát és kálisót szórtam ki (összesöpörtem minden maradékot :-D).
Szóval tápanyagot kap, gyomirtót nem igényel, gombaölöt igyekszem elkerülni. Kb. 4 naponta nyírom.
A felület 110m2 napos, laza szerkezetű homokos a talaj. Városi vízről locsolok öntözőrendszerrel, valamint kert végében van egy hatalmas gesztenyefa ami oda szemetel a fűre és szerintem a gyökere elszedi a tápanyagot,mert ott ritkábban nő.
Igénytelenebb füvet szeretnénk aminek alacsonyabb a vízigénye, ne kelljen minden héten permetezni, műtrágyázni és csak a pont lenne az I-re ha szép sűrű is lenne.
szép időbe szoktak jönni vendégek, ilyenkor szeretnek a kicsik szaladgálni, néha ráhúzunk napágyat pár órára.
eddig a starsem és az agro largo sport fűmagjait használtuk, de elég sokat vesződök vele. foltokban kiszárad,
te melyik fűmagot ajánlanád? (ha van ilyen egyáltalán)
Ne szidd, nekem is az van. :D Elpusztíthatatlannak tűnik és a szomszédok is a csodájára járnak (mondjuk nem erős a mezőny). Heti két nyírás mellett nem olyan durva szálú, hempereg benne az ötévesem és imádja, nekem ennyi elég, köszi az infot!
Mi 3 centire nyirjuk. Birna sokkal alacsonyabbat is, persze fokozatosan kell szoktatni. Ronda vastag a szála heti nyirás mellett is, kellene a fenének.
Rég jártam erre, mostanában nincsen időm a sok munka miatt.
Látom, közben Toscana és tsai fórummá cseperedtetek. Ez egyébként nem baj. Azonban arra szeretnék kérni mindenkit, aki ebben gondolkodik, ne csak fotókat nézegessen erről a fajtáról. Zarándokoljon el egy ilyen pázsitra, vesse le a cipőjét, menjen végig rajta mezitláb. Aztán irja meg ide a fórumra, akar-e még ilyen füvet otthonra.
3x elolvastam a hozzászólásod, de nem értem, mit kérdeztél. Pedig 13 éve használok vakondhálót és telepitek füvet.
Ha gyepszőnyeget telepitesz, közvetlenül alá kell rakni, hogyhogy nem ez a szakmailag helyes? Milyen szakma nem igy ajánlja? A lángos sütő?
Ha fűmagot vetsz, akkor minél sekélyebben kell elhelyezni a hálót a felszin alatt, bár 5 centinél sekélyebbre ez még nekünk nem sikerült.
Több alternativa nincsen.
"Egy ügyfél nálam is szeretne a gyepszőnyeg alá hálót, viszont én nem szeretném elvállni így.
Csak akkor ha a földet kihordjuk leterítjük majd vissza a föld."
Ebből nekem az jön le, hogy a kuncsaft teljesen el van tévedve, ti meg nem tudjátok a helyes útra vissza terelni. Szükségetek lenne egy kis kommunikációs tréningre.
Nagyjából körvonalazódik, mit fogok csinálni augusztusban, már csak a következő kérdéseim lennének:
- milyen starter műtrágyát érdemes használni, tekintettel a jó ár-érték arányra (tudom, Scotts a legjobb, de hátha van olcsóbb alternatíva)
- milyen talajfertőtlenítőt használjak? Át lesz forgatva a föld, így nem okoz gondot a beforgatás, de nem tudok konkrét terméket, mert a Full 5CS (Karate Zeon) eddig csak permeteztem.
- fűmag: meg vagyok lőve, 600 m2-re utólagos javítással számolva kellene 30 kg. Három termék körül vacilálok:
1. Toscana: ez a legjobb nyilván, viszont csak 10 kg-s kiszerelésben van, azaz később nem túl költséghatékony adott esetben javítani, 3.210 Ft-ra jön ki kg-ja.
2. Thermal Force: ezt wtman fórumtárs dobta be és jó ötletnek tűnik. Ami érdekes, hogy összetevői közt szerepel a Spyder LS és Avenger II. A Toscana fűmagjában is Spyder LS van, viszont van ahol azt találtam, hogy a másik összetevő abban is Avenger II, van ahol meg Gazelle 2-t találtam. Ennek nem sikerült kinyomoznom a végét, hogy akkor most kétféle Toscana létezik, vagy korábban egyik volt, most a másik?! Ennek a fűmagnak amúgy jó ára van, 2.145 Ft-ra jön ki kg-ja. Tapasztalat viszont úgy látom nincs vele még.
3. Barenburg water saver: arany középútnak tűnik a maga 2.497 Ft-os kg-s árával, előnye még hogy van 1 és 5 kg-os kiszerelésben is, ráadásul valamilyen hormonnal bevont magok ezek. Viszont érdekelnének tapasztalatok erről, mert nem sokat találtam, pl. mennyire áll ellen a gombásodásnak, betegségeknek.
A talajom kötött, felső 5-10 centit most megmunkálom, lazítom, stb. De a mélyebb rétegek agyagosak, öntözni viszont csapvízről öntözök, ami a mediterrán jellegű fűmag keverékek választása felé ösztönöz :)
Egy hete használtam Gyomstop-ot (most Pázsitmester lett a neve) főleg szürke madársóska miatt. Aggasztó módon elszaporodott már, de a "kezelés" remekül kivitte. Már másnap látszódott a hatása.
cokombus(bofix) keverhető gyomstoppal? Van pár makacsabb gyom, pl. madársóska, amivel már régóta küzdök, ezek mehetnek egyszerre a biztosabb hatás érdekében? Érdemes még mellé lombtrágyát és tapadásfokozót is adni?
Pedig az agro stadion sport van nekem is és szép- van egy terület részem amin többnyire szintén agro sport van de tavasszal durván neki estem és Toscanaval felul vetettem fullba - hát nem olyan lett mint terveztem - foltos lesz - mutagyazas után még nem is nagyon látszik de amikor megy már ki a hatása - azaz nagyon nem egyformán Fakul de amugy is a Toscana mélyebb zöld.
de próbálkozhatsz - 110m2re meg nagyon fogsz találni - mi már többször össze álltunk itt és közösen meg vettük és el osztottuk
"2-3 hónapon keresztül bírnia kell a szalonnasütést, bográcsozást, ping-pongozást, napozóágyat, ráterített (=rajta felejtett) plédet, rohangáló kisgyereket a játszótóróny körül, stb."
Nekem a fűnyíró hasmagassága betonon 3,7cm a penge innen még kb fél centi azaz 4,2 cm- re vágom ha a betont nézzük @ de olyan sűrű a fű hogy a kerék tuti nem ér le a földre a fű miatt azaz ezek a számok csak irány adoak... az enyém még elbírna egy picivel kisebb fokozatot szerintem mert szép hosszú leveles rész van mèg lefelé- de nekem ez így bőven jó
Érdeklődnék, hogy ki milyen magasra nyírja a toscana pázsitját? Pontosabban, hogy mi lehet az minimál magasság, amin még patent képet mutat? Sajnos nem találtam gyártói ajánlást hozzá.
Én 4,5 cm-re vágom ebben a melegben és így másfél hónapja locsolnom sem kellett. :) Így is reggelente rugdosom a kalapos gombákat.
Azért érdekel, mert van a proselect strong nevű fűkeverék, amiben ugyanazok a nádképűek vannak (csak kicsit más arányban, de össz 80%), mint a toscanaban, és van benne 10% réti perje a 10% angolperje mellett. Ennek a leírásában az szerepel, hogy vágási magasság >15mm.
Namost, ha a toscanat lenyírnám erre a magasságra, akkor tuti kinyírnám, de elképzelhetőnek tartjátok, hogy fokozatosan le lehet vinni 2 cm-re például? Próbálta ezt valaki?
Egyik barátomnál az alábbi képeken látható probléma jelen meg a fűben. Véleményetek szerint mi ez? Talán gomba? Mivel lenne érdemes kezelni? Előre is köszi a segítséget.
Kalapos gombák ellen nem szoktunk védekezni, mert totál értelmetlen. A füvet nem bántja, viszont a talajban lakó gombafonalakat nem tudod elpusztítani vegyszerezéssel. Ennek következtében felesleges pénzkidobás és környezetterhelés az ellenük történő vegyszerezés.
A nitrogéntől pl a szervesnyag bontó élőlények felszaporodnak és képesek elvonni a fűtől a nitrogént ha nincs elég, pl ettől is sárgul a füved.
Jól értem, hogy bizonyos mikroélölényeket kiirtunk, mások viszont felszaporodnak, ami miatt még több nitrogént kell adagolni, hogy a fünek is maradjon?
Nálam jelenleg ilyen kis foltok vannak, de továbbra sem terjed, vagy romlik a helyzet.
Felülröl pedig ilyen. Nem éppen méregzöld (bár kicsit csalóka kép), foltos is, ami már nem érdekel.
A foltok nem EP és nem is sovány perje (ha azt korábban jól azonosítottam be), hanem egy nagyon finom szálú, tömött szerkezetü, nem tarackoló valami. Közelröl ilyen.
Sziasztok, nem vagyok tul otthonos a gombakban es most latok ilyet eloszor, ugyhogy segitseget szeretnek kerni:
- Ezt milyen szerrel kezeljem?
- Kifujjam vagy beontozessel?
- Mivel jelenleg nagyon meleg van milyen napszakban?
(nem tudom, hogy ez meg az 1-2 hettel ezelotti nagy esok miatt van-e mert azota csak 2 naponta reggelente megy az ontozo + frissito 2 perc minden delutan, de ugy latszik igfy is gombas lett)
Szerintem a Stompot hanyagold! Azt írja, hogy főleg egyszikű magokra hat és ezek a csírázásgátló szerek több hónapig képesek megőrizni a hatásukat a talajban. Jobb a békesség!
Fűmagban szerintem jönni fog ezerrel a Toscanara tett voks. Az itteni tapasztalatok szerint ezzel van a legkevesebb probléma.
Segítséget / tanácsot szeretnék kérni fűmag választással kapcsolatban. Elég régóta követem a fórumot, rengeteg ötletet / tanácsot kaptam innen, amit ezúton is köszönök! :)
Szóval: adott egy balatoni apartmanház, amiben szeretnék szép füvet, hogy a vendégek minél kellemesebb környezetben tudjanak pihenni. Ez azt jelenti, hogy nyáron kb. 2-3 hónapon keresztül bírnia kell a szalonnasütést, bográcsozást, ping-pongozást, napozóágyat, ráterített (=rajta felejtett) plédet, rohangáló kisgyereket a játszótóróny körül, stb.
Két éve lett elvetve landscaper pro finesse maggal, de sajnos nem tudott kibontakozni: tavasszal az előkészületekkel (öntözőrendszer telepítés) elcsúsztunk, így nem tudott szezon előtt megerősödni, ritkás lett, emiatt megtelepedtek idegen fajok/gyomok. Nem kifejezetten csúnya, de nem az igazi. Inkább 'fű', mint 'pázsit'...
Az utcát idén tavasszal füvesítettem: ősszel totális gyomirtás volt, tavasszal talajmunka és vetés, jól indult, de sajnos rettenetesen gyomos lett, mert itt előtte 'őspázsit volt', tele szunnyadó gyommaggal (sose volt előtte karbantartva).
Ezért az a terv, hogy ősszel nekiesem újra, sokat olvastam arról, hogy az őszi vetésnél nem lesz gyomos, és így legalább nyárra is megfelelően meg tud erősödni, felkészülni.
Azt szeretném kérdezni, hogy milyen fűmagot javasoltok? A finesse gyönyörű (ismerősnél, ahol nem kap ilyen terhelést), megpróbálhatom-e ismét (mert hivatalosan elég jó taposástűrő), ill. itt sokat hallottam a Toscana-ról (az mennyire bírja az igénybevételt?), vagy inkább a Superme vagy Performance lenne a jó választás?
Az utcai rész nincsen öntözőzve, fűnyírás után szoktam öntüzni, ide Barenbrug Water Saver került, a gyomosodás miatt ez is újravetős. Ide esetleg van jobb választás?
Az őszi vetéssel kapcsolatban -ha jól raktam össze a fórumon leírtakat- a következő az ideális eljárásrend:
1. totális gyomirtás augusztusban
2. kelesztő öntözés a lappangó gyommagvaknak
3. következő gyomirtás
4. talajmunka
5. vetés
A gyomirtással kapcsolatban lenne kérdésem, hogy a Glialka az aktuálisan kibújt gyomokat pusztítja el, viszont van Stomp gyomírtóm is, ami tudtommal a talajban lévő gyommagvakat nyírja ki. A kettőt lehet kombinálva használni? Ha mehet a Stomp, akkor mennyit kell várni a kezelés után a füvesítéssel, hogy a fűmagot már ne tegye tönkre?
Köszönöm, sajnos a csomóba hordott magok is kikeltek, így azt már nem tudom érdemben szétszórni. A tervem az volt, hogy a hasonló méretű, de már öreg füves területet ennek a képére, a Toscana másik felével újravetem ősszel, így sajnos azt buktam, az odaszánt magot ide kell majd elszórnom. Szeptemberben, a felülvetés előtt már elbírja majd a gyomstop jellegű fűre szórható gyomirtót ez a vetés?
Tudna-e valaki tanáccsal szolgálni: a kertben a füves terület nagy részét cserélnem kellene, mert vastagnak tűnnek a fűszálak (nem gondolnám muharnak, nem terül szét annyira, csak vastag), nem egységes az összkép, de van két diófa , két fenyő is, lehet-e glialkázni ősszel, hogy a fáknak ne legyen semmi bajuk? .. vagy csak ássam fel, vessem felül, vagy hogy csináljam? előre is köszi a választ....
A csomóba mosott fűmagot fel kellene söpörni és újra szétszórni a foltokon a környzetében , kevés homokkal takarni vagy csillagkapával bemunkálni. Az a baj hoyg a nádképű később csirázik az angolp meg kijött. Remélem még nem száradt ki nagyon a fűmagod és életképes. Ha csomóban marad akkor csomósan kel ki és magát is ritkítja, meg csúnya is lesz, mert ahonnan elmosta ott ritkás lesz nagyon a gyep, de jön majd a muhar ilyenkor egyébként is. Ősszel pótlásra számíthatsz.
Nem sok kedvem van nyáron filozofálni, de legyen; átnézem az írásbafoglalt gondolataidat.
Én nem vagyok szaki, de mikor permeteztem, akkor én reggel csináltam és utána indítottam az öntözöt.
Mindazonáltal leírom újra (még ha sokan butaságnak is tartják), hogy tudomásom szerint 2 iskola van ezen a téren:
1. A füszálak legyenek mindig tökéletesek (mint a paradicsomok a Lidl-ben): ennek receptje a megfelelö öntözés, nyírás és szellöztetés mellett a mütrágya és a gombaölö megfelelö mennyiségü és ritmusú használata.
Nálam a gyep akkor lesz pázsit ha pázsitnak nyírják. A fenntartás, ha csak nyírják akkor extenzív, ha tápanyagozzák is akkor félintenzív, ha öntözik is és növényvédelmet iskap akkor intenzív, és ha mindezen kívül még spéci, a fenntartási célnak elvárt talajkeveréket is alkalmaznak, akkor szuper intenzív.
2. A gyep maradjon a természet része, nem egy müvileg fenntartott zöld szönyeg: öntözés, nyírás, szellöztetés ugyanaz, viszont a tápanyag ellátás természetes(ebb) és a kémiai fegyverek bevetése ellenjavallt.
Azt talán el lehet fogadni, hogy legyen a kerti pázsit természetközeli, és minél természetesebb anyagokat használok a fenntartásában, de a fű gombásodása ott is megjelenik, ahol nincs elég nitrogén, és más növények települnek be jelezve a körülményeket. pl vadvirágos gyep telepítésnél. Tipikus példa azonban a művelt kert gyomosodása után kialakuló, természetes növényzet nyírása és ami ott kialakul azt kezelem pázsitként csak nyírással a többit a természetre hagyva.
Az 1. megoldás gyakorlatilag az "élö szövet a ...vázon", ugyanis a talaj mikroéletének nagy része elpusztul, marad fizikai közeg gyanánt, ami a gravitáció ellenében tartja a füvet és a rálépöket (tápoldaton növö paradicsom és saláta esete, ahol ugyanezt a szerepet egy tál(ca) tölti be).
No ez azért nem ilyen egyszrű, hogy finom legyek. Annyi vegyszer és más sosem megy ki amennyitől ( most nem akarok belemenni az agrártudomnyokba.) a talaj élet totál kipusztulna. A nitrogéntől pl a szervesnyag bontó élőlények felszaporodnak és képesek elvonni a fűtől a nitrogént ha nincs elég, pl ettől is sárgul a füved.
A 2. megoldás szinte biztosan nem eredményez tökéletes gyepet, márcsak azért sem, mert a természetes trágyák nem tartalmaznak akkora mennyiségü nitrogént, mint mü társaik, de azért szép lesz és természetesebb (azért nem írtam természetest, mert egy monokultúra sosem lesz természetes).
Az hogy mennyi nitrogén megy ki egy területre attól függ hogy a hordozó anyagból mennyit adok ki. Azt sem lehet össze-vissza csinálni. Nézd meg, ha érdekel, a nitrát érzékeny területek tápanyag ellátás törvényi szabályozását. Az a jó pázsit ami megnyugtat ha ott vagy.
Egyesek szerint a gombásodás fö oka nem az, hogy a gyep a sürüsége miatt befülled, hanem az, hogy alatta a talaj vízháztartása nem megfelelö. Ott éldegélnek az általunk gyülölt gombák, mert megfelelö számukra a környezet és néha aljas módon kibújnak a mi féltve szeretett zöld szönyegünkre. Furcsa módon a gömbaölö permetezés utáni belocsolása nem hoz végleges megoldást, viszont a müanyagok hatására a talaj szerkezete egyre kedvezöbb lesz a gombák számára. Állítólag! - mivel én nem vagyok se biológus, se kertész. Ha nagy marhaságot írtam, akkor a hozzáértök remélem kijavítanak, mert akkor megint tanulok valamit.
Nincs itt semmilyen befülledésről szó! Van egy fű a mi érzékeny bizonyos gombákra, van a gomba ami ott van a fű mellett, és egyszer megjön az a kedvező környezeti feltétel ami mellet a gomba megtámadja az élő füvet amit eddig nem tett. A fertőzés jöhet talajból, levegőből, egyaránt, de erjeszteheti a fűnyírás és kiválthatja az öntözés is, az egyes fűfajták érzéknységéről nem is beszélve. No és minden évszaknak vagy akár hónapnak, megvan a maga fűkárosító gombája. Végleges megoldást nem hoz a növényvédelem, mert a vegyszerek hatása tartama elég rövid és azt is lenyírod ami a fűben van. A beöntözés csak arra jó, ami talajból is felszívódik vagy ott is hat, hogy már a gyökerétől védje a füvet, mert godolom ismered, hoyg a hatóanyag a növényben csak a csúcs felé áramlik, alul nem véd semmit ahol nem permetezted.
Sajnálom, hogy Samubá nem szólt hozzá, mert ö ismeri a gomba fajtákat is. De akár várhatsz is. Nálam is gombás egy kicsit itt ott már 1-2 hete (gondoltam is, hogy felteszek egy képet "kicsit foltos, kicsit gombás, de a miénk" felirattal a Tanú után szabadon :-)). Reggelente, meg fünyíráskor meg szoktam nézni, hogyan, mennyire változik és egyelöre nem permeteztem semmit. Dithane van a fiókban és ha úgy ítélem, lefújok majd pár durvább foltot, de inkább dolgozom a talaj javításán, alacsonyan tartom a fü magasságát és talán meg is fésülöm majd rugós gyepszellöztetövel, hátha a jobb szellözés is segít egy kicsit.
Nos, ha már megszólítottál, akkor részemről ez a tényszerű vélemény. A gomba terjedése az időjárástól is változik, nem mindegyik irtja ki a füvet csak a levelét. Amíg nincs gmba nem kell velefoglalkozni, de ha egyszer megjelent akkor vissza fog térni amikor eljön az ideje. Egy meleg zivatar pl beindíthatja a píthumot, ami sec perc alatt kiviszi az angolperjét mindenestől mire védekeznél.
A fű sűrűség és magasság nem akadály. A gyep ritkulását elérheted úgy is ha össze vissza nyírogatod időben, megritkul az magától is, most legfelejebb a muhar fog megjeleni ha rövidítesz és ritkítasz.
Remélem nagyon nem hagytam ki semmit. További sikereket
A két hónapos vetés az kb 6 hetes kelés lehet. Próbálkozhatsz muhar ellen a Puma permetezésével . Más nem viszi ki de az sem elég már ha idősebb a muhar, viszont ha a fű nem elég idős akkor azt is megkaphatja. Ápold, várd meg a tavaszt, addigra a muhar elpusztul és késes szellőztetővek ki tudod szedni, bár a fiatal vetést az első évben nem szoktuk késezni. A következő évben a sűrű gyepben nem jön ki a muhar, tehát főleg a nyírásra kellmejd figyelni.
Jó estét, a tavaszi nagy kertalakítás eljutott oda, hogy a kert egyik eddig nem hasznosított sarkába (kb. 140nm) füvesítettünk egyet. Minőségi csepeli homok a talaj, ezt mintegy 350 zsák(!!) gombakomposzttal sikerült egész jól feljavítani. A második gyomirtás után (június vége) olvastam itt a fórumon, hogy ha jót akarok, akkor biza már lecsúsztam a fűről, vessünk inkább Ősszel... No sajnos elkövettem azt a hibát, hogy erről megkérdeztem a főnökasszonyt is, aki hallani nem akart a dologról, instant get, instant gyep, füvesítünk, pont. Oké, múlt vasárnap scotts kézi szóróval kitoltam a kb. szükséges 4kg Toscana-t, hozzá new grass tápot, a talajt előtte gereblyével felkapirgáltam, majd a vetés után hengerrel adtam nyomatékot neki. A végeredmény tetszetős lett, automata beállít, napi 4x fél óra öntözés, egy percig nem volt száraz (sem vizes) terület sehol, vártuk a csodát. A csoda sajnos egy nappal korábban jött, a vasárnapi vetést a most csütörtöki özönvíz elmosta. A sors fintora, hogy pénteken megjelentek az első fűszálak, ma pedig már egészen kis területek kivételével már zöldell mindenhol. Igen ám, de nem jön ki a matek, mert az eső több nagy pocsolyát hozott létre, melyek az özönvíz vége után 5 perccel már el is tűntek, ellenben nem kevés, marékkal mérhető fűmagot otthagytak egy csomóban. Hirtelen felindulásból úgy vélem, hogy a gyorsan kelő fűfajta megúszta, míg a később gyökeret verő társai egy csomóban végezték a pocsolya közepén. Ez így Toscana light, tuti nem azt fogom kapni, amire számítottam. A jövő hét elejére tervezett hidegfront miatt most nem biztos, hogy rá kéne tolni másik 4kg fűmagot, de az is felmerült, hogy a mostani állapotot gyomirtó általi halálra ítélem, és megvárom a szeptembert. A szakértő urak véleményét szeretném kérni, mit kezdenének ezzel a faramuci helyzettel? Előre is köszi!
Azért az a 20 % különbség nagyon sok tud lenni. Amit utána írsz azzal abszolút egyetértek, jól leírtad.
Amit írtam, az 2 tapasztalt, megyeszékhelyen és környékén dolgozó kertészmérnök kertépítő ismerősöm tapasztalata. Ők tavasszal és nyáron már évek óta az Agromaster-t szórják az ügyfeleknél. Nagyságrendileg több tíz hektárról van szó, amit így kezelnek évi szinten, tehát releváns tapasztalatról beszélhetünk.
Egy 25 kilós zsák belőle mondjuk 10-12 ezer ft, míg egy 15 kilós Stress Control/Maintenance mondjuk 15-16 ezer ft. Mindkettőt ugyanúgy 2 havonta szórjuk, vagy esetleg az Agromaster-t 1-2 héttel korábban. Persze értem én, az egyik csak szántóföldi alap műtrágya, a másik meg egy profi gyeptrágya, de ez olyan szintű árkülönbség, ami borzastóan irreális, ezáltal nem lehet racionális választás. Nyilván utóbbinál meg kell fizetni a brutál marketinget is, meg azt az életérzést, hogy én Landscaper-t használok. :)
Különbség csak a télre vonatkozóan van, ott már nem mész messzire az Agromaster használatával, ott jól jön a 4-5 hónapos Pre-Winter.
A ICL New Grass gyepstarter 16-25-12 füvesítéskor hogy érdemes használni? Megfelelő, ha majd a füvesítés előtt 1 nappal kiszórom és belocsolom alaposan? (Füvesítést követően azért nem szeretném, mert eléggé kötött a talajom és amennyi vizet a műtrágya szerintem igényelne, a fűmagnak már ártana...).
Illetve még egy kérdés. Új fű esetén elegendő az útmutatóban lévő mennyiség, vagy érdemes kicsit jobban megszórni?
Nekem everris uniform van. Eléggé nagyon drága volt. Olyan értelemben nem vagyok oda érte, hogy messze nem uniform, sőt. DE!! Ellenálló mint a fene, amit írtak is az összetevőkél, hogy mind ellenálló nemesítés. Semmi vegyszert nem fújok rá, nem gombás, nem beteg, vagy ha igen, akkor nem látszik rajta és kiheveri. Most is olyan sűrű, mint a kefe (pedig tavaly brutális pajortámadás volt és tavasszal sem tudtam foglalkozni vele, május elején kezdtem hozzá, 1 hónap alatt kefe lett). Ez persze a műtrágya miatt van, szóval az kell neki
Valószínűleg (biztos) nem ilyet vennék ha megint kellene, de tuti, hogy olyan prémiumot (everris, barenbrug, stb), amihez kifejezetten írják, hogy ellenálló fajták.
- Igen, kutam van. Öntöző rendszerem nincs, nem is szeretnék. Kézileg locsolom a füvem.
- A talaj amit elvetnék az vagy 40 évig volt trágyázva főleg tyúktrágyával. A többi helyen is jó a talaj, tehát a jelenlegi fű ami vetve van (nem tudom milyen fajta), teljesen jól bírja.
- Anyagilag nem szeretnék sokat rászánni, max évente 20 ezer forint.
- Értem, persze. Van sok fa, szoktam permetezni, akkor erre figyelek, köszönöm.
- Igen, ezt is megfogadom. Van egy nagy kb 500-1000 liter közötti kézileg épített kisméretű téglával falazott komposztáló gödröm, ebbe szoktam a füvet is bele burítani illetve tegnap volt az első gyepszellőztetésem, azt is beöntöttem.
Május elején füvesítettem 120 nm-en, tudom hiba volt. Eleinte gyommentes volt, azonban mostanra brutálisan elterjedt a talpas muhar. Kézi gyomlálás már lehetetlen. Arra gondoltam, hogy szeptemberig hagyom a francba, majd akkor gyepszellőztetővel kiszedem a nagyját és felülvetem, a fűmagokat termőföldel fedném be. Egyébként Agro-Largo stadion sport fűmaggal vetettem, gondolom a felülvetést is ezzel kellene csinálni. (vagy nem?)
Minden tanácsot szívesen fogadok, tavaszra szép gyepet szeretnék:)
- Mennyit szánsz rá évente? (20 ezerből már annyi műtrágyát vehetsz, hogy nem győzöd nyírni!)
- A "minőségi" fűmag nem feltétlenül azért drága mert kényes. A Barenbrug Watersaver, vagy a Toscana rengeteg vizet spórol meg neked.
- A permetezés itt túl van misztifikálva. Ha van rózsád, tujád, gyümölcsfád, akkor azokat kell permetezned. A maradék szert meg kifújod a füvön azokra a helyekre, ahol pl. jelentkezhet a gomba.
- Mulcsozós fűnyírót ésszel használva, plusz a nyesedéket komposztálva sok műtrágyát tudsz spórolni.
A gyep nem a legszebb nálunk, kopottas itt-ott, gazos, de a talaj se egyenletes.
Szóval bőven van baj.
A kert el lesz füvesítve, viszont itt merül fel bennem a kérdés hogy most mit érdemes számomra?
Szeretnék szép gyepet, gondoznám is, de nem vagyok hajlandó vegyszerekkel permetezni a füvet és trágyázni is maximum csak vetéskor, vagy évente 1-2 alkalommal, maximum.
A telek 850m2, ebből 150-200m2 a kert, amit elvetnék fűmaggal.
A füves részem kb. 600m2.
Itt az érdekes része a dolognak, hogy érdemes-e jó minőségű magot vennem?
Hogyha nem fogok használni vegyszereket meg gyomirtót, akkor a minőségi fűmagnak mi értelme volna?
Remélem érthető a kérdés, nem azzal van a bajom hogy egyszer meg kell fizetnem a jó fűmagot, hanem ahogy olvasgatom a topik-ot, azért a szép gyepnek fenntartási ára is van.
Mindenféle trágya, gyomirtóval fújni többször is, nem tudom mik az árak pontosan, de gondolom hogy évente nem 20 ezer forint megy rá a szép gyepre, esetemben a füves rész legalább 600m2.
Gyepszellőztető gépet vásároltam már, annak látom értelmét hogy jót tesz a fűnek.
Viszont megköszönném ha valaki leírná hogy a vegyszerek nélküli fűhöz van-e értelme mondjuk Barenbrug vagy hasonló magokat vásárolni.
Köszönöm, az már nagyjából dereng akkor, hogy mikor és mit kell tennem.
Már csak a fűmag a kérdés, hogy kétféle Toscana létezik, mi a kül. és melyik jobb, illetve hogy milyen, esetlegesen olcsóbb alternatíva lenne rá (akár Barenburg, akár ICL). 600 m2 felületre, vannak gyümölcsfák, árnyékos részek és agyagos talaj (amit most feljavítok kicsit). Nem szeretnék gomba ellen permetezni, és ezt a kritériumot az eddigi Kite Presto fűmag is teljesítette, jó ellenálló képességű kell legyen.
Szia, én ugyanezt csináltam végig tavaly ősszel, aug elején totálissal lefújtam utána rotakapával lazítottam és hengereltem többször, így szept 9. tudtam vetni. Elég sok gyom jött ki a kelesztő öntözésnek köszönhetően, amivel tavaszig szemeztem és végül a műtrágya, nyírás, térdelés kombó tüntette el májusra. Nekem 180 nm van, 600 négyzetméteren a kézi gyomlálást nem csinálnám. :)
Ha újra akarnék füvesíteni, akkor az első totális írtás és a talaj tisztítása, elegyengetése után kb. két hétig kelesztő öntözést csinálnék és ami kikelt gyom azt újra fújnám totálissal. Elhalt növényektől megtisztítanám és ezután vetnék meg nyomnék starter műtrágyát, így valószínű drasztikusan lecsökkentheted a fűvel kelő gyomok számát.
Köszönöm, minden véleményt szívesen meghallgatok. Leszedni nem szívesen szedném le a tetejét, mivel nagyon gödrös, göröngyös, ezért a rotálás után el tudnám egyengetni újra, megkeverve komposzttal és homokkal. Ezért is inkább gyomirtóznám, a legkisebb fokozaton történő vágással utána meg a száradó fűnyesedéket eltávolítanám. Viszont ezek szerint nem célszerű csak egyszer lefújni, érdemes megvárni míg újra kikelnek a gazok.
Az idővel az a gondom, hogy asszony megöl, ha a gyerekek nyáron nem tudnak kimenni az udvarra. Szeptembertől meg ovi, úgy már nem lenne akkora érvágás... csak hát az időjárás kérdéses, van, hogy szeptemberben még 30 fokok vannak, meg persze lehet 15 fok is... ki tudja...
Magánvéleményemet írnám le, nem vagyok kertészmérnök. Telepítettem újra régebben én is gyepet. Én nem rotáltam, hanem leszedtem a régi gyepet ásólapáttal, igaz csak 250 négyzetméterről. Egy Bobcat nagyon hamar le tud szedni pár centit. Én ezt augusztus elején tenném, aztán öntözném 1-2 hetet és gyomírtóznám. Szeptemberben vetés.
Ha mégis rotálnád, akkor tedd minél hamarabb, aztán öntözd és a kijövő gyomok ellen használj gyomírtót. Ezt érdemes kétszer is elkövetni. Szeptember elején pedig lehet vetni.
Ősszel úgy terveztem, hogy mivel az egész udvarom baromi gödrös lett (4 éve építkeztünk, utána feltöltéskor 20-50 cm ment rá, agyagos talaj, aztán felástam az eresz esővíz elvezetés miatt, majd öntözőrendszer miatt), újra csinálom a füvesítést (600 m2 felületen). A tervem az, hogy gyomírtó, várok kicsit, levágom nagyon rövidre, majd ha kiszáradt, akkor át rotálom, homokkal és komposzttal átforgatom, elegyengetem, henger, gereblyézés, magvetés starter műtrágyával, megint hengerezés, öntözés.
Kérdés az, hogy ez így megfelel kb, ahogy leírtam?
Másik: úgy döntöttem, Toscana-t vetnék, viszont azon túl hogy baromi drága lett és szerintem kéne 3db 10 kg-s zsák, feltűnt egy dolog: először is, egyre kevesebb helyen kapni, és megváltozott az összetétele is, mintha új termékként megjelent volna a Proselect Toscana, aminek az egyik összetevője a "Festuca arundinacea Avanger 40%" helyett "Festuca arundinacea ?Gazelle 2? 40%" lett. Ami feltűnt még, hogy lassabb növekedést ír a ritkább fűnyírás reményében.
Kérdés az: gazdaboltban van még elvileg a "régiből", szerezzem be most, mert az a tuti, vagy majd jó lesz az "újabb" is és ráérek?
Másik: mikor álljak neki az egész folyamatnak? Úgy terveztem aug. végén elég lepermeteznem, szept. közepén pedig jöhet a földmunka, 1-2 hét múlva szept. végén pedig vetés.
Nálam is kezdődik a foltosodás. Gomba lesz ez is? Mitől ez a sok gombásodás mostanában, nálunk a régi kertben és a szülőknél, meg máshol sem hallottunk nagyon ilyesmi problémáról, vagy a mostani sok eső az aránylag friss vetéssel együtt, vagy mi lehet e mögött?
Kapirgálom, nyírom, gondozom :) , de én sem permetezném, ha nem muszáj. Vagy mit mond Samubá, én is kíváncsi lennék?!
( élőben más képet mutat, valahogy ezek a mostani telefonok tényleg szép képeket csinálnak, kicsit túl jók a színek, persze jó az igazi is, de valahogy fotón kevésbé jönnek ki a hibák, gyomok, foltok, stb... :) )
A szerek leírásának megfelelően keverd ki a koktélt és permetezd ki. A Ridomil gold kontakt hatóanyaga ugyanaz, mint a Dithane hatóanyaga. Szerintem ez a kép alapján rizoktónia, de az életemet azért nem tenném rá.
Valójában meg is válaszoltad a hözzászólásodban, hogy miért nem bírja a ritkább öntözést a füved. Valószínűsíthetően sekélyen gyökerezik (legalábbis az MP rotátoros részen) a gyakori, de kevés víz miatt. Nem csoda, hogy kiszárad, hiszen arra lett kondicionálva, hogy folyamatosan jön a víz.
Én nem vagyok szaki, de mikor permeteztem, akkor én reggel csináltam és utána indítottam az öntözöt.
Mindazonáltal leírom újra (még ha sokan butaságnak is tartják), hogy tudomásom szerint 2 iskola van ezen a téren:
1. A füszálak legyenek mindig tökéletesek (mint a paradicsomok a Lidl-ben): ennek receptje a megfelelö öntözés, nyírás és szellöztetés mellett a mütrágya és a gombaölö megfelelö mennyiségü és ritmusú használata.
2. A gyep maradjon a természet része, nem egy müvileg fenntartott zöld szönyeg: öntözés, nyírás, szellöztetés ugyanaz, viszont a tápanyag ellátás természetes(ebb) és a kémiai fegyverek bevetése ellenjavallt.
Az 1. megoldás gyakorlatilag az "élö szövet a ...vázon", ugyanis a talaj mikroéletének nagy része elpusztul, marad fizikai közeg gyanánt, ami a gravitáció ellenében tartja a füvet és a rálépöket (tápoldaton növö paradicsom és saláta esete, ahol ugyanezt a szerepet egy tál(ca) tölti be).
A 2. megoldás szinte biztosan nem eredményez tökéletes gyepet, márcsak azért sem, mert a természetes trágyák nem tartalmaznak akkora mennyiségü nitrogént, mint mü társaik, de azért szép lesz és természetesebb (azért nem írtam természetest, mert egy monokultúra sosem lesz természetes).
Egyesek szerint a gombásodás fö oka nem az, hogy a gyep a sürüsége miatt befülled, hanem az, hogy alatta a talaj vízháztartása nem megfelelö. Ott éldegélnek az általunk gyülölt gombák, mert megfelelö számukra a környezet és néha aljas módon kibújnak a mi féltve szeretett zöld szönyegünkre. Furcsa módon a gömbaölö permetezés utáni belocsolása nem hoz végleges megoldást, viszont a müanyagok hatására a talaj szerkezete egyre kedvezöbb lesz a gombák számára. Állítólag! - mivel én nem vagyok se biológus, se kertész. Ha nagy marhaságot írtam, akkor a hozzáértök remélem kijavítanak, mert akkor megint tanulok valamit.
Szóval a kérdésedröl a testépítö körökben kezdöktöl elhangzó "Mit szúrjak be, hogy úgy nézzek ki, mint a Mr. Olympia" kérdés jutott eszembe. De a helyzet nem ilyen egyszerü. Lefújhatod az említett szerekkel, söt lehet, hogy szükséges is, hisz tényleg van olyan gomba fajta, ami rövid idö alatt nagy pusztítást tud végezni. Sajnálom, hogy Samubá nem szólt hozzá, mert ö ismeri a gomba fajtákat is. De akár várhatsz is. Nálam is gombás egy kicsit itt ott már 1-2 hete (gondoltam is, hogy felteszek egy képet "kicsit foltos, kicsit gombás, de a miénk" felirattal a Tanú után szabadon :-)). Reggelente, meg fünyíráskor meg szoktam nézni, hogyan, mennyire változik és egyelöre nem permeteztem semmit. Dithane van a fiókban és ha úgy ítélem, lefújok majd pár durvább foltot, de inkább dolgozom a talaj javításán, alacsonyan tartom a fü magasságát és talán meg is fésülöm majd rugós gyepszellöztetövel, hátha a jobb szellözés is segít egy kicsit.
Jól emlékszel a homok nem tartja a vizet, de homok és homok között is van különbség. Úgy csináld ahogy a füvednek a legjobb és neked is tetszik az eredmény.
Akkor szeptember elején lesz a felülvetés. Érdemes a csillagkapás bedolgozás után pluszban még virágfölddel vagy kvarchomokkal fedni plusz valami tápanyag, pl. biomassa?
Nem fog elütni, hogy eredetileg a vetett fű angol perje túlsúlyú volt, S Toscana meg nem az...
Nemcsak az én tapasztalatom, hanem a régi elődök/kertészek is ezt javasolták, amikor a talaj szerkezetét vették alapul az öntözéshez. Természetesen a helyi gyakorlat mutatja meg mit érdemes és lehet csinálni. Járt utat a járatlanért el ne hagyd, szól a mondás.
Az öntözés gyakoriságát tavasszal kell belőni, évközben már megsínyli a fű. Én az figyelem, hoyg milyen mélyre megy a gyökér. A gyakori öntözéstől sekély lesz a begyökeresedés, a ritkán sok víztől pedig mélyre megy a gyökere amint keresi a vizet. Minél kötöttebb a talaj annál ritkább öntözés egyre több vízzel és fordítva...
Tavaly a tuja alatti részek "kikoptak" és a garázs mellett is, ott felül vetettem Toscánával, ami láthatóan elüt a többitől. Érdekes, hogy ezek a részek egészségesek.
Érdekes, de biztató hogy miden OK lesz.
Jó ötlet e késő ősszel alapos szellőztetés után felülvetni az egész területet Tosccanával, hogy jövőre egységesebb legyen? Vagy ezt nem jó ötlet?
Jó is meg nem is.
A felülvetés jó ötlet.
A késő őszi felülvetés nem jó ötlet.
A vetés, felülvetés optimális időpontja nyárvégén, ősz elején van. Próbáld meg szeptember első hetére időzíteni a felülvetést, ja és a szellőztetést csináld késessel, hogy a mag könnyen bejusson a kés által vágott barázdákba. Én ilyenkor is csillagkapával szoktam bedolgoznia fűmagot úgy biztosabb a kelés.
Tegnap este lefújtam Bofix-szel mindent, amit akartam: főleg apró szulákot. Remélem nem volt korai, kb virágzás előtt 2-3 nappal van.
Viszont elfelejtettem belekeverni levéltrágyát, lehet utólag? Direkt levéltrágya kell, vagy jó az is, amit a talajra kell kiszórni, de feloldom vízben és azt permetezem rá?
A hőséget hogy érted? Forró napokat, vagy hogy ne nappal permezettek? Este fújtam ki, és akkoriban nem volt forróság sem.
Közben azért dolgozik a Gyomstop a cickafarkon. Most már erősen sárgák a növények, és kezdenek elszáradni. Csak furcsa volt, hogy 1 nap alatt megcsavarodott, de utána látszólag napokig nem történt semmi. Ezek szerint mégis történik. :)
Szia Samubá, én úgy tudtam hogy a homokos talaj nem igazán tartja a vizet. Nekem is ilyen, és nyaron inkább igényli 2 naponta a vizet. Most hogy sok eső volt full sűrű és zöld.
A déli frissítő öntözés azt jelenti hogy néhány milliméternyi vizet kapjon minden nap a normál öntözésen felül? Probléma-e ha körbe a tujákat is éri víz ilyenkor?
Elfogadom, hogy a tapasztalatod alapján - általában - az a jó öntözés, amit leírtál.
Nálam nem vált be a 2-3 naponkénti, négyet meg sem próbáltam. Szomszédom minden nap este 9 körül indítja az öntözést, 30 fok feletti kánikulában dél körül plusz 4-5 perceset is. Nála mindig irigylésre méltóan gyönyörű a gyep. Éppen ezért 23-24 foknál melegebb időben én is naponta öntözök, 18-20 percet az MP rotátoros körökben, 13-14 percet a spray-s körben. 14 év alatt ez vált be.
Ha nádképűtúlsúlyos akkor gondolom van benne angolp és réti perje is. Most a két napi öntözéstől nincsenek még elég méylen begyökerezve, de lassan átálhatsz a 3 naposra, de figyeld nehogy a Ncs kiszárítsa a másik két gyepalkotót, mert sokkal erősebb a gyökere. Homokos talajon később (jövőre és már ősszel) elég a 4 naponkénti öntözés. Átlagos időben a fű párologtat 3-4 mm vizet ez 12 mm öntözésnél kb 3-4 napig elég. A hőség napokon (300C )emelni kell a vízadagot 20-25 mm ig. A déli frissító maradjon.
Köszönöm szépen a válaszokat, tanácsokat, pont holnap nyírok, ezért a legjobbkor.
Heti kétszer 10 mm-t szoktam öntözni az kb. 1 óra 10 perc.
18 percre állítottam be 2 órával a nyírás előtt (15 órától) a frissítő öntözést, az kb. 2 mm. Remélem ez jó lesz.
Figyelek arra, hogy kevesebbet nyírjak egyszerre a nyíróval, a pengét megéleztem.
Tavaly a tuja alatti részek "kikoptak" és a garázs mellett is, ott felül vetettem Toscánával, ami láthatóan elüt a többitől. Érdekes, hogy ezek a részek egészségesek.
Jó ötlet e késő ősszel alapos szellőztetés után felülvetni az egész területet Tosccanával, hogy jövőre egységesebb legyen? Vagy ezt nem jó ötlet?
Es vann arra barmi szabaly, hogy kb mennyi vizzel? Ha mondjuk bekapcsolom az ontozot akkor menjen 1-2 percet vagy rendesen aztassam be mondjuk egy 20 perces ontozessel?
5 perc legalább kell de a teljes adag sem árt. A lényeg, hogy a gyökéren át is vegye fel a fű a szert és akontakt a fű tövénél is már a taljon hasson.
Mehet a délutáni frissítő öntözés a nyírás előtt pár órával.
Ilyenkor mennyi mm-t öntözzek és kb. mennyivel előtte?
- Annyi víz kell amitől éppen nedves lesz a levél, nem kell annyi mint a déli frissítő öntözésnél. Amíg fel ne szárad a víz a levélről ne nyírj, ez a felszárdás viszont függ a hőmérséklettől és a széltől, változó, de kb egy óra elég szokott lenn. Belemész a fűbe az öntözés után látod a lábadon mennyire vizes, belemész a nyírás előtt és ott már nem vagy alig lesz vizes, de jól esik rajta levegőt ven közben, mert jobb lett a mikroklímája is a pázsitnak.
Milyen keveréket vetettél, van még adatod?
Az előző tulaj vetette 1998-ban, angol perje főként és van benne némi réti is, még a tasakja is meg van:D
Remélem nem gond, hogy Toscánával vetettem felül.
- Ez jó mert angolperje van a Toscanaban is, de attól nem fog besűrűsödni, mert az egy bokros fű amolyan védő növény. A régi réti perje be fog indulni, de amire igazán számthatsz az a Toscana terjedőtövű nádképű csenkesz fajtája, ami viszont be tudja nőni a sérülést egy idő után. Remélem őszre meglesz, mert ilyenkor nyáron a fű sem nő ahogy szokták mondani, és tényleg lelassul vagy akár le is tud állni ha nincs elég műtrágya és víz, de nálad ez nem játszik.
ha megbízhetó eredményt akarsz akkor felejtős.
Akkor valami más Kálium túlsúlyost veszek majd, ami jó most is és ősszel. Remélem a pre-winter jó erre.
A Biomasst következő nyíráskor 10 dkg adaggal kiszórom, 20 kg van belőle.
- Most jó terved. jövőre javasolnék egy programot, ami nekem már bevállt.
All Round (4-5 hónapos) műtrágya 4 havonta, azaz évi kétszer; március végén, és a következő adag július elején és zárónak a Pre Winter október végén vagy nov elején, mert később már nem elég hatékony a felkészítő hatása. A PW kitart márciusig és március közepétől indul a fű növekedése általban és kezdheted elölről, viszont a füved egész télen zöld lesz, ha a gomba el nem viszi, de a nádképűt nem nagyon viszi semmi, kivéve a kísérőit.
Ha nádképű túlsúlyos a keverék, szerintem gyakori már a 2 naponta öntözés. Szép lassan nyújtsad az öntözési szüneteket. Ha jól emlékszem, akinek NKCS túlsúlyos füve van, az hetente egyszer öntöz.
Harmadik kérdésem pedig, hogy a 30+ fokos nyári melegekben idei tavaszi vetésnél a 2 naponkénti locsolást , homokos talajban, nádképű túlsúlyos fűmagkeveréknél kb milyen mennyiségben próbálgassam? 12-14mm/alkalom? 12-14:00 között szokott menni pár perces frissítő öntözés.
Es vann arra barmi szabaly, hogy kb mennyi vizzel? Ha mondjuk bekapcsolom az ontozot akkor menjen 1-2 percet vagy rendesen aztassam be mondjuk egy 20 perces ontozessel?
Még nem veszélyes. A gond hogy a fű nem esett még át a gyökérváltáson és nem bokrosodik eléggé, a gyomirtószer árthat neki. Nem is egyenletes a kelése a területen, ezért eltérő a füvek fejlettségi állapota is. Figyelj az ápolásra és nem lesz gnd.
Megnyírod, lepermetezed és utánna közvetlenül beöntözöd hgy lemenjen a hatóanyag a gyökérnyakhoz, mert a kipermetezett szer a növényben lefelé nem megy (persze van kivétel, de nem itt) Igy hosszabb a hatástartam és jobb a védelem hatása is.