Igen, ezt mondtam, hogy azokról végképp nincs információm.
1866-67 tele pl. elég kritikus volt a Bozeman Road mellett felépített erődökben, mert akkor Red Cloud harcosai elvágták a hó miatt amúgy is bizonytalanná vált utánpótlási vonalaikat.
Ugyanígy 1865 első negyedévében, a Platte-től délre, Kelet-Coloradoban és Nyugat Kansasban, amikor az oglala-cheyenne bosszúhadjárat megkezdődött Sand Creek után és a keletről érkező szállítmányok nem jutottak el Denverbe és a Sziklás Hegység keleti oldalán fekvő kisebb városokba.
Egyébként az összes indián háború közül az ún. második szeminól háború (Second Seminole War 1835-1842) követelte a legtöbb amerikai áldozatot: az Egyesült Államok katonákban, milicistákban és civilekben összesen kb. kétezer emberéletet veszített.
Sokan meghalhattak csata nélkül is, hiszen a pl. lovassághoz bevonultak teljesen amatőr friss bevándorlók tömegével. Főleg a várható későbbi előnyökért, akik aztán a különleges körülményeket nem birták ki.
Becslésem szerint 1851 és 1891 közötti 4 évben, az Arkansas és az amerikai-kanadai határ közötti területen, a sioux-cheyenne-arapaho törzsszövetség ellen vívott harcokban, illetve a rajtaütések során kb. 650-700 katona és 900-1000 polgári személy veszthette életét.
Utóbbiak 80-90 %-a a minnesotai santee-felkelés ill. 1865 és 1869 között a Platte és az Arkansas közötti területen végrehajtott oglala-déli cheyenne portyák áldozata volt. A Platte-től északra és a Missouritól nyugatra nem nagyon voltak fehér települések, így a harcokat kevésbé szenvedte meg az amerikai polgári lakosság. (Az indiánok ellen viszont ugyanúgy totális hadviselés folyt.)
Ezek csak a fegyveres összeütközések veszteségei, értelemszerűen nincsenek benne azok, akik a járványok, éhezés, szélsőséges időjárási viszonyok miatt haltak meg az erődökben.
"Istenem, hogy micsoda félelmetes portyázók voltak ők a 80-as évek elején!"
Hja, a régi szép idők... :)
Mág Victorio illene a sorba. Nem sokat foglalkoztam még vele, annyi rémlik, hogy a saját harcosai is elszökdöstek, mert megszállottnak tartották egy idő után. Ha igaz.
Mindenképp jogos, az idézet alapján törzsnévnek lehet gondolni. Szerintem azért jelölte így a szerző, mert létezik a hopi-oraibi kultúra, mint külön vizsgálható egység, és erre akart utalni. A feltett képeket is ebből a kultúrkörből választottam.
A csehszlovák Miloslav Stingl egyik könyve szerint az apacsok elleni háborúk kétezer amerikai (USA-polgár) életébe kerültek.
A sziúkkal kapcsolatosan nincsen ilyen adatom, de végül is össze lehetne nagyjából adogatni az egyes csatákból rendelkezésre álló adatokat, csak hát elég munkás és időigényes lenne.
Talán másfajta terep volt az apacsok földje. A prérin elég volt a bölényeket kilőni és a belőlük élő törzsek máris megvoltak fogva, kénytelenek voltak kiegyezni és rezervátumba vonulni.
Már biztosan mindenkinek hiányzik a Naiche Family :)
Pótolom a hiányosságot. Ez a kép szerintem párját ritkítja, a főnökök balról jobbra: Chihuahua, Naiche, Loco, Nana, Geronimo.
Naiche faluja Fort Sillben 1897-ben
Dátum nélküli kép, az első sor bal szélén Naiche. a többiek is fel vannak írva valahova, de most nem találom, ha valakit érdekel, megkeresem.
Családi fotó 1895-ből. A fél családról :) Az idős asszony Toos-Day-Zay, Cochise felesége, a fiatalabb Haozinne, áldott állapotát mintha kicsit nehezen viselné :)
Ez egy nagyon kedves kép nekem. Az asszony Neschila, és tévesen Naiche anyjaként van beazonosítva valamelyik archívumban. Ő csak egy anyaági rokon, de az előző képpel összehasonlítva is látszik, hogy tényleg hasonlít. De nem csak ő, a kisfiú is. Egy igazi kisnaiche, akit két kézzel kell rávenni az együttműködésre :)
Kevés szó esik általában Cochise lányairól, én se sokat tudok róluk. A Fort Sillből való elutazáskor ketten említve vannak, talán éppen ők... A kaktusz alapján a kép az 1884-es széria darabjának tűnik.
Ő Dorothy Naiche, a kilencvenes évek elején, egyike Naiche kevés életben maradó gyerekének (csak Fort Sillben kilenc gyermekét temette el) James Kawaykla felesége lett, és Fort Sillben maradt a szabadulás után is. Az ő vonaluk is egy református ág a családfán.
Ne ijedjetek meg, holnaptól nem fogok ennyire ráérni, és Van Gennep is kifogyott az indiánokból. :) Ausztrál és afrikai topik meg nincs.
Ezzel a képpel előfordulhat, hogy nem fedi teljesen a témát. Van Gennep "lekugnen" indiánokról ír, annyit tudok, hogy brit-kolumbiai coast-salish nép, de egyelőre nem találom, hogy milyen néven közismertek. A képpel ugyanez a helyzet. Kár, hogy Kat63 már nem ír ide. Ha valaki segít, megköszönöm.
" A brit-kolumbiai lekugneneknél ( C. Hill-Tout: Report on the Ethnology of South-Eastern Tribes of Vancouver-Island, British Colummbia, 1907) négy osztály van:(örökletes) főnökök, főnemesek, kisnemesek és rabszolgák, házasodni csak az osztályon belül szabad, a mindennapi életet (az asztalnál elfoglalt helyet, stb.) szigorúan szabályozzák. Az, hogy valaki milyen osztályba tartozik, kiderül a nevéből, éppen ezért a névadási szertartásra mindig csak a serdülőkori szertartások után kerül sor. Az apa nagy lakomát rendez; amikor egybegyűlnek a vendégek, a keresztszülők kíséretében felvezeti fiát a háztetőre (maga a ház a földbe van vájva), majd elénekel egy családi dalt, és eltáncol egy családi táncot. Ezután ajándékokat osztanak az ősök nevében. Az atya felkér mintegy negyven főnemest, hogy legyenek tanúk. Két idősebb főnök - a fiatalembert közrefogva - előlép, s az öregebbik ünnepélyesen bejelenti, hogy az apa melyik őse nevét és címeit akarja adni a fiának, általában a nagyapáét. A résztvevők tapssal, kiabálással fejezik ki egyetértésüket. Újabb ajándékosztás a résztvevőknek, s ha az apa gazdag, jut a kisnemeseknek is. Aztán közös lakoma, s a fiatalembert most már csak az új nevén és címén szólítják.
Itt, mint láthatjuk, olyan szertartások félcivilizált formájáról van szó, amelyeket a legapróbb részletekig másutt dolgoztak ki, például a középkori Európában (vö. a lovaggá ütés előtti utolsó éjszakán teljes fegyverzetben történő virrasztás a kápolnában, illetve a noviciátus), Japánban, stb.
A külső jegy ez esetben a címer, aminek a totemisztikus osztályoknál a totemábrázolás, a korosztályoknál és a titkos társaságoknál pedig a hegtetoválás, tetoválás stb. felel meg. A címer, illetve a totemjel átadása tisztán befogadó rítus, csakúgy, mint a misztériumokkal való "megjelölés": népenként csak a forma meg a szűk csoport jellege változik.
Nem érdekes, hogy a 18 nyelvű ember fordítója nem vesz észre olyasmit, hogy nem keresztény rítus tagjának keresztény fogalommal nevezi meg a funkcióját? Így lehetne a dalai láma a "tibeti pápa" is vagy ilyesmik sorjában. Netán Erdő Péter bíboros-prímás a római katolikusok magyarországi "fősámánja", nem? Én csak a kérdést vetettem fel, ami azonnal szúrta a szememet. Nem én fordítottam a munkát, ha ilyet tennék, gondosabban járnék el, azt vállalom. Ahogy más esetben is. Pl. az ópusztaszeri körképnél is megtettem. Ott az szúrta a szemem, hogy a kép elé a terepasztalra lerakott egyes tárgyak nem felelnek meg a korhűségnek. Ui., több akácfa anyag is látható volt, egy darabig kerülgettem a dolgot, majd az ott lévő dr.T. O. igazgatónak megmutattam őket. Azzal a megjegyzéssel, hogy nem a festő munkája a témám, hanem az, hogy akácfa nem létezhetett a magyar földön a honfoglalás korában. Elismerte, hogy igazam van, azóta talán annyit megtettek, hogy a kérget lehúzták a fáról és így nem ismerhető fel azonnal, hogy miféle fáról vágták le őket. :)
"Van Gennep figyelme korán kiterjed nyelvi-nyelvészeti kérdésekre is. Nyelvtudása párját ritkítja még a tudományos körökön belül is. Gyermekkorától kezdve négy nyelven beszél: franciául, németül, angolul és spanyolul. Nizzában és Chambéryben, a gimnáziumi évek alatt hozzátanulja ezekhez az olaszt. Az egyetemen, mint láttuk, arabul és más keleti nyelveken tanul. Lengyelországi tartózkodása alatt nem csak lengyelül tanul meg, de a szláv nyelvekben is módja van elmélyülni. Van Gennep így hamarosan eljut oda, hogy - saját maga bevallása szerint - tizennyolc nyelven (és még egy sor dialektusban) tud dolgozni."
Vargyas Gábor: Arnold van Gennep és az átmeneti rítusok
Na ja, ő sem az anyanyelvén írta le a fogalmat. Azon a nyelven biztosan volt rá egy megfelelő kifejezés, amit a törzs tagjai azonnal értettek és annak, ami. Mi meg az egyéb nyelvekből történt fordítások miatt csak spekulálhatunk, hogy pontosan mi is lehetett az a nő ebben a törzsi szertartásban?
Ann Q. Skidmore apacs lány a következőt mondta a saját beavatási rítusával kapcsolatban: "At the beginning of the dance, the girl's godmother dresses her."
A "godmother" szó végülis kiterjeszthető nem keresztény jelenségekre is, benne van az istenképzet, a kísérés, a rokonság eleme, a meghitt szeretetkapcsolat, "kereszt" nélkül. Az eredeti apacs kifejezés angol fordítására ők maguk is megfelelőnek tartják. De a tükörfordítás nem lehetséges a magyarban, mert az mást jelent.
Franciául nem tudok, csak feltételezem, hogy hasonló gond lehet. Ezért mondom, hogy ha valóban választ szeretnél kapni egy valódi problémára, akkor a fordítóhoz kellene fordulnod.