Egy csernobil-tárgyú munka minőségének jó indikátora, hogy a "három búvár" történetét hogyan meséli el. A Higginbotham-könyvben ez másfél oldalt ér a 258-260. oldalakon. Rettentő ismerősek voltak a szöveg részletei, de a tartalom valahogy kevésbé. Rájöttem, hogy ez a 2003-as Ananyenko-interjúból származhat, de a forrás nem volt megjelölve a jegyzetek között. Nem véletlen. Hasonlítsuk össze a szövegeket.
Az Ananyenko-interjú szövege (oroszból fordítva):
"Az erőmű minden helyiségéért valamelyik szervezeti egység felelős. Minthogy a hármas és a négyes BB (lokalizációs medence) a II. reaktorüzem területén van, így ennek a bizonyos szervezeti egységnek kellett a műveletet (a medence leeresztését) végrehajtani. Természetesen van az úgy, hogy a műszak személyzete nem elég egy munkához és külsősöket is be kell vonni, de minden ilyen munkát csak a területért felelős szervezet képviselőjének jelenlétében szabad végrehajtani.
A BB kiürítése tulajdonképpen rutinmunka, a baleset előtt nem is volt ez bonyolult dolog. Mindössze a -3,00 m szinten lévő 001 folyosón elhelyezett 4GT-21 és 4GT-22 szelepeket kellett hozzá kinyitni. Ezek ún. szervizszelepek voltak, csak ritkán kellett őket használni, pl. ha a BB fémburkolatán kellett egy szivárgást megszüntetni és emiatt le kellett engedni a vizet. Az ilyen szelepeknek nem volt gépi működtetése, kézi erővel kellett szelepkerekekkel kinyitni őket. Amúgy a 001-es folyosón elég sok csővezeték és szerelvény van. Még egy indok arra, hogy miért is nem lehetett külsősökkel ezt a munkát elvégeztetni, ismerni kellett a csövek helyzetét és így megtalálni a megfelelő szerelvényt. Sötétben egy ismeretlen helyiségben kellett volna dolgozni, ráadásul gyorsan, hogy a szükségtelen sugárterhelést el lehessen kerülni.
A legkomolyabb nehézség az volt, hogy a két szelep kinyitása végett le kellett menni a 001-es folyosóra, amit a baleset után a magasabb szintekről lefolyó, radioaktivitással szennyezett víz elárasztott. A víztől kapott sugárterhelés volt a fő veszély, és senki nem tudta megjósolni ennek mértéke hogyan változik a folyosóban. Mindazonáltal a folyosóig vezető út sugárzási viszonyai nem voltak ismeretlenek számomra. Az előző műszakban sugárfelderítést végeztek, a mért eredményeket térképszerű formában bejegyezték az üzemviteli naplóba. A méréseket DP-5 sugárzásmérővel végezték, a térképen az egyes mérési pontokban a sugárzásértékeket mREM/h mértékegységben tüntették fel.
Műszakváltáskor N. A. Korjak - aki, hozzám hasonlóan, a II. reaktorüzem ügyeletes gépész-vezetőmérnöke volt, az előző műszakban - elmondta, hogy a legutolsó méréseket az elárasztott 001-es folyosón, közvetlenül a vízszint felett végezték. Már nem emlékszem a pontos értékekre, csak arra, hogy semmilyen extrém érték nem volt közöttük, az adatok megfeleltek az 1986. májusában az erőműben uralkodó általános szintnek.
A szelepek maguk víz alatt voltak, tűzoltószivattyúkkal szívatták ki a vizet a folyosóról, hogy hozzáférhetők legyenek. Az előző műszak feladata a sugárfelderítés volt, mert akkor még a szelepek a víz alatt nem voltak hozzáférhetők. Amint a vízszint annyira lecsökkent, hogy a szelepek hozzáférhetővé váltak, a reaktorüzem azonnal utasítást kapott a BB vizének leeresztésére. Ez úgy esett, hogy éppen az én műszakom alatt történt meg.
A reaktorüzem vezetője, V. V. Grisenko telefonon adott utasítást a BB kiürítésére. Minthogy az üzemegységek műszakvezetői az erőművi ügyeletes mérnök alárendeltségében dolgoznak, így az utasítás alapján B. Baranov ügyeletes mérnöknél kellett jelentkeznem. Baranov úgy döntött, hogy három emberre van szükség a feladat elvégzéséhez. Egy-egy ember a szelepekhez és egy megfigyelő, aki be tud avatkozni, ha valami balul sül el. A feladat fontossága miatt Baranov vállalkozott a megfigyelő feladatára, az egyik szelep az enyém, a másik V. A. Beszpalové (a szolgálatban lévő III. blokki blokkügyeletes operátoré) lett.
Minden lehetséges intézkedést meg kellett tenni, hogy minél kevesebb időt kelljen a veszélyes területen eltölteni. Minthogy világítás nem volt, lámpákat vittünk. Senki nem tudta, hogy a szelepek azonosítótáblái a helyükön vannak-e, így a rajzokról próbáltam memorizálni a szelepek elhelyezkedését. Azt sem tudtuk, hogy a szelepkerekek megvannak-e, így vittünk egy svédfogót is szükség esetére. Baranov utasítására már a (III.) vezénylőben vízhatlan ruhát öltöttünk. Két-két IK-50 (50R méréshatárú) elektroszkóp-dozimétert tűztünk fel, egyet a mellkasra, egyet a boka magasságába, hogy a vízszinthez - mint a legjelentősebb sugárforráshoz - minél közelebb legyen. Légzésvédőnek (a radioaktív aeroszolok ellen) "petal" félálarcot vettünk.
A művelet maga gyors és komplikációmentes vot. Eljutottunk a 001-ig, Baranov a bejáratnál maradt, mi, Beszpalovval belegázoltunk a térdig érő vízbe. Amikor elértük a padlón húzódó nagyátmérőjű csöveket, azok tetején haladtunk tovább, itt a víz bokáig ért. Ahogy beértünk a folyosó mélyére, minden kétségem eltűnt a szelepek megtalálása miatt. Ott voltak a szelepek, rajtuk a tábla - ellenőriztem a sémajeleket, tévedés kizárva -; a szelepkerekek is megvoltak és a szelepek sem voltak zárt állásban beragadva. Könnyen kinyitottuk őket, a svédfogó nem is kellett. A BB-ből kiáramló víz hangja igazolta, hogy sikerrel jártunk.
Amint visszatértünk (a vezénylőbe) ellenőriztük a dozimétereket. Az IK-50 nem egy pontos műszer és a rázkódástól le is tud nullázódni. Mindemellett nagy előnye, hogy közvetlenül leolvasható. Sajnos az értékekre már nem emlékszem, de nem voltak sokkolóan nagyok, pártucat röntgen, ahogy vissza tudok emlékezni.
Mindazonáltal a művelet nem csak egy könnyű séta volt. Hogy minél pontosabban visszaidézhessem az eseményeket, felhívtam barátomat, Valerij Beszpalovot aki elmesélt egy érdekes epizódot, amire én nem is emlékeztem, de tökéletesen leírja az erőműben akkor uralkodó állapotokat. Elmesélése szerint, amikor a 001 felé haladva a IV. blokki szállítófolyosó bejáratához érkeztünk, Baranov megállt és a DP-5 szondájának teleszkópos karját teljesen kihúzva, betolta a szondát a folyosóba (a szállítófolyosóról (013/2, illetve 061/2) beszélünk), amennyire lehetett. "Átnéztem Baranov válla felett - emlékezik Beszpalov - a műszer minden méréshatárban végkitérést mutatott. "Siessünk" mondta Baranov. Áthaladva a veszélyes részen, nem tudtam megállni, hogy vissza ne nézzek (a szállítófolyosóba). Egy nagy fekete kupacot láttam ott, a felrobbant reaktor részeit betontörmelékkel keveredve, ahogy lehullottak fentről a reaktorcsarnokból, a függőleges szállítóaknán keresztül. A radiolízis ismerős fémes ízét éreztem a számban.""
Csináltam egy rögtönzött vázlatot Ananyenkóék útjáról. felül a +0,00m szint, a VSzRO a reaktorsegédüzemek épülete, 1-es szám jelöli a fekete kupacot, a 2-es számnál állt meg Baranov méricskélni, a 3-as számtól nézett vissza Beszpalov. A kupac onnan jó 50 méterre volt, tehát a könyvben lévő misztikus sötétben nem is láthatta volna. Alul a -3,10m szint, ahol a közműfolyosó és a szelepek voltak.
"es nehany reaktorhozberto szagember is olvasta, es ugy gondoltak tulajdonkeppen rendben van"
Biztos?
"A Csernobili Atomerőmű négy egységből áll, mindegyikben egy-egy RBMK-1000 "nyomócsöves"reaktorblokkal. Nem az RBMK az egyetlen szovjet atomreaktor-típus, de ez a kedvenc. A Szovjetunió területén csaknem két tucat hasonló egység működik. Jelenleg az 1000 megawatt áram teljesítményű1000-es széria a legnagyobb és legújabb, ám hamarosan még nagyobbak is megjelennek. A reaktorok hasadó üzemanyaga az acél- és cirkóniumcsövekbe zárt urán-dioxid. Ezeket a csöveket illesztik az óriási tömegű grafittömbök közé. (A grafit a "fékező" szerepét tölti be. Az uránatom hasadásához az égvilágon semmire sincs szükség, s amikor hasad, az atom energiája hőformájában felszabadul. Ez a folyamat állandóan zajlik a természetben, ezért nevezik az uránt radioaktívnak. A hasadó atomok neutronokat bocsátanak ki magukból, s ezek újabb atommagokba ütközve azokat is hasadásra késztetik. A természetben felszabaduló neutronok azonban olyan gyorsan száguldanak el, hogy alig-alig idéznek elő újabb maghasadást. Az emberi célokra hasznosítható reakciósebesség eléréséhez a neutronokat le kell lassítani. Egyebek között a grafit is alkalmas "fékezésre", azaz a felszabaduló neutronok lelassítására, s ezzel mód nyílik a reakció sebességének a szabályozására.) A grafittömböt nemcsaka hasadó üzemanyag csövei lyuggatják. Ott fut közel ezerhétszáz továbbicső is, ezek vizet tartalmaznak. A hasadó urán hőt ad le. A víz elvezeti ezt a hőt, ezzel meggátolja, hogy a reakció "elgaloppozza magát" és az urán leolvadjon, emellett gőz lesz belőle, amivel hajtani lehet az áramfejlesztő turbinákat. A világ összes atomreaktoráéhoz hasonlóan az RBMK-1000-eseket is teljesen biztonságosra tervezték. Biztonságosak is, amíg minden rendben megy"
De ezeket senki nem rója fel Pohlnak. Az író az előszóban leírja: ez egy regény: kitalált szereplők fiktív cselekedetei képzeletbeli helyszíneken, tehát teljesen felesleges amúgy a valós eseményekkel, szereplőkkel, kronológiával, helyszínekkel összehasonlítani. (A hiba csak akkor van, ha valaki azt hiszi, hogy ez valamilyen dokumentumkönyv).
Olvastam, es nehany reaktorhozberto szagember is olvasta, es ugy gondoltak tulajdonkeppen rendben van. A politikai akarmik.is hihetonek tuntek. Wz egyebek meg kellettek egy olvasmanyos regenybe. Vannak amator megoldasok is, a kina szindroma cimu filmben pl az orult operator egy forralovizes reaktor vezenylojeben probalt meg egy nyomottvizes reaktort felrobbantani.
Semmiképpen nem a te hibád. Mindamellett, hogy nem egy jó könyv, sok érdekes információ van benne, csakhát azokat elő kell bányászni ebből a szörnyű zabkásahegyből. Én úgy látom, a fő baj az, hogy igazán Higginbotham sem tudta, hogy milyen könyvet akar írni és beleöntött mindent ami a kezébe került. Látható, hogy az író műszaki-tudományos vonalon teljesen járatlan, ezt a vonalat vagy el kellett volna engednie (akkor lehetett volna akár egy jó oral history-könyv), vagy tudományban jártas társsszerzőt, vagy tanácsadót kellett volna bevonnia.
Odáig értem a koncepciót, hogy bizonyos témavonalakra akarta a szerző felépíteni a könyvet, de ehhez a koncepcióhoz is szükség lett volna egy egységes és következetes kronológiára, ami a gerincét adta volna a műnek. Sajnos a választott formában az események időrendje szétesik, sokszor előre-hátra ugrál az időben jelzés nélkül, ami rettentően zavaró tud lenni. A történeti következetesség is hiányzik.
Nézzük meg, hányféleképp írja le -egymás után - a pripjatyi helyzetet 26-án délelőtt:
-Az első említéskor a városban még semmi rendkívüli, az emberek napoznak a háztetőn, készülnek az esküvői lakomára, szóval a tudatlanok idillje.
-A történet gördül tovább, majd egy tucat oldal után visszatérünk ugyanoda. Megjelenik egy katonai helikopter a város szélén felderítőkkel, de egyébként a városban még semmi rendkívüli, az emberek napoznak a háztetőn, készülnek az esküvői lakomára, szóval a tudatlanok idillje.
-A történet gördül tovább, majd egy tucat oldal után visszatérünk ugyanoda. A tanácsház előtti parkoló tele van katonai járművekkel, hemzsegnek a polgári védelem emberei, egy katonai helikopter a város szélén felderítőkkel, de egyébként a városban még semmi rendkívüli, az emberek napoznak a háztetőn, készülnek az esküvői lakomára, szóval a tudatlanok idillje.
-A történet gördül tovább, majd egy tucat oldal után visszatérünk ugyanoda. A város utcáit locsolókocsik mossák habzó tisztítószerrel, a tanácsház előtti parkoló tele van katonai járművekkel, hemzsegnek a polgári védelem emberei, egy katonai helikopter a város szélén felderítőkkel, de egyébként a városban még semmi rendkívüli, az emberek napoznak a háztetőn, készülnek az esküvői lakomára, szóval a tudatlanok idillje.
Nos akkor hogyan is volt ez?
Lehetne ez a könyv egy társadalomtörténeti munka. De ekkor valami logikus tagolás lenne szükséges: leírás, elemzés, értékelés. Ha a leíró részekbe rögtön belekeverjük a szerző szubjektív értékelését, akkor rögtön azt érzem, hogy vezetni akarják a véleményemet egy megadott irányba. Viszont akkor ez nem történelem, hanem propaganda, vagy összeesküvés-elmélet.
Ami számomra - mérnökként - a legkevésbé elfogadható, hogy a szerző a műszaki-tudományos terminológia szakkifejezéseit sokszor nem rendeltetésük szerint, pontosító, magyarázó céllal használja, hanem pusztán az olvasó ijesztgetésére, megdöbbentésére. Van persze ilyen stílus is, úgy hívják hogy bulvár.
A forrásokkal is eléggé mostohán bánik a szerző. Bizony, van hivatkozatlan forrás is. Előkészítettem egy kis bemutatót, hogy egy első kézből származó beszámoló hogyan jelenik meg a könyvben. De ezt majd holnap, hogy ne legyen túl tömény.
Szvsz a Pohl fele Csernibil.konyv a kiraj. Nagy tevedesek nem voltak benne, eleg jol lefestette az akkori ukan oroszbkapcsolatokat a gobacsovi idokben, escpersze volt benne kotelezo szerelminszal is, ami egy regenyben azert elengedhetetlen.
Az a baj, hogy a közepe is. A mesélős részek talán valamivel jobbak. Bevallom a 305. oldal után letettem és pihentetem a könyvet egy kicsit. Teljesen egyet tudok érezni a könyvkritikusokkal, milyen az amikor az embernek végig el kell olvasnia egy könyvet, pedig már kinyitni is utálja.
A könyv eleje tényleg nagyon rosszul van fordítva. Eddig azért nem tűnt fel, mert nem az elején kezdtem olvasni, hanem a baleset leírásától. Aztán a végére értem a könyvnek és elkezdtem az elejéről. Így most futottam bele ezekbe amit írsz. Ez az állandóan fúziónak írt fisszió nagyon zavaró.
Küldtem már vissza könyvet a kiadónak azzal, hogy tárgyi tévedések vannak benne és egyébként hitvány a fordítás. Szó nélkül visszaadták az árát. De ez itt nem megoldás. Amúgy elfér ez is a Csernobil-gyűjteményben, Ali bácsi könyve is ott van...
Van nekünk egy oktatási központunk (hja, nagy állami czégnél fussa), aholis ma vettem egy szakkönyvet, amit két kollégám írt, tavalyi dátummal, de csak most fedeztem fel. Belelapoztam, amíg a kéziszámla készült. Kérdezte a néni, hogy megfelelő-e. Mosolyogva mondtam neki, hogy nem, sajnos van benne hiba, de majd készítek hozzá hibajegyzéket és odaadom a kollégáimnak. Ő felajánlotta, hogy nem kell megvennem, ha nem akarom. De már nem volt olyan kedves a hangsúlyozása.
Feltehetoleg azt, hogy jelentkezz be lektornak, bar ez a foglalkozas mar nem divatos, sot a nyomdaszok se olvassak mar a kinyomtatando szobeget,int a regi boldog olombetus idokben.
A nyugatnemete mar demonstrativ modon bezartak escfelszamoltak egy sajat atomeromuvuket is. A hatvanas evekben epult kiserleti eromuvuketbtan tiz ev mulva bezartak, aztan persze a maradek radioaktiv dolgokat elszallitottak, a maradek foleg betont meg osszetortek es egy jo.szazmeteres folbol allo dombot epitettek foleje. A greifswaldi gyetekek orulnenek egy ilyen dombnak, felteve ha szankopalya is lesz rajta
Basszus, a szívem vérzik, ott az 5-6 blokkok zsír újak voltak, és ahogy megépültek, már el is kezdték őket bontani, ez valami hihetetlen. Ugyanolyan blokkok, mint Pakson, ezekkel tényleg mi a bánatos táltoscsüngő bajuk volt? Hülyék ezek, de tényleg... :-(
Gőz-víz gyűjtőcsőhálózat szerelése a reaktor tetején, a reaktorcsarnoki padlózat alatt: (érdekes a kommentárban elejtett megjegyzés: a gőz-víz gyűjtőcsőhálózat teljes szerelése 200 ember 3-4 hónapi munkája)
Amúgy figyelmet érdemel a gépesítettség: mobil csővég-megmunkáló, csőhegesztő robot; a hegesztési varratok feszültségmentesítő hőkezelése beépítési helyzetben, penetrációs, ultrahangos, radigráfiás anyagvizsgálatok.
Annak idejen mar a konferenciakonnis halalra rohogtuk magunkat, amikor hivatasos tolmacsok probaltak meg oroszbol szinkrontolmacsolni reaktorfizikailag most is felkerhettek volna egy lroszoknal vegzett nyugdijast, hogy legalabb olvassa at a ferditest.
No, eljutottam a 133. oldalig, igazán újdonságot nem tudtam meg belőle. Elképesztően nehéz olvasmány, nem a tartalma, hanem a fogyatékos fordításból származó nehézkes, következetlen terminológiájú és magyartalan nyelvezete miatt. Meg is világosodtam: ez egyértelműen mondatszintű gépi fordítás; ráadásul a legrosszabb fajtából, amikor a fordító még arra sem veszi a fáradtságot, hogy korpuszt csináljon a fordításhoz, tehát a gép gyakorlatilag a szavak első szótári jelentéseit rakja össze mondatokká. Egészen biztos vagyok benne, hogy ezt a szöveget a kiadó részéről senki nem olvasta végig, még a fordító sem. Felnőtt, művelt, magyar anyanyelvű ember ilyen szöveget nem ír le, egyszerűen anyanyelvi nyelvhasználó nem tud így fogalmazni. Sokszor fejben visszafordítottam angolra, hogy megértsem, mit is akart a szerző leírni.
Mindamellett a fordító részeiben belenyúlt a fordításba (gondolom ahol nagyon piros volt a szöveg), bár néha ezt kár volt megtennie. Olvasom az erőművet leíró részeket, és egyszerűen nem ismerek rá. Sokat mulattam amikor leírja ahogy Toptunovék dolgozni mennek:
"A turbinacsarnok és a reaktorok közötti rész képezte az állomás gerincét, itt helyezkedett el a deaerátor, azaz a légzáró légtelenítőfolyosó."
WTF? Mi ez a marhaság, ilyet egy szegény fordítógép nem tud magától kitalálni. A turbinacsarnok és a reaktorépületek közötti épületet oroszul "деаэраторная этажерка"-nak hívják, durva fordítással (a) gáztalanító állványa. Angolban Deaerator Gallery-nek szokták hívni, mert az épület felső szintjén vannak a tápvíz-gáztalanítók.
Szó esik egy rejtelmes "lefulladási egység"-nek nevezett szerkezetről. Hogy ez a név honnan jött, el nem tudom képzelni. Feltételezem ez az a kiváló szerkezet, ami a grnerátorok gerjesztésszabályozását volt hivatott a csökkenő fordulatú üzemben szabályozni. Persze erről így egy szó nincs, annál több arról hogy hol a reaktor, hol a turbina termeli az áramot. Tiszta sor a fordító még a legelemibb fáradtságot sem vette, hogy érthető magyar szöveget alkosson, követte az Európai Unió Fordítási Főigazgatóságának a közösségi jogszabályok fordításánál alkalmazott alapelvét: Minden szó legyen lefordítva, minden mondatban legyen alany, állítmány, tárgy, bővítmények; a mondatok szintaktikailag helyesek legyenek. Akinek ez nem elég, az olvassa el az eredetit angolul.
Mégegy gyöngyszem: "Miközben várakozott, a magban kezdett felgyűlni a neutron-karbantartó xenon-135 gáz ..."
Hogy micsinál a xenon??? Persze a leírásból látszik, hogy az írónak sincs igazából elképzelése sem a xenon-mérgezés fizikájáról. A "xenongödör" megint nevetésre késztetett. Vagy az orosz terminológiával jódgödör (йодная яма), vagy xenon-mérgezés. Mindegy.
Mindazonáltal felfedeztem a kötet végén a többszáz oldalnyi mellékletet. A jegyzetek különösen érdekesek, többet érnek mint a könyv főszövege. Azért itt is vannak érdekességek:
Amúgy azért az író is megéri néha a pénzét:
"... emellett eljárt horgászni az állomás környéki mesterséges csatornákhoz. A fogás általában jó volt: a halak imádták a az erőmű reaktorain keresztüláramoltatott, majd a szabadbabocsátott, még radioaktív, de kellemesen meleg vizet."
Persze, mert ezek a ruszki olyan hülyék voltak, hogy a drága pénzen előkezelt tápvizet egy menet után zutty! kiengedik a folyóba. Persze ez is hozzátartozik a szovjet paradicsom imázsához: a reaktoronként és óránként kiöntött 2800 m3, 168°C-os tápvíztől még a kijevi víztározóban is főtt halak úsztak.
Az ordító fordítási hibák nekem is fájtak, kb. ugyanazok, amiket te is említesz. Ez az "állomás" dolog is rögtön szemet szúrt, magyarul totál nem adja ki, fúj.
"Ugyanakkor az, ha a maghasadások során keletkező neutronoknak kevesebb mint egy százalékát használják, kimondottan szenzitívvé változtatja a kontroll folyamatát."
Jajjnekem, megjött a könyv és elkezdtem. Most épp a 61. oldalon tartok. A 4600,- Ft-os könyvet eddig az óvta meg a papírhulladékba hajítástól, hogy csupa jókat írtatok róla, tehát akár még fel is javulhat.
Az elején a mese-mese-meskete még viselhető, vélhetően az angolajkú publikum Szovjetunióhoz kötődő előítéleteinek megerősítésére szánták. Mindenesetre itt még - néhány kilengéstől eltekintve - nagyjából a realista vonalon mozog a történet. A fordítás közepes, eleinte meg voltam győződve, hogy valami 1994-ben született ifjú zseni fordította, aki a Szovjetunióról először az általános iskola 7. osztályában hallott, történelemórán. Persze azért kellőképp sajnáltam, mert az angol szövegből az orosz nevek visszafejtése nem egyszerű, de mondjuk nem is mindig sikerült.
Az események a 48. oldaltól durvulnak el, az "Alfa, béta, gamma" c. fejezetben. Ennyi sületlenséget egy helyen már nagyon régen olvastam. Az egy oldalra jutó természettudományi képtelenségek száma még egy laposföld-könyvben is imponáló lenne. Azon gondolkodtam, hogy a szerző, vagy a fordító volt-e agyalágyult. (A 49.-től az 59. oldalig a maghasadásra szinonimaként használja a fúzió kifejezést). Azután a 60. oldal második bekezdésétől változik a terminológia, vagy megcsinálták a fordítógépet, vagy egy képzettebb néger vette át a fordítást.
Szóval a fordító. Az első fejezet, illetve a második fejezet fogalmazása alapján azt hittem, valami kis csíra, akinek ez az első komolyabb munkája. De nem, a fordító Szántai Zsolt Értem én, hogy egy szépirodalmi (?) fordítónak nehéz kenyér egy ilyen tudománytörténeti (?) munka fordítása, de ez eddig nem túl szép munka. Az erőmű hol "állomás", hol "telep". Az urán - uranium (igen, így ékezet nélkül) valószínűleg a fordítógép bornírt tréfája lehet. Szerintem ennek a könyvnek a magyar szövegét először egy fizető olvasó olvasta végig, aki pénzért vette meg a már kinyomtatott könyvet.
Lelkes fiúk ezek, de se szobafestőnek, se villanyszerelőnek nem fogadnám fel őket. A lakásról annyit lehet tudni, hogy valamelyik régebbi kerületben van, egy nyolcemeletes házban. No ilyen van sok. Ha a fiúknak van sütnivalójuk ötért, akkor a külső és a tetőfelvételeket nem a saját házuknál csinálták. A tetőképek részben a Kurcsatov 20, részben a Leszja Ukrainka 28 (vagy 28/a) tetejéről készülhettek. Ez utóbbiakban vannak hasonló lakások, de összesen 288 lakás van ott (ebből 32 a III. emeleten), tehát tudja a fene.
Kedvenc ukrán jutyubereim immáron sokadik alkalommal térnek vissza illegálisan Pripjatyba. korábban inverterrel felkapcsoltak pár lámpát, elektromos kerékpárral meghajtották az óriáskereket, hogy forogjon, csináltak pár idiótaságot a Jupiter pincéjében, de a legutóbbi videóik a kedvencem. Lassan egy hete (ha jól rémlik) vannak a zónában, nekiálltak egy lakást felújítani. Valami ott dolgozóval összehaverkodtak, akitől pénzért kapnak áramot - már ez is eleve vicces, bedugtak a konnektorba ott egy mikró transzformátort, a szekunder oldal egyik felét földre tették, a másikat egy kábelen átvezették a panel tetejére, ahol egy másik trafóval ismét 230V-ra transzofmálták, azt meg rákötötték a ház elektromos rendszerére. az eredeti lámpákkal világítanak, az eredeti konnektorba dugva töltik a telefonjukat) :D
Nyilván pontos címet nem árulták el, de szerintem Csabi biztos mond majd egy utcanevet, házszámot, lakás címet, és a lakás egykori lakóinak neveit is akár :D
